Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Újévi szokások és babonák hazánkban

2018. június 11. - Péntek Tünde

Az óév búcsúztató és újév köszöntő hagyományok közös célja az egész világban az, hogy a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak. Viszont minden országban más és más szokások honosodtak meg, akárcsak hazánkban.

Európából terjed el a télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés, együtt a napév szerinti időszámítással, ami a római birodalom korából származik. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, nálunk is csak néhány száz éve annak, hogy ezen a napon kezdődik az újév. 

22_7.jpg

Szent Szilveszter pápa ünnepe az újév előestéje. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak: karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás, tűzijáték és a petárdadobálás is. Leggyakrabban malacsült kerül az asztalra, hiszen a négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólum. Tilos azonban a csirke, pulyka fogyasztása, hiszen ezek az állatok elkaparják a szerencsét. Az év utolsó napjának jellegzetessége, hogy szinte mindenki fogadalmat tesz. Érdemes olyan dolgot megfogadni, amit legalább az újév első napján betartunk, így biztosan nem vesznek kárba az ígéretek.  A jóslás is fontos szerepet kap: az év utolsó napjának álmai előrevetítik a jövőt, ezért a nagy mulatozás mellett érdemes hagyni egy kevés időt az alvásra is.

Sokan készítenek szerencse pogácsát, vagy tortát, melybe egy érmét sütnek. Aki megtalálja az érmét, annak nagy szerencséje lesz. Régen fokhagyma kalendáriumot is készítettek az időjárás megismeréséhez. 12 fokhagymába sót tettek, mindegyik hagyma egy-egy hónap megfelelője volt. Ha a hagyma reggelre átnedvesedett, arra a hónapra sok esőt/havat vártak. A lányok gombócot főztek, mindegyikbe egy-egy férfinév került. Amelyik gombóc először feljött a víz felszínére, az jelezte a leendő férj nevét. Gyakran ólom, vagy viasz segítségével próbálták megfejteni a jövőt. A felmelegített ólmot/viaszt hideg vízbe öntötték, s a kapott forma segítségével fejtették meg a jövő titkait.

24_4.jpg

Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtetünk az egész évre. Így semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekezzünk tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is: nem szabad mosni, varrni, fonni, de főleg teregetni (ez ugyanis a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal) de az állatokat sem fogják be újévkor. Azt tartják, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjunk. Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben. Sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhoz kötöttség nyűgjét vonják magukra.

23_6.jpg

Az év első napján lencsét szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Gyakran kerül ilyenkor az asztalra az újévi malac is, ami kitúrja a ház lakóinak szerencséjét, de jaj annak, aki ezen a napon baromfit eszik, mert a csirke hátrafelé kapar, vagyis az elkaparni volt hivatott a szerencsét. Aki halra áhítozott, annak a farkánál kell elkezdenie a fogyasztást, hogy nehogy elússzon a szerencséje, ugyanakkor egyes vidékeken nagyon szívesen látják ilyenkor a kopoltyúst az asztalon, mert pikkelye sok pénzt jelentett. Sok vidéken rétest sütöttek szintén ezen analógia jegyében: hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 01. 01. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr8214034252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása