Pontosan két évvel ezelőtt mutatták be az azóta is töretlen sikernek örvendő előadást, amelyre a mai napig sem egyszerű jegyet váltani – arra is volt már példa, hogy az online értékesítő rendszer is lefagyott. Vajon miért van ez a nagy felhajtás? Egyáltalán megéri bejutni? Lássuk csak!
George Bernard Shaw Pygmalion című drámája alapján készült a világ egyik legismertebb musicalje, a My Fair Lady. Pygmalion a görög mitológiában egy szobrász, aki megfaragta magának a tökéletes nőt, majd az Istenek megelevenítették neki. A modern Pygmalion története szerint Higgins professzor egy virágáruslányból alkotja meg a tökéletes nőt, akivel viszont nem lesz olyan könnyű dolga, mint ahogy azt elképzelte. A férfi és nő örök harcáról szóló, Alan Jay Lerner és Frederick Loewe által szerzett, csodálatos dalokkal és kellemes humorral tarkított zenés darabot 1956-ban mutatták be a Broadway-en. Az igazi világsikert a filmes feldolgozás hozta el: 1964-ben debütált George Cukor alkotása Audrey Hepburn főszereplésével, ami nem kevesebb, mint 8 Oscar-díjat nyert, és végérvényesen bevonult az örökzöld filmtörténeti remekművek sorába.
A Puskás Tamás által színpadra álmodott verzió a klasszikus stílusban éleszti újra a világsikert. Habár a hangnem friss, szenvedélyes, és a közismert dalszövegek is újrafordítódtak, mégis az atmoszféra megszólalásig azonos lett a George Cukor-féle miliővel. Így, aki látta és szerette a filmet, egyértelműen rajongani fog a Centrál Színházban bemutatott darabért, mivel már az első pillanattól sikeresen megteremtődött a 20. század eleji London hangulata. Aki járt már a felújított teátrumban, tudhatja, hogy elég pici a színpad, tehát rendkívül találékony megoldásokra volt szükség egy ilyen monumentális musical megvalósításához. A My Fair Lady nagyszabású díszletei hihetetlennek tűnnek ekkorka térben: valóban megjelenik a színpadon a Covent Garden árkádja, az ascoti derbi lelátója, a Buckingham-palota nagyterme, és ámuldozhatunk a professzor csodálatos részletességgel kidolgozott lakásán, de természetesen a londoni pub-élmény sem marad ki.
Mindehhez hozzájönnek még a korhű jelmezek: érdekes módon a musicalekre nem jellemző módon visszafogottak és felejthetők, de egyértelműen hitelesek. A másik furcsaságot a dalszövegek okozzák: vélhetően sokak fejében felcsendül egy bizonyos a dallam a „Ma éjjel táncolnék” sorokat olvasva, netán még azt is tudjuk, hogy mi minden volna „Csudijó”. Viszont a jelenlegi változatban minden másképp hangzik, Higgins professzor életébe is most már csak úgy „berobban a nő”. Összességében jól sikerült az új fordítás, ám a szükségessége megkérdőjelezhető, főként, ha maga az előadás alapvetően a klasszikus hagyományokra épít. Viszont a jelenetek tempója és az előadás ritmusa megfelelő, a társalgások kellemesek, mentesek a túljátszástól, így valójában könnyen megemészthetőek az új dalszövegek is.
Minden kétséget kizáróan a mostani rendezés legemlékezetesebb húzása a két főszereplő kiválasztása, akik nemcsak közönség-kedvencek, de művészeti szempontból is telitalálatnak tűnnek. Eliza Doolittle megformálója Tompos Kátya, akit nemcsak a Nemzeti Színház színésznőjeként ismerhetünk, de mozifilmekben is többször láthattuk – például a Valami Amerika 2.-ben még dalra is fakadt. A Szegedi Szabadtéri Játékokon már többször bemutatkozott a My Fair Lady címszerepében, azonban mostanra egy igazán érett, kellemes alakítással jelentkezik. Tiszta énekhangjának, sokszínű játékának köszönhetően már az első pillanattól elnyeri a közönség szimpátiáját. Végig könnyeden formálja meg Elizát, akinek még a legközönségesebb verziójába is képes tartást csempészni.
A prímet mégis Alföldi Róbert Higgins professzora viszi, aki rendkívül hatásosan érzékelteti karaktere sznob arroganciáját és alpári modorát. Bizarrnak hat, ám mégis élvezet nézni, ahogy ez a külsőségekben tökéletesnek tűnő úriember a lekezelő mentalitásától fűtve szinte eladósorban lévő állatként szemléli, majd kísérleti patkányként gyötri Elizát. Annak ellenére, hogy Alföldi Róbert nem az énekhangjáról és a tánctudásáról híres, mégis remekül áll neki az elviselhetetlen természetű nyelvész szerepe, amibe még egy kis drámaiságot és mélységet is tudott csempészni.
A mostani feldolgozás azt érzékelteti, hogy tulajdonképpen a professzor a darab végére sem tud túllépni önzőségén és önelégültségén, mivel nem magába a hölgybe, hanem saját teljesítményébe szeret bele. Ez a felfogás némileg közelebb áll az eredeti Shaw drámához, ugyanis ott Eliza nem tér vissza a modortalan tanárához, hanem valaki máshoz megy feleségül, Higgins pedig egyedül marad. Állítólag a drámaíró akár ölre is ment volna érte, hogy a My Fair Lady befejezése is ez legyen, mi több, a mai feminista trendet nézve abszolút elégedett lenne ezzel a megoldással a közönség is, hogy a nő emberi mivoltát is vitató férfit faképnél hagyja Eliza. Azonban az ’50-es években még más szelek fújtak, így Alan Jay Lerner annyival zárta le az ügyet, hogy a szerelem már csak ilyen ellentmondásos dolog – a nézők pedig imádják a happy endet.
Összességében a Centrál Színház My Fair Lady-je egy jól ismert darab klasszikus adaptációja, némi frissességgel bolondítva. Napjaink musical-palettáját végigtekintve minden kétség nélkül állítható, hogy ez az előadás az egyik legjobb a színvonalát, szórakoztató-faktorát és könnyedségét tekintve. Alföldi Róbert játéka pedig egy igazi színházi csemege, amit vétek lenne kihagyni.
Szeretnél még többet olvasni a My Fair Lady történetéről?
Itt megteheted: My Fair Lady
Képek forrása: Centrál Színház - Facebook
