Casanova neve egybeforrt a hódítással, elhíresült több száz szeretőjéről. Ám mindennek mi a valóságtartalma? Ismerkedjünk meg közelebbről Casanova igazi történetével.
Gian Giacomo Geronimo Casanova 1725. április 2-án született Velencében, komédiás szülők első gyermekeként. Apja papneveldébe adta, ahonnan botrányos viselkedése miatt hamarosan kicsapták. Nyolc éves volt, mikor apja meghalt, így a velencei suszter leányából tündöklő és tündöklésre törekvő színházi csillag anyjával Zanetta (Gianetta) Farusi-val maradt, ki Szentpétervártól Londonig mindenütt otthon volt Európában. Nem volt apa nélkül elveszett a család. Casanova egyik öccse Francesco Casanova, festő volt, ki csataképeivel nagy sikereket ért el Párizsban, s még Diderot is elismeréssel írt róla. Másik öccse Giambattista, szintén festő volt, drezdai mesterektől tanult és már nagyon fiatalon kiváló képszakértőnek tartották, később a festészeti akadémia igazgatója lett. Casanova egyik húgát a szász választófejedelem udvari zongoramestere vette feleségül.
Anyja színésznő volt. Mivel effajta származását élete során gyakorta nem lett volna szerencsés felfedni, Casanova később családfát hamisított magának, mely késő-középkori spanyol ősökig nyúlt vissza. A társasági életbe gyámapja, egy velencei nemes vezette be, aki mind anyagi, mind szellemi gyarapodását támogatta. Ennek a kapcsolatnak akkor szakadt vége, mikor Casanova elszerette a patrícius feleségét. Botrányos életvitele miatt a velencei hatóságok szabadságvesztésre ítélték. A vádak között szerepelt a hamis kártyázás, a vallástalanság és a fekete mágia is. A Dózse-palota hírhedt ólomkamráiból végrehajtott vakmerő szökésével egész Európa figyelmét magára vonta.
A velencei születésű kalandor életpályája, amely keresztül-kasul vezette Európán, egyedülálló volt. Különböző szélhámosságokba keveredett, ezért sokszor menekült a börtön elől, jogi doktornak adta ki magát szülővárosában, bíborosi titkárnak Rómában; volt bűvész, hivatásos kártyás, álruhában a velencei csapatok tisztje, sorsjátékügynök, a francia király megbízottja, a velencei inkvizíció titkos ügynöke. Kalandos élete során megfordult Európa jelentős városaiban, többek közt Magyarországon is. Amikor Párizsban élt, ő szervezte meg a királyi lottót, mely jelentős anyagi jólétett hozott neki. Később az élet visszasodorta Velencébe ahol immár az inkvizíció oldalán kémkedett. Élete végén a Wallenstein grófok csehországi Dux kastélya könyvtárában dolgozott - ekkoriban a felvett neve Seingalt hogy ne ismerjék fel. Itt írta meg - valóságtartalmát tekintve kétes - emlékiratait, melyben azt állítja, élete során több, mint száz nővel volt intim kapcsolata.
Teljes terjedelmében hatalmas önéletrajzában ironikus, sokszor cinikus, de a legtöbbször szellemes és találó képet ad kora politikai és társadalmi életéről. A legnagyobb figyelmet azok a részek vonták magukra, amelyekben szerelmi kalandjairól ír, noha ezek csupán kis részét képezik a műnek. Nyíltan bevallja, hogy életének legfőbb tevékenysége az "érzéki gyönyörök" hajszolása volt. Önéletrajza, a Histoire de ma vie (Életem története) mindmáig olvasott mű, a 18. század társadalmának egyik alapvető forrásmunkája. Irodalmi sikerekre is pályázott, azonban a L'Icosameron (1788) c. utópisztikus regénye nem hozott neki remélt sikert. Visszaemlékezéseiben (1791-98) mintegy saját maga számára idézi fel szélhámosságokban és gáláns kalandokban gazdag ifjú éveit. "Érzek, tehát létezem" - foglalta össze a kalandor életfilozófiája lényegét egyetlen mondatban. Casanova a csehországi Dux-ban halt meg 1798. június 4-én.
A cikk eredeti megjelenése: 2010. 06. 04. www.nembulvar.hu
