1707. június 13-án az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását. Ahogy Bercsényi Miklós fejedelmi helytartó fogalmazott: „Eb ura fakó, József császár nem királyunk többé!”

A Rákóczi szabadságharc vezetői már az ónodi országgyűlés előtt is sokat tettek az önálló Magyarország létrejötte felé. Ebben segítségükre volt az 1701-ben kirobbant spanyol örökösödési háború, ahol a Habsburg-ház is érdekelt volt. A hosszan tartó küldölfdi háborúskodás révén a kuruc csapatok jelentős katonai sikereket értek itthon. Ezekre támaszkodva a magyar politikai törekvéseik sem maradhattak háttérben.

1705-ben a szécsényi országgyűlésen kezdték meg a független magyar államszervezet kiépítését. Államformának a rendi konföderációt választották. Rákóczi Ferenc szabad kezet kapott a katonai, külpolitikai és a pénzügyi témák intézéséhez, de mögött egy huszonnégy tagú szenátus állt tanácsadóként, élén Bercsényi Miklóssal. Ezen kívül a szenátus feladatkörébe tartoztak a belpolitikai ügyek és a hadsereg főparancsnoka is Bercsényi Miklós lett. A katonai sikereken felbuzdulva a szabadságharc vezetői megfogalmazták a Habsburgokkal való kiegyezés feltételeit: szabad királyválasztást gyakorolhatnak, az 1687-es törvényeket eltörlik és követelik Erdély függetlenségét.

1707. május 31-én kezdődött az ónodi országgyűlés, mivel előzőleg csaknem az ország egész területe a kurucok kezébe került és Rákóczit beiktatták már erdélyi fejedelemnek. Előzetes tervek szerint feladatuk lett volna a gazdasági nehézségek és pénzügyi válság leküzdése, az államhatalom megerősítése és a hadseregszervezés folytatása. Titkos programpontként szerepelt a Habsburg-ház trónfosztása, amire hivatalosan 1707. június 13-án került sor.

Az ónodi országgyűlés alapján kétmillió forint hadiadót vetettek ki, amelynek fizetésére a nemeseket kötelezték. A rézpénz értékét hatvan százalékkal leszállították. Azonban a kuruc csapatok jelentős vereségeket szenvedtek, így a politikai szövetségrendszer tarthatatlanná vált. A szabadságharc utolsó szakaszában már a nemzeti egységet sem lehetett fenntartani, a katonai ezredek szétszóródtak, lecsökkent a termelés, megszűnt a külföldi támogatás. A kuruc katonai vezetők többsége belátta, hogy a magyar függetlenség még nem vívható ki katonai eszközökkel, vissza kell térni a békés, politikai tárgyalásokhoz. Végül 1711-ben a szatmári országgyűlésen elfogadták a Habsburgok békefeltételeit és április 30-án a majtényi síkon letették a fegyvert.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 06. 13. www.nembulvar.hu

1616-ban ezen a napon halt Cervantes, a Don Quijote szerzője. A felettébb kalandos életű írónak ezzel a művével kezdődik a mai értelemben vett regény története.

Miguel de Cervantes Saavedra 1547. szeptember 29-én látta meg a napvilágot Spanyolországban. Édesanyja hét gyermeknek adott életet és Miguel volt a negyedik a sorban. Édesapja sebészként dolgozott és aki egyik város után a másikban próbált szerencsét, így sokat költözött a család. Cervantes felnőttként folytatta ezt az életvitelt és Itáliába utazott. Ott sajátította el azt gúnyolódásra hajlamos művészi stílust, amely később visszaköszön műveiben.

Ám ekkortájt még nem foglalkozott írással, hanem felcsapott katonának. Részt vett a lepantoi csatában, amelyben a spanyol flotta megállította a török terjeszkedést. Viszont súlyos sebesülést érte: bal karja örökre béna maradt az ütközet után. Innen származik egyik ragadványneve: el manco de Lepanto (Lepanto rokkantja). Sérülése nem akadályozta meg abban, hogy újra katonáskodjon. Csatlakozott egy afrikai akcióhoz, ám kalózok fogságba esett és Algírba vitték rabszolgának. Cervantes többször próbált megszökni, de csak öt év múltán jutott ki, amikor családjának sikerült elegendő pénzt összegyűjtenie.

Ezután visszatért Madridba és drámaírással foglalkozott, de írt versek és elbeszélő költeményeket is. Viszont ezekből nem tudott megélni, így más munkát keresett: adóvégrehajtó vált belőle. Azonban olyan elszámolási problémái is akadtak, hogy kétszer börtönbe csukták. Az utókor úgy vélekedik erről, hogy Cervantes ártatlan volt, csak a hálátlan feladat áldozata lett.

1584-ben feleségül vett egy nála tizennyolc évvel fiatalabb jómódú parasztlányt. Házasságukból gyermek nem született, de Cervantesnek már volt egy lánya egy színésznővel folytatott korábbi viszonyából. Lánya cselédként dolgozott náluk és velük élt még az író édesanyja és két meg nem házasodó nővére is. Az évtized végén megunta a nyugodt családi körülményeket és elhagyta feleségét. Felvásárló ügynökként dolgozott a Spanyol Armada számára és adószedő tevékenységét is folytatta, bár kétszer csődbe jutott. Pénzügyi problémái élete végéig elkísérték.

Amikor másodjára zárták börtönbe, akkor kezdte el írni a Don Quijotét. A regény 1605-re készült el. Először azért volt sikeres (eredeti címén) Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha története, mert minden eddiginél érdekesebb lovagregénynek tűnt. Egy idő után azzal lett még sikeresebb, hogy az olvasók rájöttek: ez nem is igazi lovagregény, hanem annak paródiája. A művet annyira a tenyerén hordozta az olvasóközönség, hogy Cervantes tudta nélkül valaki megírta a folytatását is. Ez késztette arra, hogy legyen egy hivatalos második része is, amivel végleg lezárja főhőse történetét. 1615-ben (Cervantes halála előtt egy évvel) jelent meg a befejező kötet, amellyel egyértelművé vált, hogy olyan páratlan művet hozott létre a szerző, amilyen ezelőtt még sosem született a regény műfajában.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 04. 22. www.nembulvar.hu

Apja halála után négy hónappal, 1440. február 22-én látta meg a napvilágot Komáromban V. László, Habsburg Albert magyar király és Luxemburgi Erzsébet gyermeke. Így egyes források Utószülött Lászlóként emlegetik. Életének rövid 17 éve igen mozgalmas volt, tele cselszövéssel és ármánykodással.

Hazánkban V. László volt a második Habsburg-házból származó király és a történelemben az egyetlen Habsburg uralkodó, aki magyar földön született. Három hónapos korában koronázták királlyá, de ténylegesen csak 1444-ben vált Magyarország uralkodójává. Tizenkét éven keresztül Stájerországban tartózkodott III. Frigyes osztrák császár felügyelete alatt. Ez időben Hunyadi János volt Magyarország kormányzója. 1452-ben fegyveres erők hatására III. Frigyes Cillei Ulrik grófra bízta V. Lászlót.

Enea Silvio, sienai püspök beszámolója következőképp festi le az ifjú király egy napját ekkortájt: „Reggel, alighogy ágyából felkel, görög csemegeborral és cukorba főtt dióval kínálják, mely után misét hallgat, majd amikor termeibe visszatér, terített asztal várja, szárnyas sültekkel és magyar borral. Ebédre mindig legalább tizenhárom fogást és erős osztrák borokat szolgálnak föl, ezalatt bohócok, énekesnők és táncosnők előadásaikkal a király érzékiségére hatnak, míg gyenge elméjét hízelgő udvaroncok a nagyság álomképeivel töltik meg. Ebéd után a király pihen. Mikor felébred, erős bor és gyümölcsbefőtt az érzékeket új gyönyörökre teszik fogékonnyá. Ekkor a király néha a tanácsosokkal tart megbeszélést, de legtöbbször a városba lovagol kecses hölgyek látogatására. Visszajövet készen találja a vacsorát, mely válogatott gyönyöreivel késő éjjelig tart. És ennek dacára lefekvés előtt újból borral és cukros gyümölccsel kínálják.”

1455. jelentős év volt V. László életében, mivel uralkodása alatt ekkor látogatott először Budára, de nem a várt fogadtatásban részesült. Hunyadi János 1456-os halála után csak fokozódott az elégedetlenkedés a főurak között. Hunyadi László, a volt kormányzó fia egy rövid szóváltás után megölte Cillei Ulrikot, a királyt pedig kísérete nélkül a nándorfehérvári várba zárta. Kényszer hatására V. László esküt tett Szilágyi Erzsébetnek, hogy egyik Hunyadinak sem esik bántódása, de nem állta a szavát: Lászlót lefejeztette, Mátyás megkezdte prágai fogságát. Ez az időszak az utókor alkotóit több ízben megihlette. Erkel Ferenc Hunyadi László című operája illetve Arany János V. László című balladája is ezt a kort dolgozza fel.

V. László ezután elhagyta az országot és menyegzőjének előkészületeibe merült. 1457. november 23-án három napig tartó rosszullét után váratlanul életét vesztette tizenhét évesen. Halálának körülményei nem tisztázottak: felmerült mérgezés gyanúja, bubópestis lehetősége és akkortájt fehérvérűség néven ismert leukémia sem zárható ki.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 02. 22. www.nembulvar.hu

Az óév búcsúztató és újév köszöntő hagyományok közös célja az egész világban az, hogy a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsoljanak. Viszont minden országban más és más szokások honosodtak meg, akárcsak hazánkban.

Európából terjed el a télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés, együtt a napév szerinti időszámítással, ami a római birodalom korából származik. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, nálunk is csak néhány száz éve annak, hogy ezen a napon kezdődik az újév. 

Szent Szilveszter pápa ünnepe az újév előestéje. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak: karikás ostor, duda, csengő, kolomp. Ismert szokás volt vidéken a nyájfordítás is, a cél az volt, hogy az állatok felébredjenek és a másik oldalukra feküdjenek, így gondolták szaporaságukat biztosítani. Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás, tűzijáték és a petárdadobálás is. Leggyakrabban malacsült kerül az asztalra, hiszen a négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólum. Tilos azonban a csirke, pulyka fogyasztása, hiszen ezek az állatok elkaparják a szerencsét. Az év utolsó napjának jellegzetessége, hogy szinte mindenki fogadalmat tesz. Érdemes olyan dolgot megfogadni, amit legalább az újév első napján betartunk, így biztosan nem vesznek kárba az ígéretek.  A jóslás is fontos szerepet kap: az év utolsó napjának álmai előrevetítik a jövőt, ezért a nagy mulatozás mellett érdemes hagyni egy kevés időt az alvásra is.

Sokan készítenek szerencse pogácsát, vagy tortát, melybe egy érmét sütnek. Aki megtalálja az érmét, annak nagy szerencséje lesz. Régen fokhagyma kalendáriumot is készítettek az időjárás megismeréséhez. 12 fokhagymába sót tettek, mindegyik hagyma egy-egy hónap megfelelője volt. Ha a hagyma reggelre átnedvesedett, arra a hónapra sok esőt/havat vártak. A lányok gombócot főztek, mindegyikbe egy-egy férfinév került. Amelyik gombóc először feljött a víz felszínére, az jelezte a leendő férj nevét. Gyakran ólom, vagy viasz segítségével próbálták megfejteni a jövőt. A felmelegített ólmot/viaszt hideg vízbe öntötték, s a kapott forma segítségével fejtették meg a jövő titkait.

Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtetünk az egész évre. Így semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekezzünk tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is: nem szabad mosni, varrni, fonni, de főleg teregetni (ez ugyanis a kiterítésre, vagyis halálozásokra utal) de az állatokat sem fogják be újévkor. Azt tartják, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjunk. Azt is jól meg kell gondolni, hogy mit teszünk először újév napján, mert jó eséllyel gyakran tesszük majd ugyanezt egész évben. Sokan ezért elsején le sem fekszenek napközben, nehogy a betegség, ágyhoz kötöttség nyűgjét vonják magukra.

Az év első napján lencsét szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Gyakran kerül ilyenkor az asztalra az újévi malac is, ami kitúrja a ház lakóinak szerencséjét, de jaj annak, aki ezen a napon baromfit eszik, mert a csirke hátrafelé kapar, vagyis az elkaparni volt hivatott a szerencsét. Aki halra áhítozott, annak a farkánál kell elkezdenie a fogyasztást, hogy nehogy elússzon a szerencséje, ugyanakkor egyes vidékeken nagyon szívesen látják ilyenkor a kopoltyúst az asztalon, mert pikkelye sok pénzt jelentett. Sok vidéken rétest sütöttek szintén ezen analógia jegyében: hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 01. 01. www.nembulvar.hu

Az év utolsó napját mindenhol megünneplik, viszont ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ezúttal sorra vesszük a különösebbnél különösebb szilveszteri hagyományokat.

Ajándékozás. Oroszországban december 31-én érkezik a házakba a „Gyed Moroz” (vagyis a Télapó, szó szerinti fordításban Fagyapó) és ajándékokat rak a karácsonyi fa alá. Érdekesség, hogy Franciaországban is ugyanez a helyzet, csak ott a Pére Noel, azaz a Karácsonyapó kopogtat az ajtókon az év utolsó napján. A két ország még abban is hasonlít egymásra, hogy minden orosz polgár ilyenkor sok-sok salátát készít, a legfontosabb fogássá pedig a francia saláta válik. Ezen kívül „hering a suba alatt” elnevezésű ételt is készítenek (sózott hering tál céklával, tojással és hagymával) és természetesen pezsgőt is isznak. Az orosz családok ilyenkor hagyományos módon levetítik az 1975-ös „Sors iróniája” című filmet („Ironija szugybi, ili s ljogkim parom”) amelyet évről évre megnéznek újra.

Fagyöngy minden mennyiségben. Angliában is akadnak különös hagyományok az Újév köszöntésére. Így az óra első ütésére a ház gazdáinak ki kell nyitniuk a hátsó ajtót, és kiengedni a véget érő évet, az óra 12. ütésére pedig beengedni az újat. Ezen kívül fontos hagyomány a szerelmesek számára, hogy éjfélkor csókolózniuk kell a fagyöngy alatt, amitől elválaszthatatlanok lesznek egész évben. Ennek értelmében Angliában az egész házat fagyöngy ágakkal díszítik fel, amely még a lámpákról is lelóg. Írországban mindmáig él az a tradíció, hogy az ország politikai jövőjét az új év előtt fújó szél alapján jósolják meg. A nyugati szél Írország gazdagságát és jóllétét jelenti az elkövetkező évre, a keleti pedig a brit befolyás erősödését. Az Egyesült Királyság mellett itt is fontos hagyománya van a fagyöngynek, amelyekkel a rossz szellemeket ijesztették el a háztól, a lányok pedig fagyöngyöt raktak a párnájuk alá, hogy álmukban meglássák a jövőbelijüket. Régen a házak ajtajára és ablakára kenyeret raktak, hogy jólétet biztosítsanak a családnak az új évben.

Repülő holmik. Olaszországban szilveszterkor megszabadulnak minden régi és megunt dologtól  - ezt a szó szoros értelmében megteszik: az ablakokból ilyenkor hullik a régi technika, bútordarabok és más kacatok hangos „Vigyázat - Attenzione” kiáltások közepette. Dél-Afrikában az olaszországi szokásokhoz hasonló tradíció van, ott viszont nem ritkán nagyobb, veszélyes tárgyakat is kihajigálnak: például hűtőszekrényeket és nagyobb bútordarabokat. A rendőrség küzdeni próbál e veszélyes szokások ellen - idáig nem sok sikerrel.

Világosság. Svédországban az újév kezdete előtt saját készítésű gyertyákat adnak egymásnak – a helyi hagyomány szerint a fény szimbolizálja az örömöt és a vidámságot. Érdekes szokás alakult ki az Újév megünneplésére Bulgáriában: az óraütések elhangzása után az összes házban 2-3 percre leoltják a villanyt és lehetőség nyílik az újévi csókokra. Azután a háziasszony felvágja az újévi tortát, amelyben meglepetések vannak elrejtve. Az, aki pénzérmét talál a maga szeletében, gazdagságban tölti majd az évet. Hasonló meglepetésekkel telerakott torta szokása honosodott meg Romániában és Ausztráliában is.

Hétköznapi használati tárgyak. Japánban az Új Év egyik fontos kelléke a gereblye. Úgy tartják, hogy a gereblye segít a házba gereblyézni a szerencsét. Ezen kívül fontos hagyomány, hogy pontosan 108-szor ütik meg a harangokat: minden egyes harangütés egy-egy bűnnek felel meg. Összesen hat bűn van a japánok szerint: mohóság, butaság, harag, könnyelműség, határozatlanság és irigység, ám minden egyes bűnnek és 18 különböző árnyalata van, így jön ki a 108 harangütés. A kubaiak új év előtt minden kéznél lévő edényt vízzel töltenek meg, majd az Újév elérkeztével kiöntik ezeket az ablakokon át – így kívánnak tiszta, sima lefolyást az új évnek. Egy spanyol tradíció is meghonosodott itt: a 12 óraütés minden ütésére egy-egy szőlőszemet enni.

Öltözködés. Ecuadorban az ünnepi ruha egyik legfontosabb eleme a fehérnemű. Úgy tartják, ha egy ember meg akar gazdagodni, akkor sárga színű fehérneműt húz, ha szerelmet szeretne – akkor vöröset. Kolumbiában az ünnepségek egyik legfontosabb szereplője nem is az új év, hanem a régi. A régi, elmúló évet öregemberként ábrázolják, aki gólyalábakon a tömegben jár és vicceket kiabál.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 12. 31. www.nembulvar.hu

Szabó Ervin nevéről elsősorban mindenki egy fővárosi könyvtárra gondol. Kevesen ismerik életrajzát és az sem köztudott, mivel érdemelte ki ezt a megtisztelő címet. Viszont az a feltevés, miszerint „biztos könyvtáros lehetett” ezúttal igaznak bizonyul.

Szabó Ervin az Árva megyei Szlanicán látta meg a napvilágot 1887. augusztus 23-án, ekkor még Schlesinger Sámuel Ármin néven. A nem különösebben jómódú zsidó családból származó, de meglehetősen ambiciózus fiatalembert szülei jogásznak szánták. A fiú kissé idegenül mozgott többnyire tehetős polgári, illetve dzsentri környezetből érkező egyetemi évfolyamtársai között. Igazi közegét bécsi vendéghallgatósága idején, a birodalmi fővárosban élő orosz emigránsok között lelte meg. Családja nem örült új társaságának – édesanyja több levelében is óvta a zavaros eszmékkel terhelt világmegváltóktól – ám a fiatalember ekkorra már menthetetlenül rabjává vált a századforduló táján oly divatossá vált szociálforradalmár életérzésnek. Egészen haláláig fontos szerepet vállalt a kommunista ideológia magyarországi terjesztésében.

Viszont még az egyetemi időszakban kitűnt statisztikai és könyvtárosi munkáival. 1899-ben doktorált. Pár év gyakorlat után a Fővárosi Könyvtárhoz került, 1911-ben lett ennek igazgatója. Átfogó művelődési hálózatot tervezett, az ő szellemében indult meg a könyvtári hálózat kiépítése. Széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni az intézményt, különös tekintettel a hátrányos társadalmi helyzetűekre. Tevékenységében az angol public library mintáját tartotta szem előtt. Vezetése alatt korszerű társadalomtudományi könyvtár született. Alig néhány évvel az Egyetemes tizedes osztályozás könyvtári rendszer első, francia kiadása után, 1912-ben bevezette a Fővárosi Könyvtárban annak első, magyar nemzeti változatát.

1900-tól írt a Népszavába, ő alakította ki annak irodalmi rovatát. Tudományos munkásságát 1903-ban kezdte meg. 1906-tól volt a Társadalomtudományi Társaság alelnöke. A Huszadik Század című folyóiratban, a szociológia első magyar műhelyében rendszeresen tájékoztatott a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről. Cikkeket írt a Neue Zeit német és a Mouvement Socialiste francia folyóiratokba is. Az első világháború éveiben súlyos betegsége ellenére az antimilitarista mozgalom szellemi vezérévé vált. Nagy történelmi művét Társadalmi és pártharcok a 48-49-es magyar forradalomban címmel már betegágyában fejezte be. 1919. szeptember 29-én halt meg Budapesten.

Szabó Ervin emlékezete több formában is megjelent. Nevét viseli a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. 1972 és 1991 között a Szabó Ervin-emlékéremmel ismerték el a kiemelkedő tevékenységet végző könyvtárosok és levéltárosok munkáját. 1977-ben egy forint értékű bélyeg jelent meg emlékére Vagyóczky Károly tervezésében.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 09. 29. www.nembulvar.hu

1857-ben két művészt állítottak a francia büntetőbíróság elé a jó erkölcs megsértéséért: egyikük Charles Baudelaire, akiből a modern költészet megalapítója lett. A másiktól a modern regényirodalom kezdetét számítják. Gustave Flaubert 1880-ban ezen a napon halt meg.

„Az írás felséges dolog, az ember többé nem önmaga, mégis egy saját maga alkotta univerzumban mozog. Ma például egy őszi délutánon férfiként és nőként, szeretőként és szeretettként lovagoltam egy erdőn keresztül, sárga levelek alatt; és én voltam a lovakban, a levelekben, a szélben, a szereplőim szavaiban, még a vörös napban is, ami szerelemtől ittas szemeiket lehunyni kényszerítette”- írta egy baráti levélben Gustave Flaubert.

A lélektani regény egyik legnagyobb mestere 1821. december 12-én született Rouen városában. Orvosi családból származott, mivel anyja doktor leánya volt és édesapja a roueni kórház fősebészeként tevékenykedett. Így nem meglepő, hogy szülei is e pályára szánták, de Flaubert inkább a párizsi jogi egyetemre iratkozott be, ahol barátságot kötött Victor Hugoval. Már gimnazista korában is írt novellákat és cikkeket, de csak Párizsban került a fiatal írók és művészek közelébe. Elhatározta, hogy az irodalomnak fogja szentelni életét és otthagyta a jogi képzést. Egyes források szerint ebben a döntésében szerepet játszott epilepsziája is. Flaubert haláláig kétlaki életet folytatott: hol Párizsban, hol családja Rouen melletti birtokán, Croissetben töltötte idejét.

Flaubert több műfajban tevékenykedett, de legnagyobb alkotásai egyértelműen a regények. Műveinek tárgya a történelem (mint a Szent Antal megkísértése és a Szalambó) vagy a jelenkor (akárcsak a Bovaryné, az Érzelmek iskolája és a Bouvard és Pécuchet). Legnépszerűbb regénye az imént említett Bovaryné. Flaubert nagyjából ötvenöt hónapot dolgozott rajta, miután 1856 őszén elkezdte folytatásokban közölni.

Flaubert a Bovaryné cselekményének magját (a házasságtörést és öngyilkosságot) egy megtörtént esetből merítette, de leszögezte: „A Bovarynéban semmi sincs, ami „igaz” lenne: teljességgel kitalált történet: sem az érzelmeimből, sem az életemből nem tettem bele semmit. Éppen a személytelensége kelt illúziót (ha egyáltalán kelt). Egyik elvem ez: nem szabad magunkat megírni. A művésznek úgy kell jelen lennie a művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák.”

Flaubert sikerének titka az általános polgári kiábrándulás volt az 1848-as forradalmak után. Már a Bovaryné alcíme (Moeurs de province – Vidéki erkölcsök) sejteti, hogy nem pusztán egy romantikus asszony történetéről szól. Az író szerint Bovaryné „olyan nő, akinek hamis a költészete, hamisak az érzelmei... olyan nő, amilyet lépten nyomon láthatni” és amikor műve megjelent, legalább „húsz francia faluban szenvedett és sírt egy-egy szegény Bovaryné.” Babits Mihály szerint a Bovaryné „voltaképp házasságtörési regény, amilyenből nemsokára műfaj lesz, sőt legfőbb és szinte egyetlen műfaj.”

Ám az államügyészség vallás- és erkölcsgyalázás vádjával pert indított Flaubert ellen. Vajon mi volt ez a nagy bűn? Az, hogy az író bemutatta a polgároknak, hogy vége a romantika korának és nem ítélte el a házasságtörő asszonyt. A botrányper egyértelműen Flaubert malmára hajtotta a vizet, mivel népszerűsége az egekbe szökött és egyből a francia irodalmi élet közepén találta magát. Kevés írónak adatott meg addig, hogy életében elismerjék és szeressék munkásságát.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 12. 12. www.nembulvar.hu

Trockij igen mozgalmas életet élt, az orosz történelem meghatározó figurája volt, mégis leginkább a huszadik század egyik leghírhedtebb merényletét kapcsolja nevéhez az utókor: pontosan 70 éve gyilkolták meg Trockijt egy jégcsákánnyal.

Lev Davidovics Bronstein 1879. november 7-én született Ukrajnában, a herszoni kormányzóság jelizavetgrádi járásának egy kis falujában, Janovkán. Apja, David Leontyijevics Bronstein jómódú, zsidó származású, de vallását nem gyakorló gazdálkodó volt, bérlő. Két testvére is volt. 1888-ban szülei Odesszába küldték tanulni, ahol egy liberális ellenzéki beállítottságú, nagy műveltségű távoli rokonnál lakott, itt került szoros kapcsolatba a könyvekkel, a kultúrával. A numerus clausus miatt gimnázium helyett a Szt. Pál reáliskolában folytatta tanulmányait. A 7. osztályt már Nyikolajevben végezte, itt került először kapcsolatba forradalmi eszmékkel. Kezdetben a számára radikálisabbnak tűnő narodnyikizmus volt rá hatással, és a marxizmus ellenfelének tekintette magát.

1897-től részt vett a későbbi bolsevik forradalmár a Délorosz Munkásszövetségben. Itteni tevékenységében egyre inkább szociáldemokrata hatás érvényesült. 1898-ban letartóztatták, több évig börtönben ült, majd négy évi kelet-szibériai száműzetésre ítélték, amit1900-ban kezdett meg. A száműzetésben vált marxistává. Egy irkutszki naródnyik újságba kezdett álnéven (Antid Oto) cikkeket írni, már marxista szellemben és ragyogó stílusban, ezeknek híre az emigráns szociáldemokrata vezetőkig is eljutott. Írt az orosz paraszti életről, Hauptmannról, Ibsenről, Nietzschéről, Gorkijról.1902-ben került kezébe az Iszkra néhány példánya, olvasta Lenin Mi a teendő?-jét. Úgy érezte, kinőtte a forradalmi szervezkedés helyi kereteit, és még ebben az évben megszökött száműzetéséből. Hamis útlevelét volt börtönőre, egy bizonyos Trockij nevére állította ki, és ez a név egy életen át elkísérte. Kezdetben az Iszkra oroszországi stábjával került kapcsolatba, majd Lenin sugalmazására külföldre szökött. Kalandos úton jutott el Bécsbe, majd tovább, Zürichbe. 1902 őszén Párizson keresztül Londonba érkezett, ahol találkozott Leninnel és ő felismerte a 23 éves fiatalember nem mindennapi tehetségét, intelligenciáját. Mindezek ellenére Trockij nem rokonszenvezett Lenin centralizáló szervezeti elveivel, elutasította a „hivatásos forradalmárokból” álló élcsapatpárt gondolatát.

Trockij 1905-ben tért haza, és a szentpétervári szovjet elnöke lett. Nemsokára életfogytiglani száműzetést kapott, de ismét megszökött, s előbb Bécsben, majd Spanyolországban és az Egyesült Államokban élt. 1917-ben tért vissza ismét hazájába, tagja lett a bolsevik pártnak, s mint a pétervári szovjet elnöke részt vett a szocialista forradalom előkészítésében. A győzelem után a párt vezető testületének, a központi bizottságnak, a legszűkebb vezető grémiumnak, a politikai bizottságnak tagja volt, hadügyi népbiztosként tevékenykedett, s fontos szerepet játszott a Vörös Hadsereg polgárháborús harcainak vezetésében.

Leninnel 1920-ban ellentétbe keveredett, s a vezér halála után népbiztosi tisztségéből leváltották. Trockij a szocialista építés több fontos kérdésében a hivatalostól eltérő nézeteket vallott, emiatt 1927-ben kizárták a pártból. Száműzték, ezért külföldre távozott. Több országban élt, végül Mexikóban telepedett le, ahol egy spanyol férfi - az újabb kutatások szerint Sztálin megbízásából - 1940. augusztus 21-én Mexikóvárosban meggyilkolta. 

1940 májusában szeretőjének, Frida Kahlónak, a híres mexikói festőnőnek a házában követték el ellene az első merényletet. A támadást szerencsésen túlélő Trockij ezután minden lehetséges óvintézkedést megtett biztonsága érdekében. A házból erődítményt építettek: vasajtókat szereltek fel, több ablakot befalaztak, és éjjel-nappal testőrök vigyáztak rá. Ramon Mercader segítséget kért tőle, így jutott be az amúgy gyanakodó volt forradalmárhoz, akit egyetlen, hátulról a fejére mért ütéssel ölt meg – egy jégcsákánnyal. Mercadert elfogták, a gyilkos fegyvert pedig lefoglalták a hatóságok, de annak utóbb nyoma veszett. Viszont 2005-ben meglett a fegyver, amellyel a huszadik század egyik legismertebb gyilkosságát elkövették. A mexikói titkosszolgálat egy volt tisztjének lányától került elő az a bizonyos hegymászóeszköz, amelyen állítólag még látható volt az orosz forradalmár vérének nyoma.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 08. 21. www.nembulvar.hu

Nyitófilm sorozatunk következő részében Tim Burton első szárnypróbálgatásával ismerkedhetünk meg. A szürreális fantáziavilágáról, groteszk humoráról ismert rendező 1982-es animációs filmje igazi csemege Burton rajongói számára – és bravúros tisztelgés a klasszikus horror műfaja előtt.

Tim Burton már fiatalként is különcnek számított, egyedül rajzolgatott, festegetett és horrorfilmeket nézett otthon. Minden alkotásában visszaköszön a kirekesztettség, másság érzése és a vágy az elfogadás iránt. Másik közös jellemzője műveinek, hogy biztosan láthatunk bennük ódon kastélyokat, elhagyatott temetőket, pókhálós csigalépcsőket – amelyek a klasszikus horrorfilmek légkörét idézik meg. Nem meglepő tehát, hogy Burton fantáziavilágának forrása leginkább önmaga: művei nem mások, mint egy horror rajongó, egy magának való ember agyszüleményei.

Már Burton korai művében is felfedezhetők a sajátos stílusjegyek. Az 1982-ben készült Vincent című, hat perc hosszúságú animációs film egy kisfiú történetét meséli el, aki úgy szeretne élni, mint kedvenc hőse, Vincent Price. A rémisztően vicces mese főhőse egy olyan otthonülő kisfiú, akinek kedvenc írója Edgar Allan Poe – Vincentet már ennyivel bele is lehetne illeszteni a rendező életművébe. Azonban az egész kisfilmet áthatja Burton fanyar humora, eleven fantáziavilága, gyermeklelkűsége és az a mesés légkör, amely szinte mindegyik későbbi munkájában visszaköszön. Külön érdekesség, hogy a Vincentben megemlített londoni köd a Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélyának alaphangulatáért felelős. Burton rajzolta a figurákat, amelyek tipikusan emlékeztetnek például A halott menyasszony, a Karácsonyi lidércnyomás vagy a Frankenweenie képi világára.

A groteszk mese különlegessége, hogy Burton írta a narrációt képező verset, amelyet maga Vincent Price olvasott fel. Így Burton egyéni stílusában róhatta le tiszteletét a hatvanas évek legnagyobb horror színésze előtt. Burton vonzalma a horrorfilmek klasszikus sztárjai iránt az 1994-es Ed Woodban is megmutatkozott, amelyben Lugosi Béla karaktere bukkan fel. Másrészt, Burton később kiadott egy verseskötet is (hazánkban 2008-ban jelent meg) Rímbörtön, avagy az Osztrigasrác mélabús halála és más történetek címen, amelyben a költemények mellett saját illusztrációi is láthatók.

Tim Burton már az első kisfilmjével sem árult zsákbamacskát. A Vincent című animációs filmben minden benne van röviden, amiért kedvelni lehet a különc rendező fantáziavilágát.

A cikk eredeti megjelenése

Bármilyen hihetetlennek tűnik is ma, a múltban államok és állami monopolhelyzetben levő társulások kereskedtek az ópiummal. Az első ópiumháború Anglia és Kína között zajlott, melyet az angolok azért robbantottak ki, hogy kereskedelmi érdekeiket érvényesíthessék Kínában.

A 17–18. században az Európa és Kína közötti kereskedelemben a kínai árukért a nyugatiak általában ezüsttel fizettek, így rengeteg ezüst áramlott Kínába. A Kelet-indiai Társaság, hogy az ezüstöt kiváltsa, ópiumot kezdett Kínába szállítani, s ezzel megindult az ezüst kiáramlása Kínából. Mindez válságot eredményezett a kínai gazdaságban. A kínai udvarban hosszas viták után az ópiumkereskedelem betiltását szorgalmazók kerültek fölénybe, s a császár 1839-ben teljhatalmú megbízottként Lin Zexut Kantonba küldte, hogy számolja fel az ópiumkereskedelmet.

Lin 1839 márciusától több mint ezer tonna ópiumot kobzott el és semmisített meg. Válaszul 1839 szeptemberében az angolok Charles Elliot vezetésével sikertelen kísérletet tettek Kanton elfoglalására.1840 februárjában Lord Palmerston brit miniszterelnök Gordon Bremer parancsnoksága alatt flottát küldött Kínába, hogy kikényszerítse követelései teljesítését: a megsemmisített ópium árának megtérítését, elégtétel fizetését a sérelmekért, valamint Hongkong szigetének átadását. Az angol flotta feldúlta Dinghai városát, majd északra hajózott a Peking közeli partvidékre. Daoguang császár erre a békét szorgalmazók pártjára állt, Lin Zexut leváltotta, s Qishant bízta meg a béketárgyalások lefolytatásával. A tárgyalásokkal egy időben az angolok folytatták akcióikat, s Qishan 1841 januárjában minden követelésüket elfogadta. A harcok azonban folytatódtak, Qishant leváltották.

Az 1841 nyarán hatalomra került új angol kormány Pottinger tábornokot nevezte ki a Kínában harcoló csapatok főparancsnokává, akinek flottája délről indulva sorra bevette a part menti városokat. 1842 májusában elfoglalták a Jangce és a Nagy-csatorna találkozásánál fekvő Zhenjiang várost, ezzel megbénították Kína két legjelentősebb vízi útjának forgalmát. A korszerű angol fegyverekkel szemben tehetetlen kínai vezetés béketárgyalásokat kezdeményezett, s 1842. augusztus 29-én a Cornwallis fedélzetén aláírták az ún. „nanjingi szerződést”. A szerződés alapján Kína átengedte Hongkong szigetét, és megnyitotta öt kikötőjét az angol kereskedők előtt. Emellett 5%-ban rögzítették a vámtarifát, és Kína hatalmas jóvátételt fizetett. Egy kiegészítő jegyzőkönyvben 1843-ban Kína elismerte az angolok területenkívüliségét.

1856-ban, egy álincidens kapcsán kitört a második ópiumháború is, amelyben már más országok is részt vettek. A kínaiak ezt a háborút is hamarosan elvesztették. Most már további engedményeket csikartak ki tőlük, lényegében egész Kínára kiterjeszthették az ópiumkereskedelmet… S hogy a háború nem volt hiábavaló, mi sem bizonyítja, mint hogy1914-ben az ópiumkereskedelemből Anglia tiszta haszna több mint 7 millió fontsterling volt. Egyes keleti országok számára, az ópiumilleték nagyobb állami bevételt jelentett, mint az európai országokban a dohány és a szesz adója. Különösen ez volt a helyzet Thaiföldön, Burmában, francia Indokínában. Ezekben az országokban kevésbé folyt ópiumtermelés, sokkal inkább virágzott a feldolgozás. Megvették a nyers ópiumot, finomították, és óriási haszonnal eladták. 1920-21-ben az ópiumilleték a nemzeti jövedelem 15-20%-át tette ki.
A kábítószer-ellenőrzés nemzetközi szükségességéről szóló első elvi nemzetközi megállapodást már 1912-ben megkötötték Hágában, s 1925-ben pedig ennek továbbfejlesztett formája is megszületett Genfben, mégis csak 1926-ban rendelték el az angolok Indiában az ópium kiviteli tilalmat. Ma nemzetközi egyezmények tiltják a kábítószer illegális termelését, előállítását, kereskedelmét.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 08. 29. www.nembulvar.hu

Szeptember 8. az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja melynek megtartásáról 1965-ben döntött az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO). E napon az UNESCO kitüntetéssel jutalmazza azokat a szervezeteket, amelyek sokat tettek hazájukban az analfabetizmus felszámolásáért.

Talán meglepő, de az írástudatlanság, más néven analfabetizmus, még napjainkban is jelentős társadalmi problémát jelent világszerte. Okai különfélék lehetnek, orvoslásuk elengedhetetlen. A szakértők általában háromféle analfabétizmust különböztetnek meg: elsődlegest, másodlagost és funkcionálist. Az elsőben az illető soha nem tanult meg írni és olvasni, a másodikban megtanult ugyan, de gyakorlat híján elfelejtette azt, míg a funkcionális analfabetizmus azt jelenti, hogy valaki valamelyest tud ugyan írni és olvasni, de nem képes egy elolvasott szöveget megérteni és annak tartalmát elmondani.

Az ENSZ 1957-ben közzétett első felmérése szerint akkor az emberiség mintegy 44 százaléka bizonyult írástudatlannak. 1978-ra ez az arány 32,5, 1990-re 27, a múlt század végére pedig 16 százalékra csökkent. S bár az írástudatlanok abszolút száma évről évre nő, arányszámuk az összlakosságon belül mindenhol csökken. Az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja 1990 óta küzd azért, hogy a világon minden gyermek iskolába járhasson, több mint százmillió fiatal azonban még mindig nem élhet ezzel a jogával. A XXI. században az írástudatlanok legnagyobb arányban továbbra is Afrika, Ázsia és Dél-Amerika kevésbé fejlett országaiban élnek. Európában 96 százalékos az írástudók aránya a felnőtt lakosságban, azonban nagyok az eltérések, az analfabétizmus még komoly probléma Közép- és Kelet-Európában, ahol 9 millió felnőtt nem képes sem írni, sem olvasni az UNESCO felmérése szerint.

Az írástudatlanság, amelyet az ENSZ egy egyszerű üzenet megírására vagy elolvasására való képtelenségként definiál, a gazdasági élet fejlődésének is akadálya. Magyarországon a felnőtt népesség legkevesebb 6-7 százaléka funkcionális analfabéta, azaz súlyos szövegértési problémákkal küszködik, nem olvas sem újságot, sem könyvet, s mintegy száz-kétszázezren egyáltalán nem tudnak írni-olvasni. Hihetetlenül hangzik talán, de sokak számára ismeretlen káosznak tűnik a betűk világa, az írás, az olvasás, a mód, ahogyan az ember oly sok információt közölhet és fogadhat be más forrásokból. Ezek az emberek nem csak élményektől és ismeretektől esnek el írástudatlanságuk folytán, de e hiányosságuk alapvető ügyintézéseiknek is gátat vet. Felmerül a kérdés, egyáltalán lehetséges-e manapság az írás-olvasás képessége nélkül élni? Hiszen az információk (melyek jelentősége napjainkban meglehetősen felértékelődött) nagy része újságok, könyvek, levelek, feliratok, Internet útján terjed, s írással kódolt.

Mindenképpen küzdeni kell hát az analfabetizmus ellen, ennek módja pedig a megfelelő oktatásban rejlik. Az írástudatlanságnak lehetnek kulturális okai is, például amint az köztudott, egyes afrikai, ázsiai országok lakosainak (főként asszonyainak) nem adatik meg a kielégítő oktatás. Ám nem szabad megfeledkeznünk azokról az embertársainkról sem, akik, bár lehetőségük volna rá, mégsem olvasnak, vagy csak mérhetetlen nehézségek árán jutnak el egy újságcikk vagy éppen irodalmi mű utolsó soráig, egy levél megírásáig. Ezek a problémák, nehézségek gyakran a nem megfelelő módszerekkel történő írás-olvasástanításban gyökereznek, s a későbbiek folyamán már csak nehezen orvosolhatók.

Az írástudatlanság elleni küzdelem célja tehát az analfabetizmus felszámolása, melynek módja az oktatás, iskolázottság általánosabbá tétele, elérhetősége minden ember számára. Nem mindegy, hogy milyen módszerekkel, s így milyen eredménnyel tanulnak meg írni-olvasni a gyerekek, illetve, hogy esetleges tanulási nehézségeiket időben felismerik-e, hiszen csak így lesznek képesek a titokzatos kód: az írás megfejtésére, a betűkből így válnak szemük láttára szavak, képek, gondolatok, s nem utolsó sorban, így lesznek képesek lépést tartani folyamatosan fejlődő világunkkal, kultúránkkal.

Szeptember 8-án, az írástudatlanság világnapján számos díjat adnak át. Az egyik legrangosabb elismerés-csokrot az UNESCO adja át a saját szakterületükön kiemelkedőt alkotó egyének, csoportok vagy intézmények számára. Előbbivel áll kapcsolatban a The International Reading Association Literacy Award. Ezt a 15000 dollár értékű díjat 1979 óta, minden évben szeptemberben ítéli oda az UNESCO intézményeknek, szervezeteknek vagy egyéneknek, amelyek/akik kiemelkedő erőfeszítéseket tettek az írástudás terjesztésében. A díj szponzora az egyesült államokbeli International Reading Association.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 09. 08. www.nembulvar.hu

"Aragon szava oly erővel és oly könnyedséggel jelentkezett, hogy Franciaország egyik végétől a másikig visszhangzott." – írta a költő Claude Roy kortársáról. Aragon életműve a XX. század forradalmi mozgalmának és irodalmának egyik meghatározó egysége.

Louis Andrieux.François la Colère 1897. október 3-án született Párizsban. Törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot, ráadásul félrevezették a rokoni szálakat illetően: anyját nővéreként kezelték, apja kilétét pedig sokáig nem tudhatta meg. Louis Aragon a párizsi egyetemen filozófiát, botanikát és fiziológiát tanult, tanulmányai befejezését követően biológiával, bakteriológiával foglalkozott. Aragon rendkívül tudatos író volt, aki elmélettel is foglalkozott. Ő volt az irodalmi dadaizmus és szürrealizmus egyik irodalmi vezére, teoretikusa, és az is, aki a szocialista realizmust Franciaországban megfogalmazta. Az ilyen eszméket képviselő Littérature folyóiratot alapított 1919-ben André Bretonnal és Philippe Soupaultal, a lapnál és főszerkesztőként tevékenykedett.

Kisegítő orvosként átélte az első világháborút. Tiltakozott, részben éppen a háborús élmények hatása alatt, Franciaország gyarmati háborúi ellen. 1927-ben belépett a francia kommunista pártba, majd egy évvel később megismerkedett későbbi feleségével, az orosz származású Elza Triolet-val.  Ő maga így magyarázza csatlakozását a kommunista párthoz: "Hogy hazám hét évvel egy olyan háború után, amelyről azt mondták nekünk, hogy ez lesz az .utolsó - képes volt fiait gyilkosokká tenni és háborút viselni egy távoli országgal, ezt tűrhetetlennek éreztem! És rögtön csatlakoztam az egyetlen olyan párthoz, amely szembeszállt ezzel a háborúval."  Az 1930-as évek elejétől a szocialista realizmus szellemében született Való világ című regényciklusa (A bázeli harangok, Úri negyed, Az omnibusz utasai, Sziget a Szajnán).

 A második világháború idején a hadifogságból megszökve az ellenállási mozgalom egyik szellemi vezetője volt. Verseiben és regényeiben a francia polgárság hanyatlásáról, a francia nép életéről, az ellenállási mozgalomról és a kommunisták harcáról rajzol eleven és valószerű képet. Az I. világháborúban mutatott bátor magatartásáért magas katonai kitüntetést kapott. A II. világháborús szolgálatáért érdemérmet és katonai keresztet kapott. A népek közötti béke érdekében folytatott tevékenységéért 1957-ben Nemzetközi Lenin Béke-díjjal tüntették ki.

1927-től a Francia Kommunista Párt (FKP) tagjaként tevékenykedett. 1930-ban meglátogatta a Szovjetuniót, ahol a szovjet írók harkovi kongresszusán volt vendégelőadó. 1933-ban a politikai elkötelezettsége a kommunizmus iránt a szürrealizmussal való szakítással végződött. Lírájában a szerelem és a társadalmi-politikai elkötelezettség egységben nyilvánul meg, elválaszthatatlan egymástól. Kevés költő van, aki olyan mély meggyőződéssel tudta dicsérni a „szelíd szerelmet”, mint ahogy ezt Aragon tette, különösen azokban a versekben, amelyeket a második világháború után, az ötvenes-hatvanas években írt. Irodalmi tanulmányai és publicisztikája a marxizmus-leninizmus szempontjából tárgyalják a humanizmust, a művészet és irodalom problémáit. A Forradalmi Írók és Művészek Szövetsége folyóiratának, majd a felszabadulást követően 1949-ig a párizsi Ce Soir című kommunista napilap, ezután a Les Lettres Françaises ellenállási kiadvány főszerkesztője volt.

Utolsó regényeiben elfordult a realizmustól, újfajta elbeszélő módszerekkel kísérletezett. Verseiben a szürrealizmus eredményeit, a szabadverset a francia költészet klasszikus formáival ötvözte; gazdag metaforikus nyelvezete szétfeszítette a hagyományos jelentés korlátait. Művei hazánkban már a II. világháború előtt is elismerést arattak, művészetére először Illyés Gyula hívta fel a figyelmet. A francia fővárosban halt meg 1982. december 24-én.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 10. 03. www.nembulvar.hu

„Magam is küszködtem egész életemben, és mindig próbálom, de mégsem tudom megvalósítani az arányt az erőm és aközött, amit vállalok. De hát mégiscsak így tudtam valamit létrehozni az életben, hogy mindig erőmön felül vállaltam” – Polcz Alaine.

Polcz Alaine Kolozsváron született 1922. október 7-én. 19 évesen, a II. világháborúban megsérült, a klinikai halál állapotába került. Ez az élmény egész életén nyomot hagyott.1949-ben az ELTE bölcsészettudományi karának pszichológia szakán végzett. Ugyanebben az évben kötött házasságot Mészöly Miklós Kossuth-díjas íróval, akivel harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolatuk, egymást építő együttlétezésük legendás volt. A férfi 2001-ben halt meg, Polcz Alaine még utolsó perceiben is rá gondolt. „„Miklós elment, de nemsokára visszajön. Reggel még lemosdatott, új lepedőt húzott és ezt a takarót adta rám. Mindjárt jön, megígérte…” A halálos ágyán mondta ezt Polcz Alaine Szigeti Lászlónak, aki a kezét fogta. Szigeti egyből megfogta a kezét, simogatta, szerinte ezt így kell csinálni, és valóban így kell, mert Alaine örült ennek. A többiek nem merik megfogni a kezét, pedig ez neki olyan jól esik. Nem is tudja elgondolni, mennyire jól esik…” – írta Mészáros Sándor Polcz Alaine nekrológjában.

Polcz Alaine először felnőtt elmebetegekkel folytatott művészeti terápiát. Majd gyermek-ideggondozóban játékdiagnosztikával foglalkozott és játékteszteket dolgozott ki. A SOTE II. számú Gyermekklinikáján a súlyos beteg, haldokló gyermekek és a hozzátartozók pszichológusa volt. 1976-ban Magyarországon elsőként hozott létre klinikai osztályon játszószobát, illetve külön szobát a szülők számára. Alapozó fontosságú műveket publikált a gyerekek haláltudatáról. Számos könyve foglalkozik még a halál problémakörével, ezen kívül a pszichológiával, életvezetési kérdésekkel, a hozzá közel állókkal, az esszétől a regényig terjedő műfajban. Tanatológiai, pszichológiai munkái kézikönyveknek számítanak most is.

Polcz Alaine nevéhez fűződött a Magyar Hospice Mozgalom megalapítása és elindulása, s haláláig a Magyar Hospice Alapítvány elnökeként tevékenykedett. A gyermekek pszichés és idegrendszeri betegségeinek gyógyítását szolgáló új diagnosztikai módszerek kidolgozásáért, a Magyar Hospice Alapítvány létrehozása érdekében végzett munkásságáért, írásaiban is tükröződő, mély humánumtól vezérelt segítő tevékenységéért 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Polcz Alaine 2007. szeptember 20-án hunyt el Budapesten.

„Miközben rengeteget írt, Polcz Alaine sosem tartotta magát írónak. Egyik időszakában, amikor sehogy sem tudta magát utolérni, könyvet barkácsolt Rend és rendetlenség címmel. Mulatságos, mint minden könyve, mert ez is szigorúan önleleplező. És az önleleplezés, ha nagyvonalú, mindig megnevettető. Ha kisszerű, akkor szánalmas. Polcz Alaine cselekvéseinek az kölcsönzött heroikusságot, hogy folyamatos önterápiában élt. És mindenkivel szolidáris akart lenni, miközben tudta, hogy ez is csak ábránd.” – írta Szigeti László Polcz Alaine nekrológjában.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 10. 07. www.nembulvar.hu

A Sráckor példátlan filmes kísérlet és egyedülálló élmény, mivel egy olyan fikciós drámáról van szó, amely ugyanazt a néhány színészt követi egy 12 éves időszakon át, 2002-től 2013-ig. Így a filmben megtett páratlan utazás egyszerre nagy ívű és bensőséges, végigvezet a gyermekkor életörömén, a modern család mindent megrendítő változásain, és magán az időn is.

Hihetetlen, hogy minden évben jelentkezik egy olyan tehetséges rendező, aki valamilyen korszakalkotó, újszerű dolgot hoz a filmművészetbe. Idén minden kétséget kizáróan ezt a címet Richard Linklater érdemelte ki a 12 esztendőn át forgatott filmjével. Ha össze szeretnénk foglalni, miről is szól a Sráckor, nem lenne egyszerű dolgunk. A film első kockáin megismerkedünk a hatesztendős, első osztályos Masonnel (Ellar Coltrane), aki éppen nagy felfordulással néz szembe: egyedülálló édesanyja, Olivia (Patricia Arquette) úgy dönt, hogy vele és nővérével elköltöznek Houstonba. Mindez éppen akkor történik, amikor a régóta távol lévő apa, az idősebb Mason (Ethan Hawke) visszatér Alaszkából. Így kezdődik az élet állandó változása, ezután a szülők, nevelőszülők, lányok, tanárok, főnökök, veszélyek, vágyak és szenvedélyek özönében Masonnek sikerül a maga útját bejárnia, és a film végén egyetemistaként búcsúzunk el majd tőle.

Az életszerű ábrázolás alaposan megtöri a filmekre jellemző hagyományos dramaturgiát. Nincs bonyodalom, nincs csúcspont vagy hagyományos értelemben vett konfliktus, sőt az idő múlásán kívül még irány sincs, amerre a történet haladna. Linklater egy interjúban elárulta ennek okát: „Az életben vannak, szereplők, sztorik, de cselekmény az nincs.” Azonban a rendező ennek kapcsán azt is leszögezte, hogy semmit nem bízott a véletlenre: „Már a forgatás kezdetekor tudtam, mi lesz az utolsó beállítás. A film nagyon is strukturált.” Viszont az is köztudott, hogy azért voltak hirtelen jött elemek: a színészek gyakran improvizálták a szövegeiket, olykor az egész jelenetet az előző esti ötletelésen állították össze.

Linklater munkásságát végigfutva hamar rájöhetünk, hogy a specifikus időkezelés korántsem egyedi: a Mielőtt-trilógia (Mielőtt felkel a Nap, Mielőtt lemegy a Nap, Mielőtt éjfélt üt az óra) különálló részei úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy Ethan Hawke és Julie Delpy 1995-től 2013-ig kilencévente találkoznak, tovább bonyolítva a Budapest-Bécs vasútvonalon kezdődő romantikus drámájukat. A néző pedig elkerülhetetlenül beavatottá és érdekeltté válik abban, ahogyan a szereplők saját fizikai értelemben vett öregedésükön keresztül demonstrálják az idő múlását.

A Sráckor Linklater eddigi legbensőségesebb alkotása. Nem csupán fellapozza egy amerikai család fényképalbumát, hanem megjeleníti a legfontosabbat: a fotókat kitöltő időt, amitől a képeken szereplő alakok hús-vér emberek és nem illusztrációk. Így a film végére akár a saját családtagunknak tekintjük Masont. Ugyanígy öregszik mellette az édesanyját játszó Patricia Arquette, és a családot elhagyó, majd visszatérő apát alakító Ethan Hawke. Habár mindketten kiválóan teljesítenek (Arquette játéka úgy tartja össze a filmet, ahogy az általa alakított anya a csonka családját, Hawke pedig nagy rutinnal hozza a szerethető életművészt), valahogy mégis a múló napok szabta átalakulás lesz a legnagyobb fegyverük: ahogy megjelennek az első fehér hajszálak, mélyülnek a ráncok, felkúsznak a kilók.

Mindemellett a Sráckor még kiegészül egy átfogó társadalomrajzzal, amelyet az elmúlt évtized Amerikájáról, illetve Texasáról láthatunk. Érdemes tudni a filmről, hogy tizenkét éven keresztül, 2002-től forgatták Texas különböző részein, a rendező minden nyáron a szabadságából néhány napot a forgatásra áldozott (összesen 45-öt). A korrajz azáltal jön létre, hogy a történet során többször észlelhetünk utalásokat az adott politikai és társadalmi légkörre, például az amerikai háborúkra, az elnökválasztásokra, illetve azok következményeire, az iraki/afganisztáni veteránok kiégettségére és az alkoholizmusra. Erre még ráerősítenek a zeneválasztással is, mindig az adott év egy-egy ikonikus számát választották ki.

A Sráckor valami olyat mutat a nézőknek, amelyeket eddig csak a rokonainkon követhettünk végig, filmes formában legfeljebb a maszkmestereket lehetett dicsérni érte. Linklater műve akkora szeletet mutat meg egy fiktív ember életéből, amelyre korábban a filmművészet egy egész estét mozi keretében még soha nem vállalkozott. Láttunk vagy olvastunk már ilyet többször prózában, dokumentumfilmen és tévésorozatban, de egyik se volt ilyen mély és őszinte. Továbbá a Sráckor annak is kiemelkedő példája, hogy az egyre nagyobb lendületbe jövő digitális trükkök közepette is lehet valódi filmeket készíteni. Ráadásul nem kell hozzá lehozni a csillagokat az égről, nincsen másra szükség csak egy kis türelemre. 

Sráckor (Boyhood)

amerikai filmdráma, 166 perc, 2014

Rendező: Richard Linklater

Főszereplők: Ellar Coltrane, Patricia Arquette, Ethan Hawke

Forgalmazó: UIP-Duna Film

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 01. 20. www.nembulvar.hu

A filmtörténelem leghírhedtebb bérgyilkosait megszégyenítő módon űzi az ipart két tinilány – summázhatjuk röviden a Violet és Daisy meghökkentő történetét. Régen zsúfoltak már ennyi ellentmondást egyetlen filmbe. Vicces? Erőszakos? Drámai? Groteszk? Ahogy a pókerben is mondják: All-in.

Violet (Alexis Bledel) és Daisy (Saoirse Ronan) sokban emlékeztet a legismertebb filmes bandita párosokra. Két különböző karaktert testesítenek meg, de a céljuk közös és nagyszerű összhang van köztük, még a látszat ellenére is. Violet és Daisy megidézi a legemlékezetesebb ámokfutókat is a mozivászonról: a két csitri olyan golyózáport zúdít ellenfeleikre, hogy ott aztán senki nem marad talpon. Végül azt sem szabad elfelejteni, hogy Violet és Daisy leginkább hétköznapi tini lányok, átlagos problémákkal: Violetet gyakran magával ragadja a hév és nehezen uralkodik indulatain, Daisy nem mer önmaga lenni és apakomplexussal küzd. Violet és Daisy tiszta vizet akar önteni a pohárba, szeretnék megtalálni önmagukat. Illetve vásárolnának egy nagyon szép ruhát, melyre egy utolsó melóval szereznék meg a pénzt. Állítólag könnyű munka lesz, gyerekjáték. Persze mi nézők tudjuk már, hogy biztosan nem.

Az utolsó meló változtatja meg Violet és Daisy életét. A célpontjuk (James Gandolfini) rendkívüli örömmel és kedvességgel fogadja őket, a lányok pedig halogatják a gyilkosságot. Daisy összebarátkozik Michaellel és kötődni kezd hozzá, eközben Violet sok dolgot újraértékel magában. A történet végére mindkettőjük számára kirajzolódik a helyes út, amely már nem feltétlenül egy irányba vezet – legalább is a ruhabolt után.

A Violet és Daisy több szempontból is a determináltság érzését kelti a nézőkben. Kezdjük azzal, hogy fejezetekre tagolt a film, a különböző egységek saját címeket kapnak, amelyekből következtethetni lehet arra, hogy mi történik és mire érdemes figyelni az elkövetkező néhány perc közben. Ez egyrészt erősíti a mesés és fikciós jelleget, másrészt keretek közé szorítja az eseményeket és megtöri a film lendületét. A másik különleges tényező, hogy szereplőink a film jelentős hányadában egyetlen lakásba vannak bezárva – mielőtt belépnek vagy amikor kimennek, mindig valamilyen megpróbáltatás éri őket. A lakás a béke és nyugalom szigetének tűnik, ahol minden sikerül és nem probléma, ha a zuhanyzóban hemzsegnek a holttestek, akár rajtuk állva is meg lehet tisztulni.

A filmre tipikusan jellemző az előző mondatban is észlelhető ellentmondásosság. A zuhanyzós jelenet a legmerészebb része a filmnek, de nem az egyetlen meghökkentő epizódja. A Violet és Daisy alaphangulatát az adja meg, hogy az ártalmatlannak tűnő tinilányok véres és erőszakos szituációkba keverednek. Egyszerre mókás és groteszk, hogy két fiatal lány arról folytat eszmefuttatást, hogy ki menjen le a sarki boltba töltényeket venni. A film közben a néző nehezen tudja eldönteni, hogy ez most valami vicc vagy komolyan gondolták-e a készítők. Mégis az a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy a recept működik: a képtelen történet az első perctől az utolsóig érdekes és izgalmas. Sőt, arra is mérget vennék, hogy aki megnézi a Violet és Daisyt, sokáig emlékezni is fog majd rá.

Bár a Violet és Daisy Geoffrey Fletcher első rendezése, a direktor mégsem tekinthető kispályásnak. 2010-ben a Precious – A boldogság ára című film forgatókönyvéért Oscar-díjat nyert. Furcsaság egy furcsa filmben: alapjában véve a két tinilány története is hasonlít Preciousére, hiszen a társadalom által elítélt életvitelt folytatnak és változtatni szeretnének rajta. A Violet és Daisy szereplőgárdája is említésre méltó: Alexis Bledel (Szívek szállodája, Diploma után) eddigi legkeményebb formáját hozza, Saoirse Ronan (Vágy és vezeklés, A burok, Byzantium, Majd újra lesz nyár) továbbra sem óhajt tinisztár lenni, csak érdekes dolgokhoz adja a nevét. A film legemlékezetesebb alakítása egyértelműen James Gandolfinié. Már abban is van némi irónia, hogy a Maffiózók című sorozattal sikeressé vált színész éppen a békét és nyugalmat hozza el a bérgyilkosok életébe. Másrészt, ezt a film készítői nem tudhatták előre, de a halálos beteg Michael karaktere szépen elbúcsúztatja a tavaly váratlanul elhunyt színészt. Ebben a filmben tényleg minden furcsa és ellentmondásos.

A cikk eredeti megjelenése