„Csernobil volt talán a Szovjetunió öt évvel később bekövetkező összeomlásának igazi kiváltó oka. A csernobili katasztrófa valójában igazi fordulópontnak bizonyult: volt egy, a szerencsétlenséget megelőző korszak, és volt egy ettől teljes mértékben eltérő korszak a katasztrófa után.” – Mihail Szergejevics Gorbacsov, 2006.
Az utóbbi években a televíziós filmgyártás komoly fejlődésen esett át, és mára már egyértelművé vált, hogy nem kell csupán moziba menni azért, hogy igazán elképesztő élményben legyen részünk, ugyanis a sorozatok is elkezdtek komoly minőséget képviselni. Persze nem olyan egyszerű érdekfeszítő történeteket tálalni, de Craig Mazin író megtalálta azt a témát, amivel milliók érdeklődését fel tudta kelteni. Kevés hírhedtebb esemény van a történelmünkben, mint a csernobili atomerőmű-baleset, ám ez egy annyira érzékeny téma, hogy a mai napig hatással van az emberek életére és gondolkodásmódjára.
Hátborzongató belegondolni abba, hogy valóban megtörtént mindaz, amiről a sorozat szól. 1986. április 26-án ugyanis minden megváltozott. Miután bekövetkezett a baleset a csernobili atomerőműben, olyan szintű sugárzás szennyezte be a régiót, hogy ahhoz foghatót még sose tapasztalt a Föld. Rengetegen megbetegedtek, több ezren meghaltak, és lakhatatlanná vált Csernobil körzete. Laikusként csupán ennyit tudtak a legtöbben az esetről – nyilván ez is éppen elég döbbenetes. A sorozat viszont azért ütött akkorát, mert rávilágít az események hátterére és sok olyan dolgot megmutat, amelyeket évtizedekig csak felszínesen ismertünk, vagy fekete-fehérként láttunk.
Nem mellesleg a Csernobil sorozat talán számunkra, magyarokra még nagyobb hatással van, mint az öt részes miniszériát gyártó amerikaiakra, nehéz elhatárolódni tőle. Egyrészt azért, mert nem történt annyira régen, hogy közvetlen környezetünkből ne emlékezne valaki 1986. áprilisára. Másrészt Ukrajna közelsége révén sokan ismerhetnek olyan embereket, akiknek közeli vagy távoli ismerőseik valamilyen formában érintettek az 1986-os nukleáris katasztrófában.
Mi is történt pontosan? 1986. április 26-án a Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben megtörtént a világ legnagyobb, ember által okozott atomkatasztrófája. A kezelőszemélyzet egy teszt során kikapcsolta a reaktor vészhűtési rendszerét, ami miatt a 4-es reaktorblokknál gőzrobbanás történt. Az emberi naivitás és az akkori, szovjet kommunista „propaganda” miatt 36 órán át nem ürítették ki a várost és tájékoztatást sem adtak ki, hanem az emberek a svédektől értesültek az esetről, akik bemérték a sugárzást.
Nyilván eddig is tudtuk, hogy mekkora tragédia történt, de azt valószínűleg sosem sejtettük, hogy mennyi borzalomról nem szereztünk tudomást. Ennek a szörnyű helyzetnek a következményeit láthatjuk az öt részes minisorozatban, hogy a magukat feláldozó emberek megküzdöttek a tudomány eddig ismeretlen területével, a sugárzással, a haláltól való félelemmel és a szovjet párt kommunista eszméivel.
A Csernobil legnagyobb erénye az igényes és csontig hatoló atmoszférateremtés. Ez megnyilvánul a többnyire szűk, zárt terekben vagy éjszaka, esetleg a sugárzástól átitatott szürkés árnyalatú nappali levegőn játszódó jelenetekben. Nem kell ismertetni az egykori erőmű atommagjának felrobbanását követő káros hatásokat és következményeket, ennek ellenére a levegőt ellepő sugárzó anyagok, a földet beterítő izzó grafit, a füstölgő épületkomplexum és az éjszaka sötét egén villódzó robbanás gyönyörűséges képeket varázsolnak elénk. Külön ki kell emelni a reaktort először vízzel oltani próbáló tűzoltók kivörösödött arcáról vagy égő kezeiről készült szuperközeli snitteket, amik enyhe hidegrázást eredményeznek a jóérzésű nézőben.
A város atmoszférája fantasztikus, illetve félelmetesen ismerős a látkép a szocialista hangulatú miliővel, a Ladákkal és a blokkokba épült, szürke panelrengeteggel. Minden haláleset vagy katasztrófa elviselhetetlenül fájdalmassá válik, ha nyugodt kis városkában, gyerekek és szerethető, ártatlan családok körül történik. A több napja áramló sugárzás tövében nyugodtan ebédelő, trécselő nyugdíjasok, vidáman játszadozó kisiskolások és a hirtelen megbetegedő csecsemők látványa brutálisan kikezdik a néző nyugalmát. Az egyik legerősebb jelenet, amikor a robbanás estéjén a mit sem sejtő családok gyerekestül kivonulnak egy közeli dombra, hogy onnan csodálják a kékesen-zöldesen izzó anyagok szállingózását. Sok nézőpontot kapunk, így rövidebb jelenetekkel bepillantást nyerhetünk pl. egy terhes anya, mérnökök, tudósok, államférfiak, tűzoltók vagy a bányászok életébe, így mindegyik kerekebbé teszi a bennünk kialakított képet az eseményről és annak hatásairól.
Egy sorozattól szinte többet nem is várhatna az ember, mivel egy ekkora hatás után csak pislogni lehet, de a készítőknek mégis sikerült mindig feljebb rakniuk a lécet. Amellett, hogy a végletekig nyomasztó és megdöbbentő, nagyon sok érdekességgel is szolgál. Egyfelől olyan számokat és mértékegységeket tudhatunk meg, amik talán ez idáig a laikusak számára nem derültek ki. Olyan viszonyítási alapokat kapunk, amik által sokakban csak így tudatosul, hogy mennyire súlyos volt ez a katasztrófa. Például Csernobil és harminc kilométeres környéke igen sok időre lakhatatlanná vált, vagy hogy a reaktorban lévő mag üzemanyaga még mindig ég, ami fölé nemrégiben a második szarkofágot húzták fel, azonban ezt is csak 100 évre tervezték.
Habár radioaktivitás nem látszik, hatásait nagyon látványosan érzékelteti a sorozat, így sokkoló képekkel találkozhatunk egyes részekben, például egy-egy állatra hogyan hathat, miként tesz tönkre a másodpercek tört része alatt egy szuperrobotot vagy miképp mállik le szépen, fokozatosan az ember bőre tőle. Ráadásul az sem valótlanság, hogy a rengeteg eltusolás ellenére mennyi embernek köszönhetjük ma azt, hogy nem vált teljes Európa lakhatatlanná, ugyanis a történetből kiderül, hogy simán benne volt a pakliban ez az opció is.
A kiemelkedő karakterábrázolás is hozzájárul a sorozat minőségéhez: úgy, mint Valerij Legaszov (Jared Harris) rejtett zsenije és nostradamusi jóslatai, Borisz Scserbina (Stellan Skarsgård) józansága, és a párteszmén túlmutató intelligenciája, és Uljana Komjuk (Emily Watson) női tudósként való közreműködése. A casting során a színészeket egytől-egyig létező személyekről mintázták, kivéve Uljana Komjuk karakterét, aki ugyan fiktív eleme a történelemnek, de több tudós figurájából gyúrták össze, és a sorozatban nagyon sokat hozzátesz az események alakulásához. Nem mellesleg az is egészen elképesztő, hogy ezt a szériát az a Craig Mazin írta, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Másnaposok 2-3, a Horrorra akadva 3-4 vagy a Superhero Movie.
A Csernobil igazi mestermű lett, a televíziózás csúcsa, jelenleg ez az IMDb legmagasabban értékelt sorozata. Olyan igényesen készítették el, hogy szinte dokumentumfilm érzésünk van, miközben nézzük: megrázó, amit látunk, és folyamatosan feszültek vagyunk, pedig nincsenek hatásvadász dolgok benne, csupán a puritán tények, de mégis olyan nagy súlyt helyez a nézőkre, hogy a részek végén csak csöndben bámulunk magunk elé. Szinte nem lehet fogást találni a Csernobilon, mert minden egyes epizód meghökkentő azáltal, hogy rendkívül érdekes apróságokat is bemutat, ami után sokkal árnyaltabban látjuk az eseményeket. Jóformán felfoghatatlan, hogy ez tényleg megtörtént – pedig csak ismét az igazolódott be, hogy a valóság szüli a leghihetetlenebb történeteket.
