Nagy várakozások előzték meg a Vígszínház mostani évadának első bemutatóját. Szinte az összes jegy elfogyott már elővételben a világirodalom egyik leghíresebb regényének formabontó színpadi változatára. Hogy milyen is lett a végeredmény? Mindjárt kiderül!
A nagy Gatsby F. Scott Fitzgerald amerikai író 1925-ben megjelent regénye, amely az 1920-as évek Amerikájának felszínesen csillogó világába vezeti az olvasót. Röviden arról szól, hogy Jay Gatsby, a titokzatos múltú aranyifjú fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisy-t. A történet kendőzetlenül mutatja be a hamis csillogás mögül feltáruló lelketlen, számító, eszmények nélküli világot.
Fitzgerald A nagy Gatsby-vel ért pályája csúcsára: ez az a regénye, amely önmagában is előkelő helyet biztosítana számára a világirodalom nagyjai között, ha nem írt volna semmi mást pályafutása során. Mesteri szimbólumok, elegáns szerkezet, kristálytiszta próza, és a görög tragédiák sorsszerűségével kibontakozó cselekmény teszik remekművé, és ma is letehetetlen olvasmánnyá A nagy Gatsby-t.
Ráadásul a titokzatos milliomos felemelkedésének, tündöklésének és bukásának története sosem volt még ennyire aktuális, mint most. A 20. század egyik kiemelkedő világirodalmi alkotása művészi tökéllyel jeleníti meg az amerikai álom olyan örök témáit, mint a pénz és a hatalom bűvölete, az ambíció, a lehetetlen megkísértése és az újrakezdés lehetősége, miközben érzékletes képet fest a húszas évek túlhabzó dzsesszkorszakáról is. Az egykori elveszett nemzedék pedig tovább él, új arcokkal és más időben, de mindig megtalálható a társadalomban.
Ennek ellenére F. Scott Fitzgerald mesteri, költői, érzelmes prózáját nagyon nehéz színpadra állítani vagy filmre vinni. Utóbbival eddig hatszor próbálkoztak meg: Francis Ford Coppola forgatókönyve alapján készült az egyik legismertebb, két Oscar-díjat nyert feldolgozása Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével, a legutóbbi adaptáció pedig 2013-ban született igazi látványorgiát és sztárparádét (Leonardo DiCaprio, Carey Mulligan, Tobey Maguire) felvonultatva. (Bővebben itt.)
Most a Vígszínházban Ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián álmodta színpadra A nagy Gatsby-t, amelyhez a színház vezetésétől minden rendelkezésre álló muníciót megszereztek, mivel a nagyszabású produkcióhoz ötven szereplőt, ifjú sztárokat és táncosokat, húsztagú zenekart, pazar jelmezeket és pompás díszleteket is rendelkezésükre bocsátottak.
Az alkotók koncepciója teljesen újszerű: egy formabontó műfaj létrehozásával értelmezték újjá F. Scott Fitzgerald klasszikus művét. Az előadás műfaji megjelölése nemes egyszerűséggel „zenés party” lett. Nem musicalről van szó, fülbemászó betétdalokkal, hanem az új felfogás szerint a prózai szöveg váratlanul kúszik át énekbe, hol csak rappelésbe, hol operai drámaiságba - jazz, swing, népi és más modern zenei elemek mixelésével. Tehát itt nincs konkrétan meghatározható zenei stílus vagy zárt dal, hanem egy-egy sor vagy dialógusrészlet is elhangozhat énekben.
És ha ez még nem lenne elég progresszív megoldás, a színészek a szünet alatt a nézőteret is birtokba veszik a party-hoz: lebegő cápák úsznak a széksorok felett, a nézők haja, ruházata és táskája pedig konfetti-árban úszik az előadás végére. Akkor viszont a művészek tréningruhára váltanak, és abban hajolnak meg a tapsrend alatt. Az előadást egy szóval nevezhetnénk akár eklektikusnak is. De a darab elején Jay Gatsby egy még frappánsabb mondattal köszön be a nézőknek, amely sokkal inkább megragadja a Vígszínház előadásának valós természetét: „Pödrött bajszú kurvaélet.”
Revün túl, drámán innen minden volt ebben az előadásban, csak F. Scott Fitzgerald nem. Ami miatt rendkívüli maga a regény, abból semmi nem jött át a színpadon. És itt nemcsak arról van szó, hogy Jay Gatsby „öreg harcos” helyett „Szia, Uram!” szófordulattal szólítja meg ismerőseit. Egyszerűen hiányzott a mű karakteres szimbolikája, a társadalmi vonatkozások háttérbe szorultak, az eredeti alkotás jellegzetes amerikai osztályviszonyai mellékessé váltak. Helyette nagy vonalakban felskiccelt, karakter nélküli közeg látható, amely pusztán illusztratív, nem köthető helyzethez, korhoz, speciális társadalmi elvárásokhoz, szokásokhoz. Már nem eléggé húszas éveket idéző amerikai, de nem is mai magyar. Egyszerűen semmilyen.
És akkor még a színészekről nem esett szó. A Fitzgerald által megalkotott karizmatikus, és lenyűgöző személyiséggel bíró Jay Gatsby csak nyomokban volt fellelhető Wunderlich József megformálásában. Ez a posztmodern Gatsby kissé esetlen, szorongó, és bizonytalan, nehéz volt meglátni benne a széles mosolyú, sikeres, elbűvölő milliomost. De Wunderlich József jó választás volt Gatsby szerepére abból a szempontból, hogy messze ő volt a legjobb énekes a csapatban. A többiek énektudása viszont nem mindig ütötte meg a mércét, és néha fülsértő volt – valószínűleg ennek az az oka, hogy prózai színészekről van szó, akiket nem zenés előadásokra képeztek ki.
Az viszont már nem az éneklésen múlott, hogy Waskovics Andrea Daisy-je erőtlennek tűnt, karakterében nem volt érezhető a feszültség, a vívódás, az őrlődés, hogy Gatsby-t vagy a férjét válassza-e. Ennek éppen ellentéte volt Ertl Zsombor Nick Carraway-e, ugyanis az a figura túlzottan tökösre sikerült: róla senki nem hinné el, hogy olyan típusú teszetosza fiatalember, aki megfeledkezik a saját születésnapjáról is.
Összességében tehát óriási csalódás volt a Vígszínház előadása. Éppen az hiányzik belőle, amiért szeretni lehet F. Scott Fitzgerald regényét: a lelket irtották ki belőle. Az énekhangok mellett pedig továbbra sem tudok szó nélkül elmenni, egyszerűen kiábrándítóak voltak – akárcsak maga a zene. Bármennyire nem tartják sokra a szakmában a musicalszínészeket, azért össze sem lehet hasonlítani, hogy az Operettszínház vagy a Madách Színház akármelyik előadásában mennyivel jobban énekel a másodszereposztás is, mint A nagy Gatsby teljes gárdája – persze tisztelet a kivételnek. Erre a gondolatra nyilván az lenne a reakció, hogy aki musicalt akar nézni, az az előbb említett intézmények valamelyikébe váltson jegyet. Aki pedig progresszív színházra vágyik, menjen a Vígszínházba. Vagy inkább ne.
