Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Másnaposok 3

2018. június 14. - Péntek Tünde

Minden kétséget kizáróan a Másnaposok széria az újévezred eddigi legsikeresebb vígjáték-vállalkozása. És végre itt a várva várt folytatás: a farkasfalka utolsó kalandja visszavisz a kezdetekhez, azaz Las Vegasba.

A Másnaposok 3. több szempontból különbözik a korábbi részektől. Kezdjük ott, hogy maga a cím is becsapós, mivel itt senki sem lesz másnapos (pontosabban – minden poén lelövése nélkül – nem ez okozza a fő kalamajkát, mint ahogy azt megszokhattuk). Nincsen legénybúcsú. Se Mike Tyson. Ráadásul a stáb tagjai nem győzik hangsúlyozni nyilatkozataikban, hogy ez most más, mint a korábbiak – több akcióval és még gyilkossággal is. Mi több, vitát nem tűrően kijelentették, hogy ezzel vége, nem lesz több rész. Tulajdonképpen a búcsúzás jegyében zajlik az egész film, viszont annak megadják a módját.

14_15.jpg

A történet két évvel a második rész után kezdődik. Alan (Zach Galifianakis) élete zátonyra fut és barátai, Phil (Bradley Cooper) és Stu (Ed Helms) segítségére sietnek, megszerveznek neki egy utazást, hogy regenerálódhasson. Azonban útközben bonyodalmak adódnak és indul a megszokott őrült hajsza a legképtelenebb helyzetkomikumokkal. A tetőpont pedig Las Vegasban éri utol a jóformán végsőket rúgó farkasfalkát – méghozzá a film legeszméletlenebb kalandja abban a hotelben várja őket, ahol minden elkezdődött 2009-ben. Annak ellenére, hogy egy elég elvetemült vígjátékról beszélünk, ami a szórakoztatásról szól, azért felbukkan pár általános érvényű érték: például egyik részben sem jött át ennyire, hogy mit is jelent a barátság. A történet pedig egy érdekes fordulattal zárul, ami további fontos üzenetet közvetít a nézők felé: megtudhatjuk, mi is az, ami a féktelen bulizásnál is többet ér.

17_13.jpg

Összességében elmondható, hogy a befejező rész elég megosztóra sikeredett. A rajongók egy része szerint ez a legjobb epizód, a többiek szerint a legrosszabb, aminek nem is lett volna szabad elkészülnie. Szerintem ennyire sarkalatosan azért nem kellene fogalmazni, de tény, hogy a korábbi részeken többet lehetett nevetni. A Másnaposok 3. első harminc percében egymást követik az abszurdabbnál abszurdabb poénok, amiket egészséges lelkületű ember biztosan nem talál viccesnek. Viszont amint visszazökken a film a megszokott kerékvágásba és összeáll a farkasfalka, minden a helyére billen. Pontosabban még a második részhez képest is sikerül fokozni a bevált sémákat: például még több állat bukkan fel, még képtelenebb szituációkban és erőszakosabb jelenetekben. Mr. Chow, a kínai drogdíler a korábbinál nagyobb szerepeket kap, amely mondhatni előnyére is válik a filmnek, hiszen ő szolgáltatja a poénok jelentős részét. Illetve Alan is kitesz magáért ezúttal is.

16_12.jpg

Mindenképpen pozitívumként értékelhető, hogy sikerült összeverbuválni minden színészt, aki az előző részekben játszott – így senkit sem kellett helyettesíteni. A farkasfalka tagjai ezzel a filmmel futottak be, így végül is annyira nem meglepő, hogy elvállalták újra azt a karaktert, ami híressé tette őket. Az idén Oscar-díjra jelölt Bradley Coopert érték olyan kritikák, miszerint nem kellett volna ismét egy vígjátékban szerepelnie, de a színész kijelentette, hogy számára nem volt kérdés, hogy visszatérjen-e, mivel nagyon jó csapat jött össze, akikkel szeret dolgozni.

15_14.jpg

A Másnaposok trilógia a következőképpen alakul: 2009-ben bemutatnak egy újszerű vígjátékot, amely méltán világsiker, aztán jön a második rész, amely rátesz még egy lapáttal az elsőre, de valójában egy kaptafára megy, végül elkészül a befejezés, ami kicsit más felépítésű, de a szereplők változatlanok és nosztalgiázhatunk egyet, milyen jó is volt a korábbi két film. A Másnaposok rajongóit szerintem nem éri komolyabb csalódás az utolsó résszel sem, mert végül is minden megvan benne, amitől sikeresek a korábbi részek is – de azért jó tudni, hogy nem kell félnünk egy következő folytatástól, amely még inkább a megszokott minőség rovására menne.

 

Másnaposok 3. (The Hangover Part III, 2013)

Amerikai vígjáték, 100 perc

Főszereplők: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis

Rendező: Todd Phillips

Forgalmazó: InterCom

A cikk eredeti megjelenése: 2013. 06. 12. www.nembulvar.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://expertin.blog.hu/api/trackback/id/tr7514048454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása