A teflon a huszadik század egyik csodája, mely forradalmasította az otthoni sütés-főzést és az élet számos területén jelen van. Ezt értsük úgy, hogy még a mi szervezetünkből sem ürül ki. A Sötét vizeken egy közel 20 éves, de mai napig tartó történetet dolgoz fel, amely egyúttal Amerika egyik legnagyobb környezetszennyezési botránya is.
Az elmúlt 22 évben több olyan film is született, amelynek alapja egy nagyvállalat ivóvíz-szennyezési botránya. A John Travolta főszereplésével készült Zavaros vizeken, és az Erin Brockovich – Zűrös természet is erre épült, és sajnos mindkét alkotás megtörtént eseményeken alapul. És ki tudja, hogy még hány ilyen esettel találkoznánk, ha rákeresnénk az interneten. Valószínűleg több feldolgozás is várható még ebben a témában, és nem a Sötét vizeken lesz az utolsó.
Bár a 2020-as díjszezonban elsikkadt a nagy jelöltek között a Sötét vizeken, mégis több szempontból is figyelemre méltó filmről van szó. Egyrészt az óriásvállalatok környezeti felelőtlenségének tematikája relevánsabb, mint valaha, másrészt Todd Haynes intelligens és egyedi rendezése képes bőven az átlagos tárgyalótermi thrillerek fölé emelni az alkotást.
A történet alapja egy 2016-ban megjelent cikk: Nathaniel Rich, a The New York Times Magazine újságírója olyan tényfeltáró írást (The Lawyer Who Became DuPont’s Worst Nightmare) tett közzé, amely egy korábban főként vegyipari nagyvállalatokkal dolgozó környezetvédelmi ügyvéd, Robert Bilott reménytelennek tűnő, mind a mai napig tartó küzdelmét mutatja be a Nyugat-Virginiában működő DuPont nagyvállalattal szemben.
A filmből is megtudjuk, hogy Robert Bilott céges jogász, aki nagyvállalatokat véd nagy hatékonysággal. Egy nap felkeresi egy farmer, akit imádott nagyanyja küldött hozzá, hogy segítsen neki. Bilott hamarosan rájön, hogy a DuPont vegyi vállalat évek óta mérgezi egy kisváros ivóvizét, amitől több száz állat pusztult el és a helyi lakosokat is mérgezi. Az ügyvéd kilátástalannak tűnő küzdelembe kezd a kisemberek védelmében a hatalmas nagyvállalat ellen. A világ egyik legnagyobb vegyi gyára ellen vívott jogi harc tétje, hogy a számos rejtélyes megbetegedés és haláleset, valamint az évtizedeken át tartó ivóvíz-szennyezés ténye napvilágra kerüljön. Az ügyvéd az igazság kiderítése érdekében kockára tesz mindent, a karrierjét, a családja és a saját biztonságát is. Bilott évtizedes erőfeszítéseinek eredményeképpen a DuPont cég 2017-ben végül több mint 600 millió dolláros kártérítést fizetett a károsultaknak. Bilott pedig jelenleg is környezetvédelmi jogászként dolgozik.
Mindezek alapján azt hihetnénk, hogy a Sötét vizeken egy szimpla tárgyalótermi dráma, de annál sokkal többrétegűbb, különleges film. Azon túl, hogy bemutat egy társadalmi feszültséget, amiben a gazdag nagyhatalom mulasztásai miatt az azt kiszolgáló munkásosztály gyógyíthatatlan betegségeket kap el, közben részletesen végigveszi Robert Billot személyes kálváriáját is, melynek középpontjában a munka és a család összeegyeztethetetlen tényezői állnak.
Amennyiben a néző látott már akár egyetlen tárgyalótermi drámát vagy olvasott egy John Grisham regényt, akkor valószínűleg a történet menete nem fog nagy meglepetéseket okozni számára, az ügy sokkoló részletei viszont annál inkább. Azt viszonylag hamar megtudjuk, ki hol áll, és hogy a DuPont miért felelős, a részletek mégis lassan állnak össze – és nem azért, mert a rendező azt akarja, hogy tűkön üljünk, hanem éppen avégett, hogy lássuk, mibe mászott bele hősünk. Hogy micsoda őrületes munka egyrészt összerakni az elemeket, (konkrétan egy teherautónyi iratból indulunk ki), másrészt egy rengeteg pénzzel kitömött, irtózatosan jó kapcsolatokkal rendelkező gigacéget milyen nehéz a bíróság elé citálni. Persze itt is lépésről lépésre haladunk, mert először egyetlen ember kártérítési perével kezdünk, majd egyre nő az ügy, míg több ezren, sőt, több tízezren lesznek érintettek.
A Sötét vizeken annak ellenére is nagyon kemény film, hogy nem sokat látunk abból a pusztításból, amit ezek a vegyszerek okoznak, de végig érezzük ennek a súlyát. Bilott szélmalomharca megdöbbentő erővel hat, pedig a becsületesség nem mindig izgalmas a mozivásznon, ha nincs benne kraft. A főhőst alakító Mark Ruffalo viszont nem akar nagyot menni, nem akar másokat lejátszani és egyszemélyes show-t csinálni a filmből, hanem alázattal, pontosan és majdnem szürkén játszik - akárcsak a feleségét megformáló Anne Hathaway és a főnökét alakító Tim Robbins -, hogy megértsük, hogy itt nem a színészek a fontosak, hanem az, amiről szól a film.
Egyébként a történet filmjogaira is Mark Ruffalo csapott le, akinél alkalmasabb színészt egy ilyen főszerepre nehéz lenne találni. Mindegy, hogy éppen a bostoni pedofil papokat lebuktató Spotlight oknyomozó csapat egyik tagját alakítja, vagy a családjától elszakadó ügyvédet, az a szenvedély, amivel karakterei az ügyek mellé odaállnak és ha kell, egyedül is viszik tovább a zászlót, lehengerlő és teljesen hiteles. Ebben semmi meglepő nincsen, Ruffalo politikai aktivizmusa közismert, a természetvédelemtől a nagyvállalati és kormányzati zsarnokoskodásig sok ügy mellé odaállt már. Így amikor a Sötét vizekben az ügyvéd a józan ésszel szembe menve és mindent kockára téve mezítlábas Dávidként harcol tovább a túlméretes Góliáttal, az valójában nem csupán a karakter, hanem Ruffalo személyiségéből fakad.
A személyes dráma mögött pedig Haynes egy igencsak sötét, pesszimista képet fest Amerikáról, ami kívülről robosztus és erős, de belül üres és korhadt, mint a régi fák, amiket bármikor összeroppanthat egy vihar. Ezt szimbolizáljak a kihalt tájak, a lepusztult kisvárosi utcák, a nyomasztóan mindenki és minden fölé tornyosuló gyárépületek látképe.
A Sötét vizeken leginkább egy hetvenes évekbeli, lassú, ám de nagyon alapos filmre hasonlít. Nem igazán történik semmi, a főhőst nem fenyegetik Gene Hackman vezette öltönyös kidobóemberek, nincs csavar, csak egy aprólékos műgonddal összerakott ügy, amiben az ügyvéd kvázi egyedül tárja fel, hogy a DuPont mit hallgatott el és hogyan, miről tudta, hogy káros, mit tesztelt le, majd hallgatott el, és mennyire tehetetlen az ember, ha egyedül veszi fel a küzdelmet a világ negyedik legnagyobb vegyi gyárával.
A környezetszennyezés és az ebből fakadó egészségügyi károk témája sosem volt még ennyire aktuális, és a film bír is egy igencsak felrázó, cselekvésre késztető erővel. Tulajdonképpen a Sötét vizeken egy jól megírt és kiválóan megrendezett, gondolatébresztő film, ami bár nem mentes a jogi drámákra jellemző esetleges hibáktól (mint a lassan beinduló sztori, száraz téma, döcögős tempó), de ezt kiválóan ellensúlyozza azzal, hogy egy égető fontosságú problémára irányítja rá a figyelmünket, bármiféle szájbarágás és didaktikusság nélkül. A film legvégén pedig egy feliratból értesülhetünk arról is, hogy gyakorlatilag mi magunk is érintettek vagyunk az ügyben: a történetben szereplő mesterséges formulák, a teflon, a különböző, soha le nem bomló műanyagok és más, a kényelmünket és jólétünket szolgáló anyagok mind-mind ott keringenek az ereinkben… Legalább már ezt is tudjuk.
Sötét vizeken (Dark Waters, 2019)
amerikai életrajzi dráma, 126 perc
Rendező: Todd Haynes
Főszereplők: Mark Ruffalo, Anne Hathaway
