Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Horthy István, a kormányzó idősebb fia

2018. június 12. - Péntek Tünde

1942. augusztus 20-án vesztette életét repülőgép-szerencsétlenségben a kormányzó, Horthy Miklós fia. A végzetes eseménnyel kapcsolatban több legenda keletkezett.

Vitéz nagybányai Horthy István 1904. december 9-én született Pulában. 1928-ban szerzett gépészmérnök diplomát, majd a Weiss Manfréd gyár repülőmotor osztályán helyezkedett el. A következő évben amerikai útra indult, a Ford gyárban dolgozott, először egyszerű munkásként, később tervezőmérnökként. Hazatérte után MÁVAG gyárban dolgozott. A tervezőcsoport élén sok nagyobb fejlesztésben vett részt, például a 424-es gőzmozdonyéban. 1934-től 1938-ig cégvezetője, 1938-tól haláláig vezérigazgatója volt a cégnek. 1940 februárjától a MÁV elnöke. Kinevezésével a magyar kormány hosszú hagyományt tört meg: először került a MÁV élére nem vasúti szakember. 1940-ben házasodtak össze gróf Edelsheim-Gyulai Ilonával. 1941. január 17-én megszületett fiuk ifj. vitéz nagybányai Horthy István.

11_9.jpg

1941-től államtitkár volt. A kormányzóhelyettesi intézmény bevezetéséről szóló 1942: II. törvénycikk elfogadása után, 4 nappal később közfelkiáltással választották meg Horthy Istvánt – csak a szélsőjobboldal tiltakozott. Az országban a "kiskormányzó" igen nagy népszerűségnek örvendett, angolbarát politikája egyedülálló volt a térségben. Horthy István kiváló sportember és szenvedélyes repülős volt, pilóta képesítését diplomájával egy időben szerezte meg. 1939-ben egyedül repült Budaörsről az indiai Bombaybe, 1940 nyarán ő vezette azt a gépet, amellyel nászútját tette Észak-Afrikában és a Közel-Keleten.

12_10.jpg

Horthy István 1942-ben tartalékos vadászpilótaként a keleti frontra került - semmilyen kivételezést nem kért (és nem is kapott), vadászpilótaként felderítő és bombázógépeket kísért. Bár maradhatott volna, nem tette: azzal indokolta, nem érezné magát jogosultnak a hadsereg majdani irányítására háborús tapasztalatok nélkül. A frontszolgálat alatt felismerte, hogy a németek már elvesztették a háborút. Hazatérte után Angliába vagy az USA-ba ment volna, hogy kapcsolatai révén előkészítse az ország átállását a szövetséges oldalra. A magyar politikai vezetés döntése értelmében augusztus 20-át követően Horthy István vadászpilóta-beosztása megszűnt volna, és kormányzóhelyettesi minőségében először protokolláris feladatokat látott volna el a keleti fronton, majd visszatért volna Magyarországra. A visszahívó parancs késéssel érkezett a frontra, de megkapta még 19-én. Emiatt másnap nem vehetett volna részt bevetésen – de felettese nem tudott róla, ő meg nem jelentette. Egy korábbi légi győzelme mellé feltehetően befejezésnek szánta az aznapi bevetést, mivel az a 25. bevetése lett volna.

100.jpg

Horthy István kormányzó-helyettest, a keleti fronton a szolnoki 1. vadászrepülő-osztály kötelékében szolgálatot teljesítő repülő főhadnagyot hajnali 4.15-kor ébresztették, majd bevetésre indult. Harci feladata az volt, hogy egy közelfederítőnek fedezetet adjon. 5.07-kor Héja típusú gépe kb. 300-400 méter magasságban, alacsony sebességgel végrehajtott, túldöntött és túlhúzott fordulóból ún. dugóhúzóba került, lezuhant és felrobbant. Pilótája azonnal meghalt.

10_9.jpg

Az ország Hitler-ellenes közvéleményében népszerű mítosz szerint, Horthy István németek által szervezett szabotázs vagy merénylet áldozata lett. A nyilas és a Horthy családot gyűlölő körökben az a pletyka járta, hogy a kormányzó-helyettes egy tivornyázással töltött éjszaka után ittasan indult a légi útnak. Egyik állítást sem támasztják alá bizonyítékok. Az történhetett, hogy nem tudta uralni nehezen repülhető vadászgépét. A szükséges 200 repülőóra helyett csak 75 óra 15 perc gyakorlattal rendelkezett, ami kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a gép hibáit ellensúlyozza, és a kis magasságon a saját rossz manőverét korrigálja. Halála nagy veszteséget jelentett az ország vezetésének, ami nem tudta így megállítani a politika és a hadsereg a szélsőjobboldal felé tolódását.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 08. 20. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7614032198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása