Az új évezredben alig találhatunk olyan esztendőt, amikor nem rázta meg a világot valamilyen terrortámadás - idén már az Új-Zélandon és Srí-Lankán történt merényletek is biztosan beleíródnak a történelemkönyvekbe. Az pedig szinte borítékolható, hogy előbb-utóbb a mozivászonról is visszaköszönnek a borzalmas események - például tavaly a 2011-es norvégiai mészárlásról mutattak be két filmet (Utøya, July 22). 2019 első ilyen típusú feldolgozása a modern  kori Indiában elkövetett legsúlyosabb terrorcselekményt mutatja be, a maga sokkoló valóságában.

2008 novemberében, India pénzügyi központjában, a 18,5 millió lakosú Mumbaiban a Lashkar-e-Taiba nevű pakisztáni iszlamista csoport tíz tagja 12 támadással sújtotta a város lakóit 4 napon keresztül. Az akció leghíresebb célpontja egy luxushotel, The Taj Mahal Palace Hotel volt, ahol a szervezet a gazdag külföldi vendégeket és a helybéli személyzetet gyilkolta le, túszokat is ejtve. A kegyetlen akciónak kedvezett, hogy Mumbai terrorelhárító felkészültsége gyenge volt és a legközelebbi segítség Újdelhiből érkezett, ami több órányi várakozást jelentett. Megközelítőleg 300-an sérültek meg, 174 ember vesztette életét, a támadók közül egyetlen kivétellel mindenki meghalt. Az akciót egy szellemi vezető irányította telefonos kapcsolaton keresztül - a történtek után pedig felszívódott és azóta sem került elő.

Anthony Maras filmje alapvetően a Taj Mahal luxushotelben történtekkel foglalkozik, ahol 31 ember veszítette életét, beleértve négy támadót és kommandósokat. Emellett az utcai lövöldözésekből, egy kávézó és a mumbai Chhatrapati Shivaji vasútállomást ért támadásokból is kapunk némi ízelítőt, ahol több mint kétszer annyian haltak meg, mint a szállodában – viszont köztük nem voltak külföldi állampolgárok. Habár a film témaköre tapasztalt rendező után kiált, Anthony Maras-nak ez az első egészestés műve, korábban csak három rövidfilmet rendezett. Tapasztalatlansága ellenére rendkívül ígéretesen oldotta meg a feladatot, munkájában nyoma sincs kapkodásnak vagy bizonytalanságnak. Az általa vászonra álmodott Hotel Mumbai műfaját tekintve legalább annyira thriller, katasztrófa- vagy akciófilm, mint amennyire az indiai történelem vérrel írt lapjaiból merítkezik.

A Hotel Mumbai az eseményeket fiktív karaktereken keresztül mutatja be, akiket három csoportra oszthatunk. Egyrészt adott a szálloda lelkiismeretes személyzete, köztük a sztárséffel és a szikh pincérrel (Dev Patel – Gettómilliomos, Oroszlán). Másrészt megismerhetünk VIP vendégeket, köztük a minden hájjal megkent orosz üzletembert (Jason Isaac – A hazafi, Harry Potter filmek), a hotel éttermében marhaburgert rendelő amerikai építészt (Armie Hammer – Az UNCLE embere, Szólíts a neveden,) és indiai feleségét, aki felvilágosítja férjét, hogy itt a tehén szent állat.

Harmadrészt ott vannak a terroristák is, akik nem arc- és történet nélküli figurák. Jól kiképzett, fanatikus terroristákat látunk, akik olyan hitetlen embereket mészárolnak le, akiket nem is tartanak embernek. Ám az is kiderül, hogy ők tulajdonképpen agymosott fiatal srácok, akik a szegénység elől menekülve álltak be a Lashkar-e-Taiba soraiba. Nemcsak olyan luxust nem láttak, ami a Taj Mahal Hotelben fogadta őket, de még az angolvécé is újdonság volt számukra. Az egyik legfontosabb motivációjuk pedig az volt, hogy mártírhaláluk esetén családjuk komoly összeget kap. Akár azt is gondolhatnánk, hogy a Hotel Mumbai némileg ingoványos talajra tévedt, hogy megpróbál empátiát kelteni terroristák iránt. Viszont egyáltalán nem arról van szó, hogy felmentést kaptak volna borzalmas tetteikért, hanem rendkívül egyedi módon arra világít rá a film, hogy maguk a merénylők is áldozatok, akik egy láthatatlan ellenség bábfiguráiként hisznek egy olyan Paradicsomban, amiért lent a Földön a Poklot kell elhozniuk.

Nem mellesleg a rendező elképesztően jól vezényli le a támadást és a hotel ostromát – vélhetően kiváló akciófilmes válhatna belőle, mivel az idegtépően izgalmas és intenzív jelenetek elsőrangú megteremtője. Képes két órán át fenntartani a feszültséget, amire ráerősítenek a szálloda klausztrofób hangulatú folyosói, a kézikamerás stílus, a pergő vágások és a zsigerig ható hanghatások.  Ráadásul helyenként a megszokott dramaturgiát is kifordítja, és szomorú valósághoz mérten olyan szereplők vesznek oda, akikre nem számítunk - de olyanok is túlélik, akik esetében drámaibb kifejletet vártunk volna.

Maras alkotása leginkább ezért emlékezetes, mert érzékletesen mutatja be a terrorizmus talán legfélelmetesebb velejáróját, miszerint a terror egészen váratlan helyeken és pillanatokban bukkanhat fel. A Hotel Mumbai elemi brutalitása, a terroristák hidegvérrel elkövetett vérengzései még a kötélidegekkel rendelkező nézőket is sokkolhatják. A hatást pedig csak fokozza, hogy 2008-ban készült felvételek is beleépülnek a filmbe, hogy egy pillanatra se felejtsük el, hogy megtörtént események szemtanúi vagyunk.

Viszont azt azért érdemes hozzátenni, ha jobban belegondolunk, abban van valami bizarr, hogy nézőként afféle katasztrófaturistákká válunk a vérfürdő kukkolásával. Például, amikor a merénylők halomra lövik az ismeretlen civileket a mozivásznon, tudjuk, hogy filmbéli szerepük szerint csak a helyzet súlyosságát érzékeltetik velük – dramaturgiailag nekik mindenképpen meg kellett halniuk. Afféle név nélküli masszaként funkcionálnak, hiszen csak az áldozatok számának gyarapítását szolgálják. A terrortámadásokat feldolgozó filmekben leginkább ezek a megoldások vetnek fel etikai aggályokat, hogy mindig vannak a töltelékáldozatok és a kiemelt karakterek, akiknek a sorsa valamiért fontosabbnak tűnik a többieknél. Nézőként is hajlamosak vagyunk könnyedén benyelni az ilyen megoldásokat, hiszen mindig ott vannak a főszereplők, akikért lehet izgulni és ilyenkor valamiért megfeledkezünk arról, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, bármennyire is egyszerű vagy VIP életet él is.

Összességében a Hotel Mumbai egy pattanásig feszült, sötét tónusú, kifejezetten sokkoló és kegyetlenül valóságos alkotás. Magát a műfajt nem újítja meg az elsőfilmes ausztrál rendező, ugyanakkor ügyesen építkezik a szokásos zsánerekből és kiválóan vizsgázik atmoszférateremtésből. Habár vannak benne sablonos karakterek, pátoszos hősök, és szentimentális megoldások, alapvetően mégis az a meghatározó vonás benne, hogy mennyire kendőzetlenül mutatja be a terrorizmus mibenlétét. Manapság ritkán látni ilyen jó filmet, ami ennyire szórakoztató és egyben felkavaró lenne. A Hotel Mumbai az a típusú alkotás, amire minden bizonnyal sokáig emlékezni fogunk, ha egyszer megnézzük - viszont a Mumbai városnézés Taj Mahal Palace Hotelbeli vacsorával vagy szobafoglalással valószínűleg lekerül majd a bakancslistákról.

Hotel Mumbai (Hotel Mumbai, 2018)

amerikai történelmi dráma, 125 perc

Rendező: Anthony Maras

Főszereplők: Dev Patel, Armie Hammer, Jason Isaac