„A művészetemet nem megérteni, hanem egyszerűen csak szeretni kell” – vallotta Claude Monet. Ám a 19. század végén mindez még kevés volt ahhoz, hogy a hivatalos művészeti Szalonban is elismerjék az impresszionisták remekműveit. E.C. Kelly könyve ebbe a varázslatos időszakba repíti vissza olvasóit, megidézve a korszak legnagyobb festőit és a századfordulós Párizs semmihez sem hasonlítható légkörét.
A franciák Belle Époque-nak (szép korszaknak) nevezik a századforduló szellemileg rendkívül pezsgő időszakát. Ekkortól mondhatjuk azt, hogy a művészet a polgári szabadidő-kultúra részévé vált – alkotók, támogatók és a közönség egyaránt egymásra találtak, és már nem társadalmi rangtól függött a kulturális szórakozás bármely formája. A nagyvárosok bulvárjain, kávézókban, kabarékban, műtermekben, galériákban, koncerttermekben és szalonokban zajlott le az a kulturális forradalom, melynek számtalan remekművet köszönhetünk. Azonban a Belle Époque mégsem tekinthető a határtalan életörömök és az általános társadalmi gondatlanság időszakának, a legnagyobb művészek körében ugyanis sokan nélkülöztek, az impresszionisták pedig kifejezetten számkivetettek voltak.
E.C. Kelly műve a visszautasított, francia, impresszionista festők közé kalauzolja olvasóit és testközelből mutat be olyan művészeket, mint Pierre-Auguste Renoir, Claude Monet, Édouard Manet, Edgar Degas, vagy Camille Pissarro. A könyv főszereplője Gustave Caillebotte, aki talán kevésbé ismert az imént említett művészekhez képest, és abban is különbözött tőlük, hogy vagyonos ember volt, ám minden lehetséges eszközzel segítette a környezetében élőket, és minden erejével kiállt az impresszionizmus ügye mellett halála napjáig. A szerző kifejezetten Gustave Caillebotte emlékének ajánlja a regényt, akinek érdemei valóban vitathatatlanok, hiszen rengeteget áldozott a művészet oltárán.
A Visszautasítottak Tárlatának története azzal kezdődik, hogy a kissé különc Caillebotte éppen modellt keres készülő festményéhez. A véletlen hozza össze a szegény származású Céleste-tel, aki számára újdonság a párizsi szalonok és műtermek világa. A fiatal lány szemén keresztül nyerhetünk bepillantást a művészek lenyűgöző életébe, és szemtanúi lehetünk halhatatlan festmények születésének. A könyv letehetetlen az izgalmas karaktereknek és az elragadó cselekménynek köszönhetően, ráadásul az olvasót szinte azonnal beszippantja az a káprázatos atmoszféra, amely révén az első fejezettől kezdve visszarepülhetünk a századforduló Franciaországába.
A szerző alapos kutatást végzett a korszakról, és a regény oldalait olvasva Párizs utcáit járhatjuk a legendás festők társaságában. A Montmartre macskakövein sétálhatunk, a Palais Garnier operapalota lélegzetelállító balettelőadásain vehetünk részt, a Moulin de la Galette fergeteges táncmulatságaira juthatunk el, és megismerhetjük többek között a Guerbois kávéházat, a Fournaise vendéglőt, és a Fernando Cirkuszt. A regény egyik részében pedig még a festői Nizzába is elutazhatunk, méghozzá abba az időszakba, amikor még konflisok koptatták az Angol Sétány köveit.
A Visszautasítottak Tárlata magával ragadó, megható, helyenként szívfájdító, ám mindenképpen varázslatos olvasmány. Amellett, hogy kiváló a történetvezetése és szerethetők a szereplői, rendkívül informatív is, és igazi csemege az impresszionista festők rajongóinak. Tulajdonképpen teljes képet kapunk arról, hogy milyen lehetett ebben az időszakban élni, minden szépségével és nehézségével együtt. A könyv kicsit olyan, mintha folytatódott volna Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmje, amelyben Marion Cotillard karaktere éppen ebbe a korszakba vágyott annyira. Persze Párizs minden időkben káprázatos és inspiráló tud lenni, ám kétségtelen, hogy semmihez sem hasonlíthatók azok a bűvös évek, melyeket Belle Époque-nak hívnak.
(A bejegyzésben Gustave Caillebotte festményei láthatók.)
