Vajon bemerészkedhet-e az emberi tudomány Isten felségterületére? Szétválasztható-e a bennünk élő jó és rossz? Robert Louis Stevenson XIX. századi klasszikus horror-regényének színpadi adaptációja e kérdésekre keresi a választ egy különleges zenei ínyencség formájában.

„Eljött az óra, eljött a perc –
Ezerszer győzött le az Élet, mégis felkelsz…
Semmi nem számít, célod hív, csábít –
Ha figyel rád az Ég, tán’ csodát lát ma még!”

A Jekyll és Hyde a többszörös Grammy- és Tony-díjra jelölt Frank Wildhorn és a kétszeres Oscar- és Grammy-díjas Leslie Bricusse darabja, amely 1990-ben indult világhódító útjára, és számos feldolgozásban, számtalan színpadon aratott sikert, eközben minden idők egyik legnépszerűbb musicaljévé vált. Frank Wildhorn neve a hazai musicalközönség számára cseppet sem hangzik ismeretlenül, ugyanis a zeneszerző Rudolf – Az utolsó csók című előadása volt az első olyan amerikai musical, melyet Magyarországon mutattak be először. A Budapesti Operettszínházban zajlott 2006. május 26-i premiert követően a nemzetközi sikerek sem maradtak el, ugyanakkor a Rudolf éveken keresztül meghatározó darabjává vált a hazai zenés színházaknak és közönségkedvenc lett, köszönhetően a kellemesen fülbemászó slágereinek, magával ragadó érzelmi- és látványvilágának, illetve lebilincselő történetvezetésének. Így hát nagy örömmel fogadták a nézők a hírt, hogy újabb Wildhorn musicalt köszönthetnek az Operettszínházban, melynek témája örökké aktuális, a remek dalok hazánk legismertebb musicalszínészeinek előadásában, látványos díszletek és részletgazdag jelmezek között pedig látatlanban garantálják a feledhetetlen élményt.

„Úgy űz a vágy, a lélek titkait megértenem.
Van mód talán, hogy szétválasszam magamban mi jó, s mi nem.
Hol van a határ, a szakadék széle,
hol végül a józanész mélységbe hull?
Létezik bármi, hogy megvédjen minket,
vagy egy ponton túl bárki állattá aljasul?”

Jekyll és Hyde története egy mindenre elszánt elmeorvosról szól, aki megszállottan kutatja, hogy meg lehet-e szüntetni az emberben rejlő gonoszságot orvostudományi módszerekkel, egy szérum beadásával. Ahhoz, hogy elméletét empirikusan is bizonyítsa, már csak az emberen végzett kísérlet hiányzik. Az illetékes hatóságok azonban tartanak a következményektől és elutasítják a kísérlet végrehajtása iránti keresetet, mivel Dr. Jekyll lelkesedése szemükben nem több vakmerő őrültségnél. Az orvos viszont nem hagyja eltántorítani magát céljától, az emberiség gyógyításától. Mély meggyőződéssel hisz saját igazában, és végül úgy dönt, hogy önmagán végzi el a kísérletet. A kimenetele viszont nem várt mellékhatásokkal jár: amikor „eljött az óra, eljött a perc”, szétvált benne a jó és a rossz, a férfi énje kettéhasadt Jekyll-re és Hyde-ra. 

„Érzem, mennék veled, ha jönnél velem –
A szívemben sosem pihent még szerelem.
Most ébred minden – talán más élet vár –
Bár túl jó a kép – túl szép…”

E musicalben a két énhez két női sors is kapcsolódik: főhősünk Emma Carew és Lucy Harris életének az alakulásáért is felelőssé válik. Emma Dr. Jekyll jegyeseként a legvégsőkig kitart a férfi mellett, az édesapja kétségei ellenére is hű társa marad. Lucy, a szeretetéhes prostituált vágyik a gyengéd és odaadó orvosra, ám mégis Hyde keríti hatalmába, aki a doktor gátlástalan énjeként ragadja el a szerencsétlen sorsú nőt. A szerelmi szálak ellenére a Jekyll és Hyde határozottan nem a cukormázas musicalek listáját erősíti, sem témájában, sem látványában. Felettébb érdekes, hiszen mégis a világ egyik legnépszerűbb zenés darabjáról van szó, a műfaj pedig jóformán megköveteli, hogy a szerelem és a romantika álljon a középpontban. 

„Minden Árny engem hív,
Mindent elveszt egy szív –
Több, mint játék – ez szenvedély!
Ez egy mézédes bűn!
Neked jár ez a bűn!
Ez egy kéjből font lánc –
Ez egy ördögi tánc…”

A Jekyll és Hyde musical vezérlőeleme nem a szerelem, hanem a szenvedély. Horror, kaland, gyilkosság, káosz, mély érzelmek, magas filozófia, önfeláldozás: mindez egy pörgő és lenyűgözően látványos produkcióban összesül. Az Operettszínház színpadán megelevenednek a történet jellegzetes helyszínei: a XIX. századi londoni szegénynegyed, a kórház, a boncterem, Jekyll elegáns dolgozószobája, a templom és a bálterem, valamint egy vasútállomás, sőt egy működő mozdony is. A kosztümök is szemkápráztatóak, a turnűrök, a csodálatos színekben pompázó krinolinos szoknyák, díszes kalapok, csipkekesztyűk, frakkok, elegáns zsakettek, cilinderek provokatív eleganciája éppúgy, mint az ipari forradalom utáni London kétes hírű negyedeiben mélyszegénységben élő, nélkülöző munkásrétegek ,,leharcolt" öltözete. Ilyen díszletek mellett csendülnek fel a közismert musical-slágerek: az Ördögi Tánc, a Csillagok idején, az Eljött az óra, a Férfi kell vagy a Túl szép.

„Csillagok idején veled leszek én, legyen, ahogy választod,
Lángolunk te meg én, sehol az erény, leveszed az álarcod,
Nincs szerelem és nincs más szabály: sose sírhatsz, ha fáj…”

A Jekyll és Hyde gyönyörű dalszövegeit Valla Attila jegyzi, a prózai részekhez egy új, az eredetihez hű szövegkönyv készült Orbán János Dénes fordításában. A musical a benne rejlő grandiózus dalbetéteknek köszönhetően olyan szereplőgárdát igényel, amelynek valamennyi tagja jó barátságot kell, hogy ápoljon a hangjegyekkel – így nem meglepő módon a legjelentéktelenebb karaktereket is olyan művészek játsszák, akiket más darabokban főszerepekben láthattunk. A Jekyll és Hyde-ban ugyanis a musicalirodalomban szinte egyedülálló módon még a tömegjelenetek alatt megszólaló zenei betétek is slágerértékűek és a csillagokat is lehozzák a nézőknek az énekesek. Az is érdekes megoldás, hogy egy mellékszereplőnek, Lucy figurájának írta meg Frank Wildhorn a legtechnikásabb szólódalokat (Férfi kell, Túl szép, Egy új lét) vagy duettrészeket (Csillagok idején, Vágyom rád, Ördögi tánc), ami mindenképpen olyan kaliberű előadót kíván, mint például Polyák Lilla.

„Hol van az út, ami visszavezethet?
Már rég nem látom!
Mért’ lett torz az álmom?
Mivé kell még válnom?!”

Bár a dalok, a jelmezek, a különféle fényeffektek, valamint a díszletezés szintjén megmutatkozó látványelemek könnyedén elvonhatják a közönség figyelmét, mégis a címszereplő színészi játékának minősége az, ami leginkább meghatározza a cselekmény előrehaladtával mind gyakoribbá váló átalakulás hatásmechanizmusát. Bár Homonnay Zsolt az utóbbi években már belépőt váltott az összetettebb, és jelentős színpadi jelenléttel bíró karakterek világába (Rebecca – Maxim de Winter, La Mancha lovagja – Don Quijote, Nine – Guido Contini), alapvetően azonban mégsem szoktunk meg tőle ekkora komplexitást igénylő, és ilyen nagy ívet bejáró szerepeket. Ezért egyértelműen kijelenthető, hogy a Jekyll és Hyde hármas szereposztásának ő a legnagyobb meglepetése – legalábbis a casting tekintetében. Mindazonáltal a hangképzés vonatkozásban telitalálatnak bizonyult, de nem csak amiatt, hogy a legtechnikásabb dalokat is könnyedén és kristálytisztán énekli, hanem hangi kvalitásai révén a váltótársai közül a legmarkánsabban ő választja szét a megjelenítendő karakter jó és rossz oldalát. Igazán különleges élmény Homonnay Zsolt játéka, ugyanis prózában teljesen más hangszínnel jeleníti meg Dr. Jekyll-t és Mr. Hyde-ot, azonban, amikor dalra fakad, a különbség eltűnik. Talán magának a szerepnek is ez lenne az esszenciája, hogy bármennyire is különbözik a két karakter, mégis ugyanaz az ember, nem lehet szétválasztani a jót és a rosszat.

„Lelkünk hány titkot rejt, arról más nem is sejt…
Őrült, éjsötét tűz kínzó fogságba ejt.
Gyilkos játék – élni kell mindenképp’!
Jó és Rossz együtt él: torzult sátántündér…
Minden emberben él gyűlölt édestestvér!
Mint egy árnyék…
Mint egy árnyék…
Mint egy árnyék…”

Tehát az Operettszínház ezzel az előadással igazán rendkívüli, intellektuális utazásra invitálja a nézőit. Akit nem térít el a Jekyll és Hyde figyelemreméltó zenei anyaga attól, hogy megkeresse és megfejtse az előadásban elrejtett etikai és filozófiai kérdéseket, az olyan felvetésekkel találkozhat a cselekményben elmerülve, mint hogy hol vannak a tudomány határai, meddig terjedhet a tudósok erkölcsi felelőssége, játszhat-e bárki Istent a jószándék nevében? Mi a következménye annak, ha valaki helyesen akar cselekedni, de éppen az ellenkező hatást éri el vele, illetve féken tudjuk-e tartani a bennünk rejlő indulatokat? Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója a következőképpen fogalmazta meg a Jekyll és Hyde musicallel kapcsolatos érzéseit és egyben a darab üzenetét:

"Miközben a csodálatos zenét hallgatjuk, és elbűvöl bennünket a látványvilág, egészen biztosan el fogunk gondolkodni azon, hogy a testet talán tudjuk majd tökéletesen klónozni, az értelem kódolásában is érhetünk el sikereket, de az érzelmeket soha nem fogjuk tudni digitalizálni. A lélek csakis Istené."

A képek forrása: Budapesti Operettszínház