1786. augusztus 8-án jutott fel Európa tetejére az első expedíció, amely meglepő módon nem hegymászókból, hanem egy orvosból és egy kristálykereskedőből állt.

A Mont Blanc a maga 4807 méteres magasságával (amely az időjárás és a jégsapka mozgásának függvényében évente változik) Európa legmagasabb pontja. Hivatalosan az olasz-francia határon helyezkedik el a negyven kilométer hosszúságú hegy, ám mindkét ország magáénak vallja a legmagasabb csúcsot. A két legismertebb város a Mont Blanc közelében a francia Chamonix és az olasz Courmayeur. Mivel a hegy az észak-déli és az olasz-francia közlekedés nagy akadálya, így 1957-65 között tizenegy és fél kilométer hosszú közúti alagutat fúrtak alatta 1200-1300 méter magasban.

A hegynek több elnevezése is létezik. A térképen általában a francia Mont Blanc szerepel, de az olasz Monte Bianco jelentése is megegyezik vele, ami annyit tesz „fehér hegy.” A franciák La Dame Blanche (a fehér hölgy) néven is emlegetik. Ezen elnevezések a hegy fehér hósapkájára utalnak. Ezek mellett ismeretes még az Európa teteje, Savoya koronája és az átkozott hegy (Mont Maudit) név is.

Utóbbi évszázados hiedelmekre vezethető vissza. Ugyanis a babona szerint szellemek és démonok okozták a gyakori ítéletidőt, a lavinákat és a földcsuszamlásokat a hegy környékén. Az 1780-as évek elején Horace Bénédict de Saussure svájci természettudós és alpinista elejét szerette volna venni ezeknek a botor feltételezéseknek és húsz aranyat tűzött ki jutalmul annak, aki elsőnek feljut a Mont Blanc csúcsára. A felajánlott összeg igen nagy pénznek számított abban az időben, így a vállalkozó szellemű genfiek sorra nekivágtak a hegy meghódításának.

Jacques Balmat chamonix-i ásványgyűjtő-kristálykereső eljutott egy csúcsra vezető gleccserig, ám akkori társa közölte vele, hogy nem hajlandó jégre lépni, így kénytelenek voltak visszafordulni. Ám Balmat 1786. augusztus 8-án Michel-Gabriel Paccard orvos társaságában a gleccseren keresztül eljutott a csúcs alatti hómezőig, s ezzel feltárta a 4807 méteres magasságba vezető utat. Kötelük nem volt, csak mászóbotjuk, viszont így is több mint fél nap ráfordításával felértek Európa tetejére. Paccard itt tudományos méréseket végzett fél órán keresztül, majd sötétedés előtt visszaindultak. Éjfélre érték el a gleccser lábát, a szabadban táboroztak, kezük lefagyott és szemüket hóvakság gyötörte. Másnap Balmat vezette Chamonixba a még alig látó Paccard-t és átvették a felajánlott húsz aranyat. Emléküket a város szoborral őrzi napjainkig is.

Bár a lavinaveszély állandó fenyegetettséget jelent, mégis mára a Mont Blanc az Alpok egyik legnagyobb turistaközpontjává nőtte ki magát: drótkötélpályákkal és télisportpályákkal szolgálja ki a látogatók igényeit. A hegy laposabb részén akár repülőgéppel is le lehet szállni. Mostanra rutinfeladattá vált a Mont Blanc meghódítása, évente húszezren jutnak fel rá. A felvonó végpontjától a csúcs csak ezer méterrel van magasabban, ám minden évben történnek sajnos halálos balesetek. A turistaszezon idején a hegyimentőknek egy-egy hétvégén átlagban tizenkét alkalommal kell a bajba jutottak segítségére sietnie. Akármilyen sokan jutnak fel, a túra megköveteli a magashegyi jártasságot, a vezetőt és a megfelelő felszerelést, és az útnak még így is vannak veszélyes részei, a sziklaomlások pedig folytonos rizikót jelentenek. A feljutáshoz legalább egy éjszakát a nagy magasságban kell tölteni, hogy az emberi szervezet hozzászokjon a magashegyi viszonyokhoz.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 08. 08. www.nembulvar.hu

„Egyáltalán nem vagyok a tudomány embere, nem vagyok sem megfigyelő, sem kísérletező, és nem is vagyok gondolkodó. Alkatom szerint nem vagyok más, mint egy konkvisztádor, vagy, ha le akarja fordítani a szót, kalandor, az ilyen embernek minden kíváncsiságával, merészségével, makacs kitartásával” – állította Freud, aki 154 éve született.

A Csehországban (az akkori Osztrák Birodalom területén), Freiburgban látta meg a napvilágot Sigmund Freud. Édesapja Jakob Freud textilkereskedéssel foglalkozott. Első házasságából már két felnőtt fia volt, és második házasságából Sigmundon kívül hat további gyermek született. Sigmund anyja, Amalia férjénél húsz évvel fiatalabb. Sigmund három éves volt, mikor a Freud család Lipcsébe költözött, majd egyéves lipcsei tartózkodás után tovább vándorolt, és Bécsben, az akkori Európa egyik legjelentősebb tudományos és kulturális centrumában talált magának végleges lakóhelyet. Az egyre szűkösebb anyagi körülmények közé kerülő szülők mindent elkövettek, hogy Sigmund megfelelő iskolába járhasson és az őt érdeklő könyvekhez hozzájuthasson, ugyanis Freud ragyogó intellektusa és szerteágazó érdeklődése már ekkor megmutatkozott.

Freud a Bécsi Egyetem orvosi karára nyert felvételt. Orvostanhallgatóként kezdett érdeklődni a fiziológia iránt, elmekórtannal azonban csak 1885-ös, párizsi tanulmányútja nyomán kezdett foglalkozni. Ekkor találkozott az ország két híres pszichiáterével, Jean-Martin Charcot-val és Hippolyte Bernheimmel. Ők hipnózissal gyógyítottak hisztériás betegeket Messmer német orvos módszerét használva. (Nevét az angol „mesmerize”, azaz „megigéz” szó is őrzi). Messmer (akárcsak francia követői) úgy gondolta, hogy a hipnózis során valamilyen láthatatlan energia árad ki a hipnotizőrből, ami segít a szenvedő betegen. A hipnózis, mint módszer felkeltette Freud figyelmét és új utakat kezdett keresni, mert elégedetlen volt a módszerrel. Úgy vélte, nem mindenki hipnotizálható, és hogy a hipnózissal nehéz tartós eredményt elérni.

Bécsbe visszatérve feleségül vette a jómódú családból származó Martha Bernayst, majd orvosi praxist hozott létre. Barátjával, Josef Breuerral kidolgozta az általuk katarzisnak nevezett eljárást, amely lehetővé tette hipnotikus állapotban lévő pácienseinek, hogy a lelki sérüléseiket okozó eseményekre visszaemlékezzenek és felszínre hozzák azokat az érzéseiket, amelyeket a sokk idején elfojtottak, ennek eredményeként ébredéskor, a katarzis nyomán zavaró tüneteik megszűntek. Freud és Breuer Tanulmányok a hisztériáról című munkájukban publikálták eredményeiket 1895-ben.

Később felhagyott a hipnózissal és kialakította a szabad asszociációs terápiát, amely technika a pszichoanalízis alapja lett. 1935-ben Álomfejtés című művében részletesen elemezte saját maga, illetve páciensei álmait. Ebben arra következtetett, hogy a felnőttkori neurotikus zavarok a korai gyermekkorban keletkeztek, rekonstruálta a gyermekkori szexualitás fejlődését, illetve elemezte a halálösztön fogalmát. Továbbá kifejtette nézeteit arról, hogy az álomképek tudattalan tartalmakat szimbolizálnak, és ezek értelmezése révén feltárhatóvá válik a személyiséget mozgató tudattalan dinamika. A tudattalan lelki folyamatok az ember magatartásában is döntő szerepet játszanak. A pszichés determinizmus szerint minden megnyilatkozásunkat, még véletlen melléfogásainkat, nyelvbotlásainkat, álmainkat is meghatározza, befolyásolja a tudattalan. Ezek a tudattalanban lezajló konfliktusok eredményeképpen jönnek létre, amikor az ’én’ számára elfogadhatatlan impulzusok elfojtása nem sikerül teljesen - így a feszültség felszínre tör. A szabad asszociáció módszere, az álomelemzés és a tévcselekmények elemzése viszont alkalmas a tudattalan folyamatok feltárására és a tudatba emelésére.

Freud nyolc évtizeden át élt Bécsben. 1938-ban, Ausztria német megszállása után külföldi barátainak sikerült elérniük, hogy a náci hatóságok az idős és súlyos beteg Freudot és szűkebb családját kiengedjék Bécsből és Londonba emigráljanak. Freud ekkor már húsz éve szenvedett állkapocsrákban, számtalan műtéten és rendkívül sok szenvedésen és fájdalmon volt túl. Egy évre rá, 1939. szeptember 2-án Londonban halt meg.

 Freudot 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodójának tekinthetjük: Vannak, akik Kopernikuszhoz és Darwinhoz hasonlítják jelentőségét, olyan zseninek tartják, aki alapjaiban változtatott meg egy tudományágat, és azt, ahogyan az emberiség az elméről gondolkodik. Tudománytörténeti hatásán túlmenően, meghatározó jelentőségű a huszadik századi nyugati ember önmagáról alkotott képének megalkotásában is. Mindennapjainkból hozzá köthető a tudatalatti jelentőségének, illetve a kora gyermekkori nevelés befolyásának felismerése. Sokáig csak szűk rajongói rétege volt, de az I. világháború után népszerűvé vált. miután a hétköznapi életbe is beépültek a gondolatai, az '50-es-'60-as években pedig már tömegfilmek alapja is lett, mint Alfred Hitchcock Psycho című filmjéből is kitűnik.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 05. 06. www.nembulvar.hu

2011. legtöbb Oscar-díjra jelölt filmjének főhőse egy árva kisfiú, aki apja hagyatékát próbálja felkutatni szívmelengető kalandok közepette. Viszont A leleményes Hugo mégis leginkább a filmekről szól. Hogy is van ez?

A rejtély nyitjának első és legfontosabb kulcsa a rendező megnevezése, aki nem más, mint Martin Scorsese. Ilyen szemszögből nézve maga a kontextus hat furcsán, hiszen a Scorsese életmű drámái és gengszterfilmjei között még ehhez hasonlóra sem nagyon volt precedens. A bemutatót látva vagy az ismertetőt olvasva leginkább egy tipikus Tim Burton-filmre (Ollókezű Edward, Alice Csodaországban, Nagy hal) jellemző történetre tippelhetnénk, amely a káprázatos képi világ és mesés elemek ellenére valójában felnőtteknek szól. Ezúttal még többről van szó…

Scorsese nagy ívű filmje minden létező korosztályt megszólít. Az árva Hugo története minden bizonnyal leköti a gyermekek figyelmét, mivel a mindent tudó robot rejtélye éppen elég izgalmakat és tanulságot tartalmaz, a színes és látványos díszletekről nem is beszélve. A felszínt nem is kell annyira megkapirgálni, hogy a másodlagos tartalom eljusson az érettebb nézőkhöz: A leleményes Hugo tulajdonképpen a filmgyártás pátoszaként értelmezhető.

Az árva fiú egy párizsi pályaudvaron tengeti mindennapjait, miután szeretett édesapja (Jude Law) odaveszett egy tűzvészben. A pályaudvaron nemcsak a mindennapi betevőért folytat harcot a megátalkodott felügyelővel (Sasha Baron Cohen), hanem édesapja utolsó munkájához, egy örökmozgó robothoz keres alkatrészeket, hogy megjavíthassa. Az útja gyakran a pályaudvari óráshoz (Ben Kingsley) vezet, akinek kislányával barátságot köt és együtt próbálnak a robot rejtélyének nyomába eredni.

A film megítélésének szempontjából azonban az órás története a legérdekesebb. A gyerekek nyomozása során derül ki, hogy az órás igazából francia filmgyártás legnagyobb alakja. Szomorú története a némafilmek korába repít vissza minket, amikor mint a filmek világának talán legnagyobb tisztelője, sorra készíti sikerfilmjeit. Élete csakis a filmekről és a filmek okozta boldogságról szólt. Azonban a világháború mindent megváltoztatott. Nemcsak anyagi forrásai megcsappanását (ezáltal újabb alkotások készítésének problémáit) jelentette, hanem maguk a nézők is megváltoztak. Az örömfilmezés már nem senkit nem érdekelt a háború borzalmai után. Így egy borongós napon minden emlékét elégette és felszámolta a fájdalmas múltat. Viszont most, a fiatalok nyomozásának köszönhetően egy reménysugár villant a megkeseredett órás életében.

A leleményes Hugoban számos napjainkban divatos tendencia megtestesül. A helyszínválasztás, Párizs, eleve jó ötlet, hiszen akár az Oscar-jelöltek listáját végigböngészve is rájöhetünk, hogy a legtöbbnek köze van hozzá. A némafilmek és a múltidézés szintén közkedvelt tematikává vált napjainkban, gondoljunk csak A némafilmesre vagy az Éjfélkor Párizsban-ra. A mesés filmvilág és a bohókás karakterek a korábban már emlegetett Tim Burton sikerfilmjeit idézik – és Johnny Depp, mint producer személye az élő bizonyíték erre, hiszen ő Burton filmjeinek szinte állandó szereplője.

Mindezekből mégsem egy maszlag jött össze, hanem egy lenyűgöző műalkotás, amely meghajol a filmvilág nagysága előtt. A pátosz kifejezés talán még kevés is mindarra a tiszteletre, amelyet A leleményes Hugo mutat a minőségi filmgyártás felé. Az örömből készített filmek, melyek az örömszerzés céljából jöttek létre, sosem mennek ki a divatból. Boldogságunk forrása az apró dolgokban rejlik, melyek szebbé teszik mindennapjainkat. Ez lehet egy kedves mosoly a pályaudvaron, okozhatja egy kisállat szeretete, a család, a barátok, a könyvek, egy virágszál vagy akár egy olyan film is, amely megmelengeti szívünket – mint teszi azt A leleményes Hugo is.

A leleményes Hugo (Hugo)

amerikai filmdráma

Rendező: Martin Scorsese

Főszereplők: Asa Butterfield, Chloe Grace Moretz, Ben Kingsley, Sasha Baron Cohen

Forgalmazó: UIP-Duna Film

 A cikk eredeti megjelenése: 2012. 02. 26. www.nembulvar.hu

„A szem a lélek tükre” – alkotta meg e mondást a közel ötszáz éve meghalt híres itáliai polihisztor, kinek életművét máig misztikus légkör övezi.

Leonardo di ser Piero da Vinci 1452. április 15-én a Vinci melletti Anchianóban született Toszkánában. A városka jegyzőjének, Ser Piero da Vinci-nek, és egy előkelő családjának szolgálatában lévő parasztlány, Caterina törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot. Alapfokú iskoláit szülővárosában végezte, majd 1469-ben Firenzébe utazott, ahol belépett Andrea del Verrocchio festő műtermébe gyakornoknak, amely afféle „művésziskola" is volt. Itt sajátította el a vonalas rajz, a festészet és a szobrászat alapvető technikáit. 1473-ban készült első, teljes bizonyossággal neki tulajdonítható rajza, amely az Arno folyó völgyét ábrázolja. Vásznon pedig Verrocchio Krisztus keresztelése című munkáján hagyott először nyomot: a háttér és az angyal figura az ő keze munkája.

Az egyre sikeresebb ifjú festőt 1478-ban bízták meg a firenzei Signoria San Bernardo kápolna oltárképének megfestésével. Ezután alkotta első ismert remekművét, a Sziklás Madonnát megrendelésre, ám valamilyen oknál fogva Leonardo sohasem küldte el annak a templomnak. Viszont elnyerte Milánóban Lodovico Sforza herceg udvari tudósának és művészének állását. A herceg megbízta Francesco Sforza hatalmas lovas szobrának megformálásával is, de csak a mű hatalmas agyagmodellje készült el (1493-ban), amit aztán a Milánót megszálló francia katonák 1499-ben elpusztítottak. Maga a bronzszobor pedig soha nem készült el. Innentől éveken keresztül elhalmozták megrendelésekkel: ezek közül a legjelentősebb a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, az „Utolsó vacsora", amellyel 1498-ban készült el.

A téma legtökéletesebb megjelenítéseként kezdték méltatni, a nyugati világ főműveként tekintik még ma is. Nem csupán a mesteri módon felépített jelenetek miatt, hanem azért is, mert a kompozíció, a színhasználat a világítás és egyes alakok tartása és mozdulata is a bibliai szavakra utal: "Ti közületek egy elárul engem". Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A falkép ma igen rossz állapotban van, a nedvesség megrongálta.

Milánói évei alatt Leonardo a művészeti emberábrázolás tökéletesítésének szándékával fogott bele a tudományos igényű boncolásba. Látta, hogy az emberi viselkedés hűséges ábrázolásához nélkülözhetetlen annak a belső életnek a teljes ismerete, ami alapvetően meghatározza a külső megjelenést. Az emberi test arányait tökéletesen ábrázoló Vitruvianus is ekkoriban keletkezett. Leonardo a perspektíváról, festészetről alkotott tudományos írásokat, de ezeket nem gyűjtötte össze, mint ahogy a filozófiáról, az anatómiáról szóló munkáinak kiadása is csak terv maradt.

A Sforza hercegek bukása után Leonardo rövid kitérővel ismét Firenzébe költözött. Érdekesség, hogy ekkoriban Raffaelo és Michelangelo is e városban tartózkodott. 1502-ben Cesare Borgia szolgálatába állt, és vele tartott a romagnai hadjáratban. Ebből az időszakból származnak közismert erődítmény- illetve hadigépezet-vázlatai. 1503-ban Firenzében kezdte festeni a Mona Lisát (olasz neve: La Gioconda). A munka egészen 1506-ig húzódott, a hagyomány szerint a három éves alkotómunkából két évet vett el Mona Lisa híres mosolyának megalkotása, ennyit tépelődött Leonardo a mosoly kialakításán. Ez a festmény is ékesen példázza,milyen zseniálisan tudta érzékeltetni a személyiség titokzatosságát,milyen különleges képessége volt a finoman változó és lágyan egymásba olvadó tónusok,színek megfestéséhez. A képet egy gazdag kereskedő rendelte meg, de a művész annyira beleszeretett saját művébe, hogy élete végéig nem vált meg tőle.

Leonardo utolsó éveiben sokat utazgatott Milánó, Firenze és Róma között, és megfeszített munkatempóban dolgozott, hogy megismerje a természet titkait. 1517-ben a Milánót meghódító francia király meghívta udvarába, és Leonardo az Amboise melletti Clos Lucé-ba költözött. Két évet töltött itt, majd 1519-ben megbetegedett és május 2-án, hatvanhét éves korában meghalt. (Az átlagos életkor 28 év volt a XV. században, így könnyen kiszámítható, hogy Leonardo da Vinci mai szemmel megközelítőleg 120 éves aggastyánként távozott az élők sorából.) Örökségét tanítványára és barátjára, a festő Melzire hagyta. Az itáliai polihisztor festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író volt egy személyben. Életét a mai napig ugyanolyan titokzatosság lengi körül, mint műveit. Sokan próbálták és próbálják megfejteni üzeneteit, alkotásait. Leonardo da Vinci mégis marad az, aki volt: a titokzatos zseni.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 05. 01. www.nembulvar.hu

„A halál semmiség, de legyőzetve élni annyi, mint mindennap meghalni” - írta egy levelében Bonaparte Napóleon, aki 1821. májusában a mai napig tisztázatlan körülmények között hunyt el.

Napóleon személyében a történelem egy olyan egyéniségét ismerhettük meg, akivel több százezer könyv foglalkozik és több csatában vett részt, mint Nagy Sándor, Hannibál és Julius Caesar együttvéve. Már kortársai is zseninek tartották, akit csak imádni vagy gyűlölni lehetett. Az utókor is jól ismeri, kalandos élete és nagy visszatérései a történelemkönyvet legizgalmasabb epizódjai. Napóleon életét kultusz övezi és ehhez jócskán hozzájárulnak halálának zavaros körülményei.

Több elmélet látott arról napvilágot, hogyan vesztette életét Szent Ilona szigetén Franciaország egykori császára. A legtöbb életrajzíró által elfogadott verzió szerint Napóleon örökletes gyomorrákban halt meg. A feltevést alátámasztja, hogy édesapja és egyik nővére is e kór áldozata lett. A feljegyzések szerint maga Napóleon is gyanakodott erre élete utolsó hónapjaiban gyomorbántalmai miatt.

Ezt a teóriát több oldalról cáfolni lehet. Elsőként azzal, hogy viták tárgya, hogy ki volt Napóleon édesapja. Felvetődött a család közeli barátjának neve is, és ha ez így van, akkor nem beszélhetünk örökletes gyomorrákról. Másodszor: Napóleon élete végén jelentős túlsúllyal bírt és ilyen betegségtől fogyni szoktak, nem hízni a betegek. Harmadszor: Napóleon panaszai 1816-ban kezdődtek és öt év alatt annyira kiterjedtnek kellett volna lenni a ráknak, hogy a boncolásnál észreveszik az elváltozást. Erről viszont szó sem volt a boncolási jegyzőkönyvben.

A második lehetőség az arzénmérgezés. Az arzén színtelen, szagtalan, íztelen por, ételbe vagy borba könnyű elvegyíteni. Az első bizonyíték emellett Napóleon végrendeletében áll: „Idő előtt halok meg, az angol oligarchia és felbérelt merénylői gyilkoltak meg.” Ben Weider és John Harry Fournier könyvet írt Napóleon mérgezéséről. Két fázist különböztettek meg: a kozmetikait, ahol lassanként juttattak arzént a szervezetébe és a halálosat, amikor már nagy adagot kapott és pár nap alatt meghalt tőle. Az arzénmérgezésnek harmincnégy ismert tünete van, amiből harmincat azonosítani tudtak Napóleonnál a leírások alapján.

Ezt az elméletet csak a hivatalos boncolás cáfolja meg. Ott ugyanis májnagyobbodást vettek észre és a gyomor elüszkösödésével magyarázták a halál beálltának okát. Mindenesetre a boncolást végző orvos pályafutása alatt nem sokszor találkozott mérgezéses esetekkel, és ha kifejezetten nem kereste ennek okait, akkor nehéz lenne napjainkban ezt beazonosítani.

1962-ben egy svájci textilgyáros felajánlotta kutatóknak a birtokában lévő Napóleon hajtincset, ami a Szent Ilona szigeti borbély hagyatékából származott. A hajszálakból egyértelműen kimutatható az arzén jelenléte, sőt az is, hogyan fokozódott jelenléte Napóleon szervezetében. A mérgezéssel kapcsolatban olyan feltevések is napvilágot láttak, hogy arzéntartalmú festék volt a falakon, mérgezett volt az ivóvíz vagy a hajápoló-kozmetikumokban volt sok káros anyag. Így viszont az a kérdés: miért csak Napóleon halt ebbe bele?

Bár a hivatalos verzió továbbra is az örökletes gyomorrák, a tudomány mai állása alapján az arzénmérgezés és a halált kiváltó ciánmérgezés tűnik a legvalószínűbbnek. Az viszont biztos, hogy Napóleon utolsó szavai a következők voltak: „Franciaország… a hadsereg… előörs…” Mikor örökre behunyta szemét, a marengói győztes csatában viselt kabátjával takarták le a halottat.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 05. 22. www.nembulvar.hu

Szinte egy év különbséggel, Rómában és portugáliai látogatása során is megkísérelték megölni a történelem eddigi legismertebb és legkedveltebb katolikus egyházfőjét.

II. János Pál pápa számos rekordot állított fel Vatikánban. 455 év óta ő volt az első nem olasz pápa, 102 látogatást tett Olaszországon kívül a világban, amelyek során több mint egymillió kilométert tett meg a Föld körül.144-szer járt Olaszországon belül, 469 embert avatott szentté és 1340-et boldoggá. II. János Pál volt az első pápa, aki meglátogatott egy zsinagógát, és szintén elsőként tett látogatást az auschwitzi holokauszt emlékműnél. A pápák közül elsőként kért bocsánatot a Szentszék nevében a katolikusok által a múltban elkövetett bűnökért. Beszédeit maga írta, és a "pápai többes szám" (MI) helyett az egyes szám első személyt (ÉN) használta. Ő volt a huszadik század leghosszabb ideig uralkodó pápája és több mint húsz alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet.

1981. május 13-án délután 5 óra 19 perckor lövés dördül a Szent Péter téren. Egy török fiatalember, Mehmet Ali Agca pisztolyával súlyosan megsebesítette a katolikus egyházfőt. A pápa nyitott papamobiljának hátsó ülésére hanyatlott, azonnal a Gemelli kórházba vitték, ahol 6 órás műtét után tudták csak stabilizálni az állapotát. Egyes feltevések szerint a bolgár titkosszolgálat, végső soron pedig a Szovjetunió állt a merénylet mögött, mivel az félt a pápával szoros kapcsolatban álló lengyel Szolidaritás mozgalomtól. A pápa később meglátogatta merénylőjét a börtönben és megbocsátott neki. Ağcát Olaszországban 30 év börtönbüntetésre ítélték, de 2000-ben a pápa közbenjárására kegyelmet kapott. Innen Törökországba vitték, ahol újra börtönbe került korábban elkövetett bűncselekményekért. 2006 januárjában szabadon engedték, de ez később tévedésnek bizonyult, így vissza kellett térnie a börtönbe. A Vatikán álláspontja szerint a fátimai titkok közül a harmadik, melyet csak 2000-ben hoztak nyilvánosságra, ezt a merényletet jövendölte meg.

1982. május 12-én Portugáliában egy spanyol pap újabb merényletet próbált elkövetni a pápa ellen, de a testőrség megállította. A merénylő nem értett egyet a II. Vatikáni Zsinat határozataival, a pápát pedig Moszkva ügynökének tartotta. Hét év börtönbüntetésre ítélték, majd száműzték Portugáliából.

Ennek ellenére 27 éves pápasága alatt hatalmas szeretetnek örvendett II. János Pál pápa. A néhány évvel ezelőttig nagyjából kifogástalan fizikális állapotban lévő pápa egészségi helyzete fokozatosan romlott. A Parkinson-kór egyre inkább elhatalmasodott rajta, a beszéddel is súlyos problémái akadtak. Ezek mellé még számtalan betegség tünetei társultak.  2005 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy lassan közeledik az újabb pápaválasztás ideje és a konklávé összeült. II. János Pál pápa ugyan húsvétkor még a vatikáni dolgozószobája ablakában – a hívők legnagyobb örömére – megjelent, de az egészségi állapota ugyancsak aggasztó volt. Az utolsó időkben már csak gyomorszonda segítségével tudtak szervezetébe táplálékot jutatni. 2005. április 2-án este fél tíz tájékán vatikáni magánrezidenciáján minden további kórházi ápolást és orvosi beavatkozást elutasítva tért meg az ő Urához.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 05. 11. www.nembulvar.hu

Vajon hányan jártak már Szlovéniában? És ha ott voltak, mit láttak belőle? Szlovénia a magyarok számára tipikusan az az ország, amin átutaznak. Viszont érdemes megállni és körülnézni, annyira rejtett kincset tartogat a turisták számára ez a Dunántúlnyi méretű picike világ.

Négy napos körútra indultunk Szlovéniába. Ennyi idő bőven elégnek tűnt, hogy felfedezzük. Azonban nagyot tévedtünk. Annyira lenyűgözött minket, amit ott találtunk, hogy szomorúak voltunk, hogy máris indulnunk kell – pedig annyi mindent lehetne még itt látni és tenni. Négy napig csak mentünk egyik programról a másikra – nem hagytunk magunknak időt a pihenésre, illetve a tengerpart is kimaradt. „De majd legközelebb” – beszéltük meg. Mert ez az ország megéri, hogy legyen legközelebb. Most következzen egy rövid beszámoló/programajánló, hogy miket is láttunk a körutunk során.

Postojna és Predjama. A Triesztbe vezető autópályáról letérve 10 kilométeren belül található az UNESCO világörökségi listáján szereplő Postojna cseppkőbarlang. A több mint 20 km hosszú barlangból 5,5 km-t tekinthetünk meg: ebből négyet kisvasúttal, másfelet sétálva. Az ott látható természeti kincs szinte befogadhatatlan a turisták számára, egyik ámulatból a másik esünk, nem gondolnánk, hogy ennyi gyönyörűség valóban létezhet egyetlen barlangba bezárva. A hely kabalaállatának számít a barlangi vakgőte, amely a világon csak ebben a barlangrendszerben él. A szuvenír shopokban számtalan verzióban megvásárolhatjuk és hazavihetjük emlékként a szlovén monda szerint „sárkányivadéknak” vélt kétéltűt. A cseppkövektől 10 km távolságban található Predjama vára, amely egy sziklába épült, a hegy és az ottani barlangok szerves részévé vált. A látogató itt újra megjegyezheti magában, hogy azt hitte, ilyen csak a mesékben létezik.

Ljubljana. Az összes Szlovéniában futó autópálya egy Ljubljanát övező körgyűrűben egyesül – így autóval ide sem túl komplikált eljutni. Pontosabban csak az autópályán – a történelmi központot megtalálni nagy kihívás. Ljubljanába érve Olaszországban érezheti magát az ember – nemcsak az autósok mentalitását vagy a parkolási lehetőségeket tekintve, hanem csak úgy ránézésére is. Ljubljana központját körbeöleli a Ljubljanica folyócska, amelyet olasz stílusban sok szeretnivaló hidacska keresztez, partjain véget nem érő kávézók sora és reneszánsz épületek találhatók. Ljubjana vára már messziről észrevehető, hiszen a város legmagasabb pontján áll. Vársiklóval két perc alatt feljuthatunk oda és fentről akár az Alpok havas hegycsúcsaiig is elláthatunk.

Bledi-tó. Ha már az Alpokat említettük, Ljubljanától nagyjából egy óra távolságra található egy újabb olyan hely, amely mintha csak egy álomvilágban létezne. A Bledi-tavat óriási hegyek ölelik körül, és az egyik sziklás csúcs tetején található egy lenyűgöző látványú vár. A tó közepén pedig egy apró szigetecske látható, melynek közepén egy templom áll. A Bledi várhoz 15 perces sétával tudunk feljutni a központból, vagy egészen közel a bejárathoz egy parkoló is található. A várból nyíló kilátás olyan, amelyet ha láttunk, biztosan soha sem felejtjük el.

Bohinji-tó. Bledtől fél órára helyezkedik el a Júliai-Alpok másik impozáns és egyben Szlovénia legnagyobb tava, a Bohinji-tó. A havas csúcsokkal ölelt tavat Zlatorog (Aranyszarv) nevű zerge szobra őrzi, akinek szarva a legenda szerint egy kulcs a Triglavban (Szlovénia legmagasabb hegye) elrejtett kincsekhez és az állat halhatatlan, vére pedig gyógyító hatású virágokat terem. Az elképzelhetetlenül tiszta vizű tavat táplálja a közelben található Savica-vízesés, amely 78 méter magasból zúdul a mélybe. 20 perces séta leküzdése után csodálhatjuk meg ezt az újabb kápráztató természeti kincset, amely egyúttal a Száva folyó megszületésének helyszíne is.

Bovec. A Júliai-Alpokban található az olasz és osztrák határhoz egyaránt közel Bovec városkája, amelyet jól ismernek mindazok, akik a hegyvidéki sportolás hívei. Télen síparadicsomként tartják számon, viszont nyáron sem unatkoznak az oda látogatók. A központban számos irodában lehet raftingtúrákra jelentkezni a Soca (olaszul Isonzó) folyóra, amely 1-4 nehézségű szinteket jelent. Különösebb fizikai adottságra nincs szükség a raftinghoz, mindössze arra, hogy tudjon úszni az ember – habár optimális esetben erre sem lesz szükség. Mindenesetre a rafting egyszerre vicces, izgalmas, félelmetes, ámulatba ejtő és felfrissítő élmény – főleg amikor az ember arcába csap a 10 fokos víz. Raftingon kívül lehetősége nyílik a turistáknak kipróbálni a zipline-t, canyoning-ot és a kajakozást is az erős sodrású, sziklás Socán.

Szlovénia mottója, amely szinte minden szlovén képeslapon és szuveníren megtalálható, így hangzik: I Feel Slovenia. Talán nincs még egy ilyen ország, amelynek nevében szerepel a „love” szócska – és természetesen ők kapva kaptak ezen a lehetőségen. Nincs is ezzel semmi probléma, hiszen Szlovéniában lenni tényleg olyan, mint egy életérzés. Itt minden megtalálható egy helyen, ami érdekes lehet: nagyváros, hegyek, tavak barlangok és tengerpart. Ráadásul minden közel van egymáshoz, nincsenek nagy távolságok az országban, az egész akkora, mint a Dunántúl. Sőt, még azt sem mondhatnánk, hogy drága ország, az árfekvése talán csak picivel magasabb, mint itthon. A jó hír pedig az, hogy mindez itt van Magyarország szomszédságában! Aki külföldre vágyik, nem kell ezer mérföldeket megtennie ahhoz, hogy lenyűgöző vidékeket láthasson, hisz mindez itt van 150-200 km-re a magyar határtól. Részemről nem ez volt az utolsó látogatás Szlovéniába, annyira kevésnek tűnt itt ez a négy nap. Hiszen egyértelmű: az az utazó biztosan visszatér még ebbe az országba, aki megtapasztalta a saját bőrén, mint is jelent az, hogy „I Feel Slovenia”.

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 06. 08. www.nembulvar.hu

Számtalan kárba veszett próbálkozás után, 150 évvel ezelőtt sikerült végre először meghódítani a rettegett hegyet, amely tett ezáltal a svájci nemzeti büszkeség szimbólumává és a turizmus fejlődésének hasznára vált.

A Matterhorn (franciául Mont Cervin vagy Le Cervin, olaszul Monte Cervino) az Alpok hetedik legmagasabb hegycsúcsa a maga 4478 méteres magasságával. A hegy keleti, északi és nyugati fala Svájchoz, a déli Olaszországhoz tartozik. Nevét a jellegzetes, mással véletlenül sem összetéveszthető szarv alakjáról kapta, nem meglepő módon ez az egyik legtöbbet fényképezett turistalátványosság Európában. A Matterhorn egy olyan éles, a környezetétől elkülönülő szikla piramis, melynek keskeny felfutó gerincei meredeken emelkednek ki a környező gleccserekből. Már első ránézésre is legalább annyira lenyűgöző látványt nyújt, mint amennyire félelmetesnek hat.

A Matterhorn a világ egyik leggyakrabban megmászott hegye, minden gerincét és falát már meghódították – viszont technikailag végtelenül nehéz terep, minden irányból történő megközelítése csak a rendkívül jól képzett mászóknak ajánlott. Összességében véve, a hegymászó tragédiák legnagyobb arányban itt fordulnak elő. Egyik veszélyforrása a népszerűségében keresendő, mivel egyszerre sokan szeretnék meghódítani és akaratlanul egymásba botlanak az elszánt alpinisták. Ezek az amúgy is kockázatos kikerülő manőverek csak növelik a kőhullás lehetőségét is, ami egyébként is átlagon felül a kőzetminőséget tekintve. Ráadásként a meredek, jeges sziklafalakon igen könnyen zordra fordulhat az időjárás egyik pillanatról a másikra. Minden évben július 14-én a több mint 500 halálos áldozatra emlékeznek, ilyenkor egy napra tilos a hegymászás.

Ennek a kegyetlen csúcsnak az első meghódítása sokkal nehezebb volt, mint bármi másé Európában: 27. próbálkozásra sikerült! A bravúros hegymászás az angol Edward Whymper nevéhez fűződik. Annak idején fiatal művészként érkezett Svájcba egy kiadó megbízása révén, hogy rajzokat és metszeteket készítsen az Alpok festői csúcsairól. Ám annyira megbabonázta a Matterhorn, hogy mindenáron fel akart jutni a legtetejére. 1861 és 1865 között többször nekivágott az útnak a tapasztalt Jean-Antoine Carrel olasz hegyi vezető társaságában, azonban mindig vissza kellett fordulniuk. Végül vettek egy nagy levegőt, újratervezték az útvonalat, új csapatot toboroztak és 1865. július 14-én felértek a 4478 méteres csúcsra a svájci oldal irányából. A visszaút azonban már nem volt ennyire dicsőséges: a csapat egyik tagja megcsúszott és magával rántott a mélységbe még három másik hegymászót is. Haláluk miatt az angol királynő meg akarta tiltani a Matterhorn-expedíciókat – de éppen az ellenkező hatást érte el vele. A környék turizmusa fellendült, a mai napig évente több mint 3 millióan látogatnak el, hogy az irtózatos hegyet megcsodálják – netán meghódítsák.

A turizmus egyre növekvő igényeinek kielégítése kapcsán még azt is érdemes megemlíteni, hogy milyen szuvenírekkel gazdagodhatunk, ha netán arrafelé sodorna minket az élet. Az egyik feltétlenül beszerezendő emlék és nagyszerű ajándék, a világ egyik legismertebb (és egyben legfinomabb) csokoládéja, a Toblerone. A legenda a szerint a Matterhorn inspirálta az alakját – és 2000 óta már az édesség logóján is felfedezhető a jellegzetes hegycsúcs. Ezenkívül, a turisták egyik legkedveltebb foglalatossága a bernáthegyi kutyákkal történő fotózkodás a Matterhorn sziluettje előtt. Viszont mindez már a múlté, az állatvédők felszólalásának hatására az idei téli síszezontól betiltják ezt a tevékenységet, mert siralmas körülmények között tartják a turista attrakciót végett nevelt bernáthegyi-tenyészetet. Alternatívaként azt javasolják, hogy a helyszínen élő kutyák helyett havasi kürtösökkel vagy kutyajelmezekbe bújt emberekkel fényképezkedjenek majd a látogatók. Mi pedig kíváncsian várjuk ezeket a felvételeket!

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 05. 18. www.nembulvar.hu

Három éve a Gravitáció indította el a sci-fik újabb aranykorát, melynek köszönhetően minden évben sorra jönnek ki a legkülönbözőbb témafelvetésekkel a futurisztikus alkotások. Azonban az Érkezés nem egy hagyományos mozi: egy olyan inváziós film, amely leginkább az emberekről szól, nem a földönkívüliekről.

Az Érkezés alapkonfliktusát az adja, hogy egy napon 12 hatalmas méretű, furcsa külsejű, azonosítatlan tárgy ereszkedik le a Földre, a világ 12 különböző pontjára. Azonban ezen a ponton meg is reked a kommunikáció, így az amerikai katonaság felkéri Dr. Louise Banks (Amy Adams) nyelvészt, hogy próbáljon valamit kezdeni a szituációval. Így Louise egy vidám matematikus (Jeremy Renner) társaságában a különös űrhajó belsejébe indul, kideríteni az idegenek szándékait. Magáról a történetről ennél többet nem is érdemes tudni, mivel a hivatalos előzetese sem rántja le a leplet a további fordulatokról – vagy egyáltalán arról, hogy sokkal inkább egy drámát kapunk, mintsem egy alien-vadász művet.

A film rendezője, Denis Villeneuve nagy mestere a borzongató hangulatteremtésnek és nem riad vissza az erőszaktól vagy az akciótól (pl. Sicario – A bérgyilkos, Fogságban). Az Érkezés esetében viszont a szelídebb utat választotta, melynek eredményeként már a legelső képkockák beszippantják a nézőt, és sejteni lehet, hogy valami egyedülálló következik. A direktor Ted Chiang sci-fi író 1998-as, Story of Your Life című novellájához rendkívüli magabiztossággal nyúlt, és úgy építette fel saját elképzelései alapján a földönkívüli inváziót, hogy nem rombolják le benne a világot, nem durrognak megállás nélkül a fegyverek – ám mégis az első pillanattól az utolsóig lélegzetelállítóan izgalmas marad a történet. És persze nemcsak a sztorinak köszönhető a feszültség, ott van még a látvány, a fényeffektek, a zene, a hangok és a színészek. Esztétikájában Terrence Malick (Az élet fája) hatása idéződik meg Louise visszaemlékezéseiben, azonban ez az elegancia és érzelmi töltet átsugárzik a film jelen idejű cselekményébe is. Annak ellenére, hogy lassan zajlanak az események, mégis úgy átszáll a nézőre is a mű atmoszférája, hogy rendkívüli izgatottsággal járjuk végig a rendező által megszabott utat – a legutolsó pillanatig sem tudva, hogy az hová vezet.

Az Érkezés nagy sikere abban rejlik, hogy hibátlan arányban ötvöződnek a személyes, globális, érzelmi és intellektuális dimenziók. Ugye minden valamire való sci-fi esszenciáját az adja, hogy a földönkívüliek miért érkeznek bolygónkra. Jelen alkotás központi témája a kommunikáció és az utópián túl jelenkori problémákra is reflektál: a bizalmatlanság és az egyoldalúság hogyan teszi lehetetlenné a másik megértését. Vallás, politika, szociológia egyaránt megjelenik a filmben, komoly gondolatokat kapunk az emberiség korlátairól, a szabad akaratról, az életkörforgásáról – és mégis a gyermek-szülő kapcsolatban mond a legtöbbet, az a csoda, amit a bizalom jelenthet az emberiség számára, egy anya-lánya viszonyban reprezentálódik a történet feloldásaként. A befejezés transzcendensre sikeredett, sok kérdést vet fel, viszont ha más nem is, az minden kétséget kizáróan egyértelmű, hogy érzelmileg alaposan felkavarja még a megedzett lelkületű nézőket is.

Az Érkezés annyira újszerű elképzeléseket tartalmaz, hogy nehéz bármihez hasonlítani, viszont biztosan eszünkbe juthat több nagyszerű alkotás a történet kapcsán – vagy ha még nem láttuk őket, akkor érdemes megnéznünk ezeket. Elsőként nyilvánvalóan meg kell említeni a Csillagok között című filmet, amelyhez érzelmileg közel áll, mivel abban az űrutazós műben szintén a szülő-gyermek viszony jelentette az érzelmi feloldozást, és megállapították benne azt az univerzális, nagyszerű gondolatot is, hogy a szeretet az egyetlen olyan erő, ami téren és időn átível. Az idegen lényekkel való kapcsolatteremtéssel foglalkozó témakörben jelentősnek tekinthető a Kapcsolat című mű (amelyben az előzőhöz hasonlóan szintén Matthew McConaughey játszik). Az Érkezés „gyötrődő anya” főhősnőjéhez fogható alakítást pedig legutóbb a Gravitációban láthattunk, az űrben ragadt Sandra Bullock megformálásában. Egyébként Amy Adams játéka kevésbé nyers, sokkal visszafogottabb Bullock-hoz képest, viszont elképesztően intenzív a jelenléte, olyan érzelmi többletet tud adni a karakternek (és nem mellesleg a filmnek), amelyre nem túl sűrűn látunk példát.

Az Érkezés különös esete annak, hogy egy kőkeményen induló, földönkívüli lényekről szól film már-már alattomos módon, mégis lenyűgöző tisztasággal fordul át egy felkavaró drámába, amely a sci-fi keretet és értelmezést ugyan megtartja, de a családról, szeretetről, életről, halálról mesél - szenvedélyesen, gyönyörűen, időtlenül. Monumentális, fordulatos, elgondolkodtató, izgalmas alkotás, minden tekintetben élmény, amelyre nem túlzás azt mondani, hogy az év egyik legjobb filmje – és csak azért nem a legjobb, mert még másfél hónap van hátra 2016-ból. Ritkán látni olyan művet, amely ennyire a zsigerekre hat. Az utóbbi évek talán leggyönyörűbb jelenetét láthatjuk, amikor az egyik szereplő elmeséli, hogy eddig hátraszegett fejjel figyelte a csillagokat – viszont érdemes tekintetünket inkább a másik emberre emelni, aki fényesebben világíthat számunkra, mint egy csillag.

Érkezés (Arrival)

amerikai sci-fi, 116 perc, 2016 (12)

Főszereplők: Amy Adams, Jeremy Renner, Forest Whitaker

Rendező: Denis Villeneuve

Forgalmazó: InterCom

A cikk eredeti megjelenése: 2016. 12. 06. www.nembulvar.hu

Hihetetlenül hangzik, hogy a nők szavazati jogát kiharcoló mozgalmakról száz év alatt egyetlen mozifilm sem készült, ellenben a fekete polgárjogi küzdelmek témájában szinte minden évben napvilágot lát egy-egy alkotás. Ám végre megszületett A szüfrazsett című mozi, amely változtatni kíván ezen a helyzeten.

Jól tudjuk, a mosónők korán halnak, ám voltak azonban Nagy-Britanniában olyan nők, aki ebbe nem akartak beletörődni. Róluk szól A szüfrazsett. Ez a dráma egy ízig-vérig angol produkció. Egyértelműen besorolható a korrekt kosztümös angol filmek kategóriájába, ami ha nem is éppen pontos meghatározás, de a legtöbb mozilátogató mégis tudja, mit takar: jó színészeket, hiteles párbeszédeket, korhű atmoszférát, a realizmus győzelmét a giccs felett. Az angolok mindig is jók voltak ebben a műfajban, nem nagyon tudnak mellényúlni – ráadásul még a színészválasztásban sem túl bonyolult a dolguk, hiszen a britek hemzsegnek a karakteres, mesterien képzett színészegyéniségektől.

Mindennek ellenére sok rossz irányba is elindulhatna a film, alátámasztva ezzel számos előítéletet. Lehetne belőle például egy feminista példabeszéd, vagy egy unalmas fejezet a történelemkönyvből, esetleg egy vérlázító műalkotás, azonban ezek közül jó érzékkel egyikké sem válik. A történet középpontjában egy fiatal mosónő, Maud (Carey Mulligan) áll, aki 1912-ben Londonban ébred szép fokozatosan öntudatra – előbb csak az utcán ismeri fel egyik munkatársnőjét (Anne-Marie Duff), amint az tiltakozásképpen éppen egy kirakatüveget dob be egy téglával, majd a patikusnő (Helena Bonham Carter) szervezkedését hallja meg fél füllel; hogy aztán elmerészkedjen egy gyűlésre, és a kezdeti félénk lépések után egyre inkább radikalizálódjon. A filmből lépésről lépésre kirajzolódik, ahogyan a nők hiába próbáltak maguknak törvényes keretek között jogokat kiharcolni, tiltakozni, tüntetni, szórólapokat osztogatni, majd egy ponton eljutottak a robbantásos merényletekig, azontúl pedig a mártírhalálig.

Bár már akkoriban is a társadalom felét tették ki a nők, a drámai eseményekig senki sem volt kíváncsi rájuk, koruk terroristáinak kiáltották ki őket. A műben hiteles történelmi személyeket is láthatunk: megismerhetjük szellemi vezetőjüket, Emmeline Pankhurst-öt (Meryl Streep), aki azt vallja, hogy tettekre és nem szavakra van szükség, mert csak így érhető el a kitűzött cél. A magát a lovak elé vető Emily Davison története ismerős lehet a történelemkönyvekből is.

Filmbéli főhősünk Maud egyfajta állatorvosi ló, kiknek sorsán keresztül be lehet mutatni a teljes női munkásosztály elnyomását. Kicsit tankönyvízű karakter, akiket a forgatókönyvíró végigrángat a mozgalom néhány emlékezetes történelmi pillanatán. Szerencsétlen Maud egy mosodában született, 12 évesen már dolgozott, természetesnek vette, hogy szexuálisan zaklatják, és nem sok perspektíva állt előtte túl azon, amit már 20 éves korára is teljesített, hogy férjhez ment és szült egy gyereket. Azonban az a külön erénye a filmnek, hogy mindennek ellenére mégsem vérforralóan hímsoviniszta macsó disznóként ábrázolja a férfi társadalmat.

Bár papíron talán mindez kissé mesterkéltnek hat, azonban a filmet látva minden kétségünk elszáll, olyan pompás színésznőkkel és színészekkel rajzolódik ki a történet, akikre még a telefonkönyv felolvasását is élettel tudnák megtölteni. A szüfrazsett végén, a lovas derbyn a film legerősebb pillanatát élhetjük, amit nehezen lehet majd elfelejteni. Viszont felveti azt a kérdést is, hogy miért csak egy mellékszereplőként volt jelen eddig a történetben ez a hölgy? Egy ilyen tett mögött olyan tragédia rejtőzhet, ami egyszerűen komolyabb magyarázatért kiált – ez komoly hiányossága a műnek.

Érdemes bővebben pár szót ejteni a már sokat említett nagyszerű brit színészekről. A címszereplő Mulligant hasonló zsánerben legutóbb a Távol a világ zajától öntudatos Batsheba-jeként láthattuk, az egészen jól összerakott Thomas Hardy adaptációban. Maud karakterének lassú ébredését végigkísérve képkockáról képkockára erősödik meg az érzés, hogy a színésznő pályája eddigi legfinomabban árnyalt és legtökéletesebb alakítását látjuk. Meryl Streep arra képes, amire az igazán nagy színésznők: rövid, ám annál hatásosabb a beugrása, amelyben Emily Pankhurst-öt, a mozgalom ikonikus alapítóját és vezetőjét jeleníti meg, a film felejthetetlen öt percét adja. Helena Bonham-Carter csak a szokásosan nagyszerű formáját hozza a tanult és felvilágosult patikusnő szerepében, és kisujjából kirázza a karakán aktivista figuráját. Noha minden egyes női szereplőt ki lehetne emelni, mégis nyilvánvalóan Mulligan a film kulcsfigurája. Kétségtelen, hogy a színésznő A nagy Gatsby óta meredeken felfelé ívelő pályája egyre figyelemreméltóbb, alakításai pedig egyre mélyebbek, komolyabbak és érettebbek.

A szüfrazsett kifejezetten elegánsan zárul: archív felvételeket láthatunk ebből az időszakból. Ám mielőtt megjelennének a feliratok, végigfut egy lista még arról is, melyik országban mikor kaptunk szavazati jogot. Az 1919-es évszámmal még egészen jól áll Magyarország, úgy pedig különösen jól, ha figyelmembe vesszük, hogy Ausztráliában ez 1969-ben, Svájcban pedig csupán 1971-ben következett be. És van, ahol még mindig nem...

A szüfrazsett (Suffragette)

angol dráma, 106 perc, 2015 (12)

Főszereplők: Carey Mulligan, Helena Bonham Carter, Meryl Streep

Rendező: Sarah Gavron

Forgalmazó: UIP-Duna Film

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 12. 21. www.nembulvar.hu

A napjainkban kriminek nevezett bűnügyi és detektívregény létrehozásáért mondhatunk köszönetet Edgar Allan Poe-nak, aki költőként is jeleskedett. Élete bővelkedik a misztikus elemekben, amiket akár ő is megírhatott volna.

1809. január 19-én Bostonban látta meg a napvilágot Edgar Allen Poe. Szülei vándorszínészek voltak és egy körút során született egyetlen gyermekük. Édesapja és édesanyja korai halála után a család egyik barátja nevelte és igyekezett mindenből a legjobbat nyújtani neki. A legnevesebb iskolákba íratta, sőt angliai egyetemi tanulmányait is lehetővé tette.

Viszont a gyermekből különös ifjú serdült. Amellett, hogy szenvedélyesen olvasott és rendkívüli műveltségre tett szert, már középiskolás korában elkezdett inni, hajszolta a nőket és rákapott a szerencsejátékokra. Utóbbi szenvedélye miatt eltanácsolták az egyetemről és visszatért az Egyesült Államokba. Ezután katonai akadémiára iratkozott be, viszont a botrányok ott sem kerülték el, így nem volt sokáig maradása.

Poe már diákkorától fogva rémtörténetekkel ijesztgette osztálytársait és nem átallott őket papírra vetni. Az újságok szívesen közölték verseit és novelláit és mind az olvasók, mind a kritikusok kedvelték őket. A Morgue utcai kettős gyilkosság című hosszú elbeszélésével alapította meg a nyomozóregények műfaját. Már az ókori görögöktől kezdve írtak műveket bűntettekről, viszont a Poe-féle találmány sajátossága az, hogy a detektív saját logikájával győzedelmeskedik. Poe hagyományát vitte tovább és vált világhírűvé például Agatha Christie vagy Arhtur Conan Doyle.

Ha sosem írt volna verseket Poe, akkor is világirodalmi jelentőségű alkotó lett volna. Ám költészetében még inkább kitűnt zsenialitása. A képzelet, érzelmi gazdagság, nyelvi sokszínűség vegyítése a zenei hatású verslábakkal különös látomást ad minden olvasónak. Bár Poe azt vallotta, hogy hideg fejjel, mint megoldandó matematikai feladatot építette fel verseit, azért ennél mégis többről lehet szó. Legbonyolultabb szerkezetű verse a Holló példája is jól mutatja mennyire nehéz őt utánozni, mivel jelenleg tizenkét magyar fordítása létezik (köztük Babits Mihályé vagy Tóth Árpádé) de eddig senkinek sem sikerült teljes egészében visszaadni azt, ahogy Poe eredendően megírta.

Ez a nagyszerű író és költő hétköznapjait élve maga volt a züllöttség. Alkoholizmusa, játék függősége és az élvezetek hajszolása megtették hatásukat, mivel negyven évesen vesztette életét. Poe haláláról legendák keringenek. Annyi bizonyos, hogy 1849. október 7-én eszméletlenül találták Baltimore egyik utcáján, azt viszont csak találgatni lehet, hogy mi történt. Egyes elképzelések szerint kocsmából hazafelé-menet elesett és belefulladt egy pocsolyába. Másik teória szerint a következő napi választások miatt tették el láb alól. De benne van a pakliban egy ritka agybetegség, magas vérnyomás, hormonzavar, szifilisz, drog illetve egy veszett állat harapása.

Minden kétséget kizáróan a legenda tovább él. Ugyanis Poe halálának századik évfordulóján megjelent a sírnál egy titokzatos, fekete köpenyes, csuklyás férfi aki három rózsát és egy üveg konyakot helyezett el a síron. Valószínűleg az egyik rózsát Poe-nak, másikat feleségének, harmadikat anyósának szánta. Az ital jelentésére még nem jöttek rá, de összefüggésben lehet Poe alkoholizmusával, vagy csak az egészségére történő koccintást szimbolizálja az ital. Ez a jelenség a mai napig minden évben megismétlődik. Két alkalommal levelet is találtak a síron: egyikben az állt, hogy „a fáklya átadásra kerül”, a másikban pedig tudatta a csuklyás alak, hogy a hagyomány megteremtője meghalt. A férfi(k) kilétére még nem derült fény, mert a szemtanúk félnek megszólítani. Poe sírjánál senki sem lehet biztos, hogy milyen borzalmakat rejt a köpeny.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 01. 19. www.nembulvar.hu

1929. május 16-án, azaz éppen 89 éve ezen a napon tartották meg az első Oscar-gálát Los Angelesben. Ez idő alatt számtalan izgalmas statisztika született, most összzeszedjük a rekordereket és további érdekességekből szemezgetünk.

Kezdjük azzal, hogy sorra vesszük minden idők legtöbb Oscarját elnyert műveit. Eddig a maximum 11 díj volt, amelyet három nagyszerű film is begyűjtött: 1959-ben a Ben-Hur, 1997-ben a Titanic, és 2003-ban az A Gyűrűk Ura – A király visszatér ismételte meg ezt a bravúrt. Itt már kár is lenne sorrendet állítani vagy súlyozni, hogy melyik film mely kategóriákból szedte össze azt a 11 szobrocskát, viszont mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy A Gyűrűk ura az összes jelölését díjra váltotta. Ellenben a Ben-Hur 1 kategóriában, a Titanic pedig további 3 kategóriában nem győzedelmeskedett. Viszont a Titanic abszolút rekorder abban, hogy 14 kategóriában is nominálták, rajta kívül ez csupán az 1950-ben készült a Mindent Éváért-nak és a Kaliforniai álomnak sikerült.

A 11 Oscar-díjas filmeken túllépve tegyünk még említést a legalább 8 szobrocskát bezsebelt művekről, a teljesség igényével – egyébként 12 alkotásról lenne szó. 11 jelöléséből 10 Oscar-díjat nyert 1961-ben a West Side Story. A 9 Oscaros kategóriába a következő nagyszerű filmek kerültek be: 1939-ben az Elfújta a szél (13 jelölésből), 1958-ban a Gigi (ami mind a 9 jelölését díjra váltotta), 1987-ben Az utolsó császár (ami szintén minden nominált kategóriában nyert) és 1996-ban Az angol beteg (12 jelölésből). A 8 aranyszobrocskás körbe pedig az alábbi remekművek tartoznak: 1953-ból a Most és mindörökké (13 jelölésből), 1954-ből A rakparton (12 jelölésből), 1964-ből a My Fair Lady (12 jelölésből), 1972-ből a Kabaré (10 jelölésből), 1982-ből a Gandhi (11 jelölésből), 1984-ből az Amadeus (11 jelölésből) és 2008-ból a Gettómilliomos (10 jelölésből). További érdekesség ehhez a kategóriához, hogy mindössze öt olyan mű létezik, mely 4 vagy több jelölésből minden díjat elnyert: a korábban már említett A Gyűrűk Ura: A király visszatér, Gigi és Az utolsó császár mellett az Ez történt egy éjszaka (1934) 5 díjjal, a Mátrix (1999) pedig 4 díjjal számít rekordernek.

Hét remekmű mondhatja el magáról, hogy a női és a férfi főszereplője egyaránt Oscar-díjas lett: Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1975), Hálózat (1976), Hazatérés (1978), Az aranytó (1981), A bárányok hallgatnak (1991) és a Lesz ez még így se (1997). A fenti kört tovább szűkítve, az öt fő kategória (legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti/adaptált forgatókönyv, legjobb férfi és női főszereplő) mindegyikét csupán három film nyerte el: Ez történt egy éjszaka, Száll a kakukk fészkére és A bárányok hallgatnak. 

Most pedig térjünk át a legsikeresebb színészekre! A legtöbb díjat elnyert művész Katharine Hepburn: 4 alkalommal kapta meg az Oscar-t, ráadásul mindegyiket főszereplőként. 3 Oscar-díj tulajdonosa  Ingrid Bergman, Walter Brennan, Daniel Day-Lewis, Jack Nicholson és Meryl Streep. És ha már Meryl Streepnél tartunk, toronymagasan ő kapta a legtöbb jelölést, idén már a 20. alkalommal izgulhat a gálán. Őt követi Katharine Hepburn és Jack Nicholson 12 jelöléssel, Bette Davis és Laurence Olivier 10 jelöléssel vonultak be a filmtörténelembe. További bravúrnak számít e kategóriában, hogy mindössze öt színész győzött két egymást követő évben: Luise Rainer (1936-37), Spencer Tracy (1937-38), Katharine Hepburn (1967-68), Jason Robards (1976-77) és Tom Hanks (1993-94).

Végül jöjjön ismert színészek tekintetében néhány izgalmas adat. Igaz, hogy a következő hírességek arcát különböző szerepeik kapcsán ismerjük, azonban ők a kamera túloldalán végzett munkájukért, rendezőként kaptak Oscar-díjat: Woody Allen (Annie Hall, 1977), Robert Redford (Átlagemberek, 1980), Kevin Costner (Farkasokkal táncoló, 1990), Clint Eastwood (Nincs bocsánat, 1992 és Millió dolláros bébi, 2004), és Mel Gibson (A rettenthetetlen, 1995). Ha már színész-rendezőknél tartunk, a filmtörténelem során eddig Laurence Olivier és Robert Redford mondhatja el magáról, hogy nemcsak szerepelt olyan műben, ami elnyerte a „Legjobb film” Oscar-díját, hanem ő maga is rendezett ilyet: Olivier főszerepet játszott 1940. legjobb filmjében, a Rebecca-ban és 1948. legjobb filmje az általa rendezett Hamlet lett. Redford pedig az 1973-as és 1985-ös év legjobb filmjének járó Oscar-díjjal jutalmazott műveiben is játszott (A nagy balhéban és a Távol Afrikától-ban), és a korábban már említett Átlagemberek 1980-ban a „Legjobb rendezés” mellett a „Legjobb film” díját is elvitte. George Clooney és Warren Beatty pedig azzal váltak kiemelkedővé, hogy ők az egyetlenek, akiket jelöltek a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv és a legjobb színész kategóriában is.

Minden korábbi statisztikai adatot felülírva azonban Walt Disney az abszolút csúcstartó az Oscar-díjak történelmében, aki különféle címeken nem kevesebb, mint 26 darab aranyszobrocskát vehetett át. Ezt nehéz lesz megismételni.

A cikk eredeti megjelenése: 2017. 01. 28. www.nembulvar.hu

A 10 Oscar-jelölésről terjengő pletykák nem tévesek: 2011. egyik legnagyobb dobásának egy fekete-fehér némafilm ígérkezik, amely ráadásul a némafilmekről szól.

Amikor már mindenki megszokta, hogy a 21. század napról napra fejlődő technikai vívmányai között élünk és lelki szemei előtt látja, hogy a 3D-s filmeké a jövő, éppen ekkor érdekes gondolat egy fekete-fehér némafilmet készíteni. Nem meglepő módon a kulturális kifinomultságáról híres francia filmgyárnak jutott eszébe a nagyszerű ötlet megvalósítása. A jelölésekből ítélve az Akadémia fejet hajtott az európai filmművészet előtt és a többi filmes díjátadó eredményeit tekintve is nagy eséllyel pályázik például a legjobb film, legjobb rendező vagy legjobb férfi főszereplő díjára is.

A történet Hollywoodban játszódik és a némafilmek virágkorába, az 1920-as évekbe kalauzolja vissza a nézőt. Főhősünk egy ünnepelt filmsztár, akit megcsap a szerelem szele – így kezdődik a film. Ebből az egyszerű műalkotásból, amelyben mindössze mozgóképek sorából foghatjuk fel az eseményeket, újból ráeszmélhetünk, hogy a filmek fővárosában sem egyszerű az élet, a csillogás és pompa mögött komoly harcok dúlnak, melyeket inkább anyagi érdek mozgat, mintsem a művészet nagyságának dicsérete. Ráadásul, ambivalens módon épp egy 2011-es fekete-fehér némafilmből rajzolódik ki az az örökérvényűnek szánt igazság, hogy a korral haladni nem bűn.

Főhősünk drámáját az okozza, hogy a hangos filmek megjelenésével munkája folyamatosan elértéktelenedik és szép lassan ő maga is a feledés homályába merül. A helyzetet súlyosbítani látszik, hogy éppen egy olyan felemelkedőben lévő filmcsillag szorítja ki az élvonalból, aki az ő tanácsával vált híressé. „Ha színésznő szeretne lenni, kell valami olyan, ami másnak nincs” – olvasható a felirat a némafilmben, majd főhősünk egy szemceruzával rajzolt szépség pöttyel ajándékozza meg a félszeg leányzót. Nem kell mély elemzésbe bocsátkozni ahhoz, hogy a néző felismerje: A némafilmes a mi világunk működését is szimbolizálja. Amit bemutat 1929-ből, ugyanúgy a mi jelenünknek is a része. Ráadásul, ha napjaink sztárjaira és a hírnév múlandóságára gondolunk, akkor sem sok változást lehet észrevenni az elmúlt 80-90 évhez képest.

A némafilmesből visszaköszönő gondolatokat a filmgyártással és filmvilággal kapcsolatban kár lenne felsorolni és megmagyarázni – helyette inkább nézzük meg a filmet. A némafilmes üzenete és végső kicsengése, hogy a technikai fejlődés nem jelent valami sátáni dolgot, mindössze a régi értékek tiszteletben tartására kell figyelnünk. Attól, hogy nem korszerű technikával készült, még nem biztos, hogy idejét múlt – hiszen már régen megtanultuk és lelkünk mélyén tudjuk is, hogy „ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan”. A némafilmes semmiképpen sem ódivatú, mi több, régóta nem láthattunk ennyi velős gondolatot a filmvilág mikéntjéről egyetlen műbe sűrítve.

A némafilmes emellett szórakoztató, megmosolyogtató és egy kedves romantikus történet. Együtt nevethetünk, sírhatunk, izgulhatunk, depresszióba zuhanhatunk vagy megkönnyebbülhetünk főhőseinkkel. Ráadásul az olyan sziruposnak látszó, de mégsem úgy ható hollywoodi közhelyből is jut a nézőknek, miszerint minden rosszból létezik valamilyen kiút. A film szó szerint vett megnézése után garantáltan jó érzéssel jöhetünk ki a moziból. A némafilmes egyetlen hangos mondata sem véletlen: „with pleasure”, azaz „örömmel”. Mi pedig köszönjük.

A némafilmes (The Artist, 2011)

fekete-fehér, feliratos, francia némafilm

Rendező: Michel Hazanavicius

Főszereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo

Forgalmazó: Fórum Hungary

A cikk eredeti megjelenése: 2012. 02. 23. www.nembulvar.hu

Hatvan éve halt meg a világhírű magyar Afrika-kutató és felfedező, Almásy László, akinek történetét Az angol beteg című brit film is bemutatja.

Almásy László Ede 1895. aug. 22-én a család Borostyánkő várában született magyar apától és olasz anyától. Egy fiú és egy lány testvére is volt, János és Georgina. A borostyánkői birtokot nagyapja, Almásy Ede szerezte 1892-ben, aki a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt. Édesapja, Almásy György Ázsia-kutató volt. Almásy László fiatalkorában gyakran tartózkodott nagyapja által könyvekkel és térképekkel bőven ellátott több ezer kötetes könyvtárában. Középiskoláit Kőszegen kezdte, majd 1909 és 1913 között Angliában, egy londoni magániskolában folytatta az érettségiig. Itt találkozott először a híres Afrika kutató, Frederick Selous könyveivel és ekkor kezdett érdeklődni Afrika iránt.

Diákévei alatt egy újságban látott repülőgép után épített egy vitorlázó repülőt, amellyel egy kőbánya faláról elrugaszkodva végzett próbarepülést. 10 métert zuhant, de bordatöréssel és kisebb sebesülésekkel megúszta. Első pilótajogosítványát 1912-ben szerezte, két évvel később itthon, saját összeállítású gépével sikeres repülést hajtott végre. Az első világháborúban pilótaként többször kitüntették. A húszas években neves autóversenyző, az osztrák Steyr Werke kereskedelmi képviselője Szombathelyen.

Ez a technika iránti érdeklődése vezette először Afrikába is, sógora, Esterházy Antal társaságában.1926-ban túrakocsival elsőként hajtott a Nílus mentén Szudánba, majd gyára érdekeit képviselte Egyiptomban, és megbízásból több szudáni motorizált szafarit vezetett. 1929-ben két kísérleti Steyr-kocsival Mombaszából Kelet-Afrikán és Szudánon keresztül jutott Alexandriába. Afrikai évei során magas körökben épített magának kapcsolatokat. Megismerkedett Kemal el Din herceggel, megismerte Faud királyt és az uralkodóház számos tagját. Kemal el Din herceg bőkezűen támogatta Almásy utazásait, mert felismerte, hogy Almásy munkája felbecsülhetetlen földrajzi és főleg stratégiai szempontból, feltárva Afrika eddig ismeretlen részeit.

A harmincas években több hosszú távú, nemzetközi jellegű autós expedíciót szervezett a Líbiai-sivatagba, ahol elsőként használt felderítésre könnyű sportrepülőgépet. Fontos szerepet játszott az egyiptomi polgári repülés létrehozásában, az Al-Maza repülőtér alapítója, 1936-tól instruktora volt. 1935-ben tudósított egy Nílus-szigeti törzsről, mely magyarnak nevezi magát, és úgy tudja, hogy őseit Szulejmán szultán telepítette oda az osztrákok országából a XVI. században. 1949-ben egy vitorlázó repülőgépnek Párizsból Kairóba való vontatásával harmadmagával távolsági világrekordot állított fel.

A második világháborúban a német hadseregben az afrikai fronton szolgált, mint tanácsadó és felderítő. Budapestre visszatérve szerepet vállalt az üldözött zsidók mentésében. Budapesti, Horthy Miklós úti lakásában, 1944 novemberében több üldözött zsidónak is menedéket nyújtott. A háború után afrikai hadszolgálatáért perbe fogták, de 1946-ban felmentették, mivel parancsot teljesített. Visszatért Egyiptomba, ahol repülésüggyel, autóképviselettel foglalkozott. 1951-ben kinevezték a kairói Desert Institute igazgatójának, de helyét hirtelen halála miatt nem foglalhatta el.

1951-ben autókat vitt Ausztriába javításra, útja során súlyosan megbetegedett, amőbás vérhastól szenvedve került a Sazburgi Wehrle Szanatóriumba, ahol Viktor Wehrle professzor műtötte meg. Májában kialakult tályogok és egyéb károsodások végül életét követelték, 1951. március 22-én halt meg. Salzburgban temették el, sírján arabul "A homok atyja", alatta németül a "pilóta, Afrika-kutató és Zerzura oázis felfedezője" felirat áll. Almásy László nemzetközi jelentőségű felfedezővé vált, aki részt vállalt Földünk utolsó nagy fehér foltjának eltüntetésében - nevét a térképen a sivatag belsejében álló hegy, a Dzsebel Almásy őrzi.

Almásy kalandos élete ihlette Michael Ondaatje Az angol beteg című, 1992-ben megjelent regényét, amelyből 1996-ban minden idők legsikeresebb, kilenc Oscar-díjjal jutalmazott brit filmje készült. Almásy személyéről mintázták a film címszereplőjét (akit Ralph Fiennes alakít), de a legkevésbé sem törekedtek a hitelességre. Az angol beteg egy szerelmi történet keretébe ágyazva mutat be részleteket Almásy kutatásairól és életéből, az általa felfedezett sziklafestményekről és a háború előtti Egyiptomról. Almásyt afrikai évei alatt egyszer a légierő kórházába küldték, hogy tolmácsoljon egy sérült kanadai pilóta mellett. A főhadnagy ülésével együtt kiszakadt lövést ért gépéből, de olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok nem tudták rajta segíteni és egy héttel később elhunyt. Almásy visszaemlékezéseiben is szerepel ez a történet és erre épül a kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film alaptörténete.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 03. 22. www.nembulvar.hu

Miből születnek a szavak és vajon mi rejtőzik mögöttük? Mekkora felelősséggel jár a szavak birtoklása? És egyáltalán mi a jelentőségük? A rendkívül elgondolkodtató dráma ezen kérdésekre keresi a választ, Dennis Quaid, Bradley Cooper és Jeremy Irons tolmácsolásában.

A Lopott szavak cselekménye három szálon fut: egy elismert író (Dennis Quaid) felolvas regényéből, amely egy fiatal szárnypróbálgató íróról (Bradley Cooper) szól, aki találkozik egy idős emberrel (Jeremy Irons) és ő elmesél neki egy történetet. Valójában nem olyan bonyolult, amilyennek leírva tűnik. A film nagy erénye, hogy rendkívül szépen fényképezték, magával ragadó a történeteket átkötő narráció és profi színészi alakításokat láthatunk. A filmet 2012 évvégén mutatták be a hazai mozikban, valószínűleg az év végi filmdömpingnek köszönhetően elsikkadt a látványosabb és zajosabb alkotások között. Azonban a DVD-kampánya erősebbre sikeredett és remélhetően többekhez eljut ez a nagyszerű alkotás.

A film egyik témája a plágium. A fiatal író (Bradley Cooper karaktere) a hőn áhított sikert úgy érte el, hogy véletlenül rátalált egy kézirat(ra) és a helyesírási hibákat sem kijavítva sajátjaként adta be egy könyvkiadónak. Azonban megszólalt élő lelkiismerete (Jeremy Irons karaktere) és akkora pofont kapott az élettől, amin valószínűleg sosem tudta túltenni magát. Azonban itt még mindig nem ér véget a film és egy másik elgondolkodtató dolgot toltak a nézők elé: miután elmesélte könyve végét az író (Dennis Quaid karaktere), kifejtette, hogy ez csak egy lehetséges befejezés, ami valaki fejéből pattant ki. Talán igazából nem így történt volna. Mert a valóság és a fikció nagyon közel állnak egymáshoz, de mégsem érintkeznek. Az, amit elképzelsz valakiről és az, ami az illető valójában, két teljesen különböző dolog. Az elvárások és a valóság nem ugyanaz. Mindezek után pedig még egy csattanós befejezésre is futotta, ami után a néző minden bizonnyal elgondolkodik, netán késztetést érez, hogy beszéljen róla.

A Lopott szavakban mindhárom főszereplő nagyszerűen hozta karakterét. Úgy tűnik, hogy Bradley Cooper vonzza a pályakezdő írók szerepkörét (a Csúcshatásban is innen indult), akik válságban vannak és nem tudnak mit kezdeni magukkal, majd nagyon szépen hozza a sikeres szépfiút és a drámaiságot is a későbbiekben. (A szerep testhez állóságáról pedig még annyit, hogy 2012-ben a világ legszexibb férfijének kikiáltott Bradley Cooper csodaszép kék szemeire is kitérnek egy jelenet erejéig.) Jeremy Irons-on valószínűleg sokat dolgoztak a sminkesek, hogy több mint nyolcvan évesnek tűnjön  - de véleményem szerint kevesebb ránccal is abszolút hiteles lett volna. Miatta érdemes eredeti nyelven, feliratosan is megnézni a filmet, mert gyönyörű, ahogyan visszaemlékezését hallhatjuk. Dennis Quaid megjelenése sem a legelőnyösebb ebben a filmben, viszont talán még sosem játszott ennyire hitelesen. További mellékszerepekben láthatjuk Zoe Saldana-t (Avatar) és Olivia Wilde-ot (Dr. House) - akikben az is közös, hogy hosszabb-rövidebb ideig mindketten randizgattak Bradley Cooperrel a forgatás után.

A Lopott szavak igazi csemege lehet a könyvek szerelmeseinek, a sztárszereposztások kedvelőinek, a több szálon futó cselekmények rajongóinak vagy akár azoknak is, akik úgy érzik, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb értékes és elgondolkodtató film készül. Ráadásul aktuális problémákat feszeget film, amelyet intő példaként ajánlanék minden fiatalnak is.

Lopott szavak (The Words, 2012)

amerikai dráma, 96 perc

Rendező: Lee Sternthal, Brian Klugman

Főszereplők: Bradley Cooper, Jeremy Irons, Dennis Quaid

Forgalmazó: Big Bang Media

A cikk eredeti megjelenése: 2013. 07. 24. www.nembulvar.hu