A rettenthetetlen

2021. július 29. - Péntek Tünde

Vannak olyan filmek, amelyek egyszerűen túl nagyszabásúak ahhoz, hogy ne vegyünk róluk tudomást – még akkor is, ha nem kedveljük őket. Mel Gibson felejthetetlen rendezése minden kétséget kizáróan ebben a kategóriába tartozik, sikerei nagyban befolyásolták a műfaj későbbi produkcióit, annak ellenére is, hogy minden idők leghiteltelenebb történelmi filmjének kiáltották ki.

Kezdjük azzal, hogy A rettenthetetlen nem pusztán történelmi film, hanem inkább egy epikus hőskölteménynek nevezhető, amely olyan nagy elődök nyomába akart eredni, mint a Ben-Hur vagy a Quo Vadis. A film minden motívumában tükröződnek ezek a grandiózus célok, amelyek aztán sem a látványban, sem a mondanivalóban nem maradnak el Hollywood aranykorának meghatározó darabjaitól.

A hagyományokat követve a rendező, Mel Gibson nem törekedett arra, hogy valamilyen aktuális helyzettel állítsa párhuzamba A rettenthetetlent. Rendkívüli sikerének titka, hogy olyan örökérvényű és univerzális igazságokat villantott fel az első skót függetlenségi háborún keresztül, amelyekkel bárki bármikor találhat kapcsolódási pontot. Példának okáért az Egyesült Államok lakossága nagy részének feltehetően nem sokat mond William Wallace neve, viszont az már vitán felül áll, hogy minden magát amerikainak valló néző számára ugyanazt jelenti a szabadság, mint a film felkelőinek. Ami pedig biztosan megpendíti az érzelmi húrokat az amerikaiakban, az nem más, mint a szabadság. Tehát, ha A rettenthetetlent pár szóban akarjuk foglalni, azt mondhatjuk, hogy a hősiesség, a hazafiság, de legfőképpen a nagybetűs Szabadság filmje.

De pontosan miről is szól a történet? William Wallace, a parasztból lett nemes életét ismerhetjük meg, akinek már az apját is az angolok ölték meg. A 13−14. századi Skócia vadregényes tájain járunk, amelyek ebben az időben Edward angol király – akit egyébként fakó lováról is ismerhetnek a magyar nézők – hűbérbirtokához tartoztak. A derék skótok pedig kezdték megelégelni az angol nemesség féktelen dorbézolását. William Wallace eredendően semmi mást nem akart, mindössze a földjét túrni és boldogan élni a feleségével. Ám amikor szerelmének a torkát elvágták az alávaló angol katonák, akkor főhősünk a földművesből a legbrutálisabb harcossá vált. A személyes bosszú ezután villámsebességgel szabadságharccá nőtte ki magát, amely ugyan vezérével együtt elbukott, de ami nekünk Dózsa György, az a skótoknak William Wallace: a függetlenségi mozgalmak ikonikus figurájaként írta be magát a történelembe.

A szabadságért vívott verejtékkel és vérrel teli küzdelmet Mel Gibson bő három órában vitte vászonra úgy, hogy közben a néző figyelme nem lankad egyetlen pillanatra sem. Ez nemcsak Randall Wallace kiválóan megírt forgatókönyvének köszönhető, hanem az elementáris erővel ható érzelmi skálának, a monumentális díszleteknek, a meseszép skót (pontosabb ír) tájaknak és persze a zsigeri erővel készült harcjeleneteknek.

Nem túlzás azt állítani, hogy A rettenthetetlen korszakalkotó film, mivel a rendező teljesen újragondolta a műfajt, különösképpen az erőszak ábrázolását. Az „egy suhintás jobbra, egy suhintás balra" udvariaskodó stílus helyett elővett egy naturalista, mondhatni csúcsrealisztikus szemléletet, amelyet későbbi munkáiban (A Passió, Apocalypto, A fegyvertelen katona) szinte tökélyre fejlesztett. A kezdeti idilli képsorok után hirtelen váltással a csata sűrűjébe kerülünk, és a középkori harcmódok minden brutalitását közvetlenül az arcunkba kapjuk.

Tehát A rettenthetetlen képi világa olyan messze áll a hollywoodi álomgyár eszményített csataábrázolásaitól, mint Makó Jeruzsálemtől. Mel Gibson igyekezett szakértői segítségével azt láttatni, milyen az, amikor százak préselődnek össze egy kis területen, hogy egymást öldököljék, és a kor fegyverei milyen sérüléseket voltak képesek okozni. Filmjének köszönhetően a történelem úgy elevenedik meg előttünk, ahogy addig sosem, mivel ez az első olyan kosztümös alkotás, ami szinte dokumentarista jelleggel ábrázolja a harcokat. A rendező bevallása szerint az első vágásnál közel négy órás lett a film és sokkal brutálisabb jeleneteket tartalmazott. Ám ezzel a legmagasabb korhatár besorolásba került volna, ami azt szokta jelenteni, hogy jó eséllyel kevesebb pénzt hoz a konyhára, hiszen a potenciális közönség egy részét kapásból kizárják, így Mel Gibson megszelídítette a végső változatot. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy vajon milyen is lehetett az eredeti?

Mindez szép és jó lenne, kétségtelenül egy szenzációs történelmi film benyomását kelti a mű – ám kicsit távol áll a valóságtól. A rettenthetetlent ért kritikák jóformán csak arról szólnak, hogy mennyire lazán értelmezték a készítők a történelmi tényeket. Egyesek odáig mentek, hogy minden idők leghiteltelenebb történelmi filmjének titulálták A rettenthetetlent. Nyilván lehetetlenség tökéletesen rekonstruálni egy adott kort, viszont jelen esetben nemcsak erről van szó. Egyik skót utazásom alkalmával a kiltet viselő, helyi idegenvezetőnk egy órán át mesélt arról felpaprikázott hangulatban, hogy a nemzetét hány ponton sérti Mel Gibson műve, és úgy tűnt, mondta volna még tovább is, ha nem értünk volna vissza Strilingből Glasgow-ba. Így nem bocsátkoznék az összes pontatlanság felsorolásába, de néhány szembetűnő példát azért hoznék.

Ha már Stirlingnél tartunk, kezdjük azzal, hogy jótékonyan hatott az írói képzelőerő a skót és angol csapatok első összecsapására, amely minden kétséget kizáróan a filmtörténet egyik legjobban koreografált és levezényelt harcjelenete, a csatát megelőző buzdító beszéd egyenesen kultikussá vált – viszont a filmbeli helyszín semmiben sem emlékeztet a dombokkal körülölelt Stirlingre, ahol a valóságban a folyón átkelő hadakat tartóztatta fel Wallace serege. A filmben sokkal lehetetlenebb helyzetbe kerültek a skótok, akiknek így a győzelmük is heroikusabbnak tűnt a vásznon.
Sok skót felháborodott Robert the Bruce filmbéli ábrázolásán, sértőnek érezték a leendő király hezitáló viselkedését és árulását (ami csak fikció), mivel ő ugyanolyan nemzeti hősük, mint William Wallace. Ráadásul némi képzavar is kialakult a címadás miatt, ugyanis a skót történelem Robert the Bruce-t illette a „Rettenthetetlen” jelzővel.

Talán mondani sem kell, hogy Wallace romantikus afférjának a francia Izabella hercegnővel sincs valós alapja, a filmben csupán egy szerelmi szállal több a kelleténél.
Ugyan a filmbeli skótok szoknyát hordtak, de a kiltviselés csak az 1600-as években terjedt el a körükben, a film pedig 300 évvel korábban játszódik. Illetve ebben az időben a híres skót zászló mintázatú arcfestést sem használták még.

William Wallace fizikai megjelenítése is hagy némi kívánnivalót maga után. A legendák szerint közel két méteres magassága révén tekintélyt parancsoló külseje volt, kiemelkedett harcosai közül és a korhű ábrázolások alapján meglehetősen markáns arcvonásai voltak. Ehhez képest a 177 cm magas, borotvált arcú Mel Gibson kissé hiteltelennek hat.
A filmben jóformán minden skót délceg, férfias és rettenthetetlen, tombol bennük a tesztoszteron, míg az angol katonák finoman szólva is undorítóak, torzak, gyengék, és persze egyéniség nélküliek. Azzal, hogy egysíkú az ábrázolásuk, még óvatosan fogalmaztunk.

Mel Gibson soha nem tagadta, hogy filmje számos pontatlanságot tartalmaz, de azzal indokolta, hogy dramaturgiai okokból változtattak a történelmi tényeken, azaz általuk jobb, gördülékenyebb lett a sztori. A rendező még annyit tett hozzá magyarázatképpen, hogy ő csupán egy jó mozit akart csinálni, nem állt szándékában egyetlen nemzetet sem megsérteni. A forgatókönyvíró Randall Wallace pedig úgy esett neki a munkának, hogy korábban még sosem hallott William Wallace történetéről – az eredményt pedig mindenki láthatja. Randall Wallace egyébiránt nem áll rokonságban a főhőssel, de bevallása szerint annyira megragadta a skót nemzeti hős szellemisége és az egész történet romantikus volta, hogy úgy érezte, az ő vére csörgedezik az ereiben.

Minden hibája ellenére Mel Gibson alkotása menthetetlenül és megkerülhetetlenül része lett Hollywood gigászi alkotásainak. Az időről időre kifáradó történelmi filmbe új színt vitt, más dimenzióba helyezve az ekkorra megkopottá vált műfajt. Nemcsak a későbbi, szintén epikusnak szánt történelmi filmek (Gladiátor, Trója, Mennyei királyság, Nagy Sándor, a hódító stb.) köszönhetnek sokat A rettenthetetlen sikerének, de kis túlzással új mérföldkövet rakott le az új évezred filmtörténetébe. És arról se feledkezzünk, hogy ez az alkotás még csupán a második rendezése volt Mel Gibsonnak. Teljesen megérdemelten zsebelte be érte a legjobb direktornak és legjobb filmnek járó Oscar-díjat (emellett még az operatőri, a hangvágási és a sminkest munkát is jutalmazta az Akadémia.) Bármit is gondolunk Mel Gibson magánéletéről, az biztos, hogy művészi érdemei vitathatatlanok és A rettenthetetlennel bizonyította először, hogy ott a helye minden idők legnagyobb rendezőinek sorában.

Végül, de nem utolsó sorban, jöjjön néhány további érdekesség A rettenthetetlenről!

Miután az angol filmipar képviselői a téma kényessége miatt (és a skót nacionalizmus erősödésétől tartva) megtagadták a forgatási engedélyt Nagy-Britanniában, így szinte a teljes filmet Írországban vették fel. Ennek okán A rettenthetetlenben látható kékre festett képű, szoknyás skót harcosok serege valójában 1400 ír statisztából állt, akiknek a többsége az ír hadsereg hivatásos katonája volt.
William Wallace legendássá vált csata előtti beszédét a statiszták és színészek közül senki nem ismerte a forgatásig, mert Mel Gibson azt akarta, hogy a hatás valóságos legyen, a szereplők valóban libabőrösek legyenek tőle. A felvétel alapján ez sikerült is neki, mi több a filmben is látszik, hogy amikor Mel Gibson elkiáltotta magát, a lova is rögtön meg akart indulni, annyira hatásos volt a buzdítás.

A rettenthetetlen bemutatója után homo- és anglofóbiával vádolták meg Mel Gibsont. Ugyanis a film a trónörökös Edward herceget feltűnően torz módon ábrázolja, ráadásul a király fia szeretőjét ki is hajítja egy ablakon. A rendezőt rengeteg vád érte a herceg bemutatása miatt, hiába védekezett a történelmi tényekkel vagy azzal, hogy az újságírók elferdítették a nyilatkozatait. Bár a történészek vitatkoznak azon, hogy II. Edward, aki később öt gyermeket is nemzett, valóban homoszexuális volt-e, a rendező határozott állásfoglalása a kérdésben meglehetősen nagy visszhangot váltott ki.
Habár a film véres jeleneteit Mel Gibson utólag alaposan megvágta (állítólag a kivégzési jelenet majdnem olyan véres volt, mint A Passióban Jézus megkorbácsolása), a csatajelenetekben eleső, ledöfött lovak miatt a bemutató után az állatvédők feljelentették a rendezőt. Ő viszont megmutatta nekik a werkfilmeket, amely tartalmazza, hogy a lándzsás sorfalba rohamozó lovak valójában nem is igazi állatok voltak, hanem a trükkmesterek által megépített, élethű, sínen futó animatronic paripák.

Mel Gibson a forgatás előtt felkereste az igazi Wallace-klánt Skóciában, és miután eltöltött náluk egy kis időt, statisztaszerepet adott nekik a filmben.
Mel Gibson híres perfekcionizmusáról is. Számos alkalommal leállította a csatajelenetek forgatását, hogy már a helyszínen visszanézhesse a frissen rögzített jeleneteket, és mindig új felvételt kért, ha bárhol kivillant a jelmez alól egy karóra vagy sportcipő.

James Horner pályafutása egyik legjobb művét komponálta meg A rettenthetetlen filmzenéjével, a skót dallamvilág keverése a klasszikus hollywoodi stílussal telitalálatnak bizonyult. Pár évvel később helyenként egy az egyben A rettenthetetlen dallamait használta alapul a Titanic zenéjéhez, amiért Oscar-díjat is nyert.
Eredendően nem Mel Gibson játszotta volna a főszerepet, mivel túlkorosnak tartotta magát egy huszonéves skót felkelőként. Jason Patric, illetve Brad Pitt neve is felmerült, végül a stúdiónak sikerült meggyőznie a rendezőt, hogy vállalja el a szerepet.
Nyakigláb Edward megformálására elsőként Sean Connery-t kérték fel, aki nem tudta elvállalni a király szerepét az Egy igaz ügy forgatása miatt.