Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

New York, New York

2018. október 11. - Péntek Tünde

Minden bizonnyal New York a világ egyik legnépszerűbb filmforgatási helyszíne, biztos vagyok benne, hogy kapásból fel tudnánk sorolni jó pár filmet, amely ott játszódik. A következőkben különböző kategóriák szerint készült egy összeállítás, amely az ezerarcú New Yorknak csupán kicsiny részletét reprezentálja, mindazonáltal nagyszerű ízelítőt kaphatunk abból, hogy a világváros semmihez sem fogható atmoszférája mennyi mindenhez adott inspirációt.
00_4.jpg

A sorozat - Szex és New York (1998-2004)

2_60.jpg

Mi lehetne New Yorkibb egy olyan sorozatnál, aminek még a címében is szerepel a metropolisz neve? Habár a Szex és New York a szingli életforma alfája és omegája lett, legalább annyira szól Manhattanről, mint az egyedülálló 30-as nők kalandjairól. A sorozat szinte minden turistacsalogató látványosságot bemutat, már a főcím alatt is felvillannak a kultikus épületek. Ráadásul maga a széria is kultuszt teremtett és felpezsdítette a helyi idegenforgalmat, ugyanis a mai napig be lehet fizetni olyan városnéző túrákra, ahol a Szex és New York forgatási helyszíneit tekinthetik meg az érdeklődők.

A történelmi film - New York bandái (2002)

5_46.jpg

Martin Scorsese nagyszabású eposzából megtudhatjuk, hogy New York vérben és szenvedésben született. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy 150 évvel ezelőtt mennyire civilizálatlan volt Manhattan, mai szemmel nézve gyakorlatilag felismerhetetlen. A New York bandái alapvetően a város történelmét meséli el, nagyszerű betekintést nyújt a kezdetekbe, hogy miből is nőtte ki magát multikulturális metropolisszá. Habár a filmnek sokan felróják vontatott stílusát, abban mindenki egyetért, hogy a díszletek kifogástalanok, monumentális látványvilágot alkottak meg: a forgatáshoz egy mérföldnyi hosszúságú utcaképet építettek fel, amely magában foglalta Manhattan elitebb részeit, a Broadway 30 épületét, a bandaháborúk központjául szolgáló Öt Pontot, templomot, kaszinót, szalont, színházat és két életnagyságú hajót a kikötőben.

A filmről bővebben itt lehet olvasni a blogban: New York bandái

3_55.jpg

A klasszikus - Álom luxuskivitelben (1961)

4_54.jpg

Ha örökzöld filmekről kellene egy listát szerkesztenünk, minden bizonnyal előkelő helyre kerülne a Truman Capote novellája alapján készült remekmű. Még 57 év távlatából is ismerősnek tűnik az a kép, ahogy a rendkívül dekoratív Audrey Hepburn reggelizés közben a Tiffany ékszerbolt kirakatában álldogál. Vagy az, ahogy egy tipikus New York-i tűzlétrás ház ablakában gitározik és énekel. Akárcsak maga Amerika, ugyanúgy New York is az álmok megtestesülésének helyszíne, és a filmbéli Holly-hoz hasonlóan rengeteg ember szeretné ebben a városban valóra váltani vágyait. Az Álom luxuskivitelben legalább annyira humoros, mint gondolatébresztő alkotás, ami arról szól, hogy a boldogság nem feltétlenül abban a formában kopogtat be az ajtónkon, ahogy azt elképzeljük.

A musical - West Side Story (1961)

7_39.jpg

Ha már New Yorkról beszélünk, nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy itt található a Broadway, a musicaljátszás fellegvára. Minden idők legtöbb Oscar-díjjal (szám szerint 10 darabbal) kitüntetett zenés filmje pedig történetesen éppen New Yorkban játszódik. A West Side Story tulajdonképpen egy manhattani Rómeó és Júlia történet: a helybéli amerikai fiatalok és a Puerto Rico-i bevándorlók bandája készül összecsapni egymással, miközben az ellentétes oldalon álló Tony és Maria egymásba szeretnek. Nemcsak maga a film, hanem Leonard Bernstein nagyszerű zenéje is a műfaj etalonjának számít, hiszen olyan fülbemászó, közismert dalokat köszönhetünk neki, mint a Tonight, az America, vagy a Maria – amelyeket a mai napig előszeretettel adnak elő a világ bármilyen pontján megrendezett musical-gáláin.

A családi film – Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban (1992)

6_44.jpg

Az adventi időszakot sem lehet megúszni New Yorkban játszódó filmek nélkül, vagy akár úgyis fogalmazhatnánk, hogy nincsen karácsony Reszkessetek, betörők! nélkül. Habár az első rész vált az ünnepi tematika nélkülözhetetlen darabjává, az elszánt Kevin MacCallister rajongók nyilván megnézik a szintén szórakoztatóra sikerült folytatást is. A reptéren elkeveredett kisfiú a napsütötte Florida helyett New Yorkban találja magát, ám nem tűnik elveszettnek: bejelentkezik a Plaza Hotelbe, ismerkedik a várossal, és a Central Parkban is kalandozik. 2017 óta pedig különösen felértékelődött a vígjáték abból a szempontból, hogy egy rövidke jelenet erejéig megjelenik benne az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump – aki egyébként a Szex és New York egyik epizódjában is felbukkan. Állítólag az üzletember csak azzal a feltétellel adott engedélyt, hogy hoteljeiben forgassanak, ha ő maga is szerepelhet a produkciókban.

A karácsonyi romantikus - Szerelem a végzeten (2001)

9_35.jpg

Természetesen az ünnepi időszakban New Yorkban játszódó romantikus vígjátékokból sincs hiány. Habár a Szerelem a végzeten története nem feltétlenül eget rengető, viszont nagyszerűen visszaadja Manhattan karácsonyi forgatagának hangulatát, a főhősök pedig az egész várost végigbóklásszák, mielőtt ismét egymásba botlanak. A filmet olyan jellegzetes helyszíneken forgatták, mint a Central Park, a Waldorf Astoria, a Soho, a Bloomingsdale vagy a vígjáték eredeti címéül is szolgáló Serendipity kávézó. További érdekesség, hogy a karácsonyi komédiát nem télen, hanem augusztusban vették fel, így igazi kihívást jelentett a kültéri helyszínek díszítése, vagy például a Central Parkbeli korcsolyapályás jelenet. A végeredményt látva pedig nem is feltűnő, hogy mindez csupán műhó és műjég…

8_42.jpg

A romantikus dráma - Ősz New Yorkban (2000)

23_13.jpg

Nyilvánvalóan New York ősszel is gyönyörű. Ahogy a sárguló fákkal, hulló levelekkel és hűs széllel tarkított hangulat egyre búskomorabbá válik, ugyanúgy bontakozik ki főhőseink drámája, egy afféle 21. századi Love Story. A történet szerint az esztétikusan öregedő bonviván (Richard Gere) szerelemre lobban, egy fiatal, alig 20 éves gyönyörű hölgy (Winona Ryder) iránt, aki viszont nagyon komoly szívbetegséggel küzd. Bármennyire kiszámíthatóan érzelgősnek hat a sztori, ezt a filmet nem ússzuk meg szárazon – már ami a zsebkendőnket illeti. Viszont New York nem a képeslapokról ismert, megszokott arcát mutatja, rendkívül eredeti, ősz végi pillanatokat kaphatunk el benne.

14_25.jpg

A romantikus vígjáték - Kate és Leopold (2001)

22_12.jpg

Még mindig a romantikus vizeken evezve emlékezzünk meg egy korokat és határokat nem ismerő, tipikusan New York-i vígjátékról. Leopold (Hugh Jackman), a 19. századi Albany hercege egy véletlen folytán időzavarba kerül, és napjaink metropoliszában köt ki. Leopold nemcsak könnyed eleganciával illeszkedik be a modernkori társadalmi viszonyok közé, de gyengéd érzelmeket kezd táplálni a rohanó életvitelű üzletasszony, Kate (Meg Ryan) iránt. A Kate és Leopold egyik emlékezetes jelenete, amikor a herceg lóra pattanva veszi üldözőbe szíve hölgyének kirablóját a Central Parkban és a következő mondattal félemlíti meg a banditát: „semmi esélyed, mindenüvé követlek, és amikor megállsz, akkor az agyadba döföm az acélt.”

10_33.jpg

Emellett persze Manhattan további stílusos részei is felbukkannak. A film egyik központi helyszíne a Brooklyn-híd, amelyet még épülő állapotában is megcsodálhatunk, és többször említik tervezője, Roebling nevét is. Külön érdekesség, hogy az Egyesült Államok legrégebbi függőhídjáról az terjedt el az 1883-as átadása után, hogy bármikor leszakadhat a terheléstől. Ám nemsokára minden kétséget eloszlatott P. T. Barnum cirkusztulajdonos produkciója, aki 21 elefántja kíséretében átvonult a hídon. Barnumot pedig éppen tavaly formálta meg Hugh Jackman, A legnagyobb showman című zenés filmben – amelyről bővebben itt lehet olvasni a blogban: A legnagyobb showman
12_29.jpg

Az életrajzi film – A Wall Street farkasa (2013)

15_20.jpg

Sok kultikus New York-i helyszínt említettünk már, és persze a Wall Street sem maradhat ki a sorból. Martin Scorsese filmje a pénz hajszolásának igen abszurd példáját eleveníti meg Jordan Belfort emlékiratai alapján – aki a tőzsdepiac gátlástalan szélhámosaként vonult be a köztudatba. Eleinte becsületes tőzsdeügynökként kezdte, ám igen gyorsan letért a jó útról, és hirtelen sebességgel a Wall Street legmenőbb brókerévé nőtte ki magát. 26 évesen a heti fizetése több mint egymillió dollárra rúgott, de még ennél is többet akart. Illegális üzelmei pedig hamarosan felkeltették az FBI érdeklődését. A filmben nyilvánvalóan a Wall Streetet láthatjuk többször, de forgatási helyszínként felbukkan benne a Four Season étterem és a Trump Tower is.
202.jpg

A szuperhősös – Pókember (2002)

1_64.jpg

Amikor még nem folytak a csapból a képregény adaptációk, az újdonság erejével érkezett meg a mozikba Tobey Maguire főszereplésével az első Pókember film. A szerencsétlen, kissé különc Peter Parkert megcsípi egy génmanipulált pók, amitől a Queens-ben élő srácnak is szuperképességei lesznek. Peter a későbbiekben arra kezdi használni erejét, hogy megvédje otthonát, New York városát a bűnözéstől. A film forgatási helyszínei közé tartozik a Columbia Egyetem, a Vasalóház, a New York-i Központi Könyvtár vagy a Rockfeller Center, de gyakorlatilag egész Manhattan felbukkan, ahogy a felhőkarcolók között ugrándozik a hálóját kilövellő szuperhős. Ráadásul egy igen emlékezetes jelenetet is hagyott az utókorra a New York-i tűzlépcsőkkel kapcsolatban:

 A fantasztikus film – Godzilla (1998)

18_16.jpg

Roland Emmerich nagyszabású produkciója egy japán szörnyfilm amerikai átdolgozása. A hetvenes években Francia Polinéziában végzett nukleáris kísérletek eredményeként jött létre a mutáns óriás leguán – amely kifejlett méretében ellátogat New Yorkba. Godzilla gyakorlatilag letarolja egész Manhattant, imád lubickolni a Hudson folyóban, fészket rak a Madison Square Gardenben, ám végül a Brooklyn-híd tartókábeleivel gyűlik meg a baja. Milyen jól járt New York, hogy Roebling ilyen erős konstrukciót tervezett…
19_15.jpg

Az akciófilm - Die Hard 3. – Az élet mindig drága (1995)
20_14.jpg

Nemcsak mutáns szörnyek tudnak zúzni New Yorkban, hanem egy John McClane nevű rendőr is. Az akciófilm az éppen felfüggesztés alatt álló hadnagy (Bruce Willis) és bombamerényletekkel fenyegetőző terrorista (Jeremy Irons) macska-egér játékáról szól, melynek során számtalan híres New York-i helyszínt is bejárnak. Láthatunk harlemi bűnözést, autós üldözést a Central Parkban, lövöldözést a Yankee Stadionban, illetve egy pusztító metrórobbanást is a Wall Streeten.
21_13.jpg

A rendező – Woody Allen

17_16.jpg

Habár a korábban már több ízben említett Martin Scorsese is előszeretettel forgat a metropoliszban, Woody Allen az a rendező, akinél New Yorkibbat keresve sem lehetne találni. A hamarosan 83. életévét is betöltő direktor a hatvanas évek óta szinte minden évben jelentkezik egy új filmmel – és csak a 2000 után iktatott be pár olyan alkotást, amely nem ebben a városban játszódik. Elmondása szerint csak az utazgatni szerető felesége, Soon-Yi kedvéért vállalt be pár európai helyszínt, ha tehetné, ki sem mozdulna New York-i lakása környékéről.

Nektek mi a kedvenc New Yorkban játszódó filmetek? Esetleg kihagytam volna valami nagyon alapvető alkotást a felsorolásból? Várom kommentben!

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr2614265299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herbert Putzenschramm 2018.10.12. 10:31:31

a die hard 3 a világ legjobb akciófilmje, és aki ezzel nem ért egyet az...öööö..azzal meg én nem értek egyet :)

Tomchy 2018.10.12. 10:45:52

A Die hard 3-ban a lövöldözés a Yankee-stadionban konkrétan kimaradt a filmből...

2018.10.12. 12:59:10

@Herbert Putzenschramm: én nagyjából egyetértek :)

ekat 2018.10.12. 13:08:44

A Szex és New York címében gyakorlatilag nincsen New York, mivel Sex and the city. :)

Girhes Joe 2018.10.12. 14:28:38

A Hetediket nem New Yorkban forgatták? Vagy az Chicago?

szepipiktor 2018.10.12. 15:21:36

Hát ha mondjuk az összeállítás arról szólna, hogy mely ismert filmek helyszíne New York, talán még csak.
De - tudom az indexesek... - címlapos cím, a
"Filmek és sorozatok, amiket New york ihletett"
teljesen féremegy (és New York...), hiszen ezek a filmek valójában bárhol játszódhatnának, talán a West Side Story vagy W.Allen pár ikonikus műve olyan, ami valóban a városhoz köthető, az ötle onnan indult ki.
A Godzilla eleve baromság, az egy remake és kellett egy nagy metropolisz hozzá. Ha Dallasban játszódna, ugyanezt kapnánk.
Futa a Szex és New York, ez az Y generációs libák számára tévesen oktatófilmnek tartott szörnyűség eleve nem városspecifikus, hanem bárhol játszódhatna, ahol a gender-feminista-aktivista modell elterjed, például Los Angeles vagy London is a helyszín lehetne. Ott is élnek így nők.
Tehát a filmek itt felsorol példányai nem ihletődtek, hanem játszódnak a metropoliszban, hiszen Hollywoodnak az a jó, ha sok emberhez köthető.
Egyébként a Jóbarátokkal mi a baj? A Csoda New Yorkban-nal mi a baj?
Szóval rendben van, hogy felsoroltál pár ott játszódó filmet, de az indexes srácok szokás szerint leöntötték ezt aljabulvár fekáliával.
(A Bonest se Washington ihlette, hanem ott van az FBI és a kormány központja...)

ekat 2018.10.12. 15:32:24

Igazából a legtöbb amerikai filmet ott forgatják.
És nem csak Sex and the city túra van, hanem pl. Seinfeld, meg általában filmhelyszínek-túra, sőt, külön csak a Central Parkban is van filmhelyszín-túra.... (a sziklás rész, a szökőkút a mellettelevő lépcsősorral, a hidak, a jégpálya, mittudomén)
Híres helyszínek pl. a Friends-ház, a Ghostbusters-'garázs', a Katz's Deli (Harry és Sally), és ezer hely felbukkan egy halom filmben: a Szabadság-szobor, a Chrysler-ház, a Főpályaudvar, a Közkönyvtár (pl. "Holnapután"), a Rockefeller center előtte a karácsonyfával, az Empire State Building-et meg csak múlt héten két filmben láttam a férjem által nézett téve előtt elhaladtamban. :) (Meg Ryan találkozott Tom Hank-szel, ill. Tom Cruise kóválygott a földfelszínből épphogy kilógó tetején.)
süti beállítások módosítása