Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

A Csendes-óceán felfedezése

2018. május 31. - Péntek Tünde

A galíciai származású Vasco Nunez de Balboa, aki ültetvényesként kezdett új életet az Újvilágban, 1513. szeptember 25-én pillantotta meg az eddig ismeretlennek számító nagy víztükröt. Így ő lett az első európai ember, aki láthatta a Csendes-óceánt.

A Panama-csatornát nem Balboa fedezte fel, hanem egy másik spanyol kalandor, Don Rodrigo de Bastidas. Ő 1501-ben járt az Észak- és Dél-Amerikát elválasztó földszorosnál, s utána egy évvel meglátogatta ezt a helyszínt maga Kolumbusz Kristóf is. Amerika felfedezője egyébként negyedik, utolsó újvilági utazásán vett részt ekkor, 1502-ben. A Panama-csatorna meghódítása, spanyol uralom alá hajtása 1508-ban vette kezdetét. Az első gyarmati települést szintén egy spanyol nemesi származék, Don Pedro Arias Dávila alapította, aki akkoriban a térség kormányzójaként állt a korona szolgálatában. 

1_17.jpg

Balboa, a galíciai származású hidalgó 1501-ben érkezett Hispaniola szigetére Rodrigo de Bastidas és Juan de la Cosa társaságában. Ültetvényesként telepedett le, azonban hamarosan óriási adósságot halmozott fel. Balboa hitelezőitől szorongatva menekült el Hispaniola szigetéről egy venezuelai telepre, San Sebastiánra. Az utánpótlást szállító hajóra csempészték fel egy ládába rejtőzve, a legénység pedig nem akart szembeszállni a kifutás után előbukkanó páncélos vitézzel. Út közben találkoztak Fransisco Pizarro kapitánnyal, aki hírt adott a telep megszűnéséről, de Balboa rábeszélte, hogy forduljanak vissza újjáépíteni azt. Így jött létre Darién, a legrégebbi, máig létező, európaiak által alapított település az amerikai kontinensen. Balboa végleg átvette az irányítást: kalandokat, aranyat ígért a tengerészeknek, akik egy indián falu kirablása után végleg mellé álltak.

Balboa az indiánoktól értesült Balboa az aranyban gazdag Biru (Peru) országáról – az Inka Birodalomról – és a Déli-tengerről, azaz a Csendes-óceánról.  A helybéli indiánok, illetve kísérői szóltak neki, hogy érdemes felmásznia egy magaslatra, mert onnan egy eddig ismeretlen tengert pillanthat meg. Közben a Karib-tenger spanyol hatóságai eljárást indítottak ellene, amit úgy próbált kivédeni, hogy követeket menesztett Hispaniolára a hírekkel, azonban ezek nem tudták meglágyítani a kormányzó szívét. Balboa egyetlen esélye Peru felfedezése maradt. Szeptember 1-jén indult el a 190 konkvisztádor, egy falka véreb és 300 teherhordó kíséretében. Szeptember 25-én pillantották meg a Csendes-óceánt, amit a Te Deum közös eléneklésével ünnepeltek meg. Szeptember 29-én értek le a partra, ahol keresztet emeltek, Balboa pedig ünnepélyesen a spanyolok birtokába vette a Déli-tengernek elnevezett víztömeget és minden vele határos területet. A partokon maradtak néhány hétig, gyöngyöket és információkat gyűjtve az Inka Birodalomról. Először hallottak a lámákról is. Novemberben indultak haza, és spanyol emberveszteség nélkül tették meg az utat. Bizonyítékként Balboa rengeteg aranyat és igazgyöngyöt küldött az udvarnak, ami meg is bocsátott volna, ha a helyi igazságszolgáltatás meg nem előzi.

2_13.jpg

Eredetileg „Déltengernek”, Déli-tengernek nevezték (Mar del Sur) ezt a nagy vizet, miután a földszorostól délre helyezkedett el. Aztán a „csendes” jelző ragadt erre az óceánra (noha később bebizonyosodott, hogy ez korántsem tartós állapota e hatalmas víztömegnek). A Csendes-óceán mai nevét egyébként Magellánnak, a portugál hajósnak köszönheti, aki 1520 táján járt errefelé.  Hat évvel az óceán felfedezése után, 1519-ben lefejezték Balboát, miután összetűzésbe keveredett Pedrarias-szal, az ottani spanyol kormányzóval. Balboát egyébként annak a városnak, Aclának a főterén végezték ki, amelyet éppen ő alapított pár évvel azelőtt.
A Csendes-óceán felfedezése hatalmas lendületet adott a panamai gyarmatosításnak. Hamarosan városok alakultak a térségben, sőt a még délebbi hódítások gondolata is ekkor merült fel a spanyolokban. Így került sor nemsokára Peru, az inka birodalom leigázására is. 

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 09. 24. www.nembulvar.hu

Turandot világa

Puccini utolsó operáját 1926-ban e napon mutatták be, amely a Turandot címet viseli. A nagyszerű zeneszerző már nem láthatta az előadást.

A Turandot szó perzsa eredetű, jelentése „Turán lánya”.  A három felvonásos lírikus dráma szövegkönyve egy kérőit meggyilkoló kínai hercegnőről szóló mesén alapul, amelyet Carlo Gozzi perzsa műve valamint Friedrich Schiller azonos című, 1801-ben írt és 1802-ben Stuttgartban megjelent színdarabja alapján készített el Giacomo Puccini kollégáival.  A zeneszerző 1920 márciusában kezdett el dolgozni a Turandot operán, nagy fontosságot tulajdonított a kínai folklórelemek megjelenítésének: piros ünnepi lámpácskák, fehér gyászlámpák, a kórus üdvözlései „tízezer évig éljen a császár", ezek mind aprólékos pontossággal a kínai életből átvett motívumok. Éppígy az álarcosok dallama, amelyet a zeneszerző egy Kínában diplomataként szolgáló barátjánál hallott. Puccini kiadójától, Ricorditól is eredeti kínai partitúrákat kért a komponálás során.

turandot_torre-del-lago_2018.jpg

Puccini 1921 januárjában kezdte el a komponálást. 1924 márciusában elkészült a záró duettel. Mivel ennek szövegével elégedetlen volt, október 8-ig leállt a komponálással, amikor is végül elfogadta Adami akkor már negyedik szövegváltozatát. Ugyanazon év október 10-én Puccininál gégerákot diagnosztizáltak, ezt követően Belgiumba, Brüsszelbe ment gyógykezelésre. 1924. november 29-én azonban meghalt. Puccini 36 oldalnyi vázlatot és további 23 oldalnyi szöveget hagyott hátra a Turandot befejezéséhez, további instrukciókkal. Barátja és tanítványa, Franco Alfano fejezte be a Turandot-ot Puccini hagyatékai alapján. Ám a kortársak erősen kritizálták Alfano munkáját.

A Turandot című ősbemutatóját 1926. április 25-én a milánói Scalában tartották. A premieren azonban a művet vezénylő Arturo Toscanini az utolsó, még Puccini által leírt hangjegynél megszakította az előadást. A karmester a III. felvonás közben leállította a zenészeket és az énekeseket, majd a közönség fele fordult és kijelentette: „Qui finisce l'opera, perché a questo punto il maestro è morto.” („Itt véget ér az opera, mert ezen a ponton a szerző meghalt.”) Így a teljes művet csak a második előadáson játszották el. Azóta az operát hagyományosan Alfano kiegészítéseivel adják elő. További érdekesség, hogy Kínában a Turandot sokáig be volt tiltva, mert úgy vélték, hogy rossz fényben mutatja be a kínai népet. 1998-ban az operát nyolc alkalommal adták elő A tiltott városban, az eseményt a kínai vörös hadsereg katonái felügyelték.

turandot_by_azie-d2xsflf.jpg

A Turandot története egy kínai császári rendelet kihirdetésével kezdődik: Peking utcáin a mandarinok közzéteszik, aki megválaszolja Turandot hercegnő kérdéseit, hitveséül nyeri őt. A tömeg extázisban várja az előző próbán elbukott perzsa herceg kivégzését, - majd megszánva a fiatalembert, könyörög életéért. Turandot nem kegyelmez. E kegyetlen szívtelenség ellenére is akad újabb kérő: Kalaf, a száműzetésben élő tatár herceg. Senkire sem hallgat, saját útját szabadon járja, és kihívja sorsát: belép a palotába. Turandot három kérdést tesz föl a bátor jelentkezőnek. Kalaf az első kettőre helyesen felel. Turandot felteszi a harmadikat is: "lég, ami benned tüzet gyújt,  s tüzed a jeget tovább fagyasztja, ha téged felszabadít, még inkább szolga leszel, ha szolgának fogad fel, Királlyá tesz." Kalaf helyesen válaszol: Turandot. Kalaf viszont nem elégedhet meg gyors sikerével: most ő ad fel kérdést Turandotnak. "Mondd meg nevem... ki vagyok?" Peking egész népe az idegen nevét kutatja, amikor előkerül Liù, a rabszolgalány, aki a kínvallatásokra sem hajlandó elárulni urának nevét. Elszántsága erejét a szerelem táplálja, s e reménytelen érzés az, ami öngyilkosságba kergeti. Liù halála olyan helyzetet teremt, ahol nincs már helye színlelésnek - az álarcnak le kell hullnia, a szerepjátszónak fel kell vállalnia önmagát. Turandot szerepe a világ operairodalmának egyik legnehezebb drámai szoprán szerepe, Kalaf áriája (Nessun dorma) pedig az egyik legismertebb szóló az operatörténelemben.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 04. 24. www.nembulvar.hu

A Walt Disney birodalom

15 éve a Walt Disney és az amerikai ABC televíziós csatorna összeolvadásával alakult meg egy hatalmas médiabirodalom, melynek tevékenységi köre a filmgyártástól a tévé- és rádióműsorok szolgáltatásán keresztül a könyv-, újság- és multimédia-kiadásig terjed.

A The Walt Disney Company (röviden "Disney") a világ egyik legnagyobb média és szórakoztatóipari társasága. 1923. október 16-án alapította Walt Disney és a bátyja, Roy Oliver Disney Disney Brothers Cartoon Studio néven; ma a második legnagyobb médiatársaság az Amerikai Egyesült Államokban. A társaság székhelye a Kalifornia állambeli Burbank. A The Buena Vista Motion Pictures Group a Disney fő filmgyártó vállalata, amelybe beletartoznak az alábbi gyártók; Walt Disney Pictures, Touchstone Pictures, Hollywood Pictures és a Miramax.

1_19.jpg

A Walt Disney a kezdetektől foglalkozott rajzfilmgyártással és ehhez kapcsolódóan jelentek meg könyves kiadások, képregények és mindenféle mesefigurás relikvia – mint videókazetták, DVD-k, zenei CD-k, papíripari termékek, ruhaneműk, játékok vagy tisztálkodó szerek. A Walt Disney azonban a rajzfilm piacon felülmúlhatatlan egyeduralmát látva új irányba mozdult: 1995. július 31-én felvásárolta az ABC televíziós és rádiós társaságot. A csőd széléről sikerült visszahozni a vállalatot, akkor növekedett ugrásszerűen az adó nézettsége, amikor vetíteni kezdték a Legyen Ön is milliomos vetélkedőt. Emellett a csatorna tévésorozatai is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek: az ABC sugározza a hazánkban is ismert Született feleségeket, Lost-ot és a Grace klinikát. Az ABC jelenleg a második legnézettebb televízióhálózat az Egyesült Államokban.

2_16.jpg

 A Walt Disney a következő terjeszkedési lehetőséget a filmezésben látta: A Karib-tenger kalózai trilógia, a Neveletlen hercegnő, Narnia krónikái, A nemzet aranya, Bűbáj, High School Musical és Hannah Montana csak néhány kasszasiker a sok közül. Egészen a 21. század elejéig a Walt Disney cég volt a világon a vezető rajzfilmgyártó, amíg be nem gyűrűztek a 3 képsíkot használó animációs filmek. Egy ideig egyeduralmát megtörték az olyan számítógépes grafikációval készült rajzfilmek, mint a Shrek, vagy a Jégkorszak, ennek ellenére még mindig versenyképes: 2006 óta a cég tulajdonában van a Pixar animációs cég, és együttműködésüknek olyan nagysikerű alkotásokat köszönhetünk, mint a L’ecsó, Wall-e, Volt, Verdák és a Fel! 3D.

3_12.jpg

A Walt Disney vezetői John E. Pepper Jr. elnök és Robert Iger vezérigazgató. Évente nagyjából 35 milliárd USD a cég bevétele és 133 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak.Jelenleg a Walt Disney tulajdonában vannak a következő vállalatok: ABC, ABC Family, ABC Kids,Walt Disney Studios Distribution, Walt Disney Studios Motion Pictures Group, Disney Channel,Disney Channel Original,ESPN,ESPN2, Jetix, Walt Disney Studios, Walt Disney Parks and Resorts, Walt Disney Television, Walt Disney Television Animation,Walt Disney Records, Walt Disney Pictures, Playhouse Disney, Disney Consumer Products, Pixar, Soapnet,Disney Interactive Studios,Disney Store Toon Disney.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 08. 04. www.nembulvar.hu

Trója felfedezője

„Ilyen volt Trója? - kérdezte - Senki nem tudja hol van? Ha nagy leszek, megtalálom Tróját és a király kincseit.” – hangzott el karácsonykor egy ajándékkönyv kapcsán a kis Heinrich Schliemann szájából. Mint tudjuk, az egykori álomból valóság lett.

Schliemann 1822. január 6-án született a német Neubukowban. Szegény lelkész fia volt. Alig hétévesen, egy könyvben látta meg a lángoló Trója és a menekülő Aeneas képét, ami meghatározta további sorsát. Kezdetben kereskedelmi pályán tevékenykedett, fűszeressegéd, majd könyvelő volt Amszterdamban. Amerikában is járt, a kaliforniai aranyláz idején bankot nyitott Sacramento-ban. Utazásai során több klasszikus és élő nyelvet elsajátított. 1846 után Szentpéterváron vállalatot alapított, és a krími háború idején jelentős vagyont szerzett indigókereskedelemmel, mivel a hadsereg szállítója volt.  

1_18.jpg

Párizsban a Sorbonne-on régészetet tanult, majd beutazta Európát, Szíriát, Indiát, Kínát és Japánt. 1863-ban, mint műkedvelő régész kezdte el világhírűvé vált ásatásait. A fejébe vette, hogy megtalálja a homéroszi eposzok Trójáját, holott addig annak létezésében is kételkedtek. Ő azonban hitt a homéroszi szövegnek, sőt annak útmutatásai alapján kezdett ásni. Schliemann 1871-ben Frederick Calvert amerikai diplomata ásatásait folytatva Hisarlikban hét egymás alatt fekvő település maradványaira bukkant. Mivel a homéroszi Tróját a legalsónak vélte, a felső rétegeken az ottani anyagok vizsgálata nélkül hatolt át. 1873-ban feltárta az ősi város hatalmas bástyáit és kapuit, és több száz, aranyból és más nemesfémből készült ékszert talált, amelyeket Priamosz kincseinek nevezett el. Felfedezéseit Trójai régiségek című könyvében írta le 1874-ben, feltevéseit akkor sokan vitatták, mások egyetértettek vele.

troy-today-map.jpg

1874-ben folytatni akarta az ásatást, a török kormány azonban perbe fogta az aranyleletek eltulajdonítása miatt, így a munka félbeszakadt. Schliemann végül 50 ezer frank büntetéssel megúszta.  1876-ban Mükénében kezdett ásatásokat, az Oroszlános-kapu közelében, majd a fellegváron belül. Rövid időn belül megtalálta a kerek agorát, a kőlapokból emelt kettős kört. Az archaikus sírkövek alatt öt sírra bukkant, bár ezek 400 évvel korábbiak voltak, mint feltételezte. Ezekben 16 személy maradványai feküdtek, többek arcát aranylemez takarta. A tetemek maradványai a levegőn hamar elporladtak, de arcukat a maszkok, így a híres Agamemnón-maszk megőrizte. Mellettük nemesfém- és elefántcsont ékszereket talált, ezeket Atreusz-kincsnek nevezte el. A leleteket 1878-ban Mükéné című könyvében írta le.

2_2.png

Schliemann laikus, szakszerűtlen régész volt. Az első feltárások nélkülöztek minden hozzáértést! Lerombolt épületeket, falakat, bástyákat. Eduard Meyer, a nagy német történész szerint „Módszertelen eljárása, mellyel lehatolt az őstalajig a tudomány számára igen áldásosnak bizonyult. Rendszeres ásatások esetén a domb régebbi rétegei nemigen kerültek volna napvilágra”. Nagysága főleg abban rejlett, hogy a görögöket ráébresztette, hogy a mondáik, eposzaik nem csak mesék, kitalációk, azoknak történelmi valóság alapja van! Schliemann tevékenysége nyomán a mondák, legendák alapján láttak neki a régészek a régészeti kutatásoknak. Az eredmény igazolta Schliemann optimizmusát. Így tárták fel például a labirintust.

giovanni_domenico_tiepolo_the_procession_of_the_trojan_horse_in_troy_wga22382.jpg

Ásatásainak leletei döntően átalakították a homéroszi görögökről és az ősmediterrán kultúráról alkotott addigi tudományos nézeteket. Alig 20 éves működése alatt szenzációs eredményeket ért el, s bár a komoly tudós urak `pimasz sarlatánnak` és `hazug tökfejnek`, továbbá `bolondokházába való őrültnek` titulálták, ő lelkes munkájával, `kővel és arannyal igazolta Homéroszt`. Görögország olyan sokat köszönhet Schliemannak, hogy hálából az athéni Régészeti Múzeum bejáratánál egyik oldalon Schliemann, másik oldalon felesége Sophia szobra áll. A régész 1890. december 26-án karácsonykor Nápolyban hunyt el.

A cikk eredeti megjelenése: 2011. 12. 13. www.nembulvar.hu

Robbie Williams a Szigeten

A Sziget Fesztivál -1 napja (vagy akár az egész fesztivál) még sosem volt ennyire ütős, mint idén. Egy igazi világsztár érkezett közénk, akit úgy hívnak: Robbie Williams.

Azt hiszem, Robbie Williams-et nem igazán kell bemutatni. A ’90-es évek elején a Take That című fiúbanda rosszfiújaként vált ismertté, majd 1995-ben kivált a csapatból és szólókarrierbe kezdett. Pályafutása során több albumot adott el az Egyesült Királyságban, mint bármelyik más brit énekes. A Guiness Rekordok könyvébe eddig két adattal került be: a 2006-os turnéja meghirdetésének napján 1,6 millió jegyet adott el (ami azóta sem sikerült senki másnak) és a legnagyobb szabadtéri koncert is a nevéhez fűződik, Knebworth-ben 375 ezer ember nézte meg a koncertjét. Számos díj mellett megszavazták a ’90-es évek legnagyobb művészének”. Érdemei vitathatatlanok, létezik egy generáció, aki jóformán az ő slágerein nevelkedett. Mostani koncertje már a harmadik alkalom volt, amikor Budapesten járt – és reméljük, nem is az utolsó.

r2_4.jpg

Robbie Willams a Let Me Entertain You nevű, 48 állomásos világkörüli turné keretében érkezett a Szigetre. Meglepő módon a show a kiírt időpont előtt már 5 perccel elkezdődött. Mondhatnánk, már nem is volt mire avagy kire várni, mind a 90 ezer napijegy elfogyott, így jelképesen kitehették a megtelt táblát a Sziget bejáratára. A nyitósláger a címadó Let Me Entertain You volt, amellyel a világsztár „engedélyt kért”, hogy szórakoztathassa a közönségét. Miután zöld utat kapott, nem átallott bemutatkozni, a félreértések elkerülése véget: „Let me introduce myself: I am Robbie Fuckin’ Williams”. A koncert hangulata megalapozódott és a kis híján százezres közönség vele együtt énekelte a legismertebb dalait. Felhangozott a Rock DJ, Supreme, Feel, She’s the One, Angels, The Road to Mandalay, Come Undone, Kids, Millenium, Candy, Monsoon, Minnie The Moocher és olyan feldolgozások, mint a We Will Rock You, I Love Rock ’n’ Roll, Bohemian Rhapsody vagy a My Way.

Robbie platinaszőke kakastaréjjal végigugrálta a perce pontosan kiszámított másfél órát, egyszer át is öltözött, méghozzá szoknyát vett fel és nem volt rest megmutatni tigrismintás alsónadrágját. A közönségnek demonstrálta, hogy tényleg akkora showman, amennyire hírlik róla. Két szám között mindig (néhol pikáns) poénokkal szórakoztatta az egybegyűlteket. A 30 év alatti korosztály számára röviden – és némi iróniával fűszerezve – összefoglalta saját élettörténetét is: "Robbie Williams vagyok, a kilencvenes években voltam híres. Jártam iskolába, kirúgtak, voltam annak a táncolós zenekarnak a tagja (itt fejhangon rákezdett a Could It Be Magic című Take That refrénjére), voltam elvonón, aztán kijöttem, aztán megint bevonultam, meghíztam, lefogytam, megint meghíztam, közben pedig nemzetközi popsztár lettem." A show alatt egy szerencsés hölgyet is felhívott a színpadra – és az egész koncert egyik legviccesebb pillanatát produkálta azzal, hogy örömében még angolul is elfelejtett a Krisztina nevű hölgy, mivel nem értette, amikor Robbie feltette neki többször is az „Are you over eighteen?” kérdést.

r3.JPG

Az elképesztő hangulat és szinte leírhatatlan élmény ellenére, másnap meglepve tapasztaltam, hogy a magyar sajtó legtöbb képviselője negatív hangvételű cikket írt a koncertről. Egyetlen magyarázatnak csak azt tudom elképzelni, hogy nem is voltak jelen az eseményen… Illetve, valószínűleg a legtöbb médiánál az a mérce, hogy a botrányos hírek nagyobb olvasottságot eredményeznek. Mindenesetre én a koncerten elégedetlen emberrel nem találkoztam és bízom benne, hogy Robbie Williams kedvét sem szegik a rossz kritikák a további budapesti fellépésektől. Az Indexen például amiatt fanyalogtak, hogy „karaoke” jellege volt a koncertnek, miszerint túl sok nem saját szerzeményt adott elő a világsztár. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek a számok az este elenyésző százalékát tették ki – mindemellett, korábban is létezett már mindegyiknek Robbie Williams-es verziója, amelyek saját stúdióalbumaira is felkerültek. A HVG azt fejtette ki, hogy az énekes már legalább három éve nem tartozik a popkulturális jelen időbe és öreg is – biztosan ezért produkál teltházas koncerteket, és legutóbbi lemeze is az ősidőkben, 2013 évvégén jött ki. A VS.HU is osztja az előző véleményt, szerintük még az is szánalomra méltó, hogy a 41 éves énekes csak egy tribute-műsorral turnézgat – amit elképzelhető, hogy a közönség nem bán, hiszen nem holmi B-kategóriás zenéről van szó, hanem egy olyan előadó best of slágereiről, akinek 70 millió eladott lemez van a háta mögött. Az ORIGO „túlsúlyosnak” és „pocakosnak” nevezte, illetve cikinek minősítette a felcsendült két swingslágert – itt zárójelben megjegyzendő, talán a szerző nem rendelkezett annyira kifinomult ízléssel, hogy befogadja például Frank Sinatra örökzöld klasszikusát, a My Way-t.

r1.png

Aki ott volt, elmesélheti, micsoda hangulat uralkodott a helyszínen és nehéz szavakba önteni, milyen is az, amikor majdnem 100 ezer ember egyszerre énekli egy világsztár legnagyobb slágereit – vele együtt (ami valószínűleg számára is ugyanennyire megfoghatatlan dolog). Írjanak akármiket is, mindenki döntse el maga, mennyire élvezte a show-t. Ahogy Robbie Williams egyik személyes hangvételű dalában, a The Road to Mandalay-ben is énekelte este: „There's nothing left for you to give, The truth is all that you're left with.” (Mást már nem adhatok neked, az igazságot magaddal vitted.)

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 08. 14. www.nembulvar.hu

Operett Piknik

Hétévente állítólag a szervezetünk szinte teljesen kicserélődik,és felfrissül: így felfrissülhettünk mi is az idei, hetedik alkalommal megrendezett Pozsonyi Pikniken. Magáról a Piknikről és az este fénypontjáról következzen egy kis beszámoló.

„Újlipótváros földje ősidők óta lakott. Lassan száz éve. Azelőtt területét malmok, fatelepek, raktárak borították, azoknak előtte meg homok pergett itt csupán. De aztán megtelepedett és remek lakhelyre lelt itt az ember is. Köszönhető ez a jó természeti adottságoknak, kedvező éghajlati viszonyoknak, a víz közelségének, a kemény, de gondosan trágyázott talajnak. A növényzet dús és változatos, az állatvilág fajokban gazdag. Itt még nagy számban föllelhetők bennszülött őslakók, akik öreg korukban is abban a lakásban, házban, utcában élnek, amelyben születtek. A bennszülöttektől, de a telepesektől sem kell tartani, az újlipóciánerek többsége – bár kicsit nehezen idomítható – alapjában véve szelíd,barátságos, vendégszerető. Igaz, ha élőhelyét veszély fenyegeti,tud kemény is lenni és harcias.” Részlet Bächer Iván - Teknős Miklós: Újlipócia című könyéből.

Az újlipótvárosiak – és persze a más tájakról érkező vendégek – minden évben összegyűlnek egyetlen napra a kultúra jegyében. 2015-ben ez a nap szeptember 5-re esett. A hetedik Pozsonyi Piknik programjában, ahogy korábban is, a fővárosi színházi előadások játsszák a főszerepet a koncertek, az irodalmi műhelyek, valamint a gasztronómiai standok kínálata mellett. „Amihez ragaszkodunk, az az Újlipótvároshoz méltó kulturális kínálat: színházak, művészeti együttesek, tematikus utcák és színpadok, vagyis a színvonal! Nagyon ügyelünk idén arra is, hogy ne érezzétek azt, hogy az egész Piknik egy nagy cukorkakereskedés - már a vonalak kedvéért sem. Külön gasztro- és édességutca gondoskodik majd az éhes emberekről, aki pedig szellemi táplálékra és jóízű találkozásokra vágyik, az nyugodtan sétálhat, esetleg megpihenhet egy – egy erre szánt padon. Az idei év további újdonsága, hogy a Szent István Park melletti rész is bekapcsolódik a Pozsonyi Piknikbe, mely a Gyerekutcának ad majd otthont – rengeteg játékkal, jó társasággal, újlipótvárosi módra” – mondták a szervezők.

20150905_185825.jpg

Már háromnegyed hétkor tömött sorokban várakoztak az érdeklődők a Jászai Mari tér sarkán felállított színpad előtt. Az Operett Piknik! címmel beharangozott program az este legjobban várt attrakciójának számított. A Budapesti Operett színház művészei az idei évad (amely az Ikercsillagok nevet viseli) sikerdarabjaiból adtak egy nagyjából egy óra hosszúságú ízelítőt. Az előadók között a hazai operett-musical színjátszás legismertebb alakjait köszönthettük: fellépett Mészáros Árpád Zsolt, Peller Károly, Peller Anna, Simon Panna, Szabó Dávid és Szendy Szilvi.

A musical szekció keretében felcsendültek dalok a Fame-ből, a Szép nyári napból és a Mozart!-ból. A Fame címslágerével nyitotta meg a hat fellépő a show-t, azonban a technika ördöge kicsit megviccelte őket, a zenei háttér nehezen indult be. Viszont addig sem unatkozott a közönség, Szabó Dávid úgy döntött, hogy prózában adja elő inkább a dalt és drámai komolysággal szavalni kezdte: „Bébi, nézz most rám, te mindent láthattál. Láttad azt, hogy küzdelem lett az életem, hogy egyszer a fényben láss!” Viszont nem kellett sokat várni arra, hogy ténylegesen beinduljon a műsor. Olyan ismert, bulis dalokat hallhattunk a Szép nyári nap című Neoton slágereket tartalmazó musicalből, mint a Santa Maria és Don Quijote. Érzelmes musicalekből sem volt hiány, a Mozart! legszebb szerelmes dalát adta elő Simon Pannával Mészáros Árpád Zsolt – illetve az Árnyékdal is felcsendült tolmácsolásában, amely az egész műsor legmeghatározóbb pillanata volt, mivel éppen azt mutatta meg, amitől nagyszerű ez a műfaj és persze milyen tehetséges maga a művész is.

20150905_193604.jpg

A drámai pillanatok után gyorsan operett-vizekre eveztünk. Az Én és a kisöcsémből, Mágnás Miskából és az idén 100 éves Csárdáskirálynőből hoztak el részleteket az Operettszínház előadói. Talán nem okozott meglepetést, hogy a legnagyobb sikert a Csárdáskirálynő dalai okozták, amelyeket az előadókkal együtt énekelt a közönség. Hiszen mindenki jól ismeri az olyan örökzöld slágereket, mint a Hajmási Péter, Hajmási Pál, a Jaj, cica vagy a Húzzad, csak kivilágos virradatig. Természetesen a Te rongyos élet sem maradt ki a sorból, amelynek különlegességét ezúttal az adta, hogy több nyelven szólalt meg. Mint azt elárulta a dal előtt Szabó Dávid, a Csárdáskirálynővel már nemcsak az egész országot járták körbe „Tolnától Baranyáig”, hanem tényleg az egész világot „Makótól Jeruzsálemig”. Így a magyar mellett, oroszul, németül és héberül is hallhattunk pár sort a Te rongyos életből Szabó Dávid és Szendy Szilvi előadásában.

A műsor konferansziéja Peller Károly lett, aki töretlen lelkesedéssel szórakoztatta a közönséget két sláger között. Megtudhattuk, hogy bizony nehezen jegyzi meg kolléganője, Peller Anna vezetéknevét és Mészáros Árpád Zsoltot nemes egyszerűséggel „legendának” tartja. Habár – ahogy az örökzöld operettslágerben is felcsendült – a barométer bizony esőre állt, a nézők egyetlen bosszúsága csupán az lehetett, hogy egy pillanat alatt elröppent az az egyetlen órácska. Kiváló ízelítőt kaphattunk a következő évad darabjaiból, amelyekre a művészek is sok szeretettel invitáltak mindenkit. Találkozzunk idén is a Budapesti Operettszínházban!

A cikk eredeti megjelenése: 2015. 09. 06. www.nembulvar.hu

Az U.N.C.L.E. embere

2015 tagadhatatlanul a kémfilmek éve. Minden a Kingsmannel kezdődött, majd érkezett A kém, aztán a Mission Impossible soron következő része – és novemberre várható a legújabb James Bond kaland. Összességében, az eddig látott idei felhozatalról kijelenthető, hogy az ügynökös filmek az önironizáció útjára léptek, egyre kevésbé realisták, nem feltétlenül az akcióra éleződtek ki, illetve fontos elemük a humor és a nosztalgia. Vajon mennyire illeszkedik ezen zsánerbe Az U.N.C.L.E. embere?

Guy Ritchie legújabb dobásáról minden kétséget kizárva elmondható, hogy tökéletesen passzol a műfaj mostani elvárásaihoz. Mi több, kiemelkedik közülük elegánssága révén – nyilván mi mást is várhatnánk az egyik legismertebb brit rendezőtől. Ráadásul Ritchie nemcsak a film direktora, hanem egyben a forgatókönyvírója is, aki egyébként négy évre kivonta magát a mozigyártás forgalmából, így most nagy visszatérőként is üdvözölhetjük. Olyan kultuszfilmek fűződnek a nevéhez, mint A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső, illetve a Blöff. Legutóbb Sherlock Holmes kalandjairól forgatott két filmet is, amelyek inkább holywoodiassá, mintsem kultikussá váltak – viszont rendkívül szórakoztatóra sikerültek. Általuk ízelítőt kaphattunk abból, hogy mennyire jól ért egy nyomozó karakterének megfaragásához olyan módon, hogy a régi keretekhez hűen ragaszkodik, de mégis aktualizáltan mutatja be a detektív személyét. Így már cseppet sem meglepő, hogy most Ritchie egy igazi kémfilm újratervezésére adta a fejét.

16_2.jpg

Az U.N.C.L.E. embere a hatvanas években futott, azonos című tévésorozat adaptációja. A brit direktor nagyszerű érzékkel és tisztelettel lehelt életet a több mint félévszázados történetbe, és ötletgazdag rendezésével egyszerre ragadta meg a korszak hangulatát – azt is, ahogyan most ábrándozunk róla. Aki ismeri Ritchie korábbi munkáit, tudja, hogy teljesen felesleges lenne komolyabb részletekbe bocsátkozni a sztori bemutatásával kapcsolatban (hiszen annyira szerteágazó és fordulatos). Előzetesen annyit érdemes tudni a mostani művéről, hogy a hidegháború időszakába kalauzol vissza minket. Két főszereplő együttműködése adja a történet esszenciáját: az amerikaiak és a szovjetek legjobb ügynökének össze kell fognia, hogy leleplezhessen egy nemzetközi bűnszervezetet, akik a harmadik világháború kirobbantásán munkálkodnak. Mondhatni, elég sablonos az alapszituáció, viszont arra tökéletes, hogy megmutassa a kémek tipikus jellemvonásait, görbe tükröt tartson a kétpólusú világrendnek (anélkül, hogy állást foglalna bármelyik mellett), illetve múltszépítő, retró csillogással ábrázoljon egy olyan világot, ami valójában csak a képzeletben létezett. A direktor profizmusát az is példázza, hogy nagyon jól tudja, melyik történelmi eseményen szabad viccelődni és ettől különösen elegánsnak hat az egész mű.

15_2.jpg

A film az első perctől fogva izgalmas, annak ellenére, hogy Ritchie igen ravasz módon nyúl az akciójelenetekhez: nyilvánvalóan sok kalandba bonyolódnak főszereplőink, de nem kell kapkodnunk a fejünket a hosszú percekig tartó, hajmeresztő mutatványok közben. Meglepő módon az érdeklődés fenntartásáról sokkal inkább a kidolgozott karaktereik bőrében lubickoló színészek gondoskodnak, a köztük lévő kémia kelti életre mindazt, amitől felejthetetlen marad ez az alkotás. Henry Cavill alakítja Solo-t, a menő, amerikai „cowboy”-t, aki valójában egy rovott múltú szerencsevadász. Mindenesetre sármja és nagydumája révén akár James Bondként is bemutatkozhatna – és el is hinnénk neki. Az orosz oldalt Armie Hammer által megformált Kurjakin képviseli. Ő az a tipikus karót nyelt és merev figura, aki kissé pszichotikus, erőszakos természetű és néha nem tud uralkodni magán. A filmet végignézve, komoly fejtörést okoz, hogy a hűvös és laza Cavillnek, vagy a megállíthatatlan, orosz akcentussal beszélő Hammernek áll-e jobban a szerepe. Annyi biztos, hogy óriási show-t csinálnak mindketten, és pályafutásuk eddigi legemlékezetesebb alakítását nyújtják.

13_2.jpg

Nem gondoltam volna, hogy a Mission Impossible ötödik részét még idén felülmúlhatja bármi is ebben a témakörben, viszont Az U.N.C.L.E. emberének talán sikerült. Az első perctől az utolsóig élvezetes és szórakoztató alkotás, minden benne van, ami tökéletesen kikapcsolja az embert a hétköznapok szürkeségéből két teljes órára. Öröm látni, hogy készülnek még ilyen igényes akciófilmek, és ennyire jó dolgot ki lehet hozni régi műfajok újragondolásából. Mindössze, az a kérdés nem hagyott nyugodni a film közben, hogy egész pontosan mi is az az U.N.C.L.E.. Viszont minden jó, ha a vége jó, befejezésül persze a választ megkaptam, illetve egy lehetőség felvillanását is az esetleges folytatásra. Bízom benne, hogy nemcsak kósza ígéret marad, mivel Guy Ritchie mozija tipikusan olyan, amiről még érdemes lenne lehúzni néhány bőrt.

 14_2.jpg

Az U.N.C.L.E. embere (The Man from U.N.C.L.E.)

amerikai akciófilm, 116 perc, 2015 (12)

Rendező: Guy Ritchie

Főszereplők: Henry Cavill, Armie Hammer, Alicia Vikander, Hugh Grant

A cikk eredeti megjelenése

Az ételművész

Az Ételművész című film nemcsak ínyenceknek szól. Nem más, mint egy kellőképpen szórakoztató és érzelmes történet az ételkészítés művészetéről, az emberi kapcsolatokról, a szeretet erejéről és a második esélyekről.

Adam Jones-nak mindene megvolt, ami aztán el is vesztett. A rendkívül népszerű és elismert séf sikerei csúcspontján rossz útra tévedt: drogozott, ivott, adósságokban keveredett és egy csapásra a süllyesztőbe is került. Azonban pár év önkéntes vezeklés (pontosabban ezer osztriga megpucolása) után Jones újra a legjobbak közé akar kerülni, mi több, egyenesen a legjobb szeretne lenni és célkitűzése nem kevesebb, mint a harmadik Michelin-csillag megszerzése. Az, hogy végül eléri-e a célját, maradjon titok, ám az már az első pillanattól egyértelmű, hogy nemcsak az éttermek kulisszatitkainak bemutatásáról és a hőn áhított dicsőség elnyerésének folyamatáról szól a mű. Jones végig azt szajkózza, hogy a nagyság abban rejlik, hogy az ember nem elégszik meg a középszerrel, hanem csak és kizárólag a tökéletesre törekszik. Érdekes kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy vajon mi van a tökéletességben és főleg azontúl? Megéri-e eljutni olyan szintre, aminél már álmodni sem tudunk többet? Mi lesz utána? A film egy pontján Jones egy átütő erejű, látványos kiborulás keretében megérteti a nézővel, hogy miért erre tette fel az életét, mi értelme van mindig a legjobbnak lenni. Az ételművész főhősének története leginkább ezt a témakört boncolgatja és némi útravalót is ad a nézőnek, amin érdemes töprengeni.

11.png

Ráadásul a gasztronómia szerelmesei is csodálatos élményben részesülhetnek. Az életművészben látható ételeket nemcsak összedobták, hanem profin elkészítették. Egy brit sztárséf, Marcus Wareing volt a gasztronómiai tanácsadó, aki gondoskodott róla, hogy valóban a legaktuálisabb slágerételeket láthassuk a legprofibb tálalásban. Aki eddig nem evett még rombuszhalat, most biztosan megkívánja majd. Olyan tanulságokkal is gazdagodhatunk, miszerint az egyszerű embereknek a gulyásféle húsételekre fáj a foguk, a Burger King pedig egyenesen csak a parasztoknak való. A film után, ha véletlenül egy Michelin csillagos étterembe vetődnénk, valószínűleg majd alaposan átgondoljuk, hogy merjünk-e egy asztalhoz többféle menüt kérni. Abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy nem minden séf őrjöng úgy a konyhában a beosztottjaival, mint Jones.

9_2.jpg

Nem mellesleg a film szereposztása is egész jól sikerült. Adam Jones megformálója Bradley Cooper, akinek vakítóan kék szeme és az általa sűrűn alakított, kissé rossz, ám mégis sármos karakter mára a védjegyévé vált. Figyelemre méltó pályát tudhat maga mögött, hiszen ő most napjaink egyik legkeresettebb színésze, aki már három Oscar-jelölést tudhat a háta mögött. Mostani szerepe hitelességéhez állítólag azt is bevállalta, hogy eltöltsön egy hetet Gordon Ramsay konyháján, és ellesse a fortélyokat. Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a színészgárda szuperül támogatja őt és a film kiteljesedését a háttérből. Akit feltétlenül érdemes kiemelni a csapatból, nem más, mint Daniel Brühl. A Hajsza a győzelemért, Hölgy aranyban és a Becstelen brigantykból ismerős színész habár kevés teret kapott a mostani filmben, viszont rendkívül erőteljes jelenetei vannak. Árad belőle a nemes elegancia és a konzervatizmus, amely rendkívül jól illik az általa megformált pedáns főpincér karakterhez. Brühl játékának ereje az érzékenységében rejlik, amely a film egyik legfőbb hozzáadott értékét adja.

10_2.jpg

Azonban nemcsak szuperlativuszokban lehet beszélni erről az alkotásról. Az ételművész egyik furcsasága, vagy mondhatnám úgyis, hiányossága, hogy sosem derül ki, pontosan mi is történt Párizsban, miért vezekel a főhős. A film in media res módon indít, Jones ekkor már kiégett, ám felfelé törekvő séfként mutatkozik be és csak utalásokat tudhatunk meg arról, hogy valamit nagyon elszúrhatott pár évvel ezelőtt. Összességében véve a film műfaji besorolása is egy nagy kérdőjelként maradhat meg bennünk. Papírforma szerint komédiának kiáltották ki, viszont alapvetően dráma: egyszerre akar könnyed is, meg komoly is lenne és nem sikerült megtalálni a középutat. A szereplők egymáshoz való viszonya elnagyolt: a szerelmi szál elég gyatra, a rivalizálás a két sztárséf között pedig leginkább két óvodás kötekedéséhez hasonlít. Olyan kritika is érte a filmet, miszerint dicséretes, hogy Bradley Cooper néha franciául beszélget benne társaival – viszont a franciák egy kukkot nem értenek belőle. Mindenesetre én szívesen hallgattam volna tovább is.

 12_2.jpg

Az ételművész (Burnt)

amerikai film, 90 perc, 2015 (16)

Főszereplők: Bradley Cooper, Sienna Miller, Daniel Brühl, Omar Sy, Emma Thompson, Uma Thurman

Rendező: John Wells

A cikk eredeti megjelenése

Maria Callas szomorú története

Harminckét éve halt meg Maria Callas világhírű operaénekesnő, aki a sok siker és csillogás ellenére magányosan élt utolsó éveiben.

Maria Callas szülei közé válaszfalat húzott a látható korkülönbség, valamint az eltérő temperamentum: míg a férj igénytelen és kényelmes, addig a feleség vidám, társasági életre vágyó és művészeteket pártoló volt. A család életét beárnyékolta, hogy második gyermekük, Vassziliosz tífuszban meghalt. Az apa, Georges, aki gyógyszerész volt, megelégelte a szegényes életkörülményeket, eladta üzletét, és elhatározta, hogy családjával együtt Amerikába vándorol. Feleségével az elutazásuk előtti napon közölte a hírt. Evangelia tiltakozott ugyan, hiszen már terhes volt Mariával, de elkeseredetten és haraggal telve követte férjét.

12_3.jpg

1923. december 2-án megszületett Maria Anna Sofía Cecilia Kalogeropulosz, nevét apja hamarosan Callasra változtatta, mivel abban bízott, hogy egy Amerikában könnyebben kiejthető névvel sokkal hamarabb sikerül majd érvényesülnie. Az anya fiúgyermeket várt, aki pótolja majd Vasszilioszt. Csalódottságát a későbbiekben többször is lánya szemére vetette. Az apa kezdettől fogva ellenezte, hogy Evangelia zenélni és énekelni tanította a lányaikat, de az anya rádöbbent, hogy mindkettejüknek csodálatra méltó tehetsége van. Ő ismertette meg a lányokat az operával: elsőként megvette nekik a Faust, a Lammermoori Lucia és a Mignon című operalemezeket, valamint zongoraleckékre íratta be őket. Evangelia elképzelése az volt, hogy Mariából párját ritkító énekesnőt farag. Ennek érdekében számos rádióversenyre és zenei vetélkedőre is beíratta őket, melyeken sorozatos sikereket értek el, elsősorban Maria. A becsvágyó anya minden létező finomságot megadott lányának, hiszen véleménye szerint a jó hangot táplálni kell, így Maria már gyerekkora óta kövér volt, ráadásul sokdioptriás szemüveget viselt, hiszen egészen kicsi kora óta rövidlátó volt.

13_3.jpg

1937-ben Evangelia és Georges között annyira megromlott a kapcsolat, hogy már képtelenek voltak az együttélésre. Mivel a férj keresete kevés volt, ezért nem tudta eltartani a három nőt. Úgy döntött, hogy Evangeliát és a lányokat hazaküldi Görögországba. Tulajdonképpen itt kezdődött Maria Callas karrierje, Görögországban debütált először színpadon. A második világháború után visszatért az Egyesült Államokba, ahol világhírre tett szert. Ezután Olaszországba vezetett az útja és a legnagyobb sikereit a Milanói Scalában aratta 1954 és 1959 között. Világkarrierje alatt 36 szerepet énekelt, de figyelembe véve korai athéni éveit, valamint azon operaszerepek teljes lemezfelvételét, amelyeket színpadon nem énekelt, 45 szerepet tudhatott magáénak. Huszonhat teljes opera és hét árialemez készült el stúdióban közreműködésével, ezenkívül körülbelül ötven élő operaelőadás és számos koncert felvételét hagyta maga után.

14_3.jpg

Magánélete tulajdonképpen az egyedüllét története. Édesanyja és nővére kihasználta, amikor pedig nem adott nekik pénzt, akkor telekürtölték a sajtót, hogy Maria „a hálátlan leány”, aki „gyémántot reggelizik és nercek közt alszik, de hagyja, hogy anyja bejárónőként tengesse az életét.” Első férje Giovanni Battista Meneghini volt, aki kora szerint akár az édesapja is lehetett volna. 1959 áprilisában egy díszvacsorán megismerkedett Arisztotelész Onasszisszal és feleségével, Tinával. Onasszisz hajómágnás volt, és egyben a leggazdagabb görög a világon. Nagyvonalúságával és fényűzésével elkápráztatta Callast, aki egy csapásra szerelmes lett az őszülő férfiba. Onasszisz egy földközi-tengeri jacht-körútra hívta Callast és férjét, melyen többek közt Winston Churchill és Greta Garbo is részt vett. A hajóút végére Maria és Meneghini kapcsolata megromlott Callasnak, augusztusban visszatértek a Garda-tó partján fekvő villájukba, ahol megegyeztek válásuk feltételeiben. Mindketten elváltak: Callas, aki Olaszországban esküdött meg Meneghinivel, nem tudott újra férjhez menni a katolikus egyház ott érvényben lévő tiltása miatt, de mivel nem mondott le amerikai útleveléről, férjhez mehetett volna az Egyesült Államokban. Mégis, egyikük sem szánta rá magát a házasságra. Callas ugyan hajlott rá, de Onasszisz minduntalan kitért a válaszadás elől. Kettejük kapcsolatának 1968. őszén lett vége, amikor egy váratlan fordulattal Onasszisz elhagyta Callast, és feleségül vette a meggyilkolt amerikai elnök özvegyét, Jackie Kennedyt. Onasszisz 1975-ben halt meg, két évvel Callas előtt. A barátok beszámolói szerint Callas többször is ellátogatott élete nagy szerelmének sírjához.

15.png

Callas utolsó éveit Párizsban töltötte egy bérházban. Bruna nevű szobalánya és egy sofőr, aki egyben inasa is volt, gondoskodtak róla. Egyedül maradt, hiszen barátai és csodálói közül sokan meghaltak. Családja szétszóródott: apja meghalt, anyja és nővére tovább áskálódott ellene, és a bulvársajtót tömték sértő nyilatkozatokkal. Callas 1977. szeptember 16-án, délután fél kettőkor halt meg. Halálának okát máig vitatják: egyes feltételezések szerint (melyet az orvosi papír is tanúsít) szívinfarktusban halt meg legyengült egészségi állapota miatt. Más feltételezések szerint öngyilkosságot követett el.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 09. 13. www.nembulvar.hu

Rigoletto tragédiája

Amikor az opera főhőse egy udvari bolond, nyilvánvalónak tűnik, hogy vidám darabhoz lesz szerencsénk – a Rigoletto esetében ez fatális tévedés. Több mint két és fél évszáda e napon mutatták be Giuseppe Verdi mesterművét.

Giuseppe Verdi Rigoletto című operájának ősbemutatóját a velencei Fenice Színházban tartották 1851. március 11-én. Az opera Victor Hugo A király mulat című drámája alapján készült, amelyet húsz évvel korábban betiltottak, mivel a bemutató botrányba fulladt. A dráma a koronás főket állította pellengérre, akik könyörtelenül eltipornak minden ellenvéleményt, a nép érdekeit feláldozzák, csakhogy saját bűnös vágyaikat kielégíthessék. A felség Victor Hugo forradalmi erejű írásában finom modorú gavallér, valóságos lovag: táncban, bajvívásban, széptevésben legelső. A király figurája mellett ott áll Triboulet (a megzenésített változatban Rigoletto), az udvari bolond. A szolgát a hajbókolás, hízelgés, alázatoskodás hitvány emberré tesz, aki társaiba, a többi udvaroncba is beleköt. Az udvar embereit egyetlen cél hevíti: minél közelebb kerülni a hatalom dúsan terített asztalához, minél többet markolni az odavetett koncból és eltiporni a versenytársakat, akik veszélyeztetik a rablott zsákmányt.

v1_2.jpg

Francesco Maria Piave, Verdi barátja és librettistája, húsz évvel a bemutató után kapta kézhez a dráma kéziratát. Gyorsan átdolgozta szövegkönyvvé, mert felismerte, hogy Victor Hugo célkitűzései és Giuseppe Verdi drámai programja úgyszólván azonosak. Az osztrák cenzúra a darab előadásához nem járult hozzá, mert nem tartotta elfogadhatónak egy uralkodó (I. Ferenc francia király) frivol ábrázolását. Verdi személyes rendőrségi kapcsolatai révén elérte, hogy megelégedtek a nevek és a helyszín megváltoztatásával, így került a cselekmény a mantuai herceg udvarába. A Rigolettóval Verdi alkotóművészetének csúcsára jutott, ettől kezdve a világ első operaszerzőjének számított. A dalmű első magyar előadása 1852. december 18-án volt a Nemzeti Színházban.

v2_1.jpg

Rigoletto története egyike a legsötétebb, leghátborzongatóbb, legszomorúbb operáknak. A XVI. században játszódik Itáliában, a mantuai herceg udvarában. Az első felvonásban Rigoletto-t, az udvari bolondot megátkozza az egyik általa kifigurázott nemesember. Eközben a csélcsap herceg szemet vet Rigoletto féltve őrzött lányára és magába bolondítja, majd elcsábítja a szerelmes Gildát. Rigoletto bosszút esküszik a herceg ellen és felkér egy bérgyilkost, hogy végezzen vele. A herceget egy városszéli kocsmába csalják, ahol a bérgyilkos húga leitatja a neki megállás nélkül bókoló férfit – ekkor hangzik el az operavilág talán legismertebb áriája, a La donna e mobile (Az asszony ingatag). Eközben Rigoletto kényszeríti Gildát, hogy végignézze mindezt és reménykedik, hogy lánya szerelme elmúlik, amint saját szemével látja a herceg udvarlását. A bérgyilkos és húga titokban megállapodást köt: a nő megsajnálta a herceget, kegyelmet kér számára és meggyőzi bátyját, hogy az első szembejövő idegent öljék meg helyette és adják egy zsákban Rigolettonak. A szerelmes Gilda így feláldozza magát és apja a harmadik felvonás végén szembesül vele, hogy az átok beteljesedett.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 03. 07. www.nembulvar.hu

Yves Montand, a franciák büszkesége

A világhírű francia sanzonénekes és színész, aki oly feledhetetlenül énekelt A hulló falevelekről, tizennyolc éve ősszel, éppen ezen a napon hunyt el.

Yves Montand életében semmi az, aminek látszik. Neve hallatán minden kétséget kizáróan kijelenthetnénk, hogy vérbeli francia. Ám a valóságban Ivo Livi néven látta meg a napvilágot egy toszkán család harmadik gyermekeként 1921. október 13-án. Szülei az olasz fasizmus elől menekültek gyermekeikkel a jobb élet reményében Franciaországba. Szegények lévén Yves már tizenegy éves korától dolgozni kezdett és abbahagyta az iskolát. Sokféle foglalkozást kipróbált, végül gondolt egy merészet és Marseille-be utazott, hogy híres sanzonénekessé váljon.

8_3.jpg

Sikereinek köszönhetően 1944-ben Párizsba utazott, hogy a Moulin Rouge-ban bemutatkozhasson. Itt nem kisebb egyéniség figyelt fel rá, mint az akkor már nagy hírnévnek örvendő Edith Piaf. Mindkét fél részéről szerelem volt első látásra és Piaf nagylelkűen segítette mindenben. Állítólag úgy szoktatta le a férfit marseille-i akcentusáról, hogy ceruzát tett a fogai közé. Montand később így vallott erről az időszakról: „Huszonhárom éves voltam. Ő volt az első igazi szerelmem. Elhitette velem, hogy Isten vagyok.” Tulajdonképpen kapcsolatuk végét is ez jelentette: amikor Montand közel akkora sikereket ért el, mint Piaf, akkor a nő elhagyta. „Minden visszatapsolásod közelebb visz ahhoz, hogy megunj” – vallotta Piaf, aki nem akarta megvárni, hogy meggyűlöljék egymást, csak szép emlékeket szeretett volna Montand-ról.

10_3.jpg

Kapcsolatuk mélységéről Montand visszaemlékezése is árulkodik, amely Piaf 1963-as halála után keletkezett. „Amikor meghalt, a betegágya mellett lehettem. Nem, nem jó a szó: nem meghalt, ez a kis nő egyszerűen elfogyott. Mint a gyertya. Törékeny alkata szinte eltűnt a lepedőben, a zsebkendőnyi ruha alig takart valamit a testéből. Míg látogattam, nem tűnt fel, mennyire "nincs már" Piaf, és amikor meghalt, jöttem rá, miért: a szeme. A szemét kellett látni, és az ember mást nem is nézett rajta. Ezek a hatalmas szemek pótolták a test gyöngeségét, ezek a szemek adták az egész Edithet, és amikor énekelt, nem lehetett nézni mást, csak a szemét. Mindannyian, akik közel álltunk hozzá, belezuhantunk ebbe a tekintetbe, ebbe a hatalmas, barna tükörbe. És amikor lecsukta örökre a szemét, akkor szűnt meg teljesen. Az ágyban már nem feküdt semmi, pár szánalmas kócdarab. Edith a mesélő, a daloló szeme volt Franciaországnak, és kérdéses, tudunk-e még úgy látni, mint ő. Olyan őszintén, mélyről jövően - olyan szerelmesen és tragikusan. A temetésre elindultam, de aztán nem érkeztem meg. Nincs közöm a testéhez. A szeméből kinyíló lelkéhez volt közöm. Azt pedig ott hiába keresem.”

11_2.jpg

Montand volt az első, aki szakított a színpadi öltözködés hagyományaival, az öltönnyel, és a nyakkendővel: ingujjban állt ki a színpadra. Rendkivül sikeres volt, mint sanzonénekes, de hamar kezdte vonzani a film világa is. Franciaország után Amerika filmvásznait is meghódította, akárcsak egy kollegináját, Marilyn Monroe-t. A színésznő, aki ekkoriban Arthur Miller neje volt, úgy nyilatkozott, hogy életében nem találkozott még olyan vonzó férfival, mint Yves Montand, kivéve Marlon Brando-t és talán a férjét.

Rövid románcuk másik szépséghibája, hogy Montand is nős volt, 1951-ben vette feleségül Simone Signoret színésznőt, akivel számtalan filmben együtt játszottak. Monroe-val való afférjáról Simone írt a Már a nosztalgia sem a régi (La nostalgie n'est plus ce qu'elle était) című visszaemlékezésében. Ám ennek ellenére igazi álompárként emlegették őket és Simone haláláig kitartottak egymás mellett. Montand egy fellépés felvételén felejthetetlen szavakkal búcsúztatta szerelmét: „szeretném, ha emlékeznél az együtt töltött napokra, amikor édesebb volt az élet és fényesebb a nap. Most ősz van, hullanak a levelek, tudod, hogy én nem felejtek, mert a levelek csak hullanak, oly fájón…”

9_3.jpg

Montand hatvanhét évesen újranősült és második felesége gyermekkel is megajándékozta. Utolsó éveiben aktívan filmezett, leginkább bűnügyi karaktereket formált meg, de fiatalkorában már megmutatta, hogy igazából minden műfajban otthon van. Éneklésével pedig ki tudta fejezni a francia nép és rajta keresztül az egész világ fájdalmát és örömét, érzékeltetni tudta az élet humoros jeleneteit. Yves Montand 1991. november 9-én hunyt el Senlis-ben, Franciaországban.

A cikk eredeti megjelenése: 2009. 11. 06. www.nembulvar.hu

Az utánozhatatlan Verdi

108 éve ezen a napon halt meg Itália legnagyobb operaszerzője, Giuseppe Verdi. Műveit ma is nagy sikerrel játsszák a világ összes operaházában. Népszerűségének titka talán abban rejlik, hogy az ember legkülönbözőbb érzelmeit képes bemutatni fülbemászó dallamokkal ötvözve.

Verdi 1813. október 10-én született az olaszországi Le Roncole-ben. Paraszti ősöktől származott, édesapja bortermelő és kocsmáros volt. Verdi nem folytatta a családi hagyományt, hanem Milánóban szeretett volna zenét tanulni. Szerény életkörülményei miatt csak barátai segítségével juthatott el a hőn áhított városba, de a zenei konzervatóriumba már nem vették fel. Tanulmányait magánúton folytatta és huszonhat éves korában már a milánói Scala színpadán láthatta első operáját, az Obertot.

Bár az Oberto nem tartozott a korszakalkotó művek közé és csendes sikert aratott, mégis két újabb műre szóló megrendelés hozott az ifjú zeneszerzőnek. Ekkortájt következett be Verdi magánéletének legnagyobb csapása: felesége és két kisgyermeke meghalt. Pár év alkotói válság után megújult erővel tért vissza és Nabucco című operájával elsöprő sikert aratott.

g1_4.jpg

A Nabucco a zsidók babiloni fogságból történő kiszabadulásáról szól, viszont az olasz nézők az akkori aktuális politikai helyzettel azonosították. Verdi egy csapásra a forradalmi hangulat jelképévé vált, az egész ország kívülről fújta a rabszolga-kórus dalát. Később Verdi maga is bekapcsolódott a politikába és az első nemzeti parlament tagja lett.

Verdi alkotói csúcspontját az 1850-es években érte el, világhírnévre is ekkortájt tett szert. Victor Hugo A király mulat című drámája alapján készült Rigoletto jelenleg is az egyik legnépszerűbb operája. A mantuai herceg La donna e mobile (Az asszony ingatag) kezdetű áriája igazi slágerré vált: a nem operarajongóknak is egyből beugrik a dallama a mai napig.

A Traviata is ebben az alkotói korszakban keletkezett. Ifjabb Alexandre Dumas A kaméliás hölgy című regényét szinte megjelenésekor elkezdte átdolgozni Verdi, annyira megtetszett neki a keserédes, romantikus történet. (Egy kis kitekintésként megjegyezném, hogy szintén e témát dolgozza fel a 2001-es Moulin Rouge című Oscar-díjas, zenés film). A Traviata első bemutatója az elhamarkodott szereposztás miatt bukás volt, de miután Verdi kissé átalakította színpadi alkalmazását, egyből világsiker lett.

g2_3.jpg

1871-ben a Szuezi-csatorna megnyitásának ünnepségére készült a szintén népszerű Aida. Ezután tizenhat évnyi hallgatás következett. Verdi művei színpadra alkalmazásával foglalkozott és Európa egyik városából a másikba utazott. Hetvenöt éves elmúlott már, amikor Shakespeare művei alapján megírta az Otellot és a Falstaffot, úgymond pályafutása megkoronázásaként. Verdi nyolcvannyolc éves korában Milánóban hunyt el.

Hosszú élete során mérhetetlen vagyont gyűjtött, ő mégis egyszerűen élt. Bevételeinek nagy részét az éhezők szenvedéseinek enyhítésére fordította. Mesterműveket alkotott mint fiatalember, mint érett komponista és mint idős zseni. Életműve utánozhatatlan, rajta kívül senkinek nem sikerült még ilyen mennyiségű, minőségű és ennyire népszerű operákat írni.

A cikk eredeti megjelenése: 2012. 01. 27. www.nembulvar.hu

Batman Superman ellen

Batman úgy érzi, hogy Supermant már senki sem korlátozza, nem törődik a civil áldozatokkal sem, miközben istent játszik. Supermant bosszantja, hogy Batman az igazságosztó szerepét veszi magára, és izzó denevér mintával billogozza meg a bűnözőket. Ám miközben főhőseink az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés árnyéka vetül a világra.

Ha komolyabban belegondolunk, a szuperhősös mozikban az aktuális politikai kérdések adják a történetek mozgatórugóját. Például Vasember az afganisztáni háborúból profitáló fegyverkereskedő volt, Amerika Kapitány egy világméretű lehallgatási botrányt leplezett le, korábban pedig Batman terroristákat üldözött, akik félelemben tartották a lakosságot. A mostani film arról mesél, hogy milyen következményekkel jár a terrorizmus elleni harc. Mint a kezdő képsorokból is kitűnik, Batman szembesül vele, hogy milyen mértékű nyomorúságot eredményez a hétköznapi emberek életében, amikor a szuperhatalmak egymásnak feszülnek. Mit tehet meg az, aki ekkora erővel bír? Érvényesek-e rá a morális kategóriák? Ebből a szempontból igazán izgalmasnak hangzik a témafelvetés – de még ne tapsoljunk előre.

2_11.jpg

A rendező, Zack Snyder nevéhez olyan igényesen kivitelezett képregényes kasszasikerek fűződnek, mint a 300, a Watchmen: Az őrzők, vagy Az acélember. Ráadásul Christopher Nolan Batman-trilógiája is igen magasra tette lécet, kultikusat alkotott a műfajban, hiszen olyan mélységet adott ennek a képzelt világnak, amit előtte még senki. Mi több, óriási felháborodást keltett az is, amikor nyilvánosságra hozták, hogy a sokak által tehetségtelen színésznek tartott Ben Affleck alakítja a Denevérembert. Tehát három frontról is nagy elvárások övezték az alkotást, a legérdekesebb pedig az, hogy végül melyik alappillér bírta ki a nyomást – mert sajnos csak egynek sikerült.

4_11.jpg

Snyder alkotása túlzásokba fulladt: a képi világ túlzottan sötét, a történet túlzottan felszínes, az akció túl sok mindent szorít háttérbe, a párbeszédek pedig egyenesen tragikusak. A két és fél órás film első felében nem látunk mást, mint nagyranőtt kisfiúk kakaskodását, olyan baljóslatú mondatok kíséretében, mint „Tudsz vérezni? Mert majd fogsz!”. Superman mindezt az alázást olyan arckifejezéssel tűri, mintha citromba harapott volna, Batman fogcsikorgatásához mérhető alakításokat pedig dél-amerikai sorozatokban láthatunk. Ám meglepő módon valaki még az ő színészi teljesítményüket is alulmúlja: a Lex Luthort alakító Jesse Eisenberg. Amikor először megjelent a vásznon, komolyan elgondolkodtatott, hogy ez most baromi jó, vagy förtelmesen rossz – aztán hamar az utóbbi felé billent a mérleg. Teljesen Jokeresre vette a figurát, ami viszont abszolút nem olyan természetesen jön neki, mint anno Heath Ledgernek: Eisenberg vállalhatatlanul túljátssza a szerepet és végtelenül idegesítővé vált.

1_14.jpg

Viszont amitől a leginkább tartottak a rajongók, az sült el a legjobban. Ugyanis mindenféle túlzás nélkül kijelenthető, hogy Ben Affleck jól hozza a karaktert. Ráadásul a történt leginkább Batman nézőpontjával azonosul, jobban szimpatizálunk vele, mint a másik főhőssel, hiszen Superman ebben az alkotásban leginkább egy lelketlen gyilkosnak tűnik. Egyértelműen felkelti a kíváncsiságot és teljesen reálisnak tűnik az az elképzelés, hogy Affleck egy önálló Batman filmet is elvinne a hátán. Egyébként a Denevérembert immár harmadik alkalommal alakítja egy Oscar-díjas színész (George Clooney és Christian Bale után), és Affleck a legidősebb mindegyik korábbi megformáló közül, aki magára öltötte a fekete jelmezt.

3_9.jpg

A Batman Superman ellen az első olyan mű, amelyben a Denevérembert 3D-ben láthatjuk (habár ez már a tízedik alkalom, amikor felbukkan a vásznon). Ezelőtt Superman viszont már tizenötször mutatkozott be széles vásznon, és ő már több dimenzióban is meglebegtette palástját. Kétség nem fér hozzá, hogy mostani összecsapásuk az utóbbi évek leglátványosabb vizuális orgiája – viszont a kevesebb több lett volna. Mindennek ellenére az a legviccesebb az egész filmmel kapcsolatban, hogy bármennyi hibája is van, mégis működik. Nem lehet nem élvezni és kifejezetten szórakoztató – habár legjobban akkor lehet nevetni rajta, amikor az eredeti szándék szerint inkább ámuldoznunk kellene.

 

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice)

amerikai akciófilm, 151 perc, 2016 (16)

Főszereplők: Ben Affleck, Henry Cavill, Jesse Eisenberg, Amy Adams, Jeremy Irons

Rendező: Zack Snyder

A cikk eredeti megjelenése

Bolygó Hollandi legendája

Több mint másfél évszázada mutatták be Wagner első jelentős operáját, a Bolygó Hollandit. Az elátkozott tengerésznek és kísértethajójának hátborzongató története évszázadokon keresztül tartotta rettegésben a matrózokat, és a legenda a mai napig él a misztikumra fogékonyabb tengerészek között.

Az egyik legenda szerint a XVII. században élt holland kapitány, egyszer a Jóreménység foka körül nagy viharba keveredett. Ahelyett, hogy segítséget kért volna az égiektől, becsvágyóan megesküdött, történjék bármi, ő beviszi a hajót az öbölbe. „Ha nem tartanám meg a szavamat, legyek örökre átkozott” – mondta, és ezzel kihívta maga ellen a balsorsot. A hajó ezután neki ütközött egy sziklának és elsüllyedt. A hollandi pedig örök hajózásra ítéltetett. Egy másik legenda szerint egy istentelenségről hírhedt holland, Van Straaten kapitány volt az elátkozott bolygó hollandi, aki nagypénteken, ahelyett, hogy a templomban bűnbánatot tartott volna, az istent káromolta, miközben hajójával, kifutott a kikötőből. Ezért ítéletnapig a tengeren kell bolyongania. Nem szállhat sosem végleg partra, hogy megnyugvást találjon. Az átok alól csak egy lány halálig tartó hű szerelme oldhatja fel.

4_12.jpg

A kísértethajó megjelenése a babona szerint rossz ómen, közelgő szerencsétlenség előjele a vele találkozók számára. Akik látták, úgy írták le, hogy a hajótest bal oldalán vörös lámpák égnek, az árbocon kalózlobogó leng, a parancsnoki hídon időről-időre sátáni kacajra fakad a hollandi, a fedélzetről pedig szenvedő emberek jajveszékelését hallani. A hajó hirtelen, a semmiből bukkan elő, alig lehet elkerülni az ütközést. A jelenséget kísérteties derengés veszi körül, aztán amilyen gyorsan feltűnik, úgy el is tűnik. A közelébe érve, a fedélzetéről szenvedő emberek kiabálását lehetett hallani. Sokan látták a hajón a kapitányt is, amint vörösen izzottak a szemei, és hosszú, loboncos ősz haja lobogott a szélben. A babona szerint a vészjósló jelenség a Jóreménység foka körül fordult elő leggyakrabban. Ezért a tengerészek inkább lementek a hajótestbe, amíg a félelmetes környéken hajóztak, és aki tehette, átaludta ezt az időt. Azok közül ugyanis, akik megpillantották az elátkozott vízi járművet, sokakat baleset ért, másoknak az otthon maradt szeretteivel történt valami szörnyűség.

Richard Wagner egy alkalommal Norvégia partjai előtt hajózott, amikor a hajó, amin utazott, óriási viharba került. A háborgó tenger és a riasztó sziklafalak látványának köszönhetően a bolygó hollandi története, amelyről korábban már hallott, életre kelt a képzeletében. Olyannyira megragadta fantáziáját, hogy a kalandos út után Párizsba érkezve azonnal nekilátott az opera megírásának, forrása egy Heine-írásban szereplő monda volt. A darabot 1843. január 2-án Drezdában mutatták be. A története a következő:

Daland, norvég hajós hajója a vihar elől a hazai partok közelében keres menedéket. Ugyanott köt ki egy titokzatos hajó is. Kapitányát, a hollandit átok sújtja: a tengeren kell bolyongania, s csak hétévenként szállhat partra, mindaddig, amíg egy nőre nem talál, aki örökre hű marad hozzá. Mikor Daland beszél neki a lányáról, Sentáról, felcsillan benne a remény, s feleségül kéri a lányt. Az idegen gazdagsága láttán Daland beleegyezik a házasságba. Senta sejti az idegen titkát, s hajlandó nőül menni hozzá. Mindenki az esküvőre készül. Erik, a vadász azonban - aki régóta szereti Sentát - vissza akarja tartani e különös házasságtól, s kéri, maradjon hű hozzá. A hollandi meghallja ezt, s kétségbeesve távozik, hogy folytassa reménytelen útját a tengeren. Senta hiába akarja tartóztatni, ezért, amikor a hajó kifut, a vízbe veti magát. A holtáig hű nő szerelme megtöri az átkot: a hollandi hajója megsemmisül, bolyongása véget ér.

3_10.jpg

A Bolygó Hollandi alakja eredetileg a holland nép képzeletének szülötte, személye az élet viharai közepette a megnyugvás iránti vágyat jelképezi. A Bolygó Hollandi által szimbolizált érzés azonban nem egyedülálló a mítoszok világában, más népeknél is megjelent a bolyongó utazó alakja. A görögök rokonlélek nemzeti vándorát Odüsszeusznak hívják.

A cikk eredeti megjelenése: 2010. 01. 02. www.nembulvar.hu

A szoba

Az ötéves Jack számára egy szoba jelenti a világot. Itt született, azóta itt él anyukájával, sehol máshol nem járt még – de nem is vágyik többre ennél a kilenc négyzetméternél. Azonban az ötödik születésnapja alapjában véve rengeti meg elképzeléseit az univerzumról: édesanyja közli vele, hogy a falakon túl is van élet, amit ideje lenne Jacknek is látnia.

Ekképp foglalhatnánk össze a film alaptörténetét egy kisfiú szemszögéből. Azonban a valóság, amelytől Joy próbálta eddig megóvni gyermekét, sokkal borzalmasabb: hét évvel ezelőtt egy beteg kiskutya ürügyén elcsaltak egy kislányt az iskolából hazafelé menet – aki azóta ebben a pincében él. A fogvatartója szinte majdnem minden este meglátogatja, hogy ellássa a legalapvetőbb eszközökkel a túléléshez, cserébe viszont szexuális fizetséget vár el tőle. Joy még nem adta fel a szabadság reményét, azonban már magának óhajtja ezt, hanem élete új értelmének, kisfiának kíván jobb sorsot.

5_4.jpg

A szoba Emma Donoghue azonos című bestsellere alapján készült – és maga a szerző lett a forgatókönyv írója, így nem is kérdés, hogy vajon hű marad-e a filmváltozat az írott verzióhoz. Az alapjában véve kitalált történet egy valós eseményből merítkezett: 2008-ban látott napvilágot az a rettenetes bűntény, miszerint az osztrák Josef Fritzl (aki azóta az „amstetteni rém” néven híresült el) 24 éven át tartotta fogva lányát egy pincében és hét gyermekük született. Donoghue elmondta, hogy a lehető legkevesebb tényét akarta átvenni a valós borzalmaknak, és a könyvéhez képest egy alapvető változtatást eszközölt: nem a kisfiú szemén keresztül meséli el a történetet, hanem a néző nagyrészt objektív megfigyelőként láthatja a cselekményt. Így a mű némiképp az 1997-es Az élet szép című dráma fogalmazásmódjához közelíti: a felnőtt szereplők és befogadók számára azonnal érthető trauma tiszta, gyermeki szemszögön való átszűréseként jelenik meg. Az alkotás legnagyobb érdeme az, hogy nem arról szól, hogy valami beteg állat hogyan kínozza a fogvatartott nőt és gyermekét, hanem arról, hogy egy ötéves kisfiú hogyan éli meg ezt az egész helyzetet teljesen természetesnek, hogy mennyire szoros tud lenni egy anya és fia közti kapcsolat. 

6_3.jpg

Olcsó húzás lett volna annyival letudni a filmet, hogy a végén anyának és fiának sikerül megszöknie. Erre gyakorlatilag már a film közepén sor kerül. Az addig vezető képsorok a legerősebbek, hiszen láthatjuk, milyen a gyermek szemszögéből ráébredni, hogy az egész eddigi élete hazugság, és tényleg létezik egy hatalmas világ a szobán kívül. Az egész lelki horrorba mégis belefért egy gyönyörű, felejthetetlen jelenet, amikor a kis Jack életében először meglátta a türkizkék eget.

A nézők csak egy kis szeletét kapják meg annak, milyen érzés lehetett az anya számára egy szerszámos kamrából átalakított szobában leélni hét évet, valamint az az egész életen át kísértő belső konfliktus, hogy a fiúban, az erőszakoló vére kering. Egy ilyen traumát, amit Joy átélt, soha nem lehet teljesen feldolgozni. Az igazi küzdelem a szabadulás után indul: Joy számára az élet fonalának felvétele, Jack számára a végtelen új inger kezelése (például megindító látni, hogy az olyan alapvető dolgok, mint a lépcsőzés, számára mennyire újszerűen hatnak), a család részéről pedig az elfogadás folyamata. Lenny Abrahamson rendező folyékonyan illesztette egymásba a két radikálisan eltérő történetet, és hatásvadász elemek használata nélkül sokkol.

7_3.jpg

A trauma nézői átélése természetesen lehetetlen lenne a pazar drámai alakítások nélkül. Brie Larson arcának minden rezdülése beszédes a film folyamán. Szívbemarkolóan hozza a felfoghatatlan lelki terhekkel megbirkózni próbáló, majd később összeroppanó fiatal lány és a gyermekét minden elé helyező anya karakterét. A szobát négy kategóriában jelölték Oscar-díjra, esélyes legjobb filmként, rendezőként, adaptált forgatókönyvként, illetve női főszereplőként beírni magát a mozgóképek történelmébe.

Persze mindig akadnak hiányosságok is. A kisfiú nézőpontja nagyszerű lehetőségeket adott a műnek, de hiányzott, hogy szinte semmit sem tudtunk meg a fogvatartó életéről és arról, hogy mi történt vele, miután sikerült a szökés. Ezentúl szívesen megnéztem volna azt is, ahogyan Joy próbálja felvenni a kapcsolatot egykori barátaival, vagy elmegy befejezni a tanulmányait – hiszen régi fényképeket nézegetve felcsillant ennek lehetősége is a film közben.

8_2.jpg

Ezen ismertető után jogosan gondolhatnánk azt, hogy „úristen, itt egy újabb borzasztó dráma, amitől még az életkedvem is elmegy…” Azonban, ha mégis rászánjuk magunkat, hogy megnézzük A szobát, igazi meglepetés ér majd bennünket: ritkán látni egy ennyire életigenlő történetet! Már a főbb paraméterek is azt sugallják, hogy másról van szó: itt a hangsúly nem a fogvatartó és fogvatartott viszonyára tevődik, hanem a foglyul ejtett és fogságban született, azaz anya és fia kapcsolatáról szól. Nem állít annál kevesebbet, hogy ugyan az emberi lelket meg lehet törni, de a szülő és gyermeke kapcsolatát semmi sem szakíthatja szét.

 

A szoba (Room)

ír-kanadai filmdráma, 118 perc, 2015 (16)

Főszereplők: Brie Larson, Jacob Tremblay

Rendező: Lenny Abrahamson

A cikk eredeti megjelenése

süti beállítások módosítása