Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Ragadványnevek a középkori Norvégiából

2019. augusztus 26. - Péntek Tünde

Jóságos és Törvényalkotó Magnus, Szélesvállú és Hosszúlábú Haakon, Szürkeköpenyes és Keménykezű Harald, Csendes Olaf, Nagyszájú Sigurd. Csak néhány név a norvég uralkodók sorából. A legérdekesebb jelzőkkel illetett királyok és ragadványnevük története pedig csak most következik.

00_20.jpg

Széphajú Harald (872–931) Norvégia egyesítőjeként és első királyaként vonult be a történelembe. A legenda szerint megfogadta, hogy addig nem vágja le a haját, amíg el nem nyeri a választott királylány kezét. 10 évig várt rá. Kitartásával pedig nemcsak a hölgyet, hanem a „Széphajú” jelzőt is elnyerte. A források alapján I. Harald haján a mai lányok szeme is megakadna, mivel derékig érő, szőke, dús fürtjei voltak. 

szephaju.jpg

Talán nem meglepő, hogy Véreskardú (vagy Véresbárdú) Erik (931–934) ragadványnevét a kegyetlenkedései nyomán kapta. 3 évig tartó uralkodása során 8 féltestvéréből hetet megöletett. Végül mégis csak letaszították a trónról és 20 évvel később gyilkosság áldozata lett.

Kékfogú Harald (976-986) egyidejűleg volt Dánia és Norvégia uralkodója is. Különleges jelzőjét azzal érdemelte ki, hogy a temérdek mennyiségben elfogyasztott áfonyától kék színű fogai voltak. További érdekesség, hogy róla nevezték el a bluetoothot, a mobiltelefonokban alkalmazott adatátviteli rendszert, amely képes úgy összekapcsolni két eszközt, ahogy Harald a két északi országot.

01_19.jpg

Nem szorul komolyabb magyarázatra, hogy Csupaszlábú Magnus (1093–1103) milyen tulajdonságával érdemelte ki a ráaggatott melléknevet. De azért érdemes megjegyezni, hogy feltehetően igen ritka látványt nyújthattak a viking harcosok körében a szőrtelen lábak.

Szerencsétlen Vak Magnus (1130–1135) még láthatta magát uralkodóként, viszont miután IV. Harald megfosztotta trónjától egyúttal a szeme világát is elvette.

vak.jpg

Habár első hallásra nem tűnik túl daliás uralkodónak Púpos Inge (1136–1161), a források szerint hullámos, szőke haja volt, és rendkívül vidám, barátságos alaptermészete miatt nagyon szerette a népe.

Papgyűlölő Erik (1280–1299) neve is beszédes, mivel az egyház kiváltságait fokozni akaró drontheini érsek elleni harcáról kapta állandósult jelzőjét.

pap.jpg

Ráadásként érdemes megemlékezni arról a dán királyról is, aki éppen ezt szerette volna. Felejthetetlen Erik (1134-1137) ugyanis saját magát nevezte el így, bízva abban, hogy uralkodása hosszú és eredményes lesz. A nép viszont a Nyúllábú nevet aggatta rá, ugyanis ellenségei könnyedén elzavarták a trónról. Élete pedig úgy ért véget, hogy egy dán nemesember agyonütötte.

itsc0006a.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr1915007882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása