Harmincöt éve ezen a napon vált függetlenné az Egyesült Királyságtól az Indiai-óceán egyik legnépszerűbb üdülő paradicsoma, a Seychelle-szigetek.

Afrika önálló államai közül a Seychelle Köztársaság népessége a legkisebb: 81 ezer fő. A Seychelle-szigetek fővárosa Victoria és 455 négyzetkilométernyi szárazföld tartozik hozzá. Afrika keleti partjától 1500 kilométerre helyezkedik el, Madagaszkártól északkeletre. A szigetcsoport két részre osztható: létezik a kontinentális lemezen lévő hegyek által tagolt gránitkőzetű belső rész és a korallzátonyokon helyezkedő külső rész. A szigetvilágot alkotó szigetek számát gyakran 115-ben határozzák meg, de az alkotmányban hivatalosan 155 szerepel, mivel az a homokzátonyokat is tartalmazza.

A Seychelle-szigetek a forró égövben helyezkedik el. Évi középhőmérséklete huszonhét Celsius fok, a páratartalom nyolcvan százalékos. A napsütéses órák száma hét óra naponta. Árpilistól októberig tart a száraz időszak és karácsony táján kezdődik a csapadékosabb monszun időjárás. Bár záporok az év bármelyik napján előfordulhatnak a trópusi klímának megfelelően. Az évi csapadékmennyiség 2300 milliméter, (szemben a magyarországi maximális kilencszázzal.) Fontos még azt is megemlíteni, hogy rengeteg mikroklíma alakult ki a szigetvilágban: gyakran megesik, hogy az egyik szigeten zivatar van, ezzel egy időben a másikon süt a nap, de a hegyekben akár köd is keletkezhet.

A Seychelle-szigetek felfedezéséhez egészen a hajózás megjelenéséig kell visszamenni, mivel a kelet-afrikai és arab kereskedőknek útba eshetett. Hivatalosan viszont Vasca da Gama nevéhez köthető az első partraszállás 1502-ben. Későbbiekben kalózok is gyakran megpihentek a szigetcsoport rejtekében, ha sikerült zsákmányt szerezniük egyik-másik kereskedelmi hajótól. Elmondható, hogy nincs őslakosság, hanem a bevándorlók leszármazottai lakják ma is.

1756-ban a franciák vették ellenőrzésük alá a területet. A szigeteket XV. Lajos pénzügyminiszteréről, Vicomte des Séchelles-ről nevezték el. A gyarmatosítás pár év múlva kezdődött el, amikor is huszonkét fős francia csapat horgonyzott le rabszolgákkal a fedélzetén a lakatlan szigeteken. Központi elhelyezkedése miatt egyre több nemzet telepedett le a szigetcsoporton és ezzel egy időben az angolok benyújtották igényüket a hely felügyeletére.

Végül 1814-ben dőlt el, hogy a Seychelle-szigetek és Mauritius brit fennhatóság alá kerül és utóbbi vált a kormányzás központjává. 1903-ban Seychelle-szigetek brit koronagyarmati státuszt kapott, így megtörtént az első lépés az önállóság felé, amire 1976. július 29-ig kellett várni.

Az ország formája elnöki köztársaság, amely szerint az elnök egy személyben kormányfő és államfő is. A hivatalos nyelvek az angol, a francia és a kreol, amely tulajdonképpen a francián alapszik, de afrikai, madagaszkári, hindi és arab nyelvekből is sokat merített. Állítólag a francia anyanyelvűek is megértik a kreolt és a Seychelle-szigetek az első olyan ország, ahol hivatalossá tették ezt a keveréket. A seychelle-i nyelvekről még annyi elmondható, hogy a legtöbben otthon a kreol használják, az üzleti élet és a jogalkotás nyelve az angol, és a francia eredetű lakosság használja a franciát. A televízióban pedig mindhárom nyelven hallhatók hírek.

A Seychelle-szigetek napjaink egyik legnépszerűbb nyaralóhelye. Sok híresség is megfordul itt, mivel a szigetvilágban könnyen el lehet bújni a nyilvánosság elől. Vonzereje igazán a szürke sziklákkal övezett homokos tengerpartban rejlik, amely annyira egyedivé teszi, hogy aki sosem járt ott, képekről nekik is könnyen felismerhető.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 06. 20. www.nembulvar.hu

Nyolcvannégy éve jutott fel az első női hegymászó a Kilimandzsáró csúcsára, amely Afrika egyik gyöngyszeme és meghódítása leírhatatlan élmény nyújt az arra látogatóknak.

A Kilimandzsáró Tanzániában, a kenyai határ közelében található. Minden kétséget kizáróan ez Afrika legmagasabb hegycsúcsa, bár nagyságáról vitatkoznak. Egyes források szerint a hatezer métert is meghaladja, de a hivatalos mérések 5895 méterként írják le. Az mindenesetre bizonyos, hogy két millió éve keletkezett és ez a világon a legnagyobb kihunyt tűzhányó. Monumentalitását fokozza, hogy a környékén véletlenül sincs még egy hegy. A maga száz kilométeres hosszúságáról és hetvenöt kilométeres szélességéről, csak annyit írt Ernest Hemingway, hogy „széles, mint a világ”. Az írót annyira megihlette a hegy, hogy A Kilimandzsáró hava címmel regényt is készített élményeiről.

A Kilimandzsáró szó a szuahéli nyelvben annyit tesz, mint „fénylő hegy.” A találó elnevezés onnan ered, hogy hó fedi a Kilimandzsáró csúcsát. Igaz, hogy csak háromszáz kilométerre fekszik az Egyenlítőtől és a hegy lábánál trópusi hőség uralkodik, de fent már mindent a hó és a jég ural. Havas orma a szikrázó afrikai napsütésben állítólag olyan hatást kelt, mintha lebegne a síkság fölött.

A Kilimandzsáró vulkáni bazalt kőzete erősen mállékony, ezért sziklamászásra nem alkalmas. A hegy meghódításával elsőként Teleki Sámuel próbálkozott, aki nem érte el a Kilimandzsáró legmagasabb csúcsát. Viszont az ő nyomdokain jutott fel oda a német Hans Meyer földrajztudós és az osztrák hegymászó Ludwig Purtscheller 1889. október 6-án. Az első női hegymászónak 1927. július 2-án sikerült meghódítania a „fénylő hegyet.” Az elmúlt két-három évtized során a Kilimandzsáró igen népszerű túrázó hellyé nőtte ki magát, mivel olyan útvonalakat sikerült találni a hegy legmagasabb pontjára, ahol nincs szükség különösebb hegymászói tudásra. Ahogy a Kilimandzsárót megjártak mondják, mindössze jó kondíció, némi túratapasztalat és igen vaskos pénztárca kell, ahhoz, hogy feljussunk Afrika legmagasabb pontjára. A helyiek is örömmel fogadják a turistákat: idegenvezetők segítenek feljutni a hegyre az élelmezést és a teherhordást biztosítva. Csak azt szabályozzák, hogy egy-egy túraútvonalon legfeljebb hatvan ember tartózkodhat egyszerre. A túraszezon hónapjai a száraz időszakok, azaz január-február és június-szeptember. A legtöbben általában az év elejét választják, mivel ez a nagy állatvonulás időszaka, ami a hegyről szemlélve igazán kihagyhatatlan élmény. Emellett a kilimandzsárói napfelkelte is leírhatatlan látványt nyújt, hiszen a hegytetőről nézve úgy tűnik, hogy lentről felfelé süt a Nap.

Nem csoda, hogy 1987-ben felkerült a Világörökségek listájára a Kilimandzsáró Nemzeti Park. Ám a globális felmelegedés és az emberi felelőtlenség a „fénylő hegyet” sem kíméli. Lonnie Thompson geológus szerint 2015 és 2020 között a hegy legfőbb sajátosságát adó jégsapka teljesen el fog tűnni. Amerikai kutatók szerint az elmúlt száz évben a hegy hómennyisége nyolcvan százalékkal csökkent és ez a folyamat egyre gyorsul. Ehhez a felmelegedésen kívül hozzájárul, hogy a helyi lakosság egy több termelőterülethez kíván jutni és ezt úgy valósítják meg, hogy felégetik a hegyoldal bizonyos részeit. Ennek következménye, hogy kevesebb eső esik, mivel már nincsenek meg azok a fák, amik a területre vonzzák a csapadékot. A klímaváltozás a hósapka elolvadásán és a szárazságon keresztül megy végbe, amelynek kiváltó oka leginkább az erdők pusztításában keresendő.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 07. 06. www.nembulvar.hu

A „furcsa” filmjei révén közismert Tim Burton két év kihagyás után jelentkezett legújabb alkotásával. A Nagy szemekkel igazi meglepetést okozott, mivel régóta bevált receptjét jócskán módosította: új színészek, új színek és semmi sötétség. A felszín alatt azonban jóval több bújik meg, mint azt elsőre gondolnánk.

Ha a legjobb kortárs rendezőkről készítenénk egy összefoglalást, akkor Tim Burton semmiképpen sem maradhatna ki belőle. A nyolcvanas évektől kezdve készít filmeket, amelyek már a kezdetektől magukon viselik a rendező kézjegyét. Nem sok olyan rendező akad, aki a legkülönbözőbb témákat is ennyire a saját szájízére tudja formálni. Hogyan is néz ki egy tipikus Tim Burton mű? Mint maga a rendező is, a főszereplő rendelkezik valamilyen furcsa tulajdonsággal és a film végére kiderül, hogy semmiben sem különbözik a „normálisnak” tűnő emberektől, sőt… A műveiben gyakran szerepeltet mesésen horrorisztikus elemeket  - amelyek egyaránt képesek megragadni egy kisgyermek vagy egy felnőtt fantáziáját is. Másrészt sajátos morbid humor jellemzi filmjeit, amely révén akár egy vérfürdő is rendkívül viccesnek hathat (aki nem hiszi, nézze meg a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélyát). Burton legismertebb alkotásai közé tartozik az Ed Wood, Ollókezű Edward, Az Álmosvölgy legendája, Nagy hal, Charlie és a csokigyár és Alice Csodaországban.

Burton előző műve, az Éjsötét árnyék az aktuális divathullámhoz illeszkedően egy úgymond vámpíros film volt – amely a bevételeket tekintve nem aratott túlzott sikereket. Mi több, az utóbbi 6-7 évben sem tudta átlépni saját árnyékát, így egyértelműen szükség volt a változtatásra. Burton első körben lecserélte bevált szereplőgárdáját: Johnny Deppet és Helena Bonham Cartert. Másrészt, a sötét árnyalatok helyett a napfényes Kaliforniába helyezte a történetet – ami ráadásul nem is mese, hanem megtörtént eseményeket dolgoz fel: a főszerepben egy majdnem normális festőházaspárt láthatunk.

„Az ötvenes években nagyszerű volt élni, ha férfi volt az ember” – ezzel a felütéssel indít a Nagy szemek. A minden Burton-filmben főszerepet kapó furcsaság itt abban mutatkozott meg, hogy főhősnőnk ebben a férfias világban gondolt egyet, elhagyta kegyetlen férjét és kislányával együtt San Francisco költözött. Ezenfelül Margaret furcsán nagy szemű gyermekek rajzolásával próbált pénzt keresni. Bizarr képeire felfigyelt a tehetségtelen művész, ám annál nagyobb PR-zseni Walter Keane, aki nemcsak feleségül vette a hölgyet, hanem elkezdte árulni a képeit is. Egy véletlen folytán a férfi önmagát nevezte meg a képek alkotójának – és innentől már nincsen visszaút a hazugságok hálójában. A nézőt igen hamar beszippantja a film retró-hangulata, a színek gazdagsága és azok a nagy szemű gyerek festmények…

Andy Warhol mondta egyszer a Keane képekről, hogy „nem lehetnek annyira rosszak, ha milliónyi embernek tetszenek”. Burton több filmjében is felmerült már burkoltan az a gondolat, amit most nyíltan is felkínál a kritikusnak: a sok embernek tetsző alkotás vajon giccsnek számít-e? A Nagy szemek konklúziója szerint az alkotó nem tehet arról, hogy művei tömegtermékké válnak (az a marketingesek sara). A művész a saját örömére festeget (netán filmeket gyárt, mint Burton) és őt nem befolyásolja a nagy pénz lehetősége, sőt a kritikusok véleménye sem. Burton 1994-ben készült Ed Wood című életrajzi filmjére is emlékeztet a mostani: annak főszereplője egy művészkörökben lenézett, futószalagon ontott gagyi horrorok gyártásával foglalkozó rendező volt, aki műveire természetesen művészetként tekintett.

A Nagy szemek abban viszont eltér a korábbi Burton-filmektől, hogy sokkal nagyobb jelentőséget kap maga a történet és a színészi játék. A forgatókönyvírók nagyszerűen eltalálták, hogy mi a lényeg a valóság bemutatásából, milyen arányban legyen benne dráma és komédia . A főszerepekben napjaink legjobbjait láthatjuk: a bánatosan néző, ámde akaratos feleség szerepében a többször is Oscarra jelölt Amy Adams-et és a nagyszájú, kissé pszichopata férj alakítását a kétszeres Oscar-díjas Christoph Waltz-tól. Igazi jutalomjáték ez mindkettejük számára, mindketten azt hozzák, amihez igazán értenek. Mi több, a nézőknek is öröm nézni őket, annyira brillíroznak ebben a filmben.

Összességében elmondható, hogy a Nagy szemek nem a legjobb Tim Burton film, láttunk már ennél egyedibb, mozgalmasabb és fordulatosabb filmet tőle. Viszont reméljük, hogy a jövőben sem tér le erről az útról, még mesteribben szövi egybe a látványt a történettel, a mesét a valósággal. A Nagy szemek 106 perces játékidejében helyet kap a feleség útkeresésének bemutatása, a művészi kiteljesedésének folyamata, anya-lánya kapcsolat ábrázolása, szerelem és viszály, siker és annak árnyoldala – viszont mindezek egybezsúfolásának ellenére is kedves, kellemes és túlzásoktól mentes alkotást kapunk.  Ráadásul biztosan emlékezetünkbe vésődnek azok a nagy szemű gyerekek – és talán új formát ölt képzeletünkben az az örökérvényű igazság, hogy „a szem a lélek tükre.”

Nagy szemek (Big Eyes)

amerikai életrajzi dráma, 105 perc, 2014 (12)

Rendező: Tim Burton

Főszereplők: Amy Adams, Christoph Waltz

A cikk eredeti megjelenése

A mai napon minden bizonnyal nagy ünnepélyt tartanak a Buckingham palotában, mivel 1948. november 14-én született a királynő idősebb fia, Károly herceg.

Teljes nevén Charles Philip Arthur George a Buckingham palotában látta meg a napvilágot és születésekor máris Edinburgh hercege címet kapta. A kis Károly csupán négy esztendős volt, amikor édesanyja trónra került, ezáltal ő lett a törvényes örökös. (A poszt betöltésére a mai napig vár, azaz ötvenhét esztendeje.)

Károly kiskorától a legjobb neveltetésben részesült, kijárta valamennyi iskolát, ahol édesapja is tanult. Egyetemre Cambridge-be járt, ahol régészetet és antropológiát hallgatott. Később a wales-i Aberystwyth egyetemre is beiratkozott. (1969-ben Wales huszonegyedik hercegévé koronázták.) Az életrajzírók szerint a herceg életében nem ez az időszak volt a legboldogabb, mivel szíve mélyén mindig is vidéki fiú maradt, aki szereti a csínytevéseket.

Az egyetem után Károly csatlakozott a Királyi hadtesthez és haditengerészethez. Pilótának képeztette magát és helikoptert is megtanult vezetni. A bulvár sajtó szerint ekkoriban több futó kalandja is volt, ám a legnagyobb hatást Camilla Sand gyakorolta rá. Egy pólómérkőzésen ismerkedtek meg 1971-ben és nemcsak érzelmeik, hanem személyiségük és érdeklődési körük is egy párrá tette őket. Ám házasságról szó sem lehetett, hiszen Camilla származása nem volt megfelelő a királyi udvarban. Így Camilla férjhez ment Andrew Parker-Bowles-hoz, aki korábban Károly húgának udvarolt.

Ezután egyre sürgetőbbé vált, hogy Károly is megházasodjék és választása a Spencer család idősebbik lányára esett. Ám látogatásai során megismerkedett a fiatalabb gyermekkel, Diana-val is és végül az ő kezét kérte meg. 1981 júliusában házasodtak össze a Westminster apátságban, a ceremóniát a televízió élőben közvetítette. Pontosan egy évvel ezután született első fiuk, Vilmos majd 1984 szeptemberében Harry.

Károly és Diana annyiban hasonlított egymásra, mint a tűz és a víz. Diana mindig is nagyvárosi nőnek érezte magát, aki keresi a feltűnést, felrúgja a királyi protokollt, segít bajbajutottakon, viszont még érettségivel sem rendelkezett. Ezzel szemben Károly jobban szeretett vidéken lenni és édesanyja nevelésének köszönhetően művelt, kifinomult trónörökös vált belőle, aki legszívesebben elbújna a világ szeme elől. Egy idő után Károly életében újra megjelent Camilla Parker-Bowles, Diana viszonzásképp más férfiaknál keresett vigaszt így 1992-ben nem látták értelmét a látszat fenntartásának és elváltak. Ezután öt évvel halt meg Diana autóbaleset következtében Párizsban. Diana halála hatalmas ellenszenvet váltott ki a királyi családdal szemben, sok évnek kellett eltelnie mire az emberek megbékéltek.

Ennek köszönhetően Károly 2005. április 9-én Windsorban oltár elé vezette Camillát. A frigyre Vilmos és Harry is áldását adta, akárcsak az egész világ. Napjainkban Károlyról nem sok pletyka kering, lovaspóló iránti szeretetéről és széleskörű jótékonysági tevékenységéről szólnak a hírek. Emellett Károly több rekordot is felállított a brit uralkodóházban. Ő a legidősebb wales-i herceg, aki elsőként tanulta meg először a helyi nyelvet, valószínűleg ő lesz a legkorosabb trónra kerülő és 280 év után az első elvált brit király.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 11. 15. www.nembulvar.hu

1776. július 11-én indult harmadik, és egyben utolsó, útjára James Cook angol felfedező, aki jócskán átírta az addig készült térképeket.

1728. október 27-én született az angliai Martonban James Cook. Alacsony sorból származott, de édesapja felismerve fia tehetségét, kiskorától iskolákba járatta. Cook tengerészeti pályafutása tizennyolc évesen kezdődött, amikor egy hónapra felvették egy hajóra dolgozni. Később a királyi tengerészethez került, ahol már csak idő kérdése volt, mikor bízzák meg nagy feladatokkal.

1768. július 30-án indult első felfedező útjára. Az angol akadémiával és a haditengerészettel együttműködve Tahitire kellett utazniuk, hogy a Vénusz átvonulását megfigyelhessék expedíciójuk tudósai. A feladat teljesítése után Cook még nem tért haza, hanem feltérképezte Új-Zéland kettős szigetét majd Ausztrália közel kétezer kilométeres keleti partvonalát. 1771. júliusában tértek vissza Angliába, ahol kitüntetéssel jutalmazták Cookot. Ugyanis a kitűzött célok sikeres teljesítésén kívül abban is nagy érdeme volt, hogy csak ismeretlen eredetű betegségek miatt vesztett tengerészeket. A tengerészek rettegett betegségét, a skorbutot (ami vitaminhiány miatt alakul ki) sikerült legyőznie. Ugyanis Cook nemcsak a tisztaságról és a jó szellőzésről gondoskodott, hanem a legénység étrendjét is ő állította össze. Ragaszkodott ahhoz, hogy torma, savanyú káposzta és narancs is a lehető leggyakrabban szerepeljen a napi menüben.

Nem meglepő, a sikereken felbuzdulva, hogy Cooknak újabb fontos küldetést szántak a tengerészetnél. Az akkori elképzelések szerint létezett egy déli földrész (Terra Australis), amelynek felderítésével Cookot bízták meg. A tudósok úgy érveltek, hogy azért kell léteznie egy nagy területű déli kontinensnek, hogy kiegyensúlyozza az északi félteke tömegét. 1772. júliusában indult második útjára Cook és a történelem során először sikerült körülhajóznia az Antarktiszt. Így megcáfolta a képzeletbeli földrész elméletét, mivel a korábban már felfedezett Ausztrálián kívül nagyobb szigetet nem talált három évig tartó útja során. Az expedíció ideje alatt az addig elért legdélebbi pontig is eljutottak és több új szigetet sikerült feltérképezniük.

Ezután a Csendes-óceánnak már csak egy nagy titka maradt: létezik-e átjáró az Atlanti óceán felé Kanada és Alaszka vagy Szibéria felé. Húszezer fontos jutalom fejében Cook 1776. július 11-én indult harmadik útjára, hogy a kérdésre választ találjon. Először a Csendes-óceán déli szigetvilágában végzett méréseket, majd észak felé hajózva felfedezte Hawaiit, de nem szálltak még partra, mivel közeledtek céljuk felé. Alaszkánál átkeltek a Bering-szoroson, viszont a Csukcs-tenger jégzajlása visszafordulásra kényszerítette őket. Így megkapták a választ, hogy hajózható, jégmentes átjáró nem létezik az Atlanti-óceán irányába.

1779. januárjában visszatértek Hawaiira, amelyet feltérképezni és kutatni szeretett volna Cook. Ekkor éppen a bennszülöttek mahakiki ünnepe zajlott és a kapitányt isteni reinkarnációként tisztelték. Pár hét múlva Cook továbbhajózott, ám egy óceáni vihar megtépázta a vitorláikat és visszasodorta őket Hawaiira. A bennszülöttek megzavarodtak, hiszen már nem tartott az ünnepük és betolakodóknak vélték a tengerészeket. Egy ellopott csónak miatt összetűzésbe kerültek és a békítő szerepét magára vállaló Cook fejét levágták, testét feldarabolták 1779. február 14-én. A tengerészeknek sikerült a kapitány maradványait visszaszerezni és katonai dísztemetéssel tudtak elbúcsúzni tőle. Végül 1780. október 4-én sikerült az elárvult legénységnek Anglia partjait elérni.

Cook tevékenysége révén elmélyült a földrajzi felfedezések alapossága, magasabb szintre jutott a navigáció, a térképészet, a tengerészekkel való bánásmód, a kapcsolatteremtés a bennszülöttekkel. Cook példát mutatott, hogyan alkalmazható a tudomány a tengereken. Eközben megváltoztatta a világ térképét, jobban mint bárki más a történelemben.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 07. 10. www.nembulvar.hu

1492. október 12-én érte el a híres felfedező, Kolumbusz Kristóf, Amerika partjait egy hónapnyi hánykolódás után, bár egész életében azt hitte, Indiába jutott el.

Genovában az utókor számára ismeretlen időpont született Cristoforo Colombo (portugálul Cristóvão Colombo, spanyolul Cristóbal Colón, magyaros nevén Kolumbusz Kristóf). Egy gyapjúszövő ember fiaként hamar beletanult édesapja mesterségébe. Tizennégy esztendős korában viszont tengerre szállt, s tudásszomja kielégítésére szinte falta a különféle úti beszámolókról szóló könyveket, amelyek igen nagy befolyást gyakoroltak rá. Kolumbusz terve az volt, hogy Afrika megkerülése nélkül, nyugat felé hajózva eléri Indiát. A középkori felfogás szerint a Föld lapos volt, s a világ végét a Gibraltári szoroson jelentette. Ez az az elmélet, ami Kolumbusz idejében kezdett megdőlni.

Előbb a portugál, majd a spanyol királyi udvart kereste fel tervének támogatására. Azonban a portugál király megtagadta a segítségnyújtást, mert ebben az időben már jól bevált víziút állt a rendelkezésükre, hála Vasco da Gamának. A spanyoloknál is első alkalomra visszautasításra talált, mivel ekkor hadat viseltek a mórokkal, akiket az Ibériai-félszigetről szerettek volna elűzni. De a háború végeztével Ferdinánd és Izabella eleget tett Kolumbusz kéréseinek, amelyek a következők voltak: kinevezték admirálissá, neki adományozták az út költségeinek tizedét, ajánlólevelet írtak a nagy kánnak, akiről Marco Polo is szólt, s rendelkezésére bocsájtottak három hajót kilencven főnyi legénységgel.

Ez a három hajó, amely abban az időben ugyan nem bírt nagy jelentőséggel, később minden idők leghíresebb tengeri flottájává vált: a Santa Mariát, a Pintát és a Ninát az útra zsúfolásig raktak élelemmel, s csereáruval. 1492. szeptember 9-én hagyták el a Kanári-szigeteket. Harminchárom napig hajóztak anélkül, hogy szárazföldet láttak volna, közben egyszer a flottát majdnem teljesen fogságba ejtette a Sargasso-tenger felszínét borító barnamoszat-szövedék. A csüggedt legénységben Kolumbusz úgy próbálta tartani a lelket, hogy egy második, hamis hajónaplót is vezetett, ahová a megtett távnál kevesebbet írt be.

Október 7-én a távolban végre biztató jelre lettek figyelmesek, amely némi türelemre intette a felfedezőket: messze, a távolban egy szárazföldi madárraj tűnt fel. Jó előjelnek gondolták, s hitték, közel már a szárazföld. Október 12-én a Nina fedélzetéről Rodrigo de Triana matróz látta meg először a szárazföldet. „Hajnali két óra felé tűnt fel a föld, amelytől 8 tengeri mérföld távolságra lehettünk. Bevontunk minden vitorlát, és csak a nagy vitorlával mentünk tovább minden mellékvitorla nélkül. Azután a part közelébe érkeztünk, és ott várakoztunk napfelkeltéig. Péntek volt, amikor egy szigetre értünk, amelyet indián nyelven Guanahaninak neveznek. Ott mindjárt meztelen benszülötteket pillantottunk meg. Martin Alonso Pincónak és fivérének Vecente Yaneznek, a Nina kapitányának kíséretében felfegyverzett csónakon kiszálltam a szárazföldre. Ott kibontottam a királyi lobogót…” – írta Kolumbusz naplójába.

A Bahama-szigetek füzérének keleti szegélyén, a szigetsor kellős közepén fekszik a Guanahani-sziget. A sziget hossza kb. 12, szélessége 3–5 mérföld, közepén egy nagy tó található, amelyet sok apró tó vesz körül. A sziget lakott volt, a helyieket az admirális indiánoknak nevezte el. Kolumbusz ünnepélyes szertartás keretében birtokba vette a Guanahani-szigetet és San Salvador (Szent Megváltó) névre keresztelte.

A szigeten Kolumbusz aranyat, fahéjat, borsot, szegfűszeget és más fűszert keresett, s mivel nem talált továbbindultak délnyugati irányba a legközelebbi sziget felé: Kuba és Hispaniola szigetére hajóztak. Kolumbusz (néhány matrózát ott hagyva) visszaindult, hogy az uralkodóknak jelentést tegyen. Mivel bizonytalan volt a visszaút sikerében, rövid beszámolót írt, s ezt egy lezárt palackba tette, remélve, hogy ha ő nem is, de a palackposta elviszi a hírt. Kolumbusz később még három utat tett az Antillákra, mindig azt állítva, hogy Kelet-Indiában járt. Amerigo Vespucci olasz felfedező és térképész, aki először 1499-ben, majd azután még többször is járt az Újvilágban, állapította meg először, hogy Kolumbusz önálló kontinenst fedezett fel, ezért az ő keresztnevéről Amerikának nevezték el a földrészt. Ám azért, hogy emlékeztesse az embereket arra, hogy mégis csak Kolumbusz érdeme, Dél-Amerika egyik államát az ő tiszteletére nevezték el Kolumbiának.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 09. 30. www.nembulvar.hu

Sevillában halt meg 1512. február 23-án a spanyol és portugál szolgálatban álló híres itáliai hajós és felfedező Amerigo Vespucci, aki kimondta: Kolumbusz új földrészen járt.

1451. március 9-én Firenzében Nastagio Vespucci negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot Amerigo egy tekintélyes, ámde elszegényedett családban. Neve a latin Emericus (a magyar Imre, német Heinrich, angol Henry megfelelője) olasz változata. Humanista nevelést kapott, sokat olvasott, könyveket és térképeket gyűjtött. A Medici család huszonöt éves korában franciaországi küldetést bízott rá, ezt teljesítve a Medicik "bankjának" alkalmazottja lett. Főnökei 1491-ben spanyolországi ügyeik intézésére Sevillába küldték, s ebbéli minőségében jelen volt, amikor Kolumbusz visszatért első útjáról. Vespucci számos felfedezőúton derítette fel spanyol és portugál uralkodók megbízásából a dél- és közép-amerikai kontinenst. 1497-ben a firenzei hajós készítette elő a genovai Kolumbusz Kristófnak, az "Újvilág" felfedezőjének harmadik amerikai expedícióját - nagy valószínűséggel ekkor személyesen is megismerkedtek.

Vespucci 1498-ban áthajózott az Atlanti-óceánon, és felfedezte a dél-amerikai földrész partját. Második útján, 1499-ben derítette fel Dél-Amerika északi partját: a Maracaibói-öböl általa felfedezett területét Venezuelának (Velencécske) nevezte el, mivel az ottani bennszülöttek cölöpökre építkeztek.  A századforduló után Vespucci 1501-1502-ben és 1503-1504-ben két Brazíliába vivő expedíción vett részt, melynek célja Dél-Amerika partjainak felkutatása volt a Tűzföld körül elterülő vidékig. Vespucci ezen az útján is keresztelt: egy tengerparti településnek a Január folyója, azaz Rio de Janeiro nevet adta.

Vespucci érdeme azon túl, hogy egy addig ismeretlen világot fedezett fel, abban a felismerésben rejlett, hogy az újonnan felfedezett területek egy összefüggő földrészhez tartoznak. Erről két kézirat is fennmaradt: az egyik egy Medici bankárnak, a másik egy firenzei barátnak íródott. Maga Kolumbusz még abban a hitben halt meg, hogy Ázsiát fedezte fel, Vespucci azonban rádöbbent, hogy az elfogadott földrajzi hagyomány nem egyeztethető össze a tényekkel és kimondta: nem Ázsiában, hanem egy másik földrészen járt. Vespucci kimerítően leírta a déli csillagos égboltot, az új országok éghajlatát, élővilágát, az indiánok életét és megjelenését, sőt házassági és szexuális szokásait, gyermekszülési praktikáit is.

1507-ben megjelent egy Martin Waldseemüller és Matthias Ringmann által készített világtérkép "Universalis cosmographia" címmel, amelyben az Újvilág Vespucci keresztnevének latinos formájával, mint Amerika szerepelt. A német humanista Waldseemüller szeretett neveket kitalálni: még saját nevét is az erdő, tó és molnár szavakból alkotta. Nem csoda, hogy 1507-ben kiadott világtérképén a déli kontinensre az America szót nyomtatta. A névadásra a felfedező latinizált neve ihlette, méghozzá nőnemű alakban, lévén a többi akkor ismert kontinens neve (Europa, Asia, Africa) szintén nőnemű. Maga Vespucci vélhetőleg nem kereste ezt a dicsőséget és nem is tudott róla. Waldseemüller rövid időn belül megváltoztatta véleményét, de ekkor már késő volt: a térképet addigra sok ezer példányban nyomtatták ki, az elnevezés elterjedt. 1538-ban Mercator világtérképe már Észak- és Dél-Amerika között is különbséget tett. A spanyolok és az olaszok egy ideig még az Indiák elnevezést használták, de végül náluk is az Amerika nyert polgárjogot. Talán igazságtalan, de az igazi felfedező, Kolumbusz neve csak egy dél-amerikai ország elnevezésében él tovább.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 02. 21. www.nembulvar.hu

A Habsburg Monarchia leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodója, Ferenc József kilencvenöt éve ezen a napon hunyt el.

Ferenc Károly főherceg és Zsófia bajor hercegnő első fiúgyermeke, Ferenc József, 1830. augusztus 18-án Bécsben látta meg a napvilágot. Ferenc Józsefet gyermekkorától úgy nevelték, hogy egykor császár lesz belőle, már négy esztendős korában tanulásra fogták. Ennek eredményeképpen nagykorúságára a tudományokban jártasságot szerzett, nyolc nyelven beszélt, értett a hadviseléshez és betekintést nyert a birodalom ügyeibe.

Tizennyolc esztendősen, a gyengeelméjűnek nyilvánított nagybátyja lemondása után lett császár. Ezt elsősorban édesanyja erélyes és ambiciózus természetének köszönhette, aki meggyőzte a trónutódlásban következő férjét, hogy fia javára lépjen vissza. 1848 decemberében történt koronázása, így első teendője a magyar szabadságharc leverésének kidolgozása volt. Fiatal kora sem szolgál mentségül azért a kegyetlen megtorlásért, melynek irányításával Schwarzenberg herceget és Haynau bárót bízta meg. Hatalomra kerülése után csak tizenkilenc évvel, a kiegyezéskor koronázták magyar királlyá.

Legendás volt Ferenc József munkabírása, mély vallásossága és uralkodói hivatástudata. Politikai nézeteit tekintve ókonzervatívnak mondható, gondolkodását a birodalmi szellem hatotta át. Merevsége ellenére meglepő módon képes volt alapvető változásokra, ha meggyőzték arról, hogy a birodalom fenntartása érdekében szükséges.

Életének második felében meghatározott rendszer szerint élt. Nyáron hajnali négy, télen öt órakor kelt, megborotválkozott, majd elfogyasztotta szerény reggelijét, ami általában egy pohár tej volt. Ezután hét óráig leveleket írt vagy az előző napról megmaradt ügyekkel foglalkozott. Hét órakor kérte a kabinetirodák, a császári titkárságok és a hadsereg által aznapra előkészített felterjesztéseket, majd tíz óráig megjegyzésekkel gondosan ellátva küldte vissza. Ezután fogadta a főhadsegédjét, a kabinetfőnököket és másokat. Ezután átfutotta az általa egyetlen olvasásra méltónak ítélt Fremdenblattot, a hivatalos osztrák kormánylapot. Ha a kérelmezők meghallgatásával végzett tizenkét óra előtt, rövid sétát tett a Burg egyik kertjében. Délben elfogyasztotta ebédjét, mely tésztafélékből és húsételekből (pénteken halból) állt, ehhez Spattenbrau sört, vagy tokaji bort fogyasztott. Ebédje után tartotta a hivatalos kihallgatásokat, ahol minisztereket, főhercegeket és katonai parancsnokokat fogadott. Három óra körül intézte el a délutáni postát, elolvasta a kivonatolt újságjelentéseket és a kevésbé fontos katonai és polgári előterjesztéseket. Öt órakor megvacsorázott, előtte, ha maradt ideje a schönbrunni kastély parkjában sétált. A kora esti étkezés után elolvasta a Fremdenblatt esti számát, majd az esetlegesen elmaradt ügyekkel foglalkozott, végül nyáron nyolc, télen kilenc óra tájban nyugovóra tért. Minden hétfőn és csütörtökön általános kihallgatásokat tartott. Ha távol maradt a hivatali élettől, Bad Ischlben pihent. Itt hódolhatott kedvenc szenvedélyének, a vadászatnak is.

Ferenc József annak ellenére magányos életet él, hogy 1854-ben feleségül vette az akkor tizenhat esztendős unokahúgát, Erzsébet hercegnőt. A legenda szerint még 1853-ban a császár édesanyja elhatározta, hogy feleséget talál fiának és Helene Wittelsbachot megfelelőnek bizonyult. Ischl-ben találkozott a két család, ám nem várt fordulat történt: Ferenc József a tizenöt esztendős Sisit jegyezte el nővére helyett. A bécsi udvarban nem volt divat szerelemből házasodni, így igen nagy szenzációnak bizonyult az 1854. április 24-én este hétkor kötött frigy. A lakodalom nagyjából egy hétig tartott. Négy gyermekük született, ám házasságuk nem volt boldog: Erzsébet sok időt töltött távol Bécstől (és anyósától). A családot tragédiák sora sújtotta. Elsőszülött kislányuk alig kétévesen meghalt. Ferenc József öccsét, Ferdinánd Miksa főherceget 1867-ben Mexikóban a felkelők kivégezték. Két évtized múlva egyetlen fia, Rudolf trónörökös öngyilkosságot követett el a mayerlingi vadászkastélyban szeretőjével, a tizenhét éves Vetsera Mária bárókisasszonnyal együtt. Feleségét, Erzsébetet egy anarchista merénylő, Luigi Lucheni gyilkolta meg Genfben 1898-ban. Unokaöccsét, Ferenc Ferdinánd trónörököst 1914-ben egy szerb nacionalista ölte meg Szarajevóban.

Ferenc József még megérte az első világháború kirobbanását, de a sors megkímélte attól, hogy tanúja legyen szeretett birodalma széthullásának: az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése előtt két évvel, 1916. november 21-én meghalt a schönbrunni kastélyban. Nyolcvannégy évéből hatvannyolcat ült trónon: személyével a „boldog békeidők” korszaka is megszűnt létezni.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 11. 15. www.nembulvar.hu

Hazánk legjelentékenyebb Afrika kutatója, Teleki Sámuel 96 éve hunyt el. Felfedező útjainak eredményeit az egész világ ismeri.

Teleki Sámuel Sáromberkén született 1845. november 1-jén. A neves erdélyi Teleki család református ágának leszármazottja. Elődei közül számos jelentős tudós és államférfi tette megbecsülté a család nevét. A göttingeni és a berlini egyetemen állam- és gazdaságtudományt, mellette ásványtant, geológiát és földrajzot tanult. 1881-től országgyűlési képviselő volt.

A politikai pályán ismerkedett meg Rudolf trónörökössel a Magyar Földrajz Tudományok Társaság elnökével, és annak feleségével, Stefánia hercegnővel, II. Lipót belga király leányával, a társaság fővédnökével. 1886-ban Rudolfék ösztönözték arra, hogy tervezett afrikai szafarija helyett inkább szervezzen expedíciót Baringo tótól északra elterülő vidékre, túl azokon a területeken, amelyeket Joseph Thomson (1858–1895) skót utazó feltérképezett. Célja, hogy megtalálja a sivatagi tavat, amelynek létezését helyi legendák sugallták, melyek szerint a sivatagban tenger van, amely körül óriások törzsei élnek, szigete pedig szörnyetegek és kísértetek otthona.

Teleki gróf és útitársa, Ludwig von Höhnel osztrák tengerészhadnagy, 1887 februárjában hagyták el a tanzániai Panganit 400 teherhordóval, a Ruvu folyót követve. Ők lettek az első európai utazók, akik feltérképezték a Nagy Hasadékvölgy egy jelentős szakaszát. Teleki elsőként érte el a Kilimandzsáró hegy 5310 méter magasan húzódó hóvonalát, az első felfedező volt, aki a Kenya hegyre lépett. Ez utóbbi hegyen 4300 métert haladt felfelé és ezután északra fordult, hogy felmérjen egy folyórendszert. A folyókat követve jutott el 1888. március 5-én az először Jáde tengerként említett tóhoz, amelyet Teleki a trónörökösről később Rudolf-tónak nevezett el. 1975-ben átkeresztelték, a turkana törzsről elnevezve, amely a partjain él. Az expedíció felfedezett egy kisebb tavat is, amelyet Stefánia-tónak nevezett el. (Mai neve Chew Bair, Etiópia déli részében.) Hazafelé menet 1888 októberében Mombasa mellett elérték a kelet-afrikai partvidéket, Dél-Kenyában Teleki a Turkwel kiszáradt folyó völgyében felfedezett egy aktív vulkánt, melyet Höhnel Telekiről Teleki-vulkánnak nevezett el.

Az utazók megfigyeléseket végeztek a feltárt területek klímájáról, állat- és növényvilágáról is. Teleki nagy állat- és növénygyűjteménnyel tért haza. A Kenya hegyen élő egyik óriás Lobelia fajt a grófról Lobelia telekii névre keresztelték. Növények és állatok mellett több mint 400 néprajzi tárgyat is gyűjtött, a legtöbbet a maszáj és kikuju törzsektől. Túlélve a bennszülöttek számos támadását és az éhezést, az utazók végül gazdag gyűjtéssel tértek haza és megalapozták a Néprajzi Múzeum Kelet-Afrika gyűjteményét. Számos fotót is hoztak magukkal, ezek a Kolozsvári Állami Levéltárban vannak, nagy részüket még azóta sem publikálták.

Teleki 1893-ban Indiában, Jáván és Szumátrán, 1895-ben ismét Kelet-Afrikában járt. Megpróbálta megmászni a Kilimadzsárót, de a csúcsig nem jutott fel. Igen sok fényképet készített, ami akkoriban még különleges tevékenységnek számított. Afrikai kutatóútjának történetét Höhnel írta meg, Teleki pedig 1886 és 1895 között készítette el a Kelet-afrikai napló című művét. Teleki Sámuel hosszú betegség után Budapesten halt meg 1916. március 10-én.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 03. 07. www.nembulvar.hu

122 éve ezen a napon fejezték be a Párizs jelképének számító Eiffel-torony építését. Az 1889-es világkiállításra készült épületet eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna.

A torony megálmodójáról, Gustave Eiffel mérnökről kapta nevét, aki a budapesti Nyugati Pályaudvar elkészítője, dolgozott a New York-i a Szabadságszobor tartószerkezetén, a Panama-csatornán, de a Margit-híd tervezésében is részt vett. Az Eiffel-torony tervezete már 1884-re elkészült és több országnak is (például az Egyesült Államoknak, Spanyolországnak és hazánknak is) felajánlotta a mérnök, de senki sem tartott igényt rá.

Az 1789-es francia forradalom századik évfordulójára a francia kormány egy nagyszabású, dicsőítő emlékművet képzelt el és a világkiállítás megszervezésekor pályázatot írtak ki. Több mint hétszáz terv közül fogadta el a zsűri Eiffel ötletét 1886-ban, kevesebb mint három évvel az átadás dátuma előtt.

Az építkezés ténylegesen 1887. január 28-án kezdődött el és az első csákányvágásnál heves ellenkezést váltott ki, a tiltakozást Alexandre Dumas és Guy de Maupassant is aláírta. „Nem bízunk a nagy emberekben”- reagált erre Eiffel. Egy akkori kritika a következőképpen fogalmazott: „Képzelje el, ahogyan majd ez a nevetséges torony, ami a maga barbár megjelenésével olyan, mint egy ipartelep gyárkéménye, megszégyeníti az összes emlékművünket.” Többen „tragikus sorsú utcalámpának” is nevezték Párizs leendő szégyenét. Tulajdonképpen a mai napig megosztja az embereket: a párizsiak állítólag csak a „Csúfság” néven emlegetik, ezzel szemben a turisták „Öreg Hölgyként” zárják szívükbe a híres épületet.

Az Eiffel-torony hihetetlen sebességgel épült: havonta tizenkét méterrel lett magasabb. A torony huszonhat hónap alatt, 1889. március 31-ére készült el. Tehát sikerült határidőre befejezni, amiért Eiffel a Becsületrend lovagja címet megkapta. 1889. május 5-én, a világkiállítás megnyitóján Eiffel néhány francia híresség társaságában felgyalogolt a torony csúcsára 1665 lépcsőfokon és kitűzte a trikolor zászlót. A háromszáz méter magas torony 1930-ig a világ legmagasabb épülete volt (amíg a New York-i Chrysler Building nem nőtt fölébe.)

Az Eiffel-torony hét millió frankba került, de igen hamar megtérült ára, mivel csak a világkiállítás hat hónapja alatt kétmillió látogatót fogadott. 2008-ban minden eddigi rekordot megdöntve hétmillió turista kereste fel Párizs szimbólumát. Az Eiffel-torony jelenleg 320,75 méter magas a tetejére épített tévéantenna miatt. Az épület mindhárom szintje nyitva áll a nyilvánosság előtt. Található rajta étterem, posta, butik, kiállítóterem és a Figaro újság szerkesztősége is itt működik. Természetesen akkor sem okozna csalódást a torony, ha csak a francia főváros látképe végett lehetne felmenni rá.

Akit aggasztana az „Öreg Hölgy” az életkora, megnyugodhat, mert rendesen karbantartják. Hétévente átfestik, hogy megakadályozzák a rongálódását. Ehhez nagyjából huszonöt hegymászóra, tizenöt hónapra és hatvan tonna festékre van szükség. A festőknek továbbá le kell küzdenie egy optikai csalódást: ha azonos színnel festenék le, akkor az alsó rész világosabbnak, a felső sötétebbnek hatna. Így három árnyalattal mázolják. Az éjszakai megvilágítást háromszáz speciális égő szolgálja, amelyek a festékkel kölcsönhatásban aranyra színezik az Eiffel-tornyot.

Az Eiffel-torony eddigi százhúsz éve alatt sok megpróbáltatáson keresztülment. 1909-ben le akarták bontani, de a tetejére épített rádióállomás mentette meg. Az első világháborúban a francia csapatok innen hallgatták le a németek üzeneteit. 1925-ben Victor Lustig kétszer is eladta a tornyot ócskavas gyanánt, amiért életfogytiglan bebörtönözték. A második világháborúban a németek fegyvert akartak önteni belőle, de Hitler szíve szerint felrobbantotta volna, amire szerencsére nem került sor. Ezután műemlékké nyilvánították a franciák, így biztonságba került. 2007-ben nagy eséllyel indult a Világ Hét Csodája megválasztásánál, mivel ma is a világ egyik leghíresebb épülete és Párizs jelképe is, ha tetszik a franciáknak, ha nem.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 02. 25. www.nembulvar.hu

Világbajnoki címért érkezett, de meg kellett elégednie a második hellyel az Aranycsapatnak. Sokan keresték a rejtélyes okot, mellyel megmagyarázható lett volna a korábban elképzelhetetlen vereség, ám mai napig nem derült fény a titokra, mi történt a verhetetlennek hitt magyar csapattal.

Az 1954-ben Svájcban rendezett V. labdarúgó-világbajnokságra 38 ország jelezte részvételi szándékát, a legjobbak közül csak az argentinok maradtak távol. A selejtezők után 16 csapatos volt a mezőny, a résztvevő válogatottakat négy csoportba osztották. Ez volt az első olyan vb, amelyet - a fejlettebb országokban - a televízió is közvetített. Az évek óta veretlen magyar válogatott első számú esélyesként utazott. Gólzáporos mérkőzéseken győzte le Dél-Korea, Törökország és az NSZK (8:3) csapatait. Utóbbi mérkőzés hatalmas szépségfoltja, hogy Liebrich teljesen ráállt Puskásra és 3-4 durva belépő után szétrúgta a klasszis lábát. A következő két mérkőzésen nem játszhatott. Így emberhátrányba (mivel nem létezett akkoriban csere) játszottak egy fél órát, amit a német csapat nem tudott kihasználni és csak így tudott két gólt szerezni. „Ez a magyar együttes sok évi elmélyült munka eredménye. Ezek a játékosok még éjjeli sötétségben is el tudják juttatni a labdát bármelyik társukhoz. Az az érzésem, hogy Baselban az új világbajnokot láttuk játszani. Ezt pedig úgy hívják: Magyarország.” – írták a külföldi lapok a mérkőzés után.

A döntőbe jutásért a magyar válogatott az előző világbajnoki döntő két résztvevőjét verte meg nehéz mérkőzéseken: Brazíliát és Uruguay-t egyaránt 4:2-re (úgy, hogy legjobb játékosa Puskás Ferenc sérülés miatt nem játszhatott). A brazil mérkőzés botrányosra sikeredett. Az Aranycsapat 10 perc után már 2-0-ra vezetett, a brazilok ezt nem tudták feldolgozni. Durva belépők és szabálytalanságok követték egymást. A harmadik gólt Lantos 11-esből szerezte meg, mivel Santos kezezett a 16-oson belül. A 65. percben Santos belerúgott Bozsikba és összeverekedtek: a játékvezető mindkettőjüket kiállította. A lefújás előtt két perccel Kocsis megadta a kegyelemdöfést a braziloknak. 4-2. Szurkolók rohantak be a pályára és félbeszakadt a játék. Két perc hosszabbítás után a bíró lefújta a mérkőzést. A brazil játékok a folyosón várták a magyarokat, ahol kiabáltak és Tóth Mihályt leütötték. Czibor visszalépett és őt is megverték. Erre már a csapat többi tagja is kirohant, a brazilok limonádés üvegekkel támadtak. „A brazilok nem tudnak veszíteni. A magyarok szívvel-lélekkel küzdöttek...” – állította a közvélemény. Az Uruguay elleni mérkőzés sokkal tisztességesebben zajlott, a VB legjobb meccsének titulálták utólag. „Még sohasem játszottam ilyen erős ellenfél ellen. Csodálatosan játszanak a magyarok.” – mondta Uruguay legjobbja, Andrade. Bozsik József véleménye szerint „egyetlen csapat sem tudott eddig Uruguay stílusában veszíteni. A magyarokat nem érhette nagyobb sportmegtiszteltetés annál, hogy ezt a tizenegy sportolót sikerült legyőzniük.”

Történelme során másodjára játszhatott világbajnoki döntőt a magyar futball-válogatott. „A hetedik percben Lóránt–Bozsik a labda útja, Bozsik remekül ugratja ki Kocsist, a jobbösszekötő tizenhat méterről nagy erővel lő, Liebrichről a labda visszapattan Puskás elé, s balösszekötőnk nyolc méterről ballal, laposan, a bal sarokba lő, 1–0!" – ekképp hangzott Szepesi György tudósítása a berni Wankdorf-stadionból 1954. július 4-én. A labdarúgó-világbajnokság döntőjében az akkor négy éve, 31 mérkőzés óta veretlen, az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet szerzett, az évszázad meccsén, Londonban 1953. november 25-én Angliát 6-3-ra oktató magyar válogatott, a vb legnagyobb esélyese mérkőzött meg újból a Német Szövetségi Köztársaság csapatával. „Az a tény, hogy egy csapat, amely 8-3-ra kikapott, a döntőben újra játszhasson legyőzőjével, olyan következetlenség, amelyet csak a FIFA "bölcsei" találhattak ki.” – szólt a korabeli lapvélemény.

A berni döntő 9. percében Magyarország az újra játszó Puskás és Czibor góljaival már 2:0-ra vezetett, de a 18. percre Morlock és Rahn révén a németek egyenlítettek. Hét perccel a befejezés előtt Rahn vezetést szerzett az NSZK válogatottjának, s a fáradt magyar csapat nem tudott egyenlíteni (ugyan Puskás a kapuba talált, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt). „Hallgatóim, bele kell törődnünk: a világbajnoki döntőt elvesztettük" – konstatálta szomorúan Szepesi György. A világbajnoki trófea és a két éves veretlenség is ugyancsak odaveszett. A csapat lelki tartását mi sem bizonyítja jobban, hogy Puskás vezetésével gratuláltak a világbajnokoknak. A második hely óriási csalódást okozott, elterjedt a hír, hogy a játékosok és a vezetők eladták a mérkőzést. Budapesten a kommunista hatalomátvétel óta először utcai tömegtüntetésekre, a karhatalommal való összecsapásokra került sor, több tucat embert letartóztattak. Az Aranycsapat bukását a magyar közvélemény nem tudta megemészteni.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 07. 06. www.nembulvar.hu

1497. július 8-án indult nagyszabású felfedező útjára Vasco da Gama. Próbálkozását siker koronázta, mivel megtalálta a tengeri útvonalat Indiába. Ezzel Portugália előtt újabb távlatok nyíltak meg kereskedelem és gyarmatosítás terén egyaránt.

Miután Kolombusz Kristóf spanyol zászló alatt felfedezte Amerikát 1492-ben, Portugália egyértelműen lépés hátrányba került legnagyobb riválisával szemben. Így nem meglepő módon I. Manuel király éveken keresztül szervezte a visszavágót: az Indiába vezető tengeri útvonalat szerette volna megtalálni. Pár évvel korábban Bartolomeu Diaz eljutott Afrika legdélebbi pontjához, amit a Jóreménység fokának keresztelt el. Viszont a király mégsem Diazt bízta meg a fontos küldetéssel, hanem egy mindössze huszonnyolc esztendős köznemest, Vasco da Gamát.

Vasco da Gama fiatalkoráról nem sok feljegyzés található. 1460-ban született és minden valószínűség szerint matematikát és hajózást tanult. 1497. július 8-tól viszont a figyelem középpontjába került, hiszen ekkor kezdte utazását négy hajóval Indiába. Tizenhárom hét után érték el a Jóreménység fokát. Mivel útjuk során csak egyszer pihentek meg a Zöldfoki-szigeteken, így az ő dicsőségük lett az európai tengerészek által egyhuzamban megtett, addigi leghosszabb nyílt tengeri utazás. A Jóreménység foka több méteres hullámokkal köszöntötte a hajósokat és hat napba telt megkerülni a tengerbe nyúló, éles sziklafokot.

A karácsony már csendesebb vizeken köszöntött a felfedezőkre. Szenteste egy meredek, magas partot pillantottak meg, amelyet Natalnak (azaz karácsonynak) neveztek el, és mai napig így hívják Dél-Afrika egyik tartományát. Tavasszal a mai Mozambik partjaihoz értek, ahol nagy meglepetés fogadta őket: európai szemmel nézve is gyönyörű városok sorát találták, ahol a tengerészek nagyon jól ismerték az Indiába vezető utat. Miután kiderült a muzulmánok számára, hogy Gamaék nem arab hajósok, hanem kicsit messzibb vizekről érkeztek, akkor a helybéliek ellenük fordultak. Ugyanis féltették a portugál betolakodóktól az Indiai-óceán kereskedelmének megszokott rendjét. Végül mégis sikerült megállapodni és jövőbeli együttműködés reményében szövetséget kötöttek. Innen már egyenes út vezetett Indiába, ahová 1498. május 20-án érkeztek meg.

Kálikut városában értek partot, ahol a kor szokásának megfelelően elsőként egy elítélt portugál bűnöző lépett az indiai szárazföldre. A kikötőben összegyűlt kíváncsiskodók állítólag a következő szavakkal köszöntötték: „Miféle ördög hozott ide téged?” Később Kálikut kormányzója elbeszélgetésre hívta Vasco da Gamát, aki gyorsan végrendelkezett is, annyira tartott az indiaiaktól. Utólag kiderült, hogy félelme felesleges volt, mivel szívélyesen fogadták és egy kereskedelmi szerződést is tudott kötni.

Az október 8-ai hazaindulás viszont elhamarkodott volt, nem várták be az északkelet monszun érkezését. Így három hónapig bolyongtak az óceánon, míg elérték Afrika partjait. A vitaminszegény táplálkozás miatt a skorbut tucatjával szedte áldozatait. A zsákmány nagy részét is felélték a kínkeserves út során, így csak kereskedelmi és hódítási lehetőségek ígéretével futottak be Lisszabon kikötőjébe 1499. augusztusában. A király és a nép lelkesen fogadta Vasco da Gamát és életében még kétszer visszatérhetett Indiába, ahol 1524, december 24-én halt meg.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 07. 07. www.nembulvar.hu

Március 8-án sok országban a nőké a főszerep majdnem egy évszázada. Hogyan teremtődött meg ez a szokás? Miért is kell köszönetet mondani a hölgyeknek? Lássuk csak!

Egészen a XIX. századig kell visszamennünk, hogy megismerhessük a nőnap eredetét. 1857. március 8-án New Yorkban a textiliparban dolgozó több ezer nő vonult az utcára emberibb munkafeltételekért és magasabb bérért tüntetve. Nagyjából tíz év múlva az I. Internacionálén született meg a határozat a nők munkavégzéséről. Ez a döntés végképp lerombolta azt a sztereotípiát miszerint az asszony helye kizárólag otthon van.

1909. február 28-án az Amerikai Szocialista Párt megtartotta az első nemzetközi nőnapot az Egyesült Államokban, ahol négy éven keresztül február utolsó vasárnapján ünnepelték a nőket. Az egy év múlva kezdődő II. Internacionálén hoztak döntést arról, hogy a nők választójoga érdekében nemzetközileg egy ünnepnapot tartanak számukra, csak az időpontot nem jelölték ki. 1911. március 19-én Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban nőnapot tartottak a II. Internacionálé határozata alapján.

Oroszországban 1917. március 8-án (az ottani időszámítás szerint február 23-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján) nők tüntettek kenyérért és békéért. Pár nap múlva lemondott II. Miklós cár és az őt követő polgári kormány szavazójogot biztosított a nőknek. Tulajdonképpen ezzel vált véglegessé a nőnap időpontja, amit a világ legtöbb országában március 8-án ünnepelnek. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok között tartja számon.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz 1913-ban csatlakozott és a következő évben volt az első ünneplés. Ezen okból minden évben más időpontban szerveztek rendezvényeket, de 1948-tól végérvényesen a március 8-án tartják a nőnapot hazánkban is. Bár az eredeti nőnapi hangulat elveszett napjainkra, mégis a figyelmes férfiak nem felejtik el virággal vagy apróbb ajándékkal felköszönteni hölgyismerőseiket otthon és a munkahelyen.

Nos, azt már tudjuk, hogyan alakult ki a nőnap, de biztosan felvetődik a férfiakban az a kérdés, hogy miért kell erről megemlékezni. Nem holmi feminista ünnepről szól ez a nap, hanem egyszerű, mégis mindennél többet mondó cselekedetekről. Márai Sándor A nőkről általában című írásából egyértelműen megtudhatjuk a választ az előbb feltett kérdésre.

„Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És neked, mert okos és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején. Köszönet a nőknek, köszönet.”

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 03. 08. www.nembulvar.hu

A második világháború a mai napig kimeríthetetlen ötlettárnak bizonyul a különböző művészeti ágak számára. Talán azt sem túlzás állítani, hogy a háború annyi aspektusát megismertük már, hogy ritkán található valami olyan jellegű újdonság e témában, ami igazán megfogná a célközönséget. Éppen ezért üdítő színfolt a Fülemüle című regény.

"Ha e hosszú élet során megtanultam valamit, az így szól: a szerelemben felfedezzük azt, akivé válni akarunk, a háborúban felfedezzük azt, akik vagyunk.” –szól a könyv első mondata.

A történet 1939-ben, Franciaország egyik csendes kis falujában kezdődik, ahol Vianne éppen búcsúztatja a frontra induló férjét, Antoine-t. Kislányával együtt bizakodóan néznek a jövő elé, elképzelni sem tudják, hogy a nácik megszállhatják hazájukat. Ám végül annyira az események közepébe csöppennek, hogy a házukba beköltözik egy német parancsnok. A helyzetet pedig súlyosbítja, hogy Vianne lázadó, tizennyolc éves húga, Isabelle csatlakozik az Ellenálláshoz, és annyira buzog benne az ifjúság nyughatatlan szenvedélye, hogy saját életét is kockára téve próbál segíteni a bajbajutottakon.

" A szeretetnek erősebbnek kell lennie, mint a gyűlöletnek, különben nem létezik jövő a számunkra."

A Fülemüle testvérpárja két teljesen különböző vérmérsékletű nő, mindketten a maguk veszélyes útján indulnak el a túlélés és a szabadság felé. A regény egyedisége abban rejlik, hogy nem katonai perspektívából, vagy a szenvedő háttérország nézőpontjából ábrázolja a háború borzalmait. Érezhető rajta, hogy nem férfi írta, és az egész mű alapvetése illeszkedik a kortárs feminista irányzathoz, mivel egyértelműen a nők erejét és állhatatosságát reprezentálja. Azokét a névtelen hősökét, akik minden bátorságukat összeszedve a végsőkig kiálltak a jóért, és az emberi méltóság megőrzéséért.

„– A történeteket férfiak mesélik – feleltem. A kérdésére ez a legigazabb, legegyszerűbb válasz. – A nők részt vesznek bennük. Számunkra ez egy árnyékban folytatott háború volt. A mi tiszteletünkre nem rendeztek parádékat, amikor véget ért, nem kaptunk kitüntetéseket, és nem említenek minket a történelemkönyvek. A háború alatt tettük, amit tennünk kellett, amikor pedig véget ért, összeszedtük a szilánkokat, és újrakezdtük az életünket.” 

A könyv alapvetően az emberi sorsokról, érzelmekről, kapcsolatokról szól, amihez háttérül szolgálnak a második világháború eseményei, kissé tankönyvszerűen felvonultatva. Az oldalakon megelevenedik Párizs megszállása és onnan a lakosság menekülése, a vidéki Franciaországra érkező náci tisztek túlkapásai, a zsidók üldözése, a koncentrációs táborok borzalmai, a hadifogságba esett katonák nehézségei, az Ellenállás küzdelmei, embercsempészet a zöldhatáron, és a háború utáni családegyesítés örömei és fájdalmai.

„A sebek begyógyulnak. A szeretet kitart. Mi megmaradunk.”

A Fülemülét a szerző rendkívül olvasmányos stílusban írta meg, az első oldalaktól kezdve beszippantja az olvasót, és egyszerűen nem lehet letenni. Ennek oka, hogy a könyv érzelmi síkon igen jól működik: a szereplők okoznak meglepetéseket, többször is váratlan, felkavaró döntéseket hoznak, amelyek révén megdöbbentő fordulatot vesz életük. Viszont nehéz attól elvonatkoztatni, hogy mégis csak egy fikciót tartunk a kezünkben: főhőseink nem valós személyek – persze ettől még elképzelhető, hogy léteztek hasonló történetek a világháború sodrában. Mi több, biztos, hogy léteztek: a szerző Isabelle karakterét egy 19 éves belga nőről, Andrée De Jongh-ról formázta meg, aki a nácik által megszállt Franciaország területén hozott létre egy menekülési útvonalat Spanyolország felé brit katonáknak, akiket addig bújtatott és hivatalos papírokat is szerzett nekik.

Összességében a Fülemüle inkább egy háborús, romantikus könyv, mintsem történelmi regény – olyan Elfújta a szél típusú, nagy ívű, érzelmes alkotás, amely közben akár pár könnycseppet is elmorzsolhatunk. Ráadásul annyira profin írta meg a szerző az egészet, hogy szinte egy filmként pereg le előttünk a teljes könyv. Nem mellesleg, ebből a történetből igen jó mozit lehetne készíteni – kicsit úgy érzem, hogy már láttam is…

A BBC és az AMC közös gyártású minisorozata hat darab, egyenként egyórás részből áll, John le Carré azonos című regényének televíziós adaptációja. A kémsztorik egyik legkiválóbb szerzője (akinek olyan remekműveket köszönhetünk, mint Az elszánt diplomata vagy A panamai szabó) nem adta ki kezéből teljesen a forgatókönyv megírását, árgus szemekkel figyelte a megfilmesítés folyamatát – afféle minőségbiztosításként.

A The Night Manager című regény 1993-ban jelent meg, ez lett le Carré egyik legtöbb elismeréssel jutalmazott munkája, 20 nyelvre fordították le, az eladási listák élén állt, az Egyesült Királyságban és az USA-ban több mint egymillió példányt adtak el belőle. A bestseller megfilmesítésért Susanne Bier a felelős, aki az Egy jobb világért című alkotásával Oscar-díjat nyert (és legutóbb például a kevésbé sikeres Serena című drámát rendezte Jennifer Lawrence és Bradley Cooper főszereplésével). A regény adaptálása során aktualizálták a politikai hátteret, az Arab Tavasz képsoraival kezd a sorozat. Továbbá, a direktor kilétének megfelelően feminista gondolatok is előtérbe kerülhettek a munkálatok során, már csak azért is, mert az egyik fontos szereplő Leonard Burr-ből Angela-vá változott át.

A történet szerint az egykori brit kommandós, Jonathan Pine éjszakai szállodaportásként bizalmas információkhoz jut egy befolyásos angol vállalkozóval, Richard Roperrel kapcsolatban, aki fegyverekkel kereskedik. Ezt volt katonaként nem tudja annyiban hagyni, viszont a kiszivárogtatott információ miatt olyan árat fizet, amelyet sosem tud elfelejteni. Amikor újra felbukkan a láthatáron Roper, akkor Pine boldogan kémnek áll és minden kockázatot vállalva megpróbál a belső köreibe férkőzni, hogy megbuktassa a gazembert. Innentől egy izgalmas macska-egér játék veszi kezdetét, amelyben nem mindig lehet megmondani, hogy ki a macska és ki az egér.

Amikor a brit titkosszolgálat ügynöke megkérdezi Pine-t, hogy miért hajlandó veszélyeztetni életét a küldetésért, a következő választ kapja: „ha maga angol, és a másik is angol, és ez a másik disznóságokat művel, akkor maga a kötelességének érzi, hogy elkapja a fickót.” Ennél angolosabb válasz nem is létezhetne és a sorozat nagy érdeme, hogy annak ellenére végig meghatározó marad a főhős nemzetisége, hogy a cselekmény Egyiptom, Svájc, Anglia, Törökország és Spanyolország között ingázik. Pine mindvégig egy kifogástalan úriemberként látható, ahogy azt az angolokról feltételezzük.

Amint látszik, a klasszikus kémtörténetek számtalan elemét tartalmazza a The Night Manager. Rendkívül izgalmas geopolitikai és társadalmi tabló rajzolódik ki előttünk, a legérdekesebb pedig az benne, hogy az úgymond kisember miként boldogul a különféle miliőkben. John Le Carré mestere az apró szöszölések, a türelmes kivárások és a beépülések történeteinek. Mivel főhősünk egy magányos farkas, így rengeteg évődés és belső vívódás szemtanúi lehetünk, ami kiválóan fogja ellensúlyozni az antagonista karakter magabiztosságát. Ő az első epizódban szinte meg sem jelenik, az alkotók szép lassan építik fel az egész sztorit. Egy ízig-vérig emberi történetet kapunk, amelyben a fókuszpontban az érzelmek, a személyes indíttatások, és a morális kérdések állnak.

És mindez nagyszerű színészek nélkül nem működne: Tom Hiddleston remek a már-már katonásan kimért szerepben, Hugh Laurie pedig tökéletes a rezzenéstelen arcú gonosz megformálásában. Laurie esetében már eszünkbe sem jut, hogy ő az a bizonyos Doktor House: felcsillantja „a világ legrosszabb emberének” sötét oldalát (ahogyan a történetben nevezik), azonban hűvös intellektusa szimpatikusabbá teszi a kelleténél. Roper karakterét szeretnénk minél jobban megismerni, az első résztől megfogja a nézőt, odaszegezve a figyelmét a képernyőre. A Pine-t alakító Tom Hiddleston jelenléte a kezdetektől fogva szuggesztív, hiszen lefegyverzően sármos, és egyben kiváló színész is: zseniálisan hozza a titokzatos, elegáns, fájdalommal teli, rögeszmék által hajtott embert. Ahogy a téli éjszakában, öltönyt viselve kint cigarettázott a svájci Alpok tetején elhelyezkedő hotel előtt, az bármelyik Bond-filmbe belefért volna – nem véletlen, hogy a fogadóirodáknál az egyik legesélyesebb a következő 007-es kilétét találgató listán.

Ráadásként még csodálatos helyszínek is várnak a nézőkre, mivel a The Night Manager annak az alapkövetelménynek is eleget tesz, mi több, túlszárnyalja, hogy kiváló az operatőri munka. Igaz, hogy a sorozat története tucatszor lerágott csont, azonban a szereplők olyan életet visznek bele, ami kiemeli az átlagból. Van benne egy olyan állandó feszültség, ami nem tűnik el, folyamatosan ott lüktet, és ez az, ami miatt valóban érdekessé válik. Aki szereti az angolosan lassú tempót, az ehhez kapcsolódó történetvezetést, és a kiváló színészi játékot, nem fog csalódni.

The Night Manager

angol akciófilm-sorozat, 2016

Főszereplők: Tom Hiddleston, Hugh Laurie

Rendező: Susanne Bier

A cikk eredeti megjelenése: 2016. 04. 18. www.nembulvar.hu