Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Backstreet Boys Budapesten

2019. június 26. - Péntek Tünde

Aki a '90-es években volt tini, minden bizonnyal kiválóan emlékszik a Backstreet Boys-ra, netán még a legnagyobb slágereiek közül is kapásból fel tud idézni 4-5 számot így 20 év távlatából. A világ legsikeresebb fiúbandájának  nem kevesebb, mint 13 db Top40-es daluk volt eddig és 130 millió albumot adtak el. Ráadásul 22 év után ismét ellátogatottak Budapestre egy szenzációs showműsorral.

01_11.jpg

Honnan is indult a Backstreet Boys?

Lou Pearlman menedzser a New Kids on the Block hatására döntötte el a kilencvenes évek elején, hogy létrehozza saját fiúbandáját. Hirdetések és meghallgatások sorozata után megtalálta A. J. McLean-t, Howie Dorough-t, és Nick Carter-t.  Nem sokkal később Kevin Richardson is bekerült közéjük, aki beajánlotta unokatestvérét, Brian Littrellt is. Az immár 5 fős együttest pedig egy Orlando-i Backstreet Market nevű bolhapiac után nevezték el, így alakult meg a Backstreet Boys 1993. április 20-án.

00_15.jpg

A Backstreet Boys első koncertjét 1993. július 8-án adta Orlando-ban. Európában is villámgyorsan nőni kezdett a népszerűségük, 1996-ban Németországban őket választották a legjobb külföldi együttesnek miután az "I'll Never Break Your Heart" aranylemez lett, és ezzel ők lettek a legsikeresebb debütálók a világon. 1997-ben megkezdték a második albumuk (Backstreet's Back) felvételét, és kiadták a "Quit Playing Games With My Heart"-ot júniusban. A lemez az USA-ban és több európai országban is elsöprő sikert aratott, decemberben pedig egy 20 országot érintő turnéba kezdtek.

Ám a kezdeti sikerek után nehezebb időszak következett a Backstreet Boys háza táján. Még ugyanebben az évben a srácok sikkasztás miatt beperelték Pearlmant, amiért a profit 75%-át felvette, elhagyta az együttest, akiknek hitelt kellett felvenniük az írók és zenészek kifizetéséhez. 1998-ban Brian szívműtéten esett át veleszületett szívbetegsége miatt. Később egy fellépést is lemondtak, mivel Howie testvére meghalt.

A Backstreet Boys történetében viszont hamar jóra fordulatak a dolgok. Például emlékezetes volt 1998. októbere, amikor is megkapták Orlando város kulcsait a polgármestertől, hálából azért, hogy 250 ezer dollárt kerestek egy koncerttel a tornádó károsultjainak. 1999. február 27-én pedig a "Backsreet Boys" gyémántlemez lett, mivel 10 millió példányt adtak el belőle. Majd 2000. november 21-én Black&Blue címmel megjelent negyedik albumuk is, amivel szintén óriási sikereket értek el.

011.jpg

Azonban 2001-től az együttes szünetet tartott és néhányan elkezdték építeni saját karrierjüket. Nick például "Now or Never" címmel adta ki első szólólemezét, amelyen "rockosabb" hangzás dominált, míg Brian "Welcome Home" címmel jelentette meg keresztény pop albumát. Csak 2005-ben alakult újra a banda és kijött a Never Gone, majd ismét stúdióba vonultak. 2007-ben újra feltűntek, azonban csak 4 taggal, mivel Kevin nem folytatta énekesi pályáját, állítása szerint azért, mert inkább családapai szerepére kívánt koncentrálni. Új albumuk "Unbreakable" címmel jelent meg 2007. október 30-án. A számok stílusában nagy változás történt: kevesebb volt a táncos-pörgős dal és előtérbe kerültek a lassúbb, érzékenyebb dalok. Brian így nyilatkozott erről: „Valószínűleg ez a legsokrétűbb album, amit valaha készítettünk és készíteni fogunk. Sokkal realisztikusabb, mint az előzőek, az életről szól, sokszor a veszteségekről, szerelemről és csalódásról.”

04_12.jpg

2009. október 6-án jelent meg "This is us" című albumuk, amellyel visszatértek a dance-pop stílushoz. Az új lemezzel 2009-ben turnéra is indultak először Európában, majd Amerikában - illetve az év végén egy luxushajó utat szerveztek, mellyel lehetőséget adtak rajongóiknak, hogy személyesen eltölthessenek velük pár napot. Ezen az úton jelentették be, hogy összeállnak a New Kids On The Block-kal egy világkörüli turné erejéig - emellett egy közös dalt is kiadtak. A koncertek után a srácok stúdióba vonultak, hogy felvegyék következő albumukat, az "In a World Like This"-t, ismét 5 taggal, ugyanis Kevin visszatért a csapathoz. Ezután pár évig ismét egy csendesebb időszak következett.

03_13.jpg

A DNA World Tour Budapesten

A Backstreet Boys legújabb, DNA című legújabb albumát 2019. január 25-én jelentette meg. Május 11-én kezdte meg a csapat a DNA World Tour elnevezésű koncertkörútját, ami az elmúlt két évtizedük legnagyobb aréna turnéjának számít. A több mint 3 hónap alatt végigjárják Európát és Észak-Amerikát, olyan helyeken lépve fel, mint például a londoni O2, a párizsi   AccorHotels Arena vagy a berlini Mercedes-Benz Arena. Utolsó európai állomásként a szenzációs show Budapestre is megérkezett, 2019. június 25-én léptek fel a srácok a Papp László Sportarénában. A Backstreet Boys nem először járt nálunk, még 1996-ban és 1997-ben is adtak koncertet hazánkban. Viszont az azóta eltelt 22 évben sem felejtették el őket a magyar rajongók, a 2019-es fellépésre a jegyek 1-2 órán belül elfogytak még tavaly novemberben.

02_13.jpg

A Sportaréna befogadóképessége 12 500 fő, ami teljes kihasználtsággal üzemelt a Backstreet Boys koncerten. A nézőtér pedig jóformán felrobbant, mikor este 9 óra magasságában megjelent az 5 amerikai srác a színpadon - akik egyébként már nem is annyira srácok, egyedül Nick Carter tapossa még a 30-as éveit, a többiek 40 felett járnak. De persze ez így is van rendjén, hiszen a célközönség is 20 évvel idősebb lett a Backstreet Boys fénykora óta. Az egész koncert alatt olyan hangulat uralkodott, mintha pár kihagyott alkalom után végre rászántuk volna magunkat egy osztálytalálkozóra: régi kedves ismerőseinket láthattuk, akik tulajdonképpen ugyanolyanok, mint voltak, csak mégis eltelt 1-2 évtized.

2_87.jpg

Maga a Backstreet Boys is rájátszott erre, gyakorlatilag az egész fellépés erről szólt. Az együttes talán mindegyik tagja elmondta, hogy már 26 évvel ezelőtt alakultak meg, illetve arról is nosztalgiáztak, hogy ki hány éves volt, mikor először találkoztak - Nick Carter például csupán 12 volt. És ennek - illetve a közönség legnagyobb - örömére a teljesség igényével az összes nagy slágerüket elhozták, nem mellesleg pedig az új albumról is felcsendültek dalok, de igazából azok csak afféle töltelékként szolgáltak, nem ezektől őrültek meg az egykori BSB-rajongó tinilányok. Sokkal inkább attól, amikor megszólalt a Get Down, az Everybody, a Shape of My Heart, az Incomplete, a Quit Playing Games With My Heart, a Show Me The Meaning Of Being Lonely, a More Than That, a Larger Than Life, a The Call, a The One, az As Long As You Love Me, vagy az I Want It That Way. Meg persze a nosztalgia részét képezte az is, hogy Nick-nek már csak a puszta jelenlététől is visításban tört ki a nagyrészt 30-as hölgyközönség - hát meg még mekkora ovációt kapott akkor, amikor már énekelt és táncolt is. Mindenféle túlzás nélkül állítható, hogy csak úgy röpködtek a melltartók a színpadra.

1_90.jpg

A legdurvább viszont az az egészben, hogy ennyi év után kiderült, hogy nemcsak Brian tud úgy isten igazából énekelni a csapatban, hanem a többieknek is van hangjuk. Na jó, talán Kevin nem bontakozott ki annyira, de az ő esetében sem merült fel annak gyanúja, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, hogy csupán tátog. És ez a srácok még ennyi év után is ugyanúgy nyomták a tánckoreográfiákat, mint anno - az összes hatásvadász mozdulat megvolt, a közönség pedig most is ugyanúgy imádta. Nemcsak afféle haknival készültek, hanem egy 2 órás koncert erejéig baromira látványos színpadtechnikai megoldásokat és lézershowt hoztak - az Incomplete közben például úgy folyt a víz a ledfalon, hogy csoda, hogy a fiúk megúszták szárazon. Habár a koncertnek voltak olyan részei (főként az új számok révén), amikor kevésbé lehetett érezni az őrületet a nézőkön, mint mondjuk egy As Long As You Love Me közben, azért nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az első pillanattól az utolsóig garantált volt az önfeledt szórakozás. Talán a nézők többsége maga sem gondolta volna, hogy ennyire vissza lehet varázsolni a már rég elfeledettnek hitt tinikorukat.

3_82.jpg

A Backstreet Boys-ban az a legnagyszerűbb, hogy bármennyire gagyinak tűnik ez az egész ugrabugrálás és nyálas imidzs, a tagok mégis annyira lazák és természetesek, hogy mindenki bekajálja nekik, hogy ez még most is baromi jó. Másképpen mondva, ilyen hihetetlen karrierrel a hátuk mögött sem azt éreztették a közönséggel, hogy szupersztárok lennének, hanem 5 havert láthattunk a színpadon, akik most összegyűltek nosztalgiázni egyet, hogy megmutassák, egykor mivel váltak sikeressé. Lehet, hogy ciki volt, de itt az élő példa, hogy még 20 évvel később is tökre működik és vevő rá mindenki. A jó hír pedig az, hogy az együttes megígérte, hogy itt nincsen vége a dolognak: jövőre visszatérnek Magyarországra. Várjuk őket szeretettel.

1_91.jpg

Képek forrása: innen, innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr6814907728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása