Top Gun: Maverick

2022. szeptember 10. - Péntek Tünde

Lobog a szélzsák, a kifutópálya fényei kigyulladnak, felzúgnak a motorok, kigördülnek az amerikai haditengerészet vadászgépei. Harminchat évvel az első rész után Maverick ismét a magasba emelkedik és szárnyal a végtelenbe és tovább.

A ’80-as évek akciólázában készült Top Gun klasszikussá vált. Nem azért, mert olyan eredeti vagy egyedi lett volna. Ez a film egy katonai sztorikból tündérmesévé gyúrt történet, amelyben az örök második a legjobbá képes válni, komoly veszteség árán is, miközben rátalál a szerelem. Igaz, hogy az 1986-os Top Gun nem ad nagy finálét a hidegháborúnak, a politikai helyzet csupán történelmi keret, viszont háborús propaganda helyett egy jól sikerült akció-dráma lett, ami toborzásra is alkalmas. A Pentagon kéz a kézben dolgozott a filmesekkel, a busás támogatásért cserébe a forgatókönyvet aprólékosan be kellett mutatniuk a készítőknek, hogy a katonaság a legpozitívabb megvilágításba kerülhessen. A Top Gun népszerűségét arra is használták, hogy a mozik környékén toborzó sátrakat állítsanak fel. Mint utólag kiderült, működött a dolog: a pályázók 90 százaléka látta a filmet. Akkoriban mindenki repülni akart, a Top Gun felrázta a társadalmat és kultuszt teremtett. Így elkerülhetetlen volt a folytatás, csupán senki sem gondolta, hogy 36 évet kell várni rá.

Minden idők legismertebb repülős filmjének második felvonása más szempontból sem adta könnyen magát a mozinézőknek. Eredetileg 2019-re tervezték a bemutatóját, majd ez átcsúszott 2020-ra, akkor pedig a világjárványra hivatkozva napolták el a premierjét. Ugyanis a stúdiónál ragaszkodtak ahhoz, hogy a Top Gun második része az a fajta moziélmény legyen, aminek szélesvásznon kell debütálnia, minél nagyobb közönség előtt. Így történt meg, hogy Maverick 2022 tavaszán érkezett meg a filmszínházakba, méghozzá úgy, hogy a falak is dübörögni kezdtek a lélegzetelállító repülős jelenetektől.

A folytatásból megtudjuk, hogy miután több mint harminc évet szolgált a flotta egyik legjobb pilótájaként, Pete „Maverick” Mitchell most vakmerő tesztpilótaként egyre feljebb teszi a lécet, és ügyesen kitér az előléptetés elől, amely földi szolgálatra kötelezné. Amikor egy osztagnyi Top Gun növendéket olyan különleges küldetésre kell kiképeznie, amilyet élő pilóta még nem látott, Mavericket összehozza a sors a Rooster hívójelű Bradley Bradshaw hadnaggyal, aki nem más, mint Maverick néhai barátjának, Nick Bradshawnak, azaz Goose-nak a fia. A bizonytalan jövővel szemezve és a múlt árnyaitól kísérve Maverick kénytelen megküzdeni legbelsőbb félelmeivel, és ez a küzdelem egy olyan küldetésben csúcsosodik ki, amely során a legnagyobb áldozatot kell meghoznia azoknak, akiket végül kiválasztanak a repülésre.

Pete Mitchell százados gyakorlatilag büntetésből kerül oda, ahonnan minden elindult és ha már ott van, megmutatja, miért még mindig ő a legjobb. A Top Gun: Maverick egyszerre idézi meg a múltat és érti a jelent, amikor az ismerős képi és zenei világot belecsempészi a mába technikailag. Dramaturgiailag viszont már annál kevésbé sikerült.

Pontosabban a Top Gun: Maverick utolsó 40 perce nyújtja leginkább azt az élményt, amire az elmúlt három évtizedben vártunk, az azt megelőző 1 óra viszont nagyjából pontosan ugyanazt mutatja be, mint az első rész. Ugyanis a folytatás nemcsak, hogy nem hagyja maga mögött mindazt, amit elődje képviselt, de majdhogynem egy az egyben átemeli minden elemét – olykor azokat modernebb köntösben tálalja, ám rengeteg esetben szinte változatlanul térnek vissza bizonyos ikonikus jelenetek. Sőt, az új Top Gun kis túlzással az 1986-os filmet dolgozza újra, ez pedig rögtön egyértelművé válik: visszatér a film eleji bevezető inzert, ahogy a felszállópályás nyitóképsorok is szinte snittről-snittre újra lettek forgatva – ahogy a legendás betétdal, a Danger Zone is azonnal felcsendül, a Top Gun saját himnuszával követve azt.

Mivel akciófilmről van szó, értelemszerűen a technikai megvalósítás, a stílus és a látvány kerül előtérbe, nem pedig a történet, dráma vagy személyes sorsok. Mindazonáltal egy ikonikus Top Gun folytatásától mégis csak elvárhatná a néző, hogy felnőjön az elődjéhez és netán mondjon valami olyasmi pluszt is, amin elrágódik a néző, miután kijön a moziból. Az új repülős mozi viszont annyira felül a nosztalgiavonatra, hogy éppen erről feledkezik meg. Például a vérszegény romantikus szállal nem lenne kevesebb a film, ha kivágnák belőle – holott az elődben nagyon is hangsúlyos és meghatározó volt a főhős szerelmi élete. Vagy a film elején nagyon ígéretesnek tűnt a tételmondat, miszerint a Maverick-féle pilóták felett már eljárt az idő – ám ez is csak lóg a levegőben a film további részében, nem csapták le a magaslabdát. Maverick és Bradley Bradshaw kapcsolata keltette feszültség is kifullad a kezdeti drámai felütés után és háttérbe szorul a két karakter dinamikája. Kár érte. A dramaturgia többnyire nagyon B filmes, szájbarágós és korszerűtlen, ami nem ágyaz meg annak, amiben valóban fantasztikus ez a film. Ugyanis a finálé valóban zseniális.

Az elmúlt évek egyik legintenzívebb és lenyűgözőbb 30-40 perces filmélményének élheti meg a néző a Top Gun: Maverick tetőpontját, amely valóban érdemes arra, hogy kivárják vele a nagyvásznon történő bemutatását. Ennél tökéletesebb akciójeleneteket idén nem valószínű, hogy kapunk még – de az is lehet, hogy a következő pár évben sem. A mai akciófilmekkel sokszor az a probléma, hogy nagyjából egy óra után kifulladnak, és brutálisan untatják az embert. A Top Gun: Maverick ennek a fordítottja, a film kicsit kuszán kezd, de aztán belendül, az utolsó félóra pedig akkora akcióbomba, hogy az embert a székébe passzírozza a száguldás.

A vadászgépekben való akciózás pedig itt nem az ügyesen kivitelezett trükkök és a CGI jól festő találkozása, hanem a nyers valóság: Tom Cruise és csapata több hetes kiképzésen esett át annak érdekében, hogy kibírhassák azokat a gravitációs erőket, amelyek egy valódi pilótát is érnek a levegőben. Ugyanis a színészgárda ténylegesen ott ült az égi bestiákon egy tapasztalt pilóta mögött, és élesben vették fel a Maverick lélegzetelállító szekvenciáit. A filmben látható eredményt pedig több száz órányi anyagból vágták össze.

Az pedig nem kérdés, hogy ki viszi a hátán a show-t, habár a fiatalok is megállják a helyüket. A film címéből adódóan is egyértelmű már, hogy ez Maverick történetének egy újabb fejezete. Lehet, hogy Tom Cruise már közelebb áll a hatvanhoz, lehet, hogy magánemberként túlzottan maximalista és nem kellemes figura, viszont nagyon is tudja, mitől működik a mozi, hisz ez már az ötödik olyan évtized, amikor ismét leszállítja nekünk a tökéletes moziélményt. Nem túlzás kimondani, hogy talán Tom Cruise a világ utolsó akciósztárja, a fiatal veteránok közül senki mást nem találni, akinek ennyire jól áll a keménykedés, a csibészes mosolygás és a nőcsábászat.

Habár a Top Gun: Maverick sztorija kiszámítható, a párbeszédei pedig faék egyszerűségűek, de egy ilyen profin összerakott akciófilmet, ami nem egy szuperhősös vagy más természetfeletti jelenésekkel foglalkozó franchise újabb epizódja, egyszerűen nem lehet látni manapság. A végére már el is felejtjük, hogy az eleje döcögött, annyira parádés.