Már A Főnök ajánlata utolsó oldalain lehetett tudni, hogyan folytatódik a történet, és kik lesznek a főszereplők. Szó, mi szó, nagy várakozásokkal futottam neki a második könyvnek, annyira meggyőzött az előzmény. Viszont nem egészen azt kaptam, amit vártam.
A Főnök ajánlatáról korábban már írtam pár sort, és nem győztem hangsúlyozni, hogy mennyit nevettem rajta, milyen vidámsággal töltött el az olvasása, mennyire imádtam a karaktereket, meg az egész könyvet, úgy, ahogy van. Persze bármennyire is vágytam a folytatásra, bennem volt azért egyfajta félsz, hogy hátha nem lesz annyira jó a következő könyv. Sajnos láttunk már ilyen csodát, nem is egyszer. Nos, a Szerelem az étlapon határozottan nem olyan lett, mint az első rész. Szigetvári Hanna és Marton Olivér románcának története sokkal fanyarabb és keserédesebb.
Miről is van szó pontosan? Főhőseink barátaik esküvőjén látják újra egymást és akkor hanyatt-homlok menekülnek. Az olvasó számára kiderül, hogy egykor házasok voltak és nem igazán végződött jól a kérészéletű frigy. Természetesen a sors hamarosan ismét egymás mellé sodorja őket, felszínre hozva minden korábbi sértettséget és kellemetlen emléket. A kénytelen-kelletlen találkozások azonban sok egyéb, rég elfeledettnek hitt érzést is felidéznek, amit sem Hanna, sem Olivér nem szívesen ismer be sem magának, sem egymásnak. Ám a Balaton-partra visszatérve, ahol egykor minden elkezdődött, mégis kezd szép lassan megtörni a jég.
A helyenként igencsak szívderítő és vicces szerelmi történet azonban csak a felszín. Véleményem szerint a Szerelem az étlapon legnagyobb erénye a mellékszálakban rejlik. Kiderült, hogy Farkas Andrea nemcsak a helyzetkomikumokhoz, hanem a hangulatteremtéshez is kiválóan ért. Kezdjük ott, hogy a könyv lapjaiból tökéletesen átjött az a nosztalgia-érzet, amit az okoz, amikor visszatérünk gyermekkorunk helyszínére. Nekem is facsart egyet a szívemen, amikor Hanna hazautazott szülőfalujába, ahol, habár az idő alaposan megrágott ezt-azt, de mégis ugyanaz a szeretetteljes légkör fogadta, mintha évek alatt semmi sem változott volna. Másrészt tökéletesen átérezhető volt Olivér fájdalma, aki nem tudta szeretett édesapja halálát feldolgozni. Nagyon megfogott az a visszaemlékezés, amikor Olivér apja már nagyon beteg volt és a férfi telefoncsörgésre lett figyelmes: tudta, hogy csakis a kórházból kereshetik. Én is emlékszem ilyen hívásra, amiről tudja az ember, hogyha felveszi, onnantól megváltozik az élete. Harmadrészt pedig nagyon meghatott Hanna Alzheimer-kóros édesanyjának története. Pontosabban a legutolsó találkozásuk, amikor Hanna bevitt neki egy zenét, azért, hogyha rossz napjain meghallja, biztosan eszébe jut róla a lánya. Amikor meghallgattam azt a bizonyos dalt, nekem is potyogni kezdtek a könnyeim. Nem számítottam rá, hogy ezen a könyvön sírni fogok.
Az előbbiektől függetlenül mégis azt mondanám, hogy ez alapvetően egy vidám és szórakoztató könyv. Hanna habókos nagymamája egyszerűen imádnivaló karakter, aki minden megjelenésével mosolyt csal az olvasó arcára. Emellett maga Hanna is elképesztően vicces szituációkba keveredik, amikor megpróbál Olivér elől menekülni. És még ott vannak az előző könyvből megismert és megkedvelt karakterek, akik ezúttal is garantálják a mókás pillanatokat: Alfréda, a macska és Vasvári Iván, mindenki kedvenc plasztikai sebésze.
A Szerelem az étlapon egyértelműen szívmelengető olvasmány, ami helyenként igencsak felkavarja az olvasó lelkivilágát, de mégis elhiteti, hogy minden nehézség ellenére szép az élet. Nem bántam, hogy nem lett egyszerű utánérzete A főnök ajánlatának, hanem új hangot és új érzelmi skálát ütött meg vele a szerző. Ezek után pedig még inkább kíváncsi leszek a folytatásra.
