Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Színész és/vagy énekes?

2019. június 30. - Péntek Tünde

Nem Lady Gaga az egyetlen, aki befutott énekesnőként megpróbálkozott a színészkedéssel is. Habár ő a Csillag születikkel kifejezetten szép sikereket ért el, általában nem ez a jellemző. Szakmai szempontból sokszor bukással zárul, amikor a sztárok a színpadot mozivászonra cserélik. Ennek alátámasztására jöjjön 10 példa.

00_14.jpg

Hullámhegy – Madonna

Az elkényeztetett amerikai milliomosnő és a jóképű olasz halászlegény románca a lakatlan szigeten olyan csúfosan megbukott, hogy a kritikusok szabályosan gyalázták. Maga a film groteszk komédiának nem elég humoros, társadalmi kritikával dúsított szerelmi drámának viszont gyenge. Madonna játéka pedig rosszabb, mint valaha – habár korábban sem kapott sok dicsérő szót érte.

01_10.jpg

Gengszter románc – Jennifer Lopez

Madonnához hasonlóan Jennifer Lopez is elég sok filmmel próbálkozott, habár sosem biztatták a kritikusok, hogy érdemes lenne színészettel foglalkoznia. Karrierjének eddigi mélypontja a Gengszter románc volt, amelyben akkori párja, Ben Affleck játszotta a másik főszerepet. Szakmailag és anyagilag is akkorát buktak vele, hogy minden idők leggyengébb filmjei közé felkerültek vele, jelenleg 2,4 ponton áll az IMDb-n.

02_12.jpg

Glitter – Ami fénylik – Mariah Carey

Mariah Carey egy tipikus „szegényből gazdaggá” történettel mutatkozott be a mozivásznon, a film cselekménye pedig a felboruló dominók kiszámíthatóságával bontakozott ki. A Glitter nagyrészt negatív kritikákat kapott a kritikusoktól, és a ráfordított költségek sem térültek meg. A 22. Arany Málna-gálán a filmet hat kategóriában jelölték, legrosszabb film, legrosszabb színésznő, legrosszabb mellékszereplő (Max Beesley), legrosszabb rendező, legrosszabb forgatókönyv, legrosszabb pár (Mariah Carey mellei) kategóriában, ebből Carey a legrosszabb színésznőnek járót megkapta. Egy 2010-ben adott interjúban Mariah Carey megjegyezte, hogy szerinte a film sikertelensége nagyrészt annak köszönhető, hogy a filmzenealbum a New York-i terrortámadás napján jelent meg…

03_12.jpg

Carmen egy hip hopera – Beyoncé Knowles

Beyoncé színésznői debütálása a híres opera modernizált változatában történt meg. A múlt századi spanyolországi Sevilla helyett a mai amerikai Philadelphia városában él Carmen, és ezúttal hiphop stílusban énekel. A film sem a nézők, sem a kritikusok tetszését nem nyerte el, viszont mindez nem vetette vissza Beyoncé színésznői ambícióit, habár azóta sem aratott sikereket.

04_11.jpg

Díva – Christina Aguilera

A Díva alaptörténete mutat némi rokonságot a Csillag születik sztorijával, egy tehetséges fiatal lányról szól, aki Los Angeles-be érkezik, ahol nem sokkal később hatalmas sztár lesz belőle. A mentora pedig nem más, mint Cher. Ebben a musicalfilmben viszont az emberi sorsok helyett az éneken és a látványos színpadi elemeken van a hangsúly, így elég felszínesre sikerült a sztori, akárcsak a színészi alakítások, végeredményben sem a nézők, sem a kritikusok tetszését nem nyerte el.

05_9.jpg

Álmok útján – Britney Spears

Britney Spears sem alkotott túl maradandót színésznőként, aki az Álmok útján című road movie-ban tulajdonképpen saját magát játszotta. A vidéki kislány története, aki érettségi után megszökik otthonról, és Los Angeles-be megy a barátaival egy meghallgatásra, most 3,4 ponton áll az IMDb-n. 

06_9.jpg

Valentin nap - Taylor Swift

Napjaink egyik legkörberajongottabb popsztárja Taylor Swift is megpróbálkozott a színészkedéssel. A Valentin nap című komédiában annyira botrányosan játszotta az ostoba szőke gimis csajt, hogy még az előzetesben sem emelték ki a nevét.

07_9.jpg

Csatahajó – Rihanna

Rihanna a Hancock rendezőjének tengeri űrlényinváziós akciófilmjében debütált színésznőként, de elég vegyes kritikákat kapott. Persze nagyon nem kockáztatott a sablonos szereppel, nemcsak az általa alakított tengerészgyalogos torpedózta meg a filmélményt. Mindenesetre még nem adta fel színészi ambíciót.

08_10.jpg

Xanadu - Olivia Newton-John

Habár Olivia Newton-John a Grease-zel, minden idők egyik legsikeresebb musicaljével szupersztárrá vált, két évvel később igencsak mellé nyúlt a Xanadu-val – és nem is nagyon erőltette a későbbiekben a színészi karriert. A kiváló zene, a jól megrendezett táncjelenetek és a látvány sem tudták ellensúlyozni a Xanadu cselekményének és a párbeszédeinek kétségtelen gyengeségeit. Sokan nehezményezték Olivia Newton-John ausztrál akcentusát, a televíziós filmekre emlékeztető kameramozgásokat és a múzsák körüli, hosszú és nehéz munkával készített aura jellegű fényeffektusokat. Voltak, akik az egész filmet egy LSD mámorban tett „utazáshoz” hasonlították.

09_8.jpg

Több mint testőr – Whitney Houston

Whitney Houston ezzel az ízig-vérig huszadik századi, romantikus szerelmi történettel debütált mint színésznő. A pályája csúcsán álló énekesnő mellett a testőrét a kilencvenes évek egyik szupersztárja, Kevin Costner játssza. Több mint testőr kétségtelenül az egyik legidőtállóbb film, amit popsztárral forgattak, legalábbis ami a közönség múlhatatlan szeretetét illeti, mert a kritikusok leginkább a sablonos giccset látták benne. 

10_53.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7114906750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása