“Cannes királynője”, “korunk legfontosabb színésznője”, “a legtehetségesebb nő Hollywoodban” – nem fukarkodnak az elismeréssel az újságírók, ha Nicole Kidmanről van szó. A színésznő 52 éves korára eljutott odáig, hogy ma már senki sem kérdőjelezi meg tehetségét – nem mellesleg megérdemelten.
Nicole Kidman karrierje első ránézésre mesés, alaposan megvizsgálva viszont inkább ellentmondásos. Pályafutásával kapcsolatban két dolgot említhetnénk, amelyek egyszerre segítették, de legalább annyira hátráltatták az előrejutását, és azt is, hogy elismerjék a tehetségét. Az egyik a szépsége, és a külsejéhez való viszonya, a másik pedig az a tíz év, amit Tom Cruise feleségeként töltött. A kilencvenes években Kidman csupán férje karrierjének árnyékában létezett. Ám a 2001-es válás után szárnyakat kapott: a Moulin Rouge! című musical Oscar-jelölést és hatalmas közönségsikert hozott, a szellemjárós Más világot a kritikák imádták, Az órákban pedig olyan zseniálisan alakította Virginia Woolfot, hogy meg is kapta érte az Oscar-díjat. (További sikerfilmjei a teljesség igénye nélkül: Túl az Óperencián, Majd’ megdöglik érte, Tágra zárt szemek, Dogville – A menedék, Hideghegy, Ausztrália, Grace – Monaco csillaga, Egy szent szarvas meggyilkolása, Csábítás.)
“Nicole Kidman egy nagyszerű karakterszínész egy mozisztár arcával és testével” - így jellemezte a Mindörökké Batman rendezője, Joel Schumacher. A színésznőt 2011-ben és 2017-ben is jelölték Oscar-díjra (Engedd el!, Oroszlán), és biztosan hallunk is róla a jövőben, ugyanis manapság Kidman második aranykorát éli. Ez részben annak köszönhető, hogy mintha feladta volna, hogy a nagy stúdiófilmekben is sikeres legyen, inkább kisebb költségvetésű, minőségi produkciókban vesz részt. Másrészt pedig őt is, mint annyi más filmsztárt, a tévé segíti jobb szerepekhez – a Hatalmas kis hazugságok című sorozatban nyújtott alakításáért Golden Globe és Emmy díjat is kapott. Mindemellett meghatározó az életében, hogy 4 gyermek édesanyja: habár a Tom Cruise-zal közösen örökbefogadott fiú és lány már felnőttek,a második házasságából származó lányai még csak 8 és 10 évesek. Hogy milyen dolgok foglalkoztatják mostanság Nicole Kidmant, hogyan látja a filmipart, és miként emlékezik vissza a Pusztítóban nyújtott alakítására, azt a következő The Talks interjúból megtudhatjuk. (Kidman karrierjéről pedig itt olvashatunk egy bővebb összegzést.)
Nicole Kidman: „A saját utadat járod”
Készítette: Patrick Heidmann, 2019. április 17.
Spontán ember vagy?
Az alaptermészetem spontán. Például, ha megkérdeznéd, hogy elmenjünk-e valahova, azt válaszolnám, hogy induljunk. Úgy értem, minden lehetőségre nyitott vagyok. Szerintem ez egy előnyös tulajdonság. Mert mi okom is lenne nemet mondani? Az élet egy utazás, annyi mindent szeretnék látni és csinálni, amennyit csak lehet, és azokat a furcsaságokat is megtapasztalnám, amiket sok ember nem akar.
És mi a helyzet a hivatásoddal?
Szerintem a saját művészetemben is mindig erre törekedtem. Imádom felrázni a dolgokat, szeretek újdonságokat kipróbálni, pimasz lenni és kockázatot vállalni. Nemrég forgattam a Pusztító című filmet, ami teljesen más volt, mint amit eddig csináltam. Al Pacino, Robert De Niro és Gene Hackman és a többi nagy sztár krimijein nevelkedtem a hetvenes években. Aztán eszembe jutott: „Hol vannak a női főszereplők ezekben a filmekben?”
Sehol. Sokáig tartott felismerni a filmipar egyenlőtlenségeit?
Mivel Ausztráliából származom, más aspektusból ismerkedtem meg a filmgyártással. Egy apró drámaiskolában voltam, ahol sok rendező írt nekem szerepeket. Ilyen volt például a Halálos nyugalom (1989) és Vietnam (1987). De ezekben az időkben sem tolongtak nagy számban női rendezők. Jane Campion volt az első személy, aki a szárnyai alá vett: nagy szerepet játszott a fejlődésemben és a mai napi nagyon jó barátságot ápolunk. Mi több, még most alakítgat rajtam! Emellett vannak még a lányaim, ráadásul egyikük érdeklődik is a filmezés iránt – ez pedig még inkább felnyitotta a szemem.
Milyen értelemben?
Nincsen elég olyan iskola, ahol egy 10 éves gyerek megtanulhat vágni. Így ez is a küldetésem része, hogy támogassam olyan intézmények létrehozását, ahol a fiatal lányok megtalálhatják saját hangjukat a kamerákon keresztül, vagy fejleszteni tudják technikai szaktudásukat, képességeiket.
Terelgetted a lányod a filmipar felé?
Nem bátorítottam, de nem is beszéltem le róla. Csak figyeltem arra, hogy mi érdekeli, és hogyan tudnék ebben segíteni. A saját útját járja, én pedig támogatom.
Ez egy olyan életfilozófia, amit a szakmabelieknek is javasolnál?
A karrierem során gyakran kaptam lehetőséget másoktól, és amennyiben olyan pozícióban lennék, hogy esélyt adhatnék valakinek, megtenném. A mostani helyzetben szeretnék együtt dolgozni nőkkel, akik a statisztikák szerint közelében sincsenek annak az elismertségnek, amit megérdemelnének a filmiparban. Örömmel járulok hozzá a sikereikhez és működöm együtt velük. Amikor hallottam, hogy Karyn Kusama fogja elkészíteni a Pusztítót, és amennyire felépítette az egészet, hogy hogyan kellene kinéznem a filmben a hitelesség kedvéért… Nagyon lecsúszottnak és mocskosnak képzelte el a karaktert. Ez lennék én… (nevet) Semmit sem akart elkendőzni, szóval annyit mondtam neki: „Én vagyok az embered, csináljuk meg!”
Mennyi ideig tart egy ilyen forgatás után, amíg ki tudsz lépni a szerepedből?
Amikor befejeztem ezt a filmet, boldog voltam – akárcsak a családom, mivel undorító utat kellett bejárnom vele. Borzasztóan kellemetlen volt. Nem szerettem a testét, a lelkivilágát, és vissza akartam kapni a saját életemet. Ezt a karaktert nem tudtam egyszerűen eljátszani, eggyé kellett válnom vele.
Biztosan megviselt.
Kényelmetlen volt. Hét héten keresztül forgattuk a filmet, óriási nyomást jelentettek a hosszú órákon át zajló felvételek, az éjszakai jelenetek. Szellemileg és fizikailag is megterhelő volt, de ezt kívánta meg a szerep. Nem hinném, hogy működött volna úgy, hogy csak jövök-megyek, és a kamerák előtt hirtelen belebújok a karakter bőrébe. Éreznem kellett magamon mindent, mert azt akartam, hogy rendkívül hiteles és valósághű legyen a játékom, az összes érzékszervemmel arra törekedtem, hogy jól sikerüljön minden. Nem miattam, hanem a karakter miatt. És persze emiatt kicsit kivonultam a társadalomból.
Elszigetelted magad?
A gyerekeim és a férjem velem voltak, de leginkább csak kimerültnek éreztem magam és a segítségükre szorultam. Az egész szituáció nyomasztó és zavaros volt.
Mondtál valaha nemet egy érdekes szerepre azért, mert úgy érezted, hogy abban a bizonyos élethelyzetben nem tudnád megcsinálni?
Igen.
Sokszor előfordul?
Elfordul, habár nem mondanám, hogy sokszor, de tényleg megesik az ilyesmi. És voltak olyan szerepek is, amelyekről tudni lehetett, hogy nagyszerű díjakat fog majd nyerni. De mindig megvan az oka, amiért elvállalok egy szerepet: tudom, mennyit bírok fizikailag és szellemileg – egy utazásként fogom fel, amely sok dologtól eltávolít.
Úgy tűnik, az évek során kiismerted a saját határaidat.
Ennek leginkább a családomhoz van köze. Ha egyedül élnék és dolgoznék, akkor több helyre mehetnék, több időm lehetne. De családom van, számomra ez az első és a legfontosabb, nem tenném kockára őket. Néha kompromisszumokat kell kötni, semmi sem lehet tökéletes, de nem tudnék úgy élni, hogy feszültségnek tegyem ki a családomat.
A blogban a következő Nicole Kidman filmekről olvasható kritika:
