Szöszi

2022. október 04. - Péntek Tünde

„Mindenki őt nézte, ám senki sem látta.” Marilyn Monroe halálának hatvanadik évfordulójára időzített film szlogenje azt sugallja, hogy Hollywood egyik ikonikus karakterének maszkja mögé nézhetünk, és megláthatjuk a tragikus sorsú színésznő igazi arcát. A végeredmény viszont közel sem ennyire egyszerűen megfogható.

Általában egy évben nem szokott két akkora durranással jelentkezni a hollywoodi álomgyár, mint idén: Elvis Presley után Marilyn Monroe életéről is készült egy nagyszabású produkció, amely nem mérhető semmihez, amit korábban készítettek az ikonikus színésznőről. Akárcsak Baz Luhrmann, úgy Andrew Dominik is az életrajzi film szokványos zsánerében dolgozott, ám míg a Moulin Rouge! rendezőjének esetében a tőle megszokott módon intenzív és harsány élményt kaptunk, addig Andrew Dominik alkotása egészen más irányba fordult. Persze ez nem is meglepő, hiszen a direktor kíméletlen ábrázolásmódjáról közismert: bemutatkozó filmje, a Chopper – A kegyetlen Ausztrália egyik leginkább ellentmondásos alakját, Mark Readet igyekezett brutálisan őszinte formában életre hívni, majd az Oscar-jelölt Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford esetében az Egyesült Államok történelmének egyik legendájával tette ugyanezt.

Ám mivel Andrew Dominik neve és stílusa nem forog annyira közszájon, nyilvánvalóan sokan feltételezték, hogy egy szokványos Marilyn Monroe életrajzi filmet látnak majd, amelyben Norma Jeane-t viszontagságos, sok szenvedéssel tarkított gyermekkora után hamar felfedezik, modellkedni kezd, sikeres színésznővé válik, megtestesítve magát az amerikai álmot. Talán arra helyeződik a hangsúly, hogy hatalmas szerepe volt a szexuális forradalom kirobbantásában, igazi jelenségnek számított, még ha be is skatulyázták a butus szőke szerepkörbe. Háromszor ment férjhez, majd 36 éves korában, gyógyszer-túladagolásban hunyt el, ám csillaga azóta is fényesen ragyog. Nos, aki erre számított, óriási meglepetés érte.

A Szöszi tulajdonképpen fiktív életrajzi mű, amely Joyce Carol Oates valós alapokon nyugvó, de saját maga által is szépirodalmi alkotásként meghatározott regénye alapján készült. Alapvetően Marilyn Monroe-ról szól a könyv, de a szerzőnő dramaturgiai okokból több helyen kiszínezte, torzította a hírességgel történteket. Andrew Dominik filmje ugyanezen a vonalon mozog, egy zavart nő elméjébe enged bepillantást három órán át: tragikus élettörténetet vázol fel, főszerepben egy testileg-lelkileg kizsákmányolt színésznővel, aki annak iskolapéldája, hogyan teszi tönkre a traumatizált gyermekkor az egész életet. Tény és való az is, hogy Marilyn Monroe számos sorscsapást kapott az élettől: mentális zavarral küzdő anya, sohasem látott apa, az ebből fakadó apakomplexus, az alkohol- és gyógyszerfüggőség, bántalmazó férj, az abortuszok és vetélések…

Kétségtelen, hogy a Netflix kínálatában debütáló Szöszi eddig messze a legnagyobb és legátfogóbb film, ami valaha Marilyn Monroe életéről készült. Ám kizárólag csak a traumákat és a férfivágyak tárgyát engedi láttatni az ikonból, a valódi embert nem. A rendező valósággal tobzódik főhőse szenvedésében, és eközben időről időre sokkol már-már kegyeletsértő módon. Például az egyik nagy port kavart jelenetben Kennedy elnök a lakosztályába hozatja a gyógyszerektől és alkoholtól kába Marilyn Monroe-t, hogy arra kényszerítse, orálisan elégítse ki – az aktust pedig premier plánban nézhetjük végig. Különösen ízléstelen az is, amikor egész konkrétan Marilyn Monroe vagináján keresztül kukucskálhatunk ki az éppen az abortuszát végző orvosokra. A film ugyan próbálja mai szemmel, a #metoo szűrőjén át bemutatni Marilyn Monroe kálváriáját, hogy milyen borzalmakon kellett keresztül mennie akkoriban egy színésznőnek, hogy karriert csináljon és még a csúcson is csak egy húsdarab maradt a férfiak számára, akik bármit megtehettek vele. Viszont mindezt ugyanolyan gyomorforgató módon tálalja a rendező, és valójában az ő szemszögéből sem tűnik többnek egy húscafatnál Marilyn Monroe: indokolatlanul sokat meztelenkedik a főszereplőt megformáló színésznő, aki még sírni is csak ajakbiggyesztve, szexi módra tud.

Jogosan merül fel az a kérdés is, hogy mi a valóság és mi a fikció abból, amit láttunk? Marilyn Monroe valóban szereposztó díványra kényszerült a Fox stúdió vezetőjénél? Tényleg rendszeresen édeshármasban hentergett Charlie Chaplin és Edward G. Robinson fiaival? Igaz-e, hogy bele akarta fojtani a kádba a saját édesanyja? Csakugyan verte a férje? Valóban átesett abortuszon? Andrew Dominik alkotása abból a szempontból is zavarba ejtő, hogy számos olyan pillanatot mutat be, amitől teljesen megváltozhat a Marilyn Monroe-ról alkotott eddigi képünk, mégpedig nem feltétlenül a jó irányba. Talán éppen emiatt felesleges és visszataszító súlyosabb hátteret adni a történteknek, mint amivel valóban rendelkeznek. Példának okáért, mivel nem voltunk ott velük a hálószobában, csak találgatni lehet, milyen volt a színésznő viszonya az Egyesült Államok elnökével. Éppen ezért, miért is van szüksége a világnak, hogy lássa, ahogyan John F. Kennedy Marilyn Monroe szájába élvez, miközben mocskos ribancnak szólítja őt? Gusztustalan és gyalázatos.

A Szöszi nem titkolt célja, hogy sokkoljon és letaglózzon. A hosszúra nyúlt, közel háromórás játékidő miatt viszont a végére már túl sok a sírás és összeomlás. Akár egyhangúnak is nevezhetnénk, mivel végig a tragikus szenvedés hangját üti meg a film, és a rendező van annyira kegyetlen, hogy még egy csöppnyi örömet sem engedélyez főhősének. Ana de Armas Marilyn Monroe-jának könnyeiből pedig annyi van, hogy szinte belefulladunk. A kubai származású színésznő láthatóan sokat foglalkozott az általa megformált karakter tanulmányozásával. Habár a spanyolos akcentusa néha-néha kihallható a dialógusaiból, hanghordozásától kezdve a tekintetén és a szájtartásán át gyakorlatilag tökéletesen lemásolta az eredetit. Lágy, félénk modora, fátyolos hangja, sajátos színészi allűrjei mind visszaköszönnek, az ártatlan naivitás és a szexuális kisugárzás megvan, viszont a buja, önfeledt Marilyn Monroe-ból semmit sem látunk – amihez nem csak sminkmesterek és a másolás tudománya kellett volna, hanem valami egyedien hozzáadott érték, amit nem lehet megtanulni, hanem ösztönből kellene jönnie, ha a színész igazán ráérez a szerepére.

Ami valamelyest ellensúlyozni tudja a cselekmény durvaságát, az a letisztultságában hatásos képi világ és a kifinomult operatőri munka. Színes, szépia és fekete-fehér színvilágok, valamint különböző oldalarányú keretezések váltják egymást, amik vizuálisan is elkülöníthető epizódokra bontják a filmet. Érdekesség, hogy ebben nincsen tudatos művészi látásmód és koncepció, célja szimplán Marilyn Monroe eredeti fotóinak újraalkotása. Ezért is emlékeztet sok jelenet egy állóképre, mivel archív fotók alapján konstruálták meg őket, hogy a végeredmény hű maradjon a valósághoz.

Összegezve elmondható, hogy Andrew Dominik műve végtelenül nyomasztó és fájdalmas. A Szösziben nem ragyog az a csillag, amit Marilyn Monroe-nak hívnak. Hogy pontosan ki is volt ő valójában, nem tudjuk meg. Úgy érezzük magunkat a maratoni hosszúságú film végére, mint akit a földbe döngöltek azután, hogy három órán keresztül nézzük, ahogy Marilyn Monroe-t fizikailag és lelkileg gyötrik, szexuálisan abuzálják, kényszerabortusznak teszik ki, többször elvetél, majd gyógyszer-túladagolás következtében idő előtt, méltatlanul eltávozik az élők sorából. Megnyugtató üzenet nem érkezik, csupán egy hollywoodi ikonról szóló pszichológiai horror kerekedik ki Andrew Dominik víziójából, amitől könnyedén elmehet az életkedvünk is. Ahogy a felvezetésben is szó esett róla, sok tekintetben Baz Luhrmann Elvis filmjének párjáról van szó: két nagyszabású, tetemes játékidejű életrajzi alkotás született, ami ikonikus alanyát kizsákmányolt áldozatként mutatja be és éppen a lényeg sikkad el ebben a koncepcióban. Habár a filmművészet teljes eszköztárát felvonultató alkotásokról beszélünk, mégis hiányzott két „apróság” belőlük: a szórakoztatási faktor és az, hogy megismerjük azt az embert, aki a maga a főszereplő.