Adolf Hitler hírhedt könyve, a Mein Kampf (magyarul Harcom) nyolcvannégy éve ezen a napon jelent meg. Ebben fogalmazta meg a Führer a náci párt politikai és ideológiai programját.
Adolf Hitler 1889. április 20-án született a felső-ausztriai Braunau am Inn nevű kisvárosban, Linztől kilencven kilométerre. Már egész fiatalon érdeklődött a festészet iránt és a bécsi Művészeti Akadémián szeretett volna elmélyülni benne. 1905-ben érkezett az osztrák fővárosba és két alkalommal (1907-ben és 1908-ban) felvételizett az akadémiára, sikertelenül. Nagyon érzékenyen érintette, hogy elutasították, ám ezután sem kezdett újabb munka vagy más szakma keresésébe. Festőként próbált Bécsben megélni: képeslapokról másolt festményeire látképeket, amelyeket kereskedők és turisták vásároltak meg. Egyes becslések szerint Hitler nagyjából kétezer ilyen jellegű képet festhetett.
Ez az időszak azért is bír nagy jelentőséggel életében, mert Bécsben kezdte magáévá tenni az antiszemita nézeteket. A fővárosban ekkoriban nagy létszámú zsidó közösség élt, sokan közülük Kelet-Európából odavándorolt ortodoxok voltak. Elszigetelt kis csoportokat alkottak a többi bécsitől, így radikális erők támadásainak volt kitéve. Hitler nézeteire hatással volt Lanz von Liebenfels fajelmélete, a bécsi polgármester, Karl Lueger antiszemita politikája illetve Georg von Schönerer, aki a pángermán mozgalom vezetőjeként tevékenykedett. Hitler elsajátította az ária faj felsőbbrendűségébe vetett hitet és azt a nézetet, miszerint a zsidók az áriák természetes ellenségei és minden gazdasági probléma okozói is. Ez az ideológia alapozta meg Hitler későbbi politikai nézeteit, ám ekkoriban még nem állt ki a nagyvilág elé. Közeli barátja August Kubizek, aki a bécsi időszakban a szobatársa volt, elmondta, hogy emlékei szerint Hitlert sokkal inkább Wagner operái érdekelték, mint az aktív politikai élet.
1913-ban Münchenbe költözött. A környezete és az első világháború (ahol egy mustárgáz támadás miatt átmenetileg elvesztette látását) akkora hatást gyakorolt Hitlerre, hogy 1923-ban elkezdte átszervezni a náci pártot és olyan embereket juttatott kulcspozíciókba mint Joseph Goebbels, Rudolf Hess és Hermann Göring. Az úgynevezett sörpuccsal megkísérleték a hatalomátvételt, ám Hitler emiatt börtönbe zárták.
Egy éves landsbergi fogsága alatt született meg a Mein Kampf, melynek szövegét Rudolf Hessnek diktálta. A Mein Kampf két részből áll: az első Hitler életét és pártját mutatja be, a második a nemzetiszocialista párt eszméit, szabályait és a Hitler-köszönés módját írja le. A könyvben Hitler beszámol életéről, tapasztalatairól, leírja, hogyan alakult ki benne az ideológiája, melyet részletez és ismerteti terveit egy nagy birodalom létrehozásáról. Tulajdonképpen élete későbbi részében a Mein Kampf-ot próbálja a valóságban alkalmazni.
A Mein Kampf erősen rasszista, antiszemita és kommunizmusellenes, az alapjául szolgáló fajelmélet pedig nem tudományos, hanem ideológiai alapokon nyugszik A Mein Kampf 1925. július 18-án jelent meg először. A könyv több országban évtizedeken át be volt tiltva, de mára majdnem mindenhol (így hazánkban is) hozzáférhető.
A cikk eredeti megjelenése: 2009. 07. 18. www.nembulvar.hu