93 éve született Frank Sinatra amerikai énekes és Oscar-díjas színész. A huszadik század egyik legnagyobb hatású előadóművésze és a showbusiness kiemelkedő szupersztárja volt. Tisztelői világszerte csak „A Hang” néven emlegetik.

Olasz bevándorlók egyetlen gyermekeként született az Egyesült Államokban 1915. december 12-én Francis Albert Sinatra. Tizenhat évesen felhagyott tanulmányaival és elhatározta, hogy az éneklésnek fog élni és sztár lesz. A ’30-as években tehetségkutató versenyt nyert és egy étterem zenekarának kíséretében énekelt.

Első lemezszerződését 1943 júniusában kötötte és innentől egyenes út vezetett a világhírnévhez. 1943 és 1952 között nyolcvanhat dalt vitt sikerre. Tinilányok és felnőttek egyaránt rajongtak érte. Telt házas koncertjei sikerét az érzelmes és magával ragadó előadásmódjának tulajdonítják, amit azóta sem tudott felülmúlni egyetlen utódja sem.

Frank Sinatra tehetségének sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 1945-ben színészi karrierje is elkezdődött. Első szerepét a Horgonyokat fel című filmben kapta. Ezután következett A ház amelyben élek, ami meghozta első Oscar-díj jelölését. 1954-ben pedig a Most és mindörökké-ben nyújtott alakításáért legjobb férfi mellékszereplő kategóriában el is nyerte a neves kitüntetést.

Filmes karrierje mellett továbbra is foglalkozott a zenével, 1961-ben már a huszonharmadik lemeze jelent meg. 1965-ben a September Of My Years című dala Oscar-díjat nyert. Az albumot és a másik nagy slágert, az It Was A Very Good Year-t pedig több Grammy-díjjal is jutalmazták. Egy évvel később a Strangers In The Night című klasszikussá vált sláger összesen négy Grammy díjat hozott Frank Sinatrának. Pedig úgy nyilatkozott róla, hogy ez a dal az egyik legfélresikerültebb szerzeménye. Következő évben lányával, Nancy Sinatrával készített egy duett lemezt, aminek eredménye egyik leghíresebb dala, a Something stupid. 1968-ban pedig jött a szintén örökzöld My way, ami Paul Anka szerzeménye. Egy interjúban viccesen megjegyezte az énekes, hogy élete egyik legnagyobb hibája volt barátjának adni ezt a dalt.

Frank Sinatra nemcsak saját szerzeményeivel vált híressé, hanem mások slágereit is előszeretettel énekelte saját stílusához igazítva. Például az eredetileg Liza Minelli által énekelt New York, New York is az ő előadásában lett igazán világsiker.

Mindemellett Frank Sinatra fiatal tehetségek felkarolásával is foglalkozott. Különleges érzékkel tudta kiválasztani, hogy melyik dalban és kiben rejlik a siker lehetősége. Többek között Sammy Davis Jr. is az ő pártfogoltja volt.

Művészete mellett a vélt vagy valós maffia-kapcsolataitól és viharos magánéletétől is hangos volt a sajtó. Frank Sinatra először 1939-ben nősült meg. Nancy Barbarától született három gyermeke, Nancy, Frank és Tina, akik később a zenei pályán próbáltak érvényesülni. 1951-ben kötötte második házasságát a korszak egyik leghíresebb színésznőjével, Ava Gardnerrel, akivel hat évvel később elváltak. 1966-ban viszont újra nősülésre adta fejét Frank Sinatra, harmadik felesége Mia Farrow volt mindössze két év erejéig. 1976-ban Barbara Marx-ot vette el, aki mellett élete végéig kitartott. Négy feleségén kívül két jegyessel is büszkélkedhetett Frank Sinatra: Humphrey Bogart özvegyének, Lauren Bacallnak és Juliet Prowse dél-afrikai színésznőnek is megkérte a kezét.

Frank Sinatra első ízben 1971-ben jelentette be, hogy visszavonul. Két évvel később viszont újabb lemezzel jelentkezett Ol’ Blue Eyes Is Back (Az öreg kék szemek visszatértek) címmel. 1985-ben Ronald Reagentől átvette a Szabadság Elnöki Érme elnevezésű kitüntetést. 1989-ben pedig Liza Minellivel és Sammy Davis Jr.-ral világkörüli turnéra indult. Nyolcvanadik születésnapján nagyszabású ünnepséget szerveztek neki barátai, munkatársai és tisztelői. Ez volt az utolsó nyilvános szereplése. Az énekes három év múlva, 1998. május 14-én halt meg szívrohamban.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 12. 13. www.nembulvar.hu

Két évesen filmszerep, tizenhat évesen Broadway, tizenkilenc évesen Oscar-díj, öt „apa”, négy férj, nyolc élettárs, drog, alkohol, ma mégis jobb a hangja, mint valaha - ez Liza Minnelli életének összegzése, aki ma ünnepli hatvanötödik születésnapját.

Liza Minnelli 1946. március 12-én, Los Angelesben született. Édesapja Vincente Minnelli rendező, édesanyja a világhírű Judy Garland. A család baráti körébe tartozott Frank Sinatra, Bing Crosby, Fred Astaire, Humphrey Bogart és Marilyn Monroe. Édesanyja őt és két testvérét egyedül nevelte fel, ám valójában Lizára maradt, hogy gondoskodjon a családról. 12 évesen ellátta testvéreit is, sőt az üzleti ügyeket is ő intézte. Attól félvén, hogy anyjuk egyszer túlgyógyszerezi magát, testvéreivel együtt a kapszulák helyett cukorkákat tettek a gyógyszeres üvegekbe. Előfordult, hogy Liza tévét nézett az iskolatársával, mikor anyja bejelentette nekik, hogy most öngyilkos lesz, és magára zárta a fürdőszobaajtót. Az utolsó pillanatban sikerült lányának a vécén lehúzni a pirulákat. Liza speciális gyomorpumpával készenlétben aludt, ha esetleg gyors beavatkozásra lenne szükség.

Anyja súlyos drogfüggőségéért többek között az MGM filmstúdió tehető felelőssé: a sztárok közé emelte Judy Garlandot, majd amfetaminokkal gondoskodott arról, hogy a sztár továbbra is „bevételi forrás” maradhasson. Mivel az alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedő Judyt elküldték Hollywoodból, gyermekeivel végigvándorolta Amerikát, egészségi állapotától függően sztárként vagy éppen részeg koldusként. Ha nem tudta kifizetni a szállodai számlát, egyszerűen megszökött. "Több réteg ruhát kellett magunkra húznunk. Amit nem tudtunk így elvinni, azt otthagytuk" - emlékezik Liza.

„Én valójában táncos akartam lenni – vallotta Liza –, hogy ki tudjak kerülni a Garland-mítoszból; az utolsó dolog, amire gondolni tudtam, az az éneklés volt.”  Karrierje már egészen pici korában elkezdődött. A tehetséges kislány hamarabb tudott énekelni és táncolni, mint írni és olvasni. Hétévesen már a Palace Theatre tagja New Yorkban, tinédzserként színművészetet tanult, és 16 éves korában a Broadway-n játszott. Öt évvel később édesanyja altató-túladagolás következtében meghalt. Lányának a mai napig nem sikerült kihevernie a tragédiát. Azt bizonygatta, hogy „mama most jobb helyen van… Minden alkoholista a mennybe kerül, mert itt a földön pokol volt az életük. Nagyon szerettem őt" - mondja Liza annak ellenére, hogy egyik közös fellépésük után a tapsra féltékeny Judy lelökte lányát a színpadról.

Liza pályafutása egyre magasabbra ívelt: 1965-től kabarékban játszott, 68-tól pedig filmezni kezdett. Első filmjében, az Albert Finney rendezte Charlie Bubblesben ő volt a vágy titokzatos tárgya. A csúcsot 1972-ben a Bob Fosse rendezésében készült Kabaré című musicalben, Sallyként érte el. Szinte mindenki ismeri Martin Scorsese New York, New York című musicaljének világhírűvé vált betétdalát, amit szintén Liza énekel. Minden rangosabb díjat begyűjtött, köztük a Tony-díjat, a Mar del Plata-i fesztivál legjobb színésznő díját, Emmy-díjat, Oscar-díjat, Arany Glóbusz-díjat, a Brit Akadémia díját, és a Donatello-díjat.

Hihetetlenül gazdag és eredményes szakmai pályafutása mellett azonban végig küzdött édesanyjától örökölt szenvedélybetegségével. Voltak időszakok, amikor már csak a gyógyszer, alkohol, kábítószer ördögi háromszögében tudott létezni, mígnem - már a teljes összeomlás határán - 1984-ben barátnője, Liz Taylor rábeszélésére részt vett egy elvonókúrán, bár a szenvedély többé-kevésbé továbbra is élete állandó kísérője maradt. "Láttam a tükörben, hogy milyen formátlan és felpuffadt vagyok. Hirtelen világossá vált előttem, hogy pontosan olyan vagyok, mint a mama."

Liza a magánéletben is nehezen találta meg a boldogságot. Nem volt szerencséje a férfiakkal: minden házassága válással végződött. Első férje AIDSben halt meg, ugyanis biszexuális volt, viszonyt folytatott Lisa mostohaapjával. Negyedik, producer férjétől 3 évvel ezelőtt vált el 16 hónap házasság után: „Hát ez az, nekem briliáns, tökéletes és fantasztikus ízlésem van…, amikor barátokat kell választani. Férjek terén viszont mindig rosszat szúrok ki magamnak.” Legutóbb egy nála 22 évvel fiatalabb aranyifjú hagyta faképnél. Gyermeke nem született, bár "talán egy gyerek mindent megoldott volna. De nem sikerült szülnöm, négy vetélésem volt." Az elmúlt évtized további súlyos megpróbáltatásokat hozott Lizának: gerinc- és csípőműtét, vírusos agyhártyagyulladás, beszédkészségének csaknem teljes elvesztése és gyötrelmes visszaszerzése.

2009-ben Las Vegasban fergeteges sikerű koncertsorozatot adott, amelynek hanganyaga CD-n is megjelent. Idén még kiadják a koncert DVD-változatát, majd élete legkomolyabb alakítására készül. Andrew Lloyd Webber: „Sunset Boulevard” c. musicaljéből készül el a film, amelynek főszerepét Liza alakítja majd. Az egykor ünnepelt díva karakterét mintha rá írták volna. A színésznő ezzel a filmmel szeretne elköszönni a vászontól. Bónuszként még elvállalta „Az ítélet: család!” című tévésorozatból készülő mozi egyik mellékszerepét, majd egy gigantikus búcsúkoncerttel végleg búcsút int a színpadnak is. A művésznő azt szeretné, hogy úgy maradjon meg a rajongói emlékezetében, mint egy ragyogó csillag, nem akarja, hogy fáradtan és öregen is lássák majd.

Liza Minellit minden idők egyik legnagyobb dívájának és a varietévilág egyik legnagyobb tehetségének tekinti a szakma. A showbusiness már sokszor próbálta „eltemetni” a sztárt, de Minnelli többször bebizonyította, képes újrakezdeni.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 02. 25. www.nembulvar.hu

Tizennyolc éve hunyt el az Oscar-díjas színésznő, aki a szegények és elesettek sorsát is a szívén hordozta. Fia, Sean így emlékezett róla halála után: „Hitt a szeretetben, hogy az gyógyítani tud, hogy eligazít, megjavít, és végezetül mindent elrendez."

Audrey Kathleen van Heemstra Ruston néven látta meg a napvilágot 1929. május 4-én Brüsszelben. Származását tekintve anyai ágon holland, apai ágon viszont osztrák volt Édesapja később Hepburn-Rustonra módosította a nevét, az 1940-es hollandiai német megszállás következtében pedig édesanyja, lánya angolosan hangzó nevét „Edda van Heemstra"-ra változtatta. 1938-ban szülei válása után az édesanyjával és testvéreivel Hollandiába költöztek. Élete egyik legtraumatikusabb élménye volt, amikor édesapja lemondott a családjáról. A háború alatt tapasztalt éhezés, félelem és bizonytalanság egész további életére hatással volt. Egy barátjától ajándékba kapta Anne Frank naplóját, amiben – úgy érezte – a saját gyermekkora elevenedik meg. Ő is ugyanúgy 10 éves volt, amikor elkezdődött a háború, ugyanazok a dolgok foglalkoztatták, látta az utcákon a halált, a félelmet, azt olvasta, amit akkor érzett, és ami azóta benne élt.

Amszterdamban balettet tanult, 1949-től az angol fővárosban pedig színészetet, közben modellként is dolgozott. 1951-ben Simonie-Gabrielle Colette, a híres francia írónő őt szemelte ki a Broadway-n színpadra állított Gigi címszerepére, ettől kezdve karrierje felfelé ívelt. Audrey első amerikai filmes főszerepe Ann hercegnő volt a Római vakációban Gregory Peck oldalán 1953-ban. Játékáért a legjobb női alakításért járó Oscar-díjat kapta. A közönségsiker sem maradt el, az egész világot elbűvölte bájos, filigrán, de egyúttal természetes alakja, s előkelő megjelenése, visszafogott nőiessége. Már puszta megjelenésével, eleganciájával megváltoztatta az akkori divatot. Sokat adott a megjelenésére, 1961-től szerepelt a legjobban öltözöttek listáján.

Hírnevét tovább növelte olyan filmek főszerepeivel, mint a Sabrina, Háború és béke, Egy apáca története, Álom luxuskivitelben. 1966-ban ő játszotta Eliza szerepét a My Fair Lady hollywoodi változatában. Bájos, természetes lénye vígjátékokban is sikert aratott (Hogyan lopjunk egymilliót?), vak nőt alakított a Várj, míg sötét lesz című krimiben. Utolsó filmje a Mindig volt, Steven Spielberg rendezésében. Saját karrieréjről viszont igen szerényen vélekedett: „A karrierem teljes rejtély számomra. Az első nap óta csak csodálkozom. Sosem hittem volna, hogy valaha színésznő leszek. Soha nem gondoltam volna, hogy filmekben fogok szerepelni. Sohasem gondoltam volna, hogy mindez meg fog velem történni.”

Magánélete viszont kevésbé volt mesébe illő. Amióta az eszét tudta, gyermek után áhítozott és egyik udvarlóját is azért kosarazta ki, mert vaszektómiát végeztetett magán. 1954-ben ment feleségül Mel Ferrer színészhez. A házasságuk alatt háromszor elvetélt, majd 1960-ban megszületett közös fiúk, Sean Hepburn Ferrer. 1968-ban elváltak. „Azt hittem, hogy két jó ember házassága, akik szeretik is egymást, mindhalálig tart. El sem tudom mondani, mennyire csalódott voltam.” – nyilatkozta Audrey. Válásának kimondása után mindössze egy hónappal hozzáment az olasz Andrea Dottihoz, Rómába költözött, és született egy fia, Luca Dotti. Miután tudomására jutott, hogy férje megcsalja, Audrey elvált tőle. 1980-ban ismerte meg a holland Robert Wolders-t, akivel haláláig élt együtt. „Sok időbe telt, amíg rátaláltam egy olyan emberre, mint ő, de néha valóban jobb későn, mint soha. Ha 18 éves koromban találkoztam volna vele, nem értékeltem volna eléggé. Azt gondoltam volna, hogy minden férfi olyan, mint ő” – mondta Audrey.

Visszavonulása után az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) nagyköveteként dolgozott, élettársával és John Isaac fényképésszel jártak Etiópiában, Szudánban, Szomáliában, El Salvadorban, Hondurasban, Mexikóban, Venezuelában, Ecuadorban, Bangladesben, Vietnamban, Thaiföldön. 1992-ben Szabadság Elnöki Emlékérmet kapott a tevékenységéért. Ám egyik afrikai útjáról hazatérve kiderült, hogy rákos. Az orvosok nem adtak neki többet három hónapnál. A szí­nész­nő utolsó kívánsága az volt, hogy Svájcban tölthesse el azt az időt, ami még hátravan. 1993. január 20-án halt meg a Genfi-tó melletti házában.

Harmincegy nagyjátékfilmben szerepelt. Több tucat díjat kapott. Közönségszavazatok alapján a világ egyik legszebb nőjeként, az egyik legtermészetesebb szépségeként és az egyik legnagyobb színésznőjeként tartják számon. Azon kevesek egyike, akik elnyerték mind az Oscar-, mind a Tony-, mind az Emmy-, mind a Grammy-díjat. 1990-ben még egy tulipánfajtát is elneveztek róla. Végakaratának megfelelően vagyonának nagy részét a világ éhező gyermekeinek javára fordítják. 1994-ben két fia Sean és Luca megalapította az Audrey Hepburn Gyermek alapítványt.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 12. 28. www.nembulvar.hu

Csaknem száz éve, első útján ütközött jéghegynek a világhírű luxushajó, amely két és fél óra leforgása alatt az óceán fenekére került. A katasztrófa másfél ezer ember életét követelte.

A White Star Line hajótársaság megbízásából, 1907-ben három luxusgőzös tervezésébe fogtak. A Titanicot Írországban, Belfastban, a Harland és Wolff hajógyárban építették, együtt testvérhajójával, a némileg kisebb Olympickal. Másik testvérhajója a Britannic volt, (de ezt a nevet csak a Titanic tragédiája után kapta, mivel az eredetit, a Giganticot, újabb istenkísértésnek tartották.) A hajó legnagyobb szélessége a vízvonalnál 28 méter, hosszúsága 269 méter volt, magassága a gerinctől a kémények tetejéig 53 méter. A burkolatát alkotó acéllapokat hárommillió szegeccsel rögzítették.

A hajón úszómedence, törökfürdő, tornaterem, squashpálya és lift is volt. A hajó építésének tervében eredetileg 64 mentőcsónak lett volna, de – arra hivatkozva, hogy elsüllyeszthetetlen, illetve hogy a csónakok túl nagy teret vennének el az utasoktól a csónakfedélzeten – mindössze 20-at helyeztek el. Az akkori előírások nem tették kötelezővé a teljes utaslétszámnak megfelelő férőhellyel ellátott mentőcsónakok felszerelését. A tragédia egyik következménye volt, hogy ez az elavult szabály megváltozott.

A Titanic-nak, a világ akkori legnagyobb utasszállító gőzhajójának április 16-án reggel kellett volna céljához érkeznie. Első útján az angliai Southamptonból indult, megállt a franciaországi Cherbourgba, onnan az írországi Queenstownba ért, ezután New York City lett volna a végállomás. Bár a jégveszélyre többször is figyelmeztették, a 46328 BRT (bruttóregisztertonna) súlyú hajó szinte végig 25 csomó (46,5 km⁄h) sebességgel haladt: a dupla hajófenékben és egyéb biztonsági berendezésekben bízva a hajó kapitánya a nyári útvonalat választotta, melyet a többi Észak-Amerikába tartó hajó a jégveszély miatt került el.

"Az egyik legcsodálatosabb éjszaka volt, amit valaha láttam: az égen egyetlen felhő sem homályosította el a csillagok tökéletes ragyogását" – ekképp írta le az egyik utas a végzetes éjszakát. Április 14-én, 150 kilométerrel Új-Foundland partjaitól 23 óra 40 perckor az elsüllyedhetetlennek kikiáltott tengerjáró jéghegynek ütközött: a hajó törzse mintegy 100 méter hosszan szakad fel. A hajó elhagyására felszólító parancs után kaotikus jelenetek játszódtak le: a fedélzeten tartózkodó 2206 embernek csak 1178 férőhelye volt a mentőcsónakokban – de mindössze 700 utassal töltötték fel őket a teherbírás ismeretének hiányában.

A rádiószobából a kapitány utasítására S. O. S. jeleket küldtek,  amiket a Carpathia nevű gőzös fogta és teljes sebességgel a süllyedő Titanic felé indult, ám túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz. Vészjelző rakétákat is fellőttek, amit a közeli Californian gőzösnek észlelnie kellett volna, de mint később kiderült, a rádiósa aludt, az őrszemek pedig nem értették, hogy mi történik.  2 óra 20 perckor, az ütközés után két és fél órával elsüllyedt a Titanic. A szerencsétlenség során több amerikai pénzmágnás is életét vesztette. A polgári hajózás mind ez idáig legnagyobb katasztrófája 1503 utas és hajóalkalmazott életét követelte.

A hajóra dr. Robert Ballard talált rá 1985-ben. Ezután kincsvadászok többször kifosztották a luxushajót. Ballard célja, hogy a Titanic roncsát védett emlékhellyé nyilvánítsa. Ma a Titanic csaknem négy kilométerrel az óceán felszíne alatt nyugszik. Többen szeretnék kiemelni, habár ez tudományos célokkal aligha indokolható. Sokan azonban jelentős üzleti értéket tulajdonítanak a műveletnek. Ilyen mélységben viszont a nyomás 300 atmoszféra körül van, ami túl nagy a roncsok kiemeléséhez. A hajó jóvátehetetlenül pusztul, a természetes folyamatok következtében is előreláthatóan 40-100 év múlva eltűnik. A megőrzésére az egyetlen lehetőség, hogy amit lehet, kimentsenek a hajóról, és védett körülmények között konzerválják.

Titanicról sok könyv jelent meg, amelyek a hajó katasztrófáját mutatják be. A leghíresebbet Walter Lord írta (Magyarországon A Titanic pusztulása címmel jelent meg), amely a túlélők elmondása alapján vázolja fel a hajó végzetes estéjét. A könyv filmváltozatát 1958-ban készítették el. 1997-ben pedig James Cameron rendezésével filmre vitték a hajó pusztulását egy romantikus történetbe ágyazva. A film 11 Oscar-díjat nyert el, minden addigi nézettségi rekordot megdöntve.

További érdekesség, hogy Morgan Robertson 1898-ben - 14 évvel a Titanic útja előtt - adta ki Hiábavalóság, avagy a Titán katasztrófája című művét. A könyv egy "elsüllyeszthetetlen" óceánjáróról szólt, amely, a Titanichoz hasonlóan, első útját teszi meg Angliából New Yorkba áprilisban, 2000 emberrel a fedélzetén. Mivel ez a hajó is rekordidő alatt próbálja meg átszelni az Atlanti-óceánt, ugyanúgy jéghegynek ütközik és elsüllyed, mint a Titanic. A hajók a nevükön túl abban is hasonlók voltak, hogy a fedélzeten lévők legtöbbje a túl kevés mentőcsónak miatt veszett oda.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 04. 13. www.nembulvar.hu

„Az emberiség megírt egy Bibliát, megépítette a piramisokat, kirobbantott két világháborút és kapott egy Marilyn Monroe-t.” – mondta Robert Stalzer. Negyvenhét éve halt meg a stílusikon színésznő.

1926. június 1-jén látta meg a napvilágot Norma Jean Mortensen, akinek édesanyja a Baker családnevet adta legkedvesebb férje után, noha nem ő volt a gyermek apja. (Tulajdonképpen sosem derült ki személye.) A kislány még nem volt kéthetes, amikor nevelőszülőkhöz került, árvaházban is élt egy ideig. Tizenhat évesen férjhez ment a nála öt esztendővel idősebb James Dougherty-hez. Ám házasságuk nem tartott sokáig, a nász megkötése után három évvel már kimondták a válást. Az ok igen egyszerű volt: Dougherty egy otthonülő feleséget szeretett volna maga mellé, ám Norma Jean színésznő akart lenni.

A világhírnévhez vezető első lépést a második világháború idején történt, amikor repülőgépgyárban dolgozott. Egy fotós felfedezte, beajánlotta ügynökségéhez. Ekkor felvette a Marilyn Monroe művésznevet, szőkére festették a haját, megtanították sminkelni, öltözködni, színészkedni. Így alakult ki az ikonikus Marilyn Monroe stílus. Bár első filmje (Veszélyes évek) bukás volt és felbontották a szerződését, mégis megtalálta a módját az érvényesülésnek: elvállalt egy aktnaptár sorozatot. A képek a Playboyban is megjelentek és ő lett az első nő, akiről az újság közepén kihajtható képet közöltek. Ekkor feltűnt életében Johnny Hyde ügynök, aki beleszeretett a lányba és élete végéig a szívén viselte sorsát. Együttműködésük gyümölcsözőnek bizonyult, mivel a Mindent Éváról és a Niagara után már nem kellett többé nélkülöznie egyiküknek sem.

Joe DiMaggio, élő baseball legenda meglátta egy fényképen Marilynt ütővel a kezében és megkérte ügynökét, hogy hozzon össze egy találkát. A randevú megvalósult, majd esküvő lett belőle. Már mézesheteik során elkezdődtek a problémák: a férj féltékeny volt Marilyn sikereire, egyáltalán a többi férfire, aki ránézett. Állítólag többször megesett, hogy tettlegesen is bántalmazta feleségét. Nézeteltérésük a Hétévi vágyakozás forgatásán csúcsosodott ki: annak a bizonyos szoknya-felfújós jelenetnek forgatásakor a férj őrjöngeni kezdett, majd csapot-papot otthagyott. Marilyn indította a válópert az esküvő után mindössze kilenc hónappal. Miután kapcsolatuk felszabadult a kötöttségek alól, igazán jó barátok lettek.

Marilyn úgy érezte, hogy Hollywood felfalja a lelkét, ezért New Yorkba költözött. Itt ismerkedett meg a kortárs dráma óriásával, Arthur Millerrel, aki a tudta nélkül jelentette be a nyilvánosságnak, hogy feleségül veszi. Marilyn a kedvéért áttért a zsidó vallásra és Angliába költözött. Ez a házasság sem hozta meg számára boldogságot, mivel többször elvetélt, alkohol és tabletták rabjává vált. Rendszeresen veszekedett férjével, aki A bűnbeesés után című darabjában megörökítette érzéseit. Egyszer Marilyn beleolvasott Miller naplójába, amiben az író kifejtette, hogy felesége mindenben hátráltatja, őt okolja szakmai válságáért és élete nagy ballépésének tartja házasságukat. A színésznőt letargiájából a Van, aki forrón szereti 1959-es forgatása emelte ki, bár végig begyógyszerezve állt a kamerák elé és partnereit őrületbe kergette állandó szövegtévesztéseivel. Golden Globe-díjjal jutalmazták alakításáért.

A forgatás után Marilyn és Miller megtalálta a módját, hogyan tegyen keresztbe a másiknak. Marilyn kijelentette a Szeressünk című film kapcsán, hogy életében nem találkozott még olyan vonzó férfival, mint Yves Montand, kivéve Marlon Brando-t és talán a férjét. Miller kegyetlen bosszút forralt a legújabb közös munkájuk során: a Kallódó emberek történetét Marilynre írta, ám minden éjszaka javítgatta a szöveget, és az amúgy sem idilli negyven-ötven fokos sivatagi kánikulában a nehezen memorizáló színésznő szinte összeroppant idegileg. Ezt tetézte a másik főszereplő, Clark Gable szívbetegsége. Marilyn apjaként tisztelte a színészt és magát okolta, amikor a forgatás után nem sokkal meghalt. 1961-ben elvált Millertől, többször kórházba került depresszióval. A színésznő belekezdett a Valamit adni kell-be, ám betegsége miatt többször le kellett állítani a forgatást. Annál nagyobb volt a döbbenet a stúdióban, amikor egy ilyen alkalomkor Marilyn lábadozás helyett a Madison Square Garden színpadán énekelte a Happy Birthday-t J. F. Kennedy elnök születésnapi partiján. A legenda szerint a színésznő testén varrták össze az akkor viselt ruháját. Annyira jól sikerült a fellépése, hogy egy rövid románc szövődött közte és az elnök között.

Ami ezután történt, a mai napig rejtély. Annyi bizonyos, hogy Marilyn harminchatodik születésnapján egy készülő fotósorozatról, külföldi filmtervekről áradozott és bejelentette, hogy feleségül megy újból második férjéhez, a baseball sztár DiMaggiohoz. 1962. augusztus 5-én reggel a bejárónője holtan talált Marilynre, aki meztelenül feküdt az ágyban és egy telefont markolt. A hivatalos vizsgálat szerint altató-túladagolás okozta halálát, de ezt kevesen hitték el. Számtalan összeesküvés elmélet látott napvilágot, amik vitatják, hogy a többéves depresszióból éppen kifelé tartó Marilyn öngyilkos lett volna. Annyi bizonyos, hogy nemcsak egy színésznőt vesztett a világ, hanem a kor bálványát, aki már életében legenda lett.

Lee Strasberg az alábbi gondolatokkal búcsúzott Marilyn Monroe-tól a temetésen: „Melegszívű, impulzív, félénk és magányos, érzékeny lelkű embernek ismertük, aki félt a visszautasítástól, de mindenkor sóvárgott az életre, és a kiteljesedésre törekedett. Álma a tehetségéről nem volt káprázat. Más is akadt, aki gyönyörű szép volt, mint ő, ám benne volt valami más is, amit az emberek megláttak és amivel azonosultak. Sugárzása volt, sóvárgás és vágy áradt belőle, ettől volt más, mint a többi ember, ebből a sugárzásból akart részesülni mindenki, aki ismerte, gyermeki naivitásából, amely csupa félénkség volt, de csupa elektromos feszültség is.”

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 08. 02. www.nembulvar.hu

A legendák örökké élnek. Elvis Presley minden kétséget kizárva e kategóriába sorolható. Mindenki ismeri nevét, hajviseletét, táncmozdulatait. Dalai a mai napig töretlen népszerűségnek örvendenek, generációk nőttek fel rajtuk.

1935. január 8-án, azaz 74 éve látta meg a napvilágot Elvis Presley a Mississipi állambeli Tupeloban. Ikertestvére halva született. Tizenegy éves korában a család Memphisbe költözött. Ekkortájt kapta Elvis édesanyjától az első gitárját, amivel zenei karrierje elkezdődött. 1956-ban jelent meg első lemeze és a folytatást innentől már mindenki tudja. Neve egybeforrt a rock and roll-lal, bár nem ő ötvözte először a feketék és a fehérek zenéjét. Életében több mint ötven lemeze jelent meg és harminc filmben szerepelt.

Elvis magánéletében fontos szerepe volt az 1958-as évnek, ugyanis ekkor besorozták. A németországi Wiesbadenbe került, ahol megismerkedett a nála tíz évvel fiatalabb Priscilla Ann Beaulieu-vel, akit 1967-ben feleségül vett. Egyetlen gyermeke, Lisa Marie e házasságból született.

Ám 1958-nak más szempontból is kiemelt jelentősége van a Király életében. Katonai szolgálata közben került kapcsolatba a serkentőszerekkel. Eredendően azért szedte őket, hogy éber maradjon. Leszerelés után gyakran érezte fáradt magát, mivel nem tudott eleget pihenni. A nyilvánosság előtt viszont frissnek kellett tűnnie, ezért egyre nagyobb mennyiséget használt a drogokból.

1973-ban elvált feleségétől és innentől nem volt megállás a lejtőn. Függősége egyre inkább elhatalmasodott, a gyógyszerek felemésztették szervezetét és elhízott. Féltestvére így emlékezik vissza a baljós 1977. augusztus 16-ról: „Tudtuk, hogy Elvisnek sok gondot okoznak a gyógyszerek. Előfordult, hogy le kellett mondani miattuk koncerteket, amikor túl sokat vett be belőlük. Amikor a hírre, hogy rosszul van, Memphisbe siettem, arra gondoltam, hogy most megint lefújunk egy turnét. Csak akkor jöttem rá, hogy baj van, amikor berohantam a fürdőszobába és ott találtam Elvist embrió-pózban. Tudtam, hogy itt nincs mit tenni, végleg elhagyta az épületet.”

A serkentőszerek okozta szívrohamba halt bele Elvis. Egyes kutatások szerint az is szerepet játszhatott, hogy kis testsúllyal született. Az ilyen emberek fokozottabban ki vannak téve a szívbetegségeknek - vélekednek az orvosok. Bármi is volt az ok, nem változtat a tényen, hogy a Király végleg eltávozott közülünk. Vagy mégsem?

Az Elvis-kultuszhoz hozzátartozik az a feltételezés, hogy a Király él. Legelső bizonyíték Elvis nevének anagrammája: „lives” azaz „él”. A ’80-as évektől folyamatosan napvilágot látnak beszámolók, hogy a világ különböző helyein felbukkant. Látták már hamburgeresnél Michiganben, lakókocsiban Lousianaban, Osakában hastáncolni, Csehországban mozdonyvezetőként vagy Angliában kék antilopcipőt próbálni. Valószínűsítik, hogy Elvis halálát csak megrendezték és jelenleg egy kábítószer-ellenes ügynökségnek dolgozik, ezért tűnik fel a világ számos pontján. Lakóhelye Buenos Aires környékén lehet.

Ha azt gondolnák, hogy ezeket az elvadult feltételezéseket nem lehet felülmúlni, akkor tévedünk. Egyesek szerint a földönkívüliek elrabolták. Mások szerint Elvis volt az első ember, akit több ezer példányban klónoztak. Mindennap bemutatkozhatott egy Elvis, viszont aki 14-én volt soros tovább akart maradni és a többiek kivetették maguk közül. Közös elhatározás alapján mára csak Elvis-imitációként élnek tovább.

Az viszont már tény, hogy az amerikaiak hét százaléka hiszi: Elvis Presley még él. Kicsoda valójában Elvis? Énekes, gitáros, színész, zeneszerző, táncművész, divatikon netán földönkívüli? Mindenki döntse el maga. Egy azonban biztos: Elvist illetően senki nem marad vélemény nélkül.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 01. 05. www.nembulvar.hu

A világ legismertebb szerelmi története, amely meghódította a mozi rajongókat, az olvasóközönséget és most a zenés színházak nézőközönségét vette célba. Nézzük csak, hogy elevenedik meg Rhett Butler és Scarlett O’Hara története az Operettszínházban!

A Budapesti Operettszínház legsikeresebb és legnépszerűbb darabja a Rómeó és Júlia című musical, amely tíz éve van már repertoáron és ezalatt nagyjából fél millió ember nézte meg a több, mint ötszáz előadás valamelyikén a musicalt. A siker receptje a következő: végy egy örökzöld szerelmi történetet, de azért legyen benne dráma, akció és sok-sok érzelem, majd mindehhez írj fülbemászó slágereket és már csak a színészek hiányoznak. Gérard Presgurvic, francia zeneszerző musicalje igazi világsiker lett rövid időn belül. Ezután készítette el az Elfújta a szél musical verzióját, amelynek előzménye Margaret Mitchell Pulitzer-díjas regénye és az 1939-ben bemutatott 10 Oscar-díjas film. Az Elfújta a szél musical változata december végén került a Budapesti Operettszínházba.

Miről is szól az Elfújta a szél? „Scarlett O'Hara története 1861-ben kezdődik, amikor egy tizenhat éves lány gondtalan, csupán szerelmi bonyodalmaktól terhes életébe hirtelen belép az amerikai polgárháború Észak és Dél között, ami mindent megváltoztat körülötte. Mérhetetlen szegénység tör ki, így Scarlettnek napról napra harcot kell vívnia a családi birtok, Tara megőrzéséért, és a megélhetésért. Pusztulás, születés és halál kíséri végig életét. Dacból kötött házasságai rendre véget érnek, szerelmi kudarcai árán azonban végül mégis megadatik számára az újrakezdés lehetősége.” – olvasható az Operettszínház honlapján.

"Nagyon mély és emberi, magánéleti válságpillanatok keverednek benne egy össztársadalmi méretű háborús konfliktussal... Igazi zenés színház színpadára való téma, még akkor is, ha nem csak szórakoztató, de mindenképpen a szinte szélsőséges érzelmi kitörésekről, valódi "határszituációkról" mesél ez a darab. Színházunk alapvető szándéka, hogy értékalapú műveket mutasson be, nagy formátumú klasszikus operetteket, szívünkhöz közel álló budapesti zenés játékokat, valamint komoly irodalmi alkotások alapján, a történelemmel is foglalkozó, katartikus erejű új magyar - esetleg külföldi - musicaleket. Úgy vélem, az Elfújta a szél igen fontos és szép bemutató ezen a palettán" - vallja az előadásról Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház igazgatója.

A musical alkotói nem tagadják, nagy kihívás volt életre kelteni Scarlett történetét. Az írónő jogait képviselő Margaret Mitchell Alapítvány külön engedélyjogot adott a francia musicalre, a magyarországi csapat felhatalmazást kapott, hogy saját felfogásban állítsa színpadra a művet. Az együttműködés sikerének eredménye egy új musical-változat. Miután a Margaret Mitchell Alapítványnál elolvasták a musical Magyarországról javasolt változatát, azt a kikötést tették, hogy színes bőrű színészek játsszák a darabban szereplő afro-amerikai karaktereket. – írja az Operettszínház egyik ismertetője.

„Annak ellenére, hogy a casting végül sikeres volt, be kellett látnunk, hogy az a színes bőrű, kiforrott színész generáció, amely képes maradéktalanul teljesíteni ezeket a zenés-színházi feladatokat, még nem nőtt fel Magyarországon. Mindez arra késztetett minket, hogy alaposan átgondoljuk a darab koncepcióját. Így született egy nagyon izgalmas, egyszerre testvér- és szerelmi harcot és egyben a világgal való küzdelmet bemutató darab, ami jól érzékelteti, hogyan sodorta el az amerikai polgárháború örökre a régi világot." - mondta el Somogyi Szilárd, a darab rendezője.

És mit lát mindebből a közönség? Nem marad el az Operettszínháznál megszokott látványvilág: monumentális díszletek, a színpadi kép helyenként megdöbbentő (igazi ló is szerepel a darabban) és mindenképpen emlékezetes effektekkel tarkított. A polgárháborús jelenetek puskadurrogtatása egyértelműen lefölözi az augusztus 20-i tűzijáték hangerejét. A kosztümök pedig gyönyörűek. A történeten érződnek a fentebb taglalt változtatások: a sanyarú rabszolgasors háttérbe szorul, így nagyobb hangsúly helyeződik a szerelemre, barátságra, testvéri viszonyra, mint az eredeti műben. Ennek eredménye, hogy a darab narrátora Scarlett testvére, Suellen – aki a többi változatban csak egy mellékszereplő. Habár a cselekményben nincs jelentős eltérés, mégis máshová kerültek súlypontok, aminek az az eredménye, hogy egy másmilyen Elfújta a szél született meg, mint amit ismerünk. Ráadásul a zene hasonlít a már ismert Rómeó és Júlia musicalére – talán kevésbé fülbemászóak a dalok és nem hatnak az újdonság erejével.

Azonban a színészek játéka sokat hozzátett, hogy a darab szerethetővé válik. Tulajdonképpen Szabó P. Szilveszter viszi a hátán a darabot, aki Rhett Butlert alakítja és akárhányszor szerepel a színpadon, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az X-Faktorból ismert Gubik Petrán látszik, hogy Scarlett O’Hara még csak az első szerepe az Operettszínházban és érezhetően ég benne a bizonyítási vágy, amely helyenként a teljesítmény rovására megy, hiszen néha a kevesebb, több. Melanie Hamilton szerepében a szintén X-Faktoros Muri Enikőt láthatjuk, aki kellő alázattal és kifinomultsággal formálja meg karakterét. Azonban igazán emlékezeteset a mellékszerepekben Nádasi Veronika és Serbán Attila nyújt. Előbbi alakítja Suellent és igazi öröm hallani, amikor kiereszti hangját és az betölti a színházat. Serbán Attila szintén igazán szuggesztív figurája a darabnak, aki ezelőtt nem tudta, hogy melyik szereplő is Tony Fontaine az Elfújta a szélben, most biztosan megjegyzi.

Minden hibája ellenére, a darab aktualitása megkérdőjelezhetetlen. Az Elfújta a szél utolsó dalából következzen egy részlet: „Oly sok-sok ember él és meghal egy napon, szerelmet nem talál, csak dolgozik vakon. A világ kinevet és te vagy, ki figyel... Fújj, őrjöngő szél! Zúgj, féltékeny szél! Miért nem figyel soha senki se rád? Miért süket a világ? Miért tűnt el minden zöld? Hát miért pusztul a föld?”

A cikk eredeti megjelenése: 2014. 05. 10. www.nembulvar.hu

„Olyan világ volt ez, ahol sosem jártam, s mégis mindvégig tudtam, hogy létezik, és ahova bánatomban, zavarodottságomban, rémülten, de reménykedve eltántorogtam. Egy világ, melyről úgy hittem, hogy képes lesz előhozni a bennem élő nőt, miközben visszaváltoztat azzá a lánnyá, aki valaha voltam. Egy világ, amely jó hatvan centiméter széles és 4286 kilométer hosszú.” Cheryl Strayed: Vadon.

Cheryl Strayed életrajzi könyve tavaly óta még több olvasót nyert meg magának, mivel Reese Witherspoon főszereplésével mozikba került az adaptált verziója és minden létező díjra felterjesztették. Sokan – akárcsak e sorok írója – a film megtekintése után fordult érdeklődéssel az írott verzió irányába, hiszen ha a mozi ennyire jól sikerült, akkor talán a könyvet is érdemes lenne olvasni. Nos, kezdésnek ez az érvelés is tökéletesen megteszi. Amint az ember kezébe veszi a művet és elkezdi olvasni, csak úgy magába szippantja a történet és képzeletben ő is Amerika elvadult ösvényein jár.

„Valójában szabad szellemnek születtem, csak épp sosem volt annyi vér a pucámban, hogy merjek is szabad lenni.” Cheryl a túra megkezdése előtt élete mélypontjára jutott. Családja széthullott, elvált, ráadásul rákapott a kábítószerekre és az alkalmi kapcsolatokra. Teljesen váratlanul villant fel előtte a Pacifikus Túraösvény (PTÖ) lehetősége, amely afféle zarándoklatként segíthet helyrehozni mindent, ami elromlott benne. Így rendkívül felkészületlenül, de annál lelkesebben vágott neki 1100 mérföldes útjának.

„Még éppen csak belekezdtem. Három hete gyalogoltam mindössze, de máris éreztem, minden megváltozott bennem.” A Vadon nem egészen olyan, mint amilyen elképzelések szerepelnek a köztudatban a zarándoklatos könyvekkel kapcsolatban. Cheryl fiatal, szókimondó és húsbavágóan őszinte. Nincsen titka az olvasó előtt és habár nem is értünk egyet minden tettével, mégis elnyeri szimpátiánkat az első pillanattól kezdve. Szurkolunk neki, hogy túlélje a túrát és beteljesítse küldetését, amelyért elindult.

„Kavics voltam. Falevél voltam. Görbe faág voltam. Számukra nem voltam semmi, pedig ők a mindent jelentették számomra.” A könyv érzésekkel átszőtt tájleírásai átlagon felüliek, az olvasó ott van mindenhol Cherlyllel és ugyanúgy látja a hegyeket, a sivatagot, a vadon állatait stb. Kifejezetten érdekes rákeresni a neten, hogyan is néznek ki ezek a helyszínek a valóságban – pl. a Crater Lake leírása alapján nem lepődtem meg azon, amit a Google megmutatott belőle.

„Meg kellett változnom – ez volt az a gondolat, ami végighajszolt a tervezés hónapjain. Nem arra volt szükségem, hogy más ember legyek, azzá kellett visszaváltoznom, aki valaha voltam: erős, felelősségteljes, tiszta tekintetű, érdeklődő, erkölcsös, jó emberré. És a PTÖ segít majd elérnem ezt a célt. Ott majd csak gyalogolok és végiggondolom az életemet. Újra rálelek az erőmre, amikor már távol leszek mindattól, ami miatt nevetséges, rossz vicc lett az életemből.  De most, hogy itt voltam a PTÖ-n, újra csak nevetségesnek tűntem, amint úgy-ahogy egyenesen, összegörnyedve baktattam túrám legelső napján.” Amennyire jók és szemléletesek a tájleírások a Vadonban, annál gyengébb az érzelmi oldal bemutatása. Cheryl személyiségének változása felületesen szerepel benne. Sok olyan kérdést feltesz, amelyre sosem kap választ az olvasó. Illetve már a könyv legelején felmerül az a probléma, hogy miért éppen a PTÖ a megoldás. Számtalan alternatíva kínálkozott számára, hiszen a változáshoz nem egyértelműen a vadonba vezet az út.

 „– Te vagy az egyetlen egyedül gyalogló nő, aki ilyen messzire jutott, sőt, az egyetlen, akinek a nevét láttam a vendégkönyvben. Nagyon figyelemre méltó.” Maga Cheryl Strayed története is figyelemre méltó minden hibájával együttvéve. Nem könnyű olvasmány, viszont érdemes kézbe venni, mert ritkán lehet ennyire hatásos könyvet találni. A maga egyszerűségében nem akar sem sok, sem kevés lenni, nincsenek benne életmegváltó bölcs gondolatok – csak a nyers realitás egy nőről, aki mert bátor lenni, hitt a változásban és önmagában.

„Tudtam, hogy a tervemnek annyi, ha hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a pánik. A félelem alapja az a történet, amit bemesélünk magunknak, ezért úgy döntöttem, hogy az én mesém teljesen más lesz, mint a nőknek szóló históriák. Eldöntöttem, hogy én biztonságban vagyok. Erős vagyok. Bátor vagyok. Semmi nem győzhet le. Egyfajta agykontrollt jelentett, hogy ragaszkodtam ehhez az elképzeléshez, és az esetek többségében be is vált. Így löktem el magamtól a félelmet, ahányszor csak szokatlan zajt hallottam vagy valami szörnyűség kerítette hatalmába a képzeletemet. Egyszerűen nem hagytam, hogy elkezdjek rettegni. A félelem félelmet szül. Az erő erőt ad. Nem is telt sok időbe, hogy már valóban ne féljek.”

Cheryl Strayed: Vadon – Ezermérföldes utam önmagamhoz

ISBN: 9789632663975

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó, 2015

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 06. 03. www.nembulvar.hu

Amennyiben A tetovált lány elnyerte a tavalyi év legfelkavaróbb thrillerjének képzeletbeli díját, idén minden bizonnyal a Fogságban lesz a győztes. Egyelőre a kritikusok sem találnak benne hibát és díjesőre számítanak. Nézzük csak, miért is!

Az embernek néha szüksége van rá, hogy megborzongjon, megálljon egy pillanatra, majd örüljön neki, hogy milyen nyugodt élete is van. A legjobb krimik ezt a célt szolgálják: nemcsak izgalmas, magával ragadó és elgondolkodtató a történet, de hálát adunk érte, hogy nem velünk esett meg. Viszont egyre több olyan lélektani alkotás jön, amelyek nem győzik hangsúlyozni, hogy valójában jobb is, ha nem vagyunk tudatában, mennyi beteg ember él körülöttünk. Ráadásul a legszörnyűbb dolgok mindig a leghétköznapibb és legszerethetőbb emberekkel történnek a thrillerek tanulsága szerint.

A Fogságban is ugyanerre a szisztémára épül: adott két teljesen egyszerű amerikai család, akik nem csinálnak semmi rosszat, csak együtt töltik a hálaadást. Aztán, mint derült égből villámcsapás, mindkét család legkisebb lánya eltűnik. Innentől a rendőrség felelőssége lenne az ügy felderítése – de valamiért nem tudjuk elítélni az édesapát sem, aki saját kezébe veszi a dolgok irányítását. Az egyre kuszább és sokkolóbb események láncolata egy óriási csavarral kitisztul, minden kérdés választ kap. Viszont a nézőben további kétségek, kételyek maradnak a filmben látott karakterekkel kapcsolatban, ami révén ő maga is fogságba kerül egy kicsit – ahogyan azt a film címe is sugallja.

A két és fél órás filmben annyi feszültség, kérdés és izgalom halmozódik fel, hogy nem is tűnik olyan hosszúnak – sőt az utolsó jelenet után akár még szívesen néznénk egy picit tovább. A Fogságban számtalan eleme felkavarhatja a néző lelkivilágát: eleve az, hogy két kislány eltűnik, kiragadják a megszokott kis rózsaszín világukból. Felkavaró az édesapa kétségbeesése, megszállottá válása. Felkavaró az édesanya idegösszeomlása. Felkavaró a másik család bénultsága. Felkavaró a 10 éves szellemi szintjén álló – de korát tekintve felnőtt – gyanúsított értetlensége. Felkavaró a nyomozás vezetőjének agresszivitása, amellett, hogy mennyire lelkiismeretes. Ráadásul mindemellett csomó apró szösszenet látható végig elszórva a filmben, amely még baljósabbá teszi az egész alkotást: a hideg, a havas eső, a szarvas-vadászat, a pórázánál fellógatott kiskutya, a romos házbelső, a kislányos zoknik, a feltűnő pislogások. Ritkán van olyan élménye az embernek, de velem most megtörtént, hogy véget ért a film, már a feliratok mentek és pár percig senki nem állt fel, nem indult el a kijárat felé. Valószínűleg még mindenki a látottak hatása alatt volt. Szerintem ilyen élményért érdemes moziba menni.

Illetve azért is, ha szeretnénk lenyűgöző színészi alakításokat is látni. Az önbíráskodó édesapát Hugh Jackman alakítja, aki az X-Men filmek Farkasaként vált világhírűvé, viszont tavaly, A nyomorultak főszerepe hozta meg neki az eddigi legnagyobb elismerést – és egy Oscar-jelölést is. Ezúttal viszont nyoma sincs a vajszívű és szívmelengető Jean Valjeannak vagy az adamantium karmú képregényhősnek. Itt egy húsvér embert játszik, mindenféle manír és modorosság nélkül, aki mindenre képes, hogy a kislányát előkerítse. Még ha a módszereivel nem is értünk egyet, valamiért képtelenség elítélni. De úgy igazából megszeretni is. Megkockáztatom, hogy itt nyújtotta eddigi pályafutása legnagyobb teljesítményét és eszembe nem jutott, hogy bármit is villantania kellene még (akár egy kigyúrt bicepszet vagy hollywoodi mosolyt). Másrészt ott volt ellensúlynak Jake Gyllenhaal, aki szintén talán most volt a legjobb egész életében. Láthattuk már cowboy-ként, katonaként, ügyvédként, multi-milliomosként, nyomozóként vagy Perzsia hercegeként – de mindezidáig sosem játszott el egy ennyire összetett szerepet. Korábbi karaktereiből sok mindent átvehetett, de sikerült mindezt annyira nagyszerűen összegyúrnia, hogy erre a szerepre mindenki jó sokáig emlékezni fog, aki megnézi a Fogságbant. Meglepően kemény karaktert játszik – nála is, akárcsak Jackmannél, simán elfelejtjük a szépfiú imidzset – és annyira beszédes az arca és minden mozdulata, hogy le a kalappal. Mindkét színésznek csak Oscar-jelölése volt eddig, díjra nem tudták váltani. A kritikusok szerint nagy eséllyel pályáznak rá, hogy a 2013-as filmek gáláján ott legyenek a legjobbak között. Igazából mindketten meg is érdemelnék. Aki pedig nem akar minderről lemaradni, irány a mozi! Megéri.

Fogságban (Prisoners, 2013)

amerikai krimi, 153 perc

Főszereplők: Hugh Jackman, Jake Gyllenhaal

Rendező: Denis Villeneuve

Forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.

A cikk eredeti megjelenése: 2013. 11. 03. www.nembulvar.hu