Judy Garland - A csodák földjéről az öngyilkosságig

2020. január 02. - Péntek Tünde

Judy Garlandot Hollywood teremtette és Hollywood is ölte meg. Életének negyvenhét évéből negyvenötöt rivaldafényben töltött, drámai és musical szerepeivel, illetve énekesként is nemzetközi sztárrá vált – és a mai napig emlékeinkben él. Élete a mozivásznon és a rivaldafényben tűnt tökéletesnek, ám valójában boldogtalan volt, állandóan az igaz szerelmet kereste, de soha nem talált rá.

1922. június 10-én született Minnesotában Frances Ethel Gumm néven egy baptista, angol-ír-skót felmenőkkel bíró családban Francis Avent Gumm és Anne Marion Milne gyermekeként. A kislány rendkívüli tehetségére korán felfigyeltek. Kétévesen a színpadon állt szülei utazó műsorában, majd a nővéreivel alakított énekes-táncos trióban vetett rá szemet a hollywoodi óriás stúdió, a Metro-Goldwyn-Mayer, és szerződtette is 1935-ben - rendhagyó módon, próbafelvétel nélkül.

A tizenhárom éves lány gyereksztárnak már túlkoros volt, felnőtt szerepekhez viszont túl fiatal és éretlen, és Louis B. Mayer szerint nem is túl csinos – elsősorban énektudása és jellegzetes hangja miatt kellett a stúdiónak, aztán fokozatosan (elsősorban Mickey Rooney partnereként) építették fel Garland számára „a lány a szomszédból” imázst. A stúdió őrületes munkatempót diktált neki, egy év alatt kilenc forgatáson vett részt, emellett egyéb fellépéseket szerveztek neki, színészképzésre járatták, s mivel túlsúlyosnak vélték, ezért kemény diétára fogták. Garland szerint a felnőttek energiáit is felemésztő iram miatt az MGM vezetői serkentőket adtak neki, majd lefekvés előtt nyugtatókat.

A tizenhét éves, 151 centiméter magas Garland már az amfetamin és barbiturátok rabja volt, amikor 1939-ben igazán befutott az L. Frank Baum gyerekkönyve alapján készült Óz, a csodák csodája című musical Dorothyjaként. Legismertebb szerepéhez csupa véletlen, a forgatáshoz egy szörnyű tapasztalat kötődik. Noha a film producerei a kezdetektől Garlandot képzelték el a főszerepre, az MGM vezetője inkább Shirley Temple-t akarta átcsábítani a 20th Century Foxtól, s csak amikor kérését visszautasították, akkor egyezett bele Garland szerepeltetésébe (akit eredetileg szőke parókában képzeltek el, végül maradtak eredeti hajszínénél).

A film híres dala, az azóta klasszikussá nemesedett, „Garland-védjegy” Over the Rainbow is majdnem kimaradt a filmből, a producerek ki akarták vágni, csak a próbavetítések sikere, Garland átütő előadásmódja győzte meg őket. A dal Oscar-díjat nyert, Garland pedig egy juniorkülöndíjat, egyetlen Oscar-díját. Dorothy szerepe a földkerekség legnépszerűbb színésznőjévé varázsolta a Garlandot, aki viszont nem emlékszik vissza jó szívvel a felvételekre: állítása szerint az Óz forgatása közben többször is megpróbálták megerőszakolni a mesebirodalom aprócska lakóit játszó színészek.

Az Óz sikerét az MGM igyekezett még inkább kiaknázni: Garland 1939 és 1950 között évente átlagosan két filmben szerepelt. Ekkoriban nővé érett, egyre több és zavarosabb románcba kezdett, főleg nős férfiakkal, mintegy apahiányát is kompenzálva, mivel 13 esztendős korában vesztette el édesapját. Tizennyolc éves volt, amikor viszonyt kezdett a nála 12 évvel idősebb, nős David Rose dalszerzővel. A férfi válása után, 1941-ben házasságot kötöttek, majd nem sokkal később, az akkor még mindig csak 19 éves Garland a stúdió nyomására átesett első abortuszán (a második 1943-ban volt, miután összemelegedett Tyrone Powerrel). Első házasságáról és abortuszáról később úgy nyilatkozott: sajátos háború volt ez az MGM-mel, ő azt akarta bebizonyítani, hogy már felnőtt, a stúdió pedig azt, hogy még mindig gyerek, aki engedelmességgel tartozik.

Judy Garland élete során ötször ment férjhez, de ezek a kapcsolatok csak rontottak amúgy is labilis érzelmi állapotán. Ezen az sem változtatott, hogy időközben három gyermeke született, köztük Liza Minelli (akiből szintén Oscar-díjas színésznő lett, és a mai napig ők az egyetlen anya-lánya páros, akiket a filmvilág legrangosabb elismerésével kitüntettek). Az elsöprő sikerek ellenére Garlandnak nehéz volt boldognak és kiegyensúlyozottnak lennie, mint a sztároknak általában, mivel emberek hada leste állandóan. Arról nem is beszélve, hogy megfeszített munkatempót diktáltak neki, a stúdió teljesen kizsigerelte, és megvonta tőle a magánélet lehetőségét. Telefonjait, találkozóit, tulajdonképpen minden lépését figyelték.

A Találkozzunk St. Louis-ban című 1944-es musical forgatásán találkozott második férjével, Vincente Minnellivel. A filmben három örökzöld slágerré vált dalt is énekelt (The Trolley Song, The Boy Next Door, Have Yourself a Merry Little Christmas), és megújult külsővel mutatkozott be. Korábban az MGM-től kapott orr- és fogsapkákat már nem használta, így a valódi arcát és mosolyát láthatta a közönség, a frizuráját és szemöldökét pedig nőiesebbé varázsolták. Ezzel a szereppel Garland végleg maga mögött hagyta a kislányos imidzset.

1945-ben, pályafutása során először, drámai szerepben is kipróbálta magát: a szintén Minnelli rendezte Az órá-ban komoly kritikai sikert aratott Robert Walker partnereként, de a közönség az énekesnőt követelte, így az MGM visszaparancsolta a musicalekhez. Ő pedig megjárta a poklot.

A stúdió jelenlétét élete minden területén érzékelő Garland 1947 áprilisában, A kalóz forgatásán idegösszeomlást kapott, a szanatóriumban pedig öngyilkosságot kísérelt meg. Később, az orvosi felügyelet ellenére egyre komolyabb problémái lettek az alkohollal, miközben gyógyszerfüggősége is erősödött, és depresszióját házasságon kívüli kapcsolatokkal is igyekezett csillapítani. Állapota miatt az MGM számos produkcióból kiírta, végül 1950-ben, amikor újabb öngyilkosságot kísérelt meg, magára hagyta és szerződést bontott vele.

Ezután négy évig nem forgatott, helyette a színpadon aratott sikereket. Habár rengeteget lépett fel lányával együtt, Liza azt látta, hogy anyja állandóan depressziós, öngyilkossági hajlamai és kísérletei vannak. Úgy nőtt fel mellette, hogy állandóan azt kellett lesnie, anyja mikor akarja legközelebb eldobni az életét. Még különböző terveket is kieszelt arra, hogyan tudja megmenteni őt az újabb öngyilkossági kísérletektől. Ezért gyógyszereit rendszeresen cukorkákra cserélte, és gyomorpumpát is beszerzett arra az esetre, ha anyja mégis túl sok gyógyszert tömne magába.

„Újjászülettem” – mondta Garland 1951-ben a London Palladium Vaudeville-előadása után, s a közönség számára is úgy tűnt, valóban sikerült talpra állnia. A zenés színpadi műfaj „felélesztéséért” Tony-díjjal tüntették ki és nemsokára egy olyan szereppel tért vissza a filmek világába, amelynél semmi sem rímelhetett volna jobban életére.

1954-ben mutatták be a Csillag születik remake-jét (a további verziókról már született itt egy cikk). Hiába alakítja a filmben James Mason a szebb napokat látott, alkoholista matinésztárt, a függőség és az (ön)elfogadás utáni elkeseredett sóvárgás Garlandé – és ezt az önéletrajzi párhuzamot csak erősíti, hogy a Warnernél készült, George Cukor rendezte film valódi producerei a színésznő és harmadik férje, Sidney Luft voltak, ráadásul a forgatás idején ismét jelentkeztek Garland függőségével kapcsolatos problémái, a munka sokszor miatta állt le.

Ugyanakkor alakításán látszik, hogy mindent beleadott és élete filmjének szánta a Csillag születik-et. A szerepért Golden Globe-díjat nyert, és Oscarra jelölték. A sajtó biztosra vette győzelmét: mivel a gálán nem tudott részt venni, mert előző nap szülte meg harmadik gyerekét, a kórházi szobájába kitelepült egy tévéstáb, hogy élő adásban sugározzák köszönőbeszédét. A díjat végül Grace Kelly kapta meg – mintha Hollywood büntetni akarta volna Garlandot a botrányai és önpusztító életmódja miatt, és főleg azért, mert a színésznő nem rejtette véka alá, hogy az MGM ellopta a gyerekkorát és megnyomorította az életét. „A történelem legnagyobb lopása, a Brink's kirablása óta” – írta táviratban a színésznőnek a komikuslegenda Groucho Marx az Oscar-gála után.

A Csillag születik után Garland már csak öt filmben szerepelt, ebből kettőben is csak a hangja hallható. Az 1961-es Ítélet Nürnbergben mellékszerepéért ugyan ismét Oscarra jelölték, de a díjat ezúttal sem nyerte el, utolsó filmjét 1963-ban mutatták be. A filmezés helyett egyre többször tűnt fel a televízióban (ennek csúcsa volt a 26 részes Judy Garland Show, amit négy Emmyre jelöltek), 1955 és 1967 között öt stúdiólemezt és ugyanennyi koncertalbumot vett fel, 1961-ben nagy sikerű előadást tartott a Carnegie Hallban, 1962-es koncertlemezét öt Grammy-díjjal tüntették ki.

Mégis, élete utolsó éveiben már dolgozni sem volt képes, elveszítette a közönség szeretetét, egyre súlyosbodó mentális és fizikai problémái (1959-ben hepatitisszel diagnosztizálták, öt évet jósoltak neki) mellett anyagi biztonsága is megingott. Amikor 1966-ban megvált két ügynökétől, derült ki, hogy Freddie Fields és David Begelman hanyagul bántak a rájuk bízott javakkal, és félmillió dolláros adósságot halmoztak fel a színésznőnek. Negyedik férjével, a színész Mark Herronnal sem volt szerencséje: 1969-es válóperük során Garland azt állította, a férfi megverte, amit Herron nem is tagadott, hozzátéve, önvédelemből tette, mert a kezelhetetlen Garland rátámadt. A válás után alig egy hónappal, 1969 márciusában Garland ötödször is férjhez ment. Három hónappal később, június 22-én, 12 nappal a 47. születésnapja után túladagolta a három és fél évtizeden át szedett nyugtatókat. Halála napján Kansas-en tornádó söpört végig.

Garland már életében legendává vált. Kétéves korától haláláig megállás nélkül dolgozott: 43 filmet forgatott, tucatnyi lemezt készített, mintegy félszáz tévéműsorban szerepelt, több mint ezer koncertje mellett számtalan jótékonysági rendezvényen lépett fel. Kétszer jelölték Oscar-díjra, s 39 évesen a nők közül elsőként, máig legfiatalabb kitüntetettként Golden Globe-életműdíjat kapott, elnyerte a legjobb zenés színházi produkciónak járó Tony-díjat, 1962-es koncertlemezét öt Grammy-díjjal tüntették ki (1997-ben életművét posztumusz ismerték el újabb Grammy-díjjal).1999-ben pedig az Amerikai Filmintézet beválasztotta az utóbbi 100 év 100 legnagyobb filmszínésznője közé.