Kultúra minden mennyiségben

KultúrSokk

KultúrSokk

Vikingek – fikció vagy valóság?

2023. január 28. - Péntek Tünde

Újra divatba jöttek a vikingek: egymást érik a különböző sorozatok és filmek, melyek a harcos északi népség véresebbnél véresebb tetteit, legnagyobb alakjait és különleges életvitelét mutatják be. Azonban nem árt tudni, hogy a vikingek történetét jellemzően nem saját írásbeli feljegyzéseikből, hanem sagákból és más kortárs kultúrák elmondásai alapján ismerjük – így sok-sok fikciós elemmel szembesülhetünk még a leghitelesebbnek tűnő alkotás esetében is.

782447.jpg

Kétség sem fér hozzá, hogy a History Channel sorozata hozta vissza a köztudatba a viking kultúrát és egyúttal lavinát indított el a filmiparban, hiszen óriási kereslet mutatkozik a téma iránt azóta is. Maga az alapszéria is szép kort élt meg, 6 évad és 89 epizód során igencsak hosszú utat járt be. Megismerjük a családjával egyszerű farmer életet élő, ám igen ambiciózus álmokat dédelgető Ragnar Lothbrokot, aki elsőként hajózik el Angliába és később nem csupán az ő felemelkedését és hőstetteit élhetjük át, hanem fiaiét is.

796728.jpg

A sorozat kiindulópontját is az adja, hogy Ragnar a többi vikinghez képest nagyobb álmokat dédelget, olyan jövőt akart teremteni családja és népe számára, amelynek köszönhetően nemzedékekkel később is emlegetni fogják a nevüket. A legendás vikinget alakító Travis Fimmelnek köszönhetően nemcsak ambícióiban, de tekintélyében is felér Ragnar Lothbrok a saját nagyságához: szuggesztív játéka révén minden rezdülésével, egyetlen megszólalás nélkül is képes elérni, hogy minden szempár rá szegeződjön. Nem véletlenül vált ő a sorozat motorjává, ez pedig tulajdonképpen egyszerre áldás és átok. Áldás, mivel évadokon keresztül követhetjük a sorsát, ahogyan formálódnak a vágyai, a világnézete, a személyisége. Egy végtelenül komplex karakter rajzolódik ki előttünk, aki mellett egy-két kivételtől eltekintve mindenki másodhegedűsnek hat. És ez egyben átok is, hiszen Ragnar neve gyakorlatilag összeforr a Vikingekével, nem kis kihívássá téve a staféta átadását fiainak.

01_68.jpg

Ragnar fiainak története lehetett volna ugyanolyan, sőt talán sokkal érdekesebb is, mint az apjuké, csakhogy az egymástól olykor távol játszódó szálakra a mellékszereplők sokaságával egyszerűen nem jut érdemi idő. Hiába szerveződnek erős konfliktusok egyes karakterek köré, vagy jönnek fel izgalmasnak tűnő szálak, ha a kibontásuk összecsapottra vagy éppen feleslegesen túlnyújtottra sikeredik. Ám még így is, a Vikingek felemás utolsó évadjaiban is ugyanúgy akadnak meglepő fordulatok, jól megkomponált jelenetek, és nem lehetett elmenni azon apró, hétköznapi kulturális szokások mellett sem, amiket belecsempésznek minden egyes epizódba.

14_59.jpg

Egy kisebb regényt lehetne még írni a Vikingekről, a különböző szimbólumokról, tematikákról, karakterekről és cselekményvezetésről, de talán sokkal érdekesebb arról ejteni néhány szót, hogy mennyire valódi mindez. Hiszen számos néző fejében él az az elképzelés, miszerint a széria a lehető legkorhűbben próbálja bemutatni a viking életformát és történelmet, ráadásul az autentikusságot a sorozat készítői is igyekeznek hangsúlyozni. Azonban, ha részletesebben is megvizsgáljuk a képernyőn látottakat, kiderül, hogy a történelmi hitelesség hagy némi kívánnivalót maga után.

08_52.jpg

Kezdjük a sort Ragnar Lothbrokkal! Tudniillik létezése valójában máig nem bizonyított, alakja a legendák homályába vész: a sagák szerint egy viking hős volt, aki Franciaországba és Angliába indított fosztogató hadjáratokat. A sorozatban ott van például 793-ban a lindisfarnei kolostor kifosztásánál és 845-ben Párizs ostrománál. Igaz, mindkét esemény megtörtént a valóságban is, de legalább hetven-, ha nem nyolcvanévesnek kellett volna lennie a második helyszínen – ami, valljuk be, nem túl életszerű. Egyes történészek szerint a később élt középkori szerzők alkották meg Ragnar figuráját több híres uralkodó és hadvezér személyének összeolvasztásával.

13_66.jpg

Az izlandi sagák úgy mesélnek Ragnarról, hogy „ő volt a legmagasabb és legjóképűbb férfi, akit emberi szem valaha látott.” Először megölte a sárkányt, amelyik az östergötlandi jarl lányát, Thora Borgarhjortot őrizte, így ő lett az első felesége. A sárkánnyal vívott harc előtt kátránnyal és homokkal kente be a szőrnadrágját, hogy az ne tudja mérgét a lábára köpni, teste többi részét pedig pajzsával védte. Emiatt kapta Ragnar a ragadványnevét, ugyanis a Lothbrok magyarra fordítva "szőrösnadrágút" jelent. Egy másik saga szerint viszont a Vikingek sorozatból is ismert Lagertha harcosnő volt az első felesége – azonban abban minden legenda egyhangúan fogalmaz, hogy a Vikingek szériában második feleségként ábrázolt Aslaug az édesanyja Vasbordájú Björnnek, akárcsak Csonttalan Ivarnak, Kígyószemű Sigurdnak és Fehéringes Halfdannak (Hvitserk). A sagák szerint Ragnarnak több házasságon kívül született gyermeke is volt, köztük Ubbe, akit nem Aslaug fiának tulajdonítanak, mint a sorozatban.

10_94.jpg

A Vikingek karaktereinél maradva ugyancsak túlzó ötlet volt Ragnar testvérének ábrázolása. Azt nem lehet tudni, hogy az első normann herceg, akit valóban Rollónak hívtak, dán vagy norvég viking volt-e, de az biztos, hogy nem volt Ragnar rokona és a 10. században adta át neki Együgyű Károly a hercegséget, azért cserébe, hogy felvegye a vikingekkel a harcot.

09_50.jpg

A sorozat másik kedvelt alakja, Floki, szintén valóságos személy. Floki Vilgerson nevét azért őrizte meg az utókor, mert ő volt az a bátor viking, aki a jeges óceánt átszelve felfedezte Izlandot és letelepedett a szigeten. Habár a sorozatban szereplő Floki szintén eljutott a tűz és jég országába, de a karakter alapvetően csak a forgatókönyv-írók fantáziájának köszönhető.

05_62.jpg

Külön bekezdést érdemes szentelni Csonttalan Ivarnak is, akinek tetteit habár nagyrészt pontosan ábrázolják, de fontos kiemelni, hogy nem ölte meg testvérét, Kígyószemű Sigurdot. Illetve kutatások bizonyítják azt is, hogy neve feltehetően csupán túlzott magasságára és atletikus testi adottságaira utal, illetve arra, hogy egyetlen csontja sem volt már teljesen ép köszönhetően a közelharcban, pajzsfalban elszenvedett csonttöréseknek. Tehát nem született testi fogyatékossággal és nem szenvedett üvegcsontúságban, mint a széria szerint.

07_59.jpg

A sorozatból megismerhetjük Széphajú Haraldot, aki szövetséget köt Ragnarral, hogy vele tarthasson kalandozásai során. Harald fő célja ezzel szemben mindig is az volt, hogy az egyesített Norvégia királya legyen – így joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy ha országa trónjára vágyik, akkor miért ment volna el frank földre, majd később a Földközi-tenger partvidékére hadakozni. Emellett a valóságban nem harcmezőn halt meg és nem is utód nélkül: hat feleségétől és két ágyasától 23 gyermeke született, 81 éves korában, 933-ban otthonában ágyban és párnák között hunyt el.

04_67.jpg

A karakterek után beszéljünk kicsit Ragnar városáról, Kattegatról. Ugyanis a viking korból ilyen nevű településről nem létezik említés semmilyen fennmaradt dokumentumban sem. Kattegat a valóságban a Dániát Svédországtól elválasztó tengerszoros elnevezése, eredetileg „macskakaput” jelent. Szintén nem felel meg a valóságnak,amikor a sorozat nyitó részéből kiderül, hogy a Kattegatban élők nem tudnak az Északi-tenger nyugati végénél elterülő Anglia létezéséről (vagy legalábbis bizonytalanok benne), s ezért a Baltikum irányába vezetendő katonai akciót támogatnak inkább. Történelmi és földrajzi ismereteinkből kiindulva ezzel kapcsolatban azonban több probléma is felmerül. Egyrészt a Baltikum és a Brit-szigetek Dániától körülbelül ugyanolyan távolságra helyezkednek el, másrészt Anglia és Skandinávia lakosai között már a késő római kortól kezdve igen szorosak voltak a kereskedelmi kapcsolatok, mi több, az angolszászok ősei is Dániából vándoroltak át a Brit-szigetekre az 5. században.

06_60.jpg

Régészeti szempontból is akadnak igen nehezen magyarázható dolgok a sorozatban. Például gondok vannak a kosztümökkel és a fegyverekkel. Míg az utóbbiak között időnkét valóban felbukkannak régészeti leletek hiteles másolatai (egyes kardok, pajzsok stb.), de a főbb szereplők fejét jellemzően semmi sem védi – ami nem felel meg a valóságnak. Amikor néha mégis láthatunk fejvédőket, azokat a vikingek ellenségei, az angolszász és frank katonák hordják. Igaz, a nyugat-európai királyságok fejlettebb és szervezettebb hadseregekkel rendelkeztek akkortájt, az azonban teljességgel hiteltelen, hogy az angolszászok zöme egy közel hatszáz évvel később, a 16. században megjelent tarajos, úgynevezett burgonet típusú sisakot visel.

880285.jpg

Különösen kidomborodik az autentikusság kérdése a szereplők ruházatával kapcsolatban, a kosztümök döntő többsége ugyanis kétségtelenül a fantázia szüleménye. Több forrás alapján egészen precíz képet lehet alkotni arról, hogy a 8–9. századi Skandinávia lakói valójában milyen ruhákat hordtak. Ehhez képest a sorozatban időnként olyan ruhaköltemények is felbukkannak, amelyeket manapság talán egy-egy divatbemutatón lehetne csak elképzelni, de bő ezer évvel ezelőtt senki sem hordott ilyeneket. Például a szereplők kreált harci öltözékei nem sok védelmi értékkel bírnak: Ragnar egyfajta ujjatlan bőrmellényt hord, melyre ötletszerűen vannak különálló fémkarikák erősítve; Floki, a hajóács pedig a csatajeleneteknél egy vékony bőrszíjakból fonott öltözéket visel. Egy viking hadvezér felszerelése a valóságban teljesen más lehetett: összefüggő, egymásba kapcsolódó, szegecselt láncszemekből álló páncélinget hordhatott, vaslemezekből álló, fémpántokkal összefogott sisakkal kiegészítve.

02_64.jpg

Összességében viszont elmondható, hogy a Vikingek sorozatban teljesen helytálló, hogy a harcosok Angliában, Észak-Franciaországban és a Földközi-tenger vidékén fosztogattak, és kis túlzással a fél világot behajózták fejlett vitorlázási és navigációs képességeik révén. A társadalmi struktúra ábrázolása is teljesen hiteles (rabszolgák, szabad emberek, arisztokrácia), akárcsak a többistenhitű vallás. Ahogy azt a sorozatból is megtudjuk, a vikingek úgy tartották, hogy a csatában elesett harcosok eljutnak a Valhallába, az istenek csarnokába, ezért dicsőség volt számukra a halál. A vikingek azt is hitték, hogy az isteneik alakváltoztató képességgel rendelkeznek, holló, bagoly vagy farkas képében is megjelenhetnek – ezért ezek az állatok különös jelentőséggel bírnak, amikor a sorozatban visszatérő elemként, rendszeresen felbukkannak. Alapvetően rendkívül precíz és részletgazdag a viking kultúra ábrázolása az egész szériában.

12_82.jpg

Tehát a sorozatból nem érdemes részletesebb történelmi ismereteket szerezni, és habár a korai évadok átlagon felüli színvonalához csak ritkán tud felérni a széria második fele, akit érdekel az északi mitológia és kultúra, biztosan örömét leli a Vikingekben. Ha pedig valakinek még utána is hiányérzete támadna, már két évad megtekinthető a Vikingek: Valhalla című sorozatból, amely 100 évvel az eredeti széria eseményei után játszódik – de az már egy másik bejegyzés témája, hogy történelmileg hitelesebbre sikerült-e elődjénél…

873120.jpg

Colleen Hoover: It Ends with Us – Velünk véget ér

Aki szokott könyvesboltokban bolyongani vagy olvasmányok után kutatni webáruházakban, minden bizonnyal látta már ezt a szép lilás, rózsaszínes borítójú könyvet, amelyről elsőre akár azt is hihetnénk, hogy angol nyelvű romantikus lányregény. Nos, közel sem azt kapjuk, amire számítani lehet ránézésre, hanem az utóbbi évek legnagyobb meglepetését.

colleen-hoover-velunk-veget-er-konyv-libri-magazin-cikk-1024x640.jpg

Persze, ha elolvassuk a hátoldalon a tartalmat, a kép egyből árnyaltabbá válhat. „Néha az okozza a legtöbb fájdalmat, aki szeret. Lilynek nem ment mindig könnyen a sora, de annál keményebben dolgozott, hogy olyan életet élhessen, amilyenre vágyik. Elhagyta a Maine állambeli kisvárost, ahol felnőtt; egyetemet végzett, és Bostonba költözött, ahol saját vállalkozásba kezdett. Amikor szikrázni kezd a levegő közte és a jóképű idegsebész, Ryle Kincaid között, Lily életében hirtelen minden túl szép lesz ahhoz, hogy igaz legyen. …Ebben a merész és mélyen személyes regényben Colleen Hoover szívszorongató történetet tár elénk, ami új, izgalmas utakra vezeti őt magát mint írót is. A Velünk véget ér felejthetetlen mese a szerelemről, amiért nagy árat kell fizetni.”

4194926_5.jpg

Sőt, a regény kezdetén az ajánlás is egészen beszédes és egyben elgondolkodtató. „Apámnak, aki mindent megtett, hogy ne mutassa a legrosszabb oldalát. És anyámnak, aki mindent megtett, hogy ne lássuk apánk legrosszabb oldalát.” Ennek ellenére a Velünk véget ér mégis pontosan úgy indul, ahogyan a romantikus könyvek szoktak: adott egy nagy találkozás, amelyből azonnal vonzalom szökken szárba és az olvasó előtt a kétség szikrája sem merül fel, hogy ez a két szereplő előbb vagy utóbb, de mindenképpen beteljesíti szerelmüket. Habár érezhető, hogy Lily és Ryle egyaránt hordoz sebhelyeket a múltból, mégis kifejezetten könnyeden és szépen indul kettejük románca. Tulajdonképpen pontosan úgy, mint a mesékben. Aztán egyszer csak megérkezik a drámai fordulat, amely alaposan képen törli az olvasót – és Lily-t egyaránt.

Ugyanis a regény egyik meghatározó témája a családon belüli erőszak. Vitathatatlanul érzékeny és előítéletekkel teli témakör ez, hiszen mindig felmerül a kérdés, hogy egyesek miért nem képesek kilépni egy bántalmazó kapcsolatból. Miért hagyják súlyos tettlegességig fajulni a dolgokat? Miért nem menekülnek már az első utaló jelnél, az első ütésnél? Maga a főszereplő, Lily sem érti, miért nem képes rá. „Kívülállóként könnyű azt hinni, hogy mi gondolkodás nélkül odébbállnánk, ha valaki rosszul bánna velünk. Könnyű kijelenteni, hogy nem tudnánk szeretni valakit, aki bánt bennünket, ha közben nem mi vagyunk szerelmesek abba az emberbe." – olvashatjuk a könyvben.

3162694b-6e31-47b9-bfad-25386413f5c4-cf63473c-3a6f-4633-a72d-d1873ba5e7a4.jpg

Colleen Hoover kiváló regényének a titka, hogy képes borzasztó témákat gyönyörű írásmóddal, gondolatokkal és érzelmekkel tálalni – ebből eredően hat műve elementáris erővel, felkavaróan. Nem bírjuk letenni a könyvet, a fejünkbe férkőzik a sztori, szinte teljesen átérezhetőek a szereplők vívódásai és érzései. Még akkor is, ha az olvasó nem feltétlenül élt át hasonlót. A szerző viszont annál inkább. Az utószóból kiderül, hogy a könyveleji ajánlás sem véletlen, saját életéből merített tapasztalatait dolgozta fel e könyvben az írónő. „Attól, hogy valaki bánt bennünket, még nem szűnünk meg csak úgy szeretni. Nem az illető cselekedetei fájnak a legjobban, hanem a szeretet. Ha a tettek mögött nem lenne ott a szeretet, akkor kicsit könnyebb lenne elviselni a fájdalmat." – állítja Colleen Hoover a regényében.

c6b02cc58960f370ba837c6e16dd6367.jpg

Azt hiszem, a Velünk véget érre nyugodtan lehet használni az érzelmi hullámvasút kifejezést. Egyszerre szorul össze az olvasó szíve, miközben gyönyörű gondolatokat sorakoztat fel előtte a szerző, mindemellett a humort sem nélkülözi könyv. Sokszor megesik, hogy a könnyedebb műfajok alkotói fel-felvillantanak valamilyen komoly problémát, majd jól elmaszatolják. Colleen Hoover regényében viszont semmilyen maszatolás sincsen, árnyaltan ismerjük meg mindkét oldalról a bántalmazás mikéntjét. Felkavaró és emlékezetes olvasmány, amely cizelláltan mutatja be a bántalmazó és a bántalmazott lelki vívódásait, hiszen semmi sem fekete vagy fehér. Az írónő persze ezt frappánsabban adta szereplői szájába: „Rossz emberek nem léteznek, mind csak emberek vagyunk, akik néha csinálunk rossz dolgokat.” Aki elolvassa a Velünk véget ért, e sorokat biztosan nem fogja egy hamar kiverni a fejéből – akárcsak Lily és Ryle mérgező szerelmét.

minimalist-clean-inspirational-quote-instagram-post-pinterest-pin-1000-_-1500-683x1024.png

Karácsonyi hangulat izlandi módra

Izlandon minden kicsit másképp működik, mint bárhol máshol a világon. Mindentől távol, az óceán közepén sajátos szokások és hagyományok alakultak ki, így talán senki sem lepődik meg, hogy a tűz és jég országában az adventi időszak is meglehetősen „egyedi.” Az izlandi gyerekek már a mai naptól kezdve minden este ajándékot kapnak egészen karácsonyig – csakhogy a Mikulás messziről elkerüli ezt a zord szigetet és rénszarvasok sincsenek. Lássuk csak, mi történik ott fent Északon ezekben a napokban!

03_65.jpg

A karácsonyt jellemzően a szeretet és a béke ünnepeként szoktuk jellemezni, és habár a hangsúly a jóságos karácsonyi szereplőkön van, mint a Jézuska, a Télapó és kedves kísérőik, de akadnak olyan negatív karakterek is a különféle kultúrák karácsonyi folklórjában, mint a Grincs vagy a Krampusz. Izland esete viszont abból a szempontból kifejezetten sajátságos, hogy az ünnepi készülődés során csak bosszantó és gonoszkodó figurák jelennek meg, méghozzá napról napra egyre többen. Kétség sem fér hozzá, a nagyrészt lakhatatlan sziget zord légköre még a karácsonyi hagyományokra is rányomta bélyegét.

00_52.jpgAz eredeti izlandi folkór szerint a hegyekben élt Grýla, a félelmetes trollasszony, akinek 13 fia és egy fekete macskája volt. Úgy tartották, hogy a család karácsony előtt lejön az emberek közé: a rossz gyerekeket Grýla megfőzte az üstjében, a macska megette, akinek nem volt új ruhája és a 13 fiú is ijesztgetett 13 napon keresztül mindenkit, aki nem viselkedett jól az év során. A karácsonyi trollok eredetileg rendbontó gazfickók voltak, akik különböző csínytevésekkel borzolták a kedélyeket éjszakánként karácsony előtt. Folyton riogatták a gyerekeket és a felnőtteket, és minden ehető dolgot megpróbáltak elcsenni, legyen szó kolbászról vagy az ételmaradékról a fazék alján, és a mai napig kérdésként merül fel az ezeken a meséken nevelkedett izlandiakban, ha ajtócsapódást vagy furcsa zajokat hallanak, hogy esetleg trollok lapulnak-e valamelyik sarokban vagy az ágy alatt.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a legendák táptalaját nem varázslatos izlandi élőlények adják, hanem csupán a nevelési célzat.  A felnőtt fantázia meglehetősen gazdag, Izlandon pedig különösképpen, hogy irtózatos történeteket találjon ki a rendetlenkedő gyerekek megregulázására, a kicsik pedig elég hiszékenyek ahhoz, hogy mindezekkel sakkban lehessen tartani őket. Ezek alapján el lehet képzelni azt a motivációt, amivel a kisgyerekek odaültek a felnőttek mellé, hogy segítsenek feldolgozni az őszi gyapjút, amiből karácsonyig az új ruha elkészülhetett. Hiszen aki nem volt fogékony ilyen tevékenységekre, annak nem lett ruhája, azaz egy hatalmas macska martalékává vált karácsonykor…

02_63.jpg

A helyzet odáig fajult, hogy 1746-ban hivatalos keretek között is elrendelték, hogy nem lehet a gyerekeket a tizenhárom karácsonyi rémalakkal ijesztgetni: „Azt a bolond szokást, melyet az országban itt-ott gyakorolnak, nevezetesen, hogy a gyerekeket a karácsonyi fiúkkal és más szellemekkel riogatnak, el kell törölni” (Brian Pilkington – The Yule Lads)

Tehát a legenda az évszázadok alatt sokat szelídült, és napjainkban a trollok már a Mikuláshoz hasonló funkciót töltenek be: ahelyett, hogy gyerekeket rémisztgetnének, inkább ajándékot hoznak nekik. Pontosabban azt csak a jók érdemlik meg, a rosszak csizmájába rothadó krumplit raknak. Tehát december 12-től kezdve az izlandi fiatalok minden este kirakják cipőiket az ablakba, annak reményében, hogy az éjszaka leple alatt eljön egy troll és hoz valamilyen meglepetést.

0000_3.jpg

Egyfajta adventi kalendáriumként is felfogható az izlandi trollok érkezése. Lássuk, melyik este kit üdvözölhetnek a gyerekek furcsa szokásairól híres szigetországban – abban reménykedve, hogy nem rothadó krumplit csempésznek a cipőikbe!

December 12. – Stekkjastaur: kedvence a juhtej, de meglehetősen ügyeletlen, mivel mindkét lába fából van, ezért nagy ramazurit csap, amikor csetlik-botlik, kergetőzik a birkákkal az akolban.

12_81.jpg

December 13. – Giljagaur: neki a tehéntej jelent ellenállhatatlanul ízletes csemegét, ezért árkokban, üregekben lapul meg és onnan várja a megfelelő pillanatot, hogy az istálló kiürüljön és elcsenhesse a frissen megtöltött tejes vödröket.

13_65.jpg

December 14. – Stúfur: testvéreihez képest alacsony, főként konyhai edények ellopásával igyekszik hozzájutni a vacsoramaradékhoz.

14_58.jpg

December 15. – Þvörusleikir: Stúfurral ellentétben ő legmagasabb testvér, viszont alultápláltsága miatt rendkívül vékony. Ennek oka, hogy a sütés-főzéshez használt fakanalakat lopja el, hogy lenyalogathassa azokról a maradékot.

15_44.jpg

December 16. – Pottaskefill: kifejezetten az edényekre, lábasokra szakosodott tolvaj, akinek szintén az ételmaradékok jelentik az igazi jutalmat.

16_34.jpg

December 17. – Askasleikir: ágyak alatt rejtőzve várja, hogy valaki gyanútlanul a földre tegye gőzölgő étellel teli askurját (fedeles edény). A csendben leselkedő troll ekkor csap le, hogy megszerezze magának az ízletes falatokat.

17_27.jpg

December 18. – Hurðaskellir: mind közül a leghangosabb fivér, aki nem besurranó tolvajként vált hírhedtté, hanem éjjeli ajtócsapkodó csibészkedése nyomán.

18_26.jpg

December 19. – Skyrgámur: ő szerfelett odavan a skyrért (helyi, ízesített joghurtszerű tejtermék), és nem rest mindent megtenni azért, hogy hozzájusson kedvencéhez.

19_20.jpg

December 20. – Bjúgnakrækir: a tetőgerendák között rejtőzik, hogy az első adandó alkalommal lecsapjon a felakasztott füstölt kolbászokra.

20_18.jpg

December 21. – Gluggagægir: testvéreivel ellentétben ő nem aprózza el a lopás művészetét egy-egy specialitásra. Az ablakokon leselkedik befelé, hátha meglát bármilyen magára hagyott értéket, amit a megfelelő pillanatban elcsenhet.

21_15.jpg

December 22. – Gáttaþefur: legfontosabb ismertetőjegye az extrém hosszú és széles orra, amely révén szaglása is bőven átlag feletti. És ha már ennyire jól érzi az illatokat, előszeretettel ki is aknázza ezt a képességét a laufabrauð (helyi ünnepi kenyér) felkutatására.

22_14.jpg

December 23. – Ketkrókur: legtöbb bátyjához hasonlóan szintén ételtolvajként tengődik. Különlegessége ugyanakkor az, hogy portyái alkalmával egy kampót használ eszközként a kiszemelt fogások, főként húsfélék eltulajdonítására.

23_15.jpg

December 24. – Kertasníkir: minden kétséget kizáróan az utolsóként érkező testvér ízlése a leginkább meghökkentő: legszívesebben gyertyákat fogyaszt (amik a régi időkben faggyúból készültek, ezért ehetők voltak). Lopódzva követi a gyerekeket, és amint alkalma nyílik rá, elorozza tőlük a számára ínycsiklandó gyertyákat.

24_9.jpg

Szenteste után, január 6-ig a macska és a trollok érkezési sorrendben egyesével visszatérnek a hegyekbe. A tizenharmadik éjjelen a régi hagyományokat követve országszerte hatalmas máglyákat raknak, a gyerekek énekkel, mondókákkal tessékelik vissza a lényeket a barlangjukba, így megünnepelve, hogy végre megszabadultak a kellemetlenkedő trollcsaládtól egy teljes évre.

yulecat2.jpg

Hogyan hangolódjunk az ünnepekre?

Adventi könyvajánló 2.0

Minden házat és kirakatot karácsonyi díszek borítanak, a fényfüzérek ragyognak, fényük meghitten csillog a hóban, és egy jó könyv ilyenkor igazi finomság a léleknek, ideális választás a bekuckózós téli estékre. Egy romantikus regényben legalább is így lenne. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt készítettem egy összeállítást karácsonyi olvasmányokról és igyekeztem mindenféle műfajból szemezgetni. Nos, a tavalyi gyűjtemény idén is aktuális, ha ünnepi témakörű könyveket keresünk, viszont ezúttal hoztam egy újabb csokorral, méghozzá kizárólag szívmelengető, romantikus hangulatú regényeket. Válasszuk kedvünkre valót közülük! :)

christmas-gcb4fb1bbf_1920.jpg

01_66.jpg„I'm dreaming of a white Christmas, just like the ones I used to know…” Talán nem csak olvassuk, hanem gondolatainkba dallamként úszik be az angol nyelvű szöveg, hiszen az egyik legismertebb karácsonyi slágerről van szó, amit novembertől december végéig rongyosra játszanak még ma is a rádiók. Michelle Marly White Christmas című könyvében egy elbűvölő szerelmi történetet mesél el, amellyel egyúttal a híres dal hátterét is az olvasók elé tárja. Irving Berlin, a híres hollywoodi filmek és a Broadway ünnepelt zeneszerzője az 1937. év decemberét Kaliforniában, a családjától távol kénytelen tölteni. A szeretett felesége és a kislányai utáni vágyakozás ülteti le a zongorához, és egy olyan dalt álmodik meg a hóesés varázsolta fehér karácsonyról, amely karácsonyi csodaként vigaszul hat a bánatára. A nevét pedig világszerte híressé teszi.

 

02_62.jpg2003. meghatározó évnek bizonyult a romantikus lelkületű mozirajongók életében, mivel akkor debütált az Igazából szerelem – és azóta sem telik el karácsony nélküle. Jules Wake Hóesés Notting Hillben című könyve pontosan ezt a hangulatot árasztja: nagyon angol, kedves, szívmelengető, havas, karácsonyi olvasmány, ami se nem túl szirupos, se nem túl sótlan és az említett filmen kívül még jó pár másik Hugh Grant-féle romantikus vígjátékot is megidéz. A regény főhőse Viola Smith, aki a Londoni Metropolitan Operatársulat zenekarában brácsázik olyan klasszikus karácsonyi előadásokban mint a Diótörő vagy a Bohémélet, és a főnöke kérésére kénytelen segédkezni az egyik Notting Hill-i iskolában a karácsonyi műsor összeállításában. Nate Williams a megtestesült Grincs: nem lelkesíti a közeledő karácsony gondolata, ám mivel a kislánya, Grace a főszereplő az ünnepi műsorban, beadja a derekát, és segít Violának a szervezésben. Viola és Nate között úgy szikrázik a levegő, mint a parázs a Portobello Road-i piacon a sült gesztenye alatt. És amikor Londonban havazni kezd, Viola és Nate azon kapják magukat, hogy ez a karácsony bizony mindkettőjük életét megváltoztatja.

03_64.jpgLondon után New York sem maradhat ki, ha már filmbe illő karácsonyi helyszínekről van szó. Sarah Morgan Holdfény Manhattan felett című regényében a szereplőkkel karöltve járhatjuk végig a hóesésben a híres sugárutakat és számozott utcákat, amelyek varázslatos ünnepi díszbe öltöztek és tökéletes háttérként szolgálnak egy vérbeli karácsonyi romantikus történethez, amely egy meglehetősen félénk lány és egy igencsak jóvágású orvos között szökken szárba. Harriet Knight végre le akarja győzni a félénkségét, mely egész eddigi életében korlátok közé szorította: elhatározza, decemberben minden egyes napon tesz legalább egyvalamit, amihez ki kell mozdulnia a komfortzónájából. A listára új elem kerül, amikor eddig ismeretlen ügyfél fordul Harrieték kutyasétáltató vállalkozásához: a mogorva dr. Ethan Black és az átmenetileg rábízott, túláradóan energikus spániel, Madi. A lányt váratlanul éri a vonzalom, amely feltámad közte és a doktor között. A férfi megkéri, vállaljon huszonnégy órás kutyafelügyeletet a lakásán – amiből aztán sok minden kisül, ami alaposan kizökkenti Harrietet a komfortzónájából.

04_66.jpgÁm nem mindenki rajong a karácsonyért New Yorkban – még Sarah Morgan szerint sem. Hóvarázs című regénye Vermontba kalauzolja az olvasókat, ahol a hegyek között ugyan cudar hideg időjárás uralkodik, de egy forró csoki és egy megnyerő külsejű üzletember még a világ legmerevebb marketingesének szívét is melegséggel tölti el. Pedig Kayla Green csak egy dolgot szeretne karácsonyra: hogy a szeretet ünnepe mihamarabb véget érjen. A sikeres PR-tanácsadó ugyanis ki nem állhatja a piros masnikba, csillogó üveggömbökbe, fenyőágakba öltözött várost, és a rénszarvasszánon érkező Mikulást nagyjából annyira várja, mint a félévente esedékes látogatást a fogorvosnál. Így aztán kapóra jön neki egy év végi munka, amikor Jackson O'Neil megbízza, hogy találjon ki egy reklámkampányt a családi vállalkozás, a festői környezetben lévő Snow Crystal Sí- és Üdülőközpont számára. Kayla boldogan hagyja ott New York karácsonyi forgatagát abban reménykedve, hogy az isten háta mögötti erdei szállásán egyetlen fényfüzér, karácsonyfa vagy mézeskalács figura sem szúrja majd a szemét. De csalatkoznia kell: már a legelső találkozás az O'Neil famíliával rádöbbenti, hogy Snow Crystal egyáltalán nem az a hely, ahol el lehet bújni a karácsony és a család elől…

05_61.jpgHarmadjára, de nem utolsó sorban csak megemlítenék még egy Sarah Morgan könyvet. A Csoda az 5. sugárúton főhősnője, Eva Jordan mindene a hó, és persze a karácsony. Új megbízása, egy krimiíró lakásának a „karácsonyítása”, csak arra nem számít, hogy a férfi is a lakásban lesz. Megpróbálja széppé varázsolni az ünnepet a mogorva, titokzatos, bár bizsergetően vonzó férfi számára, de a feladat minden, csak nem egyszerű. Ugyanis Lucas Blade utálja a karácsonyt, nem akar karácsonyfát, süteményt és angyalkákat, nem akar ünnepi hangulatot – csak egyet akar: azt, hogy hagyják nyugodtan dolgozni, éppen elég, hogy írói válságban szenved. Egy hatalmas hóvihar miatt azonban kénytelen hosszabb ideig elviselni a szép és bohókás házvezetőnő társaságát, és Lucas arra jön rá, hogy Eva nagyon jó múzsa, ezért elhatározza, hogy felfogadja karácsonyig. Mindez roppant romantikusan hangzik, de… álljunk csak meg egy pillanatra: milyen múzsára lehet szüksége egy krimiírónak? A roppant vicces és letehetetlen karácsonyi regényből mindenre fény derül.

06_59.jpgA karácsony a vidámság és a szeretet ünnepe – de mi van akkor, ha valakit éppen ekkor ért a legnagyobb veszteség, amit csak el lehet képzelni? Milly Johnson Téli láng című könyvében Eve azóta gyűlöli az ünnepeket, mióta a vőlegénye karácsony napján veszítette életét egy afganisztáni bevetésen. Éppen ezért a legkevésbé sem számít arra, hogy kedves, idős nagynénje egy élményparkot hagy rá a végrendeletében, mégpedig olyat, amelynek fő témája épp a karácsony. És nem ez az egyetlen meglepetés: a nagynénje végakarata úgy szól, hogy Eve-nek egy rejtélyes üzlettárssal, Jacques Glace-szal közösen kell vezetnie a parkot. Ki ez a Jacques Glace, és vajon miért vette be Evelyn néni a végrendeletébe? Ám Eve nem retten vissza a kihívástól. Elhatározza, hogy bármi áron sikerre viszi Winterworldöt. Vajon sikerül egyszer s mindenkorra felülkerekednie a karácsony és a mindent eluraló karácsonyi giccs iránti ellenszenvén? És végül sikerül Jacques-nak felolvasztania a lány jéggé fagyott szívét?

07_58.jpgHa pedig szívesen olvasnánk tovább Eve történetét, van folytatás is! Milly Johnson Karácsonyi ​gyermekáldás című könyve három nő sorsán keresztül arra tanít, hogy tárjuk ki az ajtót, ha az élet kopogtat rajta – még akkor is, ha éppen havazik. Eve állapotos, és ettől az egész vidámpark babaváró lázban ég, különösen, hogy a szülés várható időpontja december 25-ére esik. Jacques-kal úgy döntenek, hogy esküvői fogadalmukat is szeretnék megújítani, méghozzá minden létező pompával, ami az első alkalommal hiányzott. Annie Pandoro és férje, Joe egy kis karácsonyi cracker gyár tulajdonosai, sikeresek és boldogok, annak ellenére, hogy az élet sosem ajándékozta meg őket a várva várt gyermekkel. Annie a menopauza tüneteit érzi, így a remény utolsó lángja is kezd kihunyni, ám amikor rájön, hogy a testében történő változások nem a menopauzát, hanem a várandósságot jelzik, öröme határtalan. Palma Collins béranyaság révén próbál szabadulni az egész életét beárnyékoló nélkülözésből. Ám amikor az őt felbérlő pár éppen teherbe esése után szakít, magára marad a magzattal, akire egyáltalán nem is vágyott. Annie, Palma és Eve a várandós kismamáknak szánt „Karácsonyi Puding Klubban” találkoznak. A három kismama élete gyökeresen eltérő és mindannyian mást várnak az anyaságtól; vajon segíthetnek egymásnak, és megtalálhatják a boldogságot és a lelki békét a karácsony közeledtével?

Kihagytam volna a kedvenc karácsonyi romantikus könyvedet? Kérlek, írd meg hozzászólásban, ha így történt volna! :)

Gdańsk

A lengyelországi cikksorozat befejező része a Balti-tenger partján fekvő bájos városba, Gdańskba enged bepillantást. Habár nem feltétlenül felkapott turistacélpontról van szó, viszont annál több meglepetést és kincset tartogat, ha mégis meglátogatjuk.

20221031_095141.jpg

Ki hallotta már a Lengyel Riviéra kifejezést? Gdańsk repterén óriás betűkkel hirdetik, hogy valóban így hívják Lengyelország tengerparti szakaszának ezen részét, ahol véget nem érő homokos föveny és hangulatos erkélyes-verandás villák várják az idelátogatókat – a sopoti Grand Hotel pedig pontosan úgy fest, mint a Francia Riviéra valamely luxusszállója. De Gdańsk ennél sokkal több: mint a hamvaiból feltámadt főnixmadár, pontosan úgy született újjá a második világháború ejtette sebek után, az óvárosa pedig annyira gyönyörű lett színes Hanza-házaival, hogy ehhez fogható mesevárost még biztosan nem láttunk máshol. Mondják rá, hogy a történelmi épületek sorát megtörő kis csatornáival, hídjaival és apró szigeteinek labirintusával olyan hangulatot idéz, mint Szentpétervár. De valójában Gdańsk önmaga a stílus és a különlegesség. Az alábbi cikk egyúttal ajánló is, nemcsak számos érdekességet tartalmaz Gdańsk történelméről és nevezetességeiről, hanem arra is felhívja a figyelmet, hogy érdemes ebbe a rendkívüli városba ellátogatni, mivel igen méltatlanul mellőzött.

20221031_092141.jpg

Miért éppen Gdańsk? A régi magyar nevén Danckának, németül Danzignak hívott kikötővárost sokan Lengyelország egyik legszebb településének tartják. Gdańsk már önmagában olyan, mint egy miniállam, szinte minden lépésnél elénk tárul a történelem: a második világháborúban nagyrészt lerombolt, majd újjáépített városban összefonódik a múlt és a jelen. Gdańsk egyedi hangulatát egyetlen más lengyel településen sem találjuk meg: az apály és a dagály váltakozásához való sok évszázados alkalmazkodás, a kikötővárosi jelleg, az országban egyedülálló építészeti stílusa, a külföldi kereskedők hatása együttesen formálta olyanná a várost, ahogyan azt napjainkban láthatjuk. Gdańsk turizmusában egyformán fontos szerepet játszik a történelmi örökség és a tenger. A középkori Hanza időszaknak köszönhető nevezetességek, a vöröstéglás házak, a borostyánt áruló üzletek, hangulatos óvárosi éttermek, kávézók és a gyönyörű strandok számtalan módot kínálnak arra, hogy az ide látogatók jól érezzék magukat.

20221031_202008.jpg

Mit érdemes tudni Gdańsk történelméről? A Gdańsk-i öböl partján a 7. században még csak egy kézműves-halászfalu terült el, a 10. században viszont már a pomerániai hercegség megerősített vára állt itt. A település városi jogokat 1263-ban kapott, és kikötővárosként tagja lett a kereskedővárosok szövetségének, a Hanza-szövetségnek, amely Észak-Európában és a Balti-térségben működött a 13-17. században. 1793-ban a poroszok megszállták Gdańskot. 1807-ben, miután Bonaparte Napóleon elfoglalta a várost, megkezdődött az első szabad városi korszak, megalakult a Danzigi Köztársaság. A bécsi kongresszus 1815-ben új határokat jelölt ki, ezzel Danzig újra porosz uralom alá került. 1920-tól a versailles-i békeszerződés értelmében Danzig Szabad Város néven különleges státust kapott, majd 1925-ben a szabad város területén lengyel egyházmegyét alapítottak.

20221031_094714.jpg

1939. szeptember 1-jén a Schleswig-Holstein csatahajó sortüzével megkezdődött a második világháború Gdańsk kikötőjében, a Westerplatte-félszigeten. 1945. március 30-án a szovjet és lengyel csapatok elfoglalták, majd Gdańsk újra lengyel város lett. A város történelmi negyedének 80 százaléka elpusztult a háborúban. Az 1950-es és 1960-as években építették újjá az óvárost, viszont a helyreállítás meglehetősen szakszerűtlenül zajlott, mivel Gdańsk eredeti német hagyományos jellegét több esetben figyelmen kívül hagyták. Mindenesetre a kikötőváros a Lengyel Népköztársaság egyik legfontosabb hajózási és ipari központjává vált, a Szovjetunió a három nagy hajógyár fejlesztésével igyekezett erősíteni a régióban betöltött szerepét. Ám a város egykori Lenin Hajógyára 1980-ban arról vált híressé, hogy itt alakult meg a keleti blokk első független szakszervezete, a Szolidaritás. A tömegmozgalom elnököt is választott Lech Walesa személyében, aki 1990 és 1995 között Lengyelország államfői tisztségét töltötte be. A mozgalom jelentősége nemcsak abban rejlik, hogy felgyorsította a keleti blokk lebontását, hanem abban is, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeit fogta össze, 1981-re már mintegy tízmillió követője volt. Gdańsk napjainkban Lengyelország hatodik legnagyobb városa és egyben legfontosabb tengeri kikötője a Balti-tenger partján.

20221031_094612.jpg

Milyen látnivalókat találunk Gdańskban? A második világháború utáni újjáépítéssel az előző korok pompáját visszanyerte a város, jelenlegi megjelenésében alapvetően a 16. századi holland reneszánsz stílus köszön vissza. Gdańsk sok gyönyörű épülete emlékeztet azokra az időkre, amikor a Hanza-szövetség tagja volt, emellett fontos azt is megemlíteni, hogy a más országokból is idesereglő kereskedők nemcsak áruikat, hanem kultúrájukat, szellemiségüket is magukkal hozták a kikötővárosba, ami mai is érzékelhető a mindig pezsgő, lüktető hangulatot árasztó macskaköves utcákat járva.

20221031_095953.jpg

A legtöbb turista attrakció a Hosszú utca (Ulica Długa) és Hosszú Piac (Długi Targ) területén, illetve közelében található. Az óváros ezen része egykor a helyieknek szolgáló utca volt, melyen keresztül Gdańsk legfontosabb piacára jártak. Ma már turisztikai látnivaló, többek között itt találjuk a Neptun-szökőkutat, amely a legenda szerint azt az arany vizet köpte magából, mely a gdański likőr védjegye. A Hosszú piacon érdemes minden egyes színes épület egyedi homlokzatát alaposan szemügyre venni, mivel a polgári házak, rokokó stílusú kapuk, a gótikus díszítések és az eredeti, árkádos udvarok között rengeteg látnivaló akad. Az egyik épület, a 71-es számú azon ritka házak közé tartozik, melyek épségben vészelték át a II. világháborút, rajta a 15. században készült díszítőelemek láthatók.

20221031_095636.jpg

Ezt a területet mindkét végén városkapuk határolják, és az útvonalat egyúttal Királyi útnak (Droga Królewska) is nevezik, mivel a Gdańskba érkező királyok itt lovagoltak be, majd vonultak végig a városon. A királyi bevonulásokat övező parádékhoz méltón a város legszebb házai sorakoztak ezen a nagyjából 500 m-es szakaszon, így bátran kijelenthetjük, hogy építészeti szempontból Gdańsk ma is leginkább szemet gyönyörködtető részét itt találjuk.

20221031_095418.jpg

Szintén az óváros kihagyhatatlan látványossága a Szűz Mária-templom (Bazylika Mariacka). Nemcsak egyszerű római katolikus imaházról van szó, hanem a világ legnagyobb téglából épült templomáról, ami döbbenetes módon gigantikus méretét még 1502-ben nyerte el másfél évszázadnyi építkezés eredményeként. A 105 méter hosszú és 66 méter széles templom nagyjából 5000 négyzetméteres területén 25 ezer ember is kényelmesen elfér. A Szűz Mária-templom a II. világháború idején a Vörös Hadsereg célpontja lett, 1945-ben boltozata nagyrészt összeomlott, belseje kiégett, ám a helyiek előrelátásának köszönhetően a benne rejlő kincsek nagy részét sikerült elrejteni. A hosszadalmas és bonyolult helyreállítási munkálatoknak köszönhetően Szűz Mária-templom ma újra eredeti pompájában tündököl. A templomba lépve először úgy tűnhet, mintha egy ürességtől kongó épületben lennénk, de az oldalsó fülkék szebbnél szebb műtárgyakat rejtenek, egyik központi eleme és dísze pedig az óriási, fából faragott asztronómiai óra. További érdekesség, hogy a templom padlójába 300 sírkő van beépítve és a főoltárának gótikus szárnyasoltára még 1510-ből maradt fenn. A templom tornya is igazán impozáns, a maga 78 m-es magasságával hasít bele a város látképébe és 400 lépés megtétele után lenyűgöző kilátás várja ma is a megfáradt turistákat.

20221031_100335.jpg

Az óváros legkülönlegesebb és leghangulatosabb helyei közé sorolható még a Mariacka utca, ahol helyi kézművesek árulják portékájukat: minden egyes ház előtt borostyán ékszerekkel megpakolt standokat látni. A körülbelül negyvenmillió évvel ezelőtt, a fenyőfák megkövesedett gyantájaként keletkezett köveket a folyók sodorták a tengerekbe, és legfőbb származási helyük a mai napig a Balti-tenger, különösképpen Gdańsk és a szomszédos orosz Kalinyingrád. Ezért ezek a települések a borostyán feldolgozásán alapuló kézművesipar központjainak számítanak, egyúttal Gdańskot a borostyán fővárosának is nevezik.

20221031_104845.jpg

Gdańsk egyik leghíresebb szimbóluma, a város tengeri múltjának és dicsőségének egyik emléke a híres Daru, ami a második világháborút is túlélte, így már 1444 óta a Motlawa-folyó partján áll és meghatározó eleme a település látképének. A középkori Európa legnagyobb kikötői daruja fénykorában 2 tonna áru 11 méteres magasságba történő emelésére volt képes. Ott jártunkkor felújítás alatt állt, emiatt csak kívülről lehetett megtekinteni, de egyébként belsejében múzeum üzemel, amiben megismerhetjük az egykori szerkezet pontos működését, illetve a kikötőtől elválaszthatatlan emberek (mint fuvarozók, rakodómunkások, kereskedők, kapitányok, vitorlagyártók, kötélkészítők), munkájáról és életmódjáról szóló kiállítások láthatók.

20221031_093409.jpg

A Motlawa-folyó partján hangulatos éttermek és kávézók sorát találjuk, amelyek halloweeni díszbe öltöztek október utolsó napjaiban. Ha az óváros ezen részén bolyongunk, érdemes ellátogatnunk az óriás méretű Gdańsk feliratig, ugyanis egy különleges hídon lehet átkelni hozzá. Az az érdekessége, hogy menetrendszerűen felnyitják, fél óra erejéig a magasabb hajók közlekedhetnek a folyón, másik 30 percben a gyalogosok használhatják, hogy átjussanak a túlpartra. A váltás úgy zajlik, hogy a hidat lezárják a járókelők elől, amit egy erős, hajókürtre emlékeztető hang jelez, majd a híd felhúzása folyamatos szirénaszó kíséretében valósul meg. Az egész hadművelet nagy látványosságnak számít, sokan megállnak és nézik, hogyan is történik mindez.

20221031_120316.jpg

Habár alapvetően Gdańskra tengerparti városként gondolunk, ahhoz, hogy egy sétát tegyünk a végtelen kékség mellett vagy strandoljunk, el kell távolodnunk a belvárostól. A mi választásunk a Plaża Jelitkowo nevű szakaszra esett, ami Gdańsk központi részétől 45 percnyi villamosútnyira található. Mivel erősen őszbe hajló időjárás volt, a fürdőzés nem volt célunk, az viszont annál inkább, hogy lássuk a Balti-tengert, ha már ennyire északon járunk. Meglepve tapasztaltuk, hogy a parton folyamatosan jöttek-mentek a turisták, annyira népszerű volt azon a ködös, hűvös őszi délutánon. Az igazi döbbenetet pedig az jelentette, hogy akadt egy bátor férfi is, aki szépen levetkőzött az alig 10 fokban és megmártózott a hűvös hullámok között.

20221031_145950.jpg

Választásunk pedig nem véletlenül esett a Plaża Jelitkowora, ugyanis a tengerpart mentén haladva egyszercsak erkélyes-verandás régi villák sorát fedeztük fel magunk mellett, ami azt jelezte, hogy Lengyelország leghíresebb, egyben legelegánsabb üdülővárosába értünk. Sopot fürdővárosi működését már 1808-ban megkezdte, amikor ideköltözött Jan Jerzy Haffner orvos, aki 1823-ban nyitotta meg a város első gyógyfürdőjét. Sopot gyógyírje a klíma és a természetes sóoldatok, vagyis nátrium-kloridot, jodidot vagy bromidot tartalmazó vizek. A gyógyulni vágyó fürdőzők megjelenésével nemcsak a város ma is látható arisztokratikus arculata épült ki, hanem egy másik fontos nevezetesség is létesült: itt található Európa leghosszabb faszerkezetű mólója, amely 511,5 méter hosszan nyúlik a tengerbe, sok kis kilátóterasszal.

20221031_150946.jpg

Sopot további látványossága még a Krzywy Domek, azaz a Görbe Ház nevű bevásárlóközpont, ami első ránézésre ellent mond minden építészeti előírásnak. Érdemes betérni és a megpihenni a Costa kávézóban, ahonnan az utcán hömpölygő tömeget figyelhetjük, akik a híres móló felé tartanak.

20221031_155938.jpg

Végül jöjjön néhány praktikus tanács és információ egy gdański látogatáshoz! Jelenleg nincs közvetlen repülőjárat Budapest és Gdańsk között, varsói vagy krakkói átszállással tudjuk elérni a Lengyel Riviérát. Az utazáshoz melegszívvel ajánlom a LOT légitársaságot, ami jellegéből adódóan nyilván komfortosabb a fapados társaságoknál, ugyanakkor mégis megfizethető árakkal üzemel. Gdańsk reptere tömegközlekedéssel 45 percre helyezkedik el a város központi részétől, busszal és vonattal is egyaránt megközelíthető. Utunk során feltűnik Gdańsk iparvárosi jellege és számtalan épületben felfedezhetjük a szovjet időszak lenyomatát – más szóval azt is mondhatnánk, hogy a város arculatának bizonyos része nagyon is ismerős lehet a magyar turistának. Tehát Gdańsktól ne várjuk azt az eleganciát és luxust, mint Krakkótól, viszont az óváros látképe mindenért kárpótol, aminek területe meglepően kiterjedt. Fontos tudni azt is, hogy ennek eredményeképpen Gdańskban könnyedén találni pénztárcabarát szállást az óvárosban és környékén, és a mindennapi étkezéshez sem kell mélyebben a zsebekbe nyúlni, mint Magyarországon.

20221031_202127.jpg

Nemcsak Gdańsk, hanem egész Lengyelország vonatkozásában elmondható, hogy hasonló az életszínvonal és a közérzet, mint amihez hazánkban is hozzászokhattunk. Senkit nem ér kulturális sokként, ha valamely híres lengyel városba látogat, viszont Gdańsk mindenképpen megér egy kirándulást, mivel valóban nincs hozzáfogható települése az országnak, annyira egyedülálló tulajdonságokkal és adottságokkal rendelkezik. A cikksorozat végére érve pedig van itt még valami, ami mellett nem lehet elmenni, hiszen, ha szívélyes fogadtatásra vágyunk valahol külföldön magyarként, a legjobb helyre indulunk, ha Lengyelországot választjuk úticélunknak:

Lengyel-magyar két jó barát,

Együtt harcol s issza borát,

Vitéz s bátor mindkettője,

Áldás szálljon mindkettőre.

20221031_105032.jpg

A cikksorozat korábbi részei itt elérhetők:

Krakkó

Auschwitz – Birkenau
20221031_155212.jpg

A fényképeket a cikk szerzője készítette.

Krakkó

Európa legszebb városai között tartják számon Lengyelország egykori fővárosát, a csaknem 1500 éves múltra visszatekintő Krakkót. Mit érdemes tudni róla, és miért is töltsünk ott egy hosszú hétvégét? Mindjárt kiderül!

20221029_173043.jpg

Bécs, Prága, Budapest és Krakkó – a közép-európai térség legnépszerűbb turisztikai célpontjai. Aki már járt ezen városokban, nyilvánvalóan tudja, hogy valóban kézzel fogható és átélhető módon ötvöződik bennük a múlt és a jelen. A történelem ott dübörög a macskaköves utcákon, a többszáz éves épületek árnyékában, királyok nyomdokain sétálhatunk, elegancia és sikk fogad minket utunk során. Habár sok téren hasonlítanak egymásra ezek a városok, mégis mindegyikben van valami egyediség, amivel felejthetetlenné varázsolják az ott töltött időt. Krakkót például évente több, mint 10 millió turista keresi fel páratlan szépségű óvárosa, hangulatos utcái, éttermei, kávézói, cukrászdái és izgalmas történelmi emlékei, legendái miatt.

20221030_100411.jpg

Mit is érdemes tudni dióhéjban Krakkó 1500 éves történelméről?  Krakkó története egy kis településsel kezdődik, amely a 6-7. században alakult meg a Wawel-dombon. A város alapítója Krakus herceg, aki a helyi legenda szerint elpusztíttatta a gonosz sárkányt, aki a Wawel lábánál fekvő barlangban élt és rettegésben tartotta az embereket. A gyíkszerű, rövid lábú, éles fűrészfarkú lény éjszakánként a falvakat járta és a baromfiállományt, kerteket, földeket tönkretette. Krakus herceg elrendelte, hogy a barlang bejárata elé mindenki élelmet vigyen, ám ez is kevésnek bizonyult és a sárkány tovább garázdálkodott. Végül egy leleményes cipészmester, Skuba Dratewka birkabőrt tömött ki szurokkal és kénnel, amit a sárkány mohón felfalt, majd gyomrában a kén meggyulladt. A sárkány, hogy a tüzet csillapítsa, a Visztulához rohant és inni kezdett, de végül annyit ivott, hogy mint egy léggömb, felrobbant. Krakus herceg a lányát a cipészhez adta, aki éveken keresztül varrta a cipőket a sárkány bőréből. Ha manapság Krakkóban járunk, ez a legenda az, ami miatt mindenhol sárkányos ereklyékbe botlunk és a Visztula partján, a Wawel alatt is megcsodálhatunk egy 5 percenként tüzet okádó lényt.

20221030_095345.jpg

Krakkó első írásos említése 965-ből származik, amikor a régió vezető kereskedelmi központja volt, 1038-ban pedig a Lengyel Királyság székhelyévé vált. A következő fontos történelmi esemény a tatárjárás, ugyanis 1241-ben a várost szinte teljesen megsemmisítették és csak a század végére tudott újjáépülni. A város növekedését és jólétét Nagy Kázmér lengyel király támogatta, kinek uralkodása alatt, 1364-ben jött létre a Jagelló Tudományegyetem, (ami a mai napig működik és ezzel Európa egyik legrégebbi felsőoktatási intézménye) illetve ekkoriban vált Krakkó a Hanza Szövetség tagjává, ami megalapozta a kereskedelem fejlődését. A 15. századra Krakkó Európa egyik legnagyobb és legbefolyásosabb hatalmának virágzó fővárosa lett, a tudomány és művészet fontos székhelye. A 17-18. század katonai konfliktusai és az ismétlődő pestisjárványok vezettek a város hanyatlásához, és Krakkó egészen az első világháború végéig bécsi irányítás alá került. A Versailles-i békeszerződés aláírása után az újjáalakult Lengyelország része lett a város egészen 1939. szeptember 6-ig, amikor német csapatok vonultak be. A több, mint ötéves megszállás ellenére Krakkót nem pusztították el, műemlékei nagyrésze sértetlenül vészelte át a második világháborút, az UNESCO pedig 1978-ban a kulturális világörökség részévé nyilvánította az Óvárost és a Wawelt. Napjainkban Krakkó Lengyelország második legnépesebb városa 800 ezer lakosával és az ország kulturális központja.

20221029_173235.jpg

Hogyan fogjunk hozzá egy krakkói hétvégéhez? Elsőként egy jól megválasztott szállással kellene megalapozni a dolgot. Ugyanis Krakkó látványosságai közel helyezkednek el egymáshoz, gyalogszerrel könnyedén bejárható minden – és ha a szállásunk is az Óváros vonzáskörzetében található, akkor nincs szükségünk tömegközlekedésre. Mi több, Krakkó központi pályaudvara (Kraków Główny) is közel esik a látnivalókhoz, így, ha vonattal vagy busszal érkeznénk, még onnan is megközelíthető gyalogosan minden. Ennek tükrében érdemes szállást keresni és amennyiben költségtakarékosabb megoldást keresünk, az Óváros szomszédságában lévő Kazimierz városrészt ajánlom, ami Krakkó zsidónegyede. A korábban említett Nagy Kázmér király a névadója, mivel hozzá fűződik alapítása, így többszáz éves múltja okán szintén bővelkedik történelmi emlékekben a hangulatos kerület, viszont a szállások ára sokkal kedvezőbb, mint az Óvárosban.

20221029_171309.jpg

Mit ne hagyjunk ki semmiképpen sem krakkói programjaink közül? Krakkó szíve és lelke a Főtér (Rynek Główny), ami a világ legnagyobb középkori piactere. Mindig pezseg az élet, sokan vásárolnak, esznek-isznak, nézelődnek vagy konflisfogaton döcögve csodálják meg a gyönyörű pasztell sárga és őszibarack színű épületeket. A tér központi helyén az egykori kereskedelmi csarnok a csúcsíves árkádsoros és a kőből faragott emberarcokkal ékesített Posztócsarnok (Sukiennice) áll. Az ikonikus és impozáns épület már méretével is felhívja magára a figyelmet, de a 108 méter hosszú és 18 méter széles háromhajós Posztócsarnok kora is megdöbbentő, mivel a gyönyörű gótikus oromzatot még Nagy Kázmér Király idejében, a 14. században emelték. Krakkó egyik legismertebb látványosságának földszintjén napjainkban ajándéktárgyakat és ékszereket vásárolhatunk, az árkádok árnyékában kávézók és éttermek asztalainál pihenhetünk meg, az emeleten a Nemzeti Múzeum termei és a Cafe Szał várják a látogatókat.

20221030_100137.jpg

A Posztócsarnok közelében áll a csodálatos szépségű gótikus Mária-templom (Kościół Mariacki), melynek asszimmetrikus tornyai meghatározzák a Főtér arculatát. A Mária-templom kívül egyszerűségével, belül lenyűgöző pompájával, szép ólomüveg ablakaival és kék csillagos mennyezetével ejti bámulatba a turistákat. A templom egyik tornyából minden órában felhangzik a XIII. századi Krakkó elleni tatár dúlás emlékét őrző harsonaszóló, a hejnał – ami a város egyik jelképe, és 1927 óta minden délben a Lengyel Rádióban is közvetítik. Ezzel Krakkó az egyetlen város a világon, ahol megőrizve a középkori hagyományt, ugyanaz a dallam szólal meg egy toronyból napról napra, mint évszázadokkal ezelőtt.

20221030_100017.jpg

A Főtértől néhány száz méterre, a Visztula kanyarulatával körülölelt Wawel-dombon emelkedő Királyi palota (Wawel) uralja a lábánál elterülő várost. Az itt található székesegyházban koronázták meg a lengyel királyokat, és itt születtek az ország további fejlődésének legfontosabb állami döntései. Ennek az impozáns épületegyüttesnek a története 1000-re nyúlik vissza és az európai építészet minden fontos korszakát felfedezhetjük az olasz stílusú főudvarból körültekintve – a románkor, a gótika, a reneszánsz, a barokk időszak jegyei is megjelennek a műemlékeken. A Wawel teljes területe több, mint 7000 m², a palota 71 szobája felbecsülhetetlen értékű művészeti kincseket, ritka történelmi tárgyakat, bútorokat rejt. Napjainkban a Wawel nem csak a lengyel nemzeti büszkeség szimbóluma, hanem az egyik leglátogatottabb turisztikai célpont is egész Lengyelországban.

20221029_172125.jpg

Érdemes csak úgy csavarogni az Óvárosban (Stare Miasto), annyira elegáns és hangulatos az éttermek, kávézók, cukrászdák, kézműves üzletek és szuvenírboltok sora. Az utcák őrzik a királyok és királynők lábnyomait, falai még emlékeznek a második világháború szörnyűségeire és a kommunizmus szelleme is ütött rajta sebeket. Mégis, végtelenül optimista, inspiratív, romantikus, finom és vendégszerető város. Az igazi Krakkó-élményért gyönyörködjünk egy pohár forró kávéval a kezünkben a csodálatos épületekben és engedjük át magunkat a város lüktető atmoszférájának. Bármerre is vezessen utunk, mindenhol műemlékekbe fogunk botlani: ott a Barbakán, a város őrtornya, és az egykori krakkói erődítmény néhány megmaradt része, például Lengyelország egyik kiemelkedő gótikus tornya, a Flórián-kapu. Az ország legrégebbi épületei közé tartozik a Szent András-templomGrodzka utcában. Ez a város egyik legrégebbi utcája, ahol számos reprezentatív házat, köztük a Collegium Iuridicumot, a Jagelló Egyetem egyik legrégebbi épületét is megtaláljuk. Krakkó legszebb utcái kétségtelenül az Óvárosban vannak, gyönyörű házakkal, gazdagon díszített portákkal és címerekkel.

20221030_100423.jpg

Oké, megnéztük mindezt Krakkóban, de maradt még pár napunk. Mihez kezdjünk, mit nézhetünk meg az Óvároson kívül vagy a környéken? Krakkói tartózkodásunkhoz további négy programlehetőséget javasolnék.

  1. Oskar Schindler gyára: a múzeum az egykori Schindler zománcgyár épületében található, a kiállítás a 1939-1945 közötti időszakot mutatja be: Krakkó akkori életét, a zsidóság gettóba történő begyűjtésétől kezdődően, és az emberek Auschwitzba történő deportálásáig.
  2. Auschwitz-Birkenau: Krakkótól 70 km-re található a koncentrációs tábor helyén kialakított múzeum és emlékhely – melyről bővebben itt lehet olvasni a blogban.
  3. Wieliczkai sóbánya: Lengyelország legrégebbi sóbányája, az UNESCO világörökségének része. A bányászok nyomait követő kalandtúra során megtekinthető, hogyan folyt a történelmi időkben a só kitermelése, láthatunk sószobrokat, lenyűgöző méretű termeket, sőt még egy sóból készült csillárt is.
  4. Zakopane: a Tátra lábánál fekvő település az ország egyik legismertebb üdülővárosa, jól kiépített szállodai, vendéglátóipari egységek és lenyűgöző szépségű tájak várják a látogatókat.

20221029_173656.jpg

Alaptémánkhoz visszakanyarodva, mitől különleges még Krakkó? A perecárusoktól mindenképpen. Valószínűleg mindenki, aki járt már Krakkóban találkozott azokkal a kicsi, guruló bódékkal, amelyekből kerek perecet árulnak. Ez a tésztából összefont, koszorú formájú péksütemény nem más, mint az obwarzanek, a város egyik nem hivatalos szimbóluma. Napjainkban már a város csaknem kétszáz pontján megvásárolhatjuk, amelyből naponta 150 ezer darabot is eladnak. Ha pedig Wawel, nyilván eszünkbe jut róla egy igen finom vajkaramellás finomság. Az az igazság, hogy a Lengyelország legismertebb édessége, a krówka története Poznań városához kötődik, de a Wawel csokigyár által készített cukorkák a legnépszerűbbek. A cég törekszik a hagyományok megtartására és üzemében kézzel készítik a krówkát, amelynek csomaglásában egy-egy kedves mondatot is elrejtenek.

20221030_101515.jpg

Miért éppen Krakkó? Krakkó az első európai város, amelyik a világörökség része lett. Krakkó érseke volt az első közép-európai pápa, II. János Pál. Krakkó az egyik legrégebbi település Lengyelországban. Krakkóban forgatott először Steven Spielberg mozifilmet a régiónkban. Krakkó az első az európai piacterek mérete tekintetében. A sok elsőség mellett Krakkó egyszerre tradicionális és fiatalos, keresztény és zsidó, látnivalóban gazdag, de mégis könnyen bejárható. Véletlenül se hagyjuk ki!

20221030_100948.jpg

A fényképeket a cikk szerzője készítette.

20221029_172102.jpg

Auschwitz – Birkenau

„Legyen ez a hely örök jajkiáltás és intés az emberiségnek: a hitleristák itt gyilkoltak meg hozzávetőleg másfél millió férfit, nőt és gyermeket – többségében Európa országainak zsidó polgárait.” – magyar emlékplakett Birkenauban.

20221029_105833.jpg

Kétségkívül a világ egyik legszörnyűbb és legmegrázóbb helyszíne a lengyel Oświęcim település, amely a második világháború alatti német megszállás során az Auschwitz nevet kapta. Habár 1942. január 20-án Wansee-ben született meg a „végső megoldás”, melynek értelmében a nácik meg akarták semmisíteni az összes zsidót, állampolgárságtól, nemtől és kortól függetlenül, de koncentrációs táborokat a Harmadik Birodalomban már 1933 óta, vagyis Hitler hatalomra jutásának időpontjától kezdve üzemeltettek. Ezekben a létesítményekben az úgynevezett ,,nem kívánatos embereket” tartották foglyul: elsősorban zsidókat, de a náci rezsim politikai ellenfeleit, homoszexuálisokat, bűnözőket és hadifoglyokat is munkára fogva, éheztetve, megkínozva, kegyetlen bánásmódban részesítve küldtek a biztos halálba. Treblinka, Belzec, Sobibór, Majdanek, Mauthausen, Dachau területén is létesültek koncentrációs táborok, azonban az 1940-től működő Auschwitz-Birkenau volt a legnagyobb és a legtöbb áldozatot követelő megsemmisítőtábor, ahol közel másfél millió, többségben zsidó vallású ember vesztette életét, embertelen körülmények között.

20221029_121744.jpg

Habár rendkívül szívbemarkoló érzés saját szemmel látni mindennek a lenyomatát, de ugyanakkor, ha elég erősnek érezzük magunkat hozzá, az életben egyszer talán illik megismerkedni a modernkori történelem legmegrendítőbb helyszínével, az auschwitzi haláltáborral. Odalátogatásunkat szükséges előre megtervezni, mivel igen szigorú szabályozások és korlátozások vonatkoznak az emlékhely megtekintésére – ezekről részletesebben nem tennék említést, a linken elérhető cikk alaposan összefoglalja a lehetőségeket és legfontosabb tudnivalókat. Amennyiben egy krakkói hosszú hétvégével kötnénk össze a programot – ahogy mi is tettük – akkor legegyszerűbb megoldásnak a Get Your Guide oldalon hirdetett, csoportos látogatási lehetőségek valamelyikét javasolnám. A teljesen korrekt alapár (ami esetünkben kevesebb volt, mint jelenleg a teljes árú belépő a Dohány utcai Zsinagógába) tartalmazza az utazást (Krakkóból Auschwitzba, onnan Birkenauba és vissza Krakkóba), a jegyek árát (és minden ezzel kapcsolatos ügyintézést), illetve a profi idegenvezetést. Ha pedig olyan extrákat kérünk, mint a szálláshelyünkön történő utasfelvétel vagy étkezés biztosítása, felár fejében az is megoldható.

20221029_110307.jpg

Szóval egy napsütötte, október végi reggelen útnak indultunk Krakkóból. A nagyjából hetven percnyi utazás során volt időnk gyönyörködni az őszi természet csodáiban, mivel erdők, dombok völgyek és folyók mellett haladtunk el. Néhány lengyel települést is értintettünk, ahol három dolog tűnt fel: 1. akárcsak Magyarországon lehetnénk, pontosan olyan a falvak látképe, 2. a lengyelek szeretik az erkélyen vagy ablakban szellőztetni az ágyneműt ébredés után, 3. halottak napjához közeledve Lengyelországban is ugyanúgy kínálnak krizantémot és koszorúkat útmenti árusok, mint nálunk. Alapvetően nem vagyok nagy rajongója a szervezett kirándulásoknak, viszont Auschwitz esetében jólesett csak úgy nézelődni az ablakon egy órán át és felkészülni a látogatásra. Útitársaink közül többen jó hangulatban és harsányan töltötték el az utazás időtartamát – de talán mondanom sem kell, hogy visszafelé már mindenki csendben volt.

20221029_115604.jpg

A buszon a koordinátorunk elmondta, hogy Auschwitzba érve a társaságot két csoportra osztja és a kabátunkra kell feltenni a színes matricát, ami jelzi a hovatartozásunkat, az alapján kapunk idegenvezetőt. Nem tudom, másban keltett-e rossz érzést a szétválasztás és megjelölés ténye – nyilván, ha nem Auschwitzban lettünk volna, eszembe sem jutott volna egy pillanatra sem. Mindenesetre döbbenetes tömeg fogadott minket a múzeum bejáratánál és igazi csoda volt, hogy a csoportunkból senki sem kavarodott el. Egyébként valóban minden biztonsági ember a matricánkat nézte és az alapján mutatta az irányt. A belépéskor olyan szigorú átvilágításon estünk át, mintha reptéren lettünk volna. Utána fejhallgatót kaptunk és azon keresztül hallgattuk az idegenvezetőnket a több órás túra során.

20221029_122027.jpg

Amikor megtudtam, hogy fejhallgatós idegenvezetés vár ránk, kicsit elszomorodtam, mert sosem tudtam megbarátkozni a technika ezen vívmányával múzeumokban és kiállításokon. Szeretem magam felfedezni a látnivalókat, elolvasni és értelmezni a tájékoztató szövegeket, brosúrákat, esetleg a kísérőmmel váltok még pár szót róla, de az, hogy valaki folyamatosan duruzsoljon a fülembe mindenfélét és elmondja, mit látok és mit gondoljak erről, túl sok. Ezúttal is néha teljesen nullára vettem a hangerőt, kissé lemaradtam a csoporttól és egymagam nézelődtem, fényképeztem. A fejhallgató egyetlen előnye az volt Auschwitzban, hogy a csendet vágni lehetett a barakkok között. Az idegenvezető eleve halkan beszélt, a csoporttagok közül senki nem szólalt meg. Csak a szél rezegtette meg néha a sárguló lombkoronákat és néha zizegett az avar a talpunk alatt. Álomszép őszi időnk volt azon a borzasztó helyen.

20221029_122402.jpg

Az auschwitzi koncentrációs tábort egy korábbi lengyel laktanyából alakították át 1940 júniusában. A 28 blokkból álló épületegyüttes a foglyok szálláshelyéül szolgált, akik a szomszédos műhelyekben és SS-vállalatokban dolgoztak reggeltől estig. Itt volt továbbá az SS-főparancsnokság és a munkaügyi részleg központi irodája is. Ezeken kívül megtalálható volt még egy tábori kórház, raktárak és irodák, valamint a gázkamra és krematórium, ahol naponta 340 holttestet lehetet elhamvasztani. A kiállítás részeként a barakkokban rengeteg bizonyítékot és fennmaradt tárgyi emléket tekinthetünk meg. Ilyen például a híres ,,Arbeit macht frei” felirat a bejáratnál, a megsemmisített zsidóság személyes tárgyai is megnézhetők, mint bőröndök, cipők, szemüvegek, protézisek, illetve a koncentrációs tábor olyan használati eszközei, mint az étkezéshez használt edények, vagy a kiürült Zyklon-B-s dobozok. Az emlékmúzeum legdöbbenetesebb része a deportált nők levágott haját bemutató terem, a foglyok cellái, a megmaradt gázkamra és krematórium, illetve az eredeti helyen rekonstruált kivégző fal és akasztófák.

20221029_114027.jpg

20221029_113819.jpg

20221029_122331.jpg

Sosem fogom elfelejteni, azt az érzést, amikor a krematórium látványa után kiléptem a szabadba és az arcomba sütött a nap. A közelben kipécéztem magamnak egy csodaszép őszi díszbe öltözött fát a szöges drótkerítés mellett és azon gondolkodtam, hogy vajon 80 évvel ezelőtt bárki gyönyörködött-e az évszakok változásában Auschwitzban. Arra jutottam, hogy nem valószínű. Az elmúlás teljesen más értelmet nyert azokban a sötét időkben. Talán azért, mert ősz volt, talán azért, mert két nappal később halottak napja volt, de borzasztó érzés volt ott lenni azon a napsütéses október végi délelőttön. Őszintén örültem, hogy az auschwitzi idegenvezetés utolsó állomása volt a krematórium és utána kaptunk egy kis pihenőt Birkenau előtt.

20221029_122524.jpg

Miután a csoport összeszedte magát, elindultunk programunk második állomására és mindössze pár percnyi utazás után meg is érkeztünk. A nácik 1941 őszén kezdtek hozzá az  Auschwitz-tól három kilométerre található tábor építéséhez, amit egy kitelepített lengyel falu, Brzezinka (németül Birkenau) közelében húztak fel. Eleinte szovjet hadifoglyoknak szánták, később azonban a zsidó holokauszt legnagyobb központja lett, ahol egyes becslések szerint másfél millió ember vesztette életét. A 140 hektár területű táborban, több mint 300 objektumot építettek fel, ahol 90 ezer fogoly tartózkodott. Eleinte lengyel zsidók érkeztek, majd 1944 májusától több százezer magyar zsidót deportáltak ide. A munkaképes nők és férfiak kivételével, egytől-egyig kivégezték az időseket, a gyermekeket és a munkaképteleneket. Egy nap akár húszezer embert is eltudtak gázosítani a négy gázkamrában. Végül 1945. január 27-én a szovjet hadsereg szabadította fel az életben maradt 6-7 ezer legyengült foglyot, akik mind csont és bőr voltak.

20221029_131319.jpg

A nácik gyakorlatilag porig rombolták a tábort, mielőtt elmenekültek, így látogatóként a pusztítás eredményét nézhetjük meg és egy-két utólag rekonstruált építményt – például a barakkokat, amelyekben a foglyokat szállásolták el. Láthatjuk a tábor bejáratát, síneket és drótkerítéseket, és kívülről megtekinthetünk egy vasúti kocsit is, amellyel a deportált zsidók érkeztek Auschwitz-Birkenauba. Az emlékhely óriási területét érdemes szakképzett idegenvezetővel körbejárni, aki segít tájékozódni a romok között és részeletesen bemutatja a tábor felépítését, működését. Mivel nincsen kiállítás, alapvetően kültéri látnivalókról van szó és igen hosszú sétákat lehet tenni, Birkenauban turistaként nem annyira fullasztó a légkör, mint Auschwitz-ban a barakkok között. Legalábbis azon a napsütötte őszi napon nem tűnt annak. De nyilvánvalóan, amikor az egykori gázkamrák közelében elhelyezett emlékműhöz érünk, és megkeressük a magyar nyelvű emlékplakettet, nem lehetséges jó érzéssel tovább menni. Kevés annyira borzasztó hely létezik a világon, mint Auschwitz-Birkenau, ennek ellenére évente 700 ezer turista keresi fel, hogy megemlékezzen a holokausztról, a történelem egyik legszörnyűbb tettéről.

20221029_131541.jpg

Auschwitz maga megmagyarázhatatlan. Legteljesebb megközelítése mindeddig nem állítás, hanem kérdés-felelet formájában történt.

A kérdés: "Mondd, hol maradt az Isten Auschwitzból?"

A felelet: "Hát az ember hol maradt?"

William Styron

20221029_133824.jpg

A fényképeket a cikk szerzője készítette.

Ikonikus nők – regényes életek

Alkotók, művészek, múzsák. Életük csupa tűz, szenvedély, szerelem. Ők azok a nők, akik megváltoztatták a világot a művészet minden területén. A Kossuth Kiadó méltán népszerű, regényes életrajzi sorozata híres, inspiráló nőkről emlékezik meg, és közel sem csak nőknek szól!

nevtelen1.png

A feminista mozgalmak, melyek célja, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat és lehetőségeket, amelyek egy férfit megilletnek, már a 19. században elindultak. Habár a kezdetekhez képest jelenősen javult napjainkra a helyzet és a modern társadalmakban a nemek közti egyenrangúság nem képezheti jogilag vita tárgyát, mégis gyakori téma az elméletben már nem létező megkülönböztetés kérdésköre és sajnos a világ sok részén a nők legelemibb emberi jogai még ma is hiányoznak. A Kossuth Kiadó az Ikonikus nők sorozatában azoknak az erős és bátor asszonyoknak a történetét meséli el, akiknek példaértékű és motiváló tetteire a mai napig emlékezünk. Illetve megismerhetünk olyan nőket is, akiknek létezéséről eddig keveset tudtunk, de valójában rendkívüli képességű férfiak örök támaszai és múzsái voltak.

nevtelen2.png

Az Ikonikus nők sorozat lelkes olvasójaként saját tapasztalatból állíthatom, hogy a gyűjtemény nem csak külsőségeiben figyelemre méltó és a könyvespolcra helyezve mutatós, hanem a regény műfaj révén élvezetes és olvasmányos stílusban tárja elénk a különleges életutakat, sorsokat. A sorozatból személyes kedvenceim közé tartozik Coco Chanel, Alma Mahler, Édith Piaf, Romy Schneider, Madame Exupéry és Madame Picasso története, de az alábbiakban a teljesség igényével bemutatom, kikről olvashatunk ezekben a csodaszép kivitelű könyvekben!

covers_624411.jpgMaria Callas, korának legnagyobb szopránja tökéleteset alkot a színpadon, e tökéletességért azonban nagy árat fizet. A hangja fokozatosan veszít erejéből, ezért az ünnepelt énekesnő szünetet szeretne tartani – amit sem az operavilág, sem a férje és menedzsere, Meneghini nem fogad el. Ebben az érzelmi és művészi válságban találkozik az asszony Arisztotélisz Onászisszal, a hajómágnással, aki fényűzésével elkápráztatja Callast egy földközi-tengeri jacht-körúton. Csaknem egy évtizedes szerelmi kapcsolatuknak Jackie Kennedy vet véget. Ám a nagy Callas, az isteni díva, a szerelmes asszony, az ünnepelt sztár összetört szívét és lelkét titkolva játssza tovább a végzet asszonyát… (Michelle Marly: Maria Callas, a díva)

covers_609754.jpgA félig magyar, félig indiai Amrita Sher-Gil szerelmei, világhírű rajongói, lázadó házassága a huszadik század első felében óriási botrányt okozott. A törékeny és zseniális fiatal lány mindössze huszonnyolc évet kapott az élettől, de termékeny munkássága ilyen kevés idő alatt is India egyik legnagyobb festőjévé tette. Azokat festette meg, akiket kitaszított a társadalom. Forradalmi látásmódja és embersége úgy mutatta meg a hatalmas India nyomorgóit, mint korábban egyetlen művészé sem. Húszévesen elnyerte a Párizsi Szalon aranyérmét. Képeit kiállították Párizsban, Londonban, Münchenben, műveit kincsként őrzik az Új-Delhi Nemzeti Galériában. Nevét Modiglianival, Chagallal, Frida Kahlóval együtt emlegetik. Jóbarátjaként szerette Karinthy Frigyes, Szőnyi István, Hatvany Lajos, Baktay Ervin. (Szunyogh Szabolcs: Amrita Sher-Gil)

covers_590741.jpgA tizenhét éves Frida Kahlo orvos akar lenni, de egy súlyos buszbaleset meghiúsítja a továbbtanulásról szőtt álmait. A lábadozás keserves hónapjai alatt talál rá a festészetre, és a szárnypróbálgatásai, első festményei teszik elviselhetővé számára a testi korlátok és a fájdalom elfogadását. Beleszeret Diego Rivera festőfejedelembe, akit lenyűgöz a lány vad tehetsége. Összeházasodnak, és a kor ünnepelt párjaként élnek a szabados erkölcsű művészvilágban. Szerelmük azonban nem örökkévaló. A csalódott Frida a válás után számtalan nagyvárosban megfordul, együtt éjszakázik a huszadik század hírességeivel. S miközben élete csúcspontjára, a művészete kiteljesedéséhez ér, a várt boldogság helyett a Diego utáni keserű sóvárgás hatja át. Szerelem és halál, élet és halál kettőssége kíséri végig a különleges szimbólumrendszert teremtő munkásságát. (Caroline Bernard: Frida Kahlo és az élet színei)

covers_652533.jpgVidékről Párizsba kerülve Eva Gouel minden álma és vágya, hogy sztár legyen. Fiatalon, tapasztalatok híján is sikerül varrónőként elszegődnie a Moulin Rouge-ba. Itt figyel fel rá Pablo Picasso, akinek a neve ekkor már nem ismeretlen a párizsi művészvilágban. A zseniális és különc Picasso szemet vet Evára, a fiatal nő pedig nem tud neki ellenállni, és bár a viszony könnyű kalandnak indul, végül Eva lesz Picasso élete első nagy szerelme. A Madame Picasso sokrétűen és szenvedéllyel mutatja be csodálatos hősnőjét, közben pedig bevezeti az olvasót Gertrude Stein szalonjába, betekintést nyújt a káprázatos Moulin Rouge kulisszái mögé, és feltárja a huszadik század rejtélyes és ikonikus művészének szíve mélyét. (Anne Girard: Madame Picasso)

covers_554797.jpgMiután véget ér Franciaország német megszállása, Édith Piafot kollaborációval vádolják a francia hatóságok, és az énekesnő attól tart, hogy fellépési tilalommal fogják sújtani. Miközben bizonyítani igyekszik, hogy ártatlan, megismerkedik Yves Montand-nal, egy sete-suta, de tehetséges fiatal énekessel. Tanítani kezdi, és a két sanzonénekesből hamar szerelmespár lesz. Az Yves oldalán megélt boldogság Édithet egy dal írására inspriálja. Így születik meg a La vie en rose (Az élet rózsaszínben) – a sanzon, amely legendássá teszi az énekesnőt. Édith Piaf – akihez foghatóan senki sem testesítette meg az élet bátor akarását, és aki sem a művészetében, sem az életében nem ismert korlátokat. (Michelle Marly: Édith Piaf és a szerelem dala)

covers_539241.jpgAnna Schindler a századfordulós, szecessziós Bécs híres szépsége. Kegyeiért a Monarchia minden tájáról érkezett írók, festők, zeneszerzők versengenek. A művészszalonokban hódító Almát először Klimt, majd Gustav Mahler tehetsége nyűgözi le. A zeneszerzői ambíciókat dédelgető fiatal nő nagy árat fizet a Mahlerrel kötött szerelmi házasságáért: le kell mondania a saját zenéjéről, és csak a férje érvényesülését szabad elősegítenie. Az asszony ihlető múzsa, támogató társ, mellette a zseni Mahler szárnyal és karriert épít. Alma Mahler egy idő után azonban ennél többre vágyik… (Caroline Bernard: Alma Mahler)

covers_504619.jpgCoco Chanel, a párizsi divat nagyasszonya szép szakmai sikereket ért már el, mikor a magánélete szörnyű válságba jut. Szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő képtelen a gyásszal megbirkózni. Támogató barátnője segítségével idővel új életcélt talál, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását veszi tervbe. A nagy csoda, a Chanel No 5 megálmodása az első lépés egy olyan úton, amelynek a vége a szerelem illatának felfedezése. A gyötrelmes útra a saját múltjának árnyaival is küzdő Coco szerető lelki társat kap a sorstól, a karizmatikus Dmitrij Romanov herceget. (Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata)

covers_646095.jpgA jómódú philadelphiai családból származó Grace Kelly a szülei elvárásai elől menekül New Yorkba. A tizenhét éves fiatal lány nem szeretne korán férjhez menni, ehelyett színészetet akar tanulni. A színiiskolában tehetséges tanítvány, így szinte sorsszerű, hogy Hollywood is felfedezi. Az 1950-es évek elején a világ szórakoztatásra vágyik, és a filmipar ontja a filmeket. A gyönyörű, törékeny, szőke ártatlanság Grace Kelly személyében ellenállhatatlanul vonzza a kamerát. A színésznő idővel komoly karakterszerepekben is kiemelkedőt alkot, szülei elégedettségét mégsem sikerül kivívnia, és a nagy szerelem is várat magára. Ám amikor találkozik Rainier monacói herceggel, az élete mesés fordulatot vesz… (Sophie Benedict: Grace Kelly és a szerelem eleganciája)

covers_672464.jpgEgy férfiruhába öltözött fiatal nő lép be a neves Le Figaro szerkesztőségébe. Arisztokrata származását, báró férjét és boldogtalan házasságát hátrahagyva készen áll az élete újrakezdésére. Első könyvét fiatalabb szeretőjével, a bohém Jules Sandeau-vel írja, ám szakításuk után saját néven kell vállalnia írásait. Ebből a kényszerűségből születik meg George Sand, aki minden leírt szavával bátor és tabudöntő harcot folytat a nők egyenjogúságáért. Szenvedélyes író: nem csupán a függetlensége és a nadrágos megjelenése okoz botrányt városszerte, de romantikus regényei is, melyek egyszerre lelkesítik és taszítják olvasóit. Saját életében is küzd a szerelem szabadságáért, Alfred de Musset íróval folytatott pusztító kapcsolata után tíz éven át tartó békére lel a híres zeneszerző, Frédéric Chopin oldalán. (Beate Rygiert: George ​Sand és a szerelem nyelve)

covers_681664.jpgJosephine Baker, a revü koronázatlan királynője az utolsó fellépésére készül. Bár már idős, és évtizedeket táncolt át, kétórás csillogás és ragyogás várja a francia fővárosban, mely soha nem okozott csalódást neki. Felemelkedik a függöny. Josephine visszapislogja a könnyeit, és még egyszer, lassan sétálva belemerül az életébe. Nyomorúságos gyerekkorát idézi meg, s azt a táncot, mely a világ leghíresebb fekete nőjévé tette 1924-ben New Yorkban. A párizsi szólókarriert, a francia ellenállásban vállalt harcát, a faji egyenlőségért vállalt kitaszítottságát. Az énekesnő, a táncművész, az előadóművész-színésznő hosszú pályafutását. Szerelmeit és szerelmes vágyakozásait. Táncol önfeledten, eltáncolja még egyszer, utoljára az egész életét. (Sherry Jones: Josephine Baker utolsó tánca)

covers_687535.jpgA fiatal Romy Schneider sikeres színésznő. Szerepeiben az az édes, sugárzó szépség, amilyen a valóságban is. Gyorsan jött filmes sikere után a fél világ ismeri és rajong érte, ám a széles nyilvánosság – főként Németországban és Ausztriában – nem akar lemondani a saját Sissi-mítoszáról. A színésznő Romytól elvárják, hogy maradjon meg annak az Erzsébet császárnénak, akit tizenhat és tizennyolc éves korában megformált. Rossz néven veszik, hogy a fiatal lány nem tudja örök időkre megőrizni a tinédzser éveit. De nem is akarja. Karakteres, komoly színészi szerepre vágyik, és szabadulni szeretne a biztonságos és védett életéből. Egy újabb filmforgatás Párizsba csábítja, ahol megismerkedik a sármos Alain Delonnal és a szerelemmel. Romy a szívében máris francia, majd Coco Chanel kemény kritikái és segítő támogatása a megjelenésében is azzá teszi. Romy Schneider felnőtt, és készen áll a művészi útkeresésre. (Michelle Marly: Romy és Párizs fényei)

covers_712492.jpgA fiatal Célestine egy vidéki feleség határok közé szorított élete elől Párizsba menekül. Ott találkozik a divattervező Christian Diorral, aki kevéssel az első saját kollekció bemutatója előtt éppen mély alkotói válságban van. Célestine, akinek természetes nőies kisugárzása inspirálóan hat Diorra, a személyi titkárnője és múzsája lesz. Dior dekoratív New Look stílusa nem sokkal később találkozik a kor igényével: a világháborút követő nélkülözések után a nők újfajta szépségre és éppen arra az eleganciára vágytak, amellyel Dior a nőiességet, a női idomokat hangsúlyozta. Miközben a ruhái világszerte sikert aratnak, Célestine teljesen feloldódik a divattervező számára végzett munkában. A szerelemről egy súlyos csalódás után lemond – nem sejtve, hogy Diornak más tervei vannak vele… (Agnes Gabriel: Köszönöm, monsieur Dior)

covers_721385.jpg„Álmodj szép életet, majd váltsd valóra ezt az álmot.” – Marie Curie. Már gyermekkorában arról álmodozott, hogy egy nap megszökik az oroszok által uralt és szorongatott Lengyelországból. Aztán húsz évvel később ez az álom beteljesül: Marie a Sorbonne-on tanulhat. Keményen kellett harcolnia ezért, mert a tudomány világában nem szívesen láttak nőt. Marie azonban tudja, mit akar. Minden ellenérzés ellenére beleveti magát a kutatásba – és az életbe. Amikor találkozik a sármos fizikussal, Pierre Curie-vel, a boldogsága kiteljesedik. A férfi lesz a nagy szerelme, az a szerelem, amit keres. Pierre-rel úttörő sikereket ér el. Ezért azonban magas árat kell fizetnie, és Marie nem is sejti, milyen tragikus sorscsapásokat tartogat még számára az élet. Egy rendkívüli tudós, lázadó és szerelmes nő története, aki megváltoztatta a világot. (Susanna Leonard: Madame Curie és a teremtő álmok)

covers_764122.jpgGabriela anyja, Luna a legszebb nő Jeruzsálemben. Híres szépsége és bája mindenki számára elérhető, kivéve a saját lányát. A kislány gyerekkora óta küszködik azzal, hogy ők ketten kötődjenek egymáshoz, de amikor beüt a tragédia, a lány ráébred arra, hogy anyja nem csupán egy kirúzsozott száj és egy csinos arc. Gabriela szeretné megérteni kapcsolatukat, ezért sok apró darabból próbálja összerakni családja történetét dédnagyanyjától, a gyógyítóként ismert Mercadától kezdve az angoloknál takarító Rosa nagymamán át egészen Lunáig, aki a legszebb lábbal büszkélkedhetett egész Jeruzsálemben. A történetfolyam Hollywood aranykorától a második világháború sötét napjain át ível egészen a hetvenes évekig. Több generáció felejthetetlen nőalakja elevenedik meg benne, akik emberfeletti erővel küzdötték át magukat a legnehezebb időszakokon és változásokon is. (Sarit Yishai-Levi: Jeruzsálem ​szépségkirálynője)

covers_716240.jpgA tizenhét éves Diana Spencer egy pólómérkőzésen vesz részt. Mivel a fiatal lány az ország egyik legtiszteletreméltóbb nemesi családjából származik, nem idegen tőle ez a nagyvilági közeg. Otthonosan mozog az előkelő látogatók közt, és hamarosan flörtölni kezd Nagy-Britannia trónörökösével, Károly herceggel. Kevesebb mint három évvel később, 1981 júliusában az ifjú pár és 3500 meghívott már az évszázad esküvőjét ünnepli a Szent Pál-székesegyházban. Diana a királyi család szigorú protokolljának nem tud megfelelni, ezért a beilleszkedés mindennapos kihívást jelent számára. Bár Károly nem viszonozza szerelmét, és Diana magányosnak, kirekesztettnek érzi magát az udvarban, a szívek imádott hercegnője mégis megtalálja a maga útját. A világ hamarosan a lábai előtt hever… (Julie Heiland: Diana, a szívek királynője)

covers_733593.jpgA nő álmai szárnyra keltek a férfival, de túl közel kerültek a csillagokhoz.  Amikor a fiatal festőnő, Consuelo egy partin megismerte Antoine de Saint-Exupéryt, első látásra szerelem bontakozott ki közöttük. A temperamentumos közép-amerikai nő a rejtélyes pilóta múzsájává válik, aki a repülés helyett szívesebben szentelné magát az írásnak és a rajzolásnak. Halhatatlan érzelmeiből születik meg a Kis herceg, amelyben Consuelo a mindennél jobban szeretett rózsa, akit a kis herceg üvegbúrával szeretne megvédeni, és akire szüntelenül gondol, bármely idegen bolygóra vetődik is utazásai során. A könyv világszerte ismertté teszi Exupéry nevét, de a való élet a férfi oldalán nem könnyű Consuelo számára. A nő küzd a férfi hűtlenségével, és azért, hogy festőként végre kiléphessen híres férje árnyékából – amíg Antoine 1944-ben útra nem kel egy sorszerű felderítő repülésre a Földközi-tenger fölött… (Sophie Villard: Madame Exupéry és az égbolt csillagai)

covers_771335.jpgMargaretha Geertruida Zelle a szakadék szélén áll: férj nélkül, pénz nélkül, szeretett gyermekei nélkül. Minden, ami megmaradt, csupán a szépsége – és a csaláshoz való képessége. A párizsi elit szalonjaiban lenge öltözetben táncol, titokzatos és egzotikus nőként tündököl, az embereket erotikából és eleganciából szőtt, különleges hálójával ejti rabul. És a terv működik. Margaretha mítosszá, ikonná válik. A világ leghatalmasabb férfiai a lába előtt hevernek. Hamarosan megszületik Mata Hari, a művész, Párizs felkelő napja. De ahol fény ragyog, ott árnyék is van… (Eva-Maria Bast: Mata ​Hari)

covers_744156.jpgA fiatal Esztinek megengedi a nagybátyja, hogy a kert végében lévő fészerben segítsen neki kenőcsöket keverni. A lány imád illatokkal és olajokkal kísérletezni, hamarosan kifejleszti saját krémjét is. Ezt az első, még lekvárosüvegekbe töltött kreációját Long Island strandján, egy kempingasztalkán árulja, és a vevőit máris elvarázsolja vele. Később Estée-nek hívja magát, Queensből Manhattanbe költözik, és végül megszerzi a Saks luxusáruház egyik legáhítottabb eladói pultját. Úttörő ötleteivel és végtelen sok munkával a queensi lány meghódítja New Yorkot. A sikerért azonban magas árat fizet. Akár élete szerelme is rámehet… „A parfüm olyan, mint a szerelem. A kevés soha nem elég.” – Estée Lauder. (Laura Baldini: Estée ​Lauder és a szépség álma)

covers_739586.jpgJane Austen, az életvidám papkisasszony csupán egy dologra vágyik: az írásra. Tintafoltos kézzel virrasztja át az éjszakákat, hogy beléphessen hősnői birodalmába. A nővérét, Casst azonban eljegyezték, és Jane gyanítja, hogy az édesanyjuk az ő jövőjével kapcsolatban is hasonló terveket dédelget. Jane közömbös a helybéli fiatalemberek iránt, akik jó esetben épp csak tűrhető táncpartnerei a helyi bálokon – mindaddig, amíg fel nem bukkan a színen egy művelt, ír fiatalember, Tom Lefroy. Míg Jane szívének újra és újra csalódnia kell, a paplány fáradhatatlanul küzd leghőbb álmáért: az egyik regénye kiadásáért. (Catherine Bell: Jane Austen és a szavak művészete)

covers_746458.jpgNorma magányos gyermekkorában az egyedüli menedéket a mozi jelenti. A hollywoodi színésznők a filmekben sokkal magabiztosabbak nála. Ő is filmsztár szeretne lenni, a szülők által elrendezett házassága miatt azonban le kell mondania az álmáról. Jim mégis az első szerelme lesz, és felébreszti benne az érzékiséget. Később egy fotós akarja a modelljeként híressé tenni. A kamera előtt Normából csak úgy árad az életerő, és minden önbizalomhiányának nyoma vész. Egyszeriben biztosan tudja: rivaldafénybe akar kerülni, mert csakis az teheti boldoggá. Előbb azonban meg kell törnie korának álszemérmes szabályait, hogy az legyen, akinek mindmáig ismeri a világ: Marilyn Monroe, a szexszimbólum, a filmtörténet egyik legnagyobb ikonja. (Claudia Beinert, Nadja Beinert: Marilyn ​Monroe és Hollywood csillagai)

Az Ikonikus nők sorozat jelenleg 20 megjelent kötetnél tart, várhatóan 2023 márciusában érkezik a következő regény, amely II. Erzsébet királynő család kötelességgel és elhivatottsággal teli életébe enged majd bepillantást.

covers_763359.jpg

Paullina Simons: A bronzlovas

Történelmi romantikus könyvek sorozat

Lebilincselő, elsöprő erejű, felkavaró, szívbemarkoló, fájdalmas, szomorú, izgalmas, érzéki, olvasmányos, letehetetlen, monumentális, szívet-lelket megtépázó, csodálatos, gyönyörű – mazsoláztam ki néhány jelzőt a Moly.hu-n található olvasói értékelésekből.  De akár úgy is mondhatnám, hogy A bronzlovas egy tökéletesen megírt történelmi romantikus regény, amibe jó belefeledkezni, és élvezet olvasni a nagyívű történetet, a szép lassan kibontakozó szerelmi szálat a háború borzalmai közepette. 

il_794xn_3855395362_e3y8.jpg

Azután visszament a kórházba és arra gondolt, sem a bombák, sem az én összetört szívem nem veheti el tőlem annak az emlékét, ahogy mezítláb sétáltam keresztül a Mars-mezőn a jázminillatú júniusban.

Elsőként helyezzük kontextusba A bronzlovast. A cselekmény 1941-ben indul Leningrádban, amikor is a fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor a várost még Szentpétervárnak hívták. Itt él a Metanov család: két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű, jóképű katonatiszttel, akiről később kiderül, hogy Dása udvarlója. 1941. június 22-én Hitler megtámadja a Szovjetuniót, és a Metanov család kemény, nélkülözésekkel teli életének megszokott rendje semmivé lesz, rengeteg szenvedésen mennek keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla.

covers_430677.jpg

A háború kitörésekor, 1941. június 22-én, aznap, amikor Alexander megismerkedett Tatjánával, 3 millió polgári lakos élt Leningrádban. Amikor a németek ostromzár alá vették a várost, 1941. szeptember 8-án, akkor már csak 2,5 millióan laktak Leningrádban. 1942 tavaszára 1 millió ember maradt.

Habár a regényben erősebben jelen van a romantikus szál, mint a történelmi események ismertetésének szándéka, azért nem árt tisztában lenni a valósággal. Leningrád elfoglalását több tényező is kívánatossá tette Hitler számára: a város szimbolikus jelentőségű volt, mivel Oroszország korábbi fővárosa volt, az 1917-es forradalmak fő színhelye, emellett ott állomásozott a szovjet Balti Flotta, és egyúttal ipari központ is volt számos hadiüzemmel. Egy jelentés szerint Hitler annyira biztos volt a város elfoglalásában, hogy már a meghívókat is kinyomtatták a győzelmi ünnepségre, amelyet a Hotel Astoriában tartottak volna. 1941. szeptember 8. és 1944. január 27. között, 872 napon keresztül tartotta bekerítve, blokád alatt Leningrádot a német hadsereg. A hadműveletet a világtörténelem legpusztítóbb és legvéresebb ostromaként tartják számon, az áldozatok száma több millió főre tehető, emberi és gazdasági veszteségei meghaladták a sztálingrádi csata, a moszkvai csata, vagy Hirosima és Nagaszaki bombázásának kárait.

rian_archive_5634_antiaircrafters_guarding_the_sky_of_leningrad.jpg

Halált látott mindenütt. Legtöbbet a fronton, de Leningrád utcáin is látta a reménytelen halált. Látott megcsonkított és szétroncsolt holttesteket, látta a megfagyottak és éhhalált haltak holttestét is. Látott mindent. Ám mindezek ellenére Alexander még mindig hitt.

A városban maradt civilek 1941-1942 telén szenvedtek legjobban az éhezéstől: a közlekedés összeomlott, a szélsőséges időjárás, – amely a -30 fokot is elérte – még azt is megnehezítette sokak számára, hogy eljussanak akár csak egy néhány kilométernyire lévő élelmiszerosztó pontig, útközben pedig könnyedén megölhettek bárkit a napi fejadagjáért. Ebben az időszakban havonta százezren haltak meg. Leningrádba a szállítmányok a Ladoga-tó jegén keresztüli útvonalon érkeztek meg, ami az „élet útja” nevet kapta és rendkívül veszélyes volt. A járművek elakadhattak a hóban, vagy alámerülhettek a német bombák által felszaggatott jégen. Olyan sokan vesztek oda, hogy végül a „halál útjára” keresztelték át. Ennek ellenére áramlott rajta keresztül a városba az ellátmány, kifelé pedig a civilek és a sebesültek. A két és féléves harc összességében a legnagyobb pusztítást okozta, amit valaha elszenvedett ostromban egy modern város. Hitler parancsára a cárok palotáinak jó részét és a városi védműveken kívül elhelyezkedő történelmi épületeket kifosztották és elpusztították, sok műgyűjteményt a náci Németországba szállítottak. A légitámadások és az ágyúzás rengeteg gyárat, iskolát, kórházat és egyéb civil intézményt semmisített meg.

20210908leningrad.jpg

Ezt a könyvet szeretett nagyszüleimnek ajánlom, Maria és Lev Handlernek, akik átélték az első világháborút, az 1917-es Nagy Októberi Forradalmat és az azt követő polgárháborút, akik túlélték a második világháborút, Leningrád ostromát és kiürítését, az éhezést és a tisztogatásokat, éltek Lenin és Sztálin alatt, és életük aranyló alkonyán még húsz, légkondicionálás nélküli nyarat is átvészeltek New Yorkban. Isten áldjon Benneteket!

Paullina Simons ezt a történelmi időszakot választotta regényéhez és az előbbiekben ismertetett események kereszttüzébe helyezi szereplőit. A szerző rendkívül hiteles forrásokból dolgozott, mivel nagyszülei és szülei is ebben a korban és helyszínen éltek, saját bőrükön tapasztalták a háború kegyetlen mindennapjait. A regény érzékletes leírásokkal szemlélteti, milyen borzalmakon mentek keresztül a leningrádi lakosok. A mi generációnk aligha tudja elképzelni, milyen lehet, ha nincs víz, áram és meleg sem egy idő után, amikor már az összes bútort elfűtötték. Hogyan is lehet úgy élni, hogy napi 125 gramm kenyér a napi fejadag egy főre, amihez sokszor nincs alapanyag, csak fűrészpor és kartonpapír? Semmi nem számított a leningrádi éhezőknek, csak az, hogy túléljenek. Nem tudták meggyászolni a halottaikat, egy idő után a temetőig sem tudták elvonszolni őket, csak a fagyos utcán hagyták a holttesteket, mert nem volt már erejük. Ha megpróbálták volna, talán ők lettek volna a következők. Érezték, ahogy elevenen elsorvadnak. Aztán jöttek a bombák, amik esőcseppenként hullottak az égből, egyre több és több, szétszakítva házakat, életeket, családokat.

featured-paullinasimons.jpg

– Meg fogod találni a módját, hogy nélkülem élhess. Meg fogod találni a módját, hogy mindkettőnk helyett élhess – mondta Alexander Tatjánának, miközben a megduzzadt Káma folyó folyt tova az Urál-hegységből a Lazarevo nevű, fenyvesek közt megbújó kis falun át, mikor szerelmesek voltak és fiatalok.

A bronzlovast nagyon frappánsan úgy jellemezhetnénk, hogy borzasztóan gyönyörű regény, mivel a borzalom és gyönyörűség folyamatosan jelen van benne. A történet mozgatórugói a háború, a szerelem és túlélés, melyek kombinációja szívszorító és lélekszaggató jelenetek tömkelegét eredményezi. Lassan sodró, de erőteljesen építkező világa gyorsan rátelepszik olvasójára, hol aggódni, hol mosolyogni lehet a szereplőkkel együtt, akiknek története filmszerűen pereg előttünk. A szerelem minden borzalmak közepette lassan kibontakozik a könyv lapjain, mint egy kis mennyország a földi pokolban. Minden lopott pillantás, futó érintés reményt és kitartást ad a folytatáshoz a főhőseinknek (és olvasóknak egyaránt). Mindehhez keretet Puskin A rézlovas (avagy A bronzlovas) című műve adja, ami végigkíséri Tatjána és Alexander történetét és nem véletlenül vált a regény névadójává. Nagy Péter cár lovasszobra, azaz a Bronzlovas, Szentpétervár jelképe és a legenda szerint amíg ez a szobor áll, idegen hatalom nem foglalhatja el a várost. A Bronzlovas Leningrád 872 napos ostroma alatt is sértetlen maradt.

peter-the-first.jpg

Amikor Tatjána felnézett a fagylaltjából, észrevette, hogy egy katona bámulja őt az utca túloldaláról.

Az első találkozás nyomot hagy az emberben, képet alkotunk valakiről: vagy azonnal ott teremnek a szikrák vagy semmi különös nem történik. Tatjána és Alexander egy ilyen pillantásnak köszönheti a köztük lévő kapcsolatot, amely a háború szörnyűségei között mégis boldogsággal tölti el a szívüket. Mindent elsöprő erejű szerelem születik Leningrád egyik utcáján azon a verőfényes napon, amit ember, háború, vagy halál szét nem szakíthat. Talán minden hölgy olvasó elveszik egy kicsit, amikor meglátja azt a bizonyos katonát a történet kezdetén az út túloldalán. Meghatározó jelenet, ahogy az ártatlanság találkozik a valósággal: Tatjána éppen csak nővé vált kislányból, Alexander pedig egy sokat megélt katona, aki két lábbal áll a földön. A találkozástól mégis a fellegekben érzik mindketten magukat, és ettől a pillanattól fogva elválaszthatatlanul összeforr a lelkük. Azonban sok fájdalmas eseménynek, titoknak kell kiderülnie addig, míg szerelmük beteljesedik. 

e8.jpg

A fehér éjszakák árnyoldala a leningrádi december. A fehér éjszakák – csupa fény, nyár, napfény és pasztellszínű ég. A december – sötétség, hóviharok és a város fölé tornyosuló felhős ég.

Számtalan morális dilemmával szembesülnek főhőseink: olyan kérdések bukkannak fel, mint hogy megéri-e meghalni azért, hogy megállítsák Hitlert; a család vagy a szerelem a fontosabb; meddig lehet hazugságban élni. A közel 900 oldalas regény olvasása során jó pár estét lehet tölteni Tatjánával, Alexanderrel és szerelmük bimbózásával a végnapjait élő Szentpéterváron. A könyv atmoszférája azonnal beszippantja az olvasót, a lapokon keresztül érezni azt a világvégi hangulatot, ahogy a háború árnya egyre inkább rávetül a városra és ezzel kontrasztban mennyire szép és mély érzések alakulnak ki finom és apró lépésekben a két főszereplő között. A Leningrádról szóló korabeli leírások olyan részletesek, hogy gyakorlatilag együtt sétálhatunk a hőseinkkel, látjuk magunk előtt az épületeket, utcákat, parkokat. Valódi álombeli utazás ez egy letűnt korban és városban.

trinity-cathedral.jpg

Lazarevo a lelkembe csepegtet téged, belém csepegteti a hajnalt és a holdfényt a Káma folyó vizével. Amikor utánam kutatsz, ott keress, mert ott leszek életem összes hátralévő napján.

Tulajdonképpen Tatjána és Alexander történetében minden sablon megtalálható, ami a műfaj jellemzője. Sőt a karaktereket, illetve a történelmi helyzetet megismerve még komoly meglepetések sem érik az olvasót a cselekmény alakulását tekintve. Ennek ellenére annyira izgalmas a történetvezetés és az érzelmi skála dinamikája, hogy nem lehet letenni A bronzlovast. A könyv első nagyobb egysége a legerősebb, utána viszont jön nagyjából 150 oldal, ami olyan hatást kelt, mintha valaki más írta volna és más műfajba tértünk volna át. Stílusosan úgy is fogalmazhatnék, hogy a Káma partján -szútrára váltott a szerző és egy arcpirító, már-már közönséges pásztoridillt kaptunk. Amikor végül mégis visszatérünk a háború borzalmaihoz és a plasztikus írásmódhoz, talán mégis adekvátnak tűnhet a korábbi kitérő: szívfájdító felidézni főhőseink életét, hogy milyen csodálatos volt nekik boldognak, önfeledtnek és szerelmesnek lenni azokon a sötét napokon. Vannak azok a pillanatok, amikről már akkor tudjuk, hogy bármennyire is kedvesek számunkra, sosem jönnek vissza. Semmi sem lesz már ugyanolyan, mint azelőtt volt. Leginkább ebben rejlik A bronzlovas varázsa. A pillanatokban, amik már csak a szív legmélyén élnek és nehezebb időkben előkerülnek afféle reménysugárként, hogy milyen szép volt egykor minden – egy másik életben.

image-placeholder-title.jpg

 

Azok a fehér éjszakák Skandináviában

2. rész – Göteborg

Kétségtelen, hogy a téli napfordulóhoz már sokkal közelebb járunk, mint Szent Iván éjszakájához és a fákról az elsárgult levelek hullanak, nem pedig élénkzöld lombkoronájukban csicseregnek a fészkelő madarak. Az év vége közeledtével mindenkit megcsap az elmúlás szele, és talán már elkezdünk magunkban számot vetni, hogy pontosan mi is történt velünk ebben az esztendőben. Az egyre sötétebb, hűvös reggeleken akaratlanul is eszünkbe jutnak azok a fényárban úszó, forró napok, amiket magunk mögött hagytunk. És már Skandinávia sem több egy emléknél, azokkal a fehér éjszakákkal és a végtelen hosszúságú nappalokkal.

20220627_185613.jpg

Legutóbb valahol ott hagytuk abba (előző cikk itt elérhető), hogy milyen szép és megnyugtató volt Koppenhága, csak az a kánikula ne zavarta volna meg a városnézést. Éppen eléggé összekuszálódott a bioritmusom a véget nem érő nappaloktól és a fehér éjszakáktól. Persze nem ringattam olyan illúziókba magam, hogy 300 kilométerrel északabbra sem fogja a szervezetem még éjfélkor is azt érezni, hogy túl világos van az alváshoz, de mindenképpen bíztam benne, hogy legalább a hőmérséklet 30 fok alá esik Svédországban. Még most is emlékszem rá, hogy amikor azon a június végi délelőttön kényelembe helyeztem magam a Koppenhágából Göteborgba tartó, üdítően klimatizált buszjáraton, megfogalmazódott bennem, hogy talán ezen a közel 5 órás úton lesz a leghűvösebb a hőmérséklet egész skandináv kirándulásom során. Majdnem igazam lett, de ne szaladjunk ennyire előre.

20220627_183446-01.jpeg

Akinek mond valamit A híd (Bron/Broen) című 2011-ben készült svéd-dán krimisorozat, nyilvánvalóan emlékezetébe vésődött, hogy van egy monumentális híd Koppenhága és Malmö között. Kicsit precízebben úgy is mondhatnánk, hogy az Øresund tengerszoros felett fut egy kombinált közúti-vasúti híd, amely nem csak két nagyvárost, hanem tágabban nézve Skandináviát és Közép- és Nyugat-Európát köti össze. További érdekesség, hogy a 7845 méter hosszú Øresund-híd (ami Európa második leghosszabb hídja) a dán és svéd part közötti távolság mintegy felét teszi csak ki. A maradékot a Peberholm nevű mesterséges sziget (4055 méter), az onnan a dán oldalra vezető alagút (4050 méter), illetve a dán oldalon létesített mesterséges félsziget (430 méter) alkotja. Ennek a bonyolult rendszernek az előkészítése és a megvalósítás folyamata kilenc évet vett igénybe, végül 2000. július 1-jén adta át a teljes útvonalat II. Margit dán királynő és XVI. Károly Gusztáv svéd király.

bridge-g63278c309_1920.jpg

Ilyen felvezetés alapján akár mondhatnám, hogy nagy érdeklődéssel vártam ezt a látványosságot és óriási élményt jelentett, de kijelentésemnek csak az első fele lenne igaz. A valóságban az történt, hogy a koppenhágai reptér után egyszer csak egy alagútba kerültünk, amiről nem tudtam eldönteni, hogy ez már vajon az a bizonyos alagút vagy még valami más, mivel nem érzékeltem, hogy túl mélyre mentünk volna. Aztán hirtelen világos lett, tengerpartra értünk és vártam, hogy jöjjön végre az a bizonyos alagút. De nem az jött, hanem már a híd. Arról viszont pazar volt a kilátás a tengerszorosra és a közepe táján eszembe jutott még a tévésorozat is, hogy valahol itt találhatták meg a holttestet a nyomozók. Ezután már az egyre közeledő Malmö látképét figyeltem – amit egyébként Koppenhágába érkezésünkkor a repülőről is szépen lehetett látni.

20220623_195914.jpg

A busszal átszeltük Malmöt és a látottak alapján jó döntésnek bizonyult, hogy inkább Göteborgot választottuk célállomásnak. Valahogy nem éreztem, hogy itt el lehetne tölteni pár napot városnézéssel. Ahogy viszont északabbra haladtunk, majd dombosabbá, erdősebbé vált táj, és egyre több színes faházikó jelent meg a horizonton melyek környékén birkák és tehenek legelésztek, már egyértelműen Skandináviában éreztem magam. Egyedül az törte le valamelyest a lelkesedésem, hogy Koppenhágából 28 fokból indultunk és 31 fokra érkeztünk meg Göteborgba. Hogy van ez, hogy minél északabbra megyünk, annál melegebb van? Vajon mi lehet a sarkvidéken? – gondolkodtam el rajta…

20220627_160136.jpg

Szóval Göteborg… Természetesen előzetesen utánanéztem, hogy mit is érdemes tudni róla. Göteborg Svédország második legnagyobb települése, az ország délnyugati sarkában helyezkedik el a Göta-folyó partján, amely az Északi-tengerhez vezet. De maga a város konkrétan nem a tengernél fekszik, ami azért is különösen érdekes, mivel egész Skandinávia legforgalmasabb kikötője itt található. A település elhelyezkedése pedig még amiatt is különleges, mivel egyenlő távolságra van tőle Oslo, Koppenhága és Stockholm. Göteborgnak több elnevezése is ismert: az „adományozók városa” nevet azokról a tehetős emberekről kapta, akik jelentős összeggel támogatták a helyi kórház és egyetem alapítását; emellett „Kis Londonnak” is hívják a XIX. században letelepedett angol kereskedők és iparosok után. És ha már iparnál tartunk, Göteborg többek között az Ericsson, az AstraZeneca és a Volvo hazája is – a városban ugyanolyan kék buszok közlekednek, mint amiket a BKV is használ.

20220627_191702.jpg

Már az első göteborgi estémen rájöttem arra, hogy a koppenhágai fehér éjszakáknak valójában közük sincsen az igazi fehér éjszakákhoz. Göteborgban az év ezen időszakában csupán 3-4 órára megy le a Nap, ami mindössze azt jelenti, hogy nem látni az égen, de valójában nincsen sötét. Az alábbi, éjfél táján készült fotó szemlélteti, hogyan festenek ott a nyári éjjelek a legkéseibb órákban.

20220626_222424.jpg

Ahogy a korábbiakban is utaltam rá, Göteborg alapvetően kereskedő és iparváros, ennek megfelelően a település látképe sem kifejezetten patinás történelmi hangulatot sugall. A belvárosban a kanálisok, csatornák környékén  fedezhetjük fel valamennyire az elmúlt évszázadok lenyomatát, de az olyan híres göteborgi épületek, mint a hajó formájú operaház, az alakja miatt Lipstick névre keresztelt kikötőbeli irodaház, a Feskekörka nevű halpiac mind-mind reprezentálják, hogy ez a város nem bővelkedik igazán kiemelkedő szépségekben. Mindazonáltal egy percig sem lehetne azt állítani, hogy ne lenne sokoldalú település. A következőkben megmutatom, hogy mi mivel is töltöttük el itt az időnket – avagy mi minden fér bele egy teljes göteborgi napba!

20220627_141907.jpg

Göteborg azon városok közé sorolható, ahol gyalogoson könnyedén megközelíthető minden, amit érdemes megnézni. Pontosabban a nyári kánikulában nem mindig éreztem annyira könnyednek a sétát, de szeretném azt hinni, hogy a 30 fok feletti időjárás extrémnek minősül Göteborgban. Szóval annak ellenére, hogy iparvárosról van szó, lépten-nyomon parkokba és botanikus kertekbe lehet futni. Ezek közül az egyik legszebb a Trädgårdsförening. Az 1800-as években épített és nagyon jó állapotban megőrzött füvészkert Göteborg egyik leghíresebb látványossága. Az itt található, 1878-ban épített pálmaház egzotikus növényzetével földközi tengeri hangulatot áraszt, emellett méltán híres a rózsakertje is a maga több mint 1200 különböző fajtával, melyek a világ minden tájáról származnak. A parkban történelmi épületek, lugasok és pavilonok is találhatók, a mellettük virágzó 6000 rózsabokor pedig páratlan szín- és az illatáradattal vonja be az egész környezetet.

20220627_112610.jpg

A rózsakert melletti kávézóban megpihentünk jó svéd szokás szerint egy fikára: a dán hygge kifejezéshez hasonlóan így mondják a helyiek, amikor kellemes társaságban összegyűlnek kávézni, szendvicset, desszerteket enni. A fika egyébként a visszafelé történő kifordítása a kaffi szónak (ami svédül kávét jelent), úgyhogy ne gondoljunk semmiféle gusztustalanságra, amennyiben svéd kontextusban fikával találkoznánk.

20220627_115343.jpg

Meglátogattuk Göteborg legrégebbi területét a Haga-negyedet is. Az 1600-as években kezdődött meg itt az építkezés: a házak talapzata kőből készült, míg az emeleteket fából emelték rájuk sokkal később, a XIX. század végén. Az épületek magasságát tűzvédelmi okok határozták meg, ezért csupán 1-2 szinttel növelhették meg a házakat. A környék a munkásosztálynak adott otthont, akik között helyiek és jelentős számban angol bevándorlók is megtalálhatók voltak. Manapság leginkább turistacsalogató kis utcákkal, kiülős kávézókkal, csábító teaházakkal, fiatalos éttermekkel, kézműves termékeket árusító szuvenír boltokkal van tele. Kicsit a pécsi Zsolnay-negyedre emlékeztetett a városrész hangulata.

20220627_132933.jpg

A Haga-negyed mögötti domb tetején található a Skansen Kronan nevű erőd, ami jelenleg konferenciaközpontként és esküvői helyszínként üzemel. Nem túl hosszú, de annál meredekebb kaptató vezet fel a kilátóhoz, ahonnan festői panoráma nyílik egész Göteborgra. Habár az erőd turisták számára nem látogatható, érdemes megemlíteni róla, hogy építését 1697-ben fejezték be és eredeti funkciója szerint a dán támadásoktól védte volna meg a várost. Azonban mivel Göteborgot soha nem támadták meg ilyen módon, a benne lévő ágyúk évszázadok óta használatlanul állnak.

20220627_142230.jpg

Az erőd után a természet lágy ölére vágytunk vissza és meg sem álltunk a Botaniskáig. Európa egyik legnagyobb és elsők között létesített botanikus kertjéről van szó, ami mintegy 16 000 különböző növényfajtával, sziklakerttel és egzotikus ültetvényekkel várja a természet szerelmeseit. A gyűjteményben olyan ritkaságnak számító növények is megtalálhatók, melyek természetes környezetükben már nem fellelhetőek. Azokat, akik csak egyszerűen kikapcsolódnának egy különleges környezetben, kávézók és kiállítások várják, vagy olyan látványosságok 175 hektár területen, mint a Japán-kert, a Rododendron-völgy vagy a Höberget nevű kilátó, melyről a város ezen részét bemutató panorámában lehet gyönyörködni.

20220627_160246.jpg

Eredendően ennyi lett volna a programunk Göteborgban, amit esetleg a kikötővel spékeltünk volna meg, ahol a korábban is említett Lipstick és operaház található – melyek az én ízlésemnek kissé modernek. Azonban szállásadónk javasolt valami mást: az archipelago-t. Ezt a szót még Finnországban tanultam meg, magyar megfelelője nincsen, de így hívják Skandináviában azokat a szigetcsoportokat, szigetláncolatokat, amelyek a tengerben elszórtan, egymáshoz közel helyezkednek el. Néha csupán annyira aprók, hogy egy ház sem férne el rajtuk. Szóval Göteborg déli részén, a folyótorkolatnál is van archipelago, ami könnyedén elérhető villamossal a belvárosból.

20220627_191725.jpg

Viszonylag későre járt már, mikor megérkeztünk a tengerpartra. Nem volt célunk hajózni, csupán sétálni szerettünk volna egyet Saltholmen kikötőjében, ahonnan a kompok indulnak az apró szigetekre. A partról nézve, a szárazföldi sziklák felől is magával ragadó volt a látkép, a különleges tengeri táj szépsége abszolút elbűvölte az érzékszerveinket. A végtelen kékség irányából érkező sós szél pedig annyira hűvös volt, hogy végre én is úgy éreztem, hogy megérkeztem Skandináviába. Mindez az utolsó ott töltött estémen történt. Mindennek ellenére még biztos vagyok benne, hogy visszatérek még Észak-Európába. Csak talán nem nyár elején. Habár azok a fehér éjszakák meglehetősen különlegesek…

20220627_185507.jpg

Fotók: a szerző felvételei, kivéve az Øresund-hídról készült képet.

20220627_162106.jpg

Jekyll és Hyde

Vajon bemerészkedhet-e az emberi tudomány Isten felségterületére? Szétválasztható-e a bennünk élő jó és rossz? Robert Louis Stevenson XIX. századi klasszikus horror-regényének színpadi adaptációja e kérdésekre keresi a választ egy különleges zenei ínyencség formájában.

03_63.jpg

„Eljött az óra, eljött a perc –
Ezerszer győzött le az Élet, mégis felkelsz…
Semmi nem számít, célod hív, csábít –
Ha figyel rád az Ég, tán’ csodát lát ma még!”

A Jekyll és Hyde a többszörös Grammy- és Tony-díjra jelölt Frank Wildhorn és a kétszeres Oscar- és Grammy-díjas Leslie Bricusse darabja, amely 1990-ben indult világhódító útjára, és számos feldolgozásban, számtalan színpadon aratott sikert, eközben minden idők egyik legnépszerűbb musicaljévé vált. Frank Wildhorn neve a hazai musicalközönség számára cseppet sem hangzik ismeretlenül, ugyanis a zeneszerző Rudolf – Az utolsó csók című előadása volt az első olyan amerikai musical, melyet Magyarországon mutattak be először. A Budapesti Operettszínházban zajlott 2006. május 26-i premiert követően a nemzetközi sikerek sem maradtak el, ugyanakkor a Rudolf éveken keresztül meghatározó darabjává vált a hazai zenés színházaknak és közönségkedvenc lett, köszönhetően a kellemesen fülbemászó slágereinek, magával ragadó érzelmi- és látványvilágának, illetve lebilincselő történetvezetésének. Így hát nagy örömmel fogadták a nézők a hírt, hogy újabb Wildhorn musicalt köszönthetnek az Operettszínházban, melynek témája örökké aktuális, a remek dalok hazánk legismertebb musicalszínészeinek előadásában, látványos díszletek és részletgazdag jelmezek között pedig látatlanban garantálják a feledhetetlen élményt.

01_65.jpg

„Úgy űz a vágy, a lélek titkait megértenem.
Van mód talán, hogy szétválasszam magamban mi jó, s mi nem.
Hol van a határ, a szakadék széle,
hol végül a józanész mélységbe hull?
Létezik bármi, hogy megvédjen minket,
vagy egy ponton túl bárki állattá aljasul?”

Jekyll és Hyde története egy mindenre elszánt elmeorvosról szól, aki megszállottan kutatja, hogy meg lehet-e szüntetni az emberben rejlő gonoszságot orvostudományi módszerekkel, egy szérum beadásával. Ahhoz, hogy elméletét empirikusan is bizonyítsa, már csak az emberen végzett kísérlet hiányzik. Az illetékes hatóságok azonban tartanak a következményektől és elutasítják a kísérlet végrehajtása iránti keresetet, mivel Dr. Jekyll lelkesedése szemükben nem több vakmerő őrültségnél. Az orvos viszont nem hagyja eltántorítani magát céljától, az emberiség gyógyításától. Mély meggyőződéssel hisz saját igazában, és végül úgy dönt, hogy önmagán végzi el a kísérletet. A kimenetele viszont nem várt mellékhatásokkal jár: amikor „eljött az óra, eljött a perc”, szétvált benne a jó és a rossz, a férfi énje kettéhasadt Jekyll-re és Hyde-ra. 

07_57.jpg

„Érzem, mennék veled, ha jönnél velem –
A szívemben sosem pihent még szerelem.
Most ébred minden – talán más élet vár –
Bár túl jó a kép – túl szép…”

E musicalben a két énhez két női sors is kapcsolódik: főhősünk Emma Carew és Lucy Harris életének az alakulásáért is felelőssé válik. Emma Dr. Jekyll jegyeseként a legvégsőkig kitart a férfi mellett, az édesapja kétségei ellenére is hű társa marad. Lucy, a szeretetéhes prostituált vágyik a gyengéd és odaadó orvosra, ám mégis Hyde keríti hatalmába, aki a doktor gátlástalan énjeként ragadja el a szerencsétlen sorsú nőt. A szerelmi szálak ellenére a Jekyll és Hyde határozottan nem a cukormázas musicalek listáját erősíti, sem témájában, sem látványában. Felettébb érdekes, hiszen mégis a világ egyik legnépszerűbb zenés darabjáról van szó, a műfaj pedig jóformán megköveteli, hogy a szerelem és a romantika álljon a középpontban. 

09_49.jpg

„Minden Árny engem hív,
Mindent elveszt egy szív –
Több, mint játék – ez szenvedély!
Ez egy mézédes bűn!
Neked jár ez a bűn!
Ez egy kéjből font lánc –
Ez egy ördögi tánc…”

A Jekyll és Hyde musical vezérlőeleme nem a szerelem, hanem a szenvedély. Horror, kaland, gyilkosság, káosz, mély érzelmek, magas filozófia, önfeláldozás: mindez egy pörgő és lenyűgözően látványos produkcióban összesül. Az Operettszínház színpadán megelevenednek a történet jellegzetes helyszínei: a XIX. századi londoni szegénynegyed, a kórház, a boncterem, Jekyll elegáns dolgozószobája, a templom és a bálterem, valamint egy vasútállomás, sőt egy működő mozdony is. A kosztümök is szemkápráztatóak, a turnűrök, a csodálatos színekben pompázó krinolinos szoknyák, díszes kalapok, csipkekesztyűk, frakkok, elegáns zsakettek, cilinderek provokatív eleganciája éppúgy, mint az ipari forradalom utáni London kétes hírű negyedeiben mélyszegénységben élő, nélkülöző munkásrétegek ,,leharcolt" öltözete. Ilyen díszletek mellett csendülnek fel a közismert musical-slágerek: az Ördögi Tánc, a Csillagok idején, az Eljött az óra, a Férfi kell vagy a Túl szép.

08_51.jpg

„Csillagok idején veled leszek én, legyen, ahogy választod,
Lángolunk te meg én, sehol az erény, leveszed az álarcod,
Nincs szerelem és nincs más szabály: sose sírhatsz, ha fáj…”

A Jekyll és Hyde gyönyörű dalszövegeit Valla Attila jegyzi, a prózai részekhez egy új, az eredetihez hű szövegkönyv készült Orbán János Dénes fordításában. A musical a benne rejlő grandiózus dalbetéteknek köszönhetően olyan szereplőgárdát igényel, amelynek valamennyi tagja jó barátságot kell, hogy ápoljon a hangjegyekkel – így nem meglepő módon a legjelentéktelenebb karaktereket is olyan művészek játsszák, akiket más darabokban főszerepekben láthattunk. A Jekyll és Hyde-ban ugyanis a musicalirodalomban szinte egyedülálló módon még a tömegjelenetek alatt megszólaló zenei betétek is slágerértékűek és a csillagokat is lehozzák a nézőknek az énekesek. Az is érdekes megoldás, hogy egy mellékszereplőnek, Lucy figurájának írta meg Frank Wildhorn a legtechnikásabb szólódalokat (Férfi kell, Túl szép, Egy új lét) vagy duettrészeket (Csillagok idején, Vágyom rád, Ördögi tánc), ami mindenképpen olyan kaliberű előadót kíván, mint például Polyák Lilla.

05_60.jpg

„Hol van az út, ami visszavezethet?
Már rég nem látom!
Mért’ lett torz az álmom?
Mivé kell még válnom?!”

Bár a dalok, a jelmezek, a különféle fényeffektek, valamint a díszletezés szintjén megmutatkozó látványelemek könnyedén elvonhatják a közönség figyelmét, mégis a címszereplő színészi játékának minősége az, ami leginkább meghatározza a cselekmény előrehaladtával mind gyakoribbá váló átalakulás hatásmechanizmusát. Bár Homonnay Zsolt az utóbbi években már belépőt váltott az összetettebb, és jelentős színpadi jelenléttel bíró karakterek világába (Rebecca – Maxim de Winter, La Mancha lovagja – Don Quijote, Nine – Guido Contini), alapvetően azonban mégsem szoktunk meg tőle ekkora komplexitást igénylő, és ilyen nagy ívet bejáró szerepeket. Ezért egyértelműen kijelenthető, hogy a Jekyll és Hyde hármas szereposztásának ő a legnagyobb meglepetése – legalábbis a casting tekintetében. Mindazonáltal a hangképzés vonatkozásban telitalálatnak bizonyult, de nem csak amiatt, hogy a legtechnikásabb dalokat is könnyedén és kristálytisztán énekli, hanem hangi kvalitásai révén a váltótársai közül a legmarkánsabban ő választja szét a megjelenítendő karakter jó és rossz oldalát. Igazán különleges élmény Homonnay Zsolt játéka, ugyanis prózában teljesen más hangszínnel jeleníti meg Dr. Jekyll-t és Mr. Hyde-ot, azonban, amikor dalra fakad, a különbség eltűnik. Talán magának a szerepnek is ez lenne az esszenciája, hogy bármennyire is különbözik a két karakter, mégis ugyanaz az ember, nem lehet szétválasztani a jót és a rosszat.

06_58.jpg

„Lelkünk hány titkot rejt, arról más nem is sejt…
Őrült, éjsötét tűz kínzó fogságba ejt.
Gyilkos játék – élni kell mindenképp’!
Jó és Rossz együtt él: torzult sátántündér…
Minden emberben él gyűlölt édestestvér!
Mint egy árnyék…
Mint egy árnyék…
Mint egy árnyék…”

Tehát az Operettszínház ezzel az előadással igazán rendkívüli, intellektuális utazásra invitálja a nézőit. Akit nem térít el a Jekyll és Hyde figyelemreméltó zenei anyaga attól, hogy megkeresse és megfejtse az előadásban elrejtett etikai és filozófiai kérdéseket, az olyan felvetésekkel találkozhat a cselekményben elmerülve, mint hogy hol vannak a tudomány határai, meddig terjedhet a tudósok erkölcsi felelőssége, játszhat-e bárki Istent a jószándék nevében? Mi a következménye annak, ha valaki helyesen akar cselekedni, de éppen az ellenkező hatást éri el vele, illetve féken tudjuk-e tartani a bennünk rejlő indulatokat? Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója a következőképpen fogalmazta meg a Jekyll és Hyde musicallel kapcsolatos érzéseit és egyben a darab üzenetét:

"Miközben a csodálatos zenét hallgatjuk, és elbűvöl bennünket a látványvilág, egészen biztosan el fogunk gondolkodni azon, hogy a testet talán tudjuk majd tökéletesen klónozni, az értelem kódolásában is érhetünk el sikereket, de az érzelmeket soha nem fogjuk tudni digitalizálni. A lélek csakis Istené."

04_65.jpg

A képek forrása: Budapesti Operettszínház

02_61.jpg

Azok a fehér éjszakák Skandináviában

1. rész – Koppenhága

Kétségtelen, hogy a téli napfordulóhoz már sokkal közelebb járunk, mint Szent Iván éjszakájához és a fákról az elsárgult levelek hullanak, nem pedig élénkzöld lombkoronájukban csicseregnek a fészkelő madarak. Az év vége közeledtével mindenkit megcsap az elmúlás szele, és talán már elkezdünk magunkban számot vetni, hogy pontosan mi is történt velünk ebben az esztendőben. Az egyre sötétebb, hűvös reggeleken akaratlanul is eszünkbe jutnak azok a fényárban úszó, forró napok, amiket magunk mögött hagytunk. És már Skandinávia sem több egy emléknél, azokkal a fehér éjszakákkal és a végtelen hosszúságú nappalokkal.

20220624_104241.jpg

Habár nem volt benne tudatosság, de úgy alakult, hogy valóban Iván napján érkeztem Dániába, az egyetlen olyan skandináv országba, ahol még nem jártam korábban. Olvastam róla, hogy dán szokás szerint máglyákat gyújtanak ezen az éjszakán, hogy elűzzék az elmúlást jelképező sötétséget, az ártó szellemeket és boszorkányokat, egyúttal megtisztuljanak és újjászülessenek az örömtűz fényében, mielőtt újra rövidülni kezdenének a nappalok. Nos, Koppenhága külvárosában ebből vajmi keveset érzékeltem. Viszont nem fogom elfelejteni, amikor késő este a hygge életérzést minden szempontból megtestesítő faházunk kertjébe kiléptem, s elcsodálkoztam, hogy világos az ég alja. A város elcsendesedett, az úton senki sem járt, csupán néhány tücsök ciripelt és a fák leveleit megrezegtette a tenger felől érkező kellemesen hűvöskés fuvallat. Csodálatos fehér éjszaka volt…

20220623_213559.jpg

Pontosan mit is tudtam előzetesen Koppenhágáról? Azt mindenképpen, hogy hosszúak nyáron a nappalok, rengeteg a biciklis, itt élt és alkotott Hans Christian Andersen és legismertebb mesefigurájának, a kis hableánynak bronzba öntött mása a tengerpartról figyeli a végtelen kékséget. Aztán alapos utánjárást követően kiderült, hogy sokkal több érdekességet rejt a dán főváros, így igen konkrét elképzelésekkel vágtam bele a felfedezésébe. Az útikönyv és az előrejelzések alapján felkészültem a maximálisan 21-22 fokos hőmérsékletre, felhős időjárásra és esernyőt is csomagoltam, hiszen a tenger mellett sosem lehet tudni.

20220625_170807.jpg

A külvárosból leginkább a föld felszínén közlekedő metró vitt be Koppenhága szívébe és szinte pislogni sem volt idő, azonnal megelevenedtek előttem Nyhavn színes Hansa-házai. A különleges utca legrégebbi épülete a 9. számú, amely 1681-ben készült el, és homlokzata máig sem változott. Andersen pedig a 20-as szám alatt lakott és több meséjét is ezen a helyen vetette papírra. Nincs semmi meglepő benne, hogy a világ legismertebb meseíróját inspirálta a környezet, mivel egy megelevenedett festményben érezheti magát az ember, amikor a keskeny öböl mentén sétál.

20220624_105015.jpg

Innen a tengerpart felé vettük az irányt és egyből szemtanúivá váltunk, hogy bizony nem a Tower Bridge az egyetlen szétnyitható híd a világon, sőt, olyan is létezik, hogy nem felfelé nyílik, hanem széthúzzák. Az attrakciót követően pedig csak ámultunk, mennyi biciklis torlódott fel az átkelésre várva. Ahogy tovább folytattuk utunkat a rakparton, meglehetősen gyanússá lett az időjárás, mivel egyetlen felhőt sem láttunk az égen, a hőmérséklet egyre melegebbé vált, és a bátrabb helyiek strandoltak is. Szóval nem esett az eső, harminc fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála és kiderült, hogy merész dolog volt naptej nélkül útra kerekedni a nem sok fával büszkélkedő dán fővárosban. Már nem tartja magát az egykori sláger, hogy  „szóba se jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika.” Már Skandinávia is „jó meleg” nyáron…

20220624_111842.jpg

Kicsit hűsölni a Marmorkirenbe, azaz a Márványtemplomba tértünk be, ami a dán főváros egyik ikonikus épülete a messziről is felismerhető zöld kupolájával, amelyet a vatikáni Szent Péter-bazilika inspirált és közel 150 évig épült.

20220624_112855.jpg

Viszont nem időztünk túl sokáig, mivel délre az Amalienborg-palotához siettünk, hogy elcsípjük az őrségváltást a dán királynő rezidenciájánál. Érdemes megemlíteni, hogy a dán monarchia Európa legrégebbi királysága, így nem meglepő, hogy Koppenhága és egész Dánia bővelkedik a királyi családhoz köthető történelmi épületekben és gyönyörű kastélyokban. Az Amalienborg palotaegyüttes négy egyforma, klasszicista homlokzatú és belül rokokó stílusú épületből áll, amelyek egy nyolcszögű teret vesznek körül. Itt zajlik a sok turista érdeklődésére számot tartó esemény, amely annyira hosszadalmasnak és körülményesnek bizonyult, hogy a nyári kánikulában az árnyék nélküli téren a legtöbben negyedóra után feladták. Viszont azt mindenképpen érdemes megemlíteni, ha már a dán királynő védelmezőiről van szó, hogy az idén uralkodásának ötvenedik évét ünneplő II. Margit fiatalkorában Európa legjobb partijának számított, és szépségével, kedvességével olyan népszerűségnek örvendett, hogy még Elvis Presley is privát koncertet adott neki. II. Erzsébet királynő halálával a 82 éves II. Margit Európa leghosszabb ideje trónon lévő uralkodója lett, illetve az egyetlen királynő a kontinensen.

marching-g5d437bb99_1920.jpg

A nap tetőpontjának a kis hableány szobor megtekintését terveztük, ami a valóságban nem volt túlzottan nagyszabású látványosság. Mindenesetre még így is rengeteg turista állt sorban azért, hogy együtt fotózkodjon Koppenhága jelképével. Habár hallottam róla, hogy a kis hableány a vandálok közkedvelt céltáblája, az 1960-as évek óta ismeretlen tettesek a fejét már kétszer fűrészelték le, és egy alkalommal a kezét is levágták – de még így is meghökkentett, hogy ezúttal a száját fújták le lángvörös festékkel, amitől finom fogalmazva is feslett lány benyomását keltette. Vajon kinek ártott ez a balsorsú sellő, aki Andersen meséjében előjött a mélységéből, mert beleszeretett egy hercegbe, ám érzései nem kerültek viszonzásra, így szegény hableány kénytelen volt elhagyni az emberi világot? A látvány leginkább szomorú volt, viszont felettébb érdekes egybeesésnek tűnt, hogy éppen akkor úszkált a szobor környékén egy gyönyörű hattyú. Talán az egykori rút kiskacsa a szerencsétlen sellőlányt biztatta, hogy szebb napok is várnak rá?

20220624_132558.jpg

Ekkor már fél kettőre járt az idő, ám a Nap még nem járt a legmagasabb pontján. Ha nem lett volna kánikula, akkor alkalmasabban is el lehetett volna tölteni az időt annál, minthogy felkeressük a Rosenborg kastély pavilonokkal és franciakertekkel ellátott parkját, ahol végre találtunk fákat és az árnyékukból a jazz fesztivál fellépőit hallgathattuk. Szóval a következőkben elengedjük a kronologikus sorrendet és arról lesz szó, mit érdemes még megnézni Koppenhágában.

20220625_181156.jpg

Christiansborgot például mindenképpen. A kívülről nem túl barátságos épület a dán kormány székhelye, ám azt kevesen tudják, hogy itt található Koppenhága legmagasabb tornya, amelyről tiszta időben Svédországig is ellátni – a legszimpatikusabb benne pedig az, hogy ingyenesen látogatható. Persze előtte olyan ellenőrzésen esik át mindenki, mintha reptéren lenne. De nyilvánvalóan a látvány megéri ezt a kellemetlenséget, nem hinném, hogy található Koppenhágában még egy olyan hely, ahonnan díjmentesen ilyen panorámában gyönyörködhetünk.

20220625_170742.jpg

Habár én még felhőknek sem láttam túl sok nyomát Koppenhágában, állítólag szokott esni az eső. Ilyen napokra kihagyhatatlan program a Ny Carlsberg Glyptotek. Magyarul mondva egy grandiózus múzeumról van szó, amelyben leginkább szobrok, de különleges festmények is találhatók, amelyek egy magángyűjteményből származnak. Az egész úgy kezdődött, hogy Carl Jacobsen sörgyáros szenvedélyes szoborgyűjtő hírében állt és télikertjében helyezte el őket, amit aztán megnyitott a koppenhágaiak előtt is. Később azonban már nem volt több hely, így a műkedvelő Jacobsen ajánlatot tett a polgármesternek, hogy odaadja a kollekciót azzal a feltétellel, ha a város támogatja egy szoborgyűjteményt befogadó múzeum (gliptotéka) megépítését. 1892-ben kezdődtek meg a munkálatok: az épületnek két szárnya lett, amelyet egy impozáns üvegkupola köt össze, alatta pedig pálmák, szubtrópusi növények és csobogó kút mellett tarthatnak pihenőt a látogatók.

20220625_125147.jpg

A gliptotéka antik szoborgyűjteményében az ókori kultúrák közül Egyiptomból, Rómából és Görögországból származó alkotások láthatók, illetve Auguste Rodin alkotásaiból olyan művek, amelyeket Franciaországon kívül a legfontosabbnak tartanak. A múzeum legalább ugyanolyan nevezetes festménygyűjteményéről, amely kiterjed francia impresszionistákra és posztimpresszionistákra, valamint a dán aranykori festményekre. A gyűjtemény olyan festők műveit tartalmazza, mint Jacques-Louis David, Monet, Pissaro, Renoir, Degas, Cézanne, Van Gogh, Toulouse-Lautrec, valamint Degas összes bronzszobrát, beleértve a táncos sorozatot is.

20220625_131043.jpg

Akik Andersen élményre vágynak, a Hans Christian Andersen Experience-t érdemes felkeresniük. A kiállítás a híres meseíró életét mutatja be panoptikumszerűen odensei gyermekkorától kezdve, Koppenhágába költözéséig, és természetesen számos dániai és európai utazásáról is megtudhatunk érdekességeket, amelyek inspirációként szolgáltak tündérmeséihez. Fények, hangok, sőt illatok keltik életre Andersen történetét és az általa írt legismertebb meséket: például A kis hableány, A rendíthetetlen ólomkatona, A császár új ruhája  vagy A kis gyufaárus lány is megelevenedik interaktív módon, három szabadon választható nyelven (angol, német, dán).

20220625_161001.jpg

A bátrabbak számára lenne még egy különleges programajánlatom, aminek már a gondolatát is elvetettem tériszonyom miatt, viszont kedves útitársam nekiveselkedett a Megváltónk temploma tornyán csavarodó külső csigalépcsőknek. Az élményeiről és minden fontos tudnivalóról ő is beszámolt már, Dánia lenyűgöző külső csigalépcsős temploma című írását ajánlom minden érdeklődő figyelmébe.

pexels-adrien-olichon-13025166_1.jpg

Mitől is volt még számomra különleges Koppenhága a fentieken túl? – teszem fel végül a nagy kérdést. Jöjjön néhány érdekesség és különleges benyomás zárásként!

  • Habár messzebbi időpontot nem is választhattam volna a hyggétől, mégis a béke és a nyugalom városának éreztem Koppenhágát. Szép, rendezett, tiszta főváros, ahol csendesek az utcák, kiegyensúlyozottak az emberek. Nincs stressz, a levegőből is érződik, hogy sokáig Dánia volt a világ legboldogabb országa, és őket az utóbbi években csupán a norvégok és a finnek előzték meg. Hát igen, Skandináviában tudnak valamit…
  • A rengeteg biciklis sem mindennapi látvány, ahogy az sem, hogy Koppenhágában a kerékpárutak egyértelműen prioritást élveznek a gyalogosok járdáival szemben.

20220624_172803.jpg

  • Nincs abban semmi különös, ha júniusban a nap bármely pillanatában olyan kamion dübörög el mellettünk, melynek platóján tengerészsapkás fiatalok mulatnak ugrándozva. A koppenhágai ifjak ugyanis így ünneplik meg, hogy befejezték a középiskolát. Bátran integessünk vissza nekik, ha találkozunk velük!
  • Tudom, már esett szó a koppenhágai kánikuláról, de számomra döbbenetes élmény volt, hogy valóban ennyire érződik a globális felmelegedés hatása. (Ennek tudományos magyarázatára a következő cikket ajánlom: A klímaváltozás nem kopogtat, már berúgta az ajtót). Az időjárás okozta sokk hatására megnéztem Skandinávia hőtérképét, és azon a júniusi héten Norvégiában a sarkkörön túl is 25 fokos volt a hőmérséklet árnyékban, a legvonzóbb opciónak pedig Reykjavíkot találtam a maga 15 fokos nyári forróságával. Egyébiránt az volt a benyomásom, hogy Dánia nem készült még fel az extrém meleg időjárásra. Jó példa erre, hogy a jellemzően nem a föld alatt közlekedő metrószerelvények nem voltak klimatizáltak, ugyanakkor az ablakok sem voltak nyithatók és a tűző nap hatására szauna élménnyé változott az utazás, habár határozottan nem Finnországban jártunk. Az a tippem pedig szívem legmélyéről jön, hogy Koppenhágában Matas, illetve Normal néven lehet drogériákat találni, ahol a felkészületlen turisták beszerezhetik jobb esetben a naptejet, rosszabb esetben a hűsítő aloe vera gélt.
  • Végül itt hagynék egy gondolatot arról is, hogy a sajátunktól eltérő kultúrákkal kapcsolatban könnyedén érezhetjük, hogy furcsák, és nyilván Skandináviában is sok minden más, mint itthon. Alapvetően Koppenhágába érkezésemet nem éltem meg kulturális sokként, nem láttam semmilyen extrém vagy nehezen emészthető dolgot. Aztán jött a F*ck Q Park a gliptotékával szemben… Szívesen veszek magyarázatokat a szoborcsoport értelmezésére vonatkozóan. :)

20220625_143936.jpg

A skandináv nyári utazásról szóló beszámoló hamarosan folytatódik, méghozzá svédországi tapasztalatokkal és saját fényképekkel – akárcsak a mostani cikk esetében (két stockfotó kivételével: őrségváltás, Megváltónk temploma). 

20220624_112505.jpg

Szöszi

Mindenki őt nézte, ám senki sem látta.” Marilyn Monroe halálának hatvanadik évfordulójára időzített film szlogenje azt sugallja, hogy Hollywood egyik ikonikus karakterének maszkja mögé nézhetünk, és megláthatjuk a tragikus sorsú színésznő igazi arcát. A végeredmény viszont közel sem ennyire egyszerűen megfogható.

01_64.jpg

Általában egy évben nem szokott két akkora durranással jelentkezni a hollywoodi álomgyár, mint idén: Elvis Presley után Marilyn Monroe életéről is készült egy nagyszabású produkció, amely nem mérhető semmihez, amit korábban készítettek az ikonikus színésznőről. Akárcsak Baz Luhrmann, úgy Andrew Dominik is az életrajzi film szokványos zsánerében dolgozott, ám míg a Moulin Rouge! rendezőjének esetében a tőle megszokott módon intenzív és harsány élményt kaptunk, addig Andrew Dominik alkotása egészen más irányba fordult. Persze ez nem is meglepő, hiszen a direktor kíméletlen ábrázolásmódjáról közismert: bemutatkozó filmje, a Chopper – A kegyetlen Ausztrália egyik leginkább ellentmondásos alakját, Mark Readet igyekezett brutálisan őszinte formában életre hívni, majd az Oscar-jelölt Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford esetében az Egyesült Államok történelmének egyik legendájával tette ugyanezt.

06_57.jpg

Ám mivel Andrew Dominik neve és stílusa nem forog annyira közszájon, nyilvánvalóan sokan feltételezték, hogy egy szokványos Marilyn Monroe életrajzi filmet látnak majd, amelyben Norma Jeane-t viszontagságos, sok szenvedéssel tarkított gyermekkora után hamar felfedezik, modellkedni kezd, sikeres színésznővé válik, megtestesítve magát az amerikai álmot. Talán arra helyeződik a hangsúly, hogy hatalmas szerepe volt a szexuális forradalom kirobbantásában, igazi jelenségnek számított, még ha be is skatulyázták a butus szőke szerepkörbe. Háromszor ment férjhez, majd 36 éves korában, gyógyszer-túladagolásban hunyt el, ám csillaga azóta is fényesen ragyog. Nos, aki erre számított, óriási meglepetés érte.

09_48.jpg

A Szöszi tulajdonképpen fiktív életrajzi mű, amely Joyce Carol Oates valós alapokon nyugvó, de saját maga által is szépirodalmi alkotásként meghatározott regénye alapján készült. Alapvetően Marilyn Monroe-ról szól a könyv, de a szerzőnő dramaturgiai okokból több helyen kiszínezte, torzította a hírességgel történteket. Andrew Dominik filmje ugyanezen a vonalon mozog, egy zavart nő elméjébe enged bepillantást három órán át: tragikus élettörténetet vázol fel, főszerepben egy testileg-lelkileg kizsákmányolt színésznővel, aki annak iskolapéldája, hogyan teszi tönkre a traumatizált gyermekkor az egész életet. Tény és való az is, hogy Marilyn Monroe számos sorscsapást kapott az élettől: mentális zavarral küzdő anya, sohasem látott apa, az ebből fakadó apakomplexus, az alkohol- és gyógyszerfüggőség, bántalmazó férj, az abortuszok és vetélések…

08_50.jpg

Kétségtelen, hogy a Netflix kínálatában debütáló Szöszi eddig messze a legnagyobb és legátfogóbb film, ami valaha Marilyn Monroe életéről készült. Ám kizárólag csak a traumákat és a férfivágyak tárgyát engedi láttatni az ikonból, a valódi embert nem. A rendező valósággal tobzódik főhőse szenvedésében, és eközben időről időre sokkol már-már kegyeletsértő módon. Például az egyik nagy port kavart jelenetben Kennedy elnök a lakosztályába hozatja a gyógyszerektől és alkoholtól kába Marilyn Monroe-t, hogy arra kényszerítse, orálisan elégítse ki – az aktust pedig premier plánban nézhetjük végig. Különösen ízléstelen az is, amikor egész konkrétan Marilyn Monroe vagináján keresztül kukucskálhatunk ki az éppen az abortuszát végző orvosokra.  A film ugyan próbálja mai szemmel, a #metoo szűrőjén át bemutatni Marilyn Monroe kálváriáját, hogy milyen borzalmakon kellett keresztül mennie akkoriban egy színésznőnek, hogy karriert csináljon és még a csúcson is csak egy húsdarab maradt a férfiak számára, akik bármit megtehettek vele. Viszont mindezt ugyanolyan gyomorforgató módon tálalja a rendező, és valójában az ő szemszögéből sem tűnik többnek egy húscafatnál Marilyn Monroe: indokolatlanul sokat meztelenkedik a főszereplőt megformáló színésznő, aki még sírni is csak ajakbiggyesztve, szexi módra tud.

02_60.jpg

Jogosan merül fel az a kérdés is, hogy mi a valóság és mi a fikció abból, amit láttunk?  Marilyn Monroe valóban szereposztó díványra kényszerült a Fox stúdió vezetőjénél? Tényleg rendszeresen édeshármasban hentergett Charlie Chaplin és Edward G. Robinson fiaival? Igaz-e, hogy bele akarta fojtani a kádba a saját édesanyja?  Csakugyan verte a férje? Valóban átesett abortuszon? Andrew Dominik alkotása abból a szempontból is zavarba ejtő, hogy számos olyan pillanatot mutat be, amitől teljesen megváltozhat a Marilyn Monroe-ról alkotott eddigi képünk, mégpedig nem feltétlenül a jó irányba. Talán éppen emiatt felesleges és visszataszító súlyosabb hátteret adni a történteknek, mint amivel valóban rendelkeznek. Példának okáért, mivel nem voltunk ott velük a hálószobában, csak találgatni lehet, milyen volt a színésznő viszonya az Egyesült Államok elnökével. Éppen ezért, miért is van szüksége a világnak, hogy lássa, ahogyan John F. Kennedy Marilyn Monroe szájába élvez, miközben mocskos ribancnak szólítja őt? Gusztustalan és gyalázatos.

03_62.jpg

A Szöszi nem titkolt célja, hogy sokkoljon és letaglózzon. A hosszúra nyúlt, közel háromórás játékidő miatt viszont a végére már túl sok a sírás és összeomlás. Akár egyhangúnak is nevezhetnénk, mivel végig a tragikus szenvedés hangját üti meg a film, és a rendező van annyira kegyetlen, hogy még egy csöppnyi örömet sem engedélyez főhősének. Ana de Armas Marilyn Monroe-jának könnyeiből pedig annyi van, hogy szinte belefulladunk. A kubai származású színésznő láthatóan sokat foglalkozott az általa megformált karakter tanulmányozásával. Habár a spanyolos akcentusa néha-néha kihallható a dialógusaiból, hanghordozásától kezdve a tekintetén és a szájtartásán át gyakorlatilag tökéletesen lemásolta az eredetit. Lágy, félénk modora, fátyolos hangja, sajátos színészi allűrjei mind visszaköszönnek, az ártatlan naivitás és a szexuális kisugárzás megvan, viszont a buja, önfeledt Marilyn Monroe-ból semmit sem látunk – amihez nem csak sminkmesterek és a másolás tudománya kellett volna, hanem valami egyedien hozzáadott érték, amit nem lehet megtanulni, hanem ösztönből kellene jönnie, ha a színész igazán ráérez a szerepére.

10_93.jpg

Ami valamelyest ellensúlyozni tudja a cselekmény durvaságát, az a letisztultságában hatásos képi világ és a kifinomult operatőri munka. Színes, szépia és fekete-fehér színvilágok, valamint különböző oldalarányú keretezések váltják egymást, amik vizuálisan is elkülöníthető epizódokra bontják a filmet. Érdekesség, hogy ebben nincsen tudatos művészi látásmód és koncepció, célja szimplán Marilyn Monroe eredeti fotóinak újraalkotása. Ezért is emlékeztet sok jelenet egy állóképre, mivel archív fotók alapján konstruálták meg őket, hogy a végeredmény hű maradjon a valósághoz.

05_59.jpg

12_80.jpg

Összegezve elmondható, hogy Andrew Dominik műve végtelenül nyomasztó és fájdalmas. A Szösziben nem ragyog az a csillag, amit Marilyn Monroe-nak hívnak. Hogy pontosan ki is volt ő valójában, nem tudjuk meg. Úgy érezzük magunkat a maratoni hosszúságú film végére, mint akit a földbe döngöltek azután, hogy három órán keresztül nézzük, ahogy Marilyn Monroe-t fizikailag és lelkileg gyötrik, szexuálisan abuzálják, kényszerabortusznak teszik ki, többször elvetél, majd gyógyszer-túladagolás következtében idő előtt, méltatlanul eltávozik az élők sorából. Megnyugtató üzenet nem érkezik, csupán egy hollywoodi ikonról szóló pszichológiai horror kerekedik ki Andrew Dominik víziójából, amitől könnyedén elmehet az életkedvünk is. Ahogy a felvezetésben is szó esett róla, sok tekintetben Baz Luhrmann Elvis filmjének párjáról van szó: két nagyszabású, tetemes játékidejű életrajzi alkotás született, ami ikonikus alanyát kizsákmányolt áldozatként mutatja be és éppen a lényeg sikkad el ebben a koncepcióban. Habár a filmművészet teljes eszköztárát felvonultató alkotásokról beszélünk, mégis hiányzott két „apróság” belőlük: a szórakoztatási faktor és az, hogy megismerjük azt az embert, aki a maga a főszereplő.

04_64.jpg

Szöszi (Blonde, 2022)

amerikai életrajzi dráma, 166 perc

Rendező: Andrew Dominik

Főszereplők: Ana de Armas, Adrien Brody

07_56.jpg

Kapcsolódó cikkek

Egy hét Marilynnel

Marilyn Monroe a kulisszák mögött

Elvis filmkritika

00_51.jpg

Aline – A szerelem hangja

Mindig is nagy érdeklődés övezte az életrajzi filmeket, és abban sincs semmilyen újkeletű dolog, hogy olyan híresség történetét láthatjuk viszont a mozivásznon, aki még aktívan tevékenykedik. Az viszont már annál furcsább, amikor mindenki tudja, kiről van szó, de egyetlen egyszer sem hangzik el a sztár neve. Hogy is van ez?

03_61.jpg

Az Aline – A szerelem hangja nem más, mint egy Céline Dion életrajzi film, amiben Céline Diont nem Céline Dionnak hívják. Egy mondaton belül háromszor is leírtam a nevét, hogy véletlenül se felejtsük el, kiről van szó, mivel az alkotásban megtévesztő módon Aline Dieu előadásában hangzanak fel olyan közismert slágerek, mint az All By Myself, az I’m Alive vagy a My Heart Will Go On. A díva életútjának és karrierjének állomásait mutatja be a film, onnantól kezdve, hogy tizennegyedik gyermekként érkezik egy kanadai zenerajongó családba és csodálatos hangjával, illetve istenadta tehetségével már kislány korában elbűvöli a hallgatóságot. Aztán felfedezi egy producer, aki meg van róla győződve, hogy a világ leghíresebb énekesnőjévé teszi a tinédzsert. A producer-mentor azonban rövidesen sokkal többet jelent a tinilánynak, akinek agaszkodása aztán szerelemmé alakul, ami végül legyőz minden ellenállást. Eközben az énekesnő világsztárrá válik, és a szerelem beteljesülése is megadatik a tökéletes boldogságához. Ha a neveket nem változtatták volna meg, azt is mondhatnánk, hogy olyan, mintha megfilmesítették volna Céline Dion Wikipédia-oldalát.

06_56.jpg

A film producere, forgatókönyvírója, rendezője és főszereplője, egy személyben Valérie Lemercier, aki azt a magyarázatot adta a karakterek átnevezésére, hogy a film több ponton is eltér a valóságtól. Ha ő mondja, elhisszük neki, de ez tulajdonképpen minden egyes életrajzi alkotásról ugyanúgy elmondható, amikben mégis nevén nevezik a főhőst. Az Aline – A szerelem hangja esetében pedig akkor válik még zavarba ejtőbbé a dolog, amikor a néző számára is feltűnik, hogy Aline Dieu-t egy 57 éves színésznő alakítja, méghozzá kisgyerekkorától kezdve egészen ötvenéves koráig. Igen, Valérie Lemercier-t digitális effektekkel tizenkétévesre töpörítették, kislányos ruhákba öltöztették, és kisimították az arcát. A végeredmény több, mint bizarr.

02_59.jpg

De ha még ettől a hobbitszerű gyermektől el tudunk tekinteni és elfogadjuk, hogy Céline Diont nem nevezzük nevén, még akkor sem mondhatjuk, hogy legalább a forgatókönyv remekbe szabottan sikerült volna. Ugyanis teljesen egészen kimaradt belőle a konfliktus és a dráma, pedig az énekesnő és a producer közötti jelentős korkülönbség nagyon adta volna magát, akárcsak az a jelent, amikor Aline/Céline hangja elmegy egy fellépés során. De minden pikk-pakk megoldódott. Persze az is igaz, hogy Céline Dion életéből valóban hiányzik mindenféle botrány és titok, sosem szolgált túl sok érdekességgel a bulvársajtónak, karrierje pedig egyenesen és könnyedén ívelt felfelé. Nem volt benne mélypont, Céline Dion mindig a csúcson maradt, sose jött le onnan. Egész életében vörösszőnyegen sétál.

01_63.jpg

Más oldalról nézve viszont nem lehet a rendezőnőt azzal vádolni, hogy kegyetlenül bánt volna karakterei megihletőivel. A film szépen árnyalja a szerelmi kapcsolatot, a kezdeti gyötrődést, a három gyermek személyében megtestesülő beteljesedést, végül a korai gyászt. Ám a film ezután pontosan olyan furcsává válik, ahogyan elkezdődött. Édesapja, majd férje elvesztése után Aline/Céline talán életében először lemegy az utcára az emberek közé és elvegyül köztük – egyesek saját maga imitátorának vélik. Ezután jön a zárójelenet, melyből kiderül, hogy a sztár is pont olyan ember, mint bárki más. Azért ezt eddig is sejtettük…

07_55.jpg

Valérie Lemercier a Cannes-i filmfesztiválon az Aline – A szerelem hangja bemutatóján elárulta, hogy óriási Céline Dion rajongó, mesélt az énekesnővel kapcsolatos érzéseiről, és arról, mit szeretett volna belőle megmutatni a közönségnek a fiktív karakteren keresztül.

05_58.jpg

„Céline többször nyilatkozta, hogy az élete egy nyitott könyv, és a film előkészületei során végzett kutatásaim alapján azt kell mondanom, hogy ez valóban így van. Az élete számos fontos eseményén követték kamerával, nem tartozott azon sztárok közé, aki eltitkolta volna az élete fontos dolgait a rajongói elől, még azt sem, hogy milyen problémáik voltak a férjével a gyerekvállalással, de a gyászáról is sokat mesélt. Irigylem is azért, hogy ennyire ki tud tárulkozni az emberek előtt. Céline Dion egy hétköznapi lány, aki mindig önmaga maradt, talán mert annyira korán indult a pályája. Közönség előtt éli az életét, és sosem kelti az elérhetetlenség látszatát. Nincs két Céline, egy a show kedvéért, egy meg a hétköznapokra. És azt hiszem, ez a legszimpatikusabb benne: hogy mindig önmaga. Nem akartam, hogy egyetlen olyan kép is megjelenjen, ami felzaklathatta volna Céline-t vagy a családját, a lehető legnagyobb tiszteletet szerettem volna megadni nekik.”

Mi, nézők pedig talán elgondolkodunk ezen a ponton egy pillanatra, hogy vajon érdemes volt-e a nagy tiszteletadás oltárán „tudjuk kivé” változtatni a legendás énekesnőt és egy Céline Dion imitátorral elénekeltetni a mindenki fülében csengő gigaslágereket. Aztán remélhetően gyorsan el is felejtjük ezt a filmet, és csak az eredeti előadó marad meg emlékezetünkben, aki hangi adottságaival és érzelmes előadásmódjával minden túlzás nélkül korunk egyik legtehetségesebb popénekese, koncertjein CD-minőségben énekeli technikailag legnehezebb dalait is, és élőben olyan bravúrokra is képes, amint az a lenti videóban is látható a 3. perctől.

Aline – A szerelem hangja (Aline, 2020)

kanadai-francia filmdráma, 128 perc

Rendező: Valérie Lemercier

Főszereplő: Valérie Lemercier, Sylvain Marcel

00_50.jpg

Elvis

Baz Luhrmann mindig is különleges látványvilágú, mondhatni giccsbe hajló filmeket rendez, egyúttal a zenéhez is nagyon ért: melynek ékes példája a Moulin Rouge! és A nagy Gatsby. Ezúttal a 20. század egyik legnagyobb sztárjának életét mutatja be – vagy úgy is mondhatnánk, ki más készíthetne filmet Elvis Presley-ről, ha nem Baz Luhrmann? Így a végeredmény annál meglepőbb.

01_4.jpeg

1977. augusztus 16-án délután eszméletlenül találták gracelandi otthonában Elvis Presley-t, azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. Negyvenöt év telt el azóta, és habár sokan emlékeznek rá, legtöbben csak általánosságokat tudnak a negyvenkét éves korára összetört és elgyötört énekes-szupersztár életéről és karrierjéről. Például azt, hogy ő volt a rock 'n' roll királya, a popkultúra megkerülhetetlen alakja, egykori háza ma zarándokhely. Dalai beépültek a tudatalattinkba, eszelősen jól énekelt, illetve táncolt is, messiásként tekintett rá a beatnemzedék, köztük a Beatles és a Rolling Stones, és még az is tudható róla, hogy alkohol- és drogfüggő volt.

16_33.jpg

Vajon mi újat lehet még 2022-ben elmondani a Királyról, a világ talán legikonikusabb énekeséről, akinek nemcsak a hangja, a mozgása, a neve, de még a hajának kontúrja is fogalommá vált? Baz Luhrmann mostani filmje nem mozdul ki a jólismert közhely-sztereotípiáinkból, nem kínálja tálcán a hagyományos életrajzi mozik alaposságát, inkább extravagáns köntösben, videoklipszerűen villantja fel az énekes életének legfontosabb állomásait. Luhrmann stílusa, a túlzásra, harsányságra, a zene, a díszletek és az érzelmek felfokozott kavalkádjára építő filmnyelve tökéletesen passzol Elvis-hez, aki a trapéznadrágjaival, bőrszerkójával, strasszaival, barkójával és óriási napszemüvegeivel maga volt a megtestesült giccs, őrület és showbiznisz.

15_43.jpg

Különös, hogy Hollywoodban még sosem készült egészestés, nagyigényű életrajzi mozi a huszadik századi könnyűzene egyik legismertebb és talán legnagyobb hatású figurájáról. Ami viszont a kisképernyőt illeti, találunk néhány feledésbe merült próbálkozást: Kurt Russell például John Carpenter 1979-es tévéfilmjében, Jonathan Rhys Meyers pedig a CBS negyedszázaddal későbbi minisorozatában alakította Elvis-t. A meglepően szűk, ám annál nagyobb hatású életművel rendelkező Luhrmann (a mostani csupán a hatodik nagyjátékfilmes rendezése a Kötelező táncok, Rómeó + Júlia, Moulin Rouge, Ausztrália és A nagy Gatsby után) viszont elmondása alapján már hosszú évek óta tervezte az Elvis filmet.

03_60.jpg

Ha a néző a film címe alapján azt várná el, hogy az Elvis című alkotás a híres énekessel a főszerepben készült el, akkor érheti némi meglepetés. Luhrmann művében ugyanis a Király a titokzatos menedzsere, a magát csak „ezredesnek” szólíttató Tom Parker szemén keresztül jelenik meg. A két férfi közti különös, sokat változó kapcsolat (néha barátság, néha gyűlölet) több mint 20 évig tartott. Akkor kezdődött, amikor Elvis még a pályája elején állt, nem múlt el akkor sem, amikor az énekes addig példátlan hírnevű sztárrá emelkedett. Parker a narrátora a történetnek, az ő visszaemlékezésével indul a film a 90-es évekből, amikor már idősen és nagybetegen meséli el, hogy miért nem igaz az a híresztelés, mi szerint neki köszönhető, hogy Elvis karrierje és élete dicstelen véget ért. Szerinte csakis nekünk, rajongóknak volt köszönhető, mert semmi nem volt elég belőle.

11_4.jpeg

Újdonság magában a megközelítésben nincs a rendező részéről, mivel a Moulin Rouge!-ban, és A nagy Gatsbyben is narrációs szerkezetet használt.  Feltételezhetően azért, mert így könnyebb jelezni, hogy nem a „valóságot”, hanem annak az emlékek ködén átszűrt, felnagyított, romantizált verzióját látjuk. Annyira viszont Luhrmann sem vakmerő, hogy a szokásos életrajzi elemeket teljesen száműzze a filmjéből, ezért ha nem is időrendben, de csak végignézhetjük, hogyan lesz egy szegény családba született memphisi tinédzserből pár év leforgása alatt Amerika legnagyobb zenei szenzációja és egy műfaj megteremtője. Ugyanakkor a maximum, amit megtudunk Elvisről, hogy naiv, istenadta tehetség, egyben született showman volt, akiből öntudatlanul lett korszakalkotó zenészkirály, stílusikon és szexszimbólum, miközben küzdött benne a lelkiismeret, hogy a mama pici fia maradjon, vagy a színpadot és a közönség őrjöngő rajongását válassza.

09_47.jpg

A film hangsúlyozza, hogy Elvis nem a semmiből teremtette meg a modern rock and rollt, merített az afroamerikai zenei hagyományokból, „kulturális kisajátítással” mégsem lehet vádolni, mert ő maga is ebben a zenei környezetben nőtt fel, a fekete zenésztársai iránt pedig maximális tisztelettel viseltetett. Azt viszont, hogy hogyan szerezte a legnagyobb, vagy akár a kisebb slágereit, a rendező már nem mutatja be ilyen részletességgel, helyette csak klipszerűen végigszáguld a karrier és az életmű fontosabb állomásain a Hound Dogtól a Trouble-on át a Suspicious Mindig, érintve természetesen a németországi katonai szolgálatot, a megismerkedést a későbbi feleséggel, Priscillával, az 1968-as nagy visszatérést és a Las Vegas-i éveket. A látványos, színes, vibráló, extravagáns külső nem enged igazán közel a mögötte megbújó emberhez és nem tér ki Elvis életének izgalmas részleteire. Csak a felszínt kapargatja, azt is távolról.

04_62.jpg

Az ausztrál rendezőt a zenei géniusz helyett jobban érdekelte a ketrecben tartott zseni története, illetve a menedzser és a legenda se veled, se nélküled viszonya, ami a film szerint a bántalmazó kapcsolatok iskolapéldája. Kétségtelenül Parker érdeme, hogy meglátta Elvis tehetségét és kiemelte a lokális előadók sorából, ám a mentori szerepkör helyett a kiszipolyozást választotta. Az egyetlen szempontja a minél szélesebb közönség megszólítása, a minél nagyobb anyagi siker volt az önkifejezés és a művészi fejlődés támogatása helyett. Az ezredes előtérbe tolása miatt Elvis szerepe csökken a műben, és nem a saját szavain keresztül ismerjük meg őt, hanem egy kendőzetlenül torz tükörből. Elvis a filmben végig távoli marad, nem ismerjük meg őt, Luhrmann csupán egyetlen érzelmet vált ki a nézőből vele kapcsolatban: a sajnálatot. Ő ugyanis túl elveszett és befolyásolható volt ahhoz, hogy érdemben ellentmondjon és függetlenedjen. Miután besétál az ezredes csapdájába, védtelen az érzelmi manipulációk ellen. Nem tud önállóan dönteni, nem tud eleget keresni, miközben állandó megfelelési kényszer hajtja. Zavaros az élete, ő maga semmiben sem biztos, csak a saját hangjában. Énekelni akar, repülni akar, James Dean akar lenni – és legjobban azt akarja, hogy a közönség emlékezzen rá, amire egyre kevesebb esélyt lát utolsó éveiben.

06_55.jpg

Luhrmann filmje túlságosan kedves és empatikus Elvis-szel és családjával, romantizálja az énekes magánéletét. Még a közismerten tékozló apa sem negatív szereplő, mindenki szimpatikus, feleségével, Priscillával pedig még a könnyes szakítás után is szerető kapcsolatban marad Elvis, akinek a leépülése is cukormázasan jelenik meg. Ebben a filmben nem látjuk szétcsúszva és betegen a Királyt, még akkor sem, amikor a lelki vívódásai karrierje alkonyán egyre súlyosabbak. Gondosan ügyeltek arra, hogy Elvis karaktere szinte a film végéig jó formában maradjon, és tulajdonképpen csak néhány pillanat erejéig jelenik meg túlsúlyosan a vásznon. Ez egyrészt hiteltelenné teszi az életrajzi alkotást, másrészt viszont gesztusértéke van, hogy csak a szépet mutatja meg az utókornak. Egyébként Elvis hozzátartozói el vannak ragadtatva a filmtől, a lánya és volt felesége is nyilvánosan gratuláltak a rendezőnek és a főszereplőknek, hogy méltóságteljesen jelenítették meg a vásznon az énekest.

14_57.jpg

Elvis Presley megformálója a filmben az eddig kevésbé ismert Austin Butler, akit sok kritika ér amiatt, hogy nem hasonlít eléggé a Királyra és túl fiatal a szerephez. Az énekes manírjait mindenki ismeri, olyan régóta és olyan sokan utánozzák, hogy az Elvis-imitátoroknak már külön szakmakódjuk van a vállalkozói nyilvántartásban, így Butler is könnyen belesétálhatott abba a csapdába, hogy csak a külsőségeket próbálja lemásolni. A mozgása és a beszédhangja kétségtelenül emlékeztet az eredetire, viszont a színészi játék leginkább a felszínen mozog, akárcsak maga a film. Butler egyébként saját maga énekelte fel a filmben hallható dalokat, de összemixelték hangját az igazi Elvis dalaival, így ebben sem tudott különösebbet mutatni.

02_58.jpg

Luhrmann alkotásával kapcsolatban igazán beszédes, hogy a film legjobb monológját maga Elvis Presley mondja el a végén – felvételről. Egyúttal ez a mű egyetlen megható momentuma és itt érezhető leginkább Elvis valódi lénye és nagysága. A jelenet az énekes utolsó Las Vegas-i koncertjén először Austin Butler előadásával indul, majd átvált valós felvételre. Megrendítő a kép: az egykori fess és üde Elvis felpuffadt arccal a zongoránál ül, és Parker elmondása szerint úgy énekli az Unchained Melody-t, mint fénykorában. A rendező az életrajzi filmek bevált eszközével, vagyis archív anyagok montázsával búcsúzik a Királytól. Ha más nem is, ez a zárszó biztosan megérinti a nézőt.

Alapjában véve Luhrmann a rá jellemző teátrális eszközökkel mutatja be Elvis életét csökkentett verzióban, alkotása pedig csak nyomokban tartalmaz valódi érzelmeket. A rendező a látvány és az extravagancia oltárán feláldozza azt, hogy mélységet adjon a filmjének. Mintha jobban érdekelné az énekest körülvevő kultusz, mint maga az ember. Habár Luhrmann bevallottan Elvis-rajongó, alakján keresztül mégis inkább mesél Amerikáról, az ellentmondások országáról, mint főhőse útjáról. Felvillantja a paranoid ötvenes éveket, a traumatikusan zárt családot, a feketék-fehérek szegregációját, a rock 'n' roll (és később a beatzene) megszületését, a hatvanas és hetvenes évek nem egyszer tragikus történelmi fordulatait, köztük Martin Luther King és a Kennedy-testvérek meggyilkolását. Sok érdekes összefüggésre világít rá Luhrmann és színes-szagosan megelevenedik előttünk egy korszak Amerika történelméből, csupán az a kár, hogy Elvis mindössze csillogó díszlet marad a róla szóló filmben és nem ismertük meg jobban.

12_79.jpg

Elvis

amerikai-ausztrál életrajzi dráma, zenés film, 159 perc, 2022

Rendező: Baz Luhrmann

Főszereplők: Austin Butler, Tom Hanks

13_64.jpg

süti beállítások módosítása