Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Filmkritika - Fantomszál

2018. június 03. - Péntek Tünde

Paul Thomas Anderson legújabb filmje első látásra egy tradicionális kosztümös románc, amelyben az 1950-es évek Angliájának csodaszép díszletei között az egyszerű pincérlány beleszeret egy előkelő férfiba. Azonban, ahogy a rendezőtől megszokhattuk, mégsem egészen azt kapjuk, amit várunk.

 „Úgy érzem, már nagyon régóta téged kereslek.” (Reynolds Woodcock)

Ha picit pontosítani szeretnénk a történeten, akkor valahol ott lehetne felvenni a fonalat – avagy a (Fantom)szálat –, hogy Reynolds Woodcock, a világhírű divattervező, a munkamániás, megrögzött agglegény egy vidéki utazása során megismerkedik Almával, a pincérnővel és egymásba szeretnek. Ám, ha ez alapján azt feltételeznénk, hogy a szerelmi történetek megszokott medrében halad a film, akkor bizony tévedünk - de közben valahol mégis igazunk van. Ugyanis Alma és Reynolds viszonya felettébb furcsa: a nő odaadóan szereti, és a törődésére vágyik, a rigolyás férfi pedig csak egy múzsaként tekint rá, a hivatása az élete. Ráadásként még velük lakik Reynolds nővére, Cyrill, aki hűvös eleganciával menedzseli a divatházat, és testvére ügyes-bajos dolgait. Mindezek fényében nyilván nem meglepő, hogy számos konfrontációt eredményez ez a felállás.

8.jpeg


„Nem kezdhetem a napot veszekedéssel. Ma lesz a ruha átadása, és nem fogok vitába bocsátkozni. Egyszerűen nincs időm konfliktusokra.” (Reynolds Woodcock)

A férfi és nő kibékíthetetlen ellentétei a divatvilág kulisszái mögött – röviden és tömören akár így is szólhatna a Fantomszál összegzése. Azonban Paul Thomas Anderson rendező a megszokott módon a felszín mögött sok egyéb más témába is belekap: a film egyszerre szól szerelemről, szeretetről, hivatásról, a munka és a magánélet viszonyáról, a hosszú távú kapcsolatok kompromisszumairól. Ráadásul nem kapunk szájbarágós stílusban konklúziókat, hanem sokkal inkább elgondolkodunk a látottakon. A Fantomszál úgy tud hatásos lenni, hogy még véletlenül sem hatásvadász. Mindez nem lenne lehetséges a profi módon megírt, erős karakterek nélkül, a történet előrehaladtával pedig elképesztően bravúros, ahogy árnyalódik a jellemük. A nézőt szinte mellbe vágja az életszerű dialógusok sora, amiknél gyakran olyan érzésünk is támadhat, mintha improvizáció lenne. Nem mellesleg a párbeszédeket a direktor, és Reynolds megformálója, Daniel Day-Lewis közösen írták meg.

1_12.jpg


„Bármit is teszel, légy óvatos!” (Alma)

Paul Thomas Anderson gótikus románcként skatulyázza be a Fantomszálat, és ez az első olyan alkotása, amit nem Amerikában forgatott, mivel a műfaj szinte összes nagy műve is Angliában játszódik. A rendező sok inspirációt merített Hitchcocktól, pontosabban A Manderley-ház asszonyából. (És zárójelben megjegyezném, hogy a frissen Oscar-díjas Guillermo del Toro Bíborhegy című gótikus románcára is eléggé hasonlít a Fantomszál felépítése, mivel ott is egy testvérpár furcsa kapcsolatába csöppen bele egy fiatal lány, ráadásul szintén átkok és kísértetek árnyékolják be a történetet.) A Fantomszál utolsó harmadában egy elég bizarr fordulat következik be, ami teljesen más megvilágításba helyezi a cselekményt. Felrúgja minden várakozásunkat, és homlokegyenest szembemegy a zsáner szabályaival. Ahová pedig végül kilyukad a történet, egyszerűen meghökkentő. Holott nem sokkol se vizuálisan, se lelkileg, egyszerűen csak más, nem az, amire számítani lehet – és éppen ettől annyira erőteljes. Egyébként a rendező kifejezetten erre a fordulatra építette fel az egész filmet: amikor influenzásan, lázasan feküdt otthon, érdekes, addig nem látott reakciót tapasztalt felesége viselkedésében. Ehhez az ötlethez pedig némi kreativitással megálmodta Reynolds és Alma románcát az ötvenes évek Angliájában.

7_1.jpg


„- Tudom, nincsenek melleim.” (Alma)
„- Tökéletes vagy. A munkám az, hogy adjak neked – ha úgy döntök.” (Reynolds Woodcock)

A Fantomszál tekinthető a Pygmalion történet parafrázisának, ugyanis itt nemcsak megelevenedik a tökéletes nőalak, hanem szembe mer szállni mesterével. Ráadásul a filmben Alma egyféle narrátor szerepét is betölti, időnként múlt-, máskor jelen időben beszél Reynolds-ról. Így a nézők egyrészt az ő szemével látják a románc kibontakozását, másrészt az is kiderül, hogy a Fantomszál igazi főhőse nem a szeszélyes alkotó, hanem a hús-vér próbababa. Persze Reynolds alakja ettől nem válik unalmassá, végig úgy lehet érezni, hogy valamiféle titok lappang körülötte (például rejtőzködő személyisége, rigolyái, nővérével való kapcsolata vagy a ruhákba rejtett üzenetei miatt). Amikor pedig a cselekmény más irányt vesz, és kiderül, hogy nincsen ezekben a dolgokban semmiféle misztérium, meglepő módon nem támad hiányérzetünk. Ebben a szépséges és mérgező kapcsolatban a pár közti vibráló feszültség felülír minden mást, mindketten egyszerre gyarlók és jóságosak, kegyetlenek és gyengédek, kiállhatatlanok és szerethetőek.

9.png


„A teát kiviheted, a sérelmek viszont itt maradnak velem.” (Reynolds Woodcock)

A Fantomszálban a legfontosabb dolgok mindig az étkező asztalnál történnek: Reynolds-ban itt fogalmazódik meg a szakítás gondolata, utána így ismeri meg a pincérnőt, itt szembesül először Alma a divattervező kiállhatatlan oldalával. Mindezt pedig hamisítatlan angol előadásmódban kapjuk meg, ahogyan csak a britek képesek teával a kezükben rezzenéstelen arccal elküldeni egymást melegebb éghajlatra. Habár a korhű külsőségek tökéletesen másodlagosak a lényegi tartalom szempontjából, maga Paul Thomas Anderson végezte az operatőri munkát, és nagyszerű látványt kreált: minden egy kicsit meseszerű attól, hogy az ötvenes évek elit környezetében játszódik, de közben nagyon valóságosak a helyszínek, a díszletek és a kosztümök gondos válogatás eredményei, amelyben szintén kreatívan részt vett Daniel Day-Lewis. Érdemes még kiemelni Jonny Greenwood csodálatos filmzenéjét, ami már a negyedik közös munkája a rendezővel. A felcsendülő dallamok nemcsak aláfestik a történetet, hanem gyakran a visszafogott színészi játékhoz úgy társulnak, hogy kifejezzék, mi dúl éppen a szereplők lelkében.

3_7.jpg


”- Miért nem nősültél meg?” (Alma)
„- Ruhákat készítek.” (Reynolds Woodcock)

A Fantomszál olyan szempontból is fontos film, hogy ezzel a szereppel búcsúzik a mozivászontól a háromszoros Oscar-díjas Daniel Day-Lewis. Ahogy a korábbiakból is kitűnik, Reynolds egy egészen különleges figura, megszállott és szeszélyes, ám mégis a lehető legvisszafogottabb módon játssza ezt el Day-Lewis. Egyébként ő egyike azon brit színészeknek, akik klasszikus színházi képzést kaptak, és nagyot nyert velük a hollywoodi filmipar, mivel ők a karaktereket megteremtik, és nemcsak bizonyos reakciókat produkálnak a kamerák előtt. Day-Lewis radikális felkészülési módszereiről pedig legendák szólnak (bővebben itt), jelen szerep kedvéért például a forgatás idejére beköltözött a Woodcock-házba, elvárta a stábtagoktól, hogy Reynolds-nak szólítsák, a New Yorki Balettintézetbe egy szezonon át bejárt a jelmeztervezőhöz tanulni, és a végén afféle mestermunkaként a feleségének is varrt egy ruhát. Annyi biztos, ha valóban visszavonul Day-Lewis, a Fantomszál méltó búcsú számára, mivel végül a saját angol akcentusát is tudta használni a mozivásznon, és maga a film is legalább akkora remekmű, mint Woodcock bámulatos ruhakölteményei. Nem mellesleg csodás partnereket is kapott a búcsújátékhoz, a luxemburgi Vicky Krieps, és az Oscar-díjra jelölt Lesley Manville egyenrangú félként vették fel a kesztyűt a színészlegendával.

6_1.jpg

 „Csókolj meg, kedvesem, mielőtt rosszul leszek!” (Reynolds Woodcock)

Paul Thomas Anderson ezúttal is sokrétű, elegáns és hátborzongató filmet alkotott, ami gyakorlatilag az ember bőre alá eszi magát, és nem nagyon lehet tőle szabadulni. Stílusával, karaktereivel és frappáns humorával együtt rendkívül furcsa élményt ad a nézőknek: egyszerre szerethető, zavarba ejtő és szuggesztív – ám ha beszippant a hangulata, imádni fogjuk. A Fantomszál bizarr módon gyönyörű mozi, egy olyan ritka alkotás, ami mindenkinek képes mást adni. Érdemes akár többször is megnézni, mivel tele van olyan magával ragadó, rejtett kis ötletekkel, mint amilyenek Woodcock ruhákba varrt titkos üzenetei.
2_1.png

Fantomszál (Phantom Thread, 2017)

amerikai dráma, 130 perc (12)

Főszereplők: Daniel Day-Lewis, Vicky Krieps, Lesley Manville

Rendező: Paul Thomas Anderson

4_9.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7414013594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása