Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Fame – A hírnév ára

2018. május 15. - Péntek Tünde

Az Operettszínház műsorán most éli meg harmadik évadját a Fame – A hírnév ára című musical, amelyben a teátrum legújabb generációjába tartozó, tehetséges fiatalokat ismerhetjük meg – netán a darab révén meg is kedvelhetjük őket.

Szerintem senki sem vitatkozna azzal a kijelentéssel, hogy az Operettszínház legnagyobb sikert aratott musicalje a Rómeó és Júlia. 2004 óta folyamatosan műsoron van a darab, több mint 500 előadáson már a fél milliós közönséghatárt is túllépte, a kiadott CD is hallatlan népszerűségnek örvend. Azonban, ha ma szeretnénk megnézni, az eredeti szereposztás csak foltokban felismerhető a színlapon és a főbb karakterek megformálóinál olyan neveket látunk, mint Veréb Tamás, Kocsis Dénes, Jenes Kitti vagy Gömöri András Máté. Nos, a Fame – A hírnév ára című musical nagyszerű lehetőséget biztosít a színház utánpótlásának bemutatására, hogy ismerősebben csengjenek az iménti nevek.

f1.jpg

A darab nem feltétlenül ismeretlen a közönség számára, mivel már közel 20 éve debütált hazánkban. A fiatal musicalszínészek számára tökéletes ugródeszkának számít a Fame, hiszen pontosan róluk szól. Útkereső művészeket láthatunk, akik saját bőrükön tapasztalják meg, milyen rögös út vezet a hőn áhított siker felé. Lesznek, akik elvéreznek, lesznek, akik többre képesek, mint valaha sejtették volna magukról. A darab nagyszerűen bemutatja, milyen egyszerű hirtelen sztárrá válni – és azt is, hogy mekkorát lehet onnan bukni egy pillanat alatt. Kirajzolódik belőle, hogy a művészvilágban mi számít valódi értéknek, mennyi munkával, kemény küzdelemmel és lemondással jár egy ilyen jellegű szakma űzése.

f11.jpg

Az Operettszínház mostani előadásában olyan kiemelkedően tehetséges fiatalokat láthatunk, akiknek nem csengett eddig annyira ismerten a neve a színházi világban. Gubik Petra, Muri Enikő, Veréb Tamás, Kocsis Dénes, Simon Panna, Jenes Kitti és Gömöri András Máté alkotja azon művészek körét, akikkel a későbbiekben is biztos sokat találkozunk majd különböző zenés darabokban. A történet szerinti tanáraikat viszont már a színház nagyágyúi (Szulák Andrea, Nádasi Veronika) játsszák, illetve feltűnik diák szerepben a fiatalos Kerényi Miklós Máté és Vágó Zsuzsi is – így gyakorlatilag nemcsak a sztori szerint, hanem a valóságban is sok fortélyt elleshetnek a profiktól az ifjak.

f2.jpg

Magáról a darabról el lehet mondani, hogy nehezen indul be, a zenevilága pedig nem feltétlenül fülbemászó. Viszont rendkívül látványos, és akadtak az előadás folyamán olyan felejthetetlen jelenetek is, amelyek miatt mindenképpen érdemes rá jegyet váltani. Számomra az egyik legemlékezetesebb momentum Nádasi Veronika nagy szólója volt a második felvonásban, ahol szó szerint a csillagokat is leénekelte az égről és nem túlzás azt állítani, hogy talán minden jelenlévő lúdbőrös lett a hallottaktól. A sziporkázó Kerényi Miklós Máté is hozta a megszokott formáját, az a poénja, amely arra vonatkozik, hogy ő rómait szeretne játszani, nem Rómeót, magasan vitte a pálmát a vicces beszólások terén. Nagyszerű volt Muri Enikő szólója is az első felvonásban, amikor a magasból háttal levetette magát a mélységbe, hihetetlenül látványosnak hatott. És természetesen a darab legvégén felcsendült a várva várt Fame című dal – igaz, hogy furfangosan tapsoltatták a közönséget a táncosok, de valószínűleg anélkül is vastapsot kapott volna a zárszó, annyira adta magát a felfokozott hangulat, és úgy kiéheztették a jelenlévőket a nagy sláger felcsendülésére.

f3.jpg

Mindent együttvéve kijelenthető, hogy nem ez az Operettszínház legerősebb előadása, láttunk már ennél jobbat, a jelenlegi repertoáron is találhatunk megkapóbb és emlékezetesebb alkotást. Viszont a legnagyobb erőssége a kuriózuma, (mint ahogy korábban is említettük) hogy nagyszerű lehetőséget ad a fiatal generáció bemutatkozására, ők pedig gyakorlatilag saját magukat tudják eljátszani. Aki kíváncsi arra, hogy kikre érdemes odafigyelni a jövőben, mindenképpen nézze meg a darabot. Nyilván előre lehetetlenség megállapítani, kinek ível magasra a pályája és kinek a neve merül majd a feledés homályába. Viszont még az is lehet, hogy a Fame megtekintése révén az unokáinknak is el fogjuk mesélni, hogy ennek a nagy sztárnak az első lépéseit láttuk egyszer régen az Operett színpadán.

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 05. 26. www.nembulvar.hu

A Panama-csatorna születése

Az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekapcsoló csatorna megépítése az emberiség történetének legnagyobb és legembertelenebb vállalkozásai közé tartozik.

Az első európai utazó, Vasco Núñez de Balboa 1514-ben pillantotta meg a Csendes-óceánt. Szétbontatta a földszoros atlanti partjain horgonyzó hajóját és egy általa épített 50 kilométer hosszú úton alkatrészeit a Csendes-óceán partjára szállította. A földszoros fontos szerepet kapott a gyarmatosító Spanyol Birodalom életében is. Rajta keresztül szállították az Amerika nyugati partjain zsákmányolt aranyat, hogy az atlanti kikötőkből Európába szállítsák. V. Károly spanyol király 1529-ben felvetette, hogy ha átvágnák a panamai földszorost, lerövidülne az út. Az ötlet kiváló volt, csak a technikai háttér nem állt rendelkezésre.

p1_1.jpg

Az első áttörést a Panama-vasút megépítése jelentette. Az USA-ban alapított Panama Railroad Company 1850-ben kezdte meg a 85 km hosszú vasútvonal építését a Karib-tengernél fekvő Colóntól Panamavárosig. Amikor 1855-ben elindult az első szerelvény, az átkelés ideje három órára csökkent. A vállalkozás nyereségesnek bizonyult; a Panama-Vasút részvényei hamarosan a New York-i tőzsde legmagasabban jegyzett értékpapírjai lettek.

1876-ban Ferdinand de Lessepsnek, a szuezi csa­torna tervezőjének vezetésével francia bizottság alakult a csatornaépítés lehetőségeinek feltárására. Az 1879-es párizsi csatorna-kongresszus Nicara­gua vagy Panama mellett állt ki. Noha itt a legkeskenyebb a két óceán közötti szárazföld (kb. 80 km), az építkezés ellen szóltak a térség geológiai sajátságai, a trópusi esőerdők, a mocsarak, a nagy esőzések és a mindezzel járó betegsé­gek. Ám az építés 1880. január 1-jén mégis elkezdődött. Hamarosan kiderült, hogy képtelenség a csatornát a világóceán szintjére mélyíteni, ezért felhagytak ezzel és a csatorna két végét zsilipekkel zárták le. Ekkorra a kiadások - a korrupciónak és a spekulánsoknak, valamint a túlfizetett francia mérnököknek köszönhetően - már 235 millióra rúgtak, s a társaság csődöt jelentett. (Innen ered a panamázás fogalom is.)

p4_1.jpg

Az Egyesült Államokban Grant elnök kezdte szorgalmazni a csatorna építését. Utóda, McKinley előbb Nicaraguában látott alkalmas terepet a csatornaépítésre, de a 19–20. század fordulóján végül Panama felé fordult a figyelem. A franciáknak két választása maradt: veszni hagyják addigi munkájukat és eladják a beruházást, vagy felépítik és jó sokára látják újra a pénzüket. A társaság az eladás mellett döntött. A zsilipkamrákkal működő csatorna 1904 és 1914 között, rendkívüli ne­hézségek s veszteségek árán épült meg. 1920-ban nyitották meg hivatalosan és forgalma azóta is igazolja terve­zőinek látomását: a kb. 80 km-es vízi utat évi 13–14 000 hajó használja, itt bonyolódik a világkereskedelem 5%-a. Becslések szerint építése során 27 500 ember vesztette életét. A munkát járványok és földcsuszamlások nehezítették. A csatornának köszönhetően azonban a hajózási útvonalak jelentősen lerövidültek, a New York–San Francisco út például kevesebb mint a felére (22 500 km-ről 9500 km-re).

p3_1.jpg

A Panama-csatorna a világ leghatalmasabb gépezet-együttesei közé tartozik. Gigantikus zsilipek, a világ legnagyobb kotrógépe és egy soha nem látott méretű emelődaru biztosítja, hogy a járművek átjussanak a csatorna legkritikusabb, kilenc emeletnyi magasságkülönbséget magába foglaló szakaszán. Bár a mesterséges vízi úton való végighaladás lassú és körülményes (8-9 óra), a forgalom évről évre növekszik, így már készülnek az új, nagyobb áteresztő képességű csatorna tervei.

A 82 kilométeres útnak a Csendes-óceánhoz közeli részét a világtengerek szintjénél 26 méterrel magasabbra duzzasztott felszínű, mintegy 40 kilométer hosszú Gatun-tó alkotja. A tóban a hajózóút mélysége 13,7 méter. Az Atlanti-óceán felől a hajókat Panama városánál három, zsilipes vízlépcsőn emelik fel a tó magasságába, a túloldalon pedig, Colon városánál két másikon. Forgalma jó részét a turista-szállodahajók adják, mert rengeteg a látnivaló a csatorna mindennapjaiban. Az érkező hajókat a zsilipeken például a parti síneken haladó kis mozdonyok vontatják át.

p2_1.jpg

Miután Panama visszakapta az építkezés körüli botrányokról elhíresült csatornát 2000-ben az Egyesült Államoktól, nemzeti fontosságú turisztikai övezetnek minősítette. A gazdasági fellendülésnél fontosabb a panamaiak számára az az érzés, hogy a csatornaövezet ismét az övék. Ezt talán Balladares exelnök a nemzethez intézett üzenete fejezi ki a legjobban: "A Panama-csatorna csak az anyaországhoz való 1999. december 31-ei visszatérésével válik a nemzeti identitás teljes értékű szimbólumává.”

A cikk eredeti megjelenése: 2008. 05. 15. www.nembulvar.hu

Edmund Hillary, a Mount Everest meghódítója

Az új-zélandi Edmund Hillary a világon elsőként ért fel 8848 méteres magasságba, a Föld legmagasabb hegyének csúcsára 1953 májusában.

Új-Zéland leghíresebb szülötte Edmund Percival Hillary  1919. július 20. Aucklandben látta meg a napvilágot. Egy éves korában az Aucklandtől délre fekvő Tuakauba költöztek, ahol háborús veterán, farmer édesapja földet kapott. Hillary gyerekként kisebb és visszahúzódóbb volt osztálytársainál, a könyvekben és a kalandokkal teli életről való álmodozásban talált menedéket. Középiskolába Aucklandben járt, a napi négy órás utazást is olvasással töltötte. 16 évesen, egy osztálykirándulás után kezdett a hegymászás iránt érdeklődni. Kiderült, hogy hirtelen megnyúlt végtagjai és koordinálatlan mozgása ellenére erősebb és kitartóbb volt, mint társai. Remek fizikai adottságai voltak: 190 centis magassága mellett 7 literes volt a tüdőkapacitása, átlagember esetében ez 5 liter körül mozog.

e1.jpg

Az iskola elvégzése után, apja nyomdokaiba lépve ő is méhészkedéssel foglalkozott. A II. világháborúban az Új-Zélandi Királyi Légierőnél navigátorként szolgált, de egy baleset miatt (súlyos égési sérüléseket szenvedett) idő előtt leszerelték. A hegymászás továbbra is komolyan érdekelte, már a háború előtt elhatározta, hogy megmássza a Mount Everestet. Leszerelése után belépett a New Zealand Alpine Clubba és edzeni kezdett. A Déli-szigeten lévő Déli-Alpokat télen és nyáron is megmászta, hogy a sziklamászást és a jeges körülményeket is megismerje.

1951-ben utazott először a Himalájába és részt vett az Eric Shipton vezette sikertelen brit Everest-expedícióban. 1953-ban csatlakozott John Hunt 400 fős csapatához. Az első sikertelen csúcstámadás után ő és Tendzing Norgaj kapott lehetőséget. A csúcsot 1953. május 29-én délelőtt 11:30-kor érték el. Visszaérkezésük után Indiában és Nepálban is nagy ünnepségekkel fogadták őket, Tendzinget egyesek szó szerint istenként kezdték tisztelni, azt gondolva, hogy Buddha vagy Siva reinkarnációja, Hillary-t pedig II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte.

e2.jpg

Hillaryre jellemző, hogy, mint a csapat egy másik tagja, George Lowe elmesélte, amikor visszatértek a táborba, levette maszkját, huncut mosollyal üdvözölte a többieket, leült a jégre, majd közölte: „Hát elkaptuk ezt a mocskot". Azt azért később elismerte, hogy a csúcson, ahová Tenzinggel feljutottak, „talán ha hat ember számára volt hely", és „alattuk csak az ég volt". Társának 1986-ban bekövetkezett haláláig nem volt hajlandó megerősíteni, hogy ő lépett először a csúcsra. Egész életében szerény maradt, akit szinte zavart a hírneve.

Hillary 1956 és 1965 között még tíz másik csúcsot megmászott a Himalájában. 1958. január 4-én a Commonwealth Trans-Antarctic Expedition tagjaként, az új-zélandi részleg vezetőjeként eljutott a Déli-sarkra. 1985-ben Neil Armstrong társaságában egy kétmotoros repülővel leszálltak az Északi-sarkon is. Ezzel ő lett az első ember aki járt a Föld mindkét pólusán és a Mount Everesten – amit a harmadik pólusnak is szoktak hívni.

Hillary 1975-ben indult az új-zélandi parlamenti választáson Bill Rowling kampánycsapatának tagjaként, de nem jutott mandátumhoz. 1977-ben jelölték kormányzónak is, de Keith Holyoake-t választották meg helyette. 1985-ben Új-Zéland indiai, nepáli és bangladesi nagykövetének nevezték ki; ezt a tisztséget négy és fél évig töltötte be. 1987. február 6-án elsőként neki adományozták az Új-Zélandi Érdemrendet, 1995. április 16-án megkapta a Térdszalaglovagrend lovagi fokozatát, 2003-ban pedig a Mount Everest megmászásának 50-ik évfordulóján, a nepáli kormány egy ünnepség keretében tiszteletbeli nepáli állampolgárságot adott Hillary-nek. Ő volt az egyetlen új-zélandi, akinek a portréja már életében papírpénzen (az öt dollároson) szerepelt. Több utcát, iskolát és szervezetet is elneveztek róla.

e3.jpg

Életének nagy részét szentelte a nepáli serpák megsegítésének is. 1953-ban létrehozta a Himalája Alapot, ezen keresztül több iskolát és kórházat építettek a vidék elszigeteltebb településein. Tiszteletbeli elnöke lett az Amerikai Himalája Alapítványnak is, komoly szerepet játszott abban a döntésben, hogy a Himalája Nemzeti Parkká válhasson. Amikor 2003-ban, a Mount Everest meghódításának 50. évfordulóján ő volt a katmandui ünnepségek díszvendége, keményen bírálta a himalájai hegymászás elüzletiesedését és azt, hogy a turizmus miatt a hegy lassan egy oxigénpalack-szemétlerakattá válik. Nehezen is dolgozta fel, hogy az egykor oly titokzatos Csomolungma előtt olykor sorba kell állni a feljutásra várva, sőt öt és fél ezer méteres magasságban már internetkávézó is nyílt a hegyoldalban.

Hillary 2008. január 11-én Aucklandben, szívrohamban hunyt el. A halálhírt személyesen bejelentő Helen Clark új-zélandi miniszterelnök szerint „a legendás hegymászó, kalandor és filantróp elhunytával a legismertebb új-zélandi ment el, aki valaha is élt". A kormányfő „kolosszusnak", „hősies személyiségnek" nevezte Sir Edmund Hillaryt, akinek „egész életét eltökéltség, szerénység és nemeslelkűség jellemezte". Clark szerint Hillary teljesítménye és öröksége nemzedékek egész generációinak jelent ihletést Új-Zélandon.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 05. 29. www.nembulvar.hu

A Vezúv fenyegetése

79. augusztus 24-én pusztult el Pompeii, Herculaneum és több kisebb település a Vezúv kitörése végett. A vulkán még napjainkban is aktív, a tudósok számolnak egy nemsokára bekövetkező újabb katasztrófával.

A Vezúv Olaszországban található, Nápolytól kilenc kilométerre. Ez az európai kontinens egyetlen ma is működő vulkánja, mivel a többi szigeteken helyezkedik el. Napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mert közvetlen közelében több mint három millióan laknak. Legismertebb kitörése is igen emlékezetes maradt.

Kr. u. 62-ben egy földrengés már jelezte a tizenkét évvel későbbi tragédiát, de ez nem volt ritka jelenség, így a lakosság nem esett pánikba. Újra felhúzták a leomlott falakat és élték tovább mindennapi életüket. Tudták ugyan, hogy a Vezúv tűzhányó, de nem hozták összefüggésbe a föld mozgással, mivel a vulkán már évszázadok óta nem működött.

p1.jpg

Ám 79. augusztus 24-én a Vezúv hirtelen életre kelt és bekövetkezett a történelem egyik legemlékezetesebb kitörése, amely két napig tartott. A láva, a vulkanikus iszap és a hamu teljesen betemette a környéket. Plinius, (a császár magasrangú tisztviselőjének unokaöccse) levelezésében részletesen beszámolt a katasztrófáról. Ezek a levelek igen fontos források. ”...A hegy fölött furcsa nagy felhőt lehetett látni, amely nőttön-nőtt. Több ezer méter magas füstoszloppá magasodott majd, szétterült. Olyan volt, mint egy nagy lombos fa. Éjszakára már a Vezúvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel. A gyakori földrengéstől a házak meginogtak. A szabad ég alatt pedig a tajtékkövek hullásától kellett tartani. Másnap sötétebb és sűrűbb volt az éj, mint bármikor. A hamu egyre sűrűbben hullott, beborított mindent. Ez az eleven lázálom így tartott órák hosszat. Végül füstté, köddé finomulva eloszlott...” Pilnius írásaiból tudjuk, hogy a vulkánkitörést követő földrengések miatt a tengervíz előbb visszahúzódott, majd erős hullámzással visszatért. Ezt a jelenséget ma cunaminak hívjuk.

p2.jpg

A Vezúv kitörése óriási változásokat eredményezett. Pompeii városa teljesen eltűnt a három méternél vastagabb kőlepel alatt, a lakosság nagy része elpusztult. Pompeii és Herculaneum polgárainak számáról csak becslések vannak, így nem ismert pontosan a kitörésben életüket vesztett emberek száma. A pompeii lakosok 38 százaléka vulkáni hamu lerakódása következtében halt meg: a hamu súlya alatt a tetők beszakadtak, maguk alá temetve a lakásokban menedéket keresőket. A lakosság nagy része a hömpölygő lávától pusztult el, valamint a mérgező gázfelhőben és vulkáni anyag záporában.

Pompeii maradványaira egy vízvezeték ásásakor bukkantak rá 1595-ben. Az ásatások során különleges üregeket találtak, melyeket híg gipszpéppel kiöntve döbbenetes formákat kaptak. Testet öltöttek a katasztrófa áldozatai. A Vezúv kitöréskor a sűrűn hulló hamu gyorsan betemette az áldozatokat. A kitörést követő eső hatására a kissé megduzzadt hamu kemény masszaként vonta be a testeket, mintegy természetes öntőformát készített róluk. Pompeiiben 1150 holttestre (pontosabban azok a hamu által megőrzött nyomaira) bukkantak, Herculaneumban 350 emberi csontvázat hoztak a felszínre. Ezen számok azonban nem tükrözik a teljes létszámot, az egész vidéken jóval többen estek áldozatául a kitörésnek.

p4.jpg

Olasz szakértők szerint 2100-ig újabb kitörés várható, melynek hevessége a 79-eshez lesz fogható. A Vezúv körüli hét kilométeres sugarú körben csaknem hatszázezren élnek. Nagyerejű kitörés esetén az itt élők kimenekítésére kevesebb mint 24 óra áll majd rendelkezésre, így a lakók jelentős hányadának megmentésére kicsi az esély. A Vezúv azonban ennél távolabbról is szedi majd áldozatait: mintegy kétszázezer embernek kell a vulkáni por és hamu káros hatásával számolnia. Elemzések szerint nagyerejű kitörés esetén még a vulkántól 12 kilométer távolságra is 200-600 Celsius fokos hőmérséklet lehet. Az olasz hatóságok sokat tesznek a veszélyzónában élők számának csökkentése illetve a veszélyhelyzetre való felkészülés érdekében: minden város rendelkezik evakuálási tervvel, a veszélyzónába nem adnak építési engedélyeket, büntetik az itt építőket, valamint anyagilag támogatnak mindenkit, aki hajlandó a zónán kívülre, biztonságosabb helyre költözni. Eddig néhány ezer család döntött a költözés mellett.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 08. 23. www.nembulvar.hu

007 – Skyfall

2012. a jubileum jegyében telik a 007-rajongók körében, hiszen éppen ötven éve mutatták be az első James Bond filmet. A számtalan megemlékező program tetőpontja a legújabb, szám szerint a 23. mozifilm, amely mostanáig minden nézettségi rekordot megdöntött.

 jj.jpg

A Skyfall bemutatójának időpontja már évek óta csúszik, viszont a fél évszázados eseménysorozat megfelelő apropót nyújtott, hogy végre valahára elkészülhessen a legújabb Bond mozi. James Bond jelenlegi megformálója Daniel Craig, aki ezúttal harmadszorra bújt a világhírű titkosügynök bőrébe – és további két filmre szól még a szerződése. Annak idején óriási port kavart az angol színész leigazolása, mivel teljesen más koncepció irányába kezdett haladni általa a kémjátszma. A Casino Royale és A Quantum csendje James Bond kezdőéveit mutatja be, amikor még zöldfülűként és hiperkütyük nélkül üldözte a legmegátalkodottabb ellenségeket. Craig körüli botrány a harmadik film idejére már lecsillapodott: vannak, akik a legjobb James Bondnak tartják, mások az eddigi legrosszabbnak – viszont köztes vélemény nem igazán létezik. Mindenesetre a kritikusok elégedettek vele, ennek a legékesebb példája, hogy James Bond ötven éves története során ő az eddigi egyetlen, akit színészi játékáért filmes díjjal jutalmaztak.

 j2.jpg

A Quantum csendje, mint átlagos Bond-film, négy év szünet, jubileumi évforduló – a film készítőinek mindenképpen bele kellett adniuk apait-anyait, hogy a 007-es mostani visszatérése óriásit durranjon. Első lépésként megnyerték azt a Sam Mendest a film rendezőjének, aki az Amerikai szépség című alkotásával nemcsak egy kultuszművet teremtett, hanem Oscar-díjat is kapott érte. Mellékszerepekben olyan nagyságokat láthatunk, mint a szintén Oscar-díjas Javier Bardem és Ralph Fiennes. Előbbi igazán formabontó külsővel jelenik meg, hiszen a szívdöglesztő latin sármőr ezúttal szőke hajkoronával és szemöldökkel tündököl a filmben, ráadásul nem tipikusan macsó szerepkörben. Ralph Fiennes is meglepő karaktert kapott, hiszen Lord Voldemort és hasonlóan sötét karakterek után ismét visszatért a jó oldalra. Viszont láthatóan őt sem kíméli az idő vasfoga és látványos kopaszodásnak indult. Daniel Craig sem a fiatalságával hódít, ráadásul a történet szerint is a korával van némi probléma. Talán ő az első James Bond, aki ősz borostával hódít a filmvásznon, viszont mindez továbbra sem von le színészi teljesítményéből. Az általa megformált James Bond egyszerre kemény, szenvedélyes, lázadó, makacs, lojális, rendkívül humoros és végtelenül angol.

 j1.jpg

A Skyfall ezúttal nem tekinthető konkrétan az előző Bond-film folytatásának, teljesen önálló történet. A sztori középpontjában M (Judi Dench) áll, akinek múltjáról számtalan titkot megtudhatunk – de mindenki kedvenc 007-ese is tartogat meglepetéseket. Az utóbbi két film teremtette hagyományokat követve, a Skyfall középpontjában nagyobb súllyal bír a karakter-ábrázolás és jellemfejlődés, mint maga az akció. Minden szereplő magában hordoz valamilyen egyéni drámát, amely rendkívüli feszültséggel látja el az amúgy sem izgalommentes történetet. Aki beül a filmre, egy percig sem unatkozik, nemcsak a lövöldözős jelenetek miatt, hanem a történet is igazán izgalmas, ráadásul élvezet látni a saját szerepeikben lubickoló színészeket, akik láthatóan élvezik, amit csinálnak.

 skyfall_screenshot_20160722195305_5_original.jpg

Akció, dráma, humor, angol eleganciával spékelve – minderre jegyet válthatunk, ha megtekintjük a legújabb James Bond filmet. Emellett nem elhanyagolandó, hogy Nagy-Britannia legnépszerűbb énekesnője, Adele írta és énekli a film betétdalát.



007 – Skyfall (Skyfall, 2012)

Angol-amerikai akciófilm, 140 perc

Főszereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes
Rendező: Sam Mendes

Forgalmazó: Fórum Hungary

A cikk eredeti megjelenése: 2012. 11. 20. www.nembulvar.hu

Joanne Harris: Csokoládés barack

A Csokoládé története bejárta az egész világot, a könyv is akkora sikernek örvend, akárcsak a megfilmesített verziója Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével. Azóta már megjelent a folytatás Csokoládécipő címmel és mostanra már trilógiává duzzadt Vianne Rocher története.

„Vianne Rocher, aki a szél hátán érkezik, és változásokat hoz mindnyájunk életébe…” A trilógia zanzásított verziója akár ennyi is lehetne – azonban nyilván bővebb fejtegetésekbe is lehet bocsátkozni Joanne Harris legutóbbi műve kapcsán. Az írónő könyvei attól válnak egytől egyig bestsellerig, hogy nemcsak könnyen befogadható, egyben elgondolkodtató történetet sző az érdekes karakterek mellé, hanem egyedi atmoszférát alkot és az olvasók jóformán illatokat és ízeket is éreznek a könyv fogyasztása közben.

„A kőlapon hagyom meglágyulni a csokoládémasszát, lassan felforrósítom a tűzhelyen, belekeverem a fűszereket, a vaníliát és a kardamomot. Megvárom a kellő pillanatot, amely az egyszerű főzést a házi varázslat aktusává emeli.” A Csokoládés barack középpontjában nyilvánvalóan a csokoládé áll, amelyet ebben a részben egy kis barackkal is megbolondít a főhősnő.

covers_219778.jpg

A Csokoládés barack négy évvel jár a Csokoládécipő után. Vianne még mindig Párizsban, egy lakóhajón él Roux-val. Ám a változást hozó nyárvégi széllel levél érkezik egy halottól, és visszafújja őket Lansquenet-be, a délnyugat-franciaországi faluba, ahol Vianne annak idején csokoládéboltot nyitott még a legelső Csokoládé könyvben. Az elmúlt években azonban Lansquenet is megváltozott. Les Marauds-ban, a folyó túlpartján marokkói közösség telepedett le, tetőtől talpig feketébe öltözött, lefátyolozott nők járnak-kelnek, a levegőben tömjén, fűszerek és mentatea illata úszik, és a templommal egy minaret néz farkasszemet… És nem csak a betelepülők hoztak magukkal változást. Vianne egykori ellensége, Francis Reynaud atya kegyvesztett lett, és fenyegetés veszi körül. Lehet, hogy Vianne az egyetlen, aki megmentheti?

„Hogy repül az idő! Oly alattomosan párolog el, mint a parfüm az üvegből, bármily szorosan csavarjuk rá a kupakot, és amikor kinyitjuk, hogy belenézzünk, csak egy illatos foltot látunk ott, ahol régen bőven volt…” A Csokoládés barack egyik témaköre az elmúlás köré fonódik és a korábbiakhoz képest még ennyire nem hatotta át a változás szele Vianne Rocher történetét. A könyv olvasása olyan gondolatokat villant fel, hogy érdemes-e eltöprengeni a múlton, fontos-e a hagyományok őrzése, mennyire állhat készen az ember az újdonságok befogadására. „De hát soha nem ment nekem jól a dolgok magam mögött hagyása. Igyekeztem, de mindig ott hagytam magamból is töredékeket, mint magokat, amelyek arra várnak, hogy kikelhessenek.”

„A gyerekek megmagyarázhatatlan módon elfogadják egymást. (…) De nekünk rejtélyes érzékünk van ahhoz, hogy a különbségre összpontosítsunk, mintha mások kizárásával önazonosságunk erősödne.” A marokkói közösség kapcsán megjelenik a kultúraközi különbségek ütköztetése. Ez is olyan témakör, amellyel nap mint nap találkozhat az ember. Joanne Harris könyvében a következőket sugallja: „(…) az emberek mindenütt egyformák. Vakarjuk csak le róluk a festéket, és amit alatta találunk, bármilyen mélyre ássunk is le. Ugyanaz.”

„Nagyobb szükségünk van a varázslatra, mint valaha – vallja Joanne Harris a Csokoládés barack kapcsán – De az én varázslatom sosem a tűzijátékról szólt, hanem a hétköznapi dolgok mágiájáról … arról, hogy apránként megváltoztassuk a körülöttünk levő világot és persze azt is, hogy mások látnak minket, mert az az a mágia, amelyhez mindnyájan hozzáférünk”. Joanne Harris nem meglepő módon számtalan pozitív kritikát kapott legutóbbi könyve kapcsán, amelyet csak ajánlani tudok. Méltó folytatása a korábbi két műnek, illetve Joanne Harris munkásságnak. Ráadásul meglepetést is okoz az olvasónak, mivel nemcsak ízek, illatok, titkok és szerelmek légköre lengi körül a történetet, hanem némi akció és erőszak is vegyül közéjük.

 „A Csokoládéhoz hasonlóan, ez a könyv is igazi csemege. Minden oldalát átitatják az illatok, színek és ízek anélkül, hogy túlcsordulna. A szavak elragadóak, a varázslat természetes és magától értetődő, hiszen a varázslat vagy a vallás nem más, mint az emberi lélek megértésének képessége. A Csokoládés barack Harris csodálatos visszatérése.” – Literary Review

 „Csodálatos keveréke az érzéki látványnak, hangoknak és illatoknak, melyet a szerző olyan finoman ír le.” – Glamour

 

Joanne Harris: Csokoládés barack

Eredeti cím: Peaches for Monsieur le Curé

ISBN: 9789632546513

Kiadó: Ulpius-ház, 2012

A cikk eredeti megjelenése: 2013. 05. 10. www.nembulvar.hu

Menedék

A Zabinski házaspár élete kockáztatásával rendkívüli dolgot vitt véghez: a varsói állatkert tulajdonosai a második világháború idején mintegy 300, részben a gettóból kimenekített zsidót bujtattak a régi, megüresedett kifutók alatt  (mivel állatok vagy a bombázások során pusztultak el vagy a németek ölték le őket). És tették mindezt a nácik orra előtt.  Diane Ackerman 2007-ben kiadott könyve alapján készült film megtörtént eseményeket dolgoz fel.

z1.png

A Zabinski házaspár nemcsak  a pincéjükben rejtegette a  300 gettóból kimenekített zsidót, hanem hamis papírokkal vidékre küldtek őket az ellenállás segítségével. Maga az állatkert már nem üzemelt, Zabinskiék sertéshízlaldát működtettek a kifutókban fedőtevékenységként, ebből kifolyóan jó kapcsolatot kellett ápolniuk  a náci megszállókkal, hogy leplezzék tevékenységüket.  A Menedék koncepciója, miszerint a félig lebombázott varsói állatkert nyújthat védelmet és adhat reményt a lengyel zsidók számára, abszolút új színt hozhatott volna az amúgy már számtalanszor feldolgozott témába. Abban a sötét történelmi időszakban, amelyben a náci ideológia különböző embercsoportokat lemészárolandó állatként kezelt, megjelenik Antonina Zabinski, aki számára a Föld minden élőlénye jogosult a tiszteletre és a szeretetre. Ahogyan a film első részében akár életét kockáztatva is segít az állatokon, később ugyanilyen elszántsággal védi a zsidókat is.

z2.jpg

 Az eredeti történet is olyan hihetetlen, hogy amit a vásznon látunk, még hihetetlenebbé válik már az első filmkockákon, a csodálatosan fényképezett operatőri munkának köszönhetően. A teljesen valósághűtlen idill ábrázolása mellett a történelmi tényekkel is akadt némi zavar, mivel a látottakkal ellentétben a németek 1939-ben nem csak úgy bemasíroztak a lengyel fővárosba, hanem több hetes véres ostrom után foglalták el, illetve szintén hetekig tartott, amíg a náciknak sikerült leverniük a gettófelkelést. Történet gerincét is egy olyan szerelmi háromszög alkotja, amely a lehető legkevésbé hiteles és hihető. Antonia Zabinskinak ugyanis a berlini állatkert fess német tulajdonosa csapja a szelet, aki annyira náci, hogy saját fajelmélete is van:  a rég kihalt őstulkot akarja újra kitenyészteni a varsói állatkertben. Zabinski úr pedig nyilván ellenzi az egész dolgot.

zz.jpg

A film az álságos momunetumok mellett az Antoniát megformáló Jessica Chastain játékán is elhasal. A színésznő felületes alakításával megtoldva számos jelenetben üres frázisokkal ellátott, kétdimenziós karakter benyomását keltette, aki hiába egy hős a történelemben, a filmvásznon szinte lehetetlen szimpatizálni vele. Ellenben a kamera igazán kedveli Chastaint, talán egyetlen korábbi filmjében sem mutatott ennyire csodálatosan a vásznon. A berlini állatkertes Lutz Heck, avagy Daniel Brühl ismét az ügyeletes náci szerepét kapta, hiszen nem először játszik el ilyen embert (lásd Becstelen brigantyk).  Brühl viszont mindent elkövetett, hogy ellentmondásossá tegye a figurát és szuggesztív játékával igazán ő tartja fenn a feszültséget a filmben.

daniel-bruhl-2.jpg

A Menedék igazi hollywoodi holokauszt. Habár vannak benne erős pillanatok is, ám ezeket többnyire nem mutatják, csak mi nézők tudjuk - nem látványon keresztül akar sokkolni a film. Például amikor két német katona bevisz egy tíz éves forma kislányt a sikátorba, pontosan tudjuk, mi fog történni. Vagy akkor is, amikor főhősünk óvodás korú gyerekeknek segít a vagonba beszállni.  A műből nem derül ki, milyen sors vár rájuk, viszont a nézőknek nem nehéz elképzelniük.

z3.jpg

A második világháború borzalmairól nehéz új dolgot mondani és ez a Menedéknek sem feltétlenül sikerült. Ettől függetlenül összességében egy profin kivitelezett film, mely tartogat maradandó pillanatokat és rendkívüli hatással bír a nézőre. Az állatkert érdekes metaforaként szolgál, mivel az egyik legerősebb jelenet maga Varsó megszállása, ahol sem az állatok, sem az emberek ugyanúgy nem értik, miért pusztítják el őket idegen erők. Az állatként kezelt ember rendszeresen visszatérő elem a filmben, kezdve a gettóban élő, rácsok mögé zárt zsidóktól egészen a náci állatkísérletig, amellyel új fajt akartak létrehozni. A Menedék a háború borzalmaihoz képest kicsit romantizált, viszont ettől még nem válik hamis alkotássá, hiszen bár teljesen hihetetlen maga a történet, mégis valóban létezett ez a hősies lengyel házaspár, akik csaknem 300 zsidót mentettek meg a biztos haláltól.

z4.jpg

Menedék (The Zookeeper’s Wife)

amerikai életrajzi dráma, 124 perc, 2017, (12)

Főszereplők: Jessica Chastain, Daniel Brühl

Rendező: Niki Caro

Forgalmazó: UIP-Duna Film

A cikk eredeti megjelenése: 2017. 09. 07. www.nembulvar.hu

Gravitáció

Hazánkba is megérkezett az a film, amelyről a kritikusok szuperlatívuszokban beszélnek és nem kisebb jelzőkkel illetik, mint „az évszázad sci-fije”. Lássuk csak, miért is érdemes megnéznünk a Gravitációt!

A televíziós reklámokból és a rövid tartalomismertetőkből kiderül, hogy a film arról szól, hogy két űrhajós magára marad a világűrben és a túlélésért küzd. Bizonyos szempontból ez elég rossz kampány, mert a néző már a film első másodpercétől azt várhatja, hogy miként történik majd az űr-katasztrófa, de mindenképpen nem hat rá a meglepetés erejével, amikor az megtörténik. Másrészt, azzal is csalódást okozhatnak a nézőknek, akiket George Clooney vagy Sandra Bullock neve vonzott, hogy egyikük csak egy mellékszereplő, az arcát is pár perc erejéig láthatjuk. Azonban ez a kritika leginkább a Gravitáció marketing-stratégiáját illeti, aki beül a filmre és elkezdi nézni, pár pillanat alatt magába szippantja a történet és a nem mindennapi látvány.

g4.jpg

A Gravitáció első képkockája megadja a film alaphangulatát. Egyszerű fekete háttéren a következő sorok olvashatjuk fehér betűkkel szedve: „372 mérfölddel a Föld felett nem terjed a hang, nincs légnyomás, nincs oxigén.” A Gravitáció közben számtalan olyan alapvetés kerül elő, amelyeket mindenki megtanult az iskolában, viszont most a saját szemünkkel láthatjuk, mit is jelent mindez az emberi szervezetre nézve. A film lerombol minden olyan álomképet, miszerint csodálatos dolog a világűrben lebegni. A látvány természetesen ámulatba ejtő, de az utazás többi része a legsötétebb a horrorfilmeknél is ijesztőbb. Ráadásul ez az eddigi legrealistább alkotás, ami az űrhajózásról és űrállomásokról készült, a megkérdezett szakértők is alátámasztották a bemutatott felszerelésekkel, élettani hatásokkal és űrbeli illetve légköri reakciókkal kapcsolatban is.

g3.png

Amellett pedig, hogy kapunk egy iszonyatosan látványos filmet, melynek hátteréül állandó jelleggel a Föld bolygó szolgál, az emberi természettel kapcsolatban rendkívül mély gondolatokat sugároz a film. Szemtanúi lehetünk a főszereplő jellemfejlődésének, aki egy múltbeli traumát próbál feldolgozni és megbékélni önmagával. Illetve visszaköszön az az alapigazság is, amelyet Ernest Hemingway a következőképp fogalmazott meg: „De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék – mondta. – Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” Az pedig különösen izgalmas a Gravitációban, hogy az abszolút főhős egy nő.

g1.jpg

Tehát innentől nem titok, hogy a film főszereplője Sandra Bullock (és nem George Clooney – habár a karakterének jelentősége megkérdőjelezhetetlen). Az Oscar-díjas Sandra Bullockról tudjuk, hogy akármennyi akciófilm és vígjáték főszerepet játsszon is el, mégis benne van az a vitathatatlan egyediség és jellegzetesség, amiért hosszú évek óta Hollywood egyik legismertebb és legsikeresebb színésznője. Amikor nagy ritkán jelentkezik egy-egy drámával, akkora elismerést kap a kritikusoktól, hogy szinte érthetetlen, miért is a Beépített szépség jut mindenkinek eszébe vele kapcsolatban. A Gravitáció főszerepében pályafutása egyik legjobb alakítását nyújtja. George Clooney-t sem kell azért sajnálni, igaz, hogy ezúttal ő húzta a rövidebbet, viszont talán még sosem játszott ennyire szerethető és emlékezetes figurát.

g2.jpg

Az, hogy a Gravitáció „az évszázad sci-fije” lenne-e vitatható, hiszen még csak 2013-at írunk, hol van ettől az évszázad vége… Az viszont kétségtelen, hogy az utóbbi évek legnagyszerűbb sci-fijével állunk szemben, ilyen látványvilág még sosem került a mozivásznakra és ennyire magába szippantó, elgondolkodtató alkotás is ritka, mint a fehér holló. Nehéz megmondani, hogy mivel tud ennyire az ember belsejére hatni, de az mindenképpen kijelenthető, hogy a Gravitáció a mintapéldája annak, hogyan kell hatásos filmet készíteni – hatásvadász helyett.

 

Gravitáció (Gravity, 2013)

amerikai sci-fi, 90 perc

Főszereplők: Sandra Bullock, George Clooney

Rendező: Alfonso Cuarón

Forgalmazó: InterCom

A cikk eredeti megjelenése: 2013. 10. 21. www.nembulvar.hu

Marlene Dietrich viharos élete

Megélt két világháborút, három országot is az otthonának tudott nevezni és az egész világ a lába előtt hevert. Születésének 109. évfordulója alkalmából Marlene Dietrich-re emlékezünk.

Berlinben született 1901. december 27-én Marie Magdalene Dietrich von Losch, aki porosz rendőrtiszti családból származott. Édesapja 1908-ban bekövetkezett halála után édesanyja újra férjhez ment egy katonatiszthez. Bár jómódban élt a család, de érzelmileg nehéz gyermekkora volt Marlene-nek. Katonás nevelést kapott, szigorúan fegyelmezték: meg kellett tanulnia zongorázni, hegedülni, sütni-főzni és franciául beszélni, hogy eszményi porosz feleség lehessen. Az első világháborúban nevelőapja is elesett, ezután egy weimari intézetbe került, ahol hegedűművésznek tanult, ám ínhüvelygyulladás miatt fel kellett adnia álmait.

m1_2.jpg

1921-ben Berlinben beiratkozott Max Reinhardt színiiskolájába, de a statisztálásnál többre nem vitte. Ám megismerkedett Rudolf Sieber segédrendezővel, aki kisebb filmszerepekhez segítette, sőt 1924-ben feleségül is vette. Az együttélés nem tartott sokáig, de született egy lányuk, Maria. Marlene már édesanyaként tért vissza a Bánatos utca című filmben, igaz még Greta Garbo árnyékában.

Marlene 1929-ben ért el hazai és nemzetközi sikert Lola Fröhlich szerepével  A kék angyal című filmben, amely Heinrich Mann Ronda tanár úr regénye alapján készült. A film rendezője, Joseph von Sternberg egy revüben figyelt fel a színésznőre és habozás nélkül rá osztotta a főszerepet. Lola, az életunt éjszakai bárénekesnő hosszú lábát felemelve, cilinderrel a fején varázsolta el a férfiakat sejtelmes tekintetével. Marlene-t ezután sokszor fényképezték lentről felfelé haladva, a hangsúlyt - állítólag egymillió dollárra biztosított - lábára helyezve.

m3_1.jpg

Marlene először 1930-ban lépett Amerika földjére: a Paramount filmstúdió szerződtette „ügyeletes" végzet asszonyának az MGM-nél szerződésben lévõ Garbo riválisaként. Első hollywoodi filmjének első mondata így hangzott: „Köszönöm, nincs szükségem segítségre!" Nos, az állítás teljes mértékben megállta a helyét a valóságban is, mivel a következő évben Marlene-t Oscar-díjra jelölték a Marokkó című filmbeli szerepéért.

Amikor a náci vezetés a „német filmipar uralkodó királynőjének" hívta haza 1939-ben, nemet mondott annak ellenére, hogy a magas díjazás mellett szabad kezet kapott volna a forgatókönyvek és munkatársak kiválasztásában. Erkölcsileg és anyagilag segítette a fasizmus elől menekülő emigránsokat, sőt maga főzött rájuk. „Kosztosai" egyike volt Jean Gabin, akivel kapcsolata barátságból szerelemmé alakult. A háború kitörésekor, már amerikai állampolgárként, minden vagyonát pénzzé tette s jelentkezett a hadseregbe. 1943-tól a frontvonalakon szórakoztatta a katonákat, nemegyszer életveszély közepette. Érdemeiért a tiszti rangot, a legmagasabb amerikai polgári kitüntetést, a Szabadság érdemrendet és a francia Becsületrendet is megkapta.

m2_1.jpg

A háború után először A halálos ölelés című szerelmi drámában szerepelt Gabin partnereként. A kor szinte összes nagy rendezője foglalkoztatta, Alfred Hitchcock, Fritz Lang, Orson Welles. Billy Wilder rendezte a Vád tanúját, Stanley Kramer pedig 1961-ben az Ítélet Nürnbergben című alkotást, amely utolsó nagy filmes sikere volt.

1953 után a rekedtes hangú Dietrich a világ számos részén sanzonénekesként lépett fel, méghozzá tomboló sikerrel. Ráadásként mindig a Lili Marleen című katonadalt énekelte, amivel a háború alatt négy nyelven vigasztalta a katonákat, de elhangzott a harcokban elesett katonákról szóló Hova tűnt a sok virág is, mindig németül. Németországi vendégszereplését nem egyszer incidensek kísérték, tüntetéseket szerveztek a „hazaáruló" ellen. Ekkortájt gyakran nézett a pohár fenekére bánatában. A fellépésekkel 1975-ben az ausztráliai koncertjén történt combnyaktörése miatt kellett felhagynia. Utolsó filmes szerepét tolószékben játszotta, és a Csak egy dzsigoló 1978-ban a sztárparádé ellenére bukás lett.

A forgatás után teljesen visszavonult és párizsi lakásában teljes mértékben elzárkózott a külvilág elől, bár 1984-ben beleegyezett, hogy szerepeljen Maximilian Schell Marlene című dokumentumfilmjében, de kizárólag a hangjával. Izomsorvadása miatt nem engedett senkit maga közelébe, a közönség emlékezetében régi szépségében akart megmaradni. Rengeteget olvasott, a házmester naponta több kilónyi újságot és könyvet cipelt fel neki. Már fiatalkora óta híres volt gyűjtőszenvedélyéről, minden más hollywoodi sztárnál jobban dokumentálta magát. A fotókon - ha nem volt magával elégedett - tollal karcsúbbra retusálta alakját, forgatásokon mindig ügyelt az előnyös megvilágításra, s mindig ellenőrizte sminkjét és haját.

m4_1.jpg

Barátai között tudhatta Edith Piafot, Remarque-ot, Hemingwayt. Bár számtalan férfival és nővel hozták kapcsolatba, viszonyait diszkréten kezelte. Telefonszámlája utolsó éveiben óriási volt, mivel a külvilággal így tartotta a kapcsolatot, személyesen csak lánya látogathatta. Marlene 1992-ben Párizsban halt meg, hivatalosan szív- és veseelégtelenségben. Ugyanakkor titkárnője és barátnője, Norma Bosquet, azt állította, hogy a színésznő altató-túladagolással öngyilkos lett. Marlene Dietrichet kívánságának megfelelően Berlinben temették el.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 12. 28. www.nembulvar.hu

Gertrude Ederle, a Tengerek Királynője

”Nem akarom feltétlenül megérinteni a Holdat, amíg láthatom a csillagokat” – mondta Gertrude Ederle, aki az első nő volt, kinek sikerült átúsznia a La Manche csatornát pontosan nyolcvanöt évvel ezelőtt.

Gertrude Ederle 1906-ban született egy német származású amerikai családban. A kislányt szörnyű baleset érte: hét esztendős korában majdnem vízbe fulladt a nagyszüleinél Németországban. Így apja kegyetlen lépésre szánta magát: New Jerseyben található nyaralójuk melletti folyóhoz vitte gyermekét, ahol egy kötelet kötött a derekára és bedobta a vízbe. A kis Gertrude kutyaúszással próbált a felszínen maradni és apja módszere abszolút sikeresnek bizonyult, mivel tizenévesen már többszörös amerikai bajnok és világcsúcstartónak mondhatta magát. Az 1924-es párizsi olimpiáról három érmet is hazavihetett: bronzot száz és négyszáz méter gyorsúszásban, illetve aranyat száz méteres váltóban.

gertrude-ederle.jpg

Egy év múlva a tizenkilenc éves Gertrude úgy döntött, hogy átússza a La Manche csatornát, amit előtte csak férfiak és mindössze ötször tudtak véghez vinni. 1925-ös próbálkozása azonban sikertelennek bizonyult, mivel a harminchárom kilométeres táv kétharmadánál edzője kihúzta a háborgó vízből a félájult és átfagyott úszólányt.

Gertrude nagyon elszánt és makacs volt, így nem hagyta annyiban a dolgot. Elsőként kirúgta akkori edzőjét és felfogadta az öt csatornaúszó egyikét (akinek tizennegyedik próbálkozásra sikerült átszelnie a tengert), hogy segítse felkészülését. Bár korábban csak mellúszásban jutottak át a szoroson, Gertrude mégis bízott a gyorsúszó tudományában, így ezt fejlesztette. Nagy problémát okozott az úszónő számára a kísérlethez szükséges pénz előteremtése, így kénytelen volt elfogadni egy bizonyos szempontból előnytelen ajánlatot. Ugyanis a Chicago Tribune újság vállalta, hogy exkluzív tudósítás fejében állják minden költségét, ám ez azt jelentette, hogy Gertrude elveszti amatőr úszói státuszát és nem indulhat többet olimpián. Végül hosszas gondolkodás után elfogadta az ajánlatot.

1926. augusztus 6-án jött el a nagy nap, amikor újra nekivágott a La Manche csatornának. Gertrude reggel hétkor a nővére által tervezett fürdőruhában, úszósapkában és úszószemüvegben indult a francia partoktól (Gris Nez-től). Testét különböző olajokkal kenték be, hogy védje a tengeri csillagok csípéseitől és a hidegtől. Gertrude a rajt előtt kikötötte: inkább belefullad a vízbe, minthogy újra kudarcot valljon. Eleinte kedvező fogott ki, ám délutánra eső, viharos szél és hat méteres hullámok akadályozták, így volt miért aggódnia a családjának. Végül este fél tíz körül elérte Anglia partjait. A szakértők véleménye szerint a sodrás és a hullámzás miatt majdnem hatvan kilométert úszott az eredeti harminchárom helyett. Gertrude emberfeletti teljesítményével az akkori csúcsot két órával javította és az ő női rekordját csak harmincöt évvel később sikerült túlszárnyalni.

gertrude_ederlem.jpg

Gertrude sikere elképesztő hírnevet szerzett neki: a new yorki kikötőben gőzösök kürtjei szólaltak tiszteletére, az égből virágokat szórtak autójára és mintegy kétmillió ember dobálta szirmokkal, mikor elhaladt sorfaluk előtt. Az elkövetkező hetekben adott interjúiból és körútjaiból annyi pénz folyt be, ami élete végéig biztosítani tudta jólétét.

Ám mégsem volt teljesen felhőtlen magánélete. Tulajdonképpen egy hónapig sem birtokolta az egyetlen La Manche csatornát megjárt nő címét. Másrészt a sok úszástól korábban is akadtak fülproblémái, amin csak rontott a la manche-i kísérlet, és az évvégére teljesen megsüketült. Úgy tűnt, le kell mondania úszóedzői karrierjéről, ám megtalálta érvényesülésének módját: siket gyerekeket tanított úszni. Soha nem ment férjhez és 2003. november 30-án, kilencvenhét évesen egy New York melletti gondozóintézetben álmában érte a halál.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 07. 06. www.nembulvar.hu

Stronger (Bostoni erő)

2013. április 15. az Egyesült Államok egyik legsötétebb napjaként vonult be a történelembe: a bostoni maraton céljánál egy csecsen származású testvérpár robbantást követett el, melynek következtében hárman életüket vesztették (köztük egy nyolcéves kisfiú is), illetve közel kétszázan megsebesültek. A Stronger című életrajzi filmdráma az egyik sérült felépülésén keresztül mutatja be, hogy kitartással és összefogással akár életeket is menthetünk.

A bostoni maratont április harmadik hétfőjén rendezik, az amerikai függetlenségi háború első csatáira emlékező hazafiak napján, amely Massachusetts államban ünnepnapnak számít.A versenyen 2013-ban mintegy 27 ezren vettek részt.A maraton győztese két órával a robbantások előtt haladt át a célvonalon, és az utána következő két óra alatt már mintegy 17 ezren lefutották a távot. A merénylet akkortájt történt, amikor már az amatőr futók jelentős része közeledett a célhoz.Jeff Bauman is éppen ott állt, saját készítésű szurkolói tábláját tartva volt barátnőjének, reménykedve abban, hogy kitartását és elszántságát látva, talán kap egy újabb esélyt a hölgytől. A robbantások következtében Bauman olyan súlyosan megsérült, hogy mindkét lábát térd fölött amputálni kellett.

s3.jpg

A Stronger című film Jeff Bauman testi és lelki gyógyulását követi nyomon, aki amellett, hogy ilyen mértékű traumát élt át, egyszerre a média kereszttüzében találta magát. Egyszemélyben a „Boston Strong” szlogen jelképévé vált, egész Amerika számára ő testesítette meg azt a férfit, akik egy terrortámadásban szerzett sebesülés után is talpra áll. A mű rendkívül érzékletesen és aprólékosan mutatja be, hogyan küzdött meg a férfi saját démonaival, illetve azzal a hihetetlen nyomással, ami teljesen váratlanul a nyakába szakadt.

Első hallásra azt hihetnénk, hogy a Stronger egy kemény dráma a javából, amit megnézve még az életkedvünk is elmegy. Azonban az a legkülönösebb ebben a filmben, hogy amellett, hogy rendkívül megrázó pillanatoknak lehetünk tanúi, mégis hihetetlen pozitivitás sugárzik belőle. Nemcsak az alkotás kedvéért, hanem elmondása szerint a valóságban is úgy állt hozzá Bauman a megváltozott élethelyzethez, hogy mit kezdhet vele – nem pedig kesergett az elmúltakon. Nyilván adódtak számára nehezebb pillanatok is, azonban hihetetlen elszántsággal és kitartással küzdött azért, hogy kihozza a maximumot lehetőségeiből. A sötét percekben családjától, barátaitól kapta a legnagyobb támogatást – a film mondhatni legmeghatóbb jelenetében pedig teljesen ismeretlen emberek is olyan visszaigazolást adtak neki, ami még igazán megerősítette abban, hogy jó úton jár.

s2.jpeg

A merénylet hiteles rekonstrukciója és Bauman elképesztő történetének ismertetése mellett abból is ízelítőt kapunk, hogy egy (vagy több) végtagját elvesztő embernek milyen nehézségekkel kell szembenéznie a rehabilitáció és hátralévő élete során. A film igen intim és kiszolgáltatott pillanatokat ragad ki Bauman mindennapjaiból, arra is rávilágít, hogy mennyi munkával és fájdalommal jár megtanulni egy lábprotézis használatát. Az alkotás fényét az is emeli, hogy olyan emberek is szerepet kaptak benne, akik nem színészek, hanem a valóságban is kórházi alkalmazottak: például a Bauman lábát először átkötöző orvos ugyanaz a személy, aki valójában megtette, illetve a rehabilitációs központ több ápolója is önmagát alakítja. Emellett Bauman öt családtagját is láthatjuk saját magát megformálni. Jeff Bauman szerepét Jake Gyllenhaal játssza, aki nemcsak olyan fizikai átalakuláson esett át, hogy ragyogó kék szemei barna kontaktlencsét kaptak, hanem a hitelesség kedvéért valóban rosszul nézett ki. A külsőségeken túl színészi munkája is igen emlékezetesre sikerült, olyan érzékenységgel és finomsággal nyúlt karakteréhez, hogy nem túlzás azt állítani, hogy eddigi pályafutása egyik legjobb játékát nyújtotta a Strongerben. Annak ellenére, hogy olyan felejthetetlen filmek (és nagyszerű alakítások) fűződnek Gyllenhaal nevéhez, mint az Éjjeli féreg, Túl a barátságon, Fogságban vagy az Éjszakai ragadozók, karrierje során mindössze egyszer jelölték Oscar-díjra – hamarosan kiderül, hogy 2018-banaz Akadémia tartogat-e számára valamilyen meglepetést.

s4.jpg

2017-ben jelent meg egy olyan film A hazafiak napja címmel, amely szintén a bostoni maratonon történt eseményekről szól. Azonban annak elsődleges témája a nyomozás bemutatása, hogy hogyan bukkantak a merénylők nyomára, milyen megfeszített tempóban és mekkora nyomás alatt folyt az ügy felderítése. Ezzel szemben a Stronger egy olyan szemléletformáló műalkotás, amely nemcsak egy megtörtént eseménynek, emberi sorsnak állít hiteles emléket, hanem egy igen fontos üzenetet is hordoz: példamutatást ad arra vonatkozóan, hogy bármilyen nehézséggel is találjuk szembe magunkat életünk során, talpra tudunk állni – ha kell, szó szerint is.

s1.jpg

Stronger (amerikai életrajzi film, 119 perc, 2017)

Főszereplők: Jake Gyllenhaal

Rendező: David Gordon Green

A cikk eredeti megjelenése: 2017. 12. 26. www.nembulvar.hu

London – az európai Big Apple

A pezsgő nagyvárosi légkör átéléséért nem kell a tengeren túlra utaznunk, elég átkelni a La Manche csatornán és Londonba menni. A történelem, a kultúra, a látvány és a szórakozás metszéspontján elhelyezkedő 12 millió lakost számláló brit fővárosban számtalan lehetőség kínálkozik a turistáknak, amellyel feledhetetlenné varázsolhatnak akár egy hosszú hétvégét.

dscf1730.jpg

Budapestről nagyjából két és fél óra alatt repülhetünk Londonba, számtalan légitársaság ajánlata közül választhatjuk ki az időbeosztásunknak és pénztárcánknak leginkább megfelelőt. Utazási költségeinkbe érdemes előre belekalkulálni a reptérről London belvárosába vezető utazást is, mivel Luton, Gatwick, Stansted vagy Heathrow távolsága a várostól 25-55 km között mozog. Hasznos dolog előre tájékozódni a transzfer lehetőségekről, mivel nem biztos, hogy az lesz a legkedvezőbb megoldás, amelyet a légitársaság kínál az utasoknak.

dscf1689.jpg

Miután sikeresen beértünk Londonba, ám mielőtt nyakunkba vennénk a várost, felhívnám a figyelmet néhány apróságra. Elsőként a legszembetűnőbb különbség a közlekedésben adódik, mivel Nagy-Britanniában jobb-kormányos autók járnak éppen ellentétesen a magyar viszonyokhoz képest. A külföldi gyalogosok számára nagy könnyedséget jelentenek a zebráknál található Look left, Look right vagy Look both ways (nézz jobbra, balra vagy mindkét irányba) felfestések, viszont ennek ellenére ügyeljünk az óvatos közlekedésre. Mint azt későbbiekben látni fogjuk, London belvárosában gyalogosan is bejárható távolságokon belül csoportosulnak a látnivalók, így nem árt előre megtervezni, hogy melyik nap melyik városrészt szeretnénk megnézni. Természetesen nem probléma, ha valaki egy nap szeretne bemenni a Towerbe és a Madame Tussauds-ba, viszont a magyar pénztárcához mérten kifejezetten drága tömegközlekedés mellett okos dolog a városrészek alapján megszervezni időbeosztásunkat. Amennyiben lehetőségünk nyílik rá, már itthon is elkezdhetjük kialakítani a programot azáltal, hogy előre lefoglaljuk az interneten belépőinket egy dombornyomott bankkártya segítségével (a kártyát pedig ne felejtsük itthon, mert a jegyek átvételekor ellenőrizni fogják) és ezáltal több órás sorban állásokat kivédhetünk.

dscf1858.jpg

Mit érdemes megnézni Londonban egy hosszúhétvégén? Három nagyobb egységre osztanám a látnivalókat. London belvárosának nyugati részén a következő dolgok várnak ránk: Baker Street, Madame Tussauds, Hyde Park, Oxford Street, Marble Arch, Picadilly Circus, Buckingham Palota, St. James Park, Westminster Abbey, Big Ben, Parlament, Aquarium, London Eye, Downing Street, Trafalgar Square, National Gallery. Egy jól megtervezett körséta keretében akár gyalogosan is megjárható az összes imént említett nevezetesség érintése egy nap alatt. Viszont arra már nyilván nem elég ez az idő, hogy mindenhová be is nézzen az ember. Tehát, vagy kiválogatjuk, mivel szeretnénk közelebbről is megismerkedni, vagy pedig több napot szánunk e városrészre. London belvárosának keleti részén található a Tower, Tower Bridge, Globe Színház, Tate Modern, Millenium Bridge, Szent Pál Székesegyház. A keleti és nyugati rész között pedig a Soho található, ami szintén érdekes programnak ígérkezik, főként estefelé.

dscf1992.jpg

Mindemellett sok egyéb érdekesség is megtekintésre érdemes. Például Kensington városrészben gyönyörű parkok találhatók és a Sztárom a párom című brit vígjátékból is ismerős színes házsorok és piacok fogadják az arra járókat – egy egész nap is kevés lenne e kerület felderítésére. Szintén másfelé Harry Potter nyomába eredhetünk és a King’s Cross pályaudvaron megkereshetjük a kilenc és háromnegyedik vágányt. Ha innen délebbre vesszük az irányt a Liverpool Street-i piacon jóformán egy újabb napot is eltölthetnénk a régiségek között. Amennyiben Londonon kívülre merészkednénk (ha már úgyis a környéken járunk), vonattal kb. egy óra alatt odaérhetünk Brightonba, a londoniak híres fürdőhelyére vagy akár Windsorba, ahol a világ legnagyobb kastélya található.

dscf1698.jpg

Tehát London felderítésére kevés egy hosszúhétvége, ha mindent akarunk látni, akkor több időt kell szánni rá. Viszont ízelítőnek tökéletes és aki egyszer már belekóstolt London pezsgő életébe és sikeresen felvette annak ritmusát, minden valószínűséggel akárhányszor visszatérne oda.

dscf1811.jpg

A cikk eredeti megjelenése: 2012. 09. 11. www.nembulvar.hu

Egy hét Marilynnel

A herceg és a színésznő című 1957-ben készült angol romantikus vígjáték forgatási helyszínére kalauzol minket a valós eseményeket feldolgozó film, melyben nemcsak a világklasszis színészek idéződnek meg újra a vásznon, hanem egy szerelmi történet kibontakozásának is szemtanúi lehetünk.

Marilyn Monroe életét a mai napig is számtalan pletyka és legenda övezi. Az Egy hét Marilynnel című 2011-es film is jeles bizonyítéka, hogy a világhírű színésznőről még ennyi év elteltével is lehetséges újdonságot mutatni. Az életrajzi alkotás Colin Clark naplóján (melynek kiadása bestsellerré vált) alapszik, és ami az akkor 23 éves harmadasszisztens és a hollywoodi szexszimbólum között szövődő románcot dolgozza fel. A filmben olyan kultikus figurák elevenednek meg Marilyn Monroe mellett, mint Arthur Miller, Sir Laurence Olivier vagy Vivien Leigh – mi több, a kortárs színészvilág közismert figuráinak prezentálásában láthatjuk őket, például Kenneth Branagh, Julia Ormond, Judi Dench, Michelle Williams vagy Emma Watson nagyszerű játékával.

m1.jpg

A történet kezdetén 1956-ot írunk, a friss diplomás Colin Clark pedig harmadasszisztensként kapott munkát a brit színészfejedelem, Sir Laurence Olivier rendezésében és egyben főszereplésével készülő filmben, melyre sikerült leszerződtetni Hollywood legfényesebb csillagát, Marilyn Monroe-t. Az egy héten át tartó forgatás kezdetén nyilvánvalóvá válik, hogy a friss házas Marilyn komoly önértékelési problémákkal küzd, ami karaktere megformálásának szempontjából is súlyos problémát jelent. Mindössze egyetlen ember társaságában tud menedéket és örömet találni, aki nem más, mint a fiatal Colin. Az együtt töltött csodálatos hét alatt a férfi minden erejével próbálja segíteni Marilynt és rábírja, hogy folytassa munkáját a felé áradó ellenszenv közepette. A forgatás időtartama alatt egy rendkívül szomorú és magányos színésznő portréja rajzolódik ki, aki nem vágyott másra, csak a szeretetre.

m2.jpg

Az Egy hét Marilynnel minden karaktere más és más életszakaszt jelenített meg a filmgyártás kívülről csillogónak tűnő világából. Michelle Williams lenyűgöző alakításának köszönhetően Marilyn fenntartja a néző érdeklődését az első megjelenésétől kezdve. Érdekes módon a filmcsillag mellett jelentéktelen harmadasszisztens karaktere is labdába tud rúgni, Colin ugyanis a fiatalságot és ártatlanságot testesíti meg. Az ő sorsát figyelemmel kísérve az első szerelem felemelő érzését, majd fájdalmas búcsúját is láthatjuk. „Az első szerelem édes kín, Colin” – mondja a Judi Dench által megformált idős és bölcs színésznő, aki szintén érdekes színfoltja a filmek. Vele ellentétben áll Vivien Leigh karaktere, aki nehezen tud beletörődni az öregedésbe és elmúlásba. Férje, Laurence Olivier egy szintén különböző sorsot képvisel és Kenneth Branagh ragyogó játéka által az ő nézőpontja is érthetővé válik, amiért a Marilyn Monroe-jelenséget nem szívelte. Alakításukért Oscar-díjra jelölték Michelle Williams-t és Kenneth Branagh-t is.

m3.jpg

A film középpontjában mégiscsak az egy hét alatt szövődött szerelem áll, amely már kezdete pillanatában halálra ítéltetett. A film talán legmegkapóbb jelenetében felcsendül a Hulló falevelek című örökzöld angol nyelvű verziója, amely tökéletesen visszaadja a film hangulatvilágát: „A két szemét még most is látom, könny nélkül sírt, csak nézett vádlón. Egy percig állt, sebzetten, bénán, nem szólt egy szót, csak elment némán. Hervadt falevél hullt le a fákról, elvitte őt az őszi szél. Mégis minden este vissza - visszavárom, mert szívem csak őérte ég…”

m4.jpg

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn, 2011)

angol-amerikai filmdráma

Rendező: Simon Curtis

Főszereplők: Michelle Williams, Eddie Redmayne, Kenneth Branagh

Forgalmazó: Fórum Hungary

A cikk eredeti megjelenése: 2012. 02. 26. www.nembulvar.hu

Stieg Larsson: Millennium trilógia

A tavalyi év egyik legfelkavaróbb alkotása A tetovált lány című amerikai film volt, amely óriási kasszasikerré és kultuszfilmmé vált. Azonban a film alapjául szolgáló regény-sorozat már évekkel korábban tartolt a bestseller listákon.

A krimik rajongói előtt nem titok, hogy az utóbbi években ellepték a könyvesboltok polcait a skandináv krimik. Jóformán külön részleget is alkotnak a sötét, borongós hangvételű, sokkoló gyilkosságokról szóló könyvek, melyeket átlengi az a megfogalmazhatatlan skandináv légkör, ami miatt sajátos műfajnak tekinthetjük őket. Minden kétséget kizáróan Stieg Larsson robbantotta először a bombát a Millennium trilógiával, melynek első része a világhírű A tetovált lány (amely már kétféle kiadásban is kapható hazánkban).

t1.jpg

A tetovált lány 2012-es kiadásának hátoldalán a következő olvasható: „Több mint egy regény. Függővé tesz.” Aki elolvasta, tudja, hogy így is van. Nehéz megmagyarázni miért vonzza az olvasókat a brutális gyilkosságok hátterének feltárása, miért szimpatizálnak egy tetovált, piercinges, mentálisan nem beszámíthatónak tartott fiatal lánnyal és egy csélcsap, minden lébe kanál újságíróval. Mindenesetre a recept működik, a könyv letehetetlen. Mi több, az első rész után akarjuk a következőt is. Majd a harmadikat is. Viszont negyedik rész már nincsen, sőt nem is lesz.

t2.jpg

A szerző, Stieg Larsson pályafutását egy hírügynökségnél kezdte, majd egy hasonló típusú stockholmi újság főszerkesztője volt, mint amilyen a könyvben bemutatott Millennium, illetve a rasszizmus és nők elleni erőszak élharcosa volt. Azonban számtalan rejtély merül fel vele kapcsolatban és találgatások mindarról, mi ihlette könyveinek megírásakor. Valószínűleg ezek a kérdések már örökre megoldatlanok maradnak, mivel Larsson ötven évesen elhunyt szívrohamban. Ezért csak három rész készülhetett el a Millennium sorozatból, pedig eredendően tíz könyvet tervezett Lisbeth Salander és Mikael Blomkvist főszereplésével. Egyesek szerint a főszereplő Mikael egy az egyben Larsson – hiszen a valóságban maga is tényfeltáró újságíró volt, az igazság oldalán állt, lapja pedig a csőd szélén. Azonban Lisbeth is hasonlít lá, ugyanolyan kritikus a hatóságokkal szemben, nem beszél a múltjáról, láncdohányos és kávéfüggő. Megjelenése pedig egy az egyben Larsson egyik munkatársát idézi. Ráadásul Larsson múltjában is található legalább egy sötét folt, amely igazi ihletett adhatott neki: állítólag 15 évesen egy észak-svéd kempingben végignézte, ahogy három barátja megerőszakol egy vele egykorú lányt, akit történetesen Lisbethnek hívnak. Bocsánatot kért a lánytól gyávaságáért, amiért nem mert közbelépni és fedezte barátait, de örökre bűntudata volt az eset miatt. Tehát Lisbeth karaktere egyfajta feloldozást is adhatott neki, bár az sosem derül ki, hogy tényleg sikerült-e.

t3.jpg

A tetovált lány című könyvben a két főszereplő egy szadista sorozatgyilkost üldöz, aki különös kegyetlenséggel ölt meg fiatal nőket. A lebilincselően izgalmas és sokkoló történet mellett tanúi lehetünk, hogy ismerkedik meg és dolgozik együtt Mikael Blomkvist és Lisbeth Salander, két végtelenül eltérőnek tűnő személyiség, akik végül egymás támaszaivá válnak. A folytatásban (A lány, aki a tűzzel játszott és A kártyavár összedől) Lisbeth válik az események főszereplőjévé és titokzatos múltjáról lebben fel a fátyol. A két könyvben ugyanabban az ügyben zajlik a nyomozás és a főszereplők személyes érintettsége révén még az első résznél is izgalmasabbnak hat, ahogy a kuszának tűnő szálak szép lassan kitisztulnak és összeáll a kép.

t11.jpg

A Millennium trilógia amennyire izgalmas és szerethető, legalább annyira felkavaró is. Az amerikai filmváltozat mellett készült már belőle egy svéd verzió is, de mindkettőben az a közös, hogy a könyvhöz képest visszafogottabban ábrázolják az erőszakot – pedig mindegyik csak 18 éven felülieknek ajánlott. A borzongás és a letehetetlen krimik rajongóinak mindenképpen kötelező olvasmány ez a trilógia, amely a fiktív történet mellett mégis tartalmaz valós elemeket és egy igen kemény kritikát a bürokráciáról.

 

Stieg Larsson: A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo)

Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik (The Girl Who Played with Fire)

Stieg Larsson: A kártyavár összedől (The Girl Who Kicked the Hornet’s Nest)

Animus Kiadó, 2009

A cikk eredeti megjelenése: 2013. 10. 30. www.nembulvar.hu

Katharine Hepburn, a legtöbb Oscarral kitüntetett színésznő

Katharine Hepburn hosszú élete során összesen negyvennégy filmben játszott, és alakításaival négyszer nyerte el az Oscar-díjat: ezzel a színészek között ő a legtöbb aranyszobrocskával kitüntetett színész, hiszen tizenkétszer jelölték, melyből négy alkalommal kapta meg a díjat.

Katherine Hepburn vagyonos család gyermekeként született a connecticut-i Hartfordban 1907. május 12-én. Urológus apja és szüfrazsett anyja nyíltnak, szókimondónak nevelte, de nagyra törő ambícióit a testedzésében is kamatoztatta: úszott, lovagolt, golfozott és teniszezett. A bátyja 14 éves korában véletlenül felakasztotta magát, miközben egy apjától tanult csomózási technikával kísérletezett. Katherine-t nagyon megrázta testvére halála, sokáig november 8-át, bátyja születésnapját ünnepelte sajátjaként. A magánórák mellett a Bryn Mawn College óráit hallgatta és itt határozta el, hogy színésznő lesz.

k2.jpg

Már egyetemi évei alatt tagja volt egy amatőr színjátszó együttesnek. 1928-ban egy baltimore-i társulathoz szegődött, de még ugyanebben az esztendőben New Yorkban is debütált. Hamarosan a Broadwayre került és a hollywoodi szabványszépségektől eltérő karakterével, életszerűségével, szenvedélyességével hitelesen és sikeresen formálta meg a rá bízott szerepeket. A közönség hamar felfigyelt rá és nagyszerű játéka a filmgyártók figyelmét sem kerülte el. 1931-ben filmezett először George Cukor megbízásából: néhány próbafelvétel után kiválasztották a Búcsú a szerelemtől főszerepére. A film óriási kasszasiker volt és miután megállapodtak a fizetési igényekben, az RKO Pictures szerződést írt alá Hepburn-nel. Két év alatt öt filmet forgatott, a harmadikért, az 1933-as Morning Glory-ért elnyerte élete első Oscar-díját.

Magánéleti kudarca mellett karrierjének sikersorozata is egy időre kihunyni látszott. Katharine ugyanis nem volt hajlandó alkalmazkodni Hollywood csillogó világához. Nem viselt sminket, általában overált és teniszcipőt viselt és gyűlölte, ha fényképezik. A sajtót nem szerette, fejvesztve menekült előle, egyszer majdnem szó szerint is: egy repülőgép propellere majdnem lefejezte, amikor az újságírók elől futott. Ha mégis adott interjút, akkor alkalmanként élvezettel hazudott önmagáról.

k1.jpg

A szokottól eltérő viselkedése meglepte a közönséget és mikor 1934-ben visszatért a Broadway-re, a The Lake előadásaira, nem a várt sikert érte el. A kritikusok lehúzták a darabot és a belépőjegyek sem keltek el. Élete Hollywoodba visszatérvén sem fordult sokkal sikeresebbre. 1935-től 1938-ig csak két fontosabb filmszerepet kapott és az Elfújta a szél végzős castingjában sem rá osztották Scarlett O’Hara szerepét. Az éveken át tartó hullámvölgy miatt a közönség beskatulyázta, a kritikusok „kassza-gyilkosnak” bélyegezték. Elhatározta, hogy ismét visszatér a Broadway-re, ahol 1938-ban óriási sikert aratott A Philadelphiai történet című darabbal.

1942-es filmje, Az év asszonya vezette be Spencer Tracy-t Katherine életébe, amely kapcsolat 25 éven és nyolc további filmen át tartott. Hollywood a leghíresebb románcként tartotta őket nyilván. Kétségtelenül egy pár voltak, de nem éltek együtt folyamatosan. Tracy jámbor katolikus és nős volt, az is maradt a haláláig. A barátai és az életrajzírók nem Spencer katolikus hitében látták a fő okot, amiért nem vált el a feleségétől, hanem túl bűnösnek érezte volna azt, hogy elhagyja süket fiát, Johnt. Katharine-nak volt pár szerelmi kapcsolata Tracy előtt, néhány rendezővel és többek között Howard Hughes producernek és aviátornak is éveken át a szeretője volt - azonban csak egy igaz szerelme volt egész életében, Spencer Tracy. Teljesen összetört, mikor Tracy meghalt és sohasem nézte meg utolsó filmjüket.

k3.jpg

Az 1960-as években a rendezők elfelejtették egy időre, főleg azért, mert ideje legnagyobb részét betegeskedő párjára, Spencer Tracy-re fordította. Az évtized egyik legsikeresebb filmje, az 1962-es Long Day’s Journey Into Night már a kilencedik akadémiai jelölést hozta meg számára. Öt éves kihagyás után együtt forgatták kettejük és egyben Spencer Tracy legutolsó filmjét, a Találd ki, ki jön ma vacsorára? 1967-ben. Néhány héttel a színész halála után Katherine Hepburn a filmben nyújtott alakításáért elnyerte élete második Oscar-díját. A következő évben Az oroszlán télen című filmmel már a harmadik aranyszobrocskát tarthatta a kezében.

k4.jpg

Az 1970-es években a televízió felé fordult. Továbbra is feltűnt kisebb mozis szerepekben és 1981-ben Henry Fonda oldalán az Aranytó című filmért hazavihette a negyedik Oscar-díját. 1991-ben megírta önéletrajzi könyvét, „Me” (Én) címmel. Utolsó mozifilmje A sors útjai volt 1994-ben, amiben Warren Beatty-vel és Annette Bening-gel szerepelt a vásznon. Az egészséges életmód harcosának ismert színésznőt a nyolcvanon túl Parkinson-kór támadta meg és az 1990-es évek közepe felé végleg visszavonult a színművészettől, teljes magányban töltötte napjait. A haláltól sem félt: mondása szerint akkor legalább nem kell több interjút adnia. 96 éves korában, otthonában Old Saybrook-ban hunyt el 2003. június 29-én. Hepburn figuráját Martin Scorsese is megmintázta az Aviátor című 2004-ben Howard Hughes életéről készült filmjében. Cate Blanchett játszotta a szerepét rendkívül hitelesen, amiért elnyerte a legjobb női mellékszereplő díját az Oscar-díj átadáson.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 07. 12. www.nembulvar.hu

süti beállítások módosítása