Ha létezne egy lista arról, hogy mik a legnépszerűbb célállomások a magyar nyaralók szerint, biztosan nem szerepelne előkelő helyen Írország. Pedig az aktív kikapcsolódás, a lélegzet elállító természet és a gyönyörű tengerpart szempontjából is ideális országról van szó – hogy az elképesztően barátságos és vendégszerető íreket még meg se említsük.

Budapestről fapados járattal nem egész háromórás úttal, átszállás nélkül könnyedén eljuthatunk Dublinba. A 10-15 percenként induló reptéri buszokkal pedig nagyjából fél óra alatt Dublin szívébe érhetünk.  Mivel az esti órákban érkeztünk meg, teljesen véletlenül sikerült egy olyan buszra felszállnunk, amelyen egy több kilométer hosszú alagútban elkezdtek horrorfilmet vetíteni – érdekes első benyomásnak bizonyult egy eddig ismeretlen országról. Nem sokkal ezután utunk a St. Stephen’s Parkon át vezetett volna szállásunkig – ám, mint kiderült, Írországban a parkoknak is nyitvatartása van, ami nagyjából abban áll, hogy sötétedéskor bezárják őket (mondjuk ez a dublini májusban este 10-11 órai időpontot jelent). Sajnos mi is ennek estünk áldozatául és tanácstalanul bogarásztuk térképünket, hogy most akkor merre tovább – amikor is egy ír fiatalember odalépett hozzánk, hogy segíthet-e, hová szeretnénk menni. Azt hiszem, ezzel lehetne leginkább bemutatni azt, hogy mennyire kedves népről van szó, utazásunk további napjain is csak ilyen benyomásokat szereztünk róluk. Magyarként kicsit furcsa is ez a túlzott, önzetlen kedvesség és barátságos hangnem – de gyorsan hozzá lehet szokni, és igen rossz utána visszatérni a hazai hétköznapokba.

Másnap dublini városnézéssel folytattuk utunkat, a város nevezetességeire elég egy napot szánni. Világosban már sikeresen át tudtunk vágni a St. Stephen’s Parkon és a Trinty College felé vettük utunkat, ahol Írország legrégebbi könyvtárát tekintettük meg. Itt található a Kelták könyve, amelyet 800 táján írtak szerzetesek. Maga a könyvtár gyakorlatilag egy óriás teremben helyezkedik el, ahol egy légtérben a gyűjtemény 200 ezer legrégebbi könyvét láthatjuk. Gyalog is könnyedén eljuthatunk Dublin két legszebb katedrálisához, a Christ Church Cathedral-hoz és a Szent Patrik Székesegyházhoz, amelyeket feltételnül érdemes megtekinteni. Igazság szerint, alig vártuk, hogy végre a vidéki Írországba indulhassunk és kiszabaduljunk a nagyvárosból, viszont mindenképpen Dublin előnyére mondható, hogy nagyszerű vendéglátó egységekkel és izgalmas bevásárlási lehetőségekkel rendelkezik – amelyekkel egy nap alatt is teljesen feltöltődtünk.

Dublinból, bérelt kocsink felvétele után, az Atlanti-óceán partjára vezetett utunk, a Moher sziklákhoz, amely a hétvégi dugóknak köszönhetően 5 órás autózást jelentett. Viszont az ott elénk táruló látvány minden viszontagságot megért: az óceánból 200 méter magasan kiálló sziklakomplexum tetején állva órákig lehetett volna hallgatni a hullámok morajlását és a sirályok vijjogását. A lenyugvó nap fényeiben érkeztünk meg, így különösen drámai hatással bírt az óceánpart megjelenése. Írországban a későbbiek folyamán sem szenvedtünk hiányt lenyűgöző tengerparti látványosságokban, de számomra a Moher sziklák impozáns látképét a későbbiekben sem sikerült semminek felülmúlnia.

Következő napunkat Galway városkájában kezdtük el, ami egy tipikus tengerparti, halász település. Igaz, hogy Írország egyik legnépesebb helyéről van szó, de érződött rajta a vidékies jelleg. Galway-t kettészeli a Corrib folyó, amelynek a partján nagyon barátságos sétány található. Külön érdekesség volt, hogy a folyóban állva lazac halászok tették dolgukat, így saját szemünkkel is láthattuk mindazt, ami eddig csak természetfilmekből volt ismerős. Galway után Írország északi része felé vettük az irányt, újabb 5 órás út után értük el Donegalt. A kisváros rendkívül szövevényesnek bizonyult, nemcsak a szállásunk megkeresése okozott nehézségeket, hanem a táblákkal jelölt vár felkutatása is elég reménytelen vállalkozásnak mutatkozott.

Negyedik napunkat Észak-Írországban töltöttük. Habár kiírások nem jelezték Írország és Nagy-Britannia határát, a közlekedési táblák megváltozása egyértelműen megmutatta, mikor értünk át a másik országba – pl. eddig km/óra formában láttuk a sebesség korlátozást, viszont a határon átérve már mérföld/órára váltódott át minden.   Londonderry vonzáskörzetét elhagyva a Causeway Coastal Route-n haladtunk, amiről azt kell tudni, hogy a világ top 10 leglátványosabb tengerparti útvonalai közé sorolták ezt az egész Észak-ír partokat körbefutó útszakaszt. Nem túlzás, hogy felkerült az említett listára, mindent láttunk rajta, amit csak el lehet képzelni: zöld dombok birkákkal, óriási sziklák, homokos tengerpart, omladozó kastély maradványok. Utunk során megtekintettünk egy whiskey-lepárló üzemet: Bushmills Észak-Írország legrégebbi lepárlója, ahol túránk végén még kóstolót is kaptunk a helyi különlegességből – idegenvezetőnk is koccintott velünk egyet és felmerült bennünk, hogy vajon mindegyik, félóránként induló csoportvezetése után is megteszi-e…

Ezután a természet felé fordultunk, körbejártuk az Óriások lépcsője nevű  páratlan természeti képződményt: kb. 40 ezer, hatszögletű bazaltoszlop emelkedik ki a tengerparton, amelyeken bárki sétálgathat. A legenda szerint egykor az ír óriás, Finn MacCoo utat épített magának tengerparti, otthonától az atlanti vizeken át esküdt ellensége, a skót Finn Gall Hebridákon fekvő erődjéig. Százával szedte össze a hosszú kőcölöpöket, sorjában leverte őket a tengerfenékbe, aztán hazatért, hogy kipihenje magát, mielőtt támadásra indul Finn Gall ellen. De a ravasz skót óriás megelőzte, maga ment át Írországba. MacCool feleségének azonban sikerült elhitetnie vele, hogy az alvó óriás csak a kisfia. Finn Gall megrettent, ezért aztán ijedtében elmenekült. Amikor kiért a tengerre, felszaggatta maga mögött az utat, hogy senki se járhasson többé rajta.

A nap végén pedig Carrick-a-Rede kötélhídjához érkeztünk, amely a rossz idő miatt használaton kívül volt, viszont így is lenyűgöző látványban volt részünk. Az aznapi időjárásra jellemző, ami gyakorlatilag egész utunkat végigkísérte, hogy nagyon gyorsan változott. Egyik pillanatban sütött a nap, majd hirtelen eső lett belőle (az Óriások lépcsőjénél, a sziklafal tetején az óceán felől érkező, szinte vízszintesen eső jégzivatart is kaptunk a nyakunkba – vagy inkább a hátunkra.) Szóval, aki az ír szigetre indul, nem árt, ha felkészül minden lehetséges időjárási tényezőre, mert tényleg bármi jöhet – de egyik sem tart sokáig.

Írországi utazásunk óriási élménynek bizonyult, mind a látványosságokat, mind egyéni mentális feltöltődésünket tekintve. A National Geographic útikönyvét előzetesen áttanulmányozva még viccesnek találtuk javaslataikat, azonban a gyakorlat azt mutatta, hogy mégis igazat szólt a könyv szerzője és mindez nagyszerűen visszaadja az ír életérzést.

• A „craic”: „Az ír pub nem pusztán kocsma, ahol az ember leissza magát…. A pubban tanácsokat kapunk, barátokat szerzünk és elbűvölő képtelenségeket hallunk, értesülünk a helyi hírekről, harapunk valamit, iszunk egyet, és élvezzük az élőzene – népdalok, balladák, country és rock – csodás áradását. A beszélgetésnek, tréfálkozásnak, évődésnek és iszogatásnak ezt az együttesét hívják gyűjtőnéven craicnek (ejtsd: krek).” Tapasztalataink alapján az írek bárhol, a pubon kívül is tudnak craic-elni.
  
  
• „Egy ír-magyar szótár segíthet, hogy értékeljük a helynevek szépségét. Hasznos lehet egy madár- és növényhatározó is – utóbbiakat angol nyelven szinte bármelyik településen beszerezhetjük.” Írországban minden ír nyelven van kiírva (alatta kisebb betűmérettel angolul), így valóban hasznos a szótár. Természetjárásunk során mi is nagy hasznát vettük volna a különböző határozóknak is, sokszor felmerült, hogy „mi ez a növény”, illetve annyiféle tengerparti madarat is láttunk, hogy a „sirály” csak egy gyűjtőnévnek bizonyult.
  
  
• „Ha szeretnénk valahol beszállni a közös zenélésbe, néhány szájharmonika vagy ír furulya (D vagy G hangolású) könnyen befér a bőröndbe. Ezekkel kapcsolódhatunk be legegyszerűbben – és legszerényebben – a zenélésbe. Vigyünk néhány dalt is magunkkal…” Az útikönyv javaslatát megfogadva még Dublinban, egy szuvenír boltban szereztük be furulyáinkat, így nem probléma, ha nem viszünk magunkkal – sok helyen lehet kapni. Ráadásul az sem gond, ha nem készülünk dallal, mivel a frissen megvásárolt hangszerhez kotta is jár, így tökéletesen begyakorolhatjuk magunk is az Örömódát. Mint megtapasztaltuk, Írországban a legjobb craic a tengerparti furulyázás. Aki nem hiszi, próbálja csak ki!

A cikk eredeti megjelenése: 2017. 07. 29. www.nembulvar.hu