Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

The Night Manager

2018. május 26. - Péntek Tünde

A BBC és az AMC közös gyártású minisorozata hat darab, egyenként egyórás részből áll, John le Carré azonos című regényének televíziós adaptációja. A kémsztorik egyik legkiválóbb szerzője (akinek olyan remekműveket köszönhetünk, mint Az elszánt diplomata vagy A panamai szabó) nem adta ki kezéből teljesen a forgatókönyv megírását, árgus szemekkel figyelte a megfilmesítés folyamatát – afféle minőségbiztosításként.

A The Night Manager című regény 1993-ban jelent meg, ez lett le Carré egyik legtöbb elismeréssel jutalmazott munkája, 20 nyelvre fordították le, az eladási listák élén állt, az Egyesült Királyságban és az USA-ban több mint egymillió példányt adtak el belőle. A bestseller megfilmesítésért Susanne Bier a felelős, aki az Egy jobb világért című alkotásával Oscar-díjat nyert (és legutóbb például a kevésbé sikeres Serena című drámát rendezte Jennifer Lawrence és Bradley Cooper főszereplésével). A regény adaptálása során aktualizálták a politikai hátteret, az Arab Tavasz képsoraival kezd a sorozat. Továbbá, a direktor kilétének megfelelően feminista gondolatok is előtérbe kerülhettek a munkálatok során, már csak azért is, mert az egyik fontos szereplő Leonard Burr-ből Angela-vá változott át.

n1_2.jpg

A történet szerint az egykori brit kommandós, Jonathan Pine éjszakai szállodaportásként bizalmas információkhoz jut egy befolyásos angol vállalkozóval, Richard Roperrel kapcsolatban, aki fegyverekkel kereskedik. Ezt volt katonaként nem tudja annyiban hagyni, viszont a kiszivárogtatott információ miatt olyan árat fizet, amelyet sosem tud elfelejteni. Amikor újra felbukkan a láthatáron Roper, akkor Pine boldogan kémnek áll és minden kockázatot vállalva megpróbál a belső köreibe férkőzni, hogy megbuktassa a gazembert. Innentől egy izgalmas macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben nem mindig lehet megmondani, hogy ki a macska és ki az egér.

n3_1.jpg

Amikor a brit titkosszolgálat ügynöke megkérdezi Pine-t, hogy miért hajlandó veszélyeztetni életét a küldetésért, a következő választ kapja: „ha maga angol, és a másik is angol, és ez a másik disznóságokat művel, akkor maga a kötelességének érzi, hogy elkapja a fickót.” Ennél angolosabb válasz nem is létezhetne és a sorozat nagy érdeme, hogy annak ellenére végig meghatározó marad a főhős nemzetisége, hogy a cselekmény Egyiptom, Svájc, Anglia, Törökország és Spanyolország között ingázik. Pine mindvégig egy kifogástalan úriemberként látható, ahogy azt az angolokról feltételezzük.

n4_1.jpg

Amint látszik, a klasszikus kémtörténetek számtalan elemét tartalmazza a The Night Manager. Rendkívül izgalmas geopolitikai és társadalmi tabló rajzolódik ki előttünk, a legérdekesebb pedig az benne, hogy az úgymond kisember miként boldogul a különféle miliőkben. John Le Carré mestere az apró szöszölések, a türelmes kivárások és a beépülések történeteinek. Mivel főhősünk egy magányos farkas, így rengeteg évődés és belső vívódás szemtanúi lehetünk, ami kiválóan fogja ellensúlyozni az antagonista karakter magabiztosságát. Ő az első epizódban szinte meg sem jelenik, az alkotók szép lassan építik fel az egész sztorit. Egy ízig-vérig emberi történetet kapunk, amelyben a fókuszpontban az érzelmek, a személyes indíttatások, és a morális kérdések állnak.

n5_1.jpg

És mindez nagyszerű színészek nélkül nem működne: Tom Hiddleston remek a már-már katonásan kimért szerepben, Hugh Laurie pedig tökéletes a rezzenéstelen arcú gonosz megformálásában. Laurie esetében már eszünkbe sem jut, hogy ő az a bizonyos Doktor House: felcsillantja „a világ legrosszabb emberének” sötét oldalát (ahogyan a történetben nevezik), azonban hűvös intellektusa szimpatikusabbá teszi a kelleténél. Roper karakterét szeretnénk minél jobban megismerni, az első résztől megfogja a nézőt, odaszegezve a figyelmét a képernyőre. A Pine-t alakító Tom Hiddleston jelenléte a kezdetektől fogva szuggesztív, hiszen lefegyverzően sármos, és egyben kiváló színész is: zseniálisan hozza a titokzatos, elegáns, fájdalommal teli, rögeszmék által hajtott embert. Ahogy a téli éjszakában, öltönyt viselve kint cigarettázott a svájci Alpok tetején elhelyezkedő hotel előtt, az bármelyik Bond-filmbe belefért volna – nem véletlen, hogy a fogadóirodáknál az egyik legesélyesebb a következő 007-es kilétét találgató listán.

n2_3.jpg

Ráadásként még csodálatos helyszínek is várnak a nézőkre, mivel a The Night Manager annak az alapkövetelménynek is eleget tesz, mi több, túlszárnyalja, hogy kiváló az operatőri munka. Igaz, hogy a sorozat története tucatszor lerágott csont, azonban a szereplők olyan életet visznek bele, ami kiemeli az átlagból. Van benne egy olyan állandó feszültség, ami nem tűnik el, folyamatosan ott lüktet, és ez az, ami miatt valóban érdekessé válik. Aki szereti az angolosan lassú tempót, az ehhez kapcsolódó történetvezetést, és a kiváló színészi játékot, nem fog csalódni.

 

The Night Manager

angol akciófilm-sorozat, 2016

Főszereplők: Tom Hiddleston, Hugh Laurie

Rendező: Susanne Bier

A cikk eredeti megjelenése: 2016. 04. 18. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7714004406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása