„Időnként történik valami, ami még jobban összeköt, közelebb visz egymáshoz bennünket. A családokat az esküvők, gyermekek születése és halálesetek hozzák össze; katasztrófák, háborúk és sportversenyek egyesítik a nemzeteket, amikor mindenféle ember egy ütemre lép. Néha pedig olyasmi is megesik, ami az egész emberiséget összerántja, mindannyiunk sorsát egybekapcsolja, mintha löketet kapna a gravitációs erő, és összeszűkülne a világ, egy pillanat alatt közelebb kerül minden, és minden ember emlékszik rá, hol volt, amikor meghallotta, mi történt.”
(A cikkben olvasható idézetek Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget című regényéből származnak, illetve a szerző saját Izlandon készített fényképei láthatók, a könyvborító kivételével.)
„Ne szomorkodj, ha egyedül vagy. Néha mindennél jobb egyedül lenni.”
Mintha egy emberöltővel ezelőtt történt volna, amikor egy fárasztó munkanap után betértem csak úgy kikapcsolódásként a sarki könyvesboltba, és elkezdtem nézelődni. Nem zavartak a mellettem sétálgató, olvasgató emberek. Nem aggódtam amiatt, hogy ki milyen közel áll hozzám, és azt sem figyeltem, hogy egyáltalán visel-e maszkot vagy kesztyűt, aki a közelembe jön. Teljes lelki nyugalommal vettem kezembe az érdekesnek tűnő műveket, hiszen szeretem a saját ujjaimmal is érzékelni, hogy milyen a tapintásuk. És persze mindig bele is lapozok a könyvekbe, mert az sem mindegy, hogy a szemeimnek mennyire kellemes a tördelés és a sortávolság. Amikor pedig megérzem azt a semmivel sem összetéveszthető illatot, ami a frissen nyomtatott írásokból árad, akkor bizony könnyen kísértésbe tudok esni, hogy megmentsek egy példányt a könyvesboltból. Vagy többet.
„Olykor egyetlen emberré zsugorodik össze a világ. Egyetlen magányos emberré a kihalt fjordban.”
Szóval éppen ez történt velem azon a bizonyos napon pár hónappal ezelőtt. Akkor még más volt a világ. Olyan, amilyen talán már sosem lesz. Viszont éppen ezen a napon akadt kezembe egy viszonylag vékony könyv, borítóján egy skandináv hatású téli csendélettel. Habár nagyon kedvelem a skandináv krimiket, valahogy sejtettem, hogy ez most más lesz, mivel egy teljesen más szekcióban bukkantam rá, illetve a borítóból sem áradt semmi baljós előjel. Csak a rideg valóság volt rajta rózsaszínes köntösbe bújtatva: hó, elhagyatott ház, tenger és sziklák. És akkor elolvastam, hogy miről is szól Sigríður Hagalín Björnsdóttir 2016-ban írott könyve. Izlandról.
„Nem tudjuk, mi történt. Irányvesztett gyerekek vagyunk, akik bekötött szemmel tapogatózunk egy számunkra érthetetlen játékban. Rengeteg a találgatás, ugyanannyi, mint ahányan vagyunk, mindenki felállította a maga elméletét, az egyik elviselhetetlenebb, mint a másik, és senki sem kíváncsi a többiekére.”
A sziget nem más, mint egy disztópia, aminek az a kiindulópontja, hogy Izland elveszti a kapcsolatot a külvilággal. Akár az elmúlt évek egyik legérdekesebb regényének is nevezhetnénk, mivel izgalmas, valószerű és borzongató történetet mesél el egy elképzelt jövőről – ami sosem volt aktuálisabb, mint ma. Izland ugyanis a világ egyik legszervezettebb országa, és egyik napról a másikra káosz lesz úrrá benne, mivel egy láthatatlan ellenséggel került szembe. Senki sem tudja megmagyarázni, hogy mi történt, de elromlott minden távközlési és koordinációs rendszer, ami a szigeten kívül fut és az egykori vikingek leszármazottai teljesen magukra maradtak a sarkkör közelében, az Atlanti-óceán kellős közepén.
„Semmitől nem kell tartanunk, csak a saját félelmünktől.”
Két évvel ezelőtt volt szerencsém személyesen is megtapasztalni, hogy milyen is Izland a valóságban. Úgy éreztem, mintha egy másik bolygón járnék. Sosem tűnt még annyira félelmetesnek és erőteljesnek a természet ereje, mint ezen az isten háta mögötti szigeten. Nem egyszer jutott eszembe, hogy ha véletlenül egymagam maradnék szemben a természettel ezen a helyen, hát nem sok jót jósolnék a jövőre nézve, annyira élhetetlennek tűnik a végtelennek tűnő lávamezőkkel, kopár sziklákkal, jégmezőkkel és gleccserekkel szabdalt környezet, ahol bármikor kitörhet egy vulkán és a tengerparton egy óvatlan pillanatban simán beránthatnak az óceán közepébe a semmiből eltörő vad hullámok.
„Csaknem ezerkétszáz éve élünk itt, és mindig boldogultunk. Néha nehéz volt, néha hideg volt, de túléltük. És még mindig itt vagyunk, szép, ősi nyelvünkkel, sagáinkkal és verseinkkel, zöld tanyáinkkal, a tenger teli van hallal, a folyók energiával. A mi férfiaink a legerősebbek, a mi asszonyaink a legszebbek, ők szülik a világ legbátrabb gyermekeit. A földön mi élünk a legtovább, akár férfiakról, akár nőkről van szó. Összefogunk, elvégezzük, amit kell, megtesszük, amit meg kell tennünk. Hajrá, Izland!”
Szóval minden tiszteletem a vikingeké, akik élhetővé tudták tenni ezt az élhetetlen szigetet. És valóban, egy ilyen múlttal rendelkező népnek van legkevésbé félnivalója a jövőtől, hiszen akár szó szerint véve, a jég hátán is képesek megélni. Sigríður Hagalín Björnsdóttir könyve viszont rendesen megdöbbentette Izlandot és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról. Mivel a regény pontosan azt mutatja be, hogy a jól felépített és stabil rendszer, ami a világ egyik legszervezettebb országává tette Izlandot, hogyan kezd el repedezni a nem várt események hatására. A sziget tulajdonképpen a thriller, a politikai fikció és a disztópia kiváló kombinációja, ami egyúttal pontos kórképet mutat a modern világról is.
„Le kell vonnunk a történelem tanulságait, hogy ne ismételjük meg a korábbi hibákat.”
Amikor 2016-ban megszületett a regény, valószínűleg maga a szerző sem gondolta volna, hogy pár éven belül ilyen aktualitása lesz, mint most. Ha megnézzük az online könyvesboltok eladási listáit, reneszánszát éli Albert Camus A pestise, Gabriel García Márquez Szerelem a kolera idején-je vagy Margaret Atwood disztópiái – viszont A szigetnél pontosabb és megdöbbentőbb leírást egyikben sem találunk. Lépésről lépésre, aprólékosan bemutatva követhetjük nyomon benne, hogy hogyan hullik darabjaira a katasztrófa előtti élet, és mindennek milyen hatásai lesznek az egyes emberekre, a társadalomra, a politikai vezetőkre – és azokra is, akik nem az ország szülöttei. Ha megnézzük a napjainkban zajló eseményeket, ijesztő párhuzamokat vonhatunk a valóság és eme izlandi fikció között…
„Figyeljetek ránk. Itt vagyunk. Élünk. Ezernyi különböző szállal kapcsolódunk egymáshoz: szavakkal, hangokkal, érintésekkel, szövegekkel, vérrel, dalokkal, kötelekkel, utakkal, drótnélküli üzenetekkel. Néha csak azáltal, hogy ugyanazt a fényes napot látjuk vándorolni az égen, ugyanazt a számot hallgatjuk a rádióban, ugyanazt a szöveget motyogjuk szórakozottan, a vacsora utáni mosogatás közben.”
Az élet, ahogy megismertük, már nem lesz ugyanaz. Ezt a lelkünk mélyén mi is tudjuk, és Sigríður Hagalín Björnsdóttir is tudta, amikor A szigetet megírta. A legrosszabb pedig a kilátástalanság, hogy nem tudjuk, pontosan mivel állunk szemben és meddig fog tartani ez a rendkívüli helyzet. Viszont ez az izlandi könyv sem jósol világvégét, mindenki számára van remény, aki betartja a játékszabályokat. És persze továbbra is ott vagyunk egymásnak. Egyszerűen csak minden más lesz, mint volt – ebbe mi is nyugodtan beletörődhetünk…
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget
ISBN: 9789632785820
Kiadó: Cser, Budapest, 2019
Ha szívesen olvasnál még Izlandról, szíves figyelmedbe ajánlom úti-beszámolómat!
A kék ötven árnyalata - Tavaszi barangolás Izlandon