Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Côte d'Azur novemberben – 1. rész

2019. december 08. - Péntek Tünde

Aki nyomon követi az utazásokkal kapcsolatos bejegyzéseimet – vagy netán ismer – tudhatja, hogy leginkább hűvös, északi vidékeket látogattam meg az utóbbi években. Ennek egyik oka, hogy mindig is vonzott az angolszász és skandináv kultúra, illetve a vadregényes tájak. Másrészt a jóformán elviselhetetlen nyári kánikulából szívesen menekülök zordabb éghajlatra. Ennek ellenére sosem volt arról szó, hogy ne érdekelnének a mediterrán vidékek. Régóta bakancslistám előkelő helyét foglalta el a Côte d'Azur (különösképpen Monaco), így egy hirtelen ötlettől vezérelve vettem repülőjegyet Nizzába – persze nem nyári időpontra, hanem november elejére.

20191108_124717.jpg

Mi több, el is képzeltem, hogy amikor otthon beköszönt az esős, borongós ősz, akkor én szépen megérkezem a Francia Riviérára, ahol az év 300 napján nem borul be az ég. Nem mellesleg a napfény városának is hívják Nizzát, és a legendák szerint a helyiek elnézést kérnek a turistáktól, ha napsütés nélkül eltelik ott 24 óra. Pedig a büszke franciák tipikusan nem az a nemzet, akik bármiért mentegetőzni szoktak volna – szóval borítékoltam, hogy Nizzában jó idő lesz.

20191110_071243-01_1.jpeg

Ha belegondolok, valóban így is volt. Még novemberben sem telt el úgy nap, hogy ne láttam volna napsütést. Megérkezésünkkor például egész nap olyan fényárban úszott a város, hogy még a bőröm is leégett. Ráadásul magamtól eszembe sem jutott volna, hiszen annyira irreleváns, de az indulás előtti napon néztem utána édesapám gyanútlan kérdése kapcsán, hogy bizony még a tenger is fürödhető hőmérsékletű volt, kb. 20 fokos. A levegő viszont ennél 3-4 fokkal hűvösebb volt, így nem volt kifejezetten strandidő – ennek ellenére nem hagytam ki.

20191108_105140.jpg

Ha végiggondolom, életemben először fürödtem nyílt tengerben. Ami nem kicsit hullámzott, habár nem volt különösebben szeles az idő. Ezek a tengeri hullámok pedig nem hasonlítottak azokra, amilyenekkel a Balatonon találkoztam. Szóval nem sikerült olyan sikkesen a strandolás, ahogy a Francia Riviérán illene: az Angol sétányról is megcsodálhatta a közönség, ahogy a csodaszép naplementében egyetlen strandolóként kissé bizonytalan léptekkel megindulok a végtelen kékség felé, és az első hullám ledönt a lábamról. Persze alapból sem álltam kifejezetten stabil lábakon, mert a kavicsos parton mezítláb egyensúlyozgattam a csúszós, hideg köveken, a hullámzás meg csak a ráadás volt – de kár is magyarázkodni. Természetesen a nizzai novemberi strandolás ebben a formában is felejthetetlen élménynek bizonyult.

20191108_125534.jpg

De nagyon előreszaladtam. Ugyanis nem ejtettem szót arról, hogy milyen menő repülővel megérkezni Nizzába. Egyrészt az Azúr-part legszebb részeit csodálhattuk meg fentről – utólag vettem csak észre, hogy milyen gyönyörű képet készítettem Monaco-ról. Másrészt maga a repülőtér is egy csoda: pár pillanatig olyan érzésem volt, hogy itt bizony a tengerbe fogunk landolni, annyira közelinek láttam alattunk a vizet, aztán csak elértük a kifutópályát, ami konkrétan a tengerparton van. A nizzai reptér pedig 7 km-re található a városközponttól és villamossal nagyjából 20 perc alatt elérhető vele az óváros.

20191108_075946.jpg

Mi is ott kezdtünk. Elég gyorsan megtaláltuk a virágpiacot, ahol egyik ámulatból a másikba estem, hogy itt mennyivel nagyobbak az orchideák, a ciklámenek meg úgy minden növény. Nem volt könnyű elengedni az ötletet, hogy hozzak haza is valami szépséget, de végül azzal győztem meg magam, hogy a magyar éghajlaton csak vegetálnának – sokkal jobb lesz nekik itt a napsütötte Francia Riviérán. Egyébként ez a pár napos kirándulás a kaktuszokkal kapcsolatban is megrendítő élménynek bizonyult: a szabadban akkora és olyan gyönyörű példányokat láttam, hogy azóta egyszerűen szánalmasnak látom és sajnálom az otthoni nevelményeimet – pedig milyen szépen fejlődnek ők is, és még virágzani is szoktak…

20191108_122746.jpg

A virágpiac után egy árkád alól kikukucskálva megpillantottuk a tengert. Megértettük, miért illetik az azúr jelzővel. Az Angol sétány keleti végénél történt mindez, gyorsan átrobogtunk az úton, leültünk a kék padok egyikére és néztük a hullámzó vizet isten tudja meddig. A nap további része pedig azzal telt, hogy kérdezgettük egymást: „Te elhiszed ezt? Mert én nem.” Persze azt nem nehéz megfejteni, hogy ez a hely miért adott és miért ad inspirációt a művészvilág számára, vagy miért jár ide annyi ember gyógyulni és feltöltődni. De az egyszerűen felfoghatatlan, hogy létezik, hogy a tengernek ilyen színe van.

20191108_105302.jpg

Miután valamennyire összeszedtük magunkat, a Colline du Château felé vettük az irányt. Az egykori kastély maradványai között lehet felsétálni a dombra, ahonnan csodás kilátás nyílik egész Nizzára. A legszebb panoráma, a park legmagasabb pontjáról, a vízesés feletti teraszról látható. Amikor odaértünk, egy zenész játszotta harmonikán a Sous le ciel de Paris című sanzont. Oké, hogy nem Párizs ege alatt voltunk, de egyszerűen csodálatos volt ez a pillanat, ahogy hallgattam a zenei aláfestést, és néztem közben a várost, és a hihetetlen kék tengert. Nem könnyű rangsorolni, hogy eddigi utazásaim során mi volt rám a legnagyobb hatással, de ez a pár perc mindenképpen benne van a top 3-ban, annyira meghatározó és intenzív élmény volt.

20191108_131409.jpg

Tehát az első napunk Nizza felfedezésével telt. A szállásunk az óvárostól kb. 2 km-re helyezkedett el az Angol sétány mentén – így ha akartuk, ha nem (de nyilván akartuk), muszáj volt a híres promenádon közlekednünk. Franciául Promenade des Anglais-nak mondják a város jelképévé vált, 7 km hosszú, pálmafákkal szegélyezett, és elegáns kertekkel teli tengerparti útvonalat. Nevének eredete és megszületésének története ahhoz kapcsolódik, hogy a 18. század második felétől kezdődően az angol arisztokrácia szívesen töltötte a telet Nizzában, élvezve a tengerparti klímát és panorámát. Sokan egészségügyi okokból érkeztek ide, így fontos volt számukra, hogy legyen egy hely a tengerpart mellett, ahol sétálhatnak, de az akkoriban sziklás mocsaras partszakaszon ez nehezen volt kivitelezhető. A megvalósítás az angol Lewis Way lelkész nevéhez fűződik, aki az angolok között gyűjtést rendezett a cél érdekében, majd az akkoriban kevés munka miatt rossz helyzetben lévő helyiekkel megépítette a sétányt, amely végül 1824-ben készült el.

20191108_111540.jpg

Szintén az angoloknak köszönhető egy furcsa szokás, amely minket is megijesztett. Ugyanis minden délben ágyúlövések dördülnek el a Collie du Château-ról, amelyek bezengik az egész promenádot. A legenda szerint egy angol lord megelégelte, ahogy felesége mindig hosszú sétákra indult a parton, de elfelejtett hazamenni ebédre. Ezért az uraság minden délben ágyúgolyókat lövetett ki, hogy asszonya figyelmét véletlenül se kerülje el, hogy ideje hazatérni. A nizzaiak pedig ezt hagyományként megőrizték a mai napig. 

20191111_084914-01_1.jpeg

És hogy ne csak a szép dolgokról essen szó, a lélegzet elállítóan gyönyörű Angol sétányon járva eszembe jutott az is, hogy mi történt itt 2016. július 14-én. Franciaország nemzeti ünnepén tartott tűzijáték után hazainduló tömegbe hajtott nagy sebességgel egy bérelt teherautóval egy 31 éves tunéziai származású férfi az Iszlám Állam megbízásából. Nagyjából 2 kilométert tett meg az Angol sétányon cikkcakkban haladva, hogy minél több áldozatot szedjen, és közben fegyverével is lőtt. A teherautót végül a rendőrök meg tudták állítani, a sofőrt pedig megölték. A terrortámadásban 86-an meghaltak, köztük 10 gyermek is életét vesztette. A merénylet az Angol sétány leglátványosabb és legnépszerűbb szakaszán történt, és kissé furcsálltam, hogy nem láttam ott semmilyen emléktáblát vagy szobrot, ami erre a szörnyűségre utalt volna. Persze az is lehet, hogy a sétány azon szakaszán van valamilyen emlékhely, ahol nem jártunk, Magnantól nyugatra.

00_2.png

Mindenesetre kicsit olyan érzésem volt, mintha erre nem szeretnének emlékezni. Pedig egy város történetéhez és karakteréhez ugyanúgy hozzátartoznak a szép és a szomorú napok is. De valahogy az egész Francia Riviéra olyan, hogy csak a szépet szeretik hangsúlyozni. A külsőségekre minden területen nagyon adnak, legyen szó épületekről, öltözködésről, vagy pékségekről. Ellenben a kívülről szép épület könnyen lehet lepusztult belülről, vagy a kristálycsillár közelebbről megnézve talán szimpla üvegből készült. Az a nő is megveszi és hordja a Louis Vuitton táskát, akinek esetleg több havi bérébe kerül, és küszködik a megélhetésért. A hívogató kirakatokkal bíró pékségekben a csodásan festő sütemények gyakran szárazak és ízetlenek. A kávéról pedig ne is beszéljünk… Illetve arról sem, hogy a legszebb kávézókban és éttermekben is lehet dohányozni. De hát ez Franciaország, a sikk és elegancia mindenek felett…

20191108_133833.jpg

Ha csak ennyi élményünk lett volna a 4 napos kirándulás során, amennyit Nizza adott, akkor is egy életre szóló emlékekkel gazdagodtunk volna. Viszont nemcsak Nizzában jártunk, hanem alaposan körülnéztünk a környékén is. A következő bejegyzésben arról fogok mesélni, hogy milyen volt például Monaco, Cannes vagy Saint-Tropez.

20191108_133806_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr6715339542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása