Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Térkép a csillagokhoz

2018. június 10. - Péntek Tünde

Amikor először olvastam valahol a film címét, jó érzés töltött el és egy gyönyörű, felhőtlen nyári éjszakai égboltot láttam magam előtt. Amikor megnéztem a film bemutatóját, rájöttem, hogy nem egészen erről van szó, de egy Hollywoodban játszódó történet azért még csilloghat. Amikor pedig magát a filmet tekintettem meg, sok minden eszembe jutott, de annak semmi köze nem volt a szépséghez.

A Térkép a csillagokhoz több szálon futó, ám egészen hamar átlátható és összekuszálódó eseményáradatot mutat be. A történet középpontjában egy hollywoodi család áll: az édesapa sikeres pszichológus, aki legújabb könyvét reklámozza, az édesanya a kisfia színészkarrierjét egyengeti, a lányról pedig inkább senki sem beszél. Az édesapa egyik páciense egy kiégett színésznő (Havana), akinek édesanyja szelleme jelenik meg néha. Amikor Havana egy új személyi asszisztenst vesz fel, akkor indul be igazán a cselekmény és egy olyan végkifejlet felé vágtat, amelyhez vezető út minden képzeletet felülmúl…

1_21.jpg

Persze lehetett volna előre sejteni, hogy David Cronenberg nem az a fajta rendező, aki cukormázas, csillogó, romantikus filmeket ad ki a kezei közül. Általában a dolgok árnyoldalaira helyezi a hangsúlyt és nála éppen ellentétesen működik a „minden rosszban van valami jó” közhely. Mi több, szívesen jelenít meg filmjeiben eltorzult karaktereket, öncélúan erőszakos, durva és képmutató embereket, akik magas ívben tesznek mindenki másra. A Térkép a csillagokhoz halmozottan mutat be mindent, amivel korábbi alkotásaiban megdöbbentette a jó érzésű nézőket. Íme egy lista csak néhány filmbeli meghökkentő momentumról: kutyagyilkosság, drogozó tinédzser, piromániás, összeégett bőrű lány, gyermekét verő szülő, önmagát izgató meztelen férfi, megcsalás, lelki terror, gyerek gyilkosság, brutálisan véres gyilkosság, szellemek… Ha Az újságos fiú című alkotás azzal írta be magát a filmtörténelembe, hogy „ez az a film, amelyben Nicole Kidman lepisilte Zac Efront”, akkor a Térkép a csillagokhoz lesz az a filmben, amelyben a székrekedéses Julianne Moore ereget és Mia Wasikowska szeme láttára törli ki a fenekét.

2_18.jpg

A Térkép a csillagokhoz-ban valójában egyetlen olyan karakter sincsen, akit normálisnak lehet nevezni. A kívülállók számára ezek az emberek testesítik meg a hollywoodi álmot, azonban a film célja éppen az, hogy megmutassa, mekkora a differencia a látszat és a valóság között. Cronenberg filmje elég kiábrándult összképet mutat az álomgyárról, amelyben mindenki csak hajszolja a sikert és az élvezeteket, azonban az igazi boldogság közelébe sem kerülnek.

Külön érdemes kiemelni a nagyszerű színészi alakításokat is. Julianne Moore talán első olyan filmje, amelyben nem vörös a haja, de ennek ellenére a legemlékezetesebb és legerősebb játéka is Havana megformálása. A kiöregedő, törtető, képmutató, gonosz, önző és önértékelési problémákkal küzdő karakter megelevenítése igazi csemege egy olyan vérbeli színésznőnek, mint Julianne Moore, aki élni is tud a lehetőséggel, bravúrosan játszik. Mia Wasikowska számára is különleges ez a szerep, mivel ennyire összetett és bonyolult karaktert megformálni még nem láthattuk eddig. És meg kell állapítani, igazán meggyőző tud lenni akkor is, amikor gonoszul néz és elborul az agya. John Cusack munkásságát nehéz követni, idén például eddig hat filmben is játszott, sok oldaláról megismerhettük már, jelen esetben az ijesztő és drámai arcát mutatja meg. A Térkép a csillagokhoz tipikusan egy olyan film, amiből kár lett volna őt kihagyni, mivel rendszeresen olyan alkotásokban bukkan fel, amelyek nem tartoznak a mainstreamhez. És itt van még Robert Pattinson is, aki főszerepet játszott Cronenberg előző filmjében, a Cosmopolisban. Ezúttal egy mellékszerep jut neki, most is egy limuzin adja számára a fő kontextust, csak most ő a sofőr, nem pedig az utas. Az Alkonyat filmek egykori tinibálványa egyértelműen kitört a régi skatulyából és egyre több arcát mutatja meg drámai szerepekben.

4_14.jpg

Tehát, ezzel a filmmel a néző minden illúziója elszáll Hollywood csillogó világáról. Kicsit olyan hatása is lehet, hogy jobb lett volna mindezt nem látni és megmaradni naiv tudatlanságunkban. Cronenberg nem fukarkodott a meghökkentő képsorokkal, ráadásul azok olyan gyors egymásutánban jönnek, hogy a nézőnek még feldolgozni sincs ideje, mert már is ott a következő. Néha a kevesebb talán több lett volna. Ha más nem is, de a Térkép a csillagokhoz filmcím megmarad gyönyörűnek a film vége után is.

3_14.jpg

Térkép a csillagokhoz (Maps to the Stars, 2014)

kanadai-amerikai-francia-német dráma, 111 perc

Főszereplők: John Cusack, Julianne Moore, Mia Wasikowska, Robert Pattinson

Rendező: David Cronenberg

Forgalmazó: Cinetel Kft.

A cikk eredeti megjelenése: 2014. 09. 21. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr3714022588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása