Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Robbie Williams a Szigeten

2018. május 31. - Péntek Tünde

A Sziget Fesztivál -1 napja (vagy akár az egész fesztivál) még sosem volt ennyire ütős, mint idén. Egy igazi világsztár érkezett közénk, akit úgy hívnak: Robbie Williams.

Azt hiszem, Robbie Williams-et nem igazán kell bemutatni. A ’90-es évek elején a Take That című fiúbanda rosszfiújaként vált ismertté, majd 1995-ben kivált a csapatból és szólókarrierbe kezdett. Pályafutása során több albumot adott el az Egyesült Királyságban, mint bármelyik más brit énekes. A Guiness Rekordok könyvébe eddig két adattal került be: a 2006-os turnéja meghirdetésének napján 1,6 millió jegyet adott el (ami azóta sem sikerült senki másnak) és a legnagyobb szabadtéri koncert is a nevéhez fűződik, Knebworth-ben 375 ezer ember nézte meg a koncertjét. Számos díj mellett megszavazták a ’90-es évek legnagyobb művészének”. Érdemei vitathatatlanok, létezik egy generáció, aki jóformán az ő slágerein nevelkedett. Mostani koncertje már a harmadik alkalom volt, amikor Budapesten járt – és reméljük, nem is az utolsó.

r2_4.jpg

Robbie Willams a Let Me Entertain You nevű, 48 állomásos világkörüli turné keretében érkezett a Szigetre. Meglepő módon a show a kiírt időpont előtt már 5 perccel elkezdődött. Mondhatnánk, már nem is volt mire avagy kire várni, mind a 90 ezer napijegy elfogyott, így jelképesen kitehették a megtelt táblát a Sziget bejáratára. A nyitósláger a címadó Let Me Entertain You volt, amellyel a világsztár „engedélyt kért”, hogy szórakoztathassa a közönségét. Miután zöld utat kapott, nem átallott bemutatkozni, a félreértések elkerülése véget: „Let me introduce myself: I am Robbie Fuckin’ Williams”. A koncert hangulata megalapozódott és a kis híján százezres közönség vele együtt énekelte a legismertebb dalait. Felhangozott a Rock DJ, Supreme, Feel, She’s the One, Angels, The Road to Mandalay, Come Undone, Kids, Millenium, Candy, Monsoon, Minnie The Moocher és olyan feldolgozások, mint a We Will Rock You, I Love Rock ’n’ Roll, Bohemian Rhapsody vagy a My Way.

Robbie platinaszőke kakastaréjjal végigugrálta a perce pontosan kiszámított másfél órát, egyszer át is öltözött, méghozzá szoknyát vett fel és nem volt rest megmutatni tigrismintás alsónadrágját. A közönségnek demonstrálta, hogy tényleg akkora showman, amennyire hírlik róla. Két szám között mindig (néhol pikáns) poénokkal szórakoztatta az egybegyűlteket. A 30 év alatti korosztály számára röviden – és némi iróniával fűszerezve – összefoglalta saját élettörténetét is: "Robbie Williams vagyok, a kilencvenes években voltam híres. Jártam iskolába, kirúgtak, voltam annak a táncolós zenekarnak a tagja (itt fejhangon rákezdett a Could It Be Magic című Take That refrénjére), voltam elvonón, aztán kijöttem, aztán megint bevonultam, meghíztam, lefogytam, megint meghíztam, közben pedig nemzetközi popsztár lettem." A show alatt egy szerencsés hölgyet is felhívott a színpadra – és az egész koncert egyik legviccesebb pillanatát produkálta azzal, hogy örömében még angolul is elfelejtett a Krisztina nevű hölgy, mivel nem értette, amikor Robbie feltette neki többször is az „Are you over eighteen?” kérdést.

r3.JPG

Az elképesztő hangulat és szinte leírhatatlan élmény ellenére, másnap meglepve tapasztaltam, hogy a magyar sajtó legtöbb képviselője negatív hangvételű cikket írt a koncertről. Egyetlen magyarázatnak csak azt tudom elképzelni, hogy nem is voltak jelen az eseményen… Illetve, valószínűleg a legtöbb médiánál az a mérce, hogy a botrányos hírek nagyobb olvasottságot eredményeznek. Mindenesetre én a koncerten elégedetlen emberrel nem találkoztam és bízom benne, hogy Robbie Williams kedvét sem szegik a rossz kritikák a további budapesti fellépésektől. Az Indexen például amiatt fanyalogtak, hogy „karaoke” jellege volt a koncertnek, miszerint túl sok nem saját szerzeményt adott elő a világsztár. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a számok az este elenyésző százalékát tették ki – mindemellett, korábban is létezett már mindegyiknek Robbie Williams-es verziója, amelyek saját stúdióalbumaira is felkerültek. A HVG azt fejtette ki, hogy az énekes már legalább három éve nem tartozik a popkulturális jelen időbe és öreg is – biztosan ezért produkál teltházas koncerteket, és legutóbbi lemeze is az ősidőkben, 2013 évvégén jött ki. A VS.HU is osztja az előző véleményt, szerintük még az is szánalomra méltó, hogy a 41 éves énekes csak egy tribute-műsorral turnézgat – amit elképzelhető, hogy a közönség nem bán, hiszen nem holmi B-kategóriás zenéről van szó, hanem egy olyan előadó best of slágereiről, akinek 70 millió eladott lemez van a háta mögött. Az ORIGO „túlsúlyosnak” és „pocakosnak” nevezte, illetve cikinek minősítette a felcsendült két swingslágert – itt zárójelben megjegyzendő, talán a szerző nem rendelkezett annyira kifinomult ízléssel, hogy befogadja például Frank Sinatra örökzöld klasszikusát, a My Way-t.

r1.png

Aki ott volt, elmesélheti, micsoda hangulat uralkodott a helyszínen és nehéz szavakba önteni, milyen is az, amikor majdnem 100 ezer ember egyszerre énekli egy világsztár legnagyobb slágereit – vele együtt (ami valószínűleg számára is ugyanennyire megfoghatatlan dolog). Írjanak akármiket is, mindenki döntse el maga, mennyire élvezte a show-t. Ahogy Robbie Williams egyik személyes hangvételű dalában, a The Road to Mandalay-ben is énekelte este: „There's nothing left for you to give, The truth is all that you're left with.” (Mást már nem adhatok neked, az igazságot magaddal vitted.)

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 08. 14. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr3214014910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása