Elliott, a sárkány

2018. május 20. - Péntek Tünde

Nem telik el úgy egy hónap sem, hogy ne jönne egy újabb animációs film, amelyre korosztállyal való tekintet nélkül beülhet az egész család – ám többé-kevésbé a kisebbeknek okoznak nagyobb élményeket a látottak. Viszont a Disney legújabb alkotása kilóg ebből a sztereotípiából!

1977-ben a készült el a Peti sárkánya című zenés-táncos gyermekfilm, amely valószínűleg a magyar közönség számára kevésbé ismert – és talán jobb is, ha már nem is foglalkozunk vele, amennyiben eddig még nem láttuk. A Walt Disney-nél most az a tendencia, hogy minden régi, sikeres mesét elővesznek és élőszereplős verzióban újraálmodják azt (lásd Hófehér és a Vadász, Demóna, Hamupipőke, Alice Csodaországban). Ezúttal Peti története került sorra, ám az Elliott, a sárkány esetében nem egyszerű adaptációról van szó: a rendező az egész mese koncepcióját újraértelmezte, változtak a karakterek, a háttértörténet és teljes mértékben kimaradtak a musical elemek.

A film főszereplője egy Pete nevű kisfiú, aki szülei halálos autóbalesete után egy vadregényes erdő kellős közepén találja magát – és egy barátságos sárkányt is. A két „gyermek” több évig tartó idilljének egy fakitermelő cég terjeszkedése vet véget: ekkor bukkan rá egy vadőrnő az árva Pete-re. Grace nem hiszi el a kisfiú történetét, pedig ő is úgy nőtt fel, hogy édesapja egész életében az erdőben élő sárkányról zengett legendákat. Ám hamarosan a hitetlenek számára is egyértelművé válik, hogy bizony létezik egy Elliott nevű, szőrös sárkány, aki megmentette Pete életét, és tulajdonképpen felnevelte őt.

Ez a film a Disney művekhez képest sötétebb és komorabb, nincsenek benne (irritálóan) bénázó, vicces figurák. Az első jelenet is igazán meglepő a stúdió alkotásaihoz mérve, hiszen egy tragédiával indít. Persze elég gyorsan barátságosabb légkörűvé alakul a történet, de érthető a 6-os korosztályú besorolás. Nem feltétlenül a legkisebbeket kívánja megszólítani a film, nem a habkönnyű szórakoztatás a célja, hanem elgondolkodtató és elmélyült alkotás a maga műfajának keretein belül. Gondolatvilága két témakör köré csoportosul: egyrészt elítéli az emberi gonoszságot és önös érdekeket. Már eleve negatív színben tűnik fel az értelmetlen pusztítás: az erdő irtását végző emberek reprezentálják, mennyire ártalmas és fájdalmas a környezeti értékek rombolása. A fő konfliktus pedig az, hogy ezek a favágók szeretnék Elliottot befogni és mutogatni a közönségnek – nyilván majd a mű végére kisül valami tanulság is ebből. Másrészt fontos elem Elliott és Pete csodálatosan ábrázolt barátsága, amely annyira érzékletesen is finoman lett bemutatva, hogy a felnőtt nézőket is abszolút képes megérinteni.

Elliott nem az a tipikus sárkány, mint amire a szó hallatán asszociálnánk: nincsenek pikkelyei, hanem szőrös, zöld színű, leginkább egy óriási kutyára emlékeztet – kicsit bárgyú morgásai is megidézik a hűséges házőrzőket. Abszolút feléleszti a bennünk szunnyadó kisgyereket a sárkány megjelenése: amikor a film szereplői megpillantják az erdőben, szó szerint tátva marad a szájuk tőle – és mi, nézők is ugyanígy érzünk! Ott vagyunk a szereplőkkel, Bryce Dallas Howard és Robert Redford mellett állunk és ámulunk, teljesen átragad ránk a hangulat, annyira jól felépítették az egészet. Ehhez nyilván hozzájárult a nagyszerű szereplőgárda is,továbbá a hihető és életszerű speciális effektek tárháza. Minden tájfelvétel gyönyörű aranyszínben pompázik, az erdő úgy néz ki, akár egy megelevenedett festmény, a naplementék és napfelkelték is csodaszépen mutatnak a vásznon.

Az Elliott, a sárkány rendkívül nosztalgikus élményeket válthat ki az idősebb korosztályból: kicsit Maugli, kicsit Tarzan, kicsit King Kong történet is van benne – és hasonló érzéseket kelthet bennünk, mint anno gyerekkorunk kedvenc dala, a Paff, a bűvös sárkány. Minden kétséget kizáróan szívmelengető filmről van szó, a tetőponton az egész mozi szipogásban tört ki – nemcsak a gyerekeket beleértve! Nyilván megmarad a maga műfajában, de rendkívül jól egyensúlyoz a felnőtt- és gyerekfilmek határmezsgyéjén. Nem kell eget rengetően új gondolatokat és információkat várni tőle sem az emberi természetről, sem a sárkányokról – de megpróbálja újra belénk vésni, amit szépen-lassan elfelejtettünk, míg felcseperedtünk: csodák mindig léteznek – csak észre kell venni őket!