A kissé elfeledett, ám igazán különleges, melankolikus hangulatú film egy olyan kiváló alkotás, amely nemcsak témájánál fogva emlékezetes, hanem rendkívül érzékeny és megható alakításokkal kápráztatja el a nézőt. Nem túlzás azt állítani, hogy kategóriájában egy lapon említhető Milos Forman kultikus művével, a Száll a kakukk fészkére-vel.
Az Ébredések Oliver Sacks azonos című könyvén alapul, amelyben a főszereplő idegsebészt, Malcolm Sayert saját magáról mintázta. Az 1960-as években Sacks nagy áttörést ért el egy rejtélyes betegség, az encephalitis lethargica területén. Az 1910-1920-as években vírusos agyvelőgyulladás szövődményeként több fiatal került katatón állapotba, évtizedekre szinte szoborrá merevedtek, beszédre, mozgásra, önálló életre képtelenek voltak. A bronxi orvos volt az első, aki gondolkodásra és érzelmekre utaló jeleket fedezett fel a betegeknél, ezután egy Parkinson-kór tüneteinek kezelésére kifejlesztett gyógyszerrel kezdte kezelni pácienseit. Az eredmény mindenkit megdöbbentett, az ápoltak kétharmadánál a tetszhalott állapot megszűnt. Beszámolóik alapján úgy érezték, hogy hosszú alvásból ébredtek fel, és hirtelen azzal szembesültek, hogy időközben felnőttek és megöregedtek. A csodás ébredések azonban nem tartottak tovább pár hónapnál, a betegek fokozatosan visszacsúsztak korábbi állapotukba.
Penny Marshall filmje nem tárgyalja az orvosi eset minden aspektusát, viszont tökéletesen megmutatja a történések érzelmi oldalát, átélhetővé teszi ezt a nem mindennapi szituációt. A rendezőnőtől kicsit meglepő volt a témaválasztás, mivel korábban könnyedebb műfajokban alkotott (Segítség, felnőttem!, Micsoda csapat). Azonban forgatókönyvírónak megnyerték Steven Zalliant, aki olyan kultikus művek megfilmesítését álmodta meg, mint a Schindler listája, a New York bandái vagy A tetovált lány.
Az Ébredések történetének árnyalására néhány figyelemre méltó motívumot is belecsempésztek a filmbe. A mű felépítése az orvos és az elsőként felébredő páciense viszonyán alapul. Amikor Leonard Lowe először eszmél fel katatón állapotából, akkor Rainer Maria Rilke A párduc című versét betűzi le. Az állatkerti ragadozó a beteg férfi metaforájaként kíséri végig a filmet. Ezt erősíti meg a páciens oroszlánra utaló neve (Leonard Lowe), illetve az is, hogy az események közepette sokszor láthatjuk rácsos ablakon kitekinteni. Nem mellesleg dr. Sayer számára is fontos eszköz az ablak (első munkanapja után látványosan friss levegőhöz próbál jutni, ugróiskolázó gyerekeket figyel, és onnan hívja el randevúra a régóta kiszemelt nővért.) Tehát az ablak, mint metafora Leonard szempontjából a bezártságot szimbolizálja, az orvosnál pedig inkább a fellélegzéshez, új ötletekhez kapcsolódik.
A főszerepeket Robert De Niro és Robin Williams kapták meg, akik óriási lelkesedéssel vágtak bele a projektbe, a forgatás előtt több hónapig a még mindig praktizáló Oliver Sacks mellé szegődtek és a betegei körében sok időt eltöltöttek. A kórházi időszak mély nyomot hagyott bennük, mindkettőjük alakítása kiemelkedik az életművükből, mivel ténylegesen belebújtak a karakterek bőrébe, és mellőztek minden megszokott manírt és gesztust, ami gyakran jellemző rájuk.
A Leonard Lowe-t megformáló Robert De Niro akkoriban igazi kaméleonnak számított, hiszen már eljátszotta Al Caponét, magát a Sátánt, de alakított bokszolót, taxisofőrt, zsoldost, vietnámi katonát, szaxofonost vagy stand-up komikust is. Az Ébredések-beli szerepének legnagyobb kockázatát az adta, hogy könnyen nevetségessé is vállhatott volna a koordinálatlan mozgású és beszédű Leonardként, azonban annyira nagyszerű érzékkel keltette életre a figurát, hogy semmi kétség nem merült fel a hiteles megformálás tekintetében. A film leggyönyörűbb jeleneteinek is De Nirohoz van köze, felejthetetlen, amikor az ébredés után először felismeri és megöleli édesanyját, vagy ahogy Randy Newman csodálatos zenéjére utoljára táncol szerelmével.
További érdekesség a forgatással kapcsolatban, hogy amikor Dr. Sayer és a biztonságiak megpróbálják lenyugtatni és visszatartani Leonardot, akkor Robin Williams véletlenül úgy belekönyökölt Robert De Niro arcába, hogy eltörte az orrát. A színész később azt nyilatkozta sérülésével kapcsolatban, hogy egyáltalán nem sajnálkozott az eseten, mivel évekkel korábban egyszer már eltörött az orra a másik irányból, így a mostani baleset csak kiegyenesítette és helyreállította a régi rendet.
Robin Williamst alapvetően komikus oldaláról ismerjük, viszont az Ébredések nem az első próbálkozása volt a drámák terén, éppen egy évvel korábban debütált a Holt költők társasága. Williams rendkívül visszafogott, érzékeny alakítással formálta meg a félszeg Sayer doktort, ami által arról tett tanúbizonyságot, hogy a vígjátékokban megmutatkozó komikus vénája mellett bizony mély beleérző képességgel is rendelkezett. Williams munkásságára akár úgy is gondolhatunk, hogy a filmtörténet könnyező bohóca volt, akivel együtt nevethettünk és sírhattunk is, gazdag életművet hagyott az utókorra (a korábban említetteken kívül, például: Jó reggelt, Vietnam!, A halászkirály legendája, Mrs. Doubtfire, Jumanji, Agyament Harry, Good Will Hunting, Patch Adams, Csodás álmok jönnek, A kétszáz éves ember, Hazudós Jakab, Álmatlanság).
Williams egyébként mindig úgy beszélt az Ébredésekről, mint a számára az egyik legkedvesebb saját filmjéről. A mániás depresszióban szenvedő színészt egyébként éppen azzal az L-DOPA gyógyszerrel kezelték Parkinson-kórja korai stádiumában, amelyet az Ébredésekben adott Dr. Sayer a betegeinek. Williams 2014 augusztusában követett el öngyilkosságot otthonában, felakasztotta magát.
Az Ébredések kisebb szerepeire is nívós csapatot sikerült összetoboroznia a készítőknek. Robert De Niro javaslatára keresték fel Shelley Winters-t, hogy jöjjön el egy meghallgatásra Leonard édesanyjának szerepére. Wintersnek fel kellett volna olvasnia részleteket a forgatókönyvből, ám megalázónak találta ezt az eljárást. Helyette később visszament, a casting igazgató asztalára letette mindkét Oscar-díját, majd a legendák szerint a következőket mondta: „Vannak, akik úgy vélik, hogy tudok színészkedni.”
Tehát az Ébredések stábjában három Oscar-díjas színészt láthatunk (Robert De Niro – A Keresztapa II. (1975), Dühöngő bika (1981); Robin Williams – Good Will Hunting (1998); Shelley Winters - Anne Frank naplója (1960), Fekete-fehér (1966)), és további két jelöltet Dexter Gordon és Max von Sydow személyében. Magát az Ébredéseket három Oscar-díjra nominálták a Legjobb film, a Legjobb férfi alakítás (Robert De Niro) és a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában.
Tulajdonképpen az Ébredések végig a drámaiság és az érzelgősség határmezsgyéjén egyensúlyoz, de egy-két hollywoodi elemet leszámítva (mint a film végi példabeszéd), alapvetően nem esett szirupos túlzásokba, de azért az érzékeny lelkű nézők nyugodtan bekészíthetnek zsebkendőt is a film mellé. Gyönyörűen elbeszélt, végtelenül humánus, megható, magával ragadó színészi alakításokat felvonultató alkotás az emberi élet méltóságáról, a társas kapcsolatok mélységeiről. Az Ébredések mottóját adó vers is tökéletesen megidézi azt a szívszorító érzést, amelyet a film igyekszik átadni nézőinek.
Rainer Maria Rilke - A párduc
(A párizsi állatkertben)
Szeme a rácsok futásába veszve
úgy kimerűlt, hogy már semmit se lát.
Úgy érzi, mintha rács ezernyi lenne,
s ezer rács mögött nem lenne világ.
Puha lépte acéllá tömörűl,
s a legparányibb körbe fogva jár:
az erő tánca ez egy pont körűl,
melyben egy ájult, nagy akarat áll.
Csak néha fut fel a pupilla néma
függönye. Ekkor egy kép beszökik,
átvillan a feszült tagokon és a
szívbe ér - és ott megszünik.
Szabó Lőrinc fordítása
Ébredések (Awakenings)
amerikai dráma, 121 perc, 1990
Főszereplők: Robin Williams, Robert De Niro
Rendező: Penny Marshall
