Meg lehet írni egy regényt 30 nap alatt? A válasz egyértelmű igen, Fodor Zsana pedig megmutatja, hogyan lehet szórakoztató stílusban valós, komoly és sokakat érintő problémákat papírra vetni egy hónap leforgása alatt…
Minden Fejős Éva novemberi kihívásával kezdődött, aki a Facebook csoportja tagjaival együtt 30 nap alatt írt egy regényt – közben megbeszélték a tapasztalatokat, tippeket adtak és buzdították egymást. Az elkészült írásokból pedig hármat kiválasztott az írónő, amiket ki is adott. Így jelent meg Fodor Zsana Elhúztam, Anyátok című regénye (és Székely Nagy György A Jóembere is, melyről korábban itt esett szó.)
Amikor elolvastam a könyv címét, egyből beleszerettem. Elhúztam, Anyátok – ízlelgettem gondolatban e két szót. Mert velem is előfordult már, hogy úgy betelt a pohár, hogy otthagytam csapot-papot, és rendkívül felszabadító érzés volt. Másrészt a cím azt is sugallta, hogy egy laza és szórakoztató stílusú történetet fogok olvasni arról, ahogy egy anyuka besokall az addigi életétől és elhúz valahova. Igazából erről is szólt, meg nem is.
Pontosabban a regény éppen úgy indult, ahogy gondoltam. A negyvenhez közeledő főhősnő, Clarissa úgy érzi, valami nincsen rendben vele, de maga sem érti, hogy miért. Ebből az állapotból legjobb barátnője rángatja ki azzal, hogy elviszi egy fergeteges beachbuliba. A túl jól sikerült parti után valóban beindulnak az események Clarissa életében. Először azt hittem, hogy az egész történet erre fog kifutni, afféle Másnaposok-féle stílusban, lassan csepegtetve kiderül, hogy mi történt azon az ominózus éjszakán, ami Clarissának is kissé homályos – majd végül minden kitisztul, a főhős élete is helyes mederbe terelődik és itt is a happy end.
Ehhez képest teljesen máshová futott ki a sztori. Nemcsak azért, mert a könyv bizonyos ponton átcsapott A szürke 50 árnyalatába, olyan fétis buli kerekedett benne. Az Elhúztam, Anyátok valóban szórakoztató olvasmány abban a tekintetben, hogy mennyit bénáznak benne a szereplők, viszont a történet leginkább annak lehetne a mintapéldája, hogy hogyan értjük félre egymást. A rohanó mindennapokban, amikor ezerfelé kalandoznak gondolataink, bizony előfordul, hogy elfelejtjük a másik szemszögéből is megvizsgálni az eseményeket, mi több, inkább még beszélni sem akarunk róla. Csak a szőnyeg alá söpörjük a dolgot, mert rövid időn belül úgyis mindenki kiduzzogja magát. Fodor Zsana nagyszerű érzékkel ábrázolja, hogy miért is káros ez a hozzáállás és hová vezet, ha kiveszik belőlünk az empátia. Mert akkor tényleg nincs más megoldás, mint elhúzni. A gyakori válások száma is éppen ezt támasztja alá, mivel megdöbbentően sokan lépnek ki abból a kapcsolatból, amiről egyszer úgy gondolták, hogy az életük végéig fog tartani. Mi vezetett idáig? Félreismertük egymást? Vagy mi változtunk meg? Egyáltalán, mikor beszéltünk egymással legutóbb a legbelsőbb érzéseinkről? Fodor Zsana könyve ezeket a kérdéseket feszegeti.
Az Elhúztam, Anyátok-ban olvashatunk a párkapcsolatok dinamikájáról, önismeretről, a kapuzárási pánikról, és arról is, hogy hogyan vehető észre, ha egy alexitímiás emberrel kerülünk kapcsolatba. A szerző az utószóban elmondja, hogy milyen kutatómunkát végzett a pszichológiai állapotok ábrázolásának hitelességéért, és milyen forrásokból merítkezett. Bármennyire is meglepett, hogy a felvezető ellenére ilyen komoly dolgokról mesél a könyv, mégis azt mondanám, hogy összességében egy könnyed olvasmány, nagyszerű stílusban tálalva, ami biztosan sok gondolatot indít majd el bennünk.
