Manapság szinte Dunát lehet rekeszteni az Olaszországban játszódó romantikus történetekkel, amiknek csupán tört része kalauzolja el az olvasót történelmi időkbe. Ezek között pedig teljesen egyedülálló, amikor a nagyon is elfeledni akart eseménysorozat, a zsidók ellen Itáliában elkövetett népirtás adja a regény alapját.
„Ritkán említik konkrétan azon olaszok ezreinek szerepét és felelősségét, akik változatos, de létfontosságú szerepet játszottak abban a tragikus folyamatban, amelynek a vége genocídium lett” – állítja Simon Levis Sullam Az olasz hóhérok című könyvében. Mint az közismert, a fasizmus Olaszországban előbb jutott hatalomra, mint Németországban a nácizmus. Benito Mussolini, az ország diktátora követendő példát mutatott fel más országok hasonló mozgalmai számára arra, hogy hogyan használhatják ki a káoszt és ragadhatják magukhoz a hatalmat. Ideológiájuk természetes szövetségesekké kovácsolta Mussolinit és Adolf Hitlert, politikai befolyást is gyakoroltak egymásra.
Mussolini 1938-ban vezetett be antiszemita törvényeket Olaszországban, példát véve a zsidók Hitler általi üldöztetéséről Németországban. Az olasz zsidókat elbocsátották munkahelyeikről, elküldték az általuk látogatott iskolákból, és a sajtó is démonizálta őket. Az ország 46 000 zsidó lakosát regisztrálták, és sokakat megfigyelés alá helyeztek. A holokauszt 1943-ban érkezett meg Olaszországba, ekkor kezdődött meg igazán az ország zsidó lakosainak összegyűjtése. Az olasz polgárok is szerepet játszottak a bűncselekményekben, akár besúgókként, akár rendőrökként, teherautó-sofőrökként vagy egyszerű kalauzokként a szállításra használt vonatokon. Sokakat vélhetően inkább a félelem vagy az anyagi javak motiváltak, mint az ideológiai elkötelezettség, de ennek ellenére bűnrészesek voltak. A háború végére 8869 olasz zsidót deportáltak az országon kívülre, közülük 6746-ot Auschwitz-Birkenauba. Nagy részük ott halt meg a gázkamrákban, míg további 303 zsidót olasz földön, különféle mészárlások és pogromok keretében gyilkoltak meg.
Lisa Scottoline Örök című regénye pontosan ebbe az időszakba repíti az olvasókat egy szenvedélyes szerelmi háromszög történetével. Elisabetta, Marco és Sandro minden különbözőségük ellenére a legjobb barátokként nőnek fel. Elisabetta temperamentumos szépség, aki arról álmodik, hogy regényíró lesz; Marco profi kerékpároscsalád sarja; Sandro pedig zsidó származású matematikai csodagyerek. 1937 őszén minden megváltozik, amikor a fasizmus térnyerésével Mussolini megerősíti hatalmát, és átírja a Rómát irányító törvényeket. Hamarosan kitör a második világháború, ami olyan próbatétel elé állítja a három jóbarátot, amire álmukban sem gondoltak volna. Saját és családjaik összefonódó sorsa dől el egy olyan szívszorító történetben, amely egyszerre mutatja be az élet legjobb és legrosszabb oldalát. Az évtizedek alatt kibontakozó Örök a hűség és a veszteség, a család és a gasztronómia, a szerelem és a háború regénye – és mindez a világ egyik legszebb városában, annak legsötétebb pillanatában játszódik.
A regény mozgatórugója a fiatalok között szövődő szerelmi szál, mivel Elisabetta kegyeiért mindkét barátja verseng. Habár ez a háromszög helyenként igencsak döcög, a szívszorító végkifejlet kárpótolja az olvasót és felejthetetlenné varázsolja a könyvet. Fontos megjegyezni azt is, hogy a fiktív karakterek nagyon szépen illeszkednek a valós történelmi események sodrába és a váltott szemszög segítségével igen mély érzelmeket jelenít meg a szerző. A nagyszerűen megkomponált történet során szinte észrevétlenül szivárog be a német ideológia szereplőink életébe és zilálja szét a mindennapokat, családokat. Sandro zsidó fiú, Marco híven követi Mussolini nézeteit, Elizabetta pedig igyekszik egyedül megbirkózni a nehézségekkel. A regény egészen az 1950-es évek végéig követi a szereplők és Olaszország sorsát egyaránt. Mindemellett még azt is érdemes kiemelni a könyv erényeként, hogy a több szálon futó cselekménynek a csodálatos római építészet gigantikus műemlékei, macskaköves utcái, katakombái adják a helyszínt, melyeket a szereplőkkel együtt bebarangolhatunk.
Kétség sem fér hozzá, hogy Lisa Scottoline New York Times-bestsellere egy megható, valós eseményeken alapuló történet, amely felejthetetlenül bevésődik az olvasók szívébe. Az Örök egy nagyívű szerelemről mesél a fasiszta eszmék térnyerésének árnyékában Rómában – amivel nemcsak egyedi témakört hoz be a történelmi romantikus regények sorába, hanem olvasmányos és gördülékeny stílusa révén a műfaj egyik kiemelkedő darabjává válik.