Meg lehet írni egy regényt 30 nap alatt? A válasz egyértelmű igen, Székely Nagy György pedig bemutatja, hogyan lehet jósággal, szépséggel, érzelmekkel és egy jókora adag nosztalgiával megtölteni egy országokon és évtizedeken átívelő történetet ennyi idő alatt…

Minden Fejős Éva novemberi kihívásával kezdődött, aki a Facebook csoportja tagjaival együtt 30 nap alatt írt egy regényt – közben megbeszélték a tapasztalatokat, tippeket adtak és buzdították egymást. Az elkészült írásokból pedig hármat kiválasztott az írónő, amiket ki is adott. Így jelent meg Székely Nagy György A Jóember című regénye.

„Az élet meg a 7-es busz mindig továbbmegy. Ezt minden pesti tudja.”

A könyv egy időutazásra invitálja az olvasót. Főhősünket, Megyeri Norbertet a nyolcvanas évek Magyarországán ismerjük meg. Van, aki még emlékszik rá, van, akinek már csak a szülei mesélték el, hogy milyen volt a Kádár-korszakban élni. És vannak, akik csak Székely Nagy György könyvét olvassák el, amely minden szépségével és aljasságával együtt mutatja be a legvidámabb barakkbeli létet. Még ha nem is életünk ebben az időszakban, akkor is nosztalgiával töltik el az olvasót ezek a fejezetek, annyira magával ragadóan és érzékenyen mutatja be a szerző Megyeri Norbert szemén keresztül a kommunizmus különböző arcait. Volt egyszer egy Magyar Népköztársaság – jutott eszembe Tarantino után szabadon…

„Ne nézz hátra Malacka, mi nem arra megyünk!”

Tulajdonképpen az egész könyvben a magyarországi részek voltak a legérzékletesebben ábrázolva, ezután mintha egy roadmovie kezdene pörögni lelki szemeink előtt. Megyeri Norbertet a sors és a jóembersége több országba vezérli élete során: Németország és az Egyesült Államok után Afganisztánt és Irakot is megjárja. És a legkülönösebb, hogy a legvérzivatarosabb és legdrámaibb idők ellenére is mindenhol megtalálja a jóságot és valamit, amit szeretni tud. Szokták mondani, hogy minden, amit másoknak adsz, egyszer visszaszáll rád. A Jóember is nagyon jól tudja ezt. És mi is tudjuk róla. Nem nehéz megkedvelni Megyeri Norbertet, viszont annál nehezebb olyan jószándékkal és emberséggel viseltetni az élet iránt, ahogyan ő teszi.

„Kapcsolatok, szívességek, én adok, te adsz.”

A történet másik nagy tanulsága, hogy bárhol és bármikor is járjon az ember, ugyanúgy működnek a dolgok. A főhős mindig belefut abba, hogy nem tud egymaga boldogulni és szükség van valakire, aki segítséget nyújt – és leginkább nem a két szép szemünkért teszi. Megyeri Norbert ugyanezt látja a kommunista Budapesten, a hamburgi kuplerájban, a chicago-i szívsebészeten és az afgán meg iraki fronton is. Változhatnak az idők, de sok minden állandó. Ezekre a dolgokra pedig senkit nem tanítanak meg az iskolában, élettapasztalat kell hozzá, hogy megértsük, hogyan működik a világ. Főhősünk pedig minden körülmény között megmarad ugyanannak a Jóembernek, akinek a történet legelején megismertük. Más szóval úgyis mondhatnánk, hogy példaértékű, hogy így is le lehet élni egy életet.

„…Budapest, amit csak szeretni lehet, még a legnagyobb gyűlöletben is. Volt tündöklő, volt romos, de a lényeg mindig az, mi is lesz igazán.”

Bárhová is sodorja az élet Megyeri Norbertet, sosem felejti el származását. Pedig senkinek nem tűnt volna fel, ha skótnak vallja magát élete egy bizonyos pontjától. De nem. Megyeri Norbert minden körülmények között magyar és a világ minden zugában, ahová eljut, találkozik magyarokkal. Ez pedig tényleg nem csalás és nem ámítás. Bárhol is jártam a nagyvilágban, tengeren innen és túl, valahogy mindenhol ütötte meg már a fülemet magyar szó. És bármennyi csodát is láttam ezeken a helyeken, azért hazatérve mindig megállapítottam, hogy Budapest is gyönyörű. A szerző is valahogy így lehet vele. Mert A Jóember egyúttal egy óda is Budapesthez, ami által mi is egy kicsit szebbnek látjuk kis hazánkat és jobbnak a nagyvilágot.