1863. november 19-én, a gettysburgi ütközetben elesett katonák temetőjének felszentelésekor mondta el leghíresebb beszédét Abraham Lincoln amerikai elnök. A mindössze 273 szóból álló szöveget az amerikai történelem egyik legjobb szónoklataként tartják számon, ma is gyakran idézik a zárómondatát.

Az amerikai polgárháború legvéresebb csatáját 1863 júliusában, a Pennsylvania államban található Gettysburg mellett vívták meg George G. Meade tábornok uniós erői a Robert E. Lee tábornok által vezetett konföderációs csapatok ellen. A három napig tartó – északi diadallal záruló – összecsapás mindkét oldalon szörnyű véráldozatot követelt: a csatamezőn összesen mintegy nyolcezren maradtak holtan, a sérülteket, eltűnteket és foglyokat is számításba véve pedig Meade katonáinak negyedét, míg Lee seregének harmadát veszítette el.

Július elején aratott sikerei révén az Unió valóban felülkerekedni látszott, Lee váratlan októberi támadása és Meade eredménytelen ellenoffenzívája azonban azt is megmutatta, hogy a végső győzelem még rengeteg erőfeszítést igényel az északiak részéről. Ebben a helyzetben az elnökre, Abraham Lincolnra hárult a feladat, hogy a küzdelembe belefáradt társadalmat mozgósítsa a háborús siker érdekében.

David Wills 1863 őszén mozgalmat indított azzal a céllal, hogy az ütközet után kapkodva eltemetett katonák az őket megillető végtisztességben részesüljenek. Az elnök november 2-án meghívót kapott a sírkert felszentelésére, a ceremónián azonban a főszerep nem rá, hanem a kor egyik legnépszerűbb szónokára, Edward Everett korábbi külügyminiszterre, a Harvard Egyetem egykori elnökére hárult. Wills – az ünnepséget előkészítő bizottság nevében írt – levelében csupán „néhány odaillő megjegyzést” kért Lincolntól, aki ez alkalommal valószínűleg nem is tudott volna megtartani egy hosszabb szónoklatot. Az elnököt a gettysburgi utazás napján, november 18-án – feltehetően a himlőbetegség korai stádiumát jelző – rosszullét, láz és fejfájás kínozta, és a beszámolók tanúsága szerint másnap is fáradt, sápadt arccal állt a pulpitusra.

A gettysburgi beszéd komoly hatást gyakorolt az Unió közvéleményére, és új lendületet adott a polgárháborús küzdelemben, aminek köszönhetően 1865 tavaszán sikerült térdre kényszeríteni a Konföderációt. A győzelem és a Lincoln elleni merénylet után a szónoklat köré valóságos mítosz épült. A nevezetes szavak, melyek napjainkban a mártírként tisztelt elnök washingtoni emlékművén is ott díszelegnek, mélyen belevésődtek az amerikai köztudatba, és könyvtárnyi irodalom foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy milyen retorikai fogások biztosították átütő hatásukat. Az Egyesült Államokban mindmáig a gettysburgi beszédet tekintik a legmeghatározóbb szónoklatnak az ország történelmében, de befolyása a 20. században más nemzetiségű politikusoknál is felfedezhető: túl azon, hogy Martin Luther King 1963-as, „Van egy álmom” kezdetű beszédében Lincolnt idézte, a néhai elnök által használt egyes szófordulatok Szun Jat-szent és az 1958 óta érvényben lévő francia alkotmány megfogalmazóit is megihlették.

„Nyolcvanhét évvel ezelőtt atyáink ezen a földrészen új nemzetet alapítottak, amely a Szabadságtól fogant, és abban a gondolatban jött létre, hogy minden ember egyenlő.

Most pusztító polgárháborút vívunk, amely próbája annak, hogy fennmaradhat-e az a nemzet, amely így fogant és így jött létre. E háború döntő csataterén gyűltünk ma össze. Azért jöttünk ide, hogy ezen a harcmezőn felavassuk azoknak a végső nyugvóhelyét, akik ehelyt az életüket adták, hogy a nemzet tovább élhessen. Ezt kívánja a tisztesség és a jóérzés.

De valójában nem a mi tisztünk, hogy felavassuk, felszenteljük, megáldjuk ezt a földet. A bátrak – élők és holtak –, akik itt harcoltak, felszentelték már helyettünk, s mi ehhez hozzáadni vagy ebből elvenni nem tudunk. A világ aligha fog arról tudomást venni vagy arra emlékezni, amit itt ma elmondunk, de amit ők itt megtettek, az sohasem fog feledésbe merülni. Nekünk, az élőknek ezért az a dolgunk, hogy folytassuk a munkát, amelyet az itt elesettek oly nemes lelkesedéssel vittek előre. Az a dolgunk, hogy véghezvigyük az előttünk álló hatalmas feladatot, hogy az itt nyugvók példája növelje elhivatottságunkat az iránt az ügy iránt, amelyért ők meghozták életük végső, legteljesebb áldozatát, és hogy szentül fogadjuk: a holtak halála nem volt hiábavaló, nemzetünkben Isten segítségével újjászületik a szabadság, és a néptől, a nép által, a népért való hatalom soha el nem tűnik a föld színéről.” - Abraham Lincoln

Mit érdemes még tudnunk Lincolnról?

Abraham Lincoln (1809-1865) az Egyesült Államok 16. elnöke, a Republikánus Párt első elnöke volt. Ügyvédként a Whig Párt aktív tagjaként tevékenykedett, majd 1854-ben a Republikánus Párthoz csatlakozott, és nagy feltűnést keltő hadjáratot indított a rabszolgaság eltörléséért. 1860-ban az Egyesült Államok elnökévé választották, ami a tizenegy déli állam elszakadását és öt éven át tartó véres polgárháborút eredményezett. A polgárháború 1865. április 9-én a déliek fegyverletételével végződött. Ezután öt nappal, 1865. április 15-én Lincoln egy színházi előadáson vett részt, ahol végzetes merénylet áldozata lett. Merénylőjét, John Wilkes Booth-t, a déliekkel szimpatizáló színészt 12 nappal később, üldözés közben megölték, három társát pedig nem sokkal később felakasztották.

Egyesült Államok történetének egyik, ha nem a legnépszerűbb elnökének életéről (és haláláról), számtalan legenda kering. Ezek közül következzen 10 érdekesség!

• Lincoln volt az Egyesült Államok történetének legmagasabb elnöke. A már kamaszkorában is hosszúra nyúlt, erős testalkatú államférfi a feljegyzések szerint hat láb, négy hüvelyk magasra, azaz 192 centiméterre nőtt. Lincoln mögött a megosztott második helyet foglalja el a képzeletbeli dobogón Lyndon B. Johnson és Donald Trump (akik egyaránt 6 láb, 3 hüvelyk, azaz 190 cm magasak), míg utánuk Thomas Jefferson következik a maga 189 centiméterével.
• Az Egyesült Államok egykori elnöke mindössze 18 hónapot járt iskolába, de önmagát egész életében fejlesztette. Gyerekkorában is szívesebben olvasott, mint dolgozott a földeken, ezért szigorú és rideg apja meg akarta leckéztetni: „eladta” a szomszédjának napszámosnak. Lincoln később sokszor hivatkozott erre az időszakra úgy, hogy őt is rabszolgává tették.
• Lincoln ugyan rendszeresen használta a Biblia szófordulatait beszédeiben, privát életében még Isten létét is megkérdőjelezte, sokszor kritizálta a szent könyvet. Ráadásul az is meglepő, hogy republikánusként nem volt soha egyetlen egyház tagja sem.
• Az elnök ugyan híve volt a rabszolga-felszabadításnak, de a mai értelemben véve egyértelműen rasszista volt. Ugyanis nem értett egyet azzal, hogy a feketék a fehérekkel megegyező szociális és politikai jogokkal rendelkezzenek. Ez azt jelentette, hogy habár felszabadultak, de nem szavazhattak, nem vállalhattak közszolgálatot, és nem házasodhattak fehérekkel, sőt nem is nagyon vegyülhettek velük.
• Lincoln imádott verekedni. Szívesen járt kocsmákba, ahol ugyan nem ivott, de kivárta, amíg az ittas emberek egymásnak estek, és szívesen vett részt ezekben a bunyókban.Egyszer egy beszéde alatt a tömeg végében tört ki verekedés, Lincoln leugrott a pulpitusról, beszállt a bunyóba, és amikor vége volt, visszament és folytatta a beszédét. Később hivatalos birkózóversenyeken is részt vett, 330 meccsből egyszer vesztett, be is választották a Birkózó Hírességek Csarnokába.
• Lincoln az egyetlen az amerikai elnökök sorában, akinek szabadalma van Az általa szabadalmaztatott, 6469. sorszámot kapó szerkezettel (1849) hajókat lehetett kiemelni a sekélyes vízből. A technikáért, az újításokért rajongó Lincoln a szerkezeten 1848-ban, a Kongresszus ülései közti szünetekben kezdett dolgozni. Találmányát ma a washingtoni Smithsonian Museumban lehet megtekinteni.
• augusztus 16-án, 19 évnyi tervezés után lefektették az első telegráfot az Atlanti-óceán fenekén, amivel szorosabbak lettek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti gazdasági és politikai kötelékek. A távírót maga Lincoln elnök vette pártfogásba. A Fehér Házba telepített készülékén állandó kapcsolatot tartott a harcoló csapatokkal az észak-déli polgárháború idején. Lincoln az első üzenetet Stephen J. Fieldtől kapta 1861. október 24-én, amelyben Kalifornia főügyésze gratulált az elnöknek a transzkontinentális telegráf lefektetésének befejezése miatt.
• Lincoln ismerte saját merénylőjét: 1863 novemberében John Wilkes Booth a Ford színházban lépett fel, a The Marble Heart (A márványszív) című előadást pedig maga az elnök is megtekintette. Lincoln és gyilkosa személyéhez egy további véletlen is kapcsolódik, ugyanis Edwin Booth, a merénylő bátyja megmentette az elnök fiának, Robert Toddnak az életét. A fiatalember a Jersey City vasúti állomásán várakozott, amikor egyensúlyát vesztve majdnem egy érkező vonat elé esett, azonban egy kéz váratlanul megragadta és felhúzta. A kéz gazdája Edwin Booth volt, korának legnagyobb amerikai színésze, akinek öccse nem sokkal később kioltotta Abraham Lincoln életét.
• Az elnök tragikus halála után sem nyugodhatott békében: koporsója valóságos kálváriát járt, nem kevesebbszer mint 17 alkalommal vitték egyik helyről a másikra, s ötször fel is nyittatták. Sőt 1876-ban kis híja volt, hogy holttestét el nem vitték, miután sírrablók megpróbálták ellopni földi maradványait. Halálakor az egész ország gyászba borult, holttestét két héten át szállították vonattal keresztül-kasul az országon, hogy mindenki méltó módon leróhassa kegyeletét.
• Lincoln édesanyjának lánykori neve Nancy Hanks, a névrokonság pedig nem véletlen: a kétszeres Oscar-díjas Tom Hanks a család leszármazottja, így az Egyesült Államok 16. elnöke is a felmenői közé tartozik.