Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Ruth Druart: Az utolsó órák Párizsban

Történelmi romantikus könyvek sorozat

2023. február 14. - Péntek Tünde

Párizs mindig megér egy misét – vagy egy jó könyvet, hiszen a fantázia kiapadhatatlan forrását adja nemzedékről nemzedékre az íróknak. Háborúról és megtorlásról, szerelemről és elválásról, szeretetről és megbocsátásról szól Ruth Druart regénye, amely a megszállás alatt álló város utolsó pillanataink állít emléket.

the-last-hours-in-paris-marketing-image-4.jpeg

Champs Elysées-n masírozó Wehrmacht-katonák a horogkeresztes zászlóval díszített Diadalív árnyékában: a németek egyetlen lövés nélkül foglalták el a „fény városát” 1940. június 14-én. Párizs soha nem volt olyan csendes és közönyös, mint azon a napon. A franciák szégyene Hitler számára élete talán legszebb pillanatait jelentette, a német templomokban 15 percen át zúgtak a harangok, a birodalmi zászlók pedig három napon át lengtek a házak és középületek falain. Habár sok francia nyilvánította ki egyértelműen németekkel szembeni ellenérzéseit – nem szóltak hozzájuk, sőt, rájuk sem néztek –, az emberek többsége ugyanúgy élte tovább az életét, mintha a várost nem özönlötték volna el Wehrmacht-katonák.

A megszállt Párizs a Harmadik Birodalom részének számított: középületein a horogkeresztes zászló lobogott, francia nyelvű utcatáblái mellett megjelentek a német nyelvűek is, az órák berlini időre lettek átállítva, és a német haderő különböző ágai, valamint a titkosrendőrség (Gestapo) helyi képviseletei a város legnevesebb szállodáiban rendezkedtek be. Párizst egyfajta nyaralóövezetté nyilvánították a német haderő számára, a „Jeder einmal in Paris” („Mindenki egyszer Párizsban”) jelmondat alatt minden német katonának legalább egy párizsi utat ígértek szolgálata idejére. A pénzváltás a német birodalmi márkának (Reichsmark) kedvezett, és egyes mozik és más szórakozóhelyek kizárólag német katonákat fogadtak. Sok párizsi bordélyház is az ő kiszolgálásukra alapozta megélhetését a háború során.

world-war-2-in-paris-12.jpg

A németek gondtalan kikapcsolódásának 1944. június 6-án szakadt vége, amikor a szövetséges csapatok a világtörténelem legnagyobb tengeri invázióját hajtották végre Normandia partjainál. A hídfőállás kialakítása után Párizs felszabadítása szinte már csak idő kérdése volt. Ahogy a szövetségesek egyre beljebb hatoltak Franciaország területére, Hitler is felismerte, hogy hamarosan elveszítheti Párizst, és elhatározta: ha nem tudja megtartani, inkább elpusztítja, semmint hogy átengedje a szövetségeseknek. Olyannyira komolyan gondolta e tervet, hogy új parancsnokot nevezett ki a Párizst megszálló csapatok élére: a keleti fronton már bizonyított, rendíthetetlenül engedelmes Dietrich von Choltitzot. Hitler egy személyes találkozón azzal a feladattal bízta meg, hogy ha Párizs helyzete tarthatatlanná válik, tegye a földdel egyenlővé a várost. Augusztus 1-jén Párizsba érkezve Choltitz munkához látott: a Szajna folyó összes párizsi hídjára robbanótölteteket szereltek fel a német csapatok, valamint a város központját is aláaknázták egy alagútrendszer segítségével – itt a tengeralattjárókról származó torpedóktól kezdve a legváltozatosabb robbanóanyagok is felhasználásra kerültek. A felbecsülhetetlen műkincseket őrző, 400 éves Palais du Luxembourg, a külügyminisztérium, a város pályaudvarai, gyárai és más fontos objektumai sem maradtak ki a sorból.

A kollaboráns polgármester, Pierre Charles Tattinger panaszt emelt Choltitznál, azonban látszólag nem jutott eredményre. Az asztmás Choltitzon azonban ekkor köhögőroham lett úrrá, Tattinger pedig kihasználta az alkalmat: egy ablakhoz vezette a tábornokot, majd a Tuilériákra, a Notre Dame-ra, az Eiffel-toronyra és más nevezetességekre mutatott. Taittinger a látványt szemlélve mondta: „A tábornokoknak gyakran áll hatalmukban rombolni, kevésszer építeni. Ha ön visszajön majd ide, így szólhat: mindezt lerombolhattam volna, de megkíméltem. Nem járna ez nagyobb dicsőséggel?”

world-war-2-in-paris-1.jpg

Így menekült meg Párizs, miközben a szövetséges erők már a város határában voltak. A németek villámsebességgel elkezdték érzékeny dokumentumaik megsemmisítését. Az ellenállók a káoszt kihasználva akadályozni kezdték a német utászokat, és sok helyen el is távolították a már elhelyezett robbanóanyagokat. Choltitz eközben, bár letett a város megsemmisítéséről, nem volt hajlandó harc nélkül feladni Párizst. 20 000 embere kevés volt azonban a valódi ellenálláshoz, és még augusztus 24-én este bevonultak a szövetséges csapatok a város központjába. Az ünneplés közepette helyenként még lehetett hallani lövöldözést, augusztus 25-én délben azonban már az Eiffel-torony tetejére is felkerült a francia trikolór.

Ruth Druart könyve abba az időkbe kalauzolja olvasóit, amikor a német katonák még önfeledten nyaraltak Párizsban, majd egyszercsak fejvesztve menekülésbe fogtak. Habár a regényből ilyen részletességgel nem ismerhetjük meg a történelmi hátteret, a cselekmény szempontjából elegendő információval szolgál a szerző. Az egyik főszereplő Élise Chevalier, aki pontosan tudja, mit jelent szeretni és gyűlölni. Vőlegényét, az ifjú francia katonát, a Maginot-vonalnál ölték meg a németek. Az ellenséggel egy városban élve Élise kénytelen jó mélyre eltemetni a lelkében dúló dühödt indulatot. Ám egy idő után úgy érzi, nem nézheti tétlenül mások szenvedését. Ugyanitt, ugyanekkor Sébastian Kleinhaus már alig ismer magára. Négy éve viseli a Harmadik Birodalom hadseregének egyenruháját, amelyet megvet, egy olyan háborúban, amelyben nem hisz, és kétségbeesve keresi a kiutat ebből a csapdahelyzetből. A sors úgy hozza, hogy a francia ellenálló és a német katona menthetetlenül egymásba szeretnek. A regény egy tiltott szerelemről mesél, amely a világháború idején a szabadságáért küzdő városban szökkent szárba. A felszabadulás előtti utolsó, lopott órák története ez, meg az aljas árulásé, amely egyszer s mindenkorra megváltoztatta két fiatal életét.

az_utolso_orak_parizsban.jpg

Mi lett volna a helyes döntés, egyáltalán létezik-e olyan, hogy valami helyes vagy helytelen? Bűnnek számít-e, ha megvédjük szeretteinket – akár azáltal, hogy fájdalmat okozunk nekik? Rengeteg erkölcsi kérdést vet fel Ruth Druart regénye, és nem szolgál válaszokkal – csak egy nagy adag gondolkodni valót ad olvasóinak. Igaz, hogy ebben a könyvben alapvetően az érzelmi szálakra került a fókusz és nem a történelmi tényekre, azonban igen érdekes korszakba nyerhetünk bepillantást, hiszen nem mindennapi a francia-német világháborús szerelmi kapcsolatokról és következményükről olvasni szórakoztató irodalmi műfajban.

A szerzőnő Míg Párizs aludt című könyvével mutatkozott be, amely Franciaország náci megszállásának borzalmait tárja az olvasók elé egy zsidó származású csecsemő sorsán keresztül, és megindítóan mutatja be a bátorság, a kitartás és a családi kötelék erejét, valamint azt, hogy mit jelent feltétel nélkül szeretni. Nagyon szép, megható a történet, amely arra keresi a választ, hogy ki is az igazi szülő: az, aki a pokolból kimenekíti a rábízott újszülöttet és sajátjaként neveli fel, vagy a vér szerinti szülő, aki a poklot túlélve kilenc év után kétségbeesve szeretné visszakapni egyetlen gyermekét?

2479053.jpg

Egyértelmű, hogy Ruth Druart védjegyébe tartoznak a Párizsban játszódó világháborús történetek, amelyek súlyos morális kérdéseket vetnek fel és az utolsó oldalak után sem hagyják az olvasót nyugodni. Az utolsó órák Párizsban talán abból a szempontból könnyedebb olvasmánynak hat elődjénél, hogy egy mindent elsöprő szerelmi történet áll a fókuszában, amely akarva-akaratlanul romantikus jelleggel ruházza fel a regényt – de ettől egy cseppet sem veszít értékéből. Kifejezetten emlékezetes történet, amely szép finoman bekúszik az olvasó bőre alá és egy fajta belső tetoválásként alapos nyomot hagy maga után. Remélhetően a következő Ruth Druart könyv is éppen ilyen lesz.

paris-cityscape-overview-guide.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr918041412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása