Szépkorú banditák

2019. február 03. - Péntek Tünde

Bármennyire is elöregedő társadalom élünk itt Európában, sokan nem érik meg, hogy 80 évesek legyenek. Ha pedig mégis, az ebben a korban járó emberek sajnos gyakran betegségekkel küzdenek, vagy csak árnyai korábbi önmaguknak. A nagy álmok országában, Amerikában viszont azon sem kell meglepődni, ha még olyan aktív 80-asokról hallunk, akik nemhogy nem vonultak nyugdíjba, de ugyanolyan lelkesedéssel dolgoznak, mint egy fél évszázaddal ezelőtt. Két ikonikus hollywoodi csillag, Clint Eastwood és Robert Redford szinte egyszerre jelentkezett egy-egy törvényen kívüli figura karakterével, amelyek között akarva, akaratlanul is felfedezhetünk némi párhuzamot.

A csempész

Az idén 89. életévét betöltő Clint Eastwood valószínűleg egy másik bolygóról érkezett. Annyi idősen futott be színészként, mint ahány évesen a sportolók karrierje véget ér - és az azóta eltelt 55 évet töretlen lendülettel dolgozta végig. Nem kevesebb, mint 5 Oscar-díjat őriz a vitrinjében, mindegyiket rendezői vagy produceri tevékenysége révén nyerte el. Legelismertebb filmjei közé tartozik a Nincs bocsánat, Millió dolláros bébi, Titokzatos folyó, Elcserélt életek és Levelek Iwo Dzsimából, de olyan közönség kedvenceket is készített, mint a Gran Torino, A szív hídjai és az Amerikai mesterlövész. Pályafutása során számtalan kérdéskört végigjárt már, de az utóbbi évtizedekben leginkább az amerikai társadalomról forgat, olyan hétköznapi emberekről mesél, akik hősökké váltak (Sully – Csoda a Hudson folyón, A párizsi vonat), illetve arról is beszél, hogy milyen irányba tart a világ, többször előveszi a generációs szakadék és faji sokszínűség okozta világszemléletbeli különbségek tematikáját is.

Ha eddig nem lett volna egyértelmű politikai beállítottsága, Eastwoodról érdemes azt is tudni, hogy regisztrált republikánus Kaliforniában, 1968-ban például Richard Nixon kampányát is támogatta. 2012-ben óriási botrányt kavart azzal, hogy a Floridában tartott négynapos elnökjelölt-állító rendezvényen Barack Obamát gúnyolta negyedórás beszédében. „Három dolgot akartam elmondani: hogy Hollywoodban nem mindenki baloldali, hogy Obama számos ígéretét megszegte, és hogy az olyan elnököt le kell váltani, aki nem végez jó munkát. Erre a demokraták azt hitték, szenilis lettem, a republikánusok pedig biztosak voltak benne” - nyilatkozta később. A felszólalás sokak körében felháborodást váltott ki, de a közvélemény-kutatások szerint emlékezetesebb beszéd volt, mint magáé az elnökjelölté. Eastwood ironikusan csak ennyivel kommentálta végül az ügyet: „Csalódtam a reakciókban, azt hittem, legalább jelölnek elnöknek.”

Több alkalommal kinyilvánította, hogy színészként már nem lép a kamera elé, ám a most bemutatott, A csempész főszerepére egyszerűen nem tudott nemet mondani. „Egyszer csak azon kezdtem gondolkodni, hogy végül is szórakoztató lenne eljátszani egy embert, aki még nálam is idősebb.” A film megtörtént eseményeken alapul: 2011-ben az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) elkapott egy 90 éves drogcsempészt, akiről kiderült, hogy a Sinaloa kartell legendás figurája: tíz éven át kerülte el a hatóságok figyelmét, és közben több száz kiló kokaint szállított furgonja platóján. Akárcsak a filmben, Leo Sharp az életben is koreai háborús veterán és híres virágkertész volt, és az alvilág őt is csak „El Tata” (A Nagyapó) néven ismerte.

A csempész főhőse egy szerencsétlen öregember, aki képtelen haladni a korral, így elveszíti házát, minden megélhetését, családjával pedig már évtizedekkel ezelőtt megutáltatta magát. Ám a szerencse mégis rátalál jól fizető drogfuvarok formájában. Tulajdonképpen Eastwood ugyanazt a konzervatív, rasszista, élcelődő öregembert alakítja, mint a Gran Torinoban, gátlástalanul kifigurázza a feketéket, a mexikóiakat és a leszbikusokat. Mi több, most rádob még egy lapát öniróniát is, mivel a 90 éves bácsi nem veti meg fiatal hölgyek társaságát sem. Ezáltal a vén cowboy megint egy újabb színt mutat meg színészi palettájából, bármennyire is a megszokott formáját hozza, mégis újszerű az alapvetően hétköznapi, tétova figura szerepében.

Szórakoztató faktora ellenére A csempész meglepően mély, megható és elgondolkodtató film lett. Eastwood, talán idős korának köszönhetően, kicsit jobban elment a szentimentalizmus irányába, mivel mostani művének legfontosabb üzenete a család és annak megbecsülése lett. A témakör választás sem a véletlen műve, hiszen Eastwood magánéleti elemeket is beleépített a filmbe. Tudniillik a valóságban ő sem az a minta-apa figura, kétszer nősült, de összességében öt anyától született hét gyermeke (két fiú és öt lány). Mialatt jegyben járt első feleségével, egy másik kapcsolatából megszületett Laurie nevű lánya, akit örökbe adtak, és a színész sokáig nem ismerte el az apaságot. A csempész premierjén viszont életében először, a nyilvánosság előtt mutatkozott Laurie-val. A filmhez fűződő komoly érzelmi kötődését pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a lányát alakító színésznő a valóságban is a gyermeke, Alison Eastwood.

„Egy nap majd meg kell beszélnie a halállal, hogy mennyi rossz dolgot tett az életében” – nyilatkozta filmbeli karakteréről Eastwood, de nyilvánvalóan egy 89 éves férfi esetében nemcsak a munkához köthető gondolatok ezek a végső elszámolásról. Nem lepődnék meg, ha valóban ez lenne Clint Eastwood utolsó filmszerepe, hiszen gyönyörűen zárná le pályafutását. Ráadásul a történetben életbölcsességeit éppen annak a nyomozónak mondja, akit Bradley Cooper alakít – mintha csak átadná a stafétát. A két színész az Amerikai mesterlövészben dolgozott együtt először, de Eastwood bátorította arra is, hogy ne féljen a rendezéstől, és ő passzolta le neki a Csillag születiket, amivel Cooper eddigi legnagyobb szakmai sikereit érte el, és bemutatkozott direktorként is.

A csempész (The Mule, 2018)

amerikai életrajzi dráma, 116 perc

Rendezte: Clint Eastwood

Főszereplők: Clint Eastwood, Bradley Cooper, Andy Garcia

The Old Man & the Gun

Habár hazai forgalmazóra még nem talált a film, így egyelőre nincsen magyar címe, de nem lehet nem észrevenni, mennyire összecseng Ernest Hemingway Az öreg halász és a tengerével. A film nemcsak egy hetvenéves bankrabló valós történetét meséli el, hanem egy páratlan színészi karrier befejezéséül is szolgál. A főszerepet a 83 éves Robert Redford játssza, aki – Eastwoodhoz hasonlóan – színészként futott be a 60-as években, viszont Oscar-díjat rendezőként (illetve életművéért) kapott. Akárcsak kollégája, Redford is kijelentette, hogy ez lesz az utolsó szerepe, innentől a rendezői és produceri tevékenységére (illetve az általa alapított Sundance Filmintézet ügyeire) akar koncentrálni. „Vidám filmmel szeretném befejezni” – mondta a Torontói Filmfesztiválon, ami kétség kívül sikerült is neki.

Az általa alakított Forrest Tucker azzal szerzett hírnevet magának, hogy évtizedeken át bankokat rabolt afféle hobbi gyanánt, még 70 évesen is, illetve élete során 16 alkalommal szökött meg Amerika különböző börtöneiből. A film rendezője, David Lowery eredendően szilárd tényeken alapuló bankrablós drámát képzelt el, mindenféle mellébeszélés nélkül. Így azonban Redford nem érezte magáénak szerepet, és nem felelt meg annak a koncepciónak sem, hogy pályafutásának összegzése lehessen. Lowery végül olyan perspektívából dolgozta fel az alapanyagot, amely szerinte még Tuckernek is tetszene. Kicsit kiszínezte a történetet és némi humort csempészett bele – ezáltal egy igazán vidám és könnyed alkotás született, amely így már tökéletesen passzolt Redfordhoz is.

Bár ha végiggondoljuk az alapvető tényeket, hogyan is sülne ki bármi komoly abból a sztoriból, ami szerint egy hetven éves bácsi a kocsija kipufogójának durranását használja a fegyver dörrenésének imitálására? Hiszen egy olyan vajszívű banditával van dolgunk, aki sosem sütötte el a pisztolyát. Forrest Tucker bankrablásaiban nincsen semmi brutalitás és erkölcstelenség. Még az általa kifosztott bankok dolgozói sem tudnak haragudni rá, rendkívül udvarias és jó kedélyű emberként írják le az idős férfit. Ehhez illően egy hasonlóan jámbor, de nagyon elszánt nyomozó üldözi, akit az Oscar-díjas Casey Affleck alakít. Akárcsak A csempész esetében, ezúttal is lezajlik egy életbölcsességekkel tarkított beszélgetés a két főszereplő között. Tucker szintén élete alkonyán jut el arra a pontra, hogy a gyökértelen létet a családi fészekre cserélje, de persze így sem veszik ki belőle a csibészségre való hajlam.

Redfordot gyakran írják le afféle magányos cowboy-ként, Hollywood zajától távol, a utahi hegyek között építette fel otthonát, és köztudottan imádja a lovait (nem véletlenül rendezte és a főszerepet is magára vállalta A suttogó című filmben). A The Old Man & the Gun-ban kifejezett geg a színész számára, hogy az általa játszott figura ódzkodik a lovaglástól – aztán csak-csak megjön a kedve hozzá. De nemcsak a lovas utalás ad plusz réteget, hanem az egész Redford-életmű kirajzolódik benne. Kezdjük ott, ahogy a film is: „Ami itt látható lesz, jobbára igaz.” Ha esetleg ismerősen cseng a mondat, akkor minden bizonnyal láttuk már a Butch Cassidy és a Sundance kölyköt, ami meghozta a világsikert Redford számára. Paul Newmannel a valóságban is jó barátságot ápoltak és pályafutásuk során még egyszer dolgoztak együtt A nagy balhé című gengszterfilmben – amiért karrierje egyetlen színészi Oscar-jelölését kapta Redford. A The Old Man & the Gun-ból természetesen ez sem maradhatott ki, itt is viszont láthatjuk A nagy balhéban annyiszor bemutatott, nonverbális kommunikációs eszközt, ahogy a bűnözők egymásnak jelzést adnak az orruk megpöccintésével.

Tucker történetét egy vidám montázs ismerteti a film közepe táján, amiben a pofátlanul jóképű, fiatal Robert Redford is megelevenedik: a snittek az 1966-ban készült Üldözők-ből vannak, amelyben Marlon Brando próbálta elkapni őt. A The Old Man & the Gun befejezésekor még egy végső montázst kapunk Tucker szökési kísérleteiből, amelyek pont úgy vannak beállítva, hogy egyértelműen megidézzék Redford leghíresebb szerepeit. Próbáljon meg bárki ennél stílusosabban nyugdíjba vonulni.