Az utóbbi időszak legnagyobb port kavart sorozataként vonult be a köztudatba a Szex és New York alkotójának legújabb szériája, amely egy amerikai lány franciaországi kalandozásait mutatja be. Egyesek imádják, és tűkön ülve várják a folytatást, míg mások egyszerűen ki nem állhatják, és vérig sértődnek rajta. Vajon hol az igazság? Mit érdemes tudni erről a bizonyos Emily-ről, aki Párizsban jár? Lássuk hát!

Darren Star a négy manhattani barátnő történetével valódi kultuszt teremtett, amelyet a rajongói még 20 év távlatából sem felejtettek el. A Szex és New Yorkot egyértelműen a szerethető karakterek, a csípős párbeszédek, a dizájner ruhák, a komoly témákat viccesen és izgalmasan tálaló történet és persze maga New York semmihez sem hasonlítható atmoszférája varázsolta feledhetetlenné és tette működőképessé. A producer és forgatókönyvíró pedig egyértelműen ehhez a bevált recepthez nyúlt, amikor megálmodta az Emily Párizsbant.

A történet szerint a tökéletes chicagói életét maga mögött hagyva Emily (Lily Collins) egy marketinges munka kedvéért Párizsba költözik. A minden ablakból látszódó Eiffel-torony helyett azonban egy sereg undok francia várja, akik a legkevésbé sem támogatják a csapatba történő integrációját. Ám szerencsére a francia konyha és a bor kifogástalan, a szomszédban lakik egy sármos fickó (Lucas Bravo), és a cserfes Emily könnyedén barátokra is lel, így egyáltalán nem olyan borzasztó a lét Párizsban.

Mindez akár még jó alapanyag is lehetne a valamennyi amerikai (és nem amerikai) fejében a világ legromantikusabb városaként élő Párizsról lerántani a leplet, és valami olyan karaktert adni neki, amit New York is megkapott 20 évvel ezelőtt. Viszont mégsem ez történt, hanem óriási botrány lett belőle. Ugyanis az Emily Párizsban vérig sértette a franciákat azzal, ahogyan ez a romantikus széria ábrázolja őket. A kritika szerint a sorozat olyan képet alakít ki a franciákról, hogy lusták, későn járnak dolgozni, egyfolytában dohányoznak, szexisták, hűtlenek, bunkók, barátságtalanok és nem hajlandóak másként, csak franciául megszólalni.

Habár a sorozat valóban nem fest túl szimpatikus képet a franciákról, az valamiért elkerülte a kritikusok figyelmét, hogy maga a címe is az, hogy Emily Párizsban – és nem egy francia szemével, hanem az amerikai főhősnő szűrőjén keresztül ábrázolja azt a kultúrsokkot, amit a Franciaországban tapasztaltak jelentenek számára. Azt pedig csak zárójelben jegyezném meg, hogy az eddigi francia utazásaim alkalmával én is kísértetiesen hasonló dolgokat láttam, mint Emily, kezdve onnan, hogy a franciák valóban nem szívesen beszélnek más nyelven, irritálóan sokat, szinte mindenhol dohányoznak, a férfiak könnyedén flörtölnek és a hallottak alapján tényleg rettenetes a bürokrácia náluk.

Az pedig tény és való, hogy a francia és az amerikai munkamorál nagyban különbözik – a sorozatban például el is hangzik az egyik francia kollégától, hogy ők – ellentétben az amerikaiakkal – nem azért élnek, hogy dolgozzanak, hanem éppen fordítva. Meg persze az is igaz, hogy Amerikában nincs annyi dohányzó ember, mint Párizsban, és a teljesen nyitott vizeldék is főleg a francia fővárosra jellemzőek, az Egyesült Államokban egyáltalán nincsenek.  Mindemellett nehéz lenne oly módon forgatni egy sorozatot a kultúrsokk témájában, hogy az elhallgatja ezeket a különbségeket. Ráadásul az már egyáltalán nem zavarta a francia nézőket, amikor az Emily Párizsban francia karakterei lekövérezték az amerikaiakat, a főhősnőt pedig arrogánsnak nevezték, amiért nem tanult meg két nap alatt franciául, miután megtudta, hogy Párizsba kell mennie dolgozni.

„A sztereotípiák okkal léteznek; van bennük némi igazság. Szerettem volna szórakozni kicsit azzal, hogy kiemelem ezeket a kulturális különbségeket. A csodálatos dolog az utazásban az, amikor ezeket megismerheted. Úgy akartam ábrázolni ezt a karaktert, mint aki egy gazdagító pillanatokat tartogató világba lép bele. És mivel ez egy vígjáték, humorosan szerettük volna tálalni. De mindkét oldalba ugyanúgy beleállunk”– mondta Darren Star az éles kritikákra reagálva.

Az Emily Párizsban nem arról szól, hogy elítélje a francia kultúrát, hanem éppen az lenne a lényege, hogy az amerikai lány van annyira nyitott és toleráns, hogy megpróbálja megérteni a számára ismeretlen országot és az ott élők szokásait – ráadásul a végére el is fogadja őket, és megszereti a párizsi életét. Ha van valami hibája a szériának, akkor az nem az előítéletesség, hanem az erőltetett fiatalosság, a túltolt közösségi média. A sorozat igyekszik rendkívül modernnek hatni, így Emily meredeken felívelő Instagram-fiókjának is szentel némi figyelmet: szelfik, egyszavas kommentek, triviális hashtagek bukkannak fel időről időre a képernyőn, melyek inkább idegesítőek, mintsem szórakoztatóak.

Emellett viszont meg kell hagyni, hogy az Emily Párizsban a szemnek nagyon is szép. Egyrészt  Párizs gyönyörű benne – ezt nem is kell tovább ragozni, a felvéltelek magukért beszélni. Nem azt a sablonos, képeslapokról ismert arcát látjuk a francia fővárosnak, hanem mintha egy ékszerdoboz belsejében járnánk, úgy fedezhetjük fel a kevésbé populáris, ámde csodálatosan hangulatos utcácskáit. Másrészt a főhősnő mindig bámulatos ruhakölteményekben pompázik, amiket általában a teljes látványvilághoz is hozzáigazítanak, így időnként igazi színrobbanásban lehet részünk. De a mellékszereplők is rendre stílusos ruhákban jelennek meg. Szóval aki fogékony az ilyesmire, igazán el van kényeztetve, hiszen Carrie Bradshaw és Audrey Hepburn ruhatárára hajazó darabok bukkannak fel benne folyamatosan. Harmadrészt azt is muszáj megemlíteni, amivel a franciáknak szintén nem volt problémájuk, hogy jóformán az összes francia karakter meglehetősen jóképű – így a hölgynézők számára a casting abszolút kifogástalan.

Azt sem lehet szó nélkül hagyni az Emily Párizsbannal kapcsolatban, hogy még a koronavírus  előtti időkben készült, amikor senki nem sejtette, hogy 2020-ban a feje tetejére áll a világ. Viszont éppen ebben a nehéz időszakban jött ki, amikor már folyamatosan ömlenek ránk a rossz hírek, amikor úgy érezzük, kezd kicsúszni a talaj a lábunk alól, amikor minden olyan bizonytalan, komor és borús, amikor sokkal nagyobb igényünk van arra, hogy ki tudjuk zárni a külvilágot, ki tudjuk kapcsolni az agyunkat. Nos éppen ilyenkor van szükségünk olyan könnyed és vidám sorozatra, mint az Emily Párizsban.

Vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezekben az időkben a felszínes szórakozás percei felértékelődnek – hiszen azért ettől a szériától senki ne várjon semmi komolyat, nem is az a célja. Talán nem is szólt volna akkorát ez a sorozat, ha nem a pandémia alatt jelenik meg. A hetedik epizódban viszont elhangzik egy tanulságos párbeszéd az amerikai és francia filmek összehasonlításáról, ami az igazi kulcs az Emily Párizsban jelenség megértéséhez. Fanyalgóknak és rajongóknak egyaránt érdemes egy kicsit elgondolkodni rajta.

– Az amerikai romantikus filmek nem őszinték. Mi a francia befejezést szeretjük.
– Az mi?
– A tragédia. Életszerűbb. A férfi meghal vagy lebénul. A nő leszbikus lesz. A boldog befejezés túl amerikai. 
– De reményt ad, és a hős nyer a végén. Nem akarjátok, hogy nyerjen?
– Nem. A hős szenvedjen a szerelemért, a nő legyen pucér.
– Nem az élet elől elszökni jártok a moziba?
– Az a baj, hogy így gondolkodtok. Az élet elől nem lehet elszökni. Soha.

Emily Párizsban (Emily in Paris, 2020)

amerikai vígjátéksorozat

Rendező: Andrew Fleming

Főszereplők: Lily Collins, Lucas Bravo