Egy feltörekvő fiatal színésznő és egy szépreményű jazz zongorista hollywoodi románca lett 2016 egyik legszebb alkotása, amelyre bizony még sok év múlva is emlékezni fogunk és szívesen újra nézzük majd egy párszor. De hogyan is működik ez a varázslat, mitől ilyen nagyszerű a Kaliforniai álom? Lássuk hát!
A történet önmagában még nem tűnik nagy dobásnak vagy túlzottan kiemelkedő műnek: a Kaliforniai álom két útkereső fiatalról szól a Csillagok városában, akik saját álmaikat hajszolják és közben egymásba szeretnek, ám az élet elég gyorsan próbára teszi kapcsolatukat. Nemcsak egy bimbózó románc kibontakozásának lehetünk tanúi, hanem olyan 21. századi gondolatok boncolgatásának is, hogy a karrierért cserébe mennyi mindent vagyunk hajlandók feláldozni, megéri-e kitartani a hőn áhított illúzióink mellett, vagy érdemes kompromisszumokat kötni. Ez az alkotás nem más, mint az álmodozók himnusza, viszont nem kendőzi el a napsütés mögött bujkáló, kijózanító valóságot sem.
A Kaliforniai álom rendkívül színes képvilággal dolgozó, élénk alkotás, amely megidézi Hollywood aranykorát. Habár napjaink Los Angelesében járunk, mégis olyan ikonikus helyszínekre csöppenünk, mint a Casablanca vagy a Haragban a világgal egy-egy forgatási helyszíne és bizonyos jelenetekben teljesen megfeledkezünk róla, hogy kortárs időben vagyunk, annyira visszarepít a légkör az ötvenes-hatvanas évek csillogó világába. Oda, ahol még az is megtörténhet, hogy a boldogságtól szó szerint repülni tudunk, a szerelem kiteljesedése egy áttáncolt éjszaka és Hollywood esti kivilágítása a legpáratlanabb látvány kerek e világon.
A Kaliforniai álom nagyszerűsége abban rejlik, hogy úgy idézi meg ezt a korszakot, hogy mégis modern marad közben. Hasonló forradalmi hatást ért el, mint 2011-ben A némafilmes, ami szintén egy rég elfeledett műfajt öltöztetett új köntösbe. Tisztelgett előtte, megemlékezett róla, és hozzátette mindazt, amit napjainkban kellett, éleslátással kezelte a nosztalgiát. Akárcsak Damien Chazelle rendező, aki egy nagy költségvetésű, ám művészfilmes esztétikájú, nem lineáris idősíkú filmet álmodott vászonra, amelyben hosszú, egyben felvett beállítások váltják egymást, lehetőleg természetes fényben, trükkök nélkül. Nem kevesebb, mint hat év alatt dolgozta ki a Kaliforniai álom koncepcióját.
És akkor arról még szót sem ejtettünk, hogy egy musicalről van szó. Vagyis, vitatnám ezt a meghatározást a maga posztmodern valójában: egy musicalben általában az elejétől a végéig énekelnek. Jelen műben is többször dalra fakadnak a színészek, viszont inkább a beszéd a meghatározó. Ellenben a film bővelkedik a szebbnél szebb zenés betétekben, amelyekben bizony nagyon táncolnak főszereplőink. Így leginkább a zenés film jelzőt lehetne ráhúzni, ha mindenképpen egy műfajba akarjuk betuszkolni a Kaliforniai álmot.
Illetve, az esetek többségében a táncos-zenés szerepekre olyan művészeket szerződtetnek, akik konyítanak valamit a mesterséghez. Nos, minden rosszindulat nélkül kijelenthető, hogy Ryan Gosling csapnivalóan nótázgat, viszont egész jól táncol, Emma Stone pedig tűrhetően énekel, de darabosan mozog. Az meg végképp irreleváns, hogy mindennek ellenére, még a legszőrösebb szívű filmesztéta sem mondhatná azt, hogy elhibázott casting lett volna, mindkét színész szívbe markolóan, őszintén, a lelkét kitéve játszik a maga sete-suta módján, egészséges bájt kölcsönözve ezzel a műnek. Mi több, a díjak és jelölések is azt mutatják mindkettőjük esetében, hogy pályafutásuk eddigi legjobb alakítását nyújtották.
A Kaliforniai álom nagyon ügyesen szakítja ki nézőjét a mindennapokból, amihez sokat hozzáadott a grandiózus zenéje is, ami rendkívül fülbemászóra és eredetire sikeredett. Nehezen lehet leküzdeni a film után, hogy az ember ne dudorássza Justin Hurwitz komponista valamelyik csodálatos dallamát. Azonban az összes közül kiemelendő Emma Stone nagy szólója: tulajdonképpen egy ars poetica gyanánt megszólítja az álomvilágban élőket, bárkit, aki valaha kergetett már egy elképzelést, ami nem tűnt valósnak. Nyilván sokakat ez a jelenet is rendkívül megérint, ám ezután jön még egy bravúros finálé is: egy olyan képsor, ami egyben az utóbbi idők legkegyetlenebb ötlete, ám valahol mégis gyönyörű.Bolond álmodozók, ez nektek szólt!
Kaliforniai álom (La LaLand)
(amerikai romantikus film, 126 perc, 2016)
Rendező: DamienChazelle
Főszereplők: Emma Stone, RyanGosling
Forgalmazó: Freeman Film
A cikk eredeti megjelenése: 2017. 01. 12. www.nembulvar.hu
