A római mitológiában Jupiter az istenek és a mindenség királya, továbbá Naprendszerünk legnagyobb bolygója is az ő nevét viseli. A Mátrix trilógia alkotói azt szeretnék, ha a Jupiter név hallatán ezentúl a legújabb filmjükre is asszociálnánk, és eddig még sosem látott, pazar látványvilággal kívánják ezt az emlékezetünkbe vésni.
A Wachowski testvérpár sosem aprózza el a dolgokat, mindig nagyban gondolkodnak. Ők álmodták meg a Mátrix-trilógiát és ezzel beírták nevüket a legnagyobbak közé – habár azóta sem sikerült túlszárnyalniuk legelső sikerüket. A 2010-es évek sci-fi trendjeit követve, legutóbb két éve jelentkeztek a Felhőatlasz című alkotásukkal, ami felemás fogadtatásban részesült: sokan szeretették, de legalább ennyien nem értették a sok idősíkban játszódó történetszálakat. Így a Wachowski testvérek egy egyszerűbb cselekményű, viszont elképesztően látványos vállalkozásba fogtak, aminek eredménye a Jupiter felemelkedése. Eredetileg tavaly nyárra tervezték a bemutatót, viszont a látvány finomhangolásával elcsúsztak és már a promóciós időszak közepén jelentették be a változást. Az első felháborodási hullám után lecsillapodtak a kedélyek, mindenki várva várta a februári premiert, hiszen valami rendkívüli eljövetelét jelezték a csillagok.
Azonban Jupiter felemelkedése nem repítette újra a csillagok közé a Wachowski testvéreket, ráadásul ismét a forgatókönyv sikerült gyengére. Ez esetben éppen az ellenkezője történt meg, mint a Felhőatlasznál: a néző túlságosan is jól értheti a történetet, mi több, előre meg is sejti, mi történik a következő jelenetben. Maga a sztori elcsépelt és túl hollywoodi: főhősnőnk Jupiter Jones (aki csillagász édesapja kedvenc bolygója után kapta a nevét), wc-pucolóként tengeti mindennapjait, amikor derült égből villámcsapásként kiderül, hogy hatalmas földöntúli örökség vár rá, csakhogy előtte meg kell küzdenie címéért az Abrasax-uralkodóház három sarjával. Eközben pedig szörnyűséges dolgokra ébred rá, a földöntúli világ a fiatalságát az emberből készült elixírrel képes elnyerni. Jupiternek így nemcsak a saját életéért kell megküzdenie, hanem a Föld lakosságát is meg kell mentenie. Mindebben pedig egyetlen segítőtársa akad, a Caine nevű génmódosított katona, akire egy idő után nemcsak egyszerű barátként tekint főhősnőnk…
Aztán nemcsak a forgatókönyvvel vannak gondok, hanem a szereplőkkel is. Jupiter karaktere felszínesre sikerült: tulajdonképpen passzívan sodródik az eseményekkel, nem ő alakítja őket és a film végéig sem tud kilépni a megfigyelő-státuszból. Így Mila Kunis nem sok lehetőséget kap valódi színészkedésre. Ahhoz képest, hogy mostanában minden létező díjat bezsebel Eddie Redmayne A mindenség elmélete című film főszerepéért (és borítékolhatja, hogy pár héten belül csatlakozik az Oscar-díjasok táborába), a Jupiter felemelkedése megátalkodott uralkodójaként nem mutatja meg tehetségének sokszínűségét, hogy finoman fogalmazzunk. Egyszerűen csak nagyon gonosz, semmi több. Ráadásként megkapta minden idők legrosszabb magyar szinkronját is, ami csak tovább ront a helyzeten. Egyedül a Channing Tatum megformálta Caine-ben van némi potenciál, hogy talán egy érdekes karaktert is láthatunk, de vele kapcsolatban is túl sok kérdés marad megválaszolatlanul a film végén. Mivel Jupiter szemével ismerjük és értjük meg a bonyodalom lényegét, így számtalan olyan mellékszereplővel is találkozunk, akiknek jóformán csak annyi a dolga, hogy elmagyarázzák, (nekünk, nézőknek is, hanem fognánk fel magunktól) mi miért történik. Sőt, a film közepéig elnyújtják annak megfejtését, hogy miért is az egyszerű wc-pucoló lány a kiválasztott, így addig (utána meg végképp) sok szájbarágósan előadott információval gazdagodhatunk. A film mondanivalója nagyjából annyiban ki is merül, hogy a társadalmi egyenlőtlenség extrém megnövekedése és a fiatalság beteges megtartása milyen devianciákhoz vezethet.
A sok rossz hír mellett, van azért jó is. Méghozzá az, hogy aki ezek után mégis befizet a Jupiter felemelkedésére, olyan látványt kap a mozivásznon, amilyet eddig még biztosan nem látott. A síkok, a mélység, a magasság és a tér kihasználásának ilyen szintjére nem volt még példa. Emellett, ez a hatalmas vizuális teljesítmény a reneszánsz és a gótikus építészet posztmodern megvalósításában is formát ölt, továbbá a különleges űrlények is teljesen természetesnek tűnnek a filmbéli emberek mellett. Ráadásként Chicago-t is megcsodálhatjuk egy párszor felülnézetből, talán eddig egyetlen alkotásban sem emelték ki ennyire a szép oldalát. Az akciójelenetek is nagyon mutatósak és kidolgozottak, habár néha abba a hibába estek a rendezők, mint Peter Jackson A Gyűrűk ura és Hobbit filmek kapcsán – túlpörgették a dolgokat, és elfelejtették, hogy a kevesebb néha több.
Összességében a Jupiter felemelkedése nem hozta a hozzáfűzött reményeket és túl sok áthallást tartalmaz más filmekből. Első nézésre, nekem a következők ugrottak be: Az éhezők viadala (itt is van egy kiválasztott, sőt aratás is), Star Wars (hasonlóak a galaktikus lények és Balem városának a látványa is ismerős), Thor (uralkodó testvérek marakodása egymással), Men In Black (az emberek emlékezetének kitörlése egy gombnyomással), Gravitáció (a Föld perspektívája az űrből és a lebegés a semmiben), és természetesen a Mátrix (az akciójelenetek felépítése és technikája). Mindemellett mégsem mondanám rossz filmnek, mégis van benne valami egyedi. A kortárs sci-fik sorába nem lehet beilleszteni:nem olyan komoly, mint a Csillagok között vagy a Gravitáció, de nem is olyan könnyed, mint A Galaxis őrzői vagy A holnap határa. Annyi viszont bizonyos, hogy aki ennek a filmnek a megtekintésére vállalkozik, vagy a szemkápráztató képi világ révén vagy a bárgyú történetvezetés miatt, de egyértelműen csillagokat lát majd.
Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending)
amerikai sci-fi, 125 perc, 2015 (16)
Rendező: Lana Wachowski, Andy Wachowski
Főszereplők: Mila Kunis, Channing Tatum, Sean Bean, Eddie Redmayne
