Faji zavargás dúlt az angyalok városában 1992 áprilisának végén: olyan jelenség történt, amely már hosszú évek óta nem jellemezte az Egyesült Államokat.
Az előzmény szorosan összefügg a modern társadalom technikai felszereltségével és kommunikációs szokásaival. A Los Angeles-i éjszakában négy fehér rendőr alaposan összevert egy letartóztatott fekete férfit, Rodney Kinget. Igaz, a vádlottnak már volt némi bűncselekmény a rovásán, illetve korábban is összeütközött a törvénnyel. A világ sok országában pedig a rendőri munkával járó feszültség ilyesféle szabálytalan levezetése valójában mindennapos.
Az Egyesült Államokban viszont két évszázados alkotmányos jogok védik a letartóztatottakat, és ebben az esetben az ügyet nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. Egy polgár ugyanis, aki szemtanúja volt az esetnek, véletlenül keze ügyében tartotta a video felvevőjét, és rögzítette a verés perceit. A felvétel belekerült a tömegkommunikáció rendszerébe, és állásfoglalásra kényszerítette a nézőket. Egy kaliforniai bíróság végül felmentette a négy rendőrt. Továbbá egy másik hasonló eset is borzolta a kedélyeket: Reginald Denny, fehér kamionsofőr története, aki teherautójával kénytelen volt megállni egy piros lámpánál, ez pedig éppen a „Nyolc Adag Kokó Rémei” nevezetű banda területén helyezkedett el. Denny-t fekete suhancok kirángatták és agyonverték. Mindezt kamerák is vették, mivel a közelben forgatták a Terminátor egyik epizódját és helikopterről is filmeztek. Ezután a gettószerű, feketék lakta negyedek lakossága három napon át tombolt főként Los Angelesben, de Houstonban, Seattle-ben és Miamiban is érezhető volt az elégedetlenség.
Richard Rayner újságíró ekképp emlékezik a zavargás első napjára: „Egy reggel, ahogy a barátnőm lement a ház alatti garázsba, emberi ürüléket talált a kocsink szélvédőjén. Az ürüléket… gondosan eldolgozták: 120x60 centis, meglehetősen vastag, tökéletes téglalapot hordtak fel az üvegre.” Ez pedig még a ’barátságosabb’ atrocitások közé tartozott. A feketék célpontjai közt vezető szerepet töltöttek be az ázsiai boltok; úgy érezték, a szintén „színes” ázsiai bevándorlók vagyonosodása még inkább hangsúlyozza a fekete lakosság viszonylagos szegénységét. Los Angelesbe végül kétezer Nemzeti Gárdistát vezényeltek, majd hozzájuk a tengerészgyalogság is csatlakozott – így sikerült leverni a forrongást.
A mérleg ötvennyolc halott: közülük huszonöt fekete, tizenhat latin-amerikai származású, nyolc fehér, két ázsiai, egy algériai, egy indiai vagy közel-keleti, összesen negyvennyolc férfi és öt nő. Emellett több száz sebesült és az anyagi kárt egymilliárd dollárra becsülték a szakértők.
Végül 1993. április 7-én a bíróság új döntést hozott a Rodney Kinget bántalmazó négy fehér rendőr ügyében. Az új ítéletben két rendőrt bűnösnek találtak. Ugyanakkor a Los Angeles-i rendőrség mind a négy rendőrt elbocsátotta állásából.
A cikk eredeti megjelenése: 2011. 04. 29. www.nembulvar.hu